Gasztro

Szaloncukrok

Ha már kellõképpen megdöbbentél a boltokban kapható szaloncukrok édességhez méltatlanul borsos árától, láss neki otthon. Még családi programnak sem utolsó, ha mindenki elkészíti a maga külön kedvencét!






Barackos szaloncukor


Hozzávalók

• 1/2 kg cukor
• 2 dl víz
• baracklekvár
• pár csepp citromlé


Fél kiló cukrot felteszünk főni két deci vízzel. Addig főzzük kevergetve, amíg hólyagos és átlátszó nem lesz. Ekkor ujjpróbát veszünk, úgy, hogy a mutató- és hüvelykujjunkat hideg vízben lehűtjük, ezzel csípünk a keverőkanálban lévő masszából. Ha 2-3 cm hosszú, nyúlós szálak képződnek a megnyitott ujjak között, akkor kész. Keverjük a péphez a pár csepp citromlével lazított baracklekvárt. Langyosítsuk meg, hogy jól kenhető legyen, és hideg tálcán simítsuk el 1,5-2 cm vastagságban. Amikor megdermedt a cukor és már vágható, akkor vizes késsel vágjuk kis téglalap vagy kocka formákra. 

Az elkészült szaloncukrot csokoládébevonóval is bevonhatjuk. Vágjunk méretre selyempapírt és színes csomagolókat, rojtozzuk be a szélét és – ha már jól kihűltek – csomagoljuk be a cukorkákat. Ugyanezzel az eljárással készíthetsz darált dió vagy mogyoró hozzáadásával diós vagy mogyorós, narancsaromával narancsos, málnadzsemmel málnás szaloncukrot is. 



Csokoládés szaloncukor






Hozzávalók

• 1/2 kg cukor
• 10 evőkanál víz
• kakaó vagy csokoládé
• vaj


Lábasba teszünk 50 dkg cukrot és 10 evőkanál vizet. Folyamatos keverés közben a forrástól számítva még 8 percig főzzük. Közben 6-7 perc után tányérra teszünk egy kanál masszát, és gyorsan eldörzsöljük. Ha sűrűsödik és keményedik, akkor a cukor jó. Ekkor levesszük a tűzről, és belekeverjük az ízesítőket. Kétkanálnyi kakaót adunk hozzá vagy – ha gazdagabban szeretnénk – tíz deka csokoládét és öt deka vajat. Az így elkészített masszát porcelántálon vagy márványlapon – de lehet műanyag vágódeszkán is – nedves kézzel tetszés szerinti vastagságú rúddá sodorjuk. Kihűlés előtt megfelelő nagyságú darabokra vágjuk.
Az elkészült szaloncukrot csokoládébevonóval is bevonhatjuk. Vágjunk méretre selyempapírt és színes csomagolókat, rojtozzuk be a szélét és – ha már jól kihűltek – csomagoljuk be a cukorkákat.
Ugyanezzel a módszerrel készülhet marcipános, kávés és kókuszos szaloncukor is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top