Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2022. Április 15. 10:2381201.

    Áldott szép húsvéti ünnepeket kívánok!


    Most dagasztottam be a kalácsnak valót. Holnap reggel útra kelünk Tamásékhoz, hogy együtt ünnepelhessünk. Ott majd közelebbről láthatom a szép kis madárkákat. A nappali ablaka előtt van egy csipkebokor, ráakasztottak olyan labdaszerű etetőt, gyönyörködök bennük, ahogy lakmároznak.

  2. 2022. Április 15. 09:2281200.

    jara , sok  sikert neki  az eletben   valo tapasztalat szerzeshez !


    en nem batoritom  ilyesmire , mert nem vagyunk  fiatal  szulok . felunk , hogy ha elhuzza a  tanulmanyait , nem tudjuk  majd segiteni .

  3. 2022. Április 15. 09:1981199.

    Nalunk  mar nyar  van - nem tavasz .Ketto   hete meg faztunk  este kint .


    Egy hete  este a  parkban langymeleg volt  es emelyito viragillat . Valamelyik  diszfa  viragzott  epp . Ahogy a  drotszamaron ultunk hirtelen hideg leghullamok  teritettek  be a parkot .MIntha  egy oriasi legkondival fujtak  volna  be . A tenger felol  jott egy hideg aramlat . Nem szamitottunk ra.


    _________________


    En  a Fold kirablasat illetoen  nem hasznalnam az altalnos alanyt .

    előzmény:
    klára* (81197)
    2022-04-14  17:02
  4. 2022. Április 14. 22:4181198.

    Tényleg szedett-vedett a szarkafészek? Itt is gyakran előfordulnak, féltem a kismadárkákat tőlük. 


    Négy éves lótrágya várta hasznát zsákolva. Most elajándékoztam botanikus barátomnak. Igazi komposzt szerkezete lett. Másik szomszédom mondta, hogy van marhatrágya granulátum formában is, ami nagyon jó minőségű.


    Most általában egynyári virágmagot vetek, mert fiamék fúrnak, faragnak, építenek a telken. Semmi haszonnövény nem várható.


    Szépek a tulipánjaim, játszintjaim. Kék szőnyeget terített a meténg, fehéret a pázsitviola, de foltokban, nem olyan hatású mint a kerted Klárám.


    Jankám, első drágaságomnak is befejeződik egy szakasz az egyetemen. Okosan tervez, egy évet kihagy, tájékozódik melyik szakon folytatja tovább. Dolgozni fog, már van munkahelye.


    Minden kedves ismerősömnek ezen a helyen is kellemes ünnepeket kívánok szeretettel. 


     


     

    előzmény:
    klára* (81197)
    2022-04-14  17:02
  5. 2022. Április 14. 17:0281197.

    Nálatok is tavasz van? Igazi?
    Tárbérlőim vannak, a kis mandulafára, amely közel van ablakomhoz és oly sok örömet szerzett koratavaszi csodás bokrétájával, szarkapár választotta építési teleknek. Megépítették fészküket. Tudom, hogy fészekrablók, de hát, Istenem, mi, emberek mik vagyunk? Mi az egész bolygót kiraboljuk.


    Ennél vidámabb téma, hogy sikerült bezsákolt kakit vásárolnom. Egyelőre teraszomat igyekszem életre kelteni. Megelégszem azokkal, akik maguktól jelentkeztem. Most csodásan virágba borultak a törpefák. aztán majd elborítja teraszomat a szarkaláb, az egynyári. 

  6. 2022. Április 14. 08:4181196.

     A husvet pont  Ramadan kozepere  esik .  A madarkam  vizsgazik az egyetemen . Es meg a csoki tojasoktol  is felni kell ! 


     Lehet , hogy nekunk  sem ez lesz a legfenyesebb  husvet ! 

    előzmény:
    szizsuzsóka (81194)
    2022-04-14  05:12
  7. 2022. Április 14. 08:3881195.

    Nagyon izgalmas ez a csillagasz . Barcsak ertenek annyit a temahoz , hogy kritikus  szemmel olvashatnam !

    előzmény:
    Zsumi45 (81193)
    2022-04-13  13:13
  8. 2022. Április 14. 05:1281194.

    Szervusztok ! Készülődtök húsvétra? Nálunk csend lesz . Férjem alig eszik , sokat fogyott, sokat alszik nappal is. Ezt én is elkaphatnám , mert én pedig maradékon élek . Nem szeretek ételt kidobni Vánszorognak a napok. Családom meggyógyult, menyem már bejár kórházba.Sok munka lenne a kertben , egyedül csinálom, és a lakás, háztatás is itt van . Szépek a palántáim az ablakban , lassan lehordom a fóliába.Csinálom, mert csinálni kell, nem gondolkodni.Olvasgatok esténként . Most Márait . Hát nem igazán hangulatjavító írások.


    Szép kor az öreg kor, de nem kellemes......


    Zsuzsikám most mentek Hollandiába ?Szép lesz az együtt töltött idő.

  9. 2022. Április 13. 13:1381193.

    Én a fiától olvastam sokat, unokájától keveset. Kolozsvári Grandpierre Emil (Kolozsvár1907január 15. – Budapest1992május 11.) magyar író, műfordító és kritikus. Unokája pedig Grandpierre Attila, fizikus, csillagász, egyetemi doktor, író, múlt és jövő kutató. 

    előzmény:
    csinomjank (81192)
    2022-04-13  10:15
  10. 2022. Április 13. 10:1581192.

    Erdekes cikket  talaltam  egy adatbazisban .   A franciakrol   szolt ,akik  Magyarorszagon   telepedtek le .


    Volt  egy Berry  Geza nevu ember ,aki szereny korulmenyek kozt  Arad kornyeken elt  es mint kozsegi  jegyzo  tengette  az eletet .


    Mikor meghalt  Bourbon  duc berry -kent  lett  bejegyezve . Egy francia  tronkovetelo   leszarmazottja  lehetett . Hogy mik vannak ! 


    Ezt sose gondoltam  volna ! 


    Eddig   csak Grandpierre Emilrol   tudtam  , hogy  francia  szarmazasu . A Vidam Mesek  c . konyven  konnyesre  nevettuk magunkat  nagylanyommal ...mar jo regen volt ...

  11. 2022. Április 12. 03:0581191.

    Nekem  szomszedasszonyom volt ,aki  egy ev alatt kettot  szult . Volt is gondja   burokraciaval - mert  folyton automatikusan ikreknek  nyilvanitottak a ketto  gyereket . Mindig  magyaraznia kellett , hogy egy evben   van 12  honap  es a terhesseg 9  honap .


    Semmi kulonos nem tortent  veluk.  Felnottek , dolgoznak .

    előzmény:
    szizsuzsóka (81188)
    2022-04-09  07:29
  12. 2022. Április 11. 10:5681190.

    Nem mondtam, hogy az interneten vásárolj, mert én sem ott vásárolok gyógyszert. Pénzt meg sehol, mert 80 éves nyugdíjad vagyok,

  13. 2022. Április 9. 15:5281189.

    Az újonnan felfedezett rokonaim között egy hölgynek 1 év alatt 3 szép, egészséges gyermeke született: Januárban egy lány és decemberben egy fiú ikerpár. Nagyon kedvesek, okosak, szorgalmasak, már felnőttek, humán pályán dolgoznak. 


    Anyai ágon rokonommal épp egy hete találkoztam, 40-50 év közötti hölgy, hét (7 ! ) gyermeke és 6 unokája van. Nagyobb gyermekei, akik családosak, friss diplomásak! Nagy családi összejövetel volt, testvérei többen 4-5 gyermekesek. Voltunk vagy százan, akik ünnepeltük a már 6 dédunokás, 80 éves unokatestvéremet és férjét! Több orvos, gyógyszerész gyermekük van, s maguk is gyógyszerészek. 


    Nem vallási okból van sok gyermek, a dédpapának is 7 testvére volt, a dédmamának 5, de a háború alatt és után 3 kistestvért vesztettek el.  

    előzmény:
    szizsuzsóka (81188)
    2022-04-09  07:29
  14. 2022. Április 9. 07:2981188.

    Kicsit kemény  véleményed, hogy sokkolónak tartod Kára írását. Nekem is volt oiyan betegem  aki egy év alatt két gyermeket szült. Valami azért mégsem stimmelt , mert a másodikként született  koraszülött volt ,fiatalon hat meg, tizenéves korában .


     

    előzmény:
    Mozdonj (81184)
    2022-04-08  11:38
  15. 2022. Április 9. 07:1981187.

    Volt olyan betegem, aki 20 gyermeket szült , és sírjánál 2 fia állt. A többi meghalt. Másik igaz történet. Egy pap ismerősünk nagyon aranyos édesanyja  14. volt a családban . Voltak nála fiatalabb testvérek is. Egy skarlát járvány alatt  6 kis gyermek halt meg. Minden héten temettek. Nem volt szükség fogamzásgátlásra , a járványok elintézték az egyensúlyt.De nekem ez rettenetesnek tűnt. Biztosan belepusztultam volna.


    Abortusz . Nekem szakad meg terhességem, nagyon nagy fájdalom volt. rosszabb a szülésnél, mert értelmetlen volt .

    előzmény:
    klára* (81182)
    2022-04-07  19:49
  16. 2022. Április 8. 21:1881186.

    Ma csaladfa kutatas kozben  arra jottem ra , hogy szogedi   szuletesu  szepanyam nem volt  tosgyokeres  szogedi .


     A testverek   szuletesi lapjabol azt latom , hogy  sokat laktak  Sumegen , majd par evet Mohacson ,aztan Szegedre  koltoztek .


    Errol a Sumegrol  nem tudtam , az jutott  eszembe , hogy  Mpiggy -nek  is voltak ott rokonai . A z mar  tenyleg  elkepeszto  lenne , ha osszeernenek  a szalak  vele is .


     Mar  ketto    topik  tarsammal   vannak  azonos  nevu  oseink . Nem tul  gyakori  nevek .  Veled hasonlo kinezetu  gyermek rokon  azonossag .


    Rejtelyek .


    ___________ Az elozo  tema :


    Egyszer lattam  egy jo filmet - egy  Nemetorszagba  emigralt  torok csalad  eleterol  szolt , sok humorral . Az asszonyka , harom  gyerek anyja rosszul  van . Kihivjak az orvost . A orvosno  gondterhelten  jelenti  be "terhes" .  Az asszonyka meg az egesz csalad  repdes az oromtol . Mutogatjak , hogy kisbaba ? Biztos , jol ertettek ? 


     Kitunoen mutatja be a mentalitasbeli kulonbsegeket .  


     Rank   tulsagosan  rankragadt  ez a nemet  stilus .


    Bar igaz , hogy  volt ido mikor  a sok gyerek csokkentette  a varhato  elettartamot . A 19 . sz . ban nem talaltam  eddig olyan  ukanyamat ,aki  45 evnel  tovabb  elt  volna ,  mikor a  ferjek kozul mindmegert  minimum 70  evet  ,sot  volt ,aki  90 felett  halt meg .


    De ez  a  20 . szazadban  megfordult . Mar  voltak  80  feletti  dedanyaim , nagymamaim ... 


     

  17. 2022. Április 8. 11:4581185.

    na most csak jatekbol.. kutyatenyeszto kiskutyat tenyeszt , ma Orban / templomba= Joistenhez tereli a jonepet ...az abortusz hogy all Mo_n ??? / tegnap a Joisten volt felelos a gyerekaldasert...


    Hany eves az a "szuka" , akinek a gyerekaldasaba beleutotted a vasorrodat ? 

  18. 2022. Április 8. 11:3881184.

     Sajnos eléggé kritikus vagyok, bár nagyon törekszem rá, hogy elfogadóbb legyek. Most egy újabb ügy foglalkoztat, amihez semmi közöm. Láttam egy életrajzban, hogy egy asszony négy éven át minden évben szült. Aztán már csak két, illetve három év múlva. Elképesztőnek találom, hiszen egy felelős kutyatenyésztő legsűrűbben kétévente fedeztet, aztán a harmadik után a kutyamama nyugdíjba vonulhat. Az említett asszony aztán még jó néhány gyermeknek adott életet. 
      Hát ezen tűnődöm. Hozzáteszem, hogy tanult emberekről van szó.

    idézet:
    klára* (81182)
    2022-04-07 19:49:45

    ?????????????????


    ennel sokkolobb hozzaszolast ELETEMBEN nem olvastam , egyetlen forumon sem.

    előzmény:
    klára* (81182)
    2022-04-07  19:49
  19. 2022. Április 8. 02:1581183.

    Lehet , hogy a vallas ertelmezesuk miatt van - ki tudja ...


     


     A  Koran   szerint minimum ketto  evig  szoptasson az anya .  A szoptatas = fogamzasgatlas .Tehat  a Szules utan kb . 3 ev az idealis .


     De  van ,aki azert szul sokat , mert tenyleg boldogga  teszi az  uj joveveny . Ilyet sokat lattam itt . Irigylem is oket ,mert en szorongo   tipus vagyok . Csak akkor  tudtam orulni , mikor  mar kezemben  volt a baba .Ok mar akkor , mikor  megtudtak , hogy terhesek .


    Sogorom sok gyerekevel egy fedel  alatt lakik . Sokszor igy dormogott  regebben "Hazajovok   a  munkabol  es egy kisbaba  sincs itthon ! Mi ez fiaim ?  Nosuljetek mar meg .Csecsemo sirast ,nevetest  akarok  a hazamban "


    Vannak ,akik konnyen  teherbe  esnek . Nem nagyon lehet olyankor mit tenni .  Regen  meg az elkotes  se volt otthon megengedve .Mikor itt  igen ! Hihetetlen , tudom .Az  abortusz   meg szornyebb  dolog , mint egy varatlan   baba .

    előzmény:
    klára* (81182)
    2022-04-07  19:49
  20. 2022. Április 7. 19:4981182.

     Sajnos eléggé kritikus vagyok, bár nagyon törekszem rá, hogy elfogadóbb legyek. Most egy újabb ügy foglalkoztat, amihez semmi közöm. Láttam egy életrajzban, hogy egy asszony négy éven át minden évben szült. Aztán már csak két, illetve három év múlva. Elképesztőnek találom, hiszen egy felelős kutyatenyésztő legsűrűbben kétévente fedeztet, aztán a harmadik után a kutyamama nyugdíjba vonulhat. Az említett asszony aztán még jó néhány gyermeknek adott életet. 
      Hát ezen tűnődöm. Hozzáteszem, hogy tanult emberekről van szó.

  21. 2022. Április 7. 02:1481181.

    Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép,
    s féllábon elszalad.
    Ó április, ó április,
    a Nap se süt, nem bomlanak
    a folyton nedvesorru kis rügyek se még
    a füttyös ég alatt.


    1939

    előzmény:
    csinomjank (81180)
    2022-04-07  00:55
  22. 2022. Április 7. 00:5581180.
     
    Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
    most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
    rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak, -
    már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.
    Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a kőre?
     
    előzmény:
    klára* (81179)
    2022-04-06  17:16
  23. 2022. Április 6. 17:1681179.

     Túl vagyunk a koratavaszi fagyon. Valószínüleg ez már mindig így lesz. Cseresznyefánk most kezd virágozni. Jó volna végre némi termés.

  24. 2022. Április 6. 05:5281178.

    Igaz vers. Az ember tesz-vesz, készül a holnapra . Nekünk az a rossz, hogy , hogy a holnapunk kanyarodik vissza a tegnapelőtthöz. Hasonló . Előre pedig az ember szerencsére öreg korában nem lát .

    előzmény:
    csinomjank (81177)
    2022-04-06  02:53
  25. 2022. Április 6. 02:5381177.

    Tóth Csilla: Holnap


     


    az ember végül teszi a dolgát


    és nem roppan meg és nem lesz kövület,


    teát főz, köszön a szomszédnak, nevet,


    felveszi a könyvet, amit tegnap az asztalon


    hagyott, elpakolja a kimosott ruhát,


    kertészkedik,


    ilyeneket tesz az ember, ha megrendül


    benne valami


    valamit tesz az ember, ha ilyen külön idők


    járnak odakint


    aládúcolja a holnapot, mert jön, 


    kávét iszik


    .

  26. 2022. Április 5. 01:0581176.

    Olyan deja vue erzesem volt  tegnap ...



    Meddig lesz még úr a betyárság
    És pulyahad mi, milliók?
    Magyarország népe meddig lesz
    Kalitkás seregély-fiók?"


     

  27. 2022. Április 4. 07:5681175.

    Igen - de  a szerepek  gyakran  felcserelodnek .


    Bar  ,lehet ,hogy a  kolto lelkiviszalyra gondolt.

    előzmény:
    szizsuzsóka (81174)
    2022-04-03  09:41
  28. 2022. Április 3. 09:4181174.

    Janka ,nem feltétlenül. Ott más a szereposztás, egyik csíp,másik tűr

    előzmény:
    csinomjank (81173)
    2022-04-02  10:43
  29. 2022. Április 2. 10:4381173.

    "egymas husaba beletepunk"   - szado -mazo parkapcsolat? 

    előzmény:
    klára* (81171)
    2022-03-31  23:17
  30. 2022. Április 1. 08:0481172.

    Klárám ! Ezt a verset a férfiak  többsége nem érti. Pedig szinte minden házasság későbbi időszakában előfordul . Ha túl tudnak lépni megmarad m ha nem felbomlik a házasság. Nem tudom , melyik szerencsésebb megoldás .......

    előzmény:
    klára* (81171)
    2022-03-31  23:17
  31. 2022. március 31. 23:1781171.

    Héja-nász az avaron
     



    Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
    Vijjogva, sírva, kergetőzve,
    Két lankadt szárnyú héja-madár.
     



    Új rablói vannak a Nyárnak,
    Csattognak az új héja-szárnyak,
    Dúlnak a csókos ütközetek.
     



    Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
    Valahol az Őszben megállunk,
    Fölborzolt tollal, szerelmesen.
     



    Ez az utolsó nászunk nékünk:
    Egymás husába beletépünk
    S lehullunk az őszi avaron.

  32. 2022. március 28. 22:4681170.

    Csak  irdd  be a kep keresobe  ,hogy Jeff Koons  es lathatod az alkotasait .


    Ha tobbre vagysz ,akkor irdd melle  husika nevet is .


    Anyja  vagy  nem az  anyja - en is azt hallottam , hogy  engedelmes  jo kislany  volt mindig .Es valaki mindig  a markaban  tartotta ,azert lett  engelmessegeben  egy vilaghiru rosszlany .No  meg politikaailag be is volt  szervezve  o maga irt rola valahol . Amerikai  diplomatakat  kellett  figyelnie ot csillagos szallodaban  a fovarosban .Ehhez az allast  biztositottak  neki.

    előzmény:
    klára* (81169)
    2022-03-28  20:27
  33. 2022. március 28. 20:2781169.

      Érdekes.  
      Na, Ilonánkat nemigen kellett félteni.  "Hazajött" egyszer csak valamilyen okból, akkoriban az a hír járta, hogy anyja szervezte karrierjét. Hiszen mindegy. El sem tudom képzelni az exférj műveit. 

    előzmény:
    csinomjank (81167)
    2022-03-28  19:48
  34. 2022. március 28. 20:1381168.

      Köszönöm, Zsuzsóka! Igyekszem.

    előzmény:
    szizsuzsóka (81166)
    2022-03-27  07:56
  35. 2022. március 28. 19:4881167.

    Gagyi es giccs . Errol  a mult heten latott modern  kepzomuveszeti kiallitas  jutott  eszembe . Nekem  tul sok  volt . Allitolag a muvesz ur  a giccset parodizalja  a felnagyitott  ,kis porcelan figurinakkal , lufibol keszult  allatkak hatalmas masaval.


    Hazamentem  ,  rakerestem   az amerikai pop art muvesz , a  vilag  legkeresetebb  modern muvesze  eletrajzara es nem akartam  elhinni ,amit talaltam . Ez az ember ,a mi nemzeti buszkesegunk volt ferje .S .I . muveszno kozismertebb  neven , Husika  ex -e .O az ,aki  amerikai  modra kihasznalta  az artatlan  honleanyt .Ha emlekeztek meg ra ,  szerelmet hazudott   neki , kozben  csak  azt akarta  tole , hogy  erotikus pozokban  teszelegjen  az o  tok ismeretlen   festmenyei  elott .


     A szamitasa  bejott ,marketinges  zseni  a ficko  . 


      Az egesz nem lepne meg , ha  ez az  egesz kiallitas  egy nyugati orszagban lenne !  De itt  !  Es csaladoknak   reklamozzak . Jo husika nem   volt  kiallitva -de hazamegy a  gyerek es rakeres  a muvesz bacsi  eletrajzara - mit fog talalni ? Szoval , nagyon  resen kell lenni  - meg itt is ! 

    előzmény:
    klára* (81165)
    2022-03-26  13:05
  36. 2022. március 27. 07:5681166.

    Klárám ! Azt gondolom, hogy legnagyobb" hibád", betegséged ? az önmarcangolás, Ismerem, én is hasonló vagyok. Próbáld meg ezt csökkenteni. Ha nem megy másképp vegyél orbáncfű .készítményt, teát, vagy Remotivot. Ez kicsit mozgósít, és javítja a hangulatot . Nálad úgy látom a nyomottság dominál. Kicsit szebben fogod látni a múltat, remélni a jövőt.A velünk történtek , cselekedeteink tettek azzá, amik most vagyunk. Ezt megváltoztatni nem lehet, fel kell használni  a tanulságot, mert az segít a jövőnk alakításában .  Nem hosszú idő, ami előttünk van , igyekezzünk ezt hasznosabban, nyugodtan megélni.


    Ma családi ünnepély lesz, születésnapok, névnapok. Két helyen tartjuk idősebb fiamék lázasak, nem jönnek át, fekszenek  mindhárman. Így fiaikkal sem tudnak találkozni ., Majd a gyerekek átviszik a levest és a tortát, a sülteket pedig megrendelték. Tortát is venni akartak, de mondtam , amíg bírom azt én szeretném sütni. Lillának sütöttem duiákcsemegés muffint, vigyen magával


     

    előzmény:
    klára* (81165)
    2022-03-26  13:05
  37. 2022. március 26. 13:0581165.

       Ezek a műsorok a gagyinál is gagyibbak. De erről meg kell bizonyosodnom, ha már képernyőmre tolakodott. Méltó pár a Vacsoracsata, ott a maga szépségében elénk tárul, hogy az influencerek micsoda bunkók. Persze minden szereplés tervezett és szerkesztett, de azért az énekesnő igazi valója is előbukkan, aki közzétette, hogy barátnője ellenzéki, ezért megszüntette vele a kapcsolatot. Azóta szinte naponta feltűnik a képernyőn.   Emlékszel-e, Zsuzsika, hogy a korcsolya műsoroknál is kiürültek az utcák? Oda voltak a férfiak a libbenő szoknyácskákért. 
      Hihetetlen felvételek vannak manapság. Az építészeti műsorok a kedvenceim. Csodálatos házakat, lakásokat látok. És ájuldozás nélkül, nincs az, amit a soha ki nem öregedő modell rendez a Luxusra tervezve műsorban. Itt eleve bosszant, hogy jól tudom, hogyan termettek ezek a vagyonok, nem is beszélve az ízléstelenségről, ami jellemzi őket.
    El tudom fogadni, hogy világhírű építésznek óriási jövedelme van; kissé nehezebben, hogy gázszerelő, és még óriásibb jövedelme van.
     

    előzmény:
    csinomjank (81163)
    2022-03-26  06:58
  38. 2022. március 26. 07:5881164.

    Klárám, nem a múlt hibáin, hanem a jelen teendőin gondolkodunk. Vannak az agyi keringést és a végtag keringést javító gyógyszerek is és növényi hatóanyagok is. Recept nélkül kaphatók. A segítség megvonása nem rövidíti az életet, hanem hosszabbítja a nehézségeket, mondhatnám a szenvedést. Minden hatóanyag a tünetek enyhítését és az életminőség javítását szolgálja. (Pl a Ginko biloba és a Detralex, mindkettő növényi alapú s én szedem.) Persze Zsuzsa és a saját orvosod véleményére támaszkodj! Biztosan még ennél is hatásosabb ajánlatuk van.

    előzmény:
    klára* (81162)
    2022-03-25  23:50
  39. 2022. március 26. 06:5881163.

    Legszomj ? Keringesi problemak  vagy mas ? Lelki problemak ? 


    ___________


    En sosem  voltam  nagy teve  rajongo .GYerekkoromban is emlekszem  az egesz  lakotelep  a Mezga  csaladot  nezte  en meg  egyedul labdaztam az udvaron .Mikor felnottem  rajottem , hogy milyen jo   volt a Mezga.


    De a Korhaz a varos szelent  se neztem , se Izaura sztorijat nem kovettem . Egy fiatal pedagogus  meselte meg a 90 -es evekben , hogy  senki nem jott el a szuloertekezletre . MIkor  kerdore  vonta a  szuloket ,akkor ezt a  valaszt kapta :"  De hat  tanitoneni , hogy kepzelte megis , hogy elmenjunk , mikor a "Megveszem ezt a not"   filmsorozat utolso  , mit tudom en hany ezredik  reszet adtak a teveben ? " 


    En ezt a luxus  felesegesmusort  se szoktam  nezni .Csak neha  beleolvasok az  fb -n , hogy miket mondanak , hogy  mergesitsek a  nepet . " Nem akarok , gyereket ,mert mindig a nyakamon logna " -  ez nem egy luxus  eletmod velejaroja , a luxus  anyak gyerekeit  alkalmazottak nevelik . Sot    szulni  se nagyon szulnek , hanem  beranyak  hordjak ki a gyerekeiket ."  A szupermarketben nem kell neznem az arakat , csak beledobalom  a kosarba ,amit akarok " - a luxus  felesegeknek  alkalmazottak    vasarolnak ..." Nem eszem a szusit , mert nem  szeretem a  halat " - egy luxus no  tudhatna , hogy  a szusi  az rizstekercs ,amibe nem feltetlenul raknak  halat .


    Nagyon   mesterseges az egesz .Ketsegeim  vannak afelol, hogy ezek  tenyleg luxusban  elnek -e .  Az  ujgazdagek dicsekvesei  nem feltetlenul azonosak a luxussal . Aki tenyleg luxusban  el , annak az a  termeszetes .Nem kerkedik vele , jol felfogott   biztonsaga  erdekeben .


    Szoval ,latatlanban is  nagyon  gagyi musor  .

    előzmény:
    klára* (81162)
    2022-03-25  23:50
  40. 2022. március 25. 23:5081162.

    Mostanában nehezen írok. Nehezen lélegzem és, gondolom, agysejtjeim is kevés oxigénhez jutnak, ezt veszem  észre.
    Nagy segítségemre van Jung megállapítása, miszerint gondolkozni nehéz ,ezért inkább ítélkezünk. .Ettől igyekszem távol tartani magamat. Különösen amikor saját magamról van szó. Végtelenül sokat hibáztam, ezeket most, háromnegyed évszázad távolából kár  siratni. . 

  41. 2022. március 25. 16:0081161.

    Emlékszem, amikor hazajött a parókakészírő, aki aztán médiamogullá és többszörös milliárdossk á nőtte ki magát idehaza, azt ígérte, hogy felfrisíti a magyar tévét az amerikai szórakoztató műsorok példájára. Azóta megtapasztaltuk. Most éppen a Feleségek luxuskivitelben megy enyémen. A kivitelükre koncentrálok, megfejteni a műsor lényegét. Semmi különös. rikácslolnak, veszekednek, oktatják egymást, okoskodnak. Kinézetre semmivel sem többek az átlagos influencereknél. Nyilván azok is luxuskivitelűek. Eleve. 

  42. 2022. március 24. 17:4181160.

    Mindent kétszer.....?

    előzmény:
    Zsumi45 (81159)
    2022-03-24  17:39
  43. 2022. március 24. 17:3981159.

    Klárám, nem lesz hosszú a távollétünk, épp csak a férj iskolai tavaszi szünetére tervezik, hogy kicsit szétnézzünk a közeli régi városkákban. (Ő középiskolai tanár.) 


    A bot? eddig orvos által felírt támbotok voltak a segítségemre, de egyre több tetszetősebb, összecsukható változatot láttam a neten is és utcán is. Innkább áldozok rá kicsit, paktikusabb, hogy táskába tehető és hátha fiatalít is rajtam! 


    Nevet rajtam a családom, hogy már válogatom a szebb bugyikat! Nemrég új pizsamát is vettem. 


    Dorkáéknak saját varrónőjük volt- a csoport mindig egyforma ruhában táncolt. A szalagavatón a párjával ajándék tánccal lepték meg a tanári kart, az egyszerűségében is nagyon elegáns ruhát anyja találta neki. Arra is figyelni kellett, hogy alkalmas legyen az akrobatikus mozdulatokra is. A záróképben spárgában csúszott egy jó nagyot! Istenem, lassan 10 éve már!

    előzmény:
    klára* (81157)
    2022-03-24  14:55
  44. 2022. március 24. 17:3981158.

    Klárám, nem lesz hosszú a távollétünk, épp csak a férj iskolai tavaszi szünetére tervezik, hogy kicsit szétnézzünk a közeli régi városkákban. (Ő középiskolai tanár.) 


    A bot? eddig orvos által felírt támbotok voltak a segítségemre, de egyre több tetszetősebb, összecsukható változatot láttam a neten is és utcán is. Innkább áldozok rá kicsit, paktikusabb, hogy táskába tehető és hátha fiatalít is rajtam! 


    Nevet rajtam a családom, hogy már válogatom a szebb bugyikat! Nemrég új pizsamát is vettem. 


    Dorkáéknak saját varrónőjük volt- a csoport mindig egyforma ruhában táncolt. A szalagavatón a párjával ajándék tánccal lepték meg a tanári kart, az egyszerűségében is nagyon elegáns ruhát anyja találta neki. Arra is figyelni kellett, hogy alkalmas legyen az akrobatikus mozdulatokra is. A záróképben spárgában csúszott egy jó nagyot! Istenem, lassan 10 éve már!

    előzmény:
    klára* (81157)
    2022-03-24  14:55
  45. 2022. március 24. 14:5581157.

    Csodálatos esemény! El tudom képzelni, milyen boldogan készülnek fogadásotokra Dorkáék. Hány napos lesz az út? Miféle botra gondolsz?
      Nagyon szeretem a tévét. Tegnapelőtt a műkorcsolyát bámultam. Dorka jutott eszembe a gyönyörű ruhák láttán. Vajon ki készítette az ő fellépőruháit?
      A politikával én sem foglalkozom, úgy döntöttem. Eszi az ország továbbra is, amit főz magának. 
      Hihetetlen természetfilmek vannak manapság. És csodásak a tájak a nagy képernyőn.

    előzmény:
    Zsumi45 (81156)
    2022-03-24  14:29
  46. 2022. március 24. 14:2981156.

    Klárám, nem mostanában kalandoztam a Google Mapson, nem olyan nagyon régi ez a lehetőség, ráadásul frissíteni is szokták. Nem tűnt elhanyagoltnak, s nem túl közeliek a képek.


    A vezetéknevekről. Nekem volt Bugyi osztálytásam általános iskolában, s évtizedek múlva tudtam meg, hogy megváltoztatta felnőtt korba lépve.    Most viccesnek találtam valahol olvasva egy "Ratyi" nevűt.


    Merre kószálok? TV-t hanyagolom, nem töröm a fejemet, mi igaz és mi hamis..


    .Épp ma láttam egy videót, amit állítólag drónnal vettek fel, bálna és egy kis csónak találkozása. Egyből arra gondoltam: 1: műanyag bálna? 2: animációs film? 3: Ha valódi, akkor pedig idomított jószág.


    Kicsit megpendültem, bár a "laborom" még mindig vonz. Nagyon megszerettem a fermentált zöldségeket és nagyon jót tesz az emésztésemnek. Lehet kísérletezni azzal, mitől és mennyire lesz savanyú, nyersen, vagy elkészítve érdemes fogyasztani? Most épp mustárt készítettem, még érlelem...A kovászos kenyérhez nem maradtam hűséges. Túl sok vele a munka, nagyon igénybe veszi a csuklómat, s túl kevés kenyeret eszem ahhoz, amennyi a befektetés.


    Ma meglátogattam egykori munkahelyem francia tulajdonba került részlegét, apró ajándékot rendeltem tőlük Zitáéknak, húsvétra.


    A legfontosabb hír: készülünk leánykámmal, meglátogatjuk Dorkéákat! (repülőjegy lefoglalva ). Kicsit muris, de "ünneplős" járóbotot keresek...és ajándékokat, amik a kézipoggyászban elférnek.


    Mit szólsz a hirtelenjött koranyárhoz? 

    előzmény:
    klára* (81155)
    2022-03-23  20:16
  47. 2022. március 23. 20:1681155.

       Nagyon gyászosan nézett ki házunk fiaim apjának működése idején. Persze kevés pénzünk volt, vagy... na mindegy. Bazsi mára gatyába rázta. Kicserélte az ablakokat, és egyebek. Ma már szép. A garázst is felújította. Gondolom, a neten  régi állapotában van. 
      Zsuzsika, volt egy időszak, amikor nagyon élveztem azt a  térképet. Ma csak tévézek. Te merre kószálsz?

    előzmény:
    Zsumi45 (81144)
    2022-03-21  15:55
  48. 2022. március 23. 19:4981154.

    Bemutatkozás: - Ondó vagyok. Pedig csak voltunk

    előzmény:
    Kusza (81151)
    2022-03-23  13:28
  49. 2022. március 23. 19:4581153.

    Pest megyében egy falu: Bugyi.
    A női fehérnemű eredetileg: bugyogó. Érdekes ez az elnevezés. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (81150)
    2022-03-23  06:03
  50. 2022. március 23. 19:4581152.

    Pest megyében egy falu: Bugyi.
    A női fehérnemű eredetileg: bugyogó. Érdekes ez az elnevezés. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (81150)
    2022-03-23  06:03
  51. 2022. március 23. 13:2881151.

    Nekem volt egy lány ismerősöm, hát nem valami szép volt a vezeték neve, úgy hívták, hogy Ondó Gertrúd.

    előzmény:
    szizsuzsóka (81150)
    2022-03-23  06:03
  52. 2022. március 23. 06:0381150.

    Bugyi István híres sebész volt, akit rákosi letett Szentesre .Ő írta a sebészet tankönyvet , amit csak kölcsönözni lehetett. Mi nevetgélve kérdeztük egymástól " nincs kölcsön Bugyi- sebészeted ? "A villamoson pedig nevettek az emberek.Búza Barna is eredetileg Buzy volt.

    előzmény:
    csinomjank (81147)
    2022-03-22  07:24
  53. 2022. március 23. 05:5881149.

    Szerintem nem , hanem kamaszos vihogás. Lehet, hogy látott normálisabb állapotban is és tetszettem neki .Kató néni pedig féltékeny volt . Klimax korban egy gyermektelen nő ....Így ábrándította ki, hogy én csak egy buta kamaszlány vagyok . De mindegy , nekem humoros emlék maradt . Ha őt zavarta ez a név, miért nem változtatta meg Barnabásra , ha már a szülei ilyen lököttek voltak.

    előzmény:
    klára* (81148)
    2022-03-23  00:08
  54. 2022. március 23. 00:0881148.

    Zsuzsöka, ezt hizem nagyon örűlt a fiü a nevetésednek. Baráti nevetés volt.

    előzmény:
    szizsuzsóka (81146)
    2022-03-22  05:44
  55. 2022. március 22. 07:2481147.

     MIlyen kulonleges  nev !  Meg sosem  talalkoztam Sarga csaladnevvel . Lehetett  volna  Fekete , Voros , Feher nev is .


    Vannak  furcsa csaladnevek.  Nagymamam  falujaban  volt egy Buzi  nevu csalad es  Bugyi csalad is .Gondolom jelentes romlason  atment  szavakrol  van szo .

    előzmény:
    szizsuzsóka (81146)
    2022-03-22  05:44
  56. 2022. március 22. 05:4481146.

    A Barna névről egyetemista korom kezdete jut eszembe. Albérletben laktam , kicsit kopottas ruháim voltak. A főbérló néni  47 körüli volt .Mondta, hogy csengetni fognak, engedjem be a fiatalembert, de ne nevessem el , amikor bemutatkozik .Meleg kopott pongyolámban nyitottam ajtót, , a bemutatkozást nem tudtam nevetés nélkül kibírni. Sárga Barna volt a neve. Gondolom Kató néni megvigasztalta szegény fiatalembert, akinek állítólag tetszettem .

    előzmény:
    csinomjank (81142)
    2022-03-21  12:20
  57. 2022. március 22. 05:3781145.

    Szép környékeb laksz . nem szabad az összes kis családi házas területet lerombolni. Van azért hely az országban .

    előzmény:
    Zsumi45 (81144)
    2022-03-21  15:55
  58. 2022. március 21. 15:5581144.

    Klára, elképzelem ablakod előtt a gyönyörű rózsaszínű virágokat, s máris együtt örülhetünk a tavasznak! Annál is inkább, mert valószínűleg ilyet láthattam a "Fodorkertben" tett sétámon. Barnásbordó ágakon volt a virgágfüzér. Fodorkert a neve ennek a kis városrésznek, ami Makkosház (az én lakótelepem) és Baktó között terül el. Itt meghagyták a kis magánházas övezetet, Tarján panelváros építésekor, a 47-es főut mellett. (Az pedig Hódmetővásárhely felé visz egészen Debrecenig- vagy még tovább?)


    Te szereted nézegetni a térképeket? Én nagyon! Egyszer már a Ti házatokat is megkerestem a Google Maps-on. 

    előzmény:
    klára* (81140)
    2022-03-20  23:06
  59. 2022. március 21. 12:3481143.

    Mult  het tavaszi szunet  volt  a gimis   fiamnak . Elhataroztuk , hogy minden nap  keresunk  valami  kalandot  a  varosban ,ahol  elunk . Elemegyunk  valahova ,ahova  egybkent nem jarunk stb .Jol  sikerult het volt .


    Legemlekezetesebb  volt az uj setalo  negyed , a csilenigelo  villamossal . A  sport cipo bolt ,  aminek egy  szeglete nem  volt ,minden kanyargos es lekerekitett  es kellemesen   vibralo  fenyek tompitjak  az agyat es az itelokepesseget . Az en itelokepessegem  nem volt  elegge eltompitva ,   mert mikor  leemeltem  a polcrol  egy sport   cipot  es meglattam az arat -220  ezerft nyi penz ,akkor  azonnal   visszatettem .Pedig pont vennem kene   egy uj edzo cipot . Masok  vasarolgattak .


     


    Hideg  volt ,csipos  szel fujt - betertunk  egy  helyre ,ahol  tavol-keleties   fogasokat  szolgaltak fel .En  veletelnszeruen kivalasztottam  egy koreai levest " Jambong  soup " - nevre  hallgatott . Nagyon jo  valasztas volt .Izre  tuzes  es friss  izu halaszle volt - igazabol tengeri  herkentyuk  usztak  benne . Akkor ettem eletemben eloszor baby polipot .


     

  60. 2022. március 21. 12:2081142.

    En egyetlen Barnat ismertem  eletemben . A szomszedom felnott   fiat . Neha lattam . Nagyon szimpatikus  igazan   barna  fiu volt .


    A ti  Barnatok is ilyen ? 


    Anyukaja is elegedett  a fia   valasztasaval ? 

    előzmény:
    klára* (81138)
    2022-03-18  19:24
  61. 2022. március 21. 12:1681141.

    Nagyon  szep lehet .Anyukam jutott  eszembe rola . O tombhazban lakott -de a erkelye  ala ultetett  aranyesot  es babarozsat .

    előzmény:
    klára* (81140)
    2022-03-20  23:06
  62. 2022. március 20. 23:0681140.

     Rózsaszínű virágokat bontó mandulafácskát ültettem ablakom közelébe. Kívánságom volt  vásárlásakor, hogy az elsők között nyíljon. Meg is teszi. És ennek köszönhetően termése nincs, hisz a rovarok alig ébredeznek, s éjszaka nagyon hideg van. Kora tavaszi gyönyörködtetés - ez volt a cél, és megvalósult. Nagy gyönyörűséggel figyelem nap mint nap. A rózsaszínű virágokkal tavasz költözik lelkembe. 

  63. 2022. március 19. 07:0981139.

    Magdika ! Írd be a keresődbe és megtalálod itt a Neten. Most a latin helyett az angol lett a tudományos nyelv , ezért, no és sznobságból is használják az angol kifejezéseket.

    előzmény:
    Kusza (81134)
    2022-03-16  08:27
  64. 2022. március 18. 19:2481138.

      Nagyon örömteli volt a látogatás. Sziszi elhozta Barnát. Óriásira nőtt, és ezzel együtt nagyon bájos a cérnavékony bajuszkájával. Idén érettségizik, és olyan iskolában folytatja tanulmányait, amely kell, hogy építőipari vállalkozó legyen apja nyomdokaiban. Ez nagyon jó. 
      Most is vendéglátók voltak, bámulatosan felészültan hozták a kitűnő csirkesültet,egyebet. Jó volt beszélgetni.

    előzmény:
    Zsumi45 (81137)
    2022-03-16  14:40
  65. 2022. március 16. 14:4081137.

    Gondoltam Rád Klára a kellemesen, fiadékkal töltött délutánon.


    Engem is megleptek leánykámék. Együtt elmentünk a szokásos sétautam felé, a külvárosba. Meglátogattuk kutyus-barátaimat, a nyíladozó  kiskerteket, az útszéli ibolyás "pázsítot". Jól elfáradtam, de legalább ők is megmozgatták tagjaikat.

    előzmény:
    klára* (81127)
    2022-03-14  23:05
  66. 2022. március 16. 14:3081136.

    Látod, Zsuzsám, én teljesen más értelmezésben használtam. Ha visszagördítesz a 81122. bejegyzésedre és Klára válaszaira, ezekre reagáltam.Talán nem elég világosan. Az élete végéhez érkezett, gyógyíthatatlan beteg test "elengedéséről" beszéltem és az ezután is velünk maradó lélek, személyiség, emlék itt maradására gondoltam...s nem arra a divatos kifejezésre, hogy "engedd el!"


    Számomra a veszteség jelentése, átélése sem ugyanaz egy becsületes küzdelem után, vagy egy csaló ellenféltől, vagy a szerencsétlen véletlenek okán. Csak az utóbbi a "lúzer"- bár talán sosem használtam még gondolatban sem. 


    Ezért nem szeretem a keresztrejtvényeket, sokszor nem érzem találónak a szerző meghatátozását, mert szerintem más az odaillő szó.

    előzmény:
    szizsuzsóka (81133)
    2022-03-16  07:43
  67. 2022. március 16. 14:1781135.

    Magdika, valóban nagyon sok idegen szó terjedt el, nekem is ellenemre van. Ezen felül a szleng és az eredetitől eltérő jelentésben  használatos pongyola, sokszor lebecsülő- degradáló divatszavak. Átveszik sokan a gazdag, árnyalt, irodalmi nyelvünk helyett. 

    előzmény:
    Kusza (81134)
    2022-03-16  08:27
  68. 2022. március 16. 08:2781134.

    Engem nagyon zavar a sok idegen szó használata, aminek van szép magyar változata. Arról már nem is beszélve, hogy olyan sok foglalkozás van, csak kapkodom a fejem, hogy ezalatt a szó alatt mit lehet érteni. Jó, hogy van az internet, csak beütöm a keresőbe, és mindjárt megtudom. Régen ilyenkor kaptam az idegenszavak szótárát, ott kerestem. De szerintem, most már ott is hiába keresném, mert ezek nagyon újak.

    előzmény:
    szizsuzsóka (81133)
    2022-03-16  07:43
  69. 2022. március 16. 07:4381133.

    Igen Zsuzsikám ! Minden szónak több jelentése van , és személye értelme is van- Az elenged jelent megbocsájtást is , de értelmezhető úgy is, hogy nem törődik többet vele. Mindkettő komoly lelki feladat.Sokszor könnyebb másnak megbocsájtani, mint önmagunknak. Azt gondolom, Marikát is ezért bántja ez a kifejezés. Ő is nehezebben viseli el , ha megbánt mást , nehezebben teszi túl magát saját hibáján. Én , ha vétek valaki ellen, bocsánatot kérek . Tettem ezt nálam 20 évvel fiatalabb munkatársamnál is, unokámnál is. Ez azért is nehéz, mert nem tudni a reakciót. Van aki ezt gyengeségnek véli, is már bátran üt rajtad. "Aki magát megalázza felmagasztaltatik, aki magát felmagasztalja  megaláztatik " Mondja a biblia.De ez ma nem áll fenn , sőt az önreklám a trendi , a hiba kimagyarázása , erénnyé változtatása.Ma talán úgy hangzana , hogy aki magát megalázza , az gyenge és más is lesz.rja. Azért én  maradok a bibliánál.

    előzmény:
    Zsumi45 (81132)
    2022-03-15  20:03
  70. 2022. március 15. 20:0381132.

    Minden magyar szónak számtalan jelentése van, s nemcsak a szövegkörnyezete, hanem a beszélő szándéka is ismert kell legyen ahhoz, hogy értsük. A Marika által felsoroltak közül egyedül az "elengedni" szerepelt mondandómban.Szándékom szerint egészen más jelentésben mint ahogyan értettétek. A többit pedig nem tulajdonítom a magyar nyelv részének.


    A pozitív gondolkodást sem a "happy" amerikai értelmezésében szoktam értelmezni, használni. Nálam úgy szól: "A problémákat feladattá alakítani!" (Szembenézni vele és ami rajtam áll, azt erőm és legjobb szándékom szerint megtenni) Ami megmarad, azt pedig  el kell fogadni!


    Popper Péter 1981-ben kiadott vékony kis könyvecskéje: A belső utak könyve. Érdemes forgatni, ha szeretnénk a lelki egyensúlyunkat megtartani. Réges-régen aláhúzásokkal "kipreparáltam" , mint annak idején a tankönyveimet és bizony 40 éve gyűjtök erőt belőle. 

    előzmény:
    jara (81129)
    2022-03-15  15:49
  71. 2022. március 15. 16:3581131.

    Marikám ! Én sem szeretem ezeket a kifejezéseket . Miért ? Valószínűleg azért, mert érintettek vagyunk .Lúzerek voltunk, a vesztesek számát szaporítottuk.A pozitív gondolkodás is jelszó,  nem idegeskedj , ha orrba vernek, aki ezt teszi, annak is fáj az ökle, lehet, hogy szegénynek még véres is lesz. Energiavámpír... ez a szűzek átka, mindent megtesznek, hogy rendben legyen körülöttük  minden-Ezt sokan felhasználják velük szemben. Elengedni  .....ez a legnehezebb azoknak az embereknek, akik tisztességesek , rágódnak saját hibáikon, megpróbálják jóvátenni , ha valakit megbántottak.

    előzmény:
    jara (81129)
    2022-03-15  15:49
  72. 2022. március 15. 16:2281130.

    Szervusztok ! Elolvastam küzdelmeiteket, (melyek hasonlóak enyémhez), hogy tudjunk talpon maradni, ne zavarjunk senkit gondjainkkal. Már régen mondták nekem, tanuljak meg elfogadni , ne csak adni. Nagyon nehéz, de megpróbálom megvalósítani.Nem könnyű- Különösen, hogy nekünk  fiaink  vannak, akik egész családjukért felelnek, sokat dolgoznak, mellette kiveszik részüket a család háztartásában is .Idősebb fiamat védem, aki hozzám hasonlóan nagyon családcentrikus, de mint férfi kevesebbet bír.Remélem ez nem vonatkozik rá erős okos, kiegyensúlyozott.


     


     

  73. 2022. március 15. 15:4981129.

    Zsumika által felvetett gondolat...  Mondtam már, hogy van pár szó, ami különösen negatívan hat rám. Nem tudom miért. 


    Ezek pl.: lúzer, nyugger, pozitív gondolkodás, energiavámpír, elengedni.


     

    előzmény:
    Zsumi45 (81128)
    2022-03-15  12:57
  74. 2022. március 15. 12:5781128.

    Elgondolkodtam azon, hogy vajon az élet "erőltetett meghosszabbítása" mit takar? Mikor és hogyan lehet megállapítani, hogy a beteg életminősége  javítható, valóban jobb lesz, mint gyógyszerek, orvosi kezelés nélkül? Én azt tapasztaltam, hogy amikor láthatóan elérkezett a véghez közeli állapot, az orvosok is elengedték a beteget. (Persze nem siettették az utat.) Addig viszont maga a beteg és persze a családtagok ragaszkodtak az élethez- ösztönösen. Édesanyám az utolsó órában is kérte, vigyem haza! 


    Mit jelent elengedni? Lehet egyáltalán? Nekem nem sikerül. Máig sem.

    előzmény:
    szizsuzsóka (81122)
    2022-03-14  07:06
  75. 2022. március 14. 23:0581127.

      Nagyon lehangolt, hogy napról napra hiába vártam fiam telefonját. Beigazolódni látszott régi bölcsességem, miszerint ne várjunk semmit, és nem fogunk csalódni. S amikr 20 órakor ideszólt, meg voltam lőve. Csak dadogtam.  Aztán magamhoz tértem, mondta. mindent hoznak, ne izguljak. 


      Nagyon kellemes délutánunk lesz.


     

  76. 2022. március 14. 20:1781126.

     Szívem, Marika, szívemből szóltál. Így vagyok én is.

    előzmény:
    jara (81121)
    2022-03-13  22:24
  77. 2022. március 14. 20:1481125.

    Zsuzsóka, utolsó mondatod igazságára magam is rájöttem. Néhány éve még engedtem Bazsi unszolásának, elmentünk belgyógyászhoz. De ezzel be is szüntettem. Többé nem fordulok orvoshoz. Szívverést lassítómat és vérnyomáscsökkentőmet beveszem, és a rflux miatti savcsökkentőmet. Kipróbáltam nélkülük, de nagyon kényelmetlen volt. Mindent elfogadok úgy,  ahogy van. Lehetőleg, mert nem mindig sikerül közömbösnek lennem.

    előzmény:
    szizsuzsóka (81122)
    2022-03-14  07:06
  78. 2022. március 14. 17:1781124.

    Zsuzsám, megértem milyen nehézségekkel kell megbírkóznod. Péterem hónapokig volt egyre passzívabb- bár sajnos őt rosszindulatú folyamat radikális kezelései "bénították". Akkor az volt az orvosok véleménye, hogy a szenvedéseit csökkentették. Valóban nem voltak fájdalmai, s nem is nagyon érzékelte a leépülését. Node az sem jó, ha valaki szellemi ereje megtartásával éli át fizikai képességeinek elfogytát. Anyukám 93 évesen is tökéletesen tisztában volt mindennel maga körül, s ettől szenvedve élte utolsó évtizedét.


    Különféle iskoláim korából megmaradt barátnőim között sokan betegeskednek. Két olyan egyetemi évfolyamtársnőmmel is tartom a levelező kapcsolatot, akik születéskori csípő rendellenességükből kifolyólag 6 és 8 nagy műtét ellenére is olyan mértékig tehetetlenek, hogy az ágyból is csak segítséggel tudnak átülni a kerekesszékbe. Mindeketten egyedül maradtak, s idegenek napi segítségével élnek. A harmadik (szintén egyedül élő) most megy 8. műtétére, mert a combcsontja is károsodott a sok protézis -korrekció után. 


    Ezeket látva próbálok minden tornát, és izomerősítő kezelést pótolni a 2 év kihagyás után. Már csak a kis rollátorommal indulok el bevásárolni, sétálni, nehogy elessek, vagy túlterheljem a csípőmet. Otthon pedig keresem az aktivitás lehetőségeit, hogy eltereljem gondolataimat.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (81122)
    2022-03-14  07:06
  79. 2022. március 14. 16:5381123.

    Marikám, mivel rakod a zsömlét? Vagy az lenne a máglyarakás? Látom, már Brúnó is a "Nagyfiúk" közé tartozik. Ő anyukájával él? 


    Már folyamatosan eszegetem a fermentált zöldségeket.Külön is és egymással variálva társítottam és savanyítottam. A leírtak szerint fűszerezve egészen új ízekkel ismerkedem.Családom még idegenkedik tőle, pedig nagyon egészséges. 


    Ma nekirugaszkodtam a koreai "Kimchi"nek, de csak úgy magyar módra. A számomra ismeretlen hozzávalókat egyszerűen kihagyom, egyedÜl szójaszószból tettem hozzá 1 evőkanállal. (Eddig azt sem használtam semmihez.) 1-2 hónap türelemre lesz szükség, mert állítólag akkor lesz élvezhető, addigra szelídül meg. Mivel nem szeretem az erőset, a chilit is kihagytam, szegedi őrölt paprikával helyettesítem. Ezt az ételt hazájában állítólag minden nap fogyasztják, bármi mellé társítható, s levesnek, párolva, sütve is finom. Uralkodó ízvilága a gyömbér és a fokhagyma, sokféle zöldség mellett. 


     

    előzmény:
    jara (81117)
    2022-03-13  01:32
  80. 2022. március 14. 07:0681122.

    Szervusztok ' Nem könnyen telnek a napok. Kedden orvosnál voltunk ,sokat vártunk. Férjemet kimerítette, azóta szinte egész nap fekszik, sokat alszik. Sokat fogyott , alig eszik-Semmi rosszindulatú dolog nincs nála, szerencsére . Fájdalmai sincsenek, A várás merítette ki, hideg volt a váró, türelmetlen volt. Tegnap beszéltem egy kolléganővel, aki iskolatársam is volt általánosban . idősebb, mint én. Elkapta a covidot,AZÓTA ALIG TUD MOZOGNI, GYENGE FÁRADÉKONY. Férje vette fel a telefont , nem akarta adni, végül mondta megkérdezi tud-e telefonhoz jönni.Szerencsére jött , számára nagyon érdekes információt adtam szülőfalunkról.Marika nem jön , lebeszélt  a család, mert nem oltott, és kétszer volt fertőzött.Jövő hétre hívom már, majd mi addig kimegyünk a kertbe . Van ott is sok munka. az unokák nálunk is élik saját életüket, Lilla az, akivel 1-2x beszéltem skypon. Sokat filózok azon, .hogy mi az értelme az élet erőltetett meghosszabbításának, amikor az egyénnek sem midig öröm , kellemes, a társadalomnak pedig hangoztatottan terhes.

  81. 2022. március 13. 22:2481121.

    Klára kedves, Rád gondolásban nálam sincs hiány. Mindenkire szoktam gondolni barátsággal. Benézek minden nap, de pozitív gondolataim sincsenek, sikereim sem, élményem sem. A semmiről pedig semmit nem tudok írni. A dicséreteimet már kiosztogattam, ismételni hízelgésnek tűnhet.


    "Az erőtlen csügged".   

    előzmény:
    klára* (81120)
    2022-03-13  20:19
  82. 2022. március 13. 20:1981120.

      Magdikám, jobb olvasnivalóid vannak neked. Éppen most, mi?

    előzmény:
    Kusza (81115)
    2022-03-12  22:02
  83. 2022. március 13. 20:1781119.

    Zsuzsika, várom a nemzeti színű ünnepi verset is. Nekem csak a talpra magyar jut eszembe. Állítólag "rajta" volt az első szó, aztán az egyik márciusi ifjú mondta, hogy előbb talpra kellene állni, és Petőfi hallgatott rá. 
     Különös, hogy a történelem ismétli önmagát.

    előzmény:
    Zsumi45 (81112)
    2022-03-11  14:19
  84. 2022. március 13. 20:0881118.

      Marika, nagyon sokszor jutsz eszembe. Örülök soraidnak. 
      Jó ötlet a "lépvessző".  
      A covid miatt nálunk megszűnt a személyes találkozás, és ez így is maradt. Megszoktam, nekik pedig jobb programjuk is van, mint a nagyanyjuk.
       Sziszi ígérte a látogatást, de aztán nem jelentkezett. Már végéhez közeledik a hosszú hétvége, amiről szó volt. Rosszulesik. Felhívhatnám, de nem szokásom.

    előzmény:
    jara (81117)
    2022-03-13  01:32
  85. 2022. március 13. 01:3281117.

    Ma Bencém kedvencét raktam össze, (rakott zsömle) miután elfogadható lett, írtam nekik, holnap jönnek.  Ez az új trükköm, hogy a túlfoglalt, megnőtt unokáimat magamhoz csalogassam. Én már nem megyek. Mindhárom nagyfiú kapott karácsonyra Csabától elektromos rollert, hogy ne legyen fárasztó az ideút. Már a kezük sem fagy le, mire ideérnek.  Segítenek is a "férfimunkában".


     

    előzmény:
    klára* (81116)
    2022-03-12  22:03
  86. 2022. március 12. 22:0381116.

    Szisziék  meglátogatnak, nagy öröm. 


    Itt maradt még ez-az, odaadom. Legyen náluk, amit nekik szántam. Mütárgyakat 

    előzmény:
    klára* (81114)
    2022-03-12  21:50
  87. 2022. március 12. 22:0281115.

    De kár!

    előzmény:
    klára* (81114)
    2022-03-12  21:50
  88. 2022. március 12. 21:5081114.

    Elszállt a mese, űgyetlenkedtem. Majd  legközelebb.

    előzmény:
    Kusza (81110)
    2022-03-09  14:39
  89. 2022. március 12. 21:5081113.

    Elszállt a mese, űgyetlenkedtem. Majd  legközelebb.

    előzmény:
    Kusza (81110)
    2022-03-09  14:39
  90. 2022. március 11. 14:1981112.

    Rejtély, miért kicsinyítette le a betűket, s aránytalanul nagy sorközt csinált a másolás.


     

    előzmény:
    Zsumi45 (81111)
    2022-03-11  14:17
  91. 2022. március 11. 14:1781111.

    Régen nem verseltünk, ma ez talált meg:


    ZABÓ T. ANNA: AZ ÉG ZSOLTÁRA
    .
    Perelj, uram, perlőimmel?
    Felelj, Uram, felhőiddel.
    Mondd, hogy rend van a világban,
    felejtsem, amiket láttam.
    .
    Nehéz lenni, tudod, Uram?
    Szívünk-szemünk úgy tele van
    fájdalommal, szenvedéssel,
    amit nem érünk fel ésszel.
    .
    Körülöttünk annyi zaj van.
    A testtel is csak a baj van.
    A lélek meg – szent a lélek,
    de nem éli a szentséget.
    .
    Kő a szívünk, fáradt, nehéz,
    szemünk csak a képekre néz,
    tükrök közé vagyunk zárva,
    nem látunk ki a világra.
    .
    Itt lent perbe vagyunk fogva,
    perlőnk fölénk magasodna,
    túlkiabál, elküld haza,
    hiába, hogy nincs igaza.
    .
    Perelj, Uram… – Nem, ne perelj.
    Inkább csak felhőket terelj:
    a változó világ képét –
    ezzel hozd fölénk a békét.
    .
    Felelj, uram, felhőiddel,
    vértezz fel a kellő hittel,
    hogy törvényed ne feledjük,
    eged alatt legyünk együtt,
    .
    tanuljunk világot látni,
    indulatainkkal bánni,
    nem bújkálni, mint a gyermek,
    viselni a közös terhet,
    .
    éljük át a mások részét,
    legyen bennünk újra részvét,
    legyen bennünk hit, alázat.
    Égből építs nekünk házat.
  92. 2022. március 9. 14:3981110.

    Klára átadtam Gyurinak a jó kívánságodat, köszöni szépen!


    Mikor háború volt, én 7 éves voltam, még most is emlékszem rá. Első osztályos voltam, a bizonyítványomban az első félév keresztül van húzva, és az van beírva, a tanítás a háborús viszonyok miatt szünetelt. Utána úgy kezeltek minket, hogy ja ezek a háborús gyerekek, egy kicsit elnézőbbek voltak velünk. Hál Istennek arra nem emlékszem, hogy éheztem volna. Az orosz katonák nagyon rákaptak az anyukám főztjére, ők hoztak hozzávalót, nyilván lopták valahonnan, így abból jutott nekünk is. Emlékszem rendeztek egy búcsú ebédet, egy nagy tál káposztás derelye volt, ők kérték, hogy mi legyen. Körbe kellett ülni az asztalt, és közös tálból ettünk. Azért nagyon dühösek voltak, ha nem értettük amit mondtak. Az volt a szerencsénk, hogy apukám tudott egy kicsit tótul, ami hasonló az orosz nyelvez. A háború után anyukám időnként elment falura, és onnan hozott ennivalót. Na meg ment a csere kereskedelem. Apukámnak az esküvői öltényéért kaptunk egy választási malacot.

    előzmény:
    klára* (81108)
    2022-03-09  13:05
  93. 2022. március 9. 13:1781109.

     Nem tudom, ebben megegyeztek-e szüleim, mert nekünk, gyermekeknek nem beszéltek a borzalmakról. Még azt is népmesébe illő epizódként adták elő, hogy a szőnyegbombázás elől Sopronból gyalog menekültek a két újszülöttel és a kétévessel. 

    előzmény:
    Zsumi45 (81106)
    2022-03-08  15:22
  94. 2022. március 9. 13:0581108.

    Szegény Gyurika. Túl van az első három napon. Javulást kívánok.

    előzmény:
    Kusza (81102)
    2022-03-07  21:06
  95. 2022. március 9. 13:0581107.

    Szegény Gyurika. Túl van az első három napon. Javulást kívánok.

    előzmény:
    Kusza (81102)
    2022-03-07  21:06
  96. 2022. március 8. 15:2281106.

    Klárám, úgy érzem, nekem a zsigereimben van az egész XX. szd. háborúinak , határ változásoknak , meneküléseknek emléke. Túl sokat hallottam nagyszüleimtől, szüleimtől- s a "Bécsi döntések"miatt unokatestvéreimtől- a borzalmakat, amiket átéltek.  Sőt magam is hordozom testi következményeit is. Persze azt is eleget hallottuk, hogy mi a béke gyermekei vagyunk.... hát nem.

    előzmény:
    klára* (81098)
    2022-03-05  21:42
  97. 2022. március 8. 15:1481105.

    Magdika, mielőbbi gyógyulást Gyurinak! Reméljük gyorsan túl lesz rajta! Az oltások után általában nem súlyos a betegség.


    Lányomék beszerezték a gyors tesztet, (amin ha pozítív, enyhe esetben általában nem is szükséges a PCR, csak karanténban kell maradni).  Ha negatívat mutat és súlyosabbak a tünetek, szükséges lehet a PCR. Utóbbi zajlott le a nászomék esetében, s kiderült, valóban kovidosak voltak.


    Reméljük ezóta már biztosat tudtok, s jól is van Gyuri! 

    előzmény:
    Kusza (81102)
    2022-03-07  21:06
  98. 2022. március 8. 05:1581104.

    JObbulast neki . Mi is elkaptuk a ferjemmel  januarban .Meg lazasak se  voltunk . Csak  nathasak .  Talaltam  egy ettermet ,ahol kituno  csont levest keszitenek . Attol  felig mar meg is gyogyultunk .


    Azota  en is kiserletezem  a  csontlevessel . A lassu fozo edenyem pont erre  valo . 

    előzmény:
    Kusza (81102)
    2022-03-07  21:06
  99. 2022. március 8. 05:1181103.

    Koszonom .KI tudja -tenyleg .Megkonnyebultem , hogy teljesult  anyu kivansaga . Mar olyan regota huzodott az ugy .Kifogtam egy eve  egyugyvednot  ,aki elvallalta ,osszegyujtotte  a szukseges papirokat ,aztan semmit  se csinalt kerek fel evig .Nem tudom , hogy neki mi haszna  volt ebbol .De fel ev kellett ,mig a testvereim belattak , hogy mast kell keresni .Szerencsere , a kovetkezo ugyvedno  aktiv volt . Csak hat az  inflacio . En mondtam a testvereimnek , meg az elejen , hogy rogzitsuk az arat  euroban is .De nem akartak.

    előzmény:
    klára* (81101)
    2022-03-07  16:35
  100. 2022. március 7. 21:0681102.

    Úgy néz ki, hogy Gyuri covidos lett. Tegnap délutántól fájnak a végtagjai, és gyenge, hőemelkedése van. Talán a 150. hívás után vették fel a telefont az orvosi rendelőben. Az elmondása alapján megállapította az orvos, hogy ez bizony covidnak az omikron változata. Majd holnap kijönnek a közeli művelődési házból nyálmintát venni, vagy ha telefonálnak, neki kell oda me

Címlap

top