Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szervusztok.
Szép idő elé nézünk,a tegnap is az volt.Ilyenkor jobb a kedvem,gondolom mindenkinek.
Ma csak kevés járkálnivalóm lesz,d.e.kozmetikushoz megyek,mert szombatom lakodalomba megyünk,remélem a derekam sem fog rakoncátlankodni!
Kevéske rendelésem lesz,mert sok a szabadságolásésilyenkor nem vásárolnak ugy ,mint máskor.
Már még van töltöttkáposzta,holnapra gombapaprikást készitek puliszkával,ilyenkor nem fözök levest,mert leves helyett tejespuliszkát szoktunk enni,ez olyan,hogy a tányérba jön a hideg tej,bele a felvágott forró puliszka.Biztos nektek érdekes lehet,-Ritkán eszünk ilyenmit,de néha megkivánom.
A torta sikerült,de igy megjártam,hogy mikor fényképezni akartam,kiirta a gép,hogy "csréljen elemet".na igy lemaradt a fényképezés.
Szép idő volt vasárnap is-
jul.közepén 2 hétre jön a kisunokánk,mert bezár az ovoda,már erösen készül,mert eddig nem volt a szülei nélkül,az anyatárs hozza -viszi repülövel.
Kivánok minden szépet és jót nektek.
Szia Márti!
Nagyon jó ha sok zöldségfélét fogyasztotok és az még jobb, hogy saját termesztésűt ami biztos Bio
Mi kitudja milyet fogyasztunk ,mert nem mindig megyünk el a piacra termelőtől venni
Tudod a levegő is szenyezett már ,nem úgy mint nálatok a Farmon.
Mi városunk völgyben fekszik, de mi kint lakunk zöldövezetbe.
Talán itt jobb a levegő és sok szép madár is van.
Jó haziasszony vagy aki sok finomságot készít és milyen jó hogy mi is láthatjuk képeken.
Köszike Puszika
Szervusz Ibolya!
Finom volta tea és a kávé is
Én mindkettőt kedvelem és iszok is reggelente
Nekünk két Fiú gyermekünk van és négy unokánkaranyosak szépek és jó gyerekek.
Te is írtad már hogy van egy nagy és egy kis unokád is.
Ahogy az írásodból kiolvastam ezek szerint neked is két gyermeked van egy leány és egy fiú.
Sajnos azt is olvastam, hogy egy gyermeked elhunyt
Írj Te is magadról
Sajnos mindannyiunkat sztem megviselnek frontok,és nem tudunk aludni de hidd el jobb ha itt kikapcsolódunk és vigadunk
Te mi finokat főzöl ?
Kérünk majd fotót a tortáról ,ert biztos nagyon szép lett és örült nagyfiú
Szia Zsuzsi!
Szép napot és és kellemes hetet kívánok!
Bizony egy szép ruha én is láttam nagyon drága ,de ha tetszik ne hagyd ott mert megveszi más és fájni fog érte szíved.
Ezt tapasztalatból mondom mert nekem már volt ilyen esetem.
Én egy pár éve szinte mindig nadrába járok különböző blúzokkal és pólókkal hodom.
Kényelmes és divatos is
Az jó ha a Párod nem hagyja el magát kész gyógyulás az neki
Főzzél neki sok finomságot !
Volt itthon cseresznye és most azzal sütöttem pitét ,még meleg küldök
Szia!
Köszi szépen a remek receptetha az időd engedi kérünk még
máskor is.
Én Töltött paprikát csináltam ízlett nagyon a Páromnak is
Egy-két hét és megyünk nyaralni Bánkratudok majd fotózni is várom-várjuk nagyon mert a nyárra nem terveztünk más kiruccanást.
Valáhogy a Termál vizre se vágyok most ,igaz féltem a helyét tudod ahol leszedtek dolgokat nehogy elfertőződjön.
Legyenek szép és tartalmas napjaid!
Szervusztok.
Hat az ejjel nem aludtam jol.a tegnap is szep ido volt es most is mar szepen sut a napocska,megis szarakodik a derekam.
Ti hogy vagytok az idovaltozassal?
Ma lesz egy kis jarnivalom.haza kell vinnem valami avon termeket,eggebkent ebben a honapban nincs sok rendelesem.mivel nem voltam sok helyen q betegsegem miatt.
Zsuzsi
Mivel mutottek q ferjedet?
Legyen szep uj hetunk jo egeszseggel,mert ez a legfontosabb.
Sziasztok Ibolyka igen van 3 gyereunk es 4 unokank a kicsik olyan egyszere szulettek mert a leoregebb most lesz majd 12 eves es a legkisebbik meg most volt 8 eves 2 fiu es 2 lann.
En vasloba koran kelo vagyok de koran is megyek az agyba este nem birok fent lenni,
Nalunk tegnap rantot ponty volt , nagyon szeretjuk, csak hat itt nem lehet kapni nehe mihaly Sydneybe kap most is onan hozot, de csak 1 kicsike volt nekik.
Ma azthiszem csirke combokat csinalok es kelkaposzta fozeleket, ha bar Mihaly mar a zoldbabfozelekert konyorog, na majd meglatom melyik lesz a ketto kozzul , mert tok az bisztos nem lesz azt csak en szeretem o nem.
Mi rengeteg zoldseget eszunk ugy koretnek krumplival vagy rizsaba keverve, tesztaval nem mert a Mihaly cukorjanak nem a legjobb es a masik meg az hogy en nem veszek uzletbe tesztat en gyurom itthol , most is mar elvan keszitve a gyerekeknek is a vekony- vastag metelt es az apro kockas ja es a reszelt teszta , ha jon Jusztin viszi, mert amit Mihaly vit le nekik mar fogytan van most hogy tel van ok is tobb levest esznek es a zoldseg levesbe reszelttesztat yesz Giti
Zsuzsi hagyd a ferjede minel tobet mozogjon csak ke ekged emelni es sokat hajbokolni, kel a mozgas a verkeringesehez., Vigyazato magatopra es szep vasarnap estet nektek
Marta
Szép vasárnapot Mindenkinek!
Olyan jó benneteket olvasni! Pláne, hogy mindenki előkerült!
Pampi jól van. Tegnap még sokat aludt. Ma már alig bírom a házba tartani, ha nem figyelek rá máris matat valamit odakinn.
Nem baj az, azért figyel magára! Lámpázom a sebét Bioptron lámpával hátha gyorsabban gyógyul.
Egy csomó maradék kajánk van. Húsleves, rakott krumpli, sült csirkecomb. Azért a piacon nem bírtam ellenállni a gyalult töknek, vettem és megfőztem a tökfőzeléket a sült pippancshoz.
Kimentem a piacra reggel, mert tönkre ment a porszívó feje. Össze-vissza nyeklett-nyaklott, hiába nem mai gyerek már szegénykém, de a motorja még nagyon jól bírja, így marad és cserélgetm az alkatrészeit.
Jaj meg láttam egy nagyon szépséges ruhát magamnak!!! Egyszerű koktélruha az oldalán karcsúsító csíkkal. Pasztel barna, olyan se barna, se rózsaszín, se narancsszín... Olyan nagyon nagyon szép! Csak hát 28.000.-Ft! Szóval, hogy minek azt nem tudom, de nem bírom a fejemből kiverni!!!
Lányok vigyázzatok magatokra, olvasom, hogy mindenkinek van valami gyöszölni valója.
Márti majd én megyek segítek neked takarítani! Ja, a Jamie Oliver egyszer csinált valamilyen kelkáposztás tésztát, majd megkeresem neked a receptjét, akkor nagyon tetszett. Asszem szalonna, sajt, a szalonna zsírján párolt kelkáposzta és tészta. Amikor néztem nagyon tetszett.
A fagyasztóba nem lehet tenni előkészítve?
Megjöttek a gyerekek, majd jövök!!! Most futok!
Szia! Találtam egy jó receptet,próbáljátok ki!
Szép napot kívánok:Lencsi
Masnitészta grillezett téli
zöldségekkel és juhtúróval
Hozzávalók 4 személyre:
• 50 dkg masnitészta (farfalle)
• 30 dkg sütőtök
• 10 dkg zellergumó
• 10 dkg fehérrépa
• 1 szál póréhagyma
• 1 dl
olívaolaj
• 1 csokor petrezselyem
• 1 gerezd fokhagyma
• só, frissen őrölt bors
• 10 dkg juhtúró
A zöldségeket hámozzuk meg, kockázzuk fel, a póréhagymát karikázzuk fel, és
adagonként, egy nagy teflonserpenyőben kevés olívaolajon grillezzük mindegyiket
puhára, kívül ropogósra. Tegyük félre! A petrezselymet és a megtisztított
fokhagymát turmixoljuk pépesre fél deciliter olívaolajjal, sózzuk, frissen
őrölt borssal ízesítsük. A tésztát főzzük ki lobogó sós vízben, szűrjük le,
szedjük a zöldségekre. Keverjük el, melegítsük össze! Tálaláskor csepegtessük
meg a petrezselymes-fokhagymás olajjal, és morzsoljunk rá juhtúrót.
szervusztok.itt a kávé!!
Márta,
te is koránkelő vagy,én is minde nap 6 elött már felébredek,de nekem ez igy jó,mert este korán lefekszem.
Nem irigyellek a sok munkáért ami az állattartással jár.tudom hogy az állatoknak nincs vasárnap,mert akkor is éhesek,ha ünnep van.
Nálunk legtöbbször vasárnap templomba megyünk,(én ritkábban,mert állandóan fáj a derekam és sokat kell ott állni)-
Magdi
finomakat fözöl,-Valamelyik nap eszembe jutootál,hogy nem tudom van-e gyereked és unokád?
Zsuzsi
hogy van a férjed és mivel mütötték?:
Anna
ugy olvasom,hogy te is derékfájos vagy,akárcsak én.Nekem sokszor ugy becsipödik az ideg,hogy ülni sem tudok,már a régi dr-nöm ideges amikor lát,hogy megint nem vigyáztam magamra,de mit tegyek,ha sok mindent magam végzek,irigyelem az olyan nöket akiknek a férjük segit,azok biztosan nem kapnak annyi betegséget-
Mára zöldség levest és töltött káposztát föztem sok finom friss kaporral.
Ma tölti az unokánk a 24 évet,készitettem egy csavart citromos tortát,sok munka volt vele,de remélem,hogy szép és finom is lesz.a diszitést mára hagytam,tejszinhabban vonom be és ha kapok nagyszemú málnát azzal diszitem-SAjtos pogácsát és köményes rudacskákat is viszünk.
Legyen nagyon szép vasárnapunk,csak lenne szép idő,hogy tudjunk kiülni a gyönyörű udvarra a fiaméknál.
Sziasztok hat felebredtem, oitt meg korom szotet van bvegigolvasgadtam aleveleimet, de semmi mast nem tudok meg csinalni. Varom hogy viradjon es etethetek, nalunk ma karfiol leves lesz es rantot ponty, mi nem nezzuk hogy vasarnap vagy nem vasarnap itt minden nap egyforma , ugy az eletbe mint a TV be ott sincs semmi kulonbseg , husleves lesz a jovoheten boven ha az unokak jonek azok majd felforgatjak a hazat, ha bar mostmar nagyok es nem csinalnak nagy felfordulast, es cak pat napra jonek ugyhogy mar tudom a menut elso nap zoldborso leves , toltott kaposzta e srantott csirkr mell. masodik nap husleves sult malac es sok zoldseg , a lanyom gyerekeinek allandoan kel zoldseg a kajahoz. a szerdai napot meg nem tudom pontosan az a gyerekeken mulik hogy merre megyunk, mert csutortokon mar menek haza jusztin szombaton mar dolgozik
A fiam guyerekei most nem jonek a menyem testverehez fognak repulni.
Na kezdem latni az egboltot megyek etetnui es remenykedni hogy vegre megszuletoik az a varva vart kecske
Nagyon szep vasarnapot nektek
Marat
Puszi MIndenkinek!
Jöttem,nagyon megleődtem,annak örülök,hogy nagyobb betűkkel jelenik meg.Most kipróbálom a többi lehetőséget.
Én is gyógyulgatok,de nem sokat hajlonghatok még,félek,hogy újra beáll a derekam.
Már hosszabbakat is sétálgatok,persze elég le-fel a 69 lépcsőn.
No,nem sopánkodok,csak vidáman...
Zöldborsó nálunk a sláger most,ma tökfőzelék volt ,finom zsenge.
Cseresznye,a fiamék kertjében van hatalmas fa,nem győzzük szerdni,enni.
holnap egy jó pitét sütök majd nasinak.
legyetek vidámak,puszi :Lencsi
Szia!
Sívesen meglátogatnálak Márti ,de a takarítást nem vállalnám már el , mert nagyon elfáradtam tegnap és alig aludtam
Pedig van még sok dolog itthon ,de majd folytatom
gyűjtöm az erőt
Örülök ha írsz.
Tanács!
Katt a Könyvjelző- re és ott lehet változtatni ha Online/ látható/ szeretnél lenni,meg azt is ami a Kedvenc topikod .
Nézegessétek a lehetőségeket és mindent megfogtok találni.
Fölül szemből jobb oldalon látható a hogy mennyi a beérkezett üzenet.
Csak ügyesen!
Kívánok Neked és minden kedves látogatónknak
Szép Hétvégét!
Sziasztok En annak orulok hogy tudok irni nektek, de az is igaz hogy nem latoma leveleimet vagy a bejelenkezest csak ugy tudok bejelemkezni ha irok nektek.
Zsuzsi remelem parod hamar rendbe jon, de vigyazni kel neki az emelesekel es sokaig elhuzodhat igy hogy nem egyszere mutottek mind a 2 oldalt
Lanyok kosz a tanacsot, de ezeket ismerem es csinalom is , de valami kulonlegesegre gondoltam , gondoltam hogy otthol aholk ismertik a kelkaposztat vanak otletek, mieleott kijottem ezeket csinalta edesanyam is es rengeteg fozeleket ettunk a menzan is, mar csinaltam ugy is hogy a husgombocokat ( fasit nak bekeverve) bele foztem a kelkaposzta fozelekbe , nem volt az sem rosz, arakot kaposztat is csinalom de a sajtot kihagyva es az enreszemrol meg a tejfolt is hisz az is es a tojas is tiltot nekem ep ugy a citrus gyumolcsok. A tegnapi kapasztas tesztanak nagy sikere lett Mihalynal es meg a cukorja is elfogasdo lett, En is ettem belole par falatot, de mar ugy vagyok vele hogy ha egyszer eszek naponta parfalatot es delutan almat akor rendbe vagyok, hisz fogyni jo volna de hat az nemmegy meg igy sen olyan szepen tartom azokat a kilokat mint ha tiltas lenne a fofgyas
Magdi ide is jonetnetek takaritani mert mar megit porfelho jar felenk es a tuzeles sem segit hozza
Szep estet mindotoknek en meg varom hogy viradjon es menjek etetni
Marta
Szia Zsuzsi!
Örülök ha túl van a Párod a műtéten,és sztem is jobb ha nem egyszerre csinálta a doki mint a kettőt
Te is vigyázz magadra ha minden munka rád hárul majd.
Jó étvágyat kívánok Nektek a fincsi krumplihoz
Éredekes Mártinak én azt tanácsoltam amit TEnem véletlen
Az új oldal azért most látom nem a legjobb mert nem látni ki van fönt nincs zöld jelzés,de se baj látjuk az írást
PUSZI
Most őket hallgatom!
Kedves Naja !
Nyugodtan írhatsz itt is,
örültem a látogatásodnak.
Ismerkedj velünk !
Mi finomat főztél vagy sütöttél?
Puszi Márti!
Köszi a sok finomságról a képeket és a szép állataidról is
Sok termésed van az nagyszerű
Én nagyon kedvelem és sokszor is készítek
Rakott kelt ismered?
Sajnos más ötletem nincs, ha a levesnek nem kedveled pedig a
Frankfurti leves nagyon fincsi belőle sok sültkolbásszal
Nyugodtan írjon ide is a kedves ismerősödnem csak privibe
Pihenj is és igyál sok citromos vizet ha nincs étvágyad
Szeretem a szép dalokat!
Szia Ibolya!
Örülök ha már sokkal jobban vagy és írsz is nekünk
Ma sokat dolgoztunk a konyhába ,de nem a főzéssel hanem szinte mindent letisztítottunk ,mert rend volt de tisztaság már nem annyira.
Most ragyog minden
Főzni csak egy kis Serpenyős burgonyát csináltam / paprikás krumplit /
De fincsi volt az is
Kedvenc dalom !
Sziasztok!
Megműtötték Pampit, túl van rajta. Igaz csak a jobb oldalit, mert az altatós orvos nem vállalta egyszerre a kettőt.
Ez csak ilyen egy napos sebészet és itt csak egy órás műtéteket csinálnak.
Az igazság az, hogy ha ezt előbb mondják, akkor csak elhúztuk volna őszig!
Most alszik mint a tej!
Rakott krumplit kért, az sül. Remélem készen lesz mire fölkel!
Márti csinálj rakott kelt. Keménytojással, jó ötlet! Bár én most ilyet nem csinálhatok Pampi miatt, mert nem ehet olyat ami puffaszt.
Szép hétvégét Nektek!
Remélem most már egy kicsit több időm lesz, bár mindent nekem kell csinálni, mert nem emelhet.
Nagyon szép Núbiai kecskéid vannak. Irtam privit!
Sziasztok megint en vagyok, most tanacsot szeretnek toletek kerni,
Gyonyoru a kelkaposztaim es rengeteg van belole, mitl lehetne belole csinalni, en eddig csak fozeleknek hasznaltam es mar sokat beraktam a fagyasztoba is, Akkora fejek vanak hogy az en fejem kicsi hozza, nem szeretnem ha tonkre mennenek, de annyi fozeleket sem eszunk meg a levest meg nemszeretjuk
Sziasztok elvezem hogy betudok jonni es irni is tudok, remelem szepen telt a napotok, en varpom a virradast es megyek etyeteni es lesem hogy mi less mar ezzel a kecskevel olyan regote varok az elleset es nem megy egyrol a kettore es mar elmult 10 eves is,
Itt most azon gondolkodom hogy mit is fozek ma, nekem meg mindig nincs etvagyam , lehetseges hogy kaposztas teszta lesz tegnap tattam egy kihasadt kaposztat a kertbe
Szep nyugodt estet nektek igy remelem minden rendbe lesz es tudok joni is Marta
Sziasztok most megjelent a hely ahol kepeket lehet
Ibolyka orulok hogy a labod javul
En most erosen gondolkodonm az allatok eladasan hisz olyan draga a takarmany, de nem is igen lehet kapni
Kozbe probaltam a kepet feltoltemi es minden elment semmi nincs itt tehat az mar nem megy pedig nagyon szep a kolbaszom nem kinlodok vele tovabb mert meg ez sem megy el
Sziastok Igaz mar reg voltam bent nem ia voltunk jol es el is fasultm hogy nem enged irni es kepzeljetek most egybol engedet es ennek orulok.
Remelem papidnak sikerul az operacio es hamar otthol lesz a korhazbol is, Ibolyka hogy van a terded, Magdi latom fozicskezel szepen, itt mostmar hidegek vanak es hogy betegek is voltunk nagyon lelassult a konyha is , de Mihaly szepen javol es az elvesztet kilokat szedegeti visszam Hetfon csinaltam neki kolbaszt es egy csomo toltotkaposztata, ma megsutottem az elso szall kolbaszt is neki azt mondta finom, En meg mindig fintorogva nezem a kajakat
Szeretten volna kepet fel tenni de azt nemenged, de ezt most elkuldom nezzuk mi fog torteni Szep napot nektek Marta
szervusztok-
Hát bizony én nem vártam ezt a nagy átalakulást,miért nem volt jó ugy ahogy volt,szeretik mindig birizgálni az embereket!!
Ma már hála a jó Istennek jobban vagyok,még 1 injekcióm van és sokat pihentem is.
Magdi
köszönöm a szép dalt.igazán megható,hogy gondolsz ránk.!!
Zsuzsa.
gondolom most is sok a munkád, a férjedet megmütötték,és hogy van?
Márti
gondolom te is várod avégleges nyugdijat,dolgoztál eleget és még ott a sok állat!
Anna
rég irtál,remélem nincs semmi bajod,jöhetnél gyakrabban-
Szép csütörtöki napot kivánok minyájatoknak jó egészséggel.
Szervusz!
Látom én is hogy megint más az oldalunkde ez várható volt .
Se baj rajtunk nem fog ki,mert MI Nagyik ügyesek vagyunk.
Nálunk jó meled van,de most hallom a TV be hogy,
hétvége lehül majd a levegőez se számít érezzük jól magunkat és kapcsolódjunk ki itt isPussy
Szia Zsuzsi!
Jó étvágyat kívánok a fincsi bajai halászléhoz.
Majd gondolj rám pedig én se szeretem cska halat benne
Néha azért írj ,drukkolok a párodnak ,de biztos minden rendben lesz.
Ma fincsi
Lecsó volt ebédreén rizzsel és sült virslivel ettem,de kenyérrel is nagyon kedvelem
Várlak!
Szép DAL!
szervusztok
Mi van itt?nehezen találtalak meg benneteket.
Mindig ujitanak valamit,nem szeretem,ha nem a pontos helyén találok meg dolgokat.
jobban érzem magam,de még pihengetek,egyelöre nem kell müteni a derekamat.
Csúnya ,hideg idő van nálunk,esik az eső.
puszika nektek.
Sziasztok!
Nagyik néha fordulok elő, ne haragudjatok!
Ma tudtuk meg, hogy Pampit péntek reggel műtik az egy napos sebészeten kétoldali lágyéksérvvel.
Ma jönnek a gyerekek itt is alszanak, mert holnap megyünk Bajára. Ha meg már ott vagyunk eszünk egy halászlevet is. Nem szeretem a halászlevet, de a bajai, az igen! Van egy eldugott Dunaparti kocsma jellegű étterem, ott istenien csinálják!!!
Ma szalonnát sütünk estére! Nesze neked fogyókúra!!!
Már tettem be üvegbe 8 üveg cseresznyét. Ti hol tartotok a befőzéssel?
Írjatok, ha van időm jövök!
Puszi Mindenkinek!!!
Szép napot és kellemes hetet kívánok!
Zsuzsi!
Igen -igen Szép vidékés jó a tónál üldögélni, de most nem volt rá időnk,de majd Júliusba töltünk ott egy kis időt amikor a gyerkőcök elmennek nyaralni ,majd akkor fotózok
Van egy régi képem meg muti
Most próbáltam a rózsákról képet készíteni igaz már sok hervadó félben voltde szeretem nézegetni és feliratozni is.
Köszi a receptet nagyon fincsi lehetett
Ma Sült husit készítettem fincsi új burgonyával és kovi uborkával
falatoztuk
Szépséges napot!
Magdi! Bánk! Ez az a Bánk ahol van egy gyönyörű tó?
Kb: 2éve voltunk ott. Akkor megbeszéltük, hogy még fölmegyünk oda.
De hát ez annyiban is maradt, idáig! Most örülök, hogy megint eszembe jutattad!
Pudingos-almás:
1 cs leveles tészta,
1cs vaníliás pudingpor,
fél l almalé,
5-6 alma pucolva szeletekre vágva,
izlés szerint cukor, fahéj, szegfűszeg, gyömbér...
A felengedett tésztát nyújtjuk, félbe vágjuk. Az egyik felét lerakjuk a tepsi aljára, rátesszük az almát, nyakon öntjük az almalével megfőzött pudinggal, beborítjuk a maradék tésztával, sütő 180-200 fok 30-35 perc. KÉSZ!!!
Én megszórtam a tészta tetejét barnacukorral sütés előtt.
Érezzétek jól magatokat a hétvégén! Jó időtök van a kinti sütögetéshez!
Szép Napot Kívánok Mindenkinek!
Mi finomat főzök Ma?
Én Frankfurti levest fogok jó sok virslivel
Szeretem langyosan is
Sütni majd holnap fogok kora reggel mert viszek a gyerkőcöknek
vasárnap.
Pihenjetek sokat a nagy melegbe
Kedvencem!
Véletlenül a Párom integet nektek de se baj Ő is köszönt Titeket!
Szia Lencsi!
Örülök hogy írtál,azért a Horvos ki is mehetett volna hozzád egy adhatott volna egy szurit
Jó hogy már javulsz és használ a gyógyszer.
Gyógyulást kívánok!
Ma fincsi Zöldbabfőzeléket készítettem jó kaprosan és új burgonyával.
rá egy kis pörkölt fini volt
Indulunk bevásárolni,mert vasárnap szülinapozunk Bánkon
Fiam már 43 éves hiába Ő se fiatalodik
Bizony meleg van nálunk is ,pedig mi fák között élünkés madarak csiripelését halljuk
Kívánok szép napot és minden jót Neked
és Miden kedves topik társamnak!
Háziorvos volt.Ma már a 6. napja szedem a gyógyszereket,szerencsére javulok...le is kopogom azonnal.
Nem szeretem ezt a sokféle bogyót,de megkérdezte,hogy injekciókat kérek vagy tablettát.Nem akartam minden nap menni.
Na,de mennyire igazad van,nem fiatalodik a testünk,de a szívünk fiatal marad.
Nagyon meleg van,tegnap le se mentem,mert még este is meleg volt.Várom az enyhülést.Gondolom ,Nálatok is meleg a lakás,itt még a tető is melegít minket.
Hajnalban és egész éjjel szellőztetünk.Szép holdfényes volt az éjszaka.Nappal pihenünk,éjjel levegőzünk
Könnyűeket étkezünk,nem jó a meleg tűzhely mellett,legalább lemegy egy pár deka rólunk
Puszi Mindenkinek:Lencsi
Szervusz Ibolya!
Kívánok jobbulástén is szedek most Milgamma lágy kapszulát az idegekre nekem használ az izületi fájdalmamra
Sajnos olyan sok fájdalmat kell már elviselnünk amihez nagy türelemre van szükségünk. Nekem bizony ez volt a legnehezebb elfogadni és beletörődni
hogy már jobb nem lesz
Kedvem azért nem veszi el ,ma is fotóztam a ház előtt egy csodás rózsát és azt csinálom amibe örömöm lelem.
Kívánok miden jót és mindig öröm ha írtok!
Fincsi volt!
Bizony ma is nagy meleg van ,vigyázzatok magatokra.
Zsuzsi!
Nagyon finomat főztél kedveljük mi is
Jó ötletet adtál!
Én most falatoztam be egy kis barackos túrós tortát ,tudod amit nem kell sütni. Nagyon fincsi volt!
Küldök jóóó!
Majd egyszer írd meg nekünk a Pudingos almás receptjét ,mert én nem ismerem
Szép napot kívánok Mindenkinek!
Lencsi! örültem a levelednek
Sajnálom, ami történt ,mert ismerős nekem is,és bizony nagy
fájdalom. Nekem is van Arthrosis mind két oldalon ,de sajnos már máshol is hiába nem fiatalodok.
A háziorvos nem tudta volna otthon beadni a fájdalomcsillapítót.
Nála voltál vagy a Reumán?
Pihenj sokat és várlak máskor is kicsit jobb hírrel.
Én is megéreztem
"Csak akkor születik barátság, ha két hasonló ember egymásra talál, ha - óriási nehézségek árán, tapogatózva, félszavakkal, avagy elképesztő gyorsasággal - ráéreznek egymás gondolataira."
Clive Staples Lewis
Szia!
Én is hasonló problémával küszködök.nekem a bal forgómnál történt valami pénteken egy lehajlás után nem tudtam kiegyenesedni.Se ülni,se feküdni,csak görbén állni.
Hívtam a doki,hogy mit tegyek.Azt mondta ballagjak be hozzá...a 3.emeletről.A menyem bevitt kocsival,alig tudtam ki-be szállni.Kaptam egy szurit,meg izomlazítót,meg fájdalom csillapítót.Most pihengetek,Majd meglátjuk mi lesz?
Ezért vagyok kevesebbet,de most már legalább rövid ideig tudok ülni is.
Szörnyű meleg van,egész du.süt a nap,redőnyök le sok folyadék stb.
Puszilok mindenkit Lencsi
szervusztok
Töpike
tudom,nem rossz irányból közelited meg az "irigylés"szót.de annyit dolgoznak, a vejem van amikor szombaton és vasárnap is bemegy,amikor szükség van rá.
Hosszú út odáig,mert hozzánkig 9 óra,innen 13 óra,de jól vannak,csak a viz hideg-
Én már a 3 ik napja nyomom az ágyat,ismét idegbecsipödés van a derekamban,talán hasonló a mütétem elött volt.Nehéz ülni és járni meg álldogálni is,d.u.megyek orvoshoz,lehet valami injekciót ir,mert a fizikót,nemrég fejeztem be.
Vigyázzatok magatokra ebben a hóségben,itt nem olyan nagy a meleg,én 3 napja nem voltam kint a házból.
Jó reggelt!
Gondolom mindenkinek gyönyörű hosszú hétvégéje volt!
Kezdődhet a rövid hét!
Ma délelőtt jönnek Papihoz, utána orvos. Holnap újból Gödöllő, reggel 9-re kell odaérnünk. Szerintem beledöglünk, ha ki kell szállni az autóból. Holnapra igéri a legmelegebbet! De muszáj menni, el kell intézni már ezt az erdő problémát.
Tegnap főztem töltött paprikát, még van a gulyásból is. Sütöttem tegnap pudingos-almást. Így kivégeztem a télialmát a pincéből.
Szép napot! Vigyázzatok magatokra ebben a hőségben!
Ibolya! Nagyon irigylem a gyerekedet! Én még nem voltam Bulgáriába. Terv már volt, de a barátnőmet megműtötték vesével így idénről elmarad. Talán majd jövőre!
szervusztok
Áldott pünkösdi ünnepeket kivánok szerettel.
Nálunk szép idő van és meleg.
mi sem megyünk sehová,az elöbb beszéltem skypon a lányomékkal,Bulgáriában vannak,szép a tengerpart-
Szép,pihentetős délutánt kivánok,lehet nézni a Csiksómlyoi bucsút.
Jó reggelt!
Szép napnak indul a mai is! tegnap árnékban a teraszon elhagyta a hőmérő a 30 fokot.
Kifejtettem az utolsó adag borsót. 6 kg borsó van a fagyóba.
Tegnap főztem gulyáslevest, ma teszek bele babot, így ma babgulyás a menü.
Ti merre jártatok az ünnep alatt? Mi maradunk itthon, annyian vannak az utcán. Mi ha nem muszáj nem megyünk sehová ilyenkor. Hadd tolongjanak mások!
Szép hétvégét!
Szép napot kívánok!
Ibolya!
Örülök, ha már nem fáj olyan nagyon a térded
Nálunk nagy meleg lett jó a lakásba kint csak este felé sétálunk és ha szükséges.
Ma Karfiol levest készítettem és mivel sok volt félig megfőztem és ki is rántottam belőle .
Volt még gomba abból is rántottam és friss új sült burgonyával tálaltam.
Finom Meggyes pitét is készítettem
Te és Ti mi finomat készítettetek?
szervusztok-
Ne haragudj új kislány,de mi nem hivtunk ide,itt ilyen sok "öregasszony "van és mi jól érezzük magunkat,keress más topikot,ahol sok fiatal van.
Zsuzsa-
bizony sok munkát végzel te is,nehogy az egészséged rovására menjen. Sok finomságot készitesz!
Annával mi van,hogy nem jön,nem tudjátok,?
Magdi
gondolom már nem fáj annyira a térded,én is használom a zselatint és többet pihengetek,de a lényegf,hogy kevésbé fáj,lehet a fizikóterápia utóhatása -
Márta
nálatok milyen idő van?egyébként hogy vagytok egészségileg?
Szép esőmentes délutánt kivánok sok szerettel.
Jó reggelt!
Vagyok, vagyok csak olvasó üzemmódban! BOCSI!!!
Pampival császkálunk a kórházban. Nagyon csúnyán kijött a lágyéksérve.
Meg kell műteni. Ehhez kellenek vizsgálatok.
Közbe küzdünk a erdészekkel. Idén újból elvárják, hogy immáron 4x is nyárfát ültessünk a sívóhomokba. Igaz, hogy már a zsbünkben turkálnak, mert már 3 éve kiszárad és ezek a próbálkozások súlyos pénzek, de ez az előírás. Az íróasztalukhoz meg ragaszkodnak, senki nem meri leírni, hogy ott ez a fa nem marad meg. Nem lesz idén beültetve! Azt mondják, hogy a Canadai nyár nem tájidegen az akác ami ültetés nélkül is megmarad az meg igen tájidegen!!! Hallottatok már ilyen hülyeséget!!! Nagyon-nagyon bosszantó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ibolya! Sajnos ezzel a helyesírással néha nekem is meggyűlik a bajom! Régen jártunk iskolába! Ha valamit nagyon kirívónak érzek, egyszerűen beírom a googliba. Már ha nem sietek! :-)
Ma lecsót főzök és jönnek a lányaim nekik meg fasírtot, mert Nikim nem szereti a lecsót.
Már nem tudom merjem-e várni a lecsót, ott tartok, hogy félek, mitől fog égni a gyomrom. A legutóbbi lecsótól például nem égett, de az előtte levőtől 2 napig.
Van pár szem tavalyi almám még, abból kellene valami sütit kreálni. Kőrvonalazódik olyan vanília pudingos süti az agyamba, valahol láttam hasonló receptet. Na majd kitalálom!
Szép napot Nektek!
Szervusztok kedveskék.
Már szépen süt a napocska(azon töröm a buksimat,hogy annak idején ugy tanultuk,hogy a nap,ami fent van ,nagybetüvel irjuk,vagy azóta változott a helyesirás?
Mára lucskoskáposztát föztem disznó oldalassal,egyféle káposzta leves,kapor és borsikafú is van benne(csombor)utána palacsintát sütök.
Ma nem megyek sehová,d.u.rendelést teszek és azt elö kell készitenem,ha nem akarok hibázni.
Én is küszködök a gyomorégéssel,már a torta v süteménytől is,de a mogyorótól is.és még sok minden mástól,olyankor egy sav elleni bogyót veszek be.
Kivánok csodás délutánt és jó egészséget minyájunknak.
Szép napot Mindenkinek!
Zsuzsi!
Nagyon finom lehet friss borsóból a leves én még nem láttam a piacon
Ügyes vagy és gondoskodó
Kaspóba gyönyörű szerintem a Petúnia
de a fiamnak futó muskátli van a nyaralójukba.
Szereti Ő is a szép virágokat ,biztos láttad már én
is fotóztam náluk.
Egyre több ember panaszkodik a gyomorégésre,
többek között én is.
Legutóbb képzeld még az Epertől is
Nekünk kell kitapasztalni mi jó,de nehéz megállni hogy ne együk azt amit kedvelünk.
Ma Sült husi volt nálunk hasábburgonyával és sütöttem még bundás almát mert megkívántam
Most délután még készítek egy kis linzi karikákat fincsi baracklekvárral.
Ibolya!
Nálunk pont fordítva vannak az árak a Cseresznye az olcsóbb
Sziasztok!
Éppen kerti munkára való idő volt ma! Sem nem meleg, sem nem hideg.
Leszedtük a borsót, abból ma leves lett. Imádom!!! A többi ment a fagyóba. Annak a helyét csináltuk meg, hogy belehessen ültetni a padlizsán palántákat. Még mi lesz benne nem tudom. Már vannak kispaprikáim meg paradicsomom is.
Kikelt a tököm is. Holnap ha megyek a piacra veszek valami virágot, mert üresen maradt két lógós kaspóm.
A borsóleveshez holnap főzök csirkepörköltet. A galuska meg van hozzá, mert a borsólevest én azzal szeretem. Papa haragszik érte, mert Ő a kis nokedlit szereti, de most ez van!
Délután ettem mogyorót, most nagyon ég a gyomrom tőle. A fene már ezt sem ehetem. Egyre több ilyen szarságom van! Mondjátok mi lesz a következő amit nem ehetek? Kinek mi bántja a gyomrát?
Zalakarosi képek.
További szép hétvégét!
szervusztok
Ma nagytakaritás van nálunk,jött egy nő aki segit,ill,kiporolta a szönyegeket és mindenhol felmos,meg lemossa az ajtókat ,ablakokat.mióta megmütöttek,már nem tudok annyi munkát elvégezni,kimélnem kellene magam.
nálunk esik az eső,de nincs hideg.
Zsuzsi,
jó,hogy kicsit kipihented magad,majd a sok munka lefogyaszt ami rád vár.Én is ugy vagyok,hol fél kg-t hizok,hol fogyok,pedig a térdemnek jó lenne egy kis fogyás.,de mindig valami finomat fözök vagy sütök s akkor nem tudom megállni,hogy ne egyek belöle.
Magdi
jó,hogy te is szeretsz fözni,sütni,igazad van,itt az eper,de nálunk még olyan savanyú,hogy nem jön,hogy megint vegyek3-4oo ft.az ára.cseresznye,meg 7-8oo körül.ez még drága,de ha jön a ropogos,abból fogok venni-
Márti
jó,hogy irtál,neked is kijut a munkából,pedig biztos várod a nyugdijazásodat-
Mikor költöztök el a farmról,rád férne egy kis semmittevés!!
Anna
te merre jársz,hogy rég voltál nálunk,láttalak a Facebookon!
Szép délutánt kivánok és még szebb hétvégét.
Szia Zsuzsi!
Nagyon szép helyen jártatokott remek a víz van biztos sokat pancsiztatok és kipentétek magatokat.
Köszi a jókívánságot nekem bármikor nagy öröm mert tudom hogy gondoltál rámÉs ez jóérzéssel tölt el.
Sajnos a kg jönnek -mennekde se baj majd otthon újra lemegy hamarosan mert munka az van biztos nálatok nem is kevés
Mit főzöl ma ?
Én Rakott krumplit készítek ,meg valami egyszerű gyorsan elkészíthető Zöldséglevest / kedvencünk rántás nélkül/ Süti nem lesz ,mert vásároltam Epret és Cseresznyét. Most elég kedvező árban lehet kapni még nálunk .
Fontos napota gyümölcsöt is enni
Kívánok szép napokat a hűvös ellenére is
Üdvözlök minden olvasót!
Írjatok is!
Kívánok szép hétvégét!
Sziasztok!
Megjöttünk Zalakarosról! Szép időnk volt egész tegnapig! Reggel kisütött a napocska, de 11 körül beborult, dörgött, villámlott, szakadt az eső és lehűlt a levegő 16fokra. Így elindultunk délután 3-kor haza.
Itthon nem tudtunk bejönni a bejárati ajtón, mert a a 9 pontos zár megadta magát. Most várom a lakatost, addig a garázson keresztül mászkálunk ki-be.
Reggel volt a mosogatógép szerelő, kicserélte a gumit a gép ajtajába. Végre van aki mosogasson helyettem!
Magdi! Hogy is van? Ma van a névnapod? Boldog névnapot, ha nem ma tartod akkor is! Rosszhír: visszajött a 2kg, kezdhetem előlről! Pedig nem ettem tele magam, de a semmit tevésnek ez az ára!
Márti! Átjött! Nagyon nehezen emésztettem meg, hogy elment Íriszem! Papa szerint azért mert hát ugye 16 éve velünk volt, meg nagyon sok rossz dolog történt mostanában! Tavaly nyár eleje óta szinte minden hónapra jutott valami nagyon megrázó és sokkoló történés. Azt hittem, ha a tavalyi évet magunk mögött hagyjuk vége ennek a 13-al végződő szerencsétlen évnek! Tévedtem!
Ibolya! Én még soha nem ettem töltöttpaprika levest! Olvastam már az Aleda konyhájába róla, de valahogy mindig kimarad. Pedig a töltött paprikát nagyon szeretem! Nem édesen hanem savanykásan! Nyami!!! Jó az ötlet!
Szervusztok!
Szép napot kívánok Mindenkinek!
Ma nálunk igaz esik az eső ,de a kedvem a réginem hagyom hogy elvegye.
Zsuzsi! Örülök hogy egy hét alatt lement 2 kg ez nagyon szép eredményígy tovább.
Ibolya! Tudod fontos törődni magaddal ,legalább hogy ne legyen nagy fájdalmad. Vigyázz magadra és öröm ha írsz nekünk. Hidd el jó kikapcsolódni itt is körünkben
Márti! Nálam rendesen működik az NLC ,de látom sikerült írnod én meg eltudtam olvasni a
Ma én Zöldbablevest készítek zöldséggelés
Nokedli lesz gombás pörkölttel .
Én szeretem jó tejfölösen ,de a párom csak úgy.
Maradt még egy kis Epres túrótorta jó lesz desszertnek.
Főzzetek ti is sok finomságot és várjuk a jó ötleteket
Sziasztok en hiaba probalkozom sokszor meg irni is enged de mar elkuldeni azt mar nem, nagyon elegem van belole, az hogy eltudlak beneteket olvasni az rendbe van de miert nem enged valaszolni is. Ibolyka remelem hamar rendbe fogsz jonni, hosz a pici hannanak nagy szuksege van rad neked ot megkel tanitani azokat a finom tortak sutesere.
Zsuzsi sajnalom a kutyusodat nagyon, sajnos a Majus nekem is a szomoruhonapok kozze tartozik a csaladunk nagyresze nekunk is Majusba tavozott tolunk es tudod valoba ez a honap mindig banatos, mindig tortenik valami.
Itt tovabra is nagy melegek nanak nappal konnyen fele ugrik a 25 foknak napsuteses es sajnos eso mentes is , ejjel lemegy 2 es 8 fok kozze, igy szep lassam kojtorog a tuz a kalyhaba, de nappal minden nyitva sajnos az a korai fagyelvitte a babot, paprika, paradicsomot es az uborkat , de a tobbi zoldsegfelek virulnak a kertb meg mindig tudok szedni paprika paradicsomot a vedet helyen maradottakrol is . Magi latm szep idotok van es jolereztetek magatokat na nezzuk most milesz elmegy hozzatok vagy valahova az urbe, itt nallam cask az ures lapra irok, ha elment es meglatom nallatok akor tudom hogy mit irtam Szep hetet nektek ha eltudjatok olvasni Marta
szervusztok.
el vagyunk kukkanva,én 2 hétig jártam fizikós kezelésekre,még nem érzem jótékony hatását,nem tudom lesz-e?Minden reggelugy kelek fel,hogy se járni,se ülni nem tudok,aztán beveszem a gy,csökkentőt és 3 óra mulva már javul a helyzet,de vajjon meddig megy ez igy?utálom a tablettákat!!
Ma töltöttpaprika levest,flekken petrzselymes új krumpli,uborkasaláta az ebéd.
délután pihengetek,olvasgatok,gondolom a tv-ben semmi nekemvaló nem lesz.!
Vigyázzatok magatokra,állandóan a nagyfokú lehüléssel ijesztegetnek!
Jó reggelt!
Gyönyörű időnk van ma is!
Eltörött a szeművegem szára, most nagyon nem látok, mert a pót szemüvegem nem szeretem!
Merre jártok? Ibolya? Lencsi? Rég hallottunk rólatok! Főleg Lencsiről!!!
Mit főztök? Nekem lövésem sincs!
Papa szokás szerint gulyáslevest enne én meg valami tésztát, salátát.
Tegnap csak a vasárnapról megmaradt paradicsomsalátát ettem.
A múlt héten fogytam 2kg!
Eszek, ha éhes vagyok, de csak a felét annak amit megbírnék enni.
Mindent eszek csak felezve, este 6 után meg semmit.
Karcsú már soha nem leszek, de jó lenne a tükörbe jobb érzéssel belenézni!
Ma kiültetem a kálákat meg az amaríliszeket.
Legyen szép napotok!
Szia!
Csapongtál ,de se baj
jó néha kiírni ami bántja az embert,
de ne gondolj soha ami 9 évvel ezelőtt történt,
mert sajnos akkor mindig lesz valami ami elszomorít.
Tudod csak pozitívan !
"A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk,
csak más szemüveg van rajtuk.
Azt szoktuk mondani:
jó természetük van. A jóra vannak hangolva.
Életörömre. (...) Tedd csak fel az "áldott szemüvegedet",
s máris látod, hogy süt a nap,
hogy sok öröm és emberi jóság van."
Kívánok kellemes hétvégét ,és örömet is a családnak!
Müller Péter
Szeretem nézni és hallgatni!
Sziasztok!
Magdi nem sütöttem semmit! Talán a hétvégén, ha a gyerekek jönnek.
Nagyon fáj a fejem! Biztos a sok sírástól. Már aludtam is, ittam kávét, zöld teát semmi, marad a fejfájás.
Tegnap nagyon szar napom volt, már korán reggel kezdődött a bőgésem. Gabikám köszöntésének szövegén.
Anyuci hagyatéki ügyintézésen voltam délelőtt. Ez sem volt lélekemelő. Utána kimentem a temetőbe is édesanyuhoz, ott is bőgtem, közbe szakadt az eső, fújt a szél a domb oldalon.
Délután körmésznél voltam, ahová a jövőhéten kellett volna mennem, de unokahugim lemondta, így helyet cseréltünk. Bár ne tettem volna!!! Onnan rohantam haza Íriszhez, őt már halva találtam. A házánál hangosan bőgtem, ma mondta a szomszéd, hogy a szíve szakadt meg csak attól, hogy hallotta.
A gyerekem még este átjött, hogy eltudjon köszönni tőle mielőtt eltemetjük. Vele is bömbiztünk egy kicsit.
Ma reggel már megint úgy ébredtem, mert már nincs kihez korán reggel kimenni köszönni. Nagyon sokáig fog hiányozni a reggeli rituálé.
Ma temettünk az esőbe, szélbe! Papának elkellett mennie tárgyalni, őt oda kellett vinnem, mikor hazaértünk lecsót főztem közbe jött egy kedves régi isnerős. Az elment most itt egy másik, de papa szórakoztatja, én nem nagyon vagyok rá képes.
Szóval csak vagyok de minek! Már félek a születésnapomtól! Dédikém 9 évvel ezelőtt ilyenkor halt meg, azóta mindig történik ilyenkor valami szar!
Asszem csapongtam, de silabizáljatok!
Puszika nektek!
Szervusz Majám!
Üdvözöllek itt is!
Köszönöm a köszöntésed!
Írtam privit!
Szia Zsuzsi!
Jó várom
Ne légy szomorú,de elhiszem hogy nagyon szerettétek
Vegyetek majd egy kis aranyosat , akit lehet nevelni kedvetek szerint.
"Dicsérjék mások hálaadó lélekkel tanitójukat, az élet felé nekem
egy KUTYA mutatta meg az UTAT."
Illyés Gyula
Zsuzsám, a rossz hir ellenére nagyon boldog szülinapot kivánok.....
Nekem 7-én az egyidős (velem) unokatesom halt meg és tegnap a felesége.......Ha jön a baj akkor csőstöl.......
Nagyon padlón vagyok és még azt is csak most láttam hogy "nyilvánosban " irok. , pedig nem szokásom....
nekem már a kert olyan állattemető (pedig nem lenne szabad) de én nem vitettem el őket. 2 nagytestü belga farkaskutya meg vagy 3 macsi és törpenyúl van itt, meg hörcsög, madarak eltemetve....
Fel a fejjel és még elég fiatal vagy hozzá (nem úgy mint mi) hogy új kutyut vegyél......
Pusza~~~~~~~~~~~~maja
Jó estét!
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságaitokat! Nagyon jól esik, hogy gondoltatok rám!
Magdi a torta holnap érkezik!
Mára van egy nagyon rossz hírem: Meghalt a kutyám...
Drága Íriszem 16 éves volt. Nagytestű, kuvasz-farkaskutya keverék, fehér szépségem nincs többé!
Ne haragudjatok nem tudok többet írni, nem látok a könnyeimtől!
Ma Szülinaposat köszöntöm sok Szeretettel!
Ezúttal is kívánok csoda szépeket és az
üzenet mellé még azt is kívánom,
hogy szülinapod napján megkapj minden szép és jót e világon!
Boldog szülinapot!
Magdi
szervusztok.
Zsuzsa
Boldog születésnapot kivánok szerettel,Isten éltessen sokáig jó egészségben.-
Gyógyul a kutyád?
Jó a géped?
Most aztán moshatsz és ezentúl Te morogsz nem a gép!!!!!
Sziasztok!
Beteg a kutyám! Várom a dokit.
Folyik a mosogatógépem! Várom a szerelőt.
Ha megjön megörvendeztetem, hogy morog a mosógépem!
Jól vagyok!!!
Szervusz Ibolya!
Nehéz a diétázás sztem minden embernek és nem is jó ha rövid idő alatt több kg megy le az embernek.
Én már nem fogyózok ,csak kevesebbet eszek és többször.
Képzeld írtam, hogy nem sütök egy ideig de ma sütöttem tegnap találtam egy jó és egyszerű süti recit.
Már lassan tölthetem is az Islert.
Látod eddig tartott mert ha nincs édesség nagyon hiányzik mindkettőnknek
Magokat én is eszegetek hántolt napraforgó a kedvencem almával.
Vizet fontos innunk napi 2,5-3 litert, de én se birok annyit ,mert bizony mindig menni kell így is.
Finomat főzöl én még nem ettem új burgonyát az idén,de a régiből is szoktam petrezselymeset készíteniÉn hagymát is dinsztelek kicsit meg is pirítomEttél már úgy?
Sajnos nálunk is hideg lett és egész nap esik az eső,nem sztem idő van
Szia Zsuzsi!
Elhiszem hogy korog,de majd megszokja a gyomrod a kevesebbet kap.
Ahogy olvasgatom a soraitok az jutott az eszembe hogy nekem nagyon jó bevált anno az almaecetes víz is Ittam rendesen ,mert zsírbontó hatású ,de a citromos azért finomabb.
Én kben sok citromot eszek csak úgy is mert kedvelem.
A Párom se eszik soha a sali- és kel- főzelékekből, de én mivel szeretem sokszor csinálok csak úgy magába is finom egy kicsit langyosan.
Van sokféle saláta reci én is többfélét csináltam már.
A múlt alkalommal nagyon ízlett a gyermekeimnek is amibe
Almát, céklát reszeltem fokhagymát , új zöldhagymát is tettem.
Ízesíteni lehet bárhogy kinek tetszése szerint.
Én mivel céklás volt tettem bele tormát ,őrölt köményt ,kevés citromlét és egy kis mézet.
Finom volt így máskor is sort kerítek majd rá.
Várjuk a sikert!
Jó reggelt!
Ibolya, nem hiszem, hogy 1 l vizet képes lennék meginni reggel. Viszont erről az olívaolajos fogyókúráról már hallottam. Állítólag a fogkő ellen is jó, ha reggel egy kiskanál olívaolajat a szádba veszed és hosszan öblögetsz vele, utána kiköpöd. Hát nemtom! Viszont az egy pohár citromos víz kaja előtt és után nem hülyeség.
Most én megpróbálom felezni az adagjaimat, délután 3-ig, utána este 6-ig csak gyümölcs, aztán hallgatom, hogy korog a gyomrom! :-)
Ja és köret nincs!
Itt nagyon elromlott az idő a tegnapihoz képest! Be van borulva, néha esik egy kicsit. A napocska meg máshol lehet, mert errre nem látjuk!
Azért szép vasárnapot nektek!
Főzzetek, süssetek, pihenjetek!!!!
szervusztok.
A kezelésnél hallottam ,mesélte egy nö,hogy 3 hjónap alatt 14 kg-t fogyott,azért én nem szeretnék ilyen rövid idő alatt ennyit fogyni.
azt mondta,:reggel éhhomra egy liter viz,majd 4 kanál szüz olivaolaj,utána egy citrom kicsavart leve.Utána rendesen reggelizik,majd d,4 ig amikor hazaér munkából magvakat,diót rágcsál,utána ebédel és már nem vacsorázik.
Na,én ezt biztos nem birnám ki!
Nekem is kellene fogynom a térdeim miatt,egyelöre a kávémba tettem néhány csepp citromot.Én a sok viztól állandóan a mosdót járnám,-
Nektek mi a véleményetek?
Ma zöldborsólevest levest galuskával fözök és új krumplit petrezselymesen rántott csirke mellel.
Sütni nem sütök egy darabig,ha meg tudom állni.
Szép vasárnapot kivánok.
jön a hidegfront,én elküldeném más éghajlatra.
Szia Magdi!
Köszönöm a biztató szavakat meg a képet! Nagyon helyes!
Korog ám a gyomrom rendesen!
Megpróbálom az adagomat csökkenteni. Most délután csak egy almát ettem.
Nálunk maradék borsófőzelék volt sült tarjával. Hát bőven megtudtam volna enni a dupláját is amit kiszedtem magamnak!
Holnap a csülökhöz eszem salátát, semmi köret. Pedig már a számban éreztem amit leírtam nektek!
A sóskát csak én eszem a családból, van egy tő a kertben, ha eléri a szedési időt, levágom és megcsinálom magamnak. Ezt a salátafőzit is kipróbálom egyszer, nemtom Papa kapható-e rá!
A tököt várom már nagyon! Borsó szerintem a jövőhéten már lesz annyi a kertben, hogy egy levest tudjak csinálni!
Puszi Neked!
Majd beszámolok a fogyási fejleményekről!
Ja, ma olvastam a napon! Le is sültem! Ha a szél nem sütött volna szerintem kánikula lett volna!
Szép hétvégét kívánok!
Nem lesz könnyű Zsuzsi,iserős amit leírtam
pedig csak 77 kg vagyok. Én se eszek már délután csak gyümölcsöt de ha sokáig föl vagyok bizony nagyon éhes ke vagyok.
Néha bűnözök azért egy csokival
Ma sóskát készítettem tükörtojással ,mert saláta főzeléket is mert megkívántam jó kaprosan és fokhagymásan.
Nagyon fincsi lett
Csináltál már ?
Most máshogy készítettem olajon megdinszteltem a hagymát/vörös és fokhagymát apróra vágva/kevés lisztet rá
a kész rántást felengedtem tejjel és
abba a széttépdesett salátát.
Nem sokáig főztem, mert én úgy kedvelem ha ropogós
Ja és fűszer só, kapor, cukor ,kevés ecet ez
már ízlés szerint
Drukkolok !
Anno mi itt együtt fogyóztunk és sikerült leadnom jó pár kg. a
90 napos diétával.
Már nem teszem mert így vagyok szép haha
Szép estét!
Képzeljétek!
Végig gályáztam a napot, lezuhanyoztam és bementem a gardróbba felöltözni!
Hát szóval szembe jöttem meztelenül magammal és hát...
Szóval fogyókúra!!!!!!!!!!!!!
Semmi szénhidrát, délután 3 után semmi!
Már előre sajnálom magam!
Drukkoljatok!
Szép álmokat!
Szép és vidám napot kívánok!
Csicseregnek rendesen napközben a sok rigó fügyülget
Ez igen de jót találtál ki ,nagyon fincsi mi is kedveljük főleg a FIÚK
Jó pancsizást kívánok fontos egy kis kényeztetés a testnek is,majd mi is készülünk de még nem gyógyult be teljesen ottde már nem olyan piros. Tudod a sok szépség amit leszedett a Bőrdoki
Kírály hogy milyen klassz dolgokat is készítenek nálatok a kocsmába Halra vevő vagyok bármikor.
Vár a konyha engem is ma haluskát főzök /szrapacskát /
túrosat és savanyú káposztásat,meg valami gyors levest.
Süti nem lesz egy ideig mert lassan ilyenek leszünk.
PUSSY :
Köszi-köszi a kedves feliratos képet
Mi is ezt kívánjuk Nektek!
Mennek az évek ,de mi legyünk vidámakúgy a fájdalmakat is könnyebb elviselni.
Irok is egy kis humort
A nő már öt perce beszél, az orvost nem is engedi szóhoz jutni, végre kiböki mi a problémája:
- Drága doktor úr, a férjem állandóan beszél álmában.
- Engedje néha, hogy nappal is beszéljen!
Van benne igazság
Pihenj is néha Márti,és főzzél sok finomságot is
Jó reggelt! Madárcsicsergőset! Napsütöttet!
Én még nem érlek föl korban benneteket, de a derekam nekem is rendetlenkedik. Nem baj, majd a télen kikúrálom, akkor nem lesz kert. Tuti az tesz be neki, mert tavasz óta fájdogál.
Ja, május utolsó hetébe papa meglepett egy 3 napos fürdéssel! Nagyon örültem neki, mert épp akartam neki mondani, hogy elmehetnénk egy, egynapos áztatásra, és tessék, megkaptam!
Ma elpályázok bevásárolni a hétvégére. Sült csülök Pékné módra! Ez zakatol az agyamba a hétvégére. Na, mit szóltok? Barnamártással és krumpligombóccal. Vagy csak simán hagymás vele sültkrumplival, savanyúsággal. A főzőléből lehetne valamilyen levest gyártani.
Jaj, mikor lesz már hétvége! Saját magamtól csorog a nyálam! Nyami!
Venni akarok még itthonra rövid nadrágot, láttam is a Kik-be, most közelebbről megnézem.
Itt szép idő van, az éjjel nagyon nagy eső lehetett, de nem tudok róla, végig aludtam! Tegnap este kimentünk a kocsmába, ettünk halat, ittunk jóféle barna sört, jót beszélgettünk! Nagyon jól esett!
Legyen nektek is szép napotok!!!
Pusszancs: Én
Sziasztok csinalhatok en akarmit akkor sem akar engedni hogy irjak, cask akkor mikor o akarja.
Ibolyka salnalom hogy annyit kuszkodsz a terdeddel , velem mi less en mar nem is tudom, ha megelem akor jovore abba hagyom a munkat addig azthiszem beteg szbin leszek, nagyon sok minden ossze jot nallam egyk vacakabb mint a masik
Magdi kisse megkesve de nagyon boldog szuletesnapot parodnak. Itt nappal szep napos ido van es bent kellemes is, de kint mar hideg van lehet erezni hogy a napnak nincs ereje, a heten voltak mar Derek es sokmindenek vege a kertbe, de a nyanvat csalan nem akar elpusztulni, hoztam egy tovet az iskolabol hogy legyen teanak es most az egesz telek azzal van tele.
Tegnap nalunk is krumpli volt sulthussal es uborka salataval, ma meg nem tudom mi less, Mihaly dokinal van konton es aztan megy lucernaert, en meg megyek kifele az allatokat kitakaritani, nem akarom magma elhagyni, de mar este alig birom 6 oraig menem lkel lefekudni
Szep napot nektek ahogy tudok jovok, de hat ez nallam nagyon vacakul megy Marta
Szervusz!
Örültem a soraidnak és nagyon köszöni a Párom a
jókívánságod
Elhiszem hogy nezehezen szánod rá magad a műtétre én is így lennék vele.
Nekem már három éve lett volna egy kisebb térdműtétre az ortopédus szerint ,de reumás dokim azt mondta még szerinte nem fontos.
Én hittem neki igaz van már kopás artrózis, de kinek nincs már ilyen korban. igaz mi még nagyon fiatalok vagyunk
Jó nosztalgiázni én is szeretek és bizony régen minden más volt
az emberszeretetről és tiszteletről nem is beszélve.
Jobban odafigyeltünk egymásra és szerettünk beszélgetni.
Vigyázz magadra ,sokan pihenj ,de tornázz is még az ágyban is
én is szoktam .
Régi szép idők!
Szia Zsuzsi!
Köszike puszika átadva
Látom nálatok is van mindig valami gond de hiába az élet már csak ilyen.
Ma én se vagyok nagyon toppon mert nem sokat aludtam az éjjel
de se baj majd ma biztos jobban tudok.
Frontok jönnek mennek ma szinte nyári meleg van ,ki is mosta a Juli az ágyhuzatokat . Olyan jó hogy már a mostanikat nem fontos vasalni.
Majd várom a fotót a fekete pari ról mert én még olyat nem láttam és nem is ettem.
Az erkélyen nekünk van pár palánta cserépbe remélem lesz majd rajtuk paprika és paradicsom is.
Apró pecsenyét falatoztunk a rizzsel , és fincsi eperleveles zöldséglevest.
Még maradt a tegnapi maffin ból
szervusztok
Pár napig feküdtem gyógyaszerrel,a tegnap elkezdtem a fizikóterápiát,6 féle kezelést kapok,a derekam fájdalma kissé enyhült,de a térdeim nagyon fájnak,nem szeretnék protézist belé,amit ajánlott az orvos.
Reggel hideg van,délre kimelegedik,ilyen ez a gyönyörű május,ha visszagondolok a gyermekeoromban milyen májusok voltak,akkor rájövök,hogy az volt jó világ,hiába nem volt rádiónk sem és tv.nk,no meg a sz.gép,mégis jó volt,sokat játszodtunk és a szüleinkkel voltunk,no meg olvastunk.
Magdi
kivánok a férjednek boldog születésnapot,jó egészséget mindkettötöknek-
Zsuzsa
te aztán nem tétlenkedsz,mindig van munkád.
Anna
te hogy vagy?rég voltál erre!!
Márta
te mikor lépsz öregségi nyugdijba?
Szép,nyugalmas délutánt kivánok minyájunknak.
Szia Magdi!
Boldogságos szülinapot a párodnak!
Tegnap csak nem jutottam el a dolgom végére, mert Papa kitalálta, hogy menjünk el paradicsom és paprika palántáért. Képzeljétek vettem feketeparadicsom palántát, monhatom kíváncsi vagyok!
Kínlódtunk mostanába a tv szolgáltatóval. Tegnap jött papa keretszfia, és megoldotta a promblémánkat. Nem tudtam a rengeteg kódolt csatornát kivenni, így ha kapcsolgattunk 3 kódolt volt 1 kódolatlan. Ránézett a távirányítóra és tudta, hogyan kell csinálni! Hát ez-az ami belőlem hiányzik.
Így már a papa sem akar más szolgáltatóhoz átmenni.
Mára maradt a takarítás, vasalás. Varrnom is kéne. Képzeljétek a szomszéd a múlt heti beszélgetéskor közölte velem, hogy esténként ha sétálunk látjuk ám Zsuzsikát a akonyha ablkon át! Na hát! Sötétítőt kell varrnom!!!!
Estére jön Nikim, hogy mit akar még nem tudom, nagyon titokzatos volt!
A kicsik jól vannak, átestek a hányós-hasmenéses időszakon a szülőkkle együtt. Borzalmas volt! Szegénykéim, azt sem tudtam kinek fogjam a fejét az anyjának vagy a gyereknek! Ezzel telt a húsvét! Szóval ilyenek miatt maradtam el Tőletek!
Legyen szép napotok!
Ibolya? Lencsi? Veletek mi újság? A face nem lenne, semmit sem tudnánk rólatok sem! Egy csak egy ember van talpon e vidéken? Ugye Magdi!
Szép napot kívánok!
Fini volt
Nálam nem kell kijelölni lehet írni úgy is
Lehűlt a levegő ,de napközben most is szépen süt nap,kicsit D vitaminoztam az erkélyen.
Finomat csinálsz,és milyen jó ötlet a főtt zöldségeket így elkészíteni én még sose tettem igaz nálunk szeretik és elfogy.
Én rántott husit készítek ma frissen ,mert Párom ma szülinapos
petrezselymes krumplival Kedveskedek nekiCsaládommal a hétvégén igaz már ünnepeltünk fincsi citromos torta is volt,sajnos nem fotóztam le de hogy miért nem nem is értem
Várlak Téged is és Minden kedves benézőt de ÍRJATOK IS!
Jó reggelt!
Vagyok ám csak nem tudtam írni, már napok óta! Most jöttem rá, hogy ki kell jelölnöm az egész író felületet, és akkor végre megjelenik a kurzor az íráshoz! Ez mióta van így? Nálatok is ez van!
Nagyon hideg van kinn!
Annyi minden történt mostanában velem, hogy most azt sem tudom mit kellene írnom! Úgy hogy hagyjuk, kezdem a mai nappal.
Papa mára krumplistésztát kért. Én meg sajnálom a húslevesből megmaradt zöldséget, csinálok belőle vadasszószt és főzök ki hozzá spagettit. A húst úgy sem szeretem.
Feltorlódott a meló is, mosás, főzés, porszívózás, vasalás. Szóval tipikus házimunka.
Szép napot Nektek!
Szia Márti!
Örülök, hogy sikerült írnod és szép és jó fotókat is küldeni.
Nagyon szép az őszi fotó,nálunk is szép a táj virágzik minden hiszen közeledik a nyár Igaz a napokban elégé lehűlt a levegő főleg reggelre. Nagy a hőmérséklet ingadozás,amit bizony mi is
megérzünk már.
Finomat főzöl.
Én zelleres krumpli levest csináltam és lecsót amibe virsli karikákat és egy kis füstölt kolbászt is tettem. Mi tarhonyával szeretjük.
Sütöttem szilvalekváros Muffint is fini
Kívánok én is szép napokat és minden jót Nektek!
Sziasztok Proba szerencs mert hiabbaa probalkozom nem akar menni, de most isment beugrott a kiscsik hogy tudok irni. Nallunk anyaknapja cask majd vasarnap less, de az ido hirtelen nagyon lehult, Penteken meg gyonyori napfenyes idobe mentunk a baratunkat a korhazba mewglatogatni , de mar szombaton nalluk esett a ko nallunk szemerkelt az eso es tegnap is cask 9 fok volt a legmelegebb eddig meg nem volt fagy remelem men is less mert meg nagyon szepek a paprika a kertbe , tegnap leszedtem megint a zoldbabot let egy jo fozesre valo , a cseresznyeparadicsomot is es paprika szedtem lecsonak, Bent a lakasba jo meleg van kethelyen eg a tuz hatul a kandaloba a nagy tonkok, elol meg a kalyhabe a felvagot fa.
Nalunk ma a zoldbab less megfozve es friss tarjat sutok hozza fokhagymason es tegnap lattam kihaszadt kaposztat a kertbe gondoltam felszelem es husgombocokat fozok bele esevetem savanyukaposztaval.
Kulonben a bajokat eltenintve jol vagyunk.
Nagyon szep hetet nektek
Marta
Kívánok Boldog napot .
Minden Édesanyának, és Nagymamának!
Szép! Gratulálok a készítőnek
Szervusz!
Finomat készítettélnálunk is kedvenc a rántott sajt,és a hagyma is kirántva.
Ma disznótoros volt ebédre és rántott levest csináltam,mert délután a vendégségbe volt nagy falatozás
Írj és vigyázz magadra!
Biztos használni fog a térdedre a szalagpihentesd azért amikor csak tudod
Én nem szoktam panaszkodni a gyermekeimnek ,hiszen nekik is van már gondjuk . Elfogadom a sorsom mert már nem fiatalodok
Szia Márti!
Utólag is Boldog Szülinapot kívánok a kis ünnepeltnek.
Nagyon guszta és biztos fincsi is volt a torta, a süti a malacsültről nem is beszélve.
Köszi a a remek fotókat nyami-nyami
Tudod már nálunk se olyan nagy divat a locsolkodáa a Párom se jár senkihez . Mikor a fiaim kicsik voltak akkor Ők nagyon élvezték.
Gyűjtötték a sok tojást és a kis aprópénz Boldog vidám napjaik voltak.
Köszi szépen Aranyos volt
Szervusztok!
Újra vagyokmert megoldotta a gyermekem a gépen a problémát.
Sajnos az XP megszűnik és új program telepítésére lesz sztem mindenkinek szüksége
Mit mondjak nagyon hiányoztatok ,mert mobilról csak inkább nézegettem a Facebookon a szép képeket.
Szeretek gyönyörködni az élővilágban
Ma finom Orosz krém tortát ettem mert szülinapoztunk!
Szervusztok..
Most jottem haza a vasarlasbol,a reggel ovodaban voltunk.majd megvettem a magneses terdszalagot,utana a sparba,bevasaroltam,d.u.ismet fozok.
Hat nem leanyalom a vasarlas es fozes.Nalatok megertik a gyerekek,hogy eltelt az ido?ogy itt faj,ott faj?
Estefele sajtot sutok prezlisen,majd cs.mellbol hagymasporkoltet,de azt olnapra.
Cipoert jartam,nem talaltam,egy gyogycipot neztem 13 ezerert,de kicsi volt.
Most kicsit lepihenek,mert az ejjel nem aludtam jol,front volt.
Vigyazzatok magatokra. o
szervusztok.
Zsuzsa
ázérzem a helyzetedet,hisz én valamikor amikor 5 -en voltunk,ünnepekkor sokat föztem,5-6 féle sütemény készitettem,a sok mosogatás,takaritás kikésziti az ember lányát, s egy-kettöre felfaljuk és kezdöddik elöről minden-a rend csak akkor látszik,ha nem csináljuk.
Magdi.
a térdemről a Mr nem kecsegtet semmi jóval,ezen a héten,ha kapunk idöpontot az orvostól,akkor megmondja,egyelöre adtak egy Cd-té s adtak egy irást is,abban leirja a látottakat,de amit az orvos mond az az igazi,.bár ezt is egy orvos irta.
Szép Húsvét hétföt kivánok minyájatoknak.
sZIASZTOK probalok irni nem tudom sikerul e, nallunk a gyerekek ebedutan mennek haza, Tegnap megtartottuk az Ella szulinapjat ma 8 eves a dragam Declan a batya is csinalt neki egy tortat amit majd otthol vagnak meg mert Justin nincs itt o haza ment penteken mert dolgozott a hetvegen, Narti viszi haza Gitieket, Tovabbi nagyon szep Husvetoet nektek es nagyon sok locsolot, itt nem szokas a locsolas nem is ismerik
Marta
Sziasztok!
Iszonyú zsúfolt napjaim vannak!
Az egyik vendég el sem megy itt a másik. A gyerekek is jönnek-mennek.
Valahogy rám omlott minden!
Főztem ma sonkát, 2 fajta krumpli salátával, csirkecombot sütöttem fűszeres krumplival. Sütöttem dió tortát, van kókusztekercs, bejgli és húsvéti kalács, dédi féle.
Aki nem tud mit enni az nem is éhes.
Holnap a Pampival megyünk az unokákhoz, meg a kislányához. Ő locsolkodik én meg csak megyek vele. Aztán jönnek a fiú unokáim meglocsolni, nehogy elhervadjak.
Talán kijön az unokahugim is délután.
Kedden jön Papa nagynénje, szerdán megyünk vele Tihanyba. Aztán még marad egy pár napig.
Most egyenlőre ennyi! Minden este úgy zuhanok ágyba, mint a Foxi-Maxi, azt sem tudom, mikor ér le a fejem a párnára!
Remélem Nektek pihenősebbre sikeredett az ünnep!!!
Kellemes Húsvéti Ünnepet!
Sziasztok!
Örülök hogy sikerült írnodés milyen sok finomsággal is megleptél minket.
Sajnos nekem elromlott a gépen,új Windows kell majd telepíteni ami nem holnap lesz A régi Xp Csak úgy eltűnt .
Benézek néha de a mobilról nagyon lassú az írás és képeket se tudok feltenni..
Írjatok egymásnak !
Mindnyájatoknak
Kívánok Nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Süssetek-Főzzetek sok finomságot!
Puszi
SZIASZTOK MINDENT PROBALOK DE NEM SUIKERUL BELEPNEM, REMELEM MOST VALAMI CSK KI JON BELOLE KELLEMES UNNEPEKET NEKTEK., EN MEG MINDIG BETEG SZABIN VAGYOK, MOST ITT VANAK A GYEREKEK IS AZ UNNEPEKRE, KEPPEL NEM IS PROBALKOZOM, OLVSNI TUDLAK BENETEKET. IBOLYKA NEKED IS LASSAN LETELIK AZ OTTHONI SZABID ELVEZ MINDEN PERCET, REMELEM A KIVIZSGALASOK CSAK JO EREDMENYEKET HOZNAK, ITT MOSTMAR EJJEL HIDEGEK VANAK TUZELUNK DE NAPPAL MEG MESZTELEN SZALADGALNAK A GYEREKEK OLYAN JO VOLNA KEPET FELTENNI ROLUK ES A KAJAROL AMIT ESZNEK MERT BISZTOS TI SEM LATTATOK MEG ILYET HOGY MINDENHEZ A NYERS ZOLDBABOT ESZIK A KERTBOL A NYERS ZOLDBAB NEM MARADHAT LE AZ ASZTALROL MEG A SZILVASGOMBOCCAL IS AZT ETTEK, ELVEZIK A KERTET NAGYON NEKEGYSZEK KELLEMES UNNEPEKET NEKTEK AZERT MEGPROBALKOZOM A KEPET HAT HA SIKERUL
szervusztok-
Miért nem jösztök 2 percre?Akkor én sem jövök.!!
Szervusztok.
Most jöttem haza Peströl,ezt-azt vásárolgattam,busszal mentem,vonattal jöttem.
Magdi
ez nem soronkivüli,mert egy hete feliratott a lányom,ez egy magánrendelö,holnap megyek.
Nagyon szeles a mai nap.
Szép délutánt kivánok nektek.
Szia!
Ragyog minden?
Várlak hozzám is
Ma mi finomat főzöl?
Nálunk disznótoros lesz ,
Párolt káposztával.
A káposztát legyaluljuk és besózzuk, hogy *megizzadjon* (min.15 perc). A hagymát felkockázzuk. A vizet és az ecetet összekeverjük.
Olajon meg karamellizáljuk a porcukrot,
hogy aranybarna legyen.
Hozzáadjuk a hagymát, de nem pirítjuk meg, csak megfuttatjuk.
Ha a káposzta sok levet eresztett, enyhén kinyomkodjuk, ha nem, akkor az egészet a hagymához adjuk,
megszórjuk az őrölt köménnyel, és jól összekeverjük.
Hozzáöntjük az ecetes víz 3/4 részét, a másik 1/4 részt félretesszük szükség esetére (ha elfőne a leve, és még nem puha a káposzta), majd megsózzuk.
Kis-közepes lángon fedő alatt, gyakran kavargatva addig pároljuk, amíg a káposzta megpuhul, ez kb. 1 óra, de min. 45 perc.
Ha a káposzta megpuhult, fedő nélkül még 5 percig pirítjuk.
Sültekhez kínáljuk (liba, kacsa, sertés).
/Finom hurka kolbászhoz is/ Én írtam :)
Megjegyzés:Az ecet-víz mennyiség és arány mindig ugyanannyi, még ha növeljük a többi hozzávalót, azaz pl. nagyobb is a káposzta, több a hagyma... Anyukámtól tanultam, aki az anyukájától tanulta, az meg az én déd nagymamámtól tanulta.
Szóval: bevált recept, nem lehet elrontani.
A receptet FoDora küldte. Köszönjük!
Régen készítettem meg is nézem a fortélyokat