Tuti Tippek

Ha már unod a Reszkessetek betörőket: 10 film karácsonyra

Azoknak, akik úgy érzik, sírni tudnának már, és nem a meghatottságtól, a minden karácsonykor beköszönő Reszkessetek betörők! szériákon, következzen 10 kevésbé közismert, régi karácsonyi filmes alkotás!

Az élet csodaszép

A film It’s a Wonderful Life címmel lett ismert, és 1946-ban mutatták be Frank Capra rendezésében. Az öngyilkosjelölt főszereplő és egy Clarence nevű őrangyal tálalásában egy megható családi, karácsonyi történet bontakozik ki, amire sokan a mai napig a karácsonyi televíziózás egyik szimbólumaként tekintenek.

Csoda New Yorkban

A karácsony ünnepének valódi értelmét kereső, és célja szerint felvonultató alkotás korai verzióját 1947-ben mutatták be, de mi a legutóbbi, 1994-es zsenge hajtást is nagyon szeretjük. A hatéves Susan Walkert nagy csalódás éri, amikor megtudja, hogy márpedig Mikulás nincs. Kriss Kringle betoppanása azonban mindent megváltoztat, annyira, hogy kezdhetjük is bekészíteni ezzel párhuzamosan a zsebkendőinket.

Fehér karácsony

A szemet és fület gyönyörködtető retró jegyében ajánljuk a két énekes-táncos komikus zseni, Bob Wallace és Phil Davis párosát. A hozzájuk csapódó két fiatal nő, a küszöbön álló karácsony, na meg még némi anyagi és egy ismerős öregúr képében beköszönő probléma hozza meg a felfokozott izgalmakat, és a megható képsorokat.

A grincs

A világsikerű Jim Careyalkotás nagy elődje, a klasszikus rajzfilm igazi „szívünk csücske” a sorban. Az amerikai 26 perces karácsonyi műremek 1966-ban debütált, és természetesen a szerethetően gyűlölködő Grincset, illetve a karácsonyi kalandjait mutatja be. A nem túl víg kedélyű főszereplő Mikulásnak öltözik, kutyájából rénszarvast „csinál”, így indul a nagy karácsonyi ajándékrablásra…

Karácsonyi történet

1983-as, azóta klasszikussá vált karácsonyi filmes induló… Ralphie az egyik észak-indianai kisvárosban él, nagy karácsonyi vágya pedig, hogy saját Red Rider légpuskája lehessen. A remek ötletéért senki sem rajong, sem környezete, sem maga a Mikulás. A nagy kérdés, hogy valóra válik-e az álma, vagy nem? A kedves történet szintén kihagyhatatlan klasszikus, egy közös, családi nappalis mozizást mindenképp megér!

Szellemes karácsony

Bajos lenne kihagyni a listáról az eredeti címén Scrooged néven futó alkotást. 1988-ban mutatták be, és olyan nagy kedvencek alakítanak benne nagyot, mint Bill Murray és Karen Allen. A romantikus-misztikus vígjáték nem más, mint Charles Dickens Karácsonyi énekének 30 évvel ezelőtti kortárs verziója.

Karácsonyi vakáció

A nem éppen fülbemászó National Lampoon’s Christmas Vacation nevet viselő film lényegében az Amerikai vakáció és Európai vakáció című filmekből jól ismert Griswold életének újabb felvonásaként készült el. Egészen fordulatos, na meg persze zajos, balhés, de karácsonyi légkörbe ágyazott retró vígjáték azoknak, akik a nyolcvanas évek végéről, kilencvenes évek elejéről másra is fogékonyak, mint a Reszkessetek betörők!

Nem vagyunk angyalok

A kevésbé hagyománykövetőknek kitűnő választás ez az 1955-ös, finom régiség… A Humphrey Bogart komédiájában nem leszünk híján a szívmelengető, adventi pillanatoknak, csodáknak, de a karácsonyi műfajra kevésbé jellemző fordulatokra is számíthatunk a három szökött rabról szóló filmben. Vigyáz, kész, rajt!

Táncos

Az 1989-os fantasy-filmdráma, amerikai-kanadai koprodukció, és bár nem tartozik a legismertebb karácsonyi alkotások közé, igazi, szívbemarkoló, adventi alkotás. A John D. Hancock rendezte filmben egy kislány a pártfogásába vesz egy sérült rénszarvast, akiről azt gondolja, hogy a Mikulás csapatába tartozik. Lelkesedése és hite minimum könnyfacsaró, ne hagyjuk ki.

Varázslatos karácsony

Érzelmekben ebben az 1985-ös filmben sincs hiány, az emberszeretet, a jóra való törekvés végigível a cselekményen, angyalok és Mikulás-segítők jönnek, mennek, csak győzzük a fordulatukat a kiábrándult, kétgyermekes családanya, Ginnie Grainger történetén keresztül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top