Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyűjtsük álmainkat!
Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!
Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát. Kavicsot.
De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.
Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet. Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!
talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!
Klára, Kedves, ha valóban érdekel:
https://mki.gov.hu/index.php/hu/konferenciak-hu/vilaghod ito-hunok-hu
Október 27-én 9 órától, október 28-án pedig 10 órától online is elérhető lesz a Magyarságkutató Intézet hét ország (Dél-Korea, Egyesült Államok, Hollandia, Magyarország, Mongólia, Oroszország és Törökország) nemzetközileg elismert tudósainak és kutatóinak részvételével megrendezésre kerülő, “A VILÁGHÓDÍTÓ HUNOK ÁZSIÁBAN ÉS EURÓPÁBAN” című nemzetközi tudományos konferenciája.
Ennek e konferenciának aktualitása kapcsán magyar és mongol kutatók beszélgettek ma este az M-5 csatornán az "Ez itt a kérdés" c. műsorában, visszanézhető a mediaklikk.hu -n.
Genetikus, történész, nyelvész, archeológus ismertette kutatási eredményeit, összefüggésben a magyarság eredetének kutatásával.
Nocsak, megtréfált az Nlc? Délelőtt reagáltam Zsuzsa észrevételére a nagypapám vasúti múltjának dokumentálásával kapcsolatban, s most nem látom itt. Pedig mintha akkor megjelent volna! Legalábbis nem léptetett be újra a Nlc.
Szóval a családtörténetet magunknak bőséges szöveggel írom, mind a saját emlékeimet, mind az elődöktől hallottakat.
Viszont van Makón egy ismerősöm, akit a vasút története érdekel, sőt előadást is tartott a kutatásaiból. Számára szeretném dokumentálni egy vasutas dinasztia szakmai "életpályáját" állomásról állomásra. Hiszen ők is egy kis őrháznál, megállónál kezdték.
Az internetes családfa kutatás elég megrendítő eredményt hozott. Miközben az én felmenőim adataival szintén keresgélt egy eddig ismeretlen személy, közeli rokonokra bukkantunk egymást felfedezve. Ők sem tudtak a mi létezésünkről. Ez egészen új, még nem tudtam felocsúdni!
Ugy erzem ratok ferne egy kis " flow " elmeny ...
Nekem ez a kutatas az . Majd bekukucskalok a makoi anyakonyvekbe . Hatha talalok valami erdekeset neked .Vagy magamnak . Sokszor a kutatas megreked ,mert az erdelyi es karpat ukran anyakonyvek nem kereshetoek online .
A dns oldal szerint nekem is vannak onnan oseim .De nem tudom pontosan ki . Illetve egy szegedi szepanyat mar talaltam .
Kedves vagy Janka !Apukám Makói, anyukám győri. 1910körül, előtt születtek. Mi már túl a nyolcvanon küzdünk mindennapjaink gondjaival . Főzés, befőzés, kert , takarítás..... No és a feledékenység. Különösen férjemnél, akinél ez fokozódott a műtétét követő keringési és anyagcsere csőd miatt. Örülünk, hogy megmaradt . Szerencsére nagy a közvetlen családunk.-Nagymamám sírját felújítottuk 1946-ban halt meg, alig emlékezem rá.
Anyukam egyke volt - igy az o reszerol csak masodunokatestvereim vannak -nem minddel - de nehannyal tarjuk a kapcsolatot .
Apu oldalarol nyolcan vagyunk unokatestverek . Kb. a felet erdekli a mult - a masik felet nem .
Sajnalom , hogy nem sikerult tobb rokont felkutatnod .
En ugy talaltam anyu oldalarol rokonokat , hogy tagja lettem egy csoportnak ,ami a faluja multjaval foglalkozik . Egyetlen fotoval tudtam hozzajarulni az oldalhoz es anyu leanykori nevevel . Azonnal jelentkezett egy amerikai unokatestvere ott .
Talan ez is jarhato ut lenne szamodra is . A varos vagy falu multjaval foglalkozo csoport .
Igy van Janka ! Jó Neked, nekem nem nagyon van kivel összetartanom. Elmentem apukám szülővárosába , rokont keresni. Több azonos nevűvel beszélgettem, de rokont nem találtam. Apukám és anyukám öccse is gyermektelenül halt meg, Unokatestvérei közül 1-2 családja él külföldön. 1itteni unokaöccsének családjával tartom a kapcsolatot. Ez nem hidegség, hanem adottság
Van a mi csaladunkban is ,akit abszolut de hidegen hagy a multba valo lemerules es a kincsek ,amiket felszinre hozunk .
Az is a csaladi osszetartas egyik fajtaja , ha osszedugjuk a fejunket az unokatestvereiemmel es megvitatjuk , hogy errol vagy arrol a temarol nekik mit meseltek a szulok .
Ne legyen személytelen a gyűjteményed, mert gondolom családodnak szánod. A hivatalos írás, vagy szakemberek gyűjteménye másnak is elérhető. A Te emlékeid, csak akkor, ha meghagyod családodnak .
Megelőztél Janka. igaz nálatok előbb kel a nap. Gratulálok családfa kutatásotokhoz. Érdekes dolog. nekem is van egy távoli rokonom, aki foglalkozik ezzel . Nekem a család összetartása lenne fontosabb dolgom, mert nagyobb unokáim már ritkán látom , mi öregszünk...Szóval marad jelen , ahol próbálunk talpon maradni.
Miota el kezdtem a csaladfa kutatast -tiszta regeny az eletem .Naprol napra dobbentesebb infokhoz jutok .Plusz meg akadt egy kedves segitom is , egy nagyon tavoli rokon ,aki profi csaladkutato es ingyen kibogarasz nekem barmit ,amihez online hozza lehet jutni .
Tegnapi dobbenet az volt , hogy kiderult , hogy nagyapam unokatestverei benne voltak a Monitor lazadasban ,amit Kun Bela ellen szerveztek . Az egyik lazado rokon tisztet kivegeztek ,a masikat csak bebortonoztek es kinoztak .
Ugy hogy most megtudtuk , hogy van nehany 3 . unokatestverunk Anrgentinaban .
Egy idos rokon minap torte meg a csendet Harom evtizeddel a rendszervaltas utan - most merte csak elmondani .
Mostanában elég sok nyomasztó írást olvastam, a két világháború közt történtekről felvidéki, vajdasági és erdélyi íróktól. (Jelenkori íróktól is.) Egyszerű, hétköznapi életképek, jellemrajzok, kerülik a megkülönböztetés minden formáját, mégis... Tudom itthon sem volt sétagalopp, hiszen sokat hallottam felmenőimtől. Sok évtized után elővettem a régi dokumentumokat, leveleket, amiket Nagyapa utolsó magányos éveiben gyakran láttam a kezében. Megpróbálom összeállítani egy vasutas életpályáját, gyerekkorától, 96 éves koráig 1885-1981-ig. Szeretném személyes érzelmektől mentesen, dokumentum szerűen. Szerencsére találtam a neten egy előadást ezen terület vasúttörténetéről, amibe beleillik dédapám és nagyapám munkássága.
Klára, szerencsére én is felújítottam a szúnyoghálót minden helyiségben, de muszáj hagynom a "virágoskert" felett porrongy hirázásra egy ablakot, az erkély két soros virágládáit nem érem át. Sajnos az áttelelő rovarok úgy tűnik megtanulták, hogy a panel szigetelés hézagos, és fagymentes. Idén én sem hozok be annyi cserepet, mindenből csak egyet. Ha pusztul- akkor majd szaporítom.(Ebben jó vagyok, csak virágzásra nehezen bírom rá a szobanövényeimet,) A sötétben, szárazon tartott amarillisz gumónak hideget nem tudtam biztosítani, így csendben kihajtott, s bizony hatalmas levelekkel úgy látom ki is fújt, virágnak nyoma sincs. :(
Beszereztem fekete fóliát, van elég sok szakadt ágynemű, majd betakarom a hibiszkuszt, ha valódi fagyot ígérnek. (A nagy "rongy" jó szolgálatot tett költözésnél, festésnél a bútorok védelmére. Kimostam, szükség esetére) Az erkélyajtó előtt belülről kap egy kis "hulladékhőt".
Nekem megvan a két könyve , mely a flow jelenséggel foglalkozik. Majd újból elolvasom. Most a "Megbocsátás "cím
tanulmánykötetet olvasgatom, este pedig szépirodalmat. Megnézzük az RTL híradót, a Rexet , utána olvasgatok. Tévét ritkán nézek , néha a zenei csatornán 1-1 hangversenyt, és főzős műsort.
Zsuzsika !Pusztítsd őket szorgalmasan. Mi már túlléptünk a nagyján. Közel 10 éve voltak itt tömegesen . Akkor tettünk minden ablakra szúnyoghálót- . Idén talán 10-15 darab jött be , a kertben is alig van . Valószínűleg a növények is termelnek olyan ellenanyagot, ami elriasztja őket. Meztelen csigák is elvétve fordulnak elő, pár éve még hemzsegtek.
Írtam párszor, de eltűnt. Elment a kedvem.
Klára, férjem elmenetele után "majd megtudtuk". Mondása volt: Majd megtudjátok.... Ő nagyon gyors és ügyes volt a munkában. Jól működtünk együtt, míg nyugdíjasok nem lettünk. Onnantól egyre többször félreállított a kertből, végül a virágokon és a szőlőn kívül mindent ő termelt a saját elgondolása szerint. Szép volt a kert, volt mit mutogatni a látogatóknak.
Halála után egyik baj jött a másik után. Ki sem hevertem a bokatörést, jött az epehólyag-gyulladás, majd a műtét, majd a lábadozás. Májusra úgy, ahogy rendbe jöttem, egy kis nyár az unokákkal, majd a fejbe kólintás, ami azóta csak fokozódik. Ez már elmondhatatlan, észbontó lelki fájdalom, kicsi boszikám miatt.
Az idén újítottam, vacakoltam batátával, először tettem. Van mit tanulni, ha úgy döntök, lesz újra.
Tudod, gyakran van egyezőség kettőnk történetében... Most az, hogy lassan mindent abbahagyok. Még kapálódzok, de hamar feladom.
Igen, Zsuzsika. csodálatos elme volt, nagy rajongója vagyok.
A fruncilka ismeretlen, de a vakarék ismerős. Gondoltam, hogy te megtalálod, Marika. Kertedben mi újság? Hogyan boldogultál férjed nélkül?
Ma kezdtem behordani cserepeimet. Utolsó pillanatra hagytam. És sokat sorsára hagyok.
Klára, úgy emlékszem olvastad a műveit:
"Nyolcvanhét éves korában elhunyt Csíkszentmihályi Mihály magyar-amerikai Széchenyi-díjas és Prima Primissima díjas pszichológus, az MTA külső tagja, a flow-elmélet atyja.
Isten nyugosztalja!" A face-n olvastam.
Megtapasztaltam ma, mi történik, ha egy állatfaj túlszaporodik a neki új környezetben, ahol nincs ellensége. Nevezetesen a harlekin katica és a mezei poloska. Ablak pucolás és erkély takarítás során a búvóhehyeikről legalább 20-30 példányt kellett megsemmisítenem. Vajon mennyi petét raktak már le eddig? Nemrég behoztam egy bazsalikom ágat a konyhába, s a levélfonákról másnapra hemzsegtek a gombostű-bors méretű poloskagyerekek az ablakpárkányon. (a szagról ismertem fel, hogy azok.)
Klára a teknőből kikapart maradék kenyértészta a vakarék néhol frunclika. Más nem jut eszembe, pedig biztosan van.
A múltkor fennakadtam az edz szavunkon. Beírtam három betűs szóként. Kijavítottak, de elméláztam, mi a csudáért egy hang a dz és a dzsé, mikor külön hallom, ejtem a d hangot. Persze rögtön Rád gondoltam. Kérem szíves okfejtésedet.
Igen, már tudom, hogy a fa az eperfa, a szeder vagy tüskés, vagy tüskétlen szederbokor, az eper pedig szamóca. Bazsi ehhez élvezettel hozzátenné, hogy a som pedig vagy bokorsom, vagy fasom.
Azt hiszem, egyszer nyaraltam gyermekkoromban, itt, Budapesten, nagynénémnél. Kicsike voltam, mert úgy ültettek fel a stokedlire, hogy felemeltek . Ma is emlékszem több fantasztikus élményre, a vidámparkban az elvarázsolt kastélyra, egyebekre, de este elalvás előtt annyira hiányzott anyu, hogy pityeregtem, s szívem majd megszakadt.
Klára én úgy tudom a szeder az bokor, ezek az eperfák olyan nagyok voltak, mit egy gesztenyefa.
Nem emlékszem rá, hogy sírtam volna anyukám után, jól éreztem ott magam. Három unokatestvérem volt, hasonló korúak mint én. A háború előtti években volt, a városban elég nehéz helyzet volt már akkor. Sok házi állatuk volt, nem volt élelem hiány.
Zsuzsóka, mint már említettem, szívesen nézem az aranybányászok munkáját bemutató filmeket. Hasonlóan érdekes a jade bányászoké. Kanada északi vidékének hegységében keresik az értékes követ. Egy szép nagy darabom nekem is van. Nem tudtam, mi az, csak zöld kőnek hívjuk, olyan nagy és nehéz, hogy én megemelni sem bírom. Gyönyörű. Most már tudom, hogy az ilyesféle a bányák szemete. Kőüzletben vásároltam, drága volt. Nos, az én bánászaimhoz a tévében lejárt egy kínai ügyfél, vásárolt tőlük. figyelemmel kísérte a bányász család küzdelmét. És a mai adásban már mint a bánya tulajdonosa szerepel.
Róka a szőlőben - ilyesmire mondják?
Ezek nagyon szép emlékek. A vasút szolgálati házai nagyszerűek voltak - tükrözték, hogy mennyire megbecsülik dolgozóikat.
Az eperfák - mi szedernek hívtuk, József Attila versében találkoztam először az eperfa megnevezéssel - nekem is kedvenceim voltak, mármint gyümölcsük. Telepítettem is ide egy csodásat, 5-6 cm a gyümölcs. Egyelőre keveset terem.
Anyukád után sírtál-e, amikor nyaraltál?
Klára úgy emlékszem, hogy édes tejbegrízzel töltötte. Mostanában sokat van az eszembe az ott töltött idő. Ők nem a faluban laktak, a nagynénim férje váltókezelő volt, és így őrházban laktak. Nagy kert tartozott hozzá, sok gyümölcsfával. Az én emlékezetemben a 3 nagy eperfa maradt meg, fekete, fehér, és rózsaszínű eprek voltak rajta. Mikor megkérdezték, hogy mit szeretnék reggelizni, mindig az olajos kenyeret választottam. De az nem olyan olaj volt, amit most veszek a boltban, az saját volt, nem messze volt tőlük az olajütöde. Egyszer már nagyon régen vettem a piacon 1 liter olajat, aminek ugyan olyan íze volt, mint amit ott ettem.
Így jobb. Magdikám, tehát nem sanyargatni akarta a kislányt.
Vajon édes, tejben főtt darával töltötte meg a kenyértésztát?
Volt, azaz van a kenyértészta maradékának valami jópofa neve. Napok óta tünődöm ezen, de nem jut eszembe.
Jaj nem volt utálatos, nagyon szerettem, gondolom, ha látta volna, hogy szeretnék enni belőle, biztos adott volna. Nem találom most se olyan finomnak, hogy kipróbáljam azt a receptet.
Utálatos volt ez a nagynéni, hogy ezt tette a kislányokkal. Gondolom, jól felhizlalta fiacskáját.
Az élesztős palacsintából rakott palacsintát készítek.Lekvárral, darált dióval, kakaós cukorral szórom meg rétegenként -Mint a tortát úgy szelem , nagyon szeretik a gyerekek.Almás palacsintát és is sütök, sőt tócsit is almából- A palacsintát fahéjas cukorral szórom meg, négybe hajtom.. Szoktam csúsztatott palacsintát is készíteni, de az nem áll el, rögtön meg kell enni. Általában ez nem gond.
Sok ételünk, süteményünk van, ami tájegységenként, sőt szakácskönyv írók szerint is más elnevezéssel terjedt el. Nekem a piték és lepények a kedvenceim. Úgy gondolom, hogy a lepények alaptésztán különféle rakománnyal készülnek, míg a piték két tésztaréteg közé rakott töltelékkel. Sok kivétel is elterjedt, nem következetesen.
Ma épp saját kútfő alapján "öszvért" sikerült készítenem. Említetted Zsuzsa, hogy szoktál élesztős palacsintát sütni, Marika meg almásat sütött. Utóbbit én is szoktam, de élesztővel eddig soha. Most kombináltam a kettőt, s joggal nevezhetnénk a kinézete alapján almás lángosnak is. Nagyon könnyű, de kicsit vastagok lettek, igaz, további változtatásom: a tojások fehérjét habbá verve tettem bele.
Péterem nagyon ügyesen, 2 sütővel sütötte, dobálta a levegőbe a ( szódavizes) palacsintát. Gyakran rukkolt elő vele a gyerekeknek, csokipudinggal töltve. Egyszer megleptük a "Palacsinta Királyt" egy receptkönyvvel, 222 féle palacsinta receptet tartalmaz, sose forgatta. :-)
Azt hiszem nem csak a sütés módjában van különbség, az összetételben is. A kenyérlángos egyszerű kenyértésztából készül. Én is ilyet szoktam csinálni . Olajban sütöm ki, de szokták a régi tűzhely platniján, kemencében , sütőben is készíteni. Mi csak lángosnak neveztük .
Gyerekkoromban sokat nyaraltam falun a nagynénimnél, anyukám nővérénél. Mikor kenyeret sütött, mindig csinált egy nagy batyut, amit tejbegrízzel töltött meg, és a kenyerekkel sütött meg. Az volt a fiának a kedvence. Nem tudom, milyen lehetett, mert mi lányok, valahogy sosem kaptunk belőle.
Csak a formája hasonló a lángoshoz. A lángost mindig zsírban (olajban) sütik, a langalló pedig a kenyértészta teknőből összekapart maradéka volt és kemencében sütötték a régiek.
Tévhitben voltam? Eddig úgy tudtam, hogy a langalló a lángos szép, népies neve.
Befejeztem a tetőtérben a két nagy beépített szekrény takarítását . Kiporszívóztam , egy nagy bőröndnyi ruhát szedtem ki. Most már csak az a gondom, hogyan juttassam el a rászorulóknak. Nagyon náthás lettem, kinn is dolgoztunk . Most csendesebb dolgot végzek vasalok és majd szőlőszörpöt készítek.
Nagyon divatos lett az utcai vásárokon, fesztiválokon : A neten is sok recept található. "Kenyérlángos, langalló, töki pompos - 12 szuper recept, ha otthon készítenéd...." Nekem a pizza hangsúlyosan olasz fűszerekkel az igazi, abban nem kedvelem a magyarosként készítetteket.
Igen nekem is az jár az eszemben, hogy a langalló hasonlít a pizzához, csak ez inkább olyan magyaros változata. Mert van rajta szalonna, hagyma, tejföl.
A langallo az mar majdnem pizza ! Mi a kulonbseg ?
Az mar majdnem gomboc ! A kozlunkben volt egy ceyloni etterem . Ugy hivtak "Negombo"
De azert az jo jel ,hogy bicajoztatok almodban !
Gondolom , hogy jo nagy teher a kert meg a haz .Nekem ez a lakas is az .Most mar elszantam magamat , ha lesz egy nyugodt pillanata megmondom neki , hogy lomtalanitani kell es egyedul nem birom .Kesz .
Én is erre gondoltam Janka . A hírekben láttam, hogy becsomagolt újszülöttet találtunk . Mi bennünket illet . Túlbecsüljük az erőnket. Ráadásul férjem ha valamit elkezd nem tudja abbahagyni. Ilyen nagy dolog kell, mint egy talált csecsemő, hogy lebeszélhessem a megkezdett tevékenység befejezéséről.Sok gond van egy ilyen nagy ház , kert karbantartásával még segítség igénybevétele mellett is. Férjem a segítséget nem szívesen veszi igénybe még ha megfizetjük sem.
Ezt olvastam most a birsalmáról:A birsben található pektin serkenti a vérkeringést és segíti a szervezet méregtelenítését. Az antocián baktériumölő hatású. Különlegesen magas P-vitamin-tartalma gátolja az öregedési folyamatokat, és elősegíti a C-vitamin hatásának kifejtését. Kiváló A-, B1-, B2-, B3-, C- és E-vitaminforrás. Gazdag ásványi anyagokban (réz, vas, kálium, foszfor).
Már azért is jó, hogy ezt megtudtam, mert így nagyobb kedvel csinálom befőzést.
Bocsanat a beszolasert.
Okra magyar neve Gombo
ERdekes kerdes .Puha ,semleges izu -en egy kis paradicsom szoszban fozom forrastol szamitva 10 periig .De nem jut eszembe semmi mas noveny ,amihez hasonlithatnam -talan a fott padlizsanhoz egy kicsit .
Ma langallót sütöttem, ritkán jut az eszembe, pedig szeretjük.
Janka utána néztem ennek az okra növénynek, szerintem, eddig még nem termesztették nálunk, talán azért nincs magyar neve. Van olyan valami, amihez hasonlítani lehetne az ízét?
Koszonom . Akkor ezek szerint nincs kulon neve . Okra .
Nem szoktam hiressegekkel almodni . De kabe egy eve R.Burns -el almodtam . Igy fellapoztam az eletrajzat . Szegeny annyira szerencsetlen volt a gazdakodasban . Birtokat ,termenyeit mindig valami rossz szerencse erte .Lehet , ez volt az uzenet .
Ne gondoljunk gazdalkodasra . Ferjem egyik volt fonoke Erdelyben vett foldeket es ott gazdalkodik . A ferjemet is erre biztatta akkoriban .Egy masik fiatal magyar mernok is azt mondta , hogy ha elveszti az itteni allasat es otthon se kap ,akkor kivit fog termeszteni es viszi az osztrak piacra . Allitolag Baranyaban megterem a kivi es nagyon egyszeru a termesztese . De a ferjemet kirazza a hideg is a gondolattol . Oneki nincs ehhez erzeke allitja .O nem ebbe nott bele . Tisztviselo volt az apja , nagyapja kereskedo .
Szerintem , azert ki lehetne probalni . A nagy munkaero hianyt latnam a legnagyobb gondnak .
"Az okra (Hibiscus esculentus) a mályvafélék családjába tartozik, nevezik még bámiának és gombónak is. Afrikából származik, Egyiptomban már közel 4000 éve termesztik.
Zsenge, zöld termésében sok fehérje, karotin, B1-, B2- és C-vitamin, kalcium és vas található. Nagy nyálkaanyag-tartalma miatt gyomorbetegek diétájára kiválóan alkalmas. Készíthetünk belőle levest, ehetjük párolva, télire is eltehetjük lefagyasztva vagy szárítva. Görögországban és Cipruson olajat sajtolnak a magjából, Bulgáriában pótkávét készítenek belőle."
gugli :-) "Kapanyél " blog. Kép és termesztési ajánlás is van mellékelve.
Ismerős volt, hallottam róla, sőt a kép alapján láttam már, csak nem tudtam, hogy ez az okra.
Meg nem lattam az itteni piacokon a birsalmat . Ritkasag nalunk , de mi is szeretjuk .
Mostanaban okra fozeleket fozok gyakran . Nem tudom mi a magyar neve ennek a zoldsegnek . Hosszu ,zold es ha megfozik nyalkas lesz . Arabul bamia , hindi neve bindi . Angolul ladies finger -holgyek ujja.
Szoval , eddig nalunk nem volt nepszeru , de a ferjem olvasta , hogy milyen jo , foleg a vercukor stabilizalasaban -es igy felkapott fogas lett az utobbi hetekben .
Jung szerint nem mindig sajat almainkat almodjuk . Hozzank kozelallo szemelyek gondjai is megjelenhetnek almainkban . Es a kozosseg gondjai ugyszinten .
Nekem a kisbabarol rogton a hirek jutottak eszmbe . Talaltak egy kisbabat valahol otthon .lehet , hogy az jutott el hozzad valahogy
Mi nagyon szeretjük a birsalma befőttet, szívesebben esszük húshoz is, mint a savanyúságot. Van egy olasz kakaós kavart tészta receptem, amibe darabos körtét írnak, kipróbáltam birsalmával, azzal is finom volt.
Nem tudom , mit sugall, de nagyon butaságot álmodtam. Férjemmel elmentünk kerékpár kirándulásra Budapestre . Egy templomnál is megálltunk , nagyon elfáradtunk. Javasoltam, szálljunk fel buszra , de ő a rakparton akart biciklizni.Út közben odaadtak egy csomagot, amiben egy újszülött volt. Rögtön mentőt hívtunk átadtuk épségben . Ekkor felébredtem ... Milyen szorongások jöhettek fel a tudatalattimból nem tudom. Talán figyelmeztetés a lassításra
A szomszédban volt harkály. Átszokott hozzánk és a kontyos tető deszkaborítását kopácsolta. Hagytuk abban szorongó tudatban, hogy talán szu van a deszkában . Szerencsére nem volt, aztán egy kicsi lyuk Rájött, hogy tévedett, odébbállt. É n is kaptam 3 kiló birsalmát. Felfőzöm,passzirozom és majd a szőlővel összefőzöm lekvárnak. Még egy fióknyi som is van a fagyasztóban
Érdekes, valóban sugallhat valamit az álom. Jó az, ha valami különösen érdekel bennünket. Egy időben nagyon érdekelt, van egy sereg vele foglalkozó könyvem. Ma igyekszem mindentől távol tartani magam nyugalmam érdekében. Lehet, ez nem is szándékos, egyszerűen csak elkoptam. Mindegy.
A harkály gyönyörű madár. Nagyon meglepett, hogy odufészkében csak egyszer költ, minden évben újat készít. Nyilván az élősködök miatt.
Magdika, az egyik főzős műsorban mondták, hogy a kemény birsalmát meg kell főzni, aztán dolgozni vele. Erre már magam is gondoltam. Ha tiszta gyümölcsöt főzünk, akkor a főzőlevet is lehet használni.
Nagyon finom a birsalma. Év közben néha vásároltam kis üveggel, ezért most készítek lekvárt. Indult egy új online üzlet, ahol az árak nem szálltak el annyira. Közért a neve, magyar termékeket árul. Mint a Nekedterem, de az megfizethetetlen lett.
Tegnap voltunk a telken, leszedtük a birsalmát, még maradt egy kevés a fán. Körte sajnos nagyon kevés lett. Megörültem mert láttam egy szép harkályt, a diófán kopácsolt, sajnáltam, hogy hamar elszállt.
Azt olvastam roluk , hogy iszonyu rondak voltak . Hat persze , megsarcoltak Romat -nem lattak oket szepnek a romai tortenet irok , de lehet , hogy a koponyanyujtasi szokasuk tette oket ijeszto kinezetuve . A csecsemoik fejet oldalt deszkak koze szoritottak , hogy csucsos , nyujtott fejuk legyen .
Hogy ennek mi ertelme volt , senki se tudja .
Zsuzsika, hogy mesehősként említetted, ebből következtettem. Amúgy vannak, akik rokonnak tartják és büszkék rá. Nekem mindegy, éppen abból a meggondolásból, amit imént oly szépen, szabatosan elővezettél.
Klárám, hol olvastad, hogy kedvemre való lenne pont Attila, vagy valamelyik harcosától való származás? Épp azt próbáltam ecsetelni, hogy annyifelől származik minden ma élő ember, hogy feleslegesnek látom bármiféle kutakodást a távoli múltból, amikor már 6-10 generációból hozott örökítő anyag is legfeljebb térből, de nem időből adhat becsült információt.
Ha pontos kormeghatározással ( pl.C -14 izotóp) együtt vannak régészeti anyagok, akkor megbecsülhető, hogy az a genetikai anyag mikori.
En Dzsingisz Khanrol olvastam mostanaban , hogy mivel a magyarokhoz kuldott negy kovetet mind megoltek igy a civil lakossagon allt iszonyu bosszut .
A hunokrol pont azt , hogy nem voltak olyan primitivek , mint a nyugatiak terjesztettek roluk . Svajcban van egy volgy ,ahol az oslakosok hun eredetunek tartjak magukat . Egy reszuk volt csak nomad . Mas reszuk jol szervezett varosokban elt .
Mostanaban a csaladfa kutatassal almodom ...
Minap megjelent almomban Piros Ildiko szinszeszno egy kisgyerekkel . Nagyon kellemes alom volt . Azt suggallta , hogy utana kell neznem a csaladfajanak .
Es arra jottem ra , hogy a szineszno eredeti neve . Pavel es van a tavoli olasz rokonsagomban is egy ilyen nevu .Ennyire jutottam .
Hogy adta ki az agyam ezt ? Nem tudom . Ikertestvere abban a korhazban volt orvos egy darabig ,ahol anyu is dolgozott .De en soha nem talalkoztam vele .
Nagyszerű kép a kedvenced /többek között/.
Kellemes álmod volt? Miről szoktál álmodni, Janka?
.Zsuzsika, látom, kedvedre való volt a feltételezés, hogy egy harcos nép rokonai vagyunk. Attila az új kutatások szerint több, mint harcos volt, korabeli gengszter, tömeggyilkos, rabló.
A másik érdekesség, hogy olyan óriás kőfaragványokra leltek, amelyek talán az előember előtti civilizáció nyomait őrizik. Népekét, amelyekről fogalmunk sincs.
Nem töprengek, hogy ezek valóságos hírek-e? Az biztos, hogy a glóbusz oly régi, hogy akármi is történhetett rajta, aminek nyomai eltűntek.
Ide akartam hozni a közismert Dunánál költeményt, de nem sikerült.
Ma reggel valahogy Ferenczy kepekhez volt kedvem .Milyen jo , hogy a neten csak igy konnyeden fel lehet lelni egy egy kepet . Az oktober csodalatos tud lenni otthon . Ez az oktoberi festmeny is ezt sugarozza .
https://mek.oszk.hu/03100/03129/html/nagykep.jpg
Hu ! Ez igen . Es egy se lett palyaelhagyo ?
Nalunk az enekles es tanitas volt ilyen tobb generacios foglalkozas . Az egyik vonalon . Neha konny szokik a szemembe , ha belegondolok , hogy nagyapaim milyen lelkesen enekeltek es tanitottak tobb evszazadon keresztul . Egy-egy generacional ez kimaradt aztan ujra feltunik . Honnan ez a nagy neptanitoi lelkesedes ? Egyszer apukam mintha emlitette volna a huszita vonalat a csaladban . Ez magyarazat lenne ra,mert a huszitaknal rendkivul fontos volt a tanitas . De erre semmi bizonyitekom ,hacsak az nem , hogy van ketto cseh rokonom a dns oldalon .
Családunkban az első mérnök apukám volt . Ő 1930-ban végzett a műegyetemen. Második generáció férjem, 1961 , öcsém 1968, harmadik generáció fiam 1988,negyedik unokám 2021, most 2 unokám második éves hallgató. Valószínűleg a gének és az életmód egyaránt szerepelnek a pályaválasztásban .Nagyon kedvelik Hasszánt , tökéletesen beszél magyarul, toleráns , kedves ember . A fárasztó ünnepély utolsó emberéhez is volt kedves szava-
It errefele annyira eltunt minden edessegbol a fozott ,igenyes csokikrem es mindenbe nutellat tesznek .
Betiltottam itthon ,mert a kislanyom egyszer kilopta a hutobol a nagy uveg kremet es mind megette egyulto helyeben .Utana nagyon rosszul lett a sok cukortol .
En vaj parti vagyok . Meg a tiszta oliva olaj partjan .
______________
Ami a hun rokonsagot illeti - megoszlanak az europai velemenyek - nagy nevu tudosok se ertenek egyet . Harom darab hun sir feltarasabol a genetikai vizsgalatok a szekelyeket jeloltek meg , mint Europaban a hozzajuk eso legkozelebbi nepcsoport.
Masok allitjak , hogy nem volt egy homogen nepcsoport a hun . Azert az furcsa , hogy a nyelvuk ennyire eltunt .
Klára, nem tudok konyha-laboromtól elszakadni, s a csokikrém is gondolkodóba ejtett. Főzött pohárkrém, vagy torta-piskóta töltésre való volt az emlékedben? Gyerekkorom főzött pohár krémjei tej alapú lisztes krémek voltak, tojás a lazításra szolgált, a kész forró krémbe keverték a cukorral kikevert 1 tojás sárgáját és felvert habot. Ezeket a krémeket azután felváltották a puding porok (Vánca, Oetker.)Mi ezekbe nem tettünk vaj félét.
Főzött volt a tortakrém is, ill. gőz fölött sűrítve az egész tojás (annyi kanál, ahány tojás) cukorral, 1-2 kakaóval habosra keverve, amikor már sűrű, lehűtve és vajjal kihabosítva. (azt hiszem ez a "párizsi krém", vagy hasonló?)Ez elég geil, ha kanalazva kellene megenni.
Én is gyakran használok margarint vaj helyett, picivel többet, mint a vaj, mert a vaj zsírosabb a margarinnál.(mindig Ramat).
Klára, hogy Atilla népe lehet e a mi ősünk? Többnyire a szépirodalmat ismerem, s ott bizony sok meseszerű elem bukkan fel.
Családomról írtakból kiindulva: az éjjel ennek a „családfának” genetikai vonzatait átgondolva: ha mind az 5 emberöltő házastársainak hasonlóan végig gondoljuk a genetikáját, elképzelhető, mennyire variálódtak a mostani gyerekekig a gének.
Különösen, ha belegondolunk, hogy csak egyetlen nagyszülőpártól indultam el.
Már a 7 unokatestvér szüleinél bejátszik 4 házastárs.
Ha a most divatos DNS kutatás értelmét, eredményeit értelmezni akarjuk, akkor tudnunk kell, már 5 millió évvel ezelőtt élhettek a Földön un. hominidák (előemberek) .Ekkor még a Föld keleti és nyugati félteke nem vált el élesen, szárazföldön átjutva történhetett keveredés a most értelmezett 7 féle előember között. (kb. 20 000 éve válhatott szét teljesen a Behring szoros ?) Számtalan különböző irányban lezajlott népvándorlás történt azóta, (tömeges és egyéni) ugyan mi értelme van az egyének génállományát külön-külön értelmezni?
Úgy gondolom, hogy csakis a nagy számú hasonló genetikai kép mellé téve a régészeti leletek által összeállított (térbeli és időbeli=földrajzi és történelmi) hasonlóságából szerzett ismeretek tudatában lehet bárminemű következtetés arra kik a személyes őseink. Hiszen népek tűntek el, jöttek létre új közösségek, hasonultak, formálódtak nyelvek.
Így azután számomra hihető, hogy Kárpát medencében élők sokaságában az etruszkok, rómaiak, vikingek, hunok és avarok, törökök és tatárok, mongolok és kínaiak stb… vére és génje benne lehet. Az időbeni folyamatokat talán a sokféle genetikai régészeti nyelvészeti történelmi és még miféle kutatás szintetizálhatja.
Kérdés,hogy mégis miért maradt fenn több mint ezer éve a nemzettudat és az egyedülálló nyelvünk? Jelen tanulmányok szerint mindenképp sokkal nagyobb számban élt magyar ajkú lakos itt a „honfoglalás” előtt, mint ahányan Árpáddal bejöttek, s már akkor a világ számos pontján éltek magyarok.
Elszállt válaszom, melyben nagyanyád és a a család szerepét taglaltam , méltattam Sajnos a mi családunk kevésbé volt szerencsés fiatalkori halálozások miatt . Így nekem alig van rokonom , akivel kapcsolatot tarthatnék.
a koronavírus genomjának 4 ezer féle mutációjával a tudósok egyrészt eljutottak a delta variánshoz, másrészt arra a megállapításra jutottak, hogy a SARS-CoV-2 99,5 százalékosan az emberi fertőzésre van optimalizálva.
A SARS-CoV-2 laboratóriumi eredetére utalhat az úgynevezett furin hasítási hely is, mely az írás szerint egyszerű mutációval nem, csupán emberi vagy természetes úton. Ez utóbbit rekombinációnak nevezik, amik ha egy sejtet egyszerre két vírus fertőz meg, lehetővé teszi azok kombinálódását.
Zsuzsika, ez nagyon szép. Joggal örvendezel.
Most teljesen egoista okfejtés következik. Valószínűleg rajtam kívül senkit sem érdekel.
A napokban volt 111. évfordulója a nagyszüleink házassági évfordulójának. Az eltelt évek ismeretében természetes, hogy 4 gyermekük sem él már. Viszont mi az unokáik (7.-en) szerencsére még élünk. A 7 családnak 14 gyermeke és 32 unokája született. Ez már tekinthető lezártnak, bár a legkisebb unoka még csak 3 éves. Az elmúlt évben 4 dédunokánk született, s hamarosan érkezik az 5. (sajnos nem mihozzánk!)
Összeszámoltam, hogy a 111 év alatt ennek a házaspárnak 61 vér szerinti leszármazottja született és jelenleg 57 él, a legkisebbek kivételével minddel legalább egyszer találkoztam. A házastársakkal a családi létszám duplázódik.
Tudom, ennek sokszorosa is lehet bármelyik családban, de engemet lenyűgözött, ahogyan végig gondoltam. Lgfőképp az összetartásunk, s ezt csakis Nagymamánknak köszönhetjük.
Most látom, már én sem tudok alanyt és állítmányt egyeztetni. Lehet, hogy ez a jelenség egyszerűen a nyelv változása? Lehetséges, de az én ízlésem ellen való, és lám, ragad rám is, mint a kosz.
"kiskamasz fiaimnak népes baráti körük volt." Így volna helyes.
Prózai téma:
Valaha nagyon gyakran készítettem, főzött csokoládékrémet, egész gyereksereg lakmározott konyhámban, amikor a lakótelepen laktunk és kiskamasz fiaimnak népes baráti köre volt. Most az az ötletem támadt, hogy készítek, de nem emlékszem az arányokra. Néhány tojás, de mennyi cukor? S a legnagyobb gondom, hogy vaj helyett margarinom van itthon. Átnyergeltem erre a zsiradékra, amelynek egykor esküdt ellensége voltam. De nemigen tudom, hogyan lehet használni. Pont úgy, ahogy a vajat?
Nagyon sok dolgom van, és újabb és újabb ötletekkel tudom tetőzni, mint Zsuzsókáék. Persze az arány más. Ami nekem feladat, az Magdikámnak említésre sem méltó dolog.
Zsuzsóka, fantasztikus ötleteitek vannak. Lehetséges, hogy valamelyik unokátok szomszédotokban építkezik? Tőletek csak a bp-re való bejárás stresszes. Lám, ha a munkaadók bátrabban dolgoztatnának távmunkában, a közlekedés nagy gondja is enyhülne. Nem is szólva a benzinfelhasználásról!
Ez erdekes hir ! Jo hallani , hogy boldogulnak kozel-keleti szarmazasu emberek a tudasukkal - az osszes ellenuk gerjesztett propaganda ellenere .
Gratulalok a muszaki ertelmisegnek a csaladodban . Nagyon sok munka egy mernoki diploma megszerzese es nincs aranyban a javadalmazassal .
Tapasztalat . A ferjemen kivul egy nagybatyam mernok meg a csaladban .MIndketten szeretik a munkajukat es a nehezsegek ellenere kitartanak az eredeti vegzettseguk mellett .
Magkapta férjem a gyémántdiplomáját. A Műegyetem villamoskari dékánja libanoni származású. Évekig dolgoztak együtt idősebb fiammal az egyetemen.Ő adta át unokámnak is a mesterdiplomát tavaly. Gratulált fiamnak apjához, fiához. Nagyon szimpatikus , tökéletes kiejtéssel beszél magyarul.
Klárám !Nincs baj, csak meg akarjuk tudni, merre fut egyik telkünkön, és a vízóra aknára sok föld mosódott rá, mert schizofrén szomszédunk a rézsüről kivágta a fákat. Nem szóltam érte, mert nem kezdhetek li egy volt betegemmel. Vannak olyan készülékek, melyek jól használhatók, bérelhetők.Van térképünk, de nem egyezik a bekötés . Ki tudja , mi,hogyan csinálta.Még mi szerenénk elintézni, mert fiainknak nehezebb lenne.
Te Attilarol olvasgattal -en meg egy francia pedofil gyilkosrol ,aki majusban halt meg a bortonben.
Zarkozott ,de kifejezetten aranyos ,humanus embernek irtak le fiatalabb korabol ." nem akarki volt " -irta rola az elso felesege .
Valaki mondja meg, mér' jó az ember,
Valaki mondja meg, miér' nem,
Valaki mondja meg, mér' lesz gonosszá,
Valaki mondja meg, miért nem!
Ez a dal szoveg motoszkal az agyamban ,mikor az ilyen esetekrol hallok .
Maguk az esettel foglalkozo emberek mentalisan belegebedtek ,csak olvasni is a sok szornyuseget ,amit hideg fejjel elkovetett ,mikozben a tokeletes not kereste a szuz lanyokban . Persze ,az is erdekes , hogy a francia hatosagoknak nem tunt fel , hogy egy egyszeru munkas ember varat vesz az erdo kozepen .Most azt olvastam , hogy nem is hasznalta . A kertesz lakban elt .Bennem felmerul a kerdes , hogy tenyleg csak sajat maganak vadaszott ?
Hogy is jutottam ide ? Ja ,igen a francia hirekben olvastam , hogy megint rakakdtak egy sorozat gyilkosra . Egy kedves ,rendes kozugyekkel foglalkozo nyugdijas rendor volt . 1997 ben kovette el az utolso gyilkossagot . Bucsu leveleben irta .
Pedig a kinaiak ugy tudjak , hogy mi vagyunk Attila leszarmazottjai . Mai napig ugy tanitjak a sulikban .A nagy falat is miattunk kellett megepiteni .
Akarhogy is volt - a tortenelmet a gyoztesek irjak .Mikor a lathatatlan embert olvastam forgott a gyomrom attol , hogy a halott vezer melle leoltek a szolgalok hadat .
____________
Erdekes dolgot olvastam - melyik orszagban van a legtobb lo a lakossag szamahoz merten?
Na -talalgass egy kicsit .________
Nem jott az eso -pedig beigertek . Deli szomszednal volt sok .
________________
A valasz Mongolia , Izland , Argentina ....a paci kerdesre ...
Hát igen, a koncra sokan tülekednek. És a szerény hoppon marad.
Janka, Isten ostoráról hallok mostanában. Maga volt a RÉM, rémes hadseregével. Örülök, hogy már nyilvánvalóvá vált, hogy rokonságunk vele csak mese. Bár kétségtelen, hogy mi is valami nagyon távoli pusztáról való nomád nép leszármazottjai vagyunk, de a mai genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy semmi közünk a szörnyhöz. Ennek nagyon örülök. Kegyetlen és gonosz volt.
Zsuzsóka, baj van a vízvezetékkel? Attól tartok, hozzá kevés a fémkereső detektor. A fagy ellen rettentő mélyre ásták a csöveket. Inkább föld-röntgent ajánlanék. És némely műholdnak is van földradarja.
Így emlékezni egy hajdani kedvesről, ez igazi költészet. Köszönöm, Zsuzsika, hogy hoztad e verset.
Zsuzsika ! Szép verset hoztál . Azok a kisebb.nagyobb szenvedések, melyeket mi is átélünk, csak nem tudjuk így megfogalmazni
Gregely Ágnes 88 éves:
Isten éltesse Gergely Ágnest!
VISSZHANG
Voltál-e megbűvölt bogár?
Függtél-e férfi mondatán?
Éltél-e páfrány-életet
az aljnövényzet oldalán?
Vertél-e képzelt gyökeret
egy képzelt patakpart felett?
Nem volt gyökér, csak léggyökér,
azt hitted-e, a földig ér?
A föld mélyén, kuszán, vadul,
a lélek-dzsungelt szelve át,
mikor kidől a képzelet,
érezted-e a szél fogát?
Hallottál hamis híreket,
hogy a szántóvető rokon?
És nemcsak az, ki itt rekedt,
s akinek háza tiszta rom?
És tudsz-e még statisztikát,
hogy merre jártak őseid,
kit és mit fogsz követni hát,
népszámlálást vagy Kölcseyt?
Ki lesz és hány lesz a legény?
Mondják: „jelöld”, mondják-e: „öld”?
Tudják-e, Istentől való
lábad alatt a honni föld?
Tudod te is? És merre jársz?
Azt hitted, megvált a halál?
Holt mondataid ágain
függök, mint megbűvölt bogár.
És október és március,
és álmok és országhatár.
„Ha lőnek, én rád zuhanok.”
És ha a fegyver nem talál?
Mert nem talált, az nem talált.
Golyóként égnek a szavak.
De köszönöm a zuhanást.
Seb nélkül is megáldalak.
(Jelenkor, 2011/11)
Gregely Ágnes 88 éves:
Isten éltesse Gergely Ágnest!
VISSZHANG
Voltál-e megbűvölt bogár?
Függtél-e férfi mondatán?
Éltél-e páfrány-életet
az aljnövényzet oldalán?
Vertél-e képzelt gyökeret
egy képzelt patakpart felett?
Nem volt gyökér, csak léggyökér,
azt hitted-e, a földig ér?
A föld mélyén, kuszán, vadul,
a lélek-dzsungelt szelve át,
mikor kidől a képzelet,
érezted-e a szél fogát?
Hallottál hamis híreket,
hogy a szántóvető rokon?
És nemcsak az, ki itt rekedt,
s akinek háza tiszta rom?
És tudsz-e még statisztikát,
hogy merre jártak őseid,
kit és mit fogsz követni hát,
népszámlálást vagy Kölcseyt?
Ki lesz és hány lesz a legény?
Mondják: „jelöld”, mondják-e: „öld”?
Tudják-e, Istentől való
lábad alatt a honni föld?
Tudod te is? És merre jársz?
Azt hitted, megvált a halál?
Holt mondataid ágain
függök, mint megbűvölt bogár.
És október és március,
és álmok és országhatár.
„Ha lőnek, én rád zuhanok.”
És ha a fegyver nem talál?
Mert nem talált, az nem talált.
Golyóként égnek a szavak.
De köszönöm a zuhanást.
Seb nélkül is megáldalak.
(Jelenkor, 2011/11)
klara , a ferjem mikor idejott 23 eve ,alig volt valaki ,aki ismerte volna az epitesz programok hasznalatat - plusz a ferjem rajott valamilyen alkalmazasra -mas programmal valo kombinalasra , amivel borzaszto modon felgyorsitotta es precizze tette a munkajat - volt , hogy feltortek a kompjuteret , hogy ellophassak a titkot - nagy munkahelyi botrany lett belole -rendorsegre nem ment el vegul is
hiaba kertem , hogy vedesse le - o nem hiszi el nekem , hogy pofon egyszeru dolgokat is le lehet vedeni
szerinte "nem olyan nagy dolog ez"
_____________________
de o a tema nagy szakertoje , azt is elarulta nekem , hogy a legeslegjobb epiteszeti programot magyarok csinaltak - imadta -de csak hobbibol hasznalta
mert nem az terjedt el , hanem az amerikai - bar sokkal gyengebb volt - a magyar fejlesztok csak szerenyen kaszaltak belole - utobb meg az amerikai ceg probalt hasonlo programot fejleszteni . ..
hat igy mennek a dolgok a vilagban - gondolom ,nem nagymeglepetes
Klárám, valóban érzem a több napos (egyébként kívánatos) mozgást az izmaimban-derekamban, jó lenne hasonló élmény gyakrabban, akkor talán fájdalom sem követné. A hirtelen évszakváltások alig adnak ilyen kellemes napokat, kánikulában nem esett jól kimozdulni sem.
A Füvészkertbe kiérve éppen csomagoltak össze asztalokról valamiféle kiállítók, árusok zártak a kijelölt helyen. Kiderült, hogy erdei gomba ünnep volt, némi vendéglátósokkal karöltve. A tömeg épp elvonult, így nyugodta sétálgattunk zárásig, néha padokon megpihenve. Rózsakert, japán kert, sziklakert, tavirózsák, lótuszok Buddhával, mini vízesés, ősfák, rovargyűjtemény és Lepkeház, trópusi üvegház, amiket érintettünk. A teljes kerthez egész napot ott tölthettünk volna. Gyönyörűen felújítva az utak, tisztaság a nagy látogatottság mellett is...csend tiszta levegő.
Én is bérelek fémkereső detektort rövidesen, hogy egy telkünkön felderítsük a a vízvezeték vonalát.
Klára eszembe juttattad, mikor apukám ilyen tájban járt a szőlőt őrizni. Esténként elindult a Bobi kutyánkkal, ott aludt a csősz kunyhóban, jó friss széna volt a derékalja.Egy kis erdőn kellett hazafelé jönni, mire felkeltem, már ott volt a frissen szedett gomba, azt reggeliztünk.
Szívesen nézem az ausztráliai aranyvadászok sorozatot. Olyan, mint az erdei gombakeresés. Nagy megtiszteltetésnek vettem, amikor egyik barátunk reggel odaszólt: menj már be az erdőbe, hozzál néhány marék gombát a reggelihez.Mert tudták, hogy tanfolyamot nem végeztem, autodidkta módon, könyvekből ismertem meg a gombákat. Nagy figyelem és nagyon nagy gondosság kellett hozzá. Aprónak tűnő eltérések mutatták meg, ehető-e, vagy sem. És nem szabadott tévedni.
Betartottam a szabályt, hogy ismeretlengombához nem nyúltam, és a fehér gombákat is helyükön hagytam. Jó volt. 16-18 félét szedtem biztonságosan, mert amikor megtaláltam és a könyvvel összevetve ehetőnek véltem, akkor elvittem még a szakértőhöz, hogy egészen biztos legyek a dolgomban, s attól fogva ismertem azt a gombát. Nagyon kedves, szép képződmény, s ami érdekes, hogy se nem növény - hiányzik a fotoszintézis, se nem állat, hiszen nem az.
Amikor megláttam a fémkereső detektort, nagyon megkívántam. Úgy képzeltem, hogy kirándul a család, aztán kutatunk közben a detektorral. Izgalmasnak gondoltam. De nem úgy az enyémek! Családom, a három hím, egyszerűen kinevetett. E kaland tehát kimaradt életünkből.
Zsuzsika, jjobb így, mint ha eltűnik, mint most enyém. Csődöt mondott visszállítási kísérletem.
Tegnapi nagy kulturális és csigalépcsős túrád nem ártott meg? Szép lehet Steged a magasból a Tiszával.
Luxus szállodát mutatnak a tévében. Éppen körül udvarolják a távozó vendéget. Aki 10 000 fontot! fizetett egy éjszakáért. Persze, hogy meg kell dolgozni ekkora összegért, ki kell csalogatni zsebéből. Úgy, mintha az egész cécó igazi lenne, a vendégnek szólna, nem a pénzének.
Nem értem miért kettőz? már előző hsz.-om is duplán ment el, pedig biztosan csak 1x küldtem.
Köszönöm, Neked is a legjobbat mára is!
Mostanában a sors úgy hozta, hogy a sok itthon töltött nap után az elmúlt napok "kimenősek" voltak. Jártam a REÖK palotában, a város legszebb szecessziós épülete, ahol még a "cselédlépcsőt" is megmutatták, s egy 4-5 teremre való kortárs képzőművészeti kiállítást is láttunk.
Tegnap leánykámmal megnéztük a felújított Móra Ferenc Múzeumot tetőtől talpig. A tetőre csigalépcsőn, érdemes volt, mert gyönyörű a kilátás a Tiszára és a belvárosra.Az időszaki, pedig Sissi élete, néhány ruhája , és apróbb tárgyai. Az egész megújulásra jellemző az információ gazdagodás, mint tablókon, mind interaktív módon. Pl. Munkácsy Honfoglalás terme, a 3 monumentális vázlat és a kép mellett egy teljes fal honfoglaláskori régészeti anyag.
Ma pedig azonnal indulok a Füvészkertbe egy kedves 85 éves fitt, élénk mozgású és gondolkodású hölgy ismerőssel.
Legyen nektek is az indián nyár élményekben gazdag!
Köszönöm, Neked is a legjobbat mára is!
Mostanában a sors úgy hozta, hogy a sok itthon töltött nap után az elmúlt napok "kimenősek" voltak. Jártam a REÖK palotában, a város legszebb szecessziós épülete, ahol még a "cselédlépcsőt" is megmutatták, s egy 4-5 teremre való kortárs képzőművészeti kiállítást is láttunk.
Tegnap leánykámmal megnéztük a felújított Móra Ferenc Múzeumot tetőtől talpig. A tetőre csigalépcsőn, érdemes volt, mert gyönyörű a kilátás a Tiszára és a belvárosra.Az időszaki, pedig Sissi élete, néhány ruhája , és apróbb tárgyai. Az egész megújulásra jellemző az információ gazdagodás, mint tablókon, mind interaktív módon. Pl. Munkácsy Honfoglalás terme, a 3 monumentális vázlat és a kép mellett egy teljes fal honfoglaláskori régészeti anyag.
Ma pedig azonnal indulok a Füvészkertbe egy kedves 85 éves fitt, élénk mozgású és gondolkodású hölgy ismerőssel.
Legyen nektek is az indián nyár élményekben gazdag!
Janka, eddig is tudtam, hogy milyen különleges világban éltek, de aztán tegnap láttam egy dok. filmet a felhőkarcolók építéséról a világban, és sok új dolgot tudtam meg. Férjed nagyon különleges tapasztalatokra és tudásra tett szert. Gyermekeid is profitálnak ezekből az évekből, mert 2-3 nyelvet beszélnek, gondolom. Te pedig nyugiban kifejleszthetted díszítői művészetedet.
Bámulatos, ami változást hozott az építészetbe a komputer. Sejtettem, hogy nagyot, de ismeretek hiányában nem tudhattam, hogy milyen óriásit. Hogy egy az egyben megújította.
Kellemes, békés és derűs vasárnapot kívánok!
Sül-e, fő-e a kappan? Érkeznek-e vendégek, avagy ti mentek vendégségbe? Utóbbi kellemesebb. És főképpen kevésbé fárasztó.