Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karacsonyi jokivansagokbol kicsusztam, igy már "csak" EGESZSEGBEN, SZERETETBEN GAZDAG BOLDOG UJ EVET KIVÁNOK!!!! 🎄⛷️🏂🌲😺
Dominika 124.
Szia!
Én is jól "behavazódtam".
Egy ideig nem voltam itthon, s aztán várt és vár a sok befőzés, tartósítás.
Nagyon szép helyeken jártál. Persze lehet, hogy Portorozban vagy Piranban elmentünk egymás mellett?Én is jártam ott júl. 5-én. Nagyon szép városkák, de egész Szlovénia gyönyörű. Csoporttal voltam, jártunk a Postojnai cseppkőbarlangban, a Bohinji-tónál, a Vogel-hegyen a felvonóval, a Savica vízesésnél, meg Bledben. Persze Maribor és Ljubljana sem maradt ki. Hazafelé Dobronakban az orchidea farmon, és Lendván is voltunk. Felejthetetlen élmény.
Azt nem tudom, sok templom miért van zárva, mi sokat láttunk belülről is. A képeket pedig várom.
Marika
Szia Marika,
bocs, de most tudtam kinyitni a nagy gépet.
Portorozsban voltunk, onnan kirándultunk Piranba, tüneményes kis város, keskeny utcák, jó meredek sok lépcsővel tüzdelve, fel a város bástyájáig. Egyet nem értek: miért vannak a templomok zárva nappal? sok szépségtől megvonják igy az embert.
Kirándulás volt egyik nap MonteCarloba, Monacoba, Triesztbe.
Pusz. É.
Ha örülsz, felteszek még.
Szia!
Mentsd el a "Kedvencek"-be.
Marika
Szia!
Szép képeket hoztál most is. Merre jártál?
Marika
Szia! Erre nem tudok válaszolni. Próbáltam, nem ment. Aztán a Fórumok cimeinek felsorolásánál megtaláltam.
Remélem jól vagy, puszillak! évi nem baj, ha teszek fel pár friss képet????
Sziasztok! Keresgélek ,találok régi ismerősöket is..
.Áruljátok már el,hogy lehet egyszerüen a Fórumra találni...vagy elmenteni a topikot.
.Pusszantás ,segítség!!
Pusz
Margaret, néha 1-2 virágsort ha ide teszünk, Vera emléke megmarad. Nálam a szivemben mig élek, kitörölhetetlen. Pusz.
jav. élmény emlék.
(A telefon önállósága)
Marika, bízom benne, hogy csak sok a dolog, S emlékukben sok szépre emlékeznek.
Ritka jószívű, intelligens, konfliktuskerulő volt.
Emlékét míg működik az élmény, nem felejtem.
Menedekhazban elfelejtettek.Oregszenek.
Nyugodjon bekeben.
Emlékét megőrizzük.
Nyugodjék békében!
Ma egy éve, hogy Veracsek, a mi Veronikánk hajnalban örökre elment.
" Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek,
Hiába szállnak, álmok, évek,
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még. "
Juhász Gyula
Őszinte részvétem
Nem ismertem Őt. Nagyon sajnálom. A sok szenvedés után már megpihen. Nyugodjon békében.
Ismeretlenul is sajnálom, de a topik nyitó HAMA a "Hatvanon túliak társasága" C. topik van van miután szétvált a tsaság. Bár zárt, de írj nekik, ők ismerhették.
😥😢
Ne haragudjatok,hogy egyszer csak betoppantam és azt sem tudom,hogy jár-e erre majd valaki, és elolvassa-e amit beírok.
Közöttetek levelezett az idők kezdetén Mia társunk, kit sokan ismertünk. Most szomorú szívvel tudatom veletek,hogy Miánk 2018. március 29.-én a szolnoki kórház ápolási osztályán hosszú szenvedés után kora reggel elhunyt. Emlékét megőrzöm személy szerint és Mamóka is, mert mi egy másik oldalon sokat leveleztünk,beszélgettünk vele.
Mindenkinek további áldott húsvétot kívánok szeretettel
Kedves Lányok!
Mindegyikteknek boldog, egészséges Húsvéti ünnepeket kívánok!
szeretettel évi
Igen. Sokat gondolok Rá.
Igen, tavaly még köszöntöttük.
Szomoruan gondolok rá, de annál nagyobb szeretettel.
Ma van Vera névnapja úgy emlékszem hogy tavaly ijankor még boldogan köszöntöttük.?
Szervusztok!
Minden szépet és jót kívánok az új esztendőben!
Marika
Köszönöm szépen.Én is mindenkinek Boldog és egészséges új évet kívánok
Boldog , egészségesebb új esztendőt kívánok Mindegyikteknek szeretettel
Évi
Millam drága, Nálatok szomorú minden nap, most túl kell jutni ezen az akadalyon is. Ehhez kivanok Nektek lelki megnyugvast egymást támogatva.
Köszönöm szépen.Már mind a ketten igyekszünk elfogadni a sorsot.A tesóim pedig megmutatták, hogy igazán jó tesók.
Melletűnk vannak.
Szia Judit, ugy örülök hogy válaszoltál!
Tudod a mail-cimem, ha van kedved, beszélgessünk egy kicsit. Végre a nagy gépem nyitottam ki, mert a telóról lassan tudok irni, meg nem ilyen kényelmes.
Elteltek az ünnepek, nem volt nagy jövés-menés, kicsi a szoros család, sajnos.
A kilóim sajna nem fogynak, nekem egy ázsiai körutra kellene menni turistáskodni, na akkor megtudnám, milyen a nem magyarok istene, kevés kaja, de boldogság. Igaz, én az utóbbitól nem fogynék! :-)
Puszillak
Évi
Drága Millám,
nagyon nehéz Karácsonyotok volt, de szeretteid nem hagytak egyedül. Editben Neked kell tartani az erőt, ugye, ez az anya kötelessége, és a szive is ezt diktálja.
Édesapját soha nem fogja felejteni, mint ahogy Te sem Sándorodat.
Tartson a Jóisten benneteket békében, szeretetben, egészségben még nagyon sokáig.
Puszillak Évi
Én is boldog névnapot kívánok, kicsit megkésve.
Ez a szomorú karácsony is lassan elmúlik.Ezen is túl vagyunk.
Szia Evi!
Koszonom a nevnapi koszontest, jolesett meg akkor is, ha nem most aktualis.
A Te nevnapod viszont ma van, igy kivanok sok szeretettel nagyon boldog nevnapot, melle aldott, bekes karacsonyi unnepeket.
Kb. egy eve mar nem irtam egyik regi baratomnak sem, ami ram nezve tudom nem szep dolog, de tudod az orokos negativ irasbol mi sul ki.. Igy aztan Mona sem tud rolam semmit. Talan majd hamarosan...
Minden kedves regi es uj topiklatogatonak boldog karacsonyi unnepeket es egeszsegben eltoltendo szerencses uj esztendot kivanok.
Sziasztok
MEGHITT, SZERETETTELJES UNNEPEKET KIVANOK MINDEN IDE LATOGATONAK.
Juditka, nem tudom ma vagy júliusban tartod a névnapod.
Kívánok boldog ünneplést, s forduljon jobbra minden,amit kívánsz.
Monatol erdeklodtem hogyleted felől, de ráult icipici szájára. Szeretettel gondolok Rád, s sok jót s egészséget kivanok. Évi
Millam drága, dehogy kell irogatnod. Veronika más volt, neki ez Lacija után egy megnyugvást jelentett.
Szerettem volna hogy ZÁRT ként folytassuk, de.... A többit tudod.
Szeretettel gondolok Rátok.
Mailon megtalál, aki ismer, s akar. ))))))))
Pardon. Nem tudom mičrt ěgy ěr.
Sziasztok, rčgen bejŕrtam megint szeretnčk. Közben 60 elmůltam. Csatlakozhatok? Nagy kutyŕs vagyok, felnőtt nőtlen fiam van čs fčrjem, akivel kůzdelmes kissč. Ennyit rňviden rňlam.
Szia utazo!
Orulok,hogy erre jartal.Neha en is olvasom a topikot,sajnos nem kozolhetem az itteni korulmenyeimet a nyilt topikon.
Remelem ujra felujjul a topik.
Drága Judit!
Mégis benéztem.Nagyon jól esett a részvét nyilvánításod.Köszönöm
Draga Kamilla!
Most jartam erre es szomoruan olvastam ferjed halalat.
Fogadd oszinte reszvetemet, nagyon sajnalom. Tudom, hogy el nem mulo fajdalom van benned, de kivanom, hogy mielobb megtalald lelki bekedet es tovabbra is nagy szeretetben eljel Edit lanyoddal.
Remelem megis jarsz erre neha es olvasod Neked szant uzenetemet.
Millio puszit kuldok
Judit
Menjen csak nem kívánom,hogy átéld az amit mi éltünk át a nyolc hónap alatt.Lenne-e majd kedved ide írogatni.
Vigasztalás, hogy rengetegen szerették és elkísérték az utolsó útjára.Ezzel be is fejeztem olvasni sem foglak titeket.
Marika, csutortokon írok.
Ha írsz egy emailt akkor onnan. Elszáll T a címed.
PuPuszsz evi
Szia, most már értem, nagyüzemi konyhád van.
Ma is ügyeltem, nap közben hívott a szúnyoghálós, hogy Pesten vannak, most tudnának budára jönni, úgyhogy usgyi...
Ez volt ma, gyorsan meglettrk a fiúk. Tenyleg ketten maradtunk, Marika.
Beszéljünk mailt írj. Jó?
Pusz evi
Szia!
Nemrég jöttem haza, keddenként van a jóga. Vacsora után még jöttem kicsit olvasgatni, s majdnem találkoztunk.
Nagyon szép helyekre mentek, jó lesz a programotok. Azért már erősen mondogatják a havazást, hideget, jól öltözz fel.
A fiúk már végeztek, s dolgoznak,de attól a hazai nagyon jól jön. Különösen a kisebbemnek kell pakolni, a nagyobbnak már főz a barátnő is. (Azért ők is visznek egy kis hazait, s nekik nemcsak én csomagolok.) Az úgy van, hogy a húsleves nem maradhat el, s minimum 3féle második, amiből lehet vinni különböző köretekkel. Ez csak frissen készülhet, mert legalább szerdáig ki kell hogy tartson. A "kicsinek" adagonként csomagolom, s a munkahelyén csak megmelegíti magának. A többi napon a vendéglőben ebédel, vagy rendel a futártól. Így nekünk is van mindig többféle maradék amiből ha lehet, fagyasztok is. Ha nem jönnek haza, akkor nyilván kevesebbet főzök én is, s az általában 2 napra elég.
A mikulásokat már én is megvettem, össze kell állítani majd a kis csomagokat. Ilyenkor nincs nagy ajándékozás, egy kis édesség meg gyümölcs. A karácsony az más, akkor van nagyobb ajándék is.
Reggelre nagyon erős fagy volt, ez már a krizantémokat is megviselte, így már le fogom vágni a megcsúnyult virágokat. A fenti teraszon van két láda muskátli, azok is bírták eddig. Most is olyan csillagos az ég, s már erősen fagy. Megérkezett a tél, már havat is mondanak.
A Konyhafőnököt én is szerettem nézni.
Szép álmokat!
Marika
Szia Marika, nagyjabol egyetértünk, csak ketten írunk itt.
Erdélyben Gyergyoszmiklos, Marosfő, Marosvasarhely az úticél, adventi vásárok, stb. Az 1, s 3. Városban már voltunk, Gymikloson csodaszép az ortodoksz templom, most bővebb program.lesz.
Remélem kis hó is lesz. Ma ügyeletes voltam, de ebédre hazaértem, avasarnapi gombaporkolt 2.resze.
Jó így 2-2 napokra főzni. Te biztos frissen fozod a csomagolnivalokat, az más. Csak vége lesz egyszer az egyetemnek, ill.befejezik.
Lesz új akku a telomhoz, ma megrendeltem ha ezt kp-nek vehettem. Fél nap, s lemerul.
Megvettem a mikulásokat is, szóval jól állok.
Virágait vannak még kint? Szép krizanten bokrok vannak a kertekben, de majd a fagy ad szegényeknek.
Én a Konyhafonokot neztem, sajna már vege.
Puszi evi
Évike!
Teljesen igazad van! Már korábban is írtam, hogy igazából Vera miatt jöttem, aztán úgy nézett ki, hogy többen leszünk, s maradtam.
Itt is esett reggel óta folyamatosan, csak az előbb állt el. A szél kicsit feltámadt, talán szárítja majd ezt a nagy sarat.
Ügyesen vásároltál, s hogy már karácsonyra is bespájzoltál, ez igen. Macska szokott feltenni képeket a csavargásairól, azokat szoktam nézegetni.
Az erdélyi út biztosan szép lesz. Helyileg hová, melyik vidékre mentek? Már én is megbeszéltem a kisebbemmel, hogy tavasszal, ha szerveznek utat, akkor mi is elmegyünk. Tavaly voltam, s nagyon tetszett.
A barátnődnek is minden jót kívánok! Nem biztos, hogy jó lenne az a műtét, persze a doki jobban tudja.
Csak a kisebbem volt itthon, de ő egész héten, mert megbetegedett. Nemrég ment el, természetesen felpakolva, minden a kívánsága szerint.
Finom a diós tészta, jó étvágyat!
Tegnap nem láttam a Gasztroangyalt, ma szeretném megnézni az ismétlést.
Szép estét, jó éjszakát!
Marika
Szervusztok,
Nem kell ehhez sehova menni, mindenho esik. Voltunk ma Tesco, utána Mom park, C&A, szerencses voltam, kaptam a meretemre,eltették holnapra, van utalványom, így -20 százalék. A héten még bemegyünk a Vörösmarty térre D a Bazilikahoz, lanyomek is dicsérik. Közeleg a pár napos erdélyi út, ,1x voltunk, nyŕron, most adventkor egészen más lesz. Voltunk barátnőmet felkoszonteni pénteken,puha nyakvedoje van már, 2 het múlva megnézi a doki, hogy nem romlott-e így. Azt hiszem le akarja beszélni a műtétről, azt mondja, a balesetkor kellett volna... tarthatnak ettől a kor miatt is, 79.eves volt.
A telefonomhoz aksit keresek, már 1 éjszaka alatt lemerül, hát hihetetlen, nincs ehhez a típushoz. Öjeg már a 2 éves. Holnap még a márkaboltban megnézem, s annyi.
Gondolom felpakoltál a fiúknak, boldogok. Ma gombaporkolt volt, tegnap rantottsajt. Azt hiszem, a karácsonyi kaja már megvan, sütőpor kell még, meg apróságok. Nálatok milyen a készültség? Talán a Lányok is megírják.
Ha ilyen "intenzív' itt a levelezés, akkor mehet ez emailben is köztünk, nem kell ide topik!
Vera miatt tartjuk csak a frontot..... De ugye igazam van? Tudom Kamilla szegény a temetessel van elfoglalva, de neki is van mailja.
Na megyek, kisdiostesztat magamévá teszek.
Pusz evi