Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagyik

anutyi
Létrehozva: 2006. március 29. 10:20
Mi nagyik már erre is ráérünk.Kivéve ha az unokák nincsennek nálunk.Főzzünk és süssünk finomat husvétra.Irjatok jó recepteket. ÜDV.Mindenkinek
  1. 2016. október 17. 16:5631051.

    Sziasztok!


     


    Újból új a dizájn? 


    Nem zárunk be!


    Itthon volt Nikim 2 hetet. Közbe Zalakaroson is voltunk a múlt héten. 


    Most mosok, takarítok. Főztem borsó levest, vettem tegnap egy doboz fánkot, ma pont jól esett a leves után. 


     


    Márta, mi van a szemeddel? Hogy álltok az építkezéssel?


    Magdi gyönyörűek a virágaid és a fotóid a facén! Egyszer nekem is volt mandarinom, de nagyon savanyú volt! Irigykedek a szoba citrusaid miatt! Most én sem tettem ki a garázsba, benn van a házba, hát ha lenne rajta virág!


    Ibolya, nagyon fincsit főztél, töltött káposzta! Nagyon szeretem! Hogy csinálod? 



     


     

    előzmény:
    manyuska7 (31050)
    2016-10-16  15:40
  2. 2016. október 16. 15:4031050.

    HOL VAGYTOK?BEZÁRUNK?

  3. 2016. október 9. 11:5431049.

    szia Márta


    Veled mi ujság,meg van az eredményed?


    Meg szeretném kérdezni,hogy a fözös forum megszünt?egyszer Aranka azt irta,alakitanak egy csoportot a Facen,légy szives ird meg,hogy tudjam-


    puszi és vigyázz magadra.

    előzmény:
    martabottyan (31048)
    2016-10-09  11:07
  4. 2016. október 9. 11:0731048.

    Sziasztok itt vagyok mar  iskola szunet volt es itt voltak az unokak, ma vittuk haza oket , voltunk kint Pilligaba is veluk a furdobe, Hat rajotunk a lakolocsi nem eleg nagy

    előzmény:
    manyuska7 (31047)
    2016-10-01  06:27
  5. 2016. október 1. 06:2731047.

    szervusztok


    mi van veletek,elkukkantatok?


    Magdi


    még mindig a konyhafelujitásán dolgoztok?


    Márta


    megkapta az orvosi eredményt?


    Zsuzsa


    gyere mesélj,miket dolgoztok,hogy van a lányod a ködös Albionban?


    Én nemsokára megek elökésziteni a holnapi töltöttkáposztát,délre szilvásgombocot készitek.


    Legyen szép hétvégénk.


     


     


     


     

  6. 2016. szeptember 21. 15:4831046.

    szervusztok


    Zsuzsa


    jó,hog kész a fogd,rendre megszokod,csak épp ne törje fel az inyedet,ha szorit,akkor menj vissza,addig igazitson,amig nem szorit sehol.


    Nálunk mostanig esett az eső,de már megállt,eléggé lehült a levegó,steppelt kabátot vettem fel,nem volt melegem benne.


    Legen szép esténk.

  7. 2016. szeptember 21. 07:0731045.

    Jó reggelt!


     


    Van fogam!!! Hát, remélem hamarosan megszokom. Tegnap már ettem vele fagyit, nem volt semmi gondom. 


     


    Nem vagytok valami sűrűn erre felé!


     


    Ma káposztás tészta az ebéd!


     


    Szép napot!


     

    előzmény:
    töpike (31044)
    2016-09-17  06:30
  8. 2016. szeptember 17. 06:3031044.

    Jó reggelt!


     


    Magdi, most is a Duna mellett élünk! Ebből a szempontból csak az változna, hogy a déli oldalra költöznénk. 


    Márta, nálunk is van áthidaló kölcsön, de itthon kölcsönt felvenni felér az öngyilkossággal! Na meg: Sok minden kell, de mindenáron semmi sem!!! Véletlenek nincsenek! Ha nem jön össze, akkor az nem véletlen! Véletlenül találtunk rá! Véletlenül mutatták meg! Ha a miénk úgy is megvár! Ha nem, annak is meg van a miértje! 


    Ibolya, a melegből nekem is nagyon-nagyon elegem van már! Nálunk 3 hete minden nap 33 fokig melegszik az idő! Most hajnalba esett az eső, úgy megörültem, hogy nem bírtam visszaaludni. Kár volt, mert el is állt. Viszont felhős az ég.


    Fogam az csak jövőhéten kedden lesz! Félre értettem a doktornőt. Sajna! Csütörtökön voltam próbán, kedden kapom meg. Már nagyon várom!


     


    Tegnap körömpörköltet főztem kuktában. Meglepődtem, mert nagyon jól sikerült. Nme volt időm, viszont valamit muszáj volt főzni a fagyasztóban meg volt megpucolt, előkészített köröm és Francia csülök. Naná, hogy papának az kell! Próba szerencse alapon kipróbáltam és lám ugyan olyan, mintha 3-4 órát kevergettem volna. Ma kellene valami levest főzni. Holnap sütök kacsacombot. Megyek a piacra vennem kell kis hagymát és karfiolt a savanyúságos kis hordóba. Kitaláltam a szomszédok karácsonyi ajándékát! Vettem 3 db, 10 l-es műanyag kishordót és egész nyáron pakolásztam bele a kertben megtermett zöldségeket, magunknak és nekik is. Szerintem örülni fognak neki!


    Nézitek a paraolimpiát? Nagyon büszkék lehetnek magukra! Mennyi érmet nyertek! Minden tiszteletem az övék! Remélem a kormányunk felemeli a dotációját irányukba, mert megérdemlik az a pénzt amit az egészséges társaik, ha nem többet!!!


     


    Szép hétvégét mindenkinek! Én a kertben töltöm, mert van mit rendbe tenni az ősz előtt! Kezdenek száradni a növények! Papa tegnap levágta a füvet, hát már foltos. Nem olyan egyenletesen szép pázsit!


     


    Puszi! 


     

    előzmény:
    anutyi (31043)
    2016-09-15  16:03
  9. 2016. szeptember 15. 16:0331043.

    Szia Zsuzsi!


    Látom  zajlik az élet nálatok is


    A fogaddal már azóta biztos jól tudsz enni ami nagyon fontos. Bizony sokba is kerül és a fájdalom az néha elviselhetetlen. De  kész lett és ez a fontos.


    Karácsony boldogan fog telni nálatok külföldön is.


    Ráckeve gyönyörű hely egyszer jártunk ott de szép emlék maradt számunkra. Szerintem jó  lenne nektek is ott lakni.


    A linket ide is belehetne tenni


    Költözzetek a Duna mellett élni sztem nagyon jó lehet.


    Én is szívesen élnék víz mellett de nekünk szép erdős vidék marad már.


    Kíváánok tartalmas boldog napokat!


     

    előzmény:
    töpike (31034)
    2016-09-05  20:59
  10. 2016. szeptember 15. 15:5331042.

    ITT VAGYOK IBOLYA!Nem nyaralunk mert itthon az időn sokmindent megcsináltattunk és még a hétvégén is folytatjuk a konyhával.


    Új bútor lesz jön az asztalos.


    Reméélem azért még sikerül ősszel valahova elmenni de ha nem az sebaj.


    Én jól érzem magam itthon is és sose unatkozom


    Ma nálunk Grízgaluska leves volt és Káposztás haluska "sztrapacska"


    Jó befalatoztunk .Délután már csak gyümölcs lesz.Vettünk még finom Görögdinnyét azt fokok enni.


    Hétvégén? Nem is tudom remélem tudok azért főzni is de ha nem eszünk hideget


    Kívánok jó pihenést és írást körünkben is Magdi!

    előzmény:
    manyuska7 (31040)
    2016-09-15  14:48
  11. 2016. szeptember 15. 15:4631041.

    Szervusztok!


    Márti! 


    Nagyon ügyes  az unokád látom hegedül-Gábor fiam jutott eszembe amikor még ő is ilyen hangszeren tanult. Jártunk hangversenyre  a zeneiskolába. Szerettem én is hallgatni.


    Nem folytatta ez irányba a tanulmányait de a műveltségi szintje ezzel is emelkedett neki.


    Aranyosak a kis kecskék köszi a képeket róluk szívesen nézem



    Sajnos ahogy fiatalodunk egyre több nem várt dolog történik velünk. A szememre nekem is nagyin kell vigyázni. Ne is keseredj el és hátha még tudnak segíteni a látásodon.


    Örültem az írásodnak!

    előzmény:
    martabottyan (31039)
    2016-09-11  02:37
  12. 2016. szeptember 15. 14:4831040.

    szervusztok


    Nálunk ma is 30 fok volt délben,nemsokára jön a lehülés,már várom,mert a nag meleget sem birom.


    Magdi


    hol vagy,elmentetek nyaralni?


    Márta


    gondolom jobban vagy, még fogtál kigyót,vagy most behuzodnak.


    Zsuzsa


    biztos jó lesz,amikor a lányodékkal lesztek Karácsonykor.


    Gyertek csevegni,ki it föz a hétvégére?


     

  13. 2016. szeptember 11. 02:3731039.

    Szia Ibolyka  hat en mar kezdek beletorodni es nem idegeskedem Miata , meg mindig marad egy szemem, de azert remenykedem hogy nem minde4n ugy less ahogy ez az orvos mondta  16-an jon a specialiasta Mudgeeba es latni akar akkor talan tobbet fogok tudni. Kulonben tegnap verge megellet a kecskem is  a kegnagyon szelvihar kozepebe, en nem ertem ezeket az allatokat ezek mindig  a legnagyobb esobe vagy hidegbe  szulnek es kint a szabad eg alat sose valasztanak egy szep napos idot Mihalyt utnak engedtem Pilligaba  a furdobe szerdan vagy csutortokon jon meg  penteken a specialistanal leszunk


     Szep hetveget nektek


     


     

    előzmény:
    manyuska7 (31038)
    2016-09-10  11:23
  14. 2016. szeptember 10. 11:2331038.

    szervusztok


    az este kerültem haza a fürdöröl.


    Márta


    nagyon sajnálom,hogy a szemeddel ez történt,borzalmas lehet,ha nem látsz vele.Sokat dolgoztok,pihenned kellene.


    Mielöbbi gyógyulást kivánok.


    Még csakannyit,hogy a fözös topik megszünt?

    előzmény:
    martabottyan (31037)
    2016-09-07  11:18
  15. 2016. szeptember 7. 11:1831037.

     


    Szia  en egyelore kesz lettem a fogammal a potlast majd a biopszi eredmenyetol fuggoen kezdjuk el, mert ha kimo kell akkor nem lehet fogat csinalni, de tegnap nagyon nagy baj ert,  delutan elvesztettem a jobb szemem vilagat, csak fekete vonalakat lattam rajta , ugy aludtam el is, reggel mik  felebredtem meg csak rengeteg fekete pontokat lattam olyan volt mint a makosteszta, hat nagyon megilyedtem egybol hivtam a szemorvost es mikor elmeseltem azzonal fogadtak is ,nem sok jot hallotam tole, pedig tobb mint 3 orahosszat voltam bent nalla, amit csak gondolt minden vizsgalatot megcsinalt egybe bisztos hogy Jely (kocsinya ) van a szemem hatameget amin allitolag nem lehet segiteni  az hol elo jon hol elmegy szerinte, de ami a nagyobb baj hogy ugylatja hogy valami lyuk is van a szemgolyom hata meget, regeteg roggent is csinalt es most valami specialiastaval fog majd beszelni hogy hogy tovabb es holnap felhiv. Most csak azon torom a fejem mi lesz a harnadik baj,  es tudod mit josoltak a facen valameik nap, hogy 7  szerda lesz a szerencses napom


     

    előzmény:
    töpike (31036)
    2016-09-06  19:46
  16. 2016. szeptember 6. 19:4631036.

    Sziasztok!


     


    Túléltem! 1 órán át fúrt, faragott, vésett! Nem kellett a bal fölsőket kihúzni, jók voltak a korona alatt. Alul is csak a bal oldalt véste szét. Egy hét múlva így lesz már fogam!!! Most nagyon vág az első, amit lecsiszolt. Folyamatosan rajta van a nyelvem, mert vág. Olyan a fejem mintha szétverték volna, folyamatosan dübörög mióta kiment az érzéstelenítő. És még így is azt mondom, hogy nagyon jó fogorvos! Valamit valamiért! Az az igazság, hogy nagyon utolsó pillanatban mentem hozzá! Fogyókúrának sem utolsó ez a fogászat, nagyon elindult a súlyom lefelé!


     


    Márta, kitartás! Neked még nagyon sok jó fogad van, vigyázz rájuk! Szeretem az őszt, de irigykedem a tavasz miatt!


    Miért voltál biopszián?


    Igen! Nagyon várom a mostani karácsonyt! Bár a gyerekek éppen akkor fognak költözni, de hát legalább segítünk. Kinn sütök és rám vár a karácsonyi menü is! Nem baj, nővérem házába lesz egy biztos pont!


    Puszi nektek! Megyek aludni, mert szétrobban a fejem!


     

    előzmény:
    martabottyan (31035)
    2016-09-05  22:55
  17. 2016. szeptember 5. 22:5531035.

    Sziasztok Zsuzsinen is fogorvoshoz jarok kozbe meg ment voltunk Sydnybe  tegnap mag volt a biopszi is az eredmenuyt majd cask 20 an fogom megtudni. De en meg szerencses vagyol felul van  meg 6 fogam alul meg 10, holnap meg 3 fogat fognak betomni es utanna remelem csinaljak a potlast is.


    Jo vot Sydnybe a gyerekekel de faraszto , hiaba mar en sem vagyok fiatal.   bevasaroktan a kutyaknak is jol meg magunknak is ugy hogy 20-aig boven van mindonknek m na szorterozom szet es fagyasztom le az este mikor megjottunk mar nem volt erom hozza cask betettem a hutobe. Zsuszi szep 2 hetetek lesz a gyerekekel es az unokakal. Sok sikert a haz vetelhez es az eladashoz, nem tudom otthol nincsen athidalo kolcson?  addig mig eladjatok a hazatokat?


    Itt meg reggelente nagyon hideg van de nappal nmes turheto az ido mar a kiscsirkrkrt is kiengedem


     Szep estet nektek


     

    előzmény:
    töpike (31034)
    2016-09-05  20:59
  18. 2016. szeptember 5. 20:5931034.

    Szép estét!


     


    Nagyon sok minden történt velem az elmúlt napokban! Nővérem itthon volt 2 hétig. Eladtuk anyunk házát! :( 1 nap alatt átírattunk minden közművet! Azt hittem lehetetlen! Közben nővérem lakására is úgy néz ki van vevő! /szegény jöhet haza újból/ ! Variálunk a mi házunkkal is, mert papával kettőnknek nagy a 200 nm2! Lépcső van! Úgy hogy meghirdettük. Ha akarjátok látni privibe elküldöm a linket. Találtunk helyette már másikat Ráckevén, szintén Duna parton. Kisebb, egy szintes. Tavaly épült, 1 hetet laktak benne Németek, de meggondolták és visszamentek Németországba. Most eladják. Nagyon szeretném! Papa nem akarja megfinanszírozni, hanem a miénkből akarja kifizetni. Logikus, mert így még maradna is. De én meg félek, hogy elviszik! Úgy hogy még lehet, hogy idén költözünk.


    Gyerekek küldtek repjegyet! Karácsony velük! 2 hétig! Hurrá!!! Nagyon várom már! Fizikailag hiányzik a legkisebb! Február óta csak skyp, hiába beszélek így többet vele, mint amikor itthon van, de nagyon hiányzik!


    Fogászatra járok! Lányok! Fölül nincs fogam! Képzeljetek el! ÚRISTEN!!! Holnap megyek délután fél3-ra, gondoljatok rám! Múlthéten csütörtökön egyszerre 4 fogamat húzott ki a jobb oldalról, koronával együtt! Mentségére mondom, én kértem, hogy ne húzza az időt!  Holnapra maradt a baloldal ott egy 4-es korona van. Nem tudom hány saját fogam van alatta! Félek, de be nem vallom! Csütörtökön is alig vártam, hogy kimenjek az ajtón és elbőgjem magam! Bevettem itthon egy Cataflamot és aludtam másnapig! 


    Gondoljatok rám holnap!!!


     


    Puszi! Veletek mik történtek két hete???

    előzmény:
    anutyi (31032)
    2016-08-24  10:08
  19. 2016. augusztus 24. 12:2531033.

    szervusztok


    mi télen sosem eszünk lecsót,nyáron sem sokszor.Már lekvárokat sem eszünk sokat,5 éves lekvárjaim vannak,akkor minek cipekedjek,örvendek,ha a mindennapi munkát elvégzem.


    most egy darabig nem is sütök,pedig nagyon szeretjük,de fogyni kellene.a férjemnek a csipöje,nekem a térdeim fájnak.


    most jöttem haza,megint nagy a meleg,elfáradtam,most lefekszem.

  20. 2016. augusztus 24. 10:0831032.

    SZERVUSZTOK!


    Szép napra  ébredtünk!


    Zsuzsi!


    Ügyes vagy ,de milyen jó lesz télen a sok LecsóÉn már csak kfélig kész állapotban szoktam kiadagolni és be a fagyasztóba.


    Nekem így jobban bevált. Lassan már ezt se teszem mert mindig lehet hozzávalókat kapni és nekünk nem kell sokat csinálni már .


    Ma reggelire is az volt jó csípős amit nagyon szeretünk mind a ketten.



    Padlizsánt még sose rántottam ki ,fincsi úgy ?


    Patiszont meg cukkinit az igen ,amit jó vékonyan felszeletek befűszerezem,só ,étel ízesitő és bors. Hagyom egy kicsit állni majd levét leöntöm bepanírozom és kisütöm.


    Mindenki kedveli ,majd fogok is készíteni


    Várlak  téged és mindnyájatokat!


    Írjatok!


     

    előzmény:
    töpike (31031)
    2016-08-23  06:42
  21. 2016. augusztus 23. 06:4231031.

    Jó reggelt! 


     


    Tegnap már nem éltem hiába! Befőztünk 16 üveg lecsót és 8 kis üveg paradicsomot! "Azuramasanyi" segített a paprika 1/4-ét levágni és a paradicsom darálásnál volt jelen. Nővérem meg pont akkor ért haza a dolgáról, mikor szedtem ki a lecsót üvegekbe. Ő abban segített. Szóval a télen már nem halunk éhen!


    Ma rántok patiszont és padlizsánt.  Főzök hozzá valamilyen egyszerű levest. 


     


    Végre nem esik az eső! Nagyon kellett már, de ez a tegnapi egész napos egy picit lehangoló volt! Bár a befőzéshez pont jó volt. 


     


    Szép napot nektek!


     

    előzmény:
    anutyi (31030)
    2016-08-22  10:53
  22. 2016. augusztus 22. 10:5331030.

    Szép napot Zsuzsi!


    Jó hogy itt voltál


    Zsíros kenyeret én is kedvelem a mai napig is  hagymávalszalámi féléket nem igazánKolbászt azt igen de már egyre kevesebb et eszek egy-két karikát


    Nyársalás is a legjobb dolog mi is sokszor megtettük itta közelbe az erdőben.Itthon csak vassal sütünk de fincsi az is.


    Szagolnak akkor a szomszédok


    Nehéz elengedni a szeretteinket,én is sajnálom Anyum házát a mai napigde jobb így.


    Jó böngészét kívánok sok puszival!

    előzmény:
    töpike (31024)
    2016-08-20  06:31
  23. 2016. augusztus 22. 10:4431029.

    Szervusz Ibolya!


    Finomat főztél. Mi is kedveljük a Zöldbabfőzeléket isén sok kaprot teszek bele . Fontos azt is enni és mindent sorba.


    Én sok gombás étel készítek mert nem ehetek sok húsit.Ma is azt főzök Milánóit spagettivel és Gomba levest.



    Örültem az írásaitoknak mert én nem voltam gépközelbe


    Bánkon pihentünk és sütkéreztünk a Tóparton néztük a Tőkésrécéket és sok finom fagyit is ettem.


    Jókívánság fogadva és viszonozva!

    előzmény:
    manyuska7 (31023)
    2016-08-18  06:59
  24. 2016. augusztus 22. 10:3231028.

    Szia Márti!


    Örülök hogy minden jól sikerült,és a szép az idő nálatok.


    Gyönyörűek a gyümölcsfák virágzáskor. Nekem is a legszebb hónap a Tavaszde minden évszaknak meg van a maga szépsége.


    Hosszú Őszt is kedvelem ,mert gyönyörködhetek a természet szépségeiben.


    Finomakat falatoztok Ti is és a szép kutyusaid is.Köszi róluk a fotókat. Látszik is rajtuk hogy nagyon szeretik gazdijuk őket és jól vannak tartva.


    Vigyázz magadra gyógyulást kivánok és jó pihenést is majd ha a párodnak már mindent elkészítettél!


     

    előzmény:
    martabottyan (31022)
    2016-08-17  23:10
  25. 2016. augusztus 21. 10:0131027.

    Sziasztok!


     


    Reggel kimentem a piacra, vettem lecsónak eltenni való paprikát. Kapok a héten paradicsomot. Lesz munkám a jövőhéten. Indul a fakivágás, tehát főzhetek, vihetem. Nővéremmel futkoshatok. Leakarunk menni Kókára a házhoz, hogy még szétnézzünk, nehogy valami ott maradjon, amiért később keseregnénk. Jó lesz! Unatkozni szokás szerint nem fogok!


    Nem lesz szalonnasütés, mert Keve unokám lebetegedett, fosik meg hány egyszerre, láza is van. Megtiltotta, hogy nélküle süssünk! A citromos álom nevű sütit már tegnap megcsináltam, hogy mára összeérjen. Azt muszáj lesz megenni, de majd dugiba, mikor alszik, mert azt sem ehetjük nélküle! 


    A betegnek főzök valami levest, amibe csak zöldség és krumpli lesz azt leturmixolom. Nekünk meg gombapörkölt lesz. Gyönyörű gombát vettem a piacon.  Holnapra terveztem, de így alakult.


     


    Márta! Nem nehéz elkényeztetni az állatokat! Épp mostanában jutott eszembe, hogy mikor gyerek voltam nem volt kutya meg macska kaja. Azt ették ami leesett az asztalról. A mai 4 lábúink asszem éhen halnának! Tényleg elvannak kényeztetve! Az én két macskám sem eszik ám meg mindent! Sőt, ha valami tetszik nekik egy idő után azt is cserélni kell, mert besokalnak tőle!


    Ibolya, Magdi Ti merre jártok?


     


    Szép hétvégét nektek! Márta gyógyulj, pihenj! 


    Itt kezd elborulni az idő! Tán igaza lesz a meteorológusoknak? Azért nem bánnám, ha csak szép csendes eső lenne, nem pedig vihar! Csattognak szét a paradicsomok a sok víztől!


     


     

    előzmény:
    martabottyan (31025)
    2016-08-21  09:25
  26. 2016. augusztus 21. 09:3431026.

    Szia Ibolyka en mar napok ota nem is fozok rendesen tegnap csak csirke szarnyakat piritottam Mihalynak krumplira, ma meg rizsescsirket csinaltam csak, en mar napok ota nem birok enni sem, de remelem mostmar kilabalok belole, mert a jovo het kozepere tervezi Mihaly az utat ki Pilligaba es akkora 100% szeretnek leni. Remelem nagyon szep a hetvegetek, itt ejjel meg mindig der van de nappal mar gyonyoruek kezdenek viragba borulni a gyumolcsfak


    előzmény:
    manyuska7 (31023)
    2016-08-18  06:59
  27. 2016. augusztus 21. 09:2531025.

    Sziasztok  Bocs de agynak doltem, osszeszedhettem valami nyavajat Sydnybe, ma keltel fel eloszor.  Zsuzsi orommel latlak  de tudod hogy ezek a nyanvat kutyak eszre vaszik ha egyet is kiveszek belole , Mar Mihaly is nevet  ha majgombocot csinalok hogy nezem meg a kutyak arcat milor esznek mert lassak hogy kevesebet kapnak, borzalmasan eltudtam kapatni oket, Most nagy az oromuk mert hoztunk papagajt Sydnybol es az a TV juk. Nemem is let sok tepertom es csirke zsirom is , de mi szeretjuk a zsiroskenyeret nagyon johet hagymaval, paradicsomal,paprikaval  vagy akarnivel


    Tudom nagyom nehez a megvallas az anyai haztol, en nem laktam otthol es lemomdtam a reszemrol az unokahugaim javara azal a feltetelel ha elakarjak adni szoljanak es visszavasarolom, de ugy adtal el hogy nem is szoltak es ez meg mindig faj, mert ha nem mondok le rolla nem tudtank volna eladni vagyis szolniok kelett volna .


    Elvezd a hugod tarsasagat  Tovabbi szep hetveget


     

    előzmény:
    töpike (31024)
    2016-08-20  06:31
  28. 2016. augusztus 20. 06:3131024.

    Jó reggelt!


     


    Márta! Megyek hozzád kutyának, csirkemájat enni! Mosoly csaltál az arcomra,  mikor írtad, hogy szép csirkecsontot kaptál amit a kutyáknak főzöl majd meg! Tudod én is csináltam ilyet, mikor Íriszem még élt! A csirkésnél vettem farhátat aztán szegény kutyám megkapta amit mi már megrágtunk! Na jó, azért külön neki is főztem belőle, de többet ettünk belőle mint ő, akkor ettünk egy csomó csirketöpörtyűt is. Szeretem a baromfizsírt  krumplihoz, leveshez vagy máshoz nem, de krumpli ha felszívja ad neki egy kis pluszt.


     


    Ki mit csinál a nagy ünnepen?


     


    Hozzánk jönnek a gyerekek szalonnát sütni. Holnap jön a nővérem haza, mert sikerült eladni édesanyum házát. Nem írtam eddig róla, mert még mindig nem tudom elengedni. Az eszemmel tudom, hogy muszáj, mert áltában megy tönkre a ház, de a szívem nem nagyon engedi!


    Aztán már csak a temetőbe kell járnom!


     


    Puszi nektek, bömbizek egy kicsit!


      

    előzmény:
    martabottyan (31022)
    2016-08-17  23:10
  29. 2016. augusztus 18. 06:5931023.

    szervusztok


    Márta,


    sajnálom,hogy ismét kell menned,reménykedjünk,hogy jó lesz a visszajelzés.


    Igen,nemsokára jön az ősz s azután a hidegek,sokszor nem tetszik  a forróság,de  hideg is rossz.


    Magdi


    mára rántottás leves készül és zöldpaszulyfözelék.


    Már unom a sok húst,de a férjem nem szereti a fözelékeket,de ez is kell.Mindig megkérdem mit enne, le kellene fogyjon,mert ha nem jöhet a mütét a másik csipöjére is.


    Lenci és Töpike


    hol vagytok,hogy nem jelentkeztek?


    Legyen szép napunk és föleg fájdalommentes.


     

  30. 2016. augusztus 17. 23:1031022.

    Sziasztok Haza erkeztunk Sydnybol sajnos nincs mivel dicsekednem. 5-en megyek vissza biopsira. Jo volt a gyerekekkel talalkozni voltunk kint a kluba vacsoran  cask a fiamek hianyoztak, de hat ol 180km re laknak Sydnytoles reggel ugye iskola a gyerekeknek nekik meg munka. Itt most nagyon szep az ido mara is 21 fokot igernek igy kint teszunk veszunk jon a navasz. Tegnap karfiol leves volt sult csirke tortkrumpli es kaposzta salata.  Nara zoldseglevest gondoltam, mert gyonyoru csirke hatcsontokat kaptam Sydnybe 8kg $4 .00 dollarert , ugy hogy tegnap meg azokat is szetraltam es be a fagyasztoba,  es adagonkent megfozom a kutyaknak zoldsegel, rizsaval es makaronivam  meg jo sok fokhagymaval  imadjak a kutyak igy nem cask csirkemajat  kapnak. tehat ebbol a csontbol fozom az alaplevet a zoldseglevesnek  esgondoltam grizgaluskat hozza,  nam maradelk kaposzta salata  es godoltam diszno hust sutok hozza. Lassan keszulnom kell Mihalynak is fozicskezni ki Pilligaba mert ugytervezi hogy kedden megy es vissza jon milor em megyel ismet le Sydnybe. Elvezetek az otthoni szep idot mert ott van a nyakatokon mar az osz  es aztan a tel. Mallam a vedet helyen mar viragzik az oszibarack fa


     

  31. 2016. augusztus 15. 17:0031021.

    Szervusz Ibolya!


    Jó rendben értelek,bizony néha nem árt egy kis diétázás.


    Most én id Dinnye kúrát tartokés gyümölcs salátákat eszek.


    Én nem foglalkozok könyv letöltésével,mert szinte minden megtalálható a neten bármikor.


    Tudod van sok régi szépirodalmi könyvem ,de már olvasni se jó mert féltem a szemem . Sajnos mindkettőn műlencse van de jó hogy még ilyen műtét is van és látok rendesen.


    Jókai Mór műveit különben  nagyon kedvelem.


    Kívánok jó olvasás is

    előzmény:
    manyuska7 (31020)
    2016-08-15  13:57
  32. 2016. augusztus 15. 13:5731020.

    szervuztok


    Magdi


    most novemberig nem sütök semmit,nekem és a férjemnek is fogyni KELL.irtam ,amig gázas sütöm volt,még emeletes tortát is sütöttem,most 2x nem sikerült a piskotám,mert megégett,belül nem sült át egészen.Kissé a kedvem is elment a sütéstöl.Az enyémek a bolti tortát nem szeretik.


    Szoktál-e letölteni könyveket,nekem valaki letöltötte eg Jókai könyvet.

  33. 2016. augusztus 15. 10:2831019.

    Szervusz!


    Sajnos az elő fordulpedig a hőlég keveréses sütőben állítólag nem ég meg. Én  tortát nem sütök pedig a gyermekeim hiányolják ünnepek alkalmával.


    Rendelni szoktam de nem mindig finom amit otthon készít az ember az sztem mindig friss és sokkal finomabb!


    Majd egyszer írd meg Ibolya  az adagokat és a jó fortélyokat



    Ma Szilvás gombócot fogok készíteni ,és még van Frankfurti levesem az lesz ebédre.


    Kívánok nektek is jó sütést -főzést!


     

    előzmény:
    manyuska7 (31018)
    2016-08-13  09:35
  34. 2016. augusztus 13. 09:3531018.

    szervusztok


    magdiszeretk tortát sütni,de az utobbi idöben én is elkedvedtelenedtem,mert megégett a teteje,pedig máskor olyan szép lett.Hülyeség,hogy 170 fokra tegyük be,ahogy irják,régebb,mig nem volr villanyos a sütöm,azt sem tudtam hány fokon sül,mégis szépen felnött és belül is át volt sülve.-most is felnött de megégett,letakartam és mégis.De nem veszett kárba,mert alul-felül levágtam és a közepéböl karikákat vágtam,2-t összeragasztottam krémmel és dióba hempergettem,


    legközelebb akkor sütök,mikor egedül vagyok.


    Holnapra karalábé levest húsgomboccal fözök és cs,combokat fokhagymásan,süti nem lesz,mert fogyni kellene.

  35. 2016. augusztus 12. 10:1131017.

    Szia Márti!


    Öröm ha újra otthon van a párod,és van aki jót falatozik a főztödből.Jó készülődést és boldog hétvégét kívánok nektek a családod körében.


    Köszi a képet ,látom van érdeklődés és fürdőző télen is,igaz fontos nagyon a csontoknak.



    Töltött paprika nálunk is nagy kedvenc sokat is készítek van amikor csak úgy gombócokat csinálok és egy két paprikát töltök meg mert akkor van igazán jó íze.


    Pedig ha paradicsomost kedvelitek ,ízlene a parileves is. egy kis bazsalikommal vagy zeller zölddel megízesítve.


    Próbáld ki egyszer



    Gyerkőcöknek mondtam mindig amit meg se kóstolsz akkor honnan tudod hogy nem szereted.


    Tavasszal kívánok majd nektek jó sátorozást és pancsikolást!


     

    előzmény:
    martabottyan (31014)
    2016-08-11  22:02
  36. 2016. augusztus 12. 09:5731016.

    Szervusz Ibolya!


    Örülök az örömödnek és hogy klassz lett a konyhád ahol öröm sütni és főzni.


    Egy két jó tippet adhatnál a Torta készítéséhez mert azzal még mindig hadilábon állok.


    Egyszer nem sikerült és azóta se próbálkoztam vele.


    Jó ötlet a szűrt víz a gyermekeimnél is az van , mert bizony nekünk se könnyű a második emeletre fölvinni a sok ásványvizet.



    Tudod ha fiatalon nem adatott meg új dolgokat csináltatni a lakásba akkor most megtesszük . Boldoggá tesz minket


    Az élet kiszámíthatatlan szerintem mindenkinek!


    Éljünk még sokáig erőben egészségben nagyon sokáig!

    előzmény:
    manyuska7 (31011)
    2016-08-11  17:26
  37. 2016. augusztus 12. 09:5031015.

    Szia Zsuzsi! 


    Finomakat főztél jó ötletet is adtál mert nagyon régen nem készítettem Lebbencslevest .


    Ma gyúrok hozzá tésztát és el is fogom készíteni.


    Rakott krumpli is lesz ,mert azt is nagyon régen ettünk.


    Hal fincsi lehetett én tegnap csak halrudakat tettem be  a sütőbe azt falatoztunk hasábburgonyával és fincsi zöldséglevest csináltam. Utóbbi időbe inkább azt főzök



    Örülök hogy gyermekeid jól vannak a ködös otthonukban!


    Irj máskor is!

    előzmény:
    töpike (31010)
    2016-08-10  17:07
  38. 2016. augusztus 11. 22:0231014.

    Szia Magdi igen kedd este kegerkezet es azota cask eszik es eszik, most minden jo neki cask kaja legyen, szerdan bementunk Mudgeeba vasarokni meg ugyeket intezni , de mar ugy vasaroltunk hogy megyen neki a kovetkezo utra is , tehat vettunl sok konzev gyumolnsot, mert a gyukolcsot hianyolta nagyon  es konzev halat , mej tartositos tejet is vettunk,  ott szinte megfizethetetlen a tej es a kenyer, most ugy beszeltuk meg hogy  nem hozassa ki a homokot hanem be megy majd a varosba ami 60km re van tolunk es hoz 1 tonnat es be is vasarok maganak akenyeret, tejet  meg csirket , gyumolcsot  es ilyesmit es otthol megfozi maganak. , most ha megy szeretne a hatso reszen is megcsinalni a fundementumot es a csoveket levezetni az emeszto godorbe es felto;temi az alapot foldel es  szeptember vegen meg beonteni az alapot, ha ezzel keszen less johet a fal felhuzasa, magyon szeretnek kimenni en is a gyerekekekl atavaszi sunidobem igaz akkor meg cask satorba aludnank hisz a karavanba nem fernenk el anyian.


     Te en paradicsom levest meg nem foztem miota asszony vagyok, szerencsere Mihaly sem szereti es en sem, erdekes mert mindketten nagyon szeretjuk a toltotpaprikat es az ugye paradicsom szosszal leszul, jo hogy esazembe jutott meg azt is csinalok mig itthol less, mert ha minden siman megy itthol a dolgokal akkor 24-en isment megy  fel a furdohoz, o nagyon elvezi reggel este furdik es mindegy hogy tel van allamdoam tele van acamping resz is


     

    előzmény:
    anutyi (31008)
    2016-08-10  16:45
  39. 2016. augusztus 11. 21:3231013.

    Szia  Zsuzsi en most nem nagyon ytudok otleteket adni a fozeshez, nert mig Mihaly nem volt itthol en altalaba , kasat es hakat ettem, nem fozicskeztem magamnak. Tegnap rantasos krumpli leves volt kolbasszal es toltotkaposzta, pa;acsinta, mara zo;dseg leves less es csirkepaprikas spiraltesztaval es kiveszek egy kisdoboz turosat a fagyasztobol megnezem hogy milyen less ha liolvad. szombaton halat sutok krunplival vasarnap meg ugy fozok hogy  az utra is legyen mert hetfo hajnalba indulunk le Sydnybe, hetfo este  a gyerekekel a kluba vacsorazunk, kedd este meg mar jovunk haza.


    Igen az angoloknal borzalmas dragasag van  meg a mipemzunkhoz is, Sokan ide jonel onan dolgozni Mi  a repteren latuk az arakat mikor otthol voltunk, de  engem figyelneztetek az iskolaba hogy vigyazunk mes mi vittunl magunkal kajat  nert ugye 8 ora varakozasunk volt a csatlakozo gephez volt idonk korul nezni


    előzmény:
    töpike (31010)
    2016-08-10  17:07
  40. 2016. augusztus 11. 21:2231012.

    Szia Ibolyka  Mi eso vizet iszunk azt foralom, kocsolni kut vam de abba sok az asvany anyag es a vas is ugy hogy a vas niar magnes van a csore teve, Mikor otthol voltunk a szomszed szetrobantitta a vizvezeteket a slab alat igy most a ahaba nem hohet be a viz hanem ugy hordon be vodrokbe, mar tobb mint 3 eve, ujvezetekeket keleme a fold felet behozni , de Mihaly motyog hogy az csunyan nez mi egyedul a WC es a mosogatas megy a Kut vizbol  az  kulom vezeteken jon be.  Sydnybe nekunk is meg volt ninden kenyelem, de nem szeretem ott lakni

    előzmény:
    manyuska7 (31011)
    2016-08-11  17:26
  41. 2016. augusztus 11. 17:2631011.

    szervusztok


    magdi


    3 éve cseréltük az ablakokat,lebontották a csempekályhát,központifütést szereltek,festés és parkettát raktunk az elöszobába és konyhába,a tavaly kész lett a szép konyhabutor és mosogatógép is került bele,Sajnálom,hogy nem hamarabb végeztük el ezeket a munkálatokat,mert már öregek vagyunk,ki tudja még meddig használhatjuk,de öregségünkre kényelemben élünk,még szürt vizünk is van,nem kell az ásványvizet cipeljük az emeletre.

  42. 2016. augusztus 10. 17:0731010.

    Sziasztok!


    Most jöttem meg az ebéd hordásból. Ma a tegnapi lebbencsleves és krumplis tészta maradék volt. Kaptam hétfőn egy pontyot azt még az nap kifiléztem jól bevagdostam és bepácoltam fokhagymával, sóval, borssal és fél citromlevével felöntöttem olajjal, na ezt sütöttem ki a róla leöntött pici olajban. Isteni volt! Meg volt egy negyed kalácsom abból csináltam kalács felfújtat. Mindenki puffadásig ette magát és elfogyott minden a hűtőből! Holnapra rakott kelt találtam ki. Így mehetek a piacra reggel. Nálatok milyen ebédek készülnek? Írhatnátok, mert nem mindig vagyok ennyire kreatív, néha kifogyok az ötletekből!


     


    A gyerekeim jól vannak kinn a ködös Albionban! Nővérem háztulajdonos lett közben Angliában! Jól hangzik mi? Én el vagyok tőle ájulva! 3 és fél éve van kinn! Igaz ez olyan, mint nálunk voltak a szolgálati lakások. De ez csak az övé, nem albérlet! Most a gyerekek is megpróbálják! Beadták az igényt, amire 2 héten belül válaszolnak, hogy megkaphatják-e vagy sem. Ha pozitív a válasz, küldenek címeket, meg lehet nézni a házat vagy lakást, ha elfogadják akkor lehet kitakarítani, festeni és költözni! Így a fele a havi rezsi, ami nem kevés ott!


     


    Puszi mindenkinek! 

    előzmény:
    manyuska7 (31007)
    2016-08-10  08:37
  43. 2016. augusztus 10. 16:5131009.

    Szervusz Ibolya!


    Bizony ez nálunk is így volt a konyhabútorral de nem adtam föl és két hét múlva remélem szép lesz és tetszik majd mindenkinek.


    Nekem biztosan


    Idén sok dolog lesz nálunk új,mert a nyílászárókat is kicseréltettük.


    Tudod nem voltunk még sehol nyaralni és amit megspóroltunk jó célra fordítottuk.


    Egyre többet vagyunk a lakásba és szeretem ha szép


    Én is kívánok boldog gondtalan vidám napokat


    Mindnyájatoknak!

    előzmény:
    manyuska7 (31007)
    2016-08-10  08:37
  44. 2016. augusztus 10. 16:4531008.

    Szia Márti!


    Remélem a finom sültekből már evett a Párod és újra otthon van veled. Nem jó egyedül .


    Ma én kirántottam egy kis tarját sült krumplival ette a párom ,mert én nem kedvelem.


    Jó sok paradicsomlevest ettem és később fincsi görögdinnyét.


    Nekem elég volt


    Írj máskor is! 

    előzmény:
    martabottyan (31006)
    2016-08-09  06:47
  45. 2016. augusztus 10. 08:3731007.

    szervusztok


    Márta


    gondolom,most már hazaért a férjed,nagyon aktiv,hogy 80 évesen is még van kedve épitkezni.bizots jót tesz a fürdö.


    Magdi


    mi a tavaly cseréltünk konyhabutort, a fiam tervezte a lányommal.de jól sikerült.Biztos a tietek is szép lesz.


    Én csak azt sajnálom,hogy legalább 10 évvel ezelött örtént volna meg a csere,de a férjem soha semmit nem akart cserélni,közelharcot vivtunk,hogy legyen már valami uj a lakásunkban,de most ö is szereti.


    Zsuzsi


    -megszokta a lányod az új munkahelyét,voltatok nála már,?


    Lencsi hová tüntél el?


    legyeb szép,vidám napunk.

  46. 2016. augusztus 9. 06:4731006.

    Sziasztok Magdi meg mindig egyedul vagyok mostmar elmult 2 het, Minden este beszelunk  mobilon,  napog ota igergeti hogy mastnap jon haza, de mindig kozbe jon valami es maradni kel neki, Ma meg nem hivott, de remelem mar uton van, mert a kedvenc kajajat csinalom megint, de ha igy halladunk  mem o hanem a kutyak hiznak meg. a sutilet lefagyasztottam lesz ami lesz vele, a  combol gyonyoru pirosak  mar most teszem ala a vekonyre szeletelt krumplit es kassu tuznel szepem lepiritom . Szeretnem ha ezt mar nem a kutyak ennek meg , tudom ok is szeretik magyom. Em mostanaba inlabb salatan es kukorica kasan elek. Nagyon szep napot nektek

    előzmény:
    anutyi (31004)
    2016-08-06  19:17
  47. 2016. augusztus 6. 19:2831005.

    Szia!


    Öröm számomra ha újra itt vagy-vagytok.


    Tedd meg máskor is írsz nekünk.  Jó lehet a víz fölött lubickolni és napozni, de szeretettem anno én is


    Ma már féltem a szép fehér bőröm


    Tudod munka az mindig akad főleg ha akarjuk. Mi is csinálunk mindig valamit és csináltatunk is.


    Hétfőn jön az Asztalos mert a konyhaszekrényt akarjuk másikra kicserélni.Ne tudd meg tervezésnél mit vitatkoztunka párommal pedig nem szoktunkúgy behevültünk a tervrajzba és a színbe.


    Én nagyon várom hogy kész legyen.


    Egyre többet tartózkodok ott és alkotok mindig valamit ami jó program is a tiniknek


    Köszi a jókívánságot ,fogadva  és viszonozva!

    előzmény:
    töpike (31002)
    2016-08-06  10:41
  48. 2016. augusztus 6. 19:1731004.

    Szia Márti!


    Olvasom hogy egyedül vagy otthonnem jó de azért kényeztesd magad  is néha valami finomsággal .


    Klassz sütit csináltál köszi a képeket


    Még túrós szilvás pitét nem csináltam ,de majd fogok ha hűvösebb lesz. Igaz ma már csak 22-23 fok volt .



    Bizony én is sokat nosztalgiázok az utóbbi időben és még az ovis koromra is visszaemlékszekbizony ez azt jelenti hogy fiatalodok évről -évre.



    Beszélgess sokat a Pároddal addig még nem ér haza,mert ő is egyedül érezheti magát.


    Írj! Jó itt is kikapcsolódni!

    előzmény:
    martabottyan (31001)
    2016-08-04  23:29
  49. 2016. augusztus 6. 19:0831003.

    Hahóóó!


    Itt vagyok csak egy pár napig nem voltam gépközelben ,mert sütkéreztünk egy kicsit Bánkon na és dolgoztunk is.


    Ibolya!Köszi hogy invitáltad a régi  " topik lakókat " és  itt van mindenki aki írt eddig is csak Lencsi hiányzik de remélem ő is fog hamarosan csatlakozni hozzánk.  



    Én se sütök ebbe nagy melegbe ,de sok gyümölcsöt azt fogyasztok. Dinnye nálam is sláger.


    Ma disznótorost csináltam hurka ,kolbászt sütöttem amit vörös káposztával  falatoztuk be.


    Volt még a fagyasztóba


    Jó olvasni a soraitokat!


    Puszi

    előzmény:
    manyuska7 (31000)
    2016-08-04  12:50
  50. 2016. augusztus 6. 10:4131002.

    Sziasztok!


     


    Ibolya szólt, hogy újból összefutottatok!


    Örülök neki! Így többet tudunk egymásról! 


    Az az igazság, hogy nyár van, mindig rohanok! Mostanában édesanyám elég gyakran eszembe jut egy mondásáról: az embernek mindig annyi munkája van, amennyit csinál magának! Hát ez nagyon igaz! Azt hittem, ha a gyerekek nem lesznek itthon kevesebb melónk lesz! Na, ez az ami nagyon nem igaz! Mindig csinálunk magunknak és az élet is produkál munkát. Most épp fát vágnak papiék, én meg rohanok egész délelőtt, mert viszem az ebédet, reggel csinálom a reggelit. Ezt már második hete így megy és örülünk ha idén végzünk vele! Azért fogtunk neki házilag és nem adtuk ki erdésznek, mert, á nem sok az! 


    Azért jó is van benne! Minden nap jut idő egy kis fürdőzésre, napozásra. Már olyan barna vagyok, mint egy kubikus! Jó aludni a vízen egy -egy fél órát, már ha nem akar valaki megmenteni, nehogy belefulladjak! :-) Nem értem miért ez a fixa ideája mindenkinek? Rajtam kívül senki nem szeret hanyatt fekve a vízen aludni? Pedig ha tudnák milyen pihentető!


    Ma nem mentünk ki, mert pihenőnapot hirdetett papa, ami jól is jött ki, mert itt 16 fok van, fúj a szél és időnként pötyög az eső. Felétek milyen idő van?


    Mosok, vasalok, főzök. A szokásos! A gyerekek holnap jönnek haza a Balatonról.


     Így előre főzök egy kicsit. Gyümölcsleves és rántott pipi lesz holnap. Ma eszünk maradékot, túrós tészta és pacal.


     


    Puszi nektek! Szép hétvégét!


     


     

    előzmény:
    martabottyan (31001)
    2016-08-04  23:29

Címlap

top