Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. 2017. március 11. 20:11126701.

    Akkor egészségedre, laci is örült a kézieredménynek, én itt irtam, de megyek filmet nézni. Mégse üljön kint egyedül. Én átaludtamám a délutánt, fél3-tól fél6-ig.
    Jó éjszakát kivánok! cupp.

    előzmény:
    veracsek (126700)
    2017-03-11  19:33
  2. 2017. március 11. 19:33126700.

    Azt néztem, és nyertek is!


    A majonézt én idáig mindig bírtam, és ezt meg kellett enni, ha nem akartam ebéd nélkül maradni. Most vacsorázom, jóval később a szokottnál, 2 szelet Aldis sárgarépás reform kenyeret pirítva, rózsaszín indiai sóval, kis őrölt borssal, és piros paprikával. Kekszem van ugyan itthon, de ahogy írtam, a salátát meg kellett enni, nem várhatott, és nagyon finom is, remélem, nem fog ártani.

    előzmény:
    007eva (126698)
    2017-03-11  19:18
  3. 2017. március 11. 19:26126699.

    Marika! Nálad is megjelenik a hirdetés, hogy "Tarts Rubophen napot!" hát ha nem fáj, nem tartok, de ezek a hirdetések, én nem kértem.


    Itt is fuj a szél, de nem kell a szőlőknek drótot huzni, de kicsit odébb már a hegy tetején gondolom, igen.
    Jó hogy egyben van a Család, ugye? Ilyenkor mind3 gyerek összegyűlik???? és egy anyának a fiai, jajjj! de gondolom, hogy Te a menyjelölteknek nem az anyósa leszel, hanem a pótmama.
    Ne rohanjak annyira előre, ugye?! De egyszer az is eljön.
    Ma fodrász is voltam, hajfestés a gykemnek, de délben legyen ebéd, mert siet. Nagyon finom lett a tengeri hal, és nekem is a halrudacskák.
    Krumplipürét mindig szivesen eszem, meg a savanyuságot, jöhet bármikor.
    Nyugis estét kivánok! é.

    előzmény:
    krnem (126697)
    2017-03-11  14:53
  4. 2017. március 11. 19:18126698.

    Gyerekek, ha melléütögetek, akkor a telefonomról irtam.
    Verám, szegény Verabarátnőm tudod, hogy nagyon türelmes, de azt hiszem, ez a elhasalás nagyon megrázta lelkileg. Hogy nem vette észre, még egy lépcső van lefele, ekkora bajt okozott. Majd felhivom a lányát, hogy van, ő ugymond elmondja szépités nélkül is, nem úgy, hogy á semmi bajom, csak..... Igy van, ha szembe süt a nap, és nem látunk a lábaink alá.
    Csak azt tudnám, a Moszkva téren miért ment be a piacra, mikor a barátosnője a Széchenyi hegy tetején lakik!
    No akkor lépjek már.
    Az a majonéz, kényes dolog. De ha vki érzékeny rá, kiszámithatatlan, egyszer fut, egyszer rohan, már ahogy tudsz. Ilyenkor mondom: kekszet kell enni, ha nem akarsz mást.
    Vigyázz magadra, hát ráérünk, én már megtanultam, nem sietek. Néha olyan lassan megyek bámészkodom, hogy cipőt lehetne sarkalni rajtam menet közben. Szóval semmi sem jó.
    Most a férfi kézilabdátnézed nyilván, jó szórakozást!!!!

    előzmény:
    veracsek (126696)
    2017-03-11  13:42
  5. 2017. március 11. 14:53126697.

    Szervusztok!


    Igen, szerencsésen hazaért. Nagy volt a forgalom, kicsit lassabban haladtak, de házig hozták.


    Ma a szőlőben akartuk még a huzalokat erősíteni, de olyan szél van, hogy úgy döntöttünk ráér, majd ha jobb idő lesz. Nagyon kinyílt a szélzsák, jó lenne már becsukni.


    "Druszádnak" jobbulást! 


    Mindenkinek szép napot kívánok!


    Marika

  6. 2017. március 11. 13:42126696.

    Jaj, de sajnálom, jobbulást kívánok neki!


    Étvágyam van ma, de éppen egy majonézes salátát eszem, nem lehet eltenni, és remélem, nem fog meghajtani. Tegnapra is tartármártás volt, de azt külön hozták, és nem ettem meg. Iszom is.

    előzmény:
    007eva (126695)
    2017-03-11  13:32
  7. 2017. március 11. 13:32126695.

    Veronikom, totál kesz vagyok, este telozott druszád,  korhazban van, bevittek a traumat. Oszt.ra a Janosba. Elhasslt kartyapartira menet, bokatorest s nyakcsigolya rrpedest kapott, a fején vmi bukosisak van. Mikor felvettem a mobilt, s beleszolt, tudtam, hogy baj van,  nem szokott mobilon hivni, s szerintunk olyan eros fájd.csillapitot kap, hogy egy részeg nem beszel igy. Ez a pech.


    Ha nincs etvagy, nem lehet azt eroltetni, de inni kell. Pusz é.


     

    előzmény:
    veracsek (126690)
    2017-03-10  13:18
  8. 2017. március 11. 13:16126694.

    Megerkezett a kisfiad? Nagy ilyenkor az orom ugye? Jo etvagyat! Miar atestunk rajta. Mostár csak jo olajszag van!

    előzmény:
    krnem (126692)
    2017-03-10  19:27
  9. 2017. március 10. 19:56126693.

    Igen, kicsit jobban vagyok.


    Nekem is tetszett ez a templom is, csak jobban tetszenek az egyszerűbb díszítésűek, mert itt meg lehet vakulni a sok fénylő dísztől. A külön részletei azonban nagyon szépek.

    előzmény:
    krnem (126692)
    2017-03-10  19:27
  10. 2017. március 10. 19:27126692.

    Remélem, már kicsit jobban érzed magad.


    Nagyon kell vigyázni a különböző bogyókkal, mit mivel lehet vagy nem lehet szedni.


    Én is megnéztem, s nekem tetszett.


    Várom a fiacskámat, most kell, hogy megérkezzen.

    előzmény:
    veracsek (126689)
    2017-03-10  13:14
  11. 2017. március 10. 19:22126691.

    Hű, ezekből a műsorokból semmit nem kérek!


    A magokat remélem, nem cserélem össze.Mindegyik jól fel van címkézve.


    Zöldbablevest főztem. Gombapörköltöt szerettem volna, de picit magára hagytam s leégett. Mehetett a kukába.Túrógombóc is készült, meg a paradicsomos káposzta. Azt  majd holnap esszük valamilyen húsfélével.


    Finom ebédetek lesz holnap.


    Dél körül feltámadt a szél, azóta csak erősödött. A mosott ruha viszont hamar megszáradt, s nagyon jó, friss illata van. Szerencsére a szomszéd nem füstölt.


    előzmény:
    007eva (126687)
    2017-03-10  12:37
  12. 2017. március 10. 13:18126690.

    Mire ez itt megjelent, odaát Pötyi írt nekem, hogy ő megnézte a képeket.

    előzmény:
    007eva (126688)
    2017-03-10  12:51
  13. 2017. március 10. 13:14126689.

    Sajnos így van, a mai nap már éjjel nagyon rosszul indult. A lopedium múlt héten azonnal hatott, csak képtelen vagyok rájönni, hogy az a hirtelen kialakult egyensúlyzavar, és  járási bizonytalanság mitől lett hirtelen, amikor idáig bírtam ezeket a gyógyszereket gond nélkül. Fájdalomcsillapítót még annyira sem merek bekapni, annyi kizáró okot ír a tájékoztató, és olyan súlyos tüneteket. Most éppen javult a helyzet, reggelenként szedem a medrolt, és az egy komoly szteroid, de ezen a héten már csak holnapra van, aztán legközelebb szerdán indul ismét. Viszont ezt már igen hosszú ideje kapom, és ez is nagyon veszélyes szer, ráadásul ekkora adagolás felér egy lórúgással. A mai szaladgálásom eredménye pedig az, hogy egyelőre koplalok, de amit mára kaptam, abból valamit ki kell dobnom, mert se fagyasztani nem lehet, se megenni nem merem, az rántott zöldségek mellé majonéz. Majd estefelé eszem valamit, de most még nem merek, bár a szaladgálást már abba hagytam. Napok óta olyan jó étvágyam volt, és ma újra nem kívánok még kávét sem.


    A Menedékbe tettem egy linket, senkit nem érdekelt, minek strapálom magamat? Pedig nagyon érdemes bele nézni! 

    előzmény:
    007eva (126688)
    2017-03-10  12:51
  14. 2017. március 10. 12:51126688.

    Verám, tegnap óta ennyire rosszabbodtál? A lopedium nagyon jó hatásu, de hogy miért okoz az bajt, hát ahány ember.....
    Menedékben olvastalak, mert lábnyomaid követtemám!!!!

    előzmény:
    veracsek (126677)
    2017-03-09  16:46
  15. 2017. március 10. 12:37126687.

    Ha ismétlésként adják, és láttam, átugrom. (virtuálisan)
    Este néztem a 300 kg feletti fiatalasszony fogyasztását, szegény, kinlódik, de 200 alá ment egy év alatt gyomorgyűrűvel.
    Na de ha kifogy a bőréből, akkor jön a szabás-varrás? állitólag a combból kivágott bőr után nagyon fájdalmas a gyógyulás. Na de vannak felemelőbb műsorok is. És ott a gyomortükrözös altatásban van.
    Holnap tengeri halat rántok, magamnak meg halrudakat sütök, krumplipürével, savanyuval.
    é.


     

    előzmény:
    krnem (126678)
    2017-03-09  18:36
  16. 2017. március 10. 12:18126686.

    Kiváncsi leszek Marika, hogy a magból paradicsom lesz, vagy kukacvirág. (nagymamáéknál összekevertem, jó hogy nem kellett megennem a kukacvirágot, ha már azt ültettem!)

    előzmény:
    krnem (126682)
    2017-03-10  09:18
  17. 2017. március 10. 12:16126685.

    Ugy tűnik, ez az idő befolyással van a legtöbb emberre negativ értelemben.
    Kész dili, ma reggel a férjemnek 106/68 volt a vérny., pár órával később 108, este a dokinő mondta, hogy reggeli jelentést kér, hát mondtam neki, a válasza meg az volt, hogy felezze az esti bogyót.
    Most majd meglátjuk, mi lesz.
    Egy napja a 168, most meg ez? ezt már nem lehet az időjárásra fognai. Szépen fog alakulni, én mondom.
    Ettől még nől a petrezselyem, igaz????


    Nyiladozikám a 4. bimbó! Délután lefotózom!!!!!!

    előzmény:
    krnem (126684)
    2017-03-10  09:22
  18. 2017. március 10. 09:22126684.

    Köszi! Egy kávé nagyon rám fért. Rettenetesen érzem magam. Ez a tavasz jól megtréfált.

    előzmény:
    007eva (126681)
    2017-03-10  08:52
  19. 2017. március 10. 09:19126683.

    Nagggyyyyon jó!

    előzmény:
    veracsek (126680)
    2017-03-10  08:21
  20. 2017. március 10. 09:18126682.

    Reggel köd volt, most pedig ragyogó napsütés! De még nagyon vizes a föld, kerti munkáról szó sem lehet. A poharakba szórt magok szépen kikeltek, van, amit már tűzdeltem is. A paradicsom magokat fogom ma vagy holnap poharakba szórni, azok hamarabb kelnek.


     

    előzmény:
    milla55 (126679)
    2017-03-10  07:19
  21. 2017. március 10. 08:52126681.

    Szép reggelt, vegyük ezt az esős délelőttöt pormentesitésként, akkor nincs dühönés.
    Te, ez a busz, telitalálat!!!!!
    Nagyon jó, s gondolom, finom is!.


    Pusz! közben megnyomtam a gombot a kávéfőzőn! Tessék választani!

    előzmény:
    veracsek (126680)
    2017-03-10  08:21
  22. 2017. március 10. 08:21126680.

    Küldöm a buszképet:

  23. 2017. március 10. 07:19126679.

    Sajnos inkább csak írok róla. Még sehogy sem áll.Most hatalmas eső van, ki sem lehet menni.

    előzmény:
    krnem (126671)
    2017-03-09  13:59
  24. 2017. március 9. 18:36126678.

    Ezeket a műsorokat én is szeretem, de szinte mind ismétlés. Csisztu pedig nagyon gyors beszédű, kapkodó, sokszor nem is értem. De ez biztosan az én hibám.


    Nagyon szép az orchid!


    Ahogy megy az idő, úgy válok én is érzékennyé a frontokra.


    Szép estét!


    Marika

    előzmény:
    007eva (126675)
    2017-03-09  16:19
  25. 2017. március 9. 16:46126677.

    Persze, lefotózta, de nem tudom, hogy oda adja-e nekem? Nem vagyunk email-kapcsolatban, és megosztani a FB-on szokott mindent, ahol én nem vagyok. Megkérdezem, és ha megkapom, akkor persze felteszem Nektek.

    előzmény:
    007eva (126676)
    2017-03-09  16:27
  26. 2017. március 9. 16:27126676.

    Verám, jó hirrel jöttél! látod, fog ez menni! - a tortaképek meg jöhetnek, mert ilyen élethűeket ritkán látni!


    Pusz é.  (a segitőd lefotózta azt a torta-buszt?)


    Már kezd nyilni a 4. bimbó

    előzmény:
    veracsek (126672)
    2017-03-09  14:34
  27. 2017. március 9. 16:19126675.

    Marika!
    az a barátnő nagyon tud szeretni! sipálya, miegyéb. Kedves meglepetés. Ma megnéztem a Csisztu műsorának az ismétlését, meg a Gyanu árnyékában-t is, szeretem az ilyen nem izgis műsorokat, mondhatni langyosokat.


    szebb lett az idő, hát tudtam, mert majd kifordulok a székből, olyan álmos lettem
    Neked is szép napot a maradékra.

    előzmény:
    krnem (126670)
    2017-03-09  13:51
  28. 2017. március 9. 16:13126674.

    Áthoztam a Menedékből egy nagyszerű gondolatot:


    PAULO COELHO : DOLGOK , AMIKET MEGTANULTAM AZ ÉLETTŐL


     



    Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki. Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.


     


    Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak. Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.


     


    Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.


     


     Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.


     


    Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.


     


    Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.


     


    Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.


     


    Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.


     


    Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.


     


    Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele, tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért


     

  29. 2017. március 9. 14:46126673.

    Nagyon jók!!!! Élethűek.


    Persze, jöhetnek a képek!

    előzmény:
    veracsek (126672)
    2017-03-09  14:34
  30. 2017. március 9. 14:34126672.

    A segítőm a férje 60. születésnapjára csináltatott egy tortát: a férje autóbusz vezető, a torta pedig azt a buszt ábrázolta, amelyiken jár, rendszámmal, mindennel. Nagyon jól nézett ki. Az Menedékház egyik 2 napos taliján pedig az egyik társnőnk lánya sütött Menedékház feliratú nagyon finomat. Van egy egész gyűjteményem ilyenekből, ha kéritek, felrakosgatok belőlük, nem lehet rá ismerni, hogy azok torták.


    Mindjárt még egy pár, nem emlékszem, melyiket tettem már fel, ha ismétlem magamat, bocsánat:

    előzmény:
    krnem (126670)
    2017-03-09  13:51
  31. 2017. március 9. 13:59126671.

    Milla!


    Ebben a kicsi országban is szinte hihetetlen, hogy milyen különbségek vannak az időjárásban. Ma is borongós, esős nap van. Szerencsére szél nélkül.


    Már nagyon szép lehet a kerted, annyit dolgozol benne. Lassan a vetés végére érsz, s várhatod, hogy kibújjanak a kis növénykék. Úgy szeretek én is bóklászni a kertben.


    Marika

    előzmény:
    milla55 (126665)
    2017-03-09  07:50
  32. 2017. március 9. 13:51126670.

    Évike!


    Jó nagy ijedtségben volt részed.A férjem is nézte az első félidőt, aztán elment aludni. Másnap nézte az ismétlést, s újságolta a bravúrt.


    Mostanában különlegesnél különlegesebb tortakölteményeket lehet látni. A fiamnak is egy hatalmas sípálya tortája is volt rajttal, céllal, síházzal, na meg a sízővel. A barátnőjétől kapta.


    Azért ne tűnj el, ne kockáztass!


    Szép napot!


    Marika

    előzmény:
    007eva (126667)
    2017-03-09  12:45
  33. 2017. március 9. 13:43126669.

    Veronika!


    Ez nagyon jó hír.Reméljük, még tovább javul az eredményed.


    Marika

    előzmény:
    veracsek (126668)
    2017-03-09  13:07
  34. 2017. március 9. 13:07126668.

    Te szegény, óriási ijedség lehetett, de szerencsére jól alakult.


    Nekem megjött ma végre az orvostól a levelem, most először komolyabban javultak a labor értékeim, bár ezek még mindig nagyon alacsonyak, de pozitív irányba mozdultak! Jövő csütörtök a következő kontroll, az 3 hét, ismét eggyel több, mint az előző. Azt persze nem tudom, hogy Lackó ilyen rövid terminusnál ráér-e, vagy egyáltalán nem utaznak-e el a több napos ünnepen? Most írom meg neki, aztán kiderül.

    előzmény:
    007eva (126667)
    2017-03-09  12:45
  35. 2017. március 9. 12:45126667.

    Sziasztok!


    Verám, már vidámabb is vagyok, ilyen tésztatortát még nem ettem.
    2 helyen is voltunk ma vásárolni, aztán külön elment még egy ALDIba laci.


    Tegnap este ő nézte a Barcelona - PSG meccset, mondta a közepén, hogy hát veszit a Barca.... aztán én itt néztem egy filmet, ő meg tovább a meccset... semmi kommentálás közben.
    Mire egyszer iszonyatos orditás, azt hittem, összeesett, totál rosszul lettem, és mire végre kiböki, hogy nyertek! És hogy, de hogy!!!! - Miközben fogtam a szivem, mert ennyire még akkor sem ilyedtem meg mikor a parkettára zuhant, ne tudd meg, hogy közben én szóhoz sem tudtam jutni, ő meg közben ecsetelte, hogy nade ilyet, meg olyant, meg fantasztkus meg lehetetlen, - annyit kiböktem azért, hogy .... (na sejthetitek, de annál is olyanabbakat kinyögtem azért, kétszer u.azt nem ismételtem 1 perc alatt...)
    "A Barcelona szerda este megcsinálta a lehetetlent, a párizsi 4-0-ás vereség után hazai pályán 6-1-re verte a PSG-t és ezzel bejutott a BL legjobb nyolc csapata közé. Luis Enrique, a Barcelona szakvezetője a  mérkőzést követően alig találta a szavakat és leginkább egy horrorfilmhez hasonlította a visszavágót."


    Ez volt az est fénypontja, éjjel 1-ig nem tudtam aludni.


    Viszont a vérnyomása most délben 115 volt, meg áll az eszem!!!! Mondtam,  hogy jót tesz neki az izgalom, mert utána mindig rendbe jön. Most eltünjek pár napra, kipróbáljam, hogy izgul-e???

    előzmény:
    milla55 (126665)
    2017-03-09  07:50
  36. 2017. március 9. 08:13126666.

    Szervusztok!


    Kaptok pár szép fotót, hogy ne szomorítson el nagyon a borús idő ( az első kép megtévesztő, az egy torta, jó étvágyat hozzá!):

  37. 2017. március 9. 07:50126665.

    Milyen érdekes az időjárás itt gyönyörű napsütéses idő volt.Egész délelőtt kertészkedtem.Délutánra elfáradtam már nem volt kedvem kimenni.


    Ma sajnos teljesen burús idő van.

    előzmény:
    krnem (126664)
    2017-03-08  20:22
  38. 2017. március 8. 20:22126664.

    Szervusztok!


    Rettenetes szélre ébredtünk ma is, s ez rányomta bélyegét az egész napomra. Még most is erősen fúj, a fejem pedig fáj tőle.


    Azért kicsit konyháztam. A főzelék helyett vegyes zöldségleves lett, meg rizsfelfújt.


    Remélem, mindenkinek jól telt a napja, aludjatok jól!


    Marika

  39. 2017. március 8. 15:00126663.

    Szervusztok Kedves Szomszédók


    E szép napon amikor rólunk is megemlékeznek  minden jót kivánók

    előzmény:
    veracsek (126662)
    2017-03-08  13:20
  40. 2017. március 8. 13:20126662.

    Neked is!

    előzmény:
    007eva (126661)
    2017-03-08  11:28
  41. 2017. március 8. 11:28126661.

    KEDVES LÁNYOK,


                    BOLDOG NŐNAPOT NEKÜNK


                                     

    előzmény:
    veracsek (126660)
    2017-03-07  23:09
  42. 2017. március 7. 23:09126660.

    Az nagyszerű lenne!

    előzmény:
    007eva (126659)
    2017-03-07  21:46
  43. 2017. március 7. 21:46126659.

    Veram, ne fajjj, kuldok neki egy bunkosbotot,  eluzzukam. Joejt.   

    előzmény:
    veracsek (126656)
    2017-03-07  19:32
  44. 2017. március 7. 21:42126658.

    Hu Marika, a paradics.kapozta az egyeduli amit nem eszik a ferjem. Az egrest nagyon szeretem, de pirosban még nem lattam. Kár azert a fáert, de majd ha lassan is, csak lesz nagyobb. Makon van kanyro, 5 korhazi dolgozo kapta  meg már.  // pocsek az az árpa, s hogy tud fajni. Gondolom megkonnyebbult a fiad.  Orulj hogy sok hajad van,  abbol lehet alkotni. // S.repat imadom, tukortojassal. Juj de ehes lettrm.


    Joejt mindenkinek


    Pusz. Evi

    előzmény:
    krnem (126657)
    2017-03-07  19:33
  45. 2017. március 7. 19:33126657.

    Évikém!


    Nagyon sajnálom a fát. Valóban nagyon szép volt, de az idei tél teljesen megtépázta. Nem voltak az ágai összekötve, s a nagy hó súlya alatt a földig hajoltak. Hiába ráztuk le róla a havat, már nem egyenesedett ki. Volt mellette egy kisebb, az megmaradt, de évekbe telik, mire megnő. 


    Nagyon megszépültél akkor ma. Nekem is be kell iktatni egy ilyen napot. Az a "baj", hogy nagyon gyorsan nő az enyém, és a fodrász szerint két fejre is elég lenne. Viszont dauer nélkül semmit nem ér, úgy áll, ahogy akar, olyan, mint a drót.


    Itt még nem hallottam kanyaróról, remélem, nem is ér ide.


    A tökfőzeléket megettük, pedig azt hittem ,marad egy kicsi holnapra is. Helyette lesz majd paradicsomos káposzta. Csak sárgarépafőzeléket még nem főztem, de a finomfőzeléket szeretjük. Lehet, hogy azt kéne holnap, s a paradicsomosat azután, mert azt a "kicsi" (ő a legmagasabb) is szereti. Ő nem válogatós. (Ma kiműtötték az árpát a szeméből.)


    Nagyon vizes még a föld, de az ősszel elduggatott fokhagyma gyönyörűen sorol. A piros köszmétém elpusztult, s a szintén piros ribizli is bizonytalan. A mogyoróbokrokon rengeteg méhecske döngicsélt.


    Szép estét!


    Marika

    előzmény:
    007eva (126654)
    2017-03-07  16:10
  46. 2017. március 7. 19:32126656.

    Ez bizonyos fájdalmaknál elég gyakori dolog. Nálam másképpen jelentkezik, nem segít a kimozgatás.


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    krnem (126655)
    2017-03-07  19:11
  47. 2017. március 7. 19:11126655.

    Köszönöm.


    Nem tudom, hogy mi lehet az oka, de reggelre fáj, aztán nap közben elmúlik. Még várok vele, de ha nem hagy el, akkor beszélek a dokival. Igazából nem szeretnék semmiféle bogyót beszedni.


    Délutánra nagyon szép idő lett, így ma is jártunk egy nagyot.


    További szép estét, nyugodt éjszakát kívánok.


    Marika

    előzmény:
    veracsek (126652)
    2017-03-07  13:34
  48. 2017. március 7. 16:10126654.

    Juj Marika, kivágtad a tiszafát? pedig az oly szép! nem lehetett volna inkább kicsit fazonra igazitani, mint az én hajamat?
    Olvastam, hogy kanyaró járvány van, és felnőtteknek is. Figyelj oda, hogy ha netán valakinek akit ismersz, piros foltocskák lennének, sos menjen dokihoz.
    Az az ebédmenü nekem nagyon izlene. Ha tökfőzelék, akkor itthon nagy fazékkal kell. Meg a sájgajépafoseléket is.
    A pici fiadnak meg pakolj bőséggel!


    Neked is jobbulást! é. (na nem lettem ennyire kopaszka)

    előzmény:
    krnem (126651)
    2017-03-07  11:26
  49. 2017. március 7. 16:00126653.

    Verám, szerintem a sokk szteppeléstől fáj mindened! - szóval nem lenne szabad annyitól, amennyit gyalogolsz otthon. A hangod meg hát előbb utóbb jó lesz.
    Voltam délben fodrásznál, hát öregem, 20 percig vágta a nő, és mutatta, hogy mit próbál kihozni ebből. És tényleg, igaza volt lacinak is, hogy ez nem volt rendesen levágva, és szinte mindig ezt mondta.
    És hogy sok hajam van. Ezen elcsodálkoztam, mert szerintem nem. Na jó, levesbe sok lenne.....


    Vigyázz magadra! pusz.

    előzmény:
    veracsek (126650)
    2017-03-07  09:26
  50. 2017. március 7. 13:34126652.

    Jobbulást kívánok Neked!

    előzmény:
    krnem (126651)
    2017-03-07  11:26

Címlap

top