Programok

Adventi várakozás az E.ON támogatásával

Nagy sikert aratott a kisközösségek körében az E.ON Advent elnevezésű pályázata, melyre 230 pályamű érkezett az ország minden részéről a karácsonyi készülődés jegyében. A zsűri által kiválasztott legjobb 24 pályázatot benyújtó közösség energiatakarékos LED izzókkal díszített karácsonyfát és ajándékcsomagokat nyert saját települése számára.
Adventi várakozás az E.ON támogatásával

Baráti társaságok, óvodák, ifjúsági és nyugdíjas klubok, lakóközösségek tettek tanúbizonyságot a közösségi összefogás erejéről és versenyeztek településük közös karácsonyáért.  A zsűrinek hatalmas fejtörést okozott az ötletes, gyakran megható kisfilmek közül kiválasztani azt a 24-et, melyek készítői végül együtt ünnepelhetnek településük főterén az 5 méteres karácsonyfák körül. A fődíjat a Zala megyei Becsehelyen működő Nő Klub nyerte. Nekik a karácsonyfa és az ajándékcsomagok mellett egy gyermekeknek szóló adventi alkotóházzal is kedveskedik a vállalat. A különdíjat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található apró Mályinka község érdemelte ki a zsűri szerint, ebben a Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinkai Tagóvodája mutatta be egy kisfilmben, hogyan készülnek a karácsonyra. Rajtuk kívül még 22 település közössége ünnepelhet az energiatakarékos LED izzókkal feldíszített karácsonyfákkal.

A zsűri tagja volt Epres Panni, modell, családanya is, aki szép emlékeket őriz a zsűrizésről: “Nagyon örülök, hogy részese lehettem egy ilyen megható eseménynek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fognak érinteni a kisfilmek, hogy a könnyeinket fogjuk törölgetni. Nem volt egyszerű dolgunk a sok pályázat közül kiválasztani a legjobb 24-et. Én végig a szívemre hallgattam és érzelmi alapon döntöttem. Figyeltem az összhatást, a zenét, azt, hogy összességében hogyan hat rám az adott mű. Mivel sok indulónál gyerekekről volt szó, még inkább a szívembe markoltak a pályázatok, a kisközösségek összetartása egyszerűen le-nyűgözött. Köszönöm ezt az élményt!”

Ebben az időszakban nem az adventi pályázat az egyetlen programja a vállalatnak. Éppen a napokban folyik a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adventi támogatásgyűjtő kampánya is, melynek keretében a rászorulóknak osztanak több helyszínen is meleg ételt a vállalat támogatásából.  “Az E.ON évek óta kiemelt partnere a Segélyszervezetnek, legyen szó iskolakezdési vagy más célú adománygyűjtésről. Megbízható, ötletes, az emberek problémáit értő, és arra segítő válaszokat adó szervezet, akik az E.ON-hoz hasonló értékrenddel és  kultúrával végzik munkájukat. Ez fontos szempont, amikor partnert választunk: olyan szervezetek mellé állunk, akik a legtöbbet próbálják meg kihozni a rendelkezésükre álló keretekből. A Segélyszervezet mellett ilyen partnerünk még a Baptista Szeretetszolgálat is, akik Cipősdoboz akcióját régóta támogatjuk.” – mondja Károlyi Zsuzsanna, az EON Hungária csoport kommunikációs vezetője.

Az E.ON és munkatársai számára nagyon fontosak ezek az események. Egész évben azon dolgoznak a szakemberek, hogy az ügyfeleik elégedettek legyenek, energiaellátásuk biztonságos legyen. Emellett idén újdonságot is ajánlott a társaság az ügyfeleinek: ilyen újdonság például az E.ON Solar napelem, vagy az E.ON Otthon Angyal. Az év végén viszont nem csak a szakmai munkán van a hangsúly, hanem a társadalmi felelősségen is. Hiszen elkötelezettségével és felelős cselekedeteivel egy energia cég is jobbá teheti az emberek életet. Ünnepeljünk együtt, így is közvetítve a  karácsony üzenetét: soha nem vagyunk egyedül. 

Az E.ON Advent pályázaton nyertes települések: Becsehely, Mályinka, Grábóc, Nagykutas, Románd, Tés, Tetétlen, Szakonyfalu, Koroncó, Lengyeltóti, Kápolnásnyék, Bajót, Füle, Nyírmártonfalva, Kincsesbánya, Lövő, Tengelic, Harka, Szanda, Karancsberény, Mezőkeresztes, Eger, Dombegyház, Kecel.

További információk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top