Tuti Tippek

Miről szól az advent?

Advent a várakozás időszaka, s míg a gyerekeket leginkább a karácsonyi listák kötik le, mi, felnőttek, végre legbelülre is figyelhetünk.

„Adventus – latin eredetű szó, jelentése eljövetel, megérkezés. Sokunk számára az év legcsodálatosabb időszaka. Jézus születésének ünnepére (karácsony) való lelki felkészülés lehetőségét rejti azok számára, akik az ünnep szellemi hátérrét is figyelembe kívánják venni. Minden évben az adventi négy hét a legalkalmasabb arra, hogy megnyíljunk a szellemi világnak.
Elődeink azt tartották, hogy az advent  heteiben mintegy próbatételként négy különböző mindannyiunkban ott rejlő, de a fény újjászületését megelőző „sötét” időszakban háttérbe szoruló tulajdonságot kell megerősítenünk magunkban.

A következő négy erényen való munkálkodás mindannyiunk számára feladat: igazságosság, mértékletesség, bátorság és bölcsesség. Egyes nézetek szerint a szellemi világ ilyenkor visszahúzódik, kevésbé van jelen a fizikai világban. Valószínűleg arra kívánnak ösztönözni bennünket, hogy vegyük a kezünkbe a sorsunkat. Kattints a folytatásért!

Miről szól az advent?


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top