Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2006. november 17. 11:447901.
    11 cm a virág átmérője! Igazán óriási csoda!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7899)
    2006-11-17  11:26
  2. 2006. november 17. 11:397900.
    Jaj! Nagyon édes! Mindjárt megyek a kertbe dolgozgatni ebben a gyönyörű napsütésben. Felrémlett bennem, vajon másik bolygókról küldenek-e hozzánk szondát???!!! Életveszélyes-e kertecském???!!!
       Viszonzásként mai vendégemet küldöm Neked, akit hosszú ideje várok, figyelek, most mégis váratlanul érkezett és teljesen lenyűgözött. A piros (a nálam fellelhető körülmények miatt  inkább rózsaszín) golgotavirág kinyílt! Kinyílt, kinyílt!
      Valamikor rég már volt szerelmesem golgotavirág, ő a szokásos kék volt, és nőtt, és nőtt, és nőtt, és befuttattam vele az ablakot. És egyszercsak meghalt, okát elfeledtem, gondolom azért, mert kissé untam már, és a virágok sem halhatatlanok. Nos, ez a piros - olyan izgatott vagyok tőle, alig bírok írni - lassú növekedésű, de lám, virága, neki is különleges, nagyon is, hisz valamiféle szerkezetre emlékeztet, ami távol áll virágságától, és e tulajdonsága teszi igazán érdekessé. Gondolom, holnapra még nagyobb lesz, bár ma is tenyérnyi. Nagyon boldog vagyok tőle!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7896)
    2006-11-17  11:13
  3. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 17. 11:267899.
       eszakon, es itt kairoban az analfabetak szama 0, de delen magas es a nok kozott meg tobb. szamokat nem tudok, de az atlageredmeny 27% 
    előzmény:
    csinomjank (7891)
    2006-11-17  01:13
  4. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 17. 11:197898.
       igen, a benne levo satan arnyekunk! (lasd az illusztraciot)...a satan tuzbol, az ember porbol (fold) van teremtve, es a satan mint a villamosaram a drotokban, ugy fut az ereinkben. (az iszlam-vallas velemenye a dologrol)
    előzmény:
    klára13 (7886)
    2006-11-16  23:26
  5. 2006. november 17. 11:197897.
    Szervusz, Kuszám! Tán úgy gondolod, boszorkánynak kellett volna mennem?! Hiszen az vagyok! Seprűn lovagoló vasorrú bába!  "Azt a rézfán fügyülőjét" - tenné hozzá Kata. (Remélem, érti, hogy csupán tréfálkozom jó híremmel, és szeretem, becsülöm  magamat!) Mindig örülök, amikor mondod, hogy hasonlóképpen gondolkozunk. Ami persze természetes, ezért "járunk" egyazon topicba. 
       Remek délutánunk volt, tényleg. A Báder fogadóhoz kis állatkert tartozik. Falépcsőket készítettek a kerítés mellé, be lehessen lesni a magas palánk mögé. Jött röfögve a fekete coca! A szamár minden áron megszerezni kívánta fotómasinámat, áhitatos képpel, nagyon kedvesen, szinte hízelkedve közelített, aztán nyúlt nagy szájával a gépért. De azt is szelíden, szinte tréfállkozva. Nagyon édes volt!
       És a sok gyönyörű szárnyas! Na, most mindjárt előveszem a képeket, ha törik, ha szakad. Sikerült! Annyi a móka, hogy a kép dátumát látom a kép nélkül. De, mert 4 darab van, ideteszem mindegyiket. Kissé gyengusok, mert már esteledett.  
    előzmény:
    Kusza (7895)
    2006-11-17  10:46
  6. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 17. 11:137896.
      en is imadom a szoszatyarsagodat! kuldhetek egy viccet? joreggel! mert tegnap reggel fele aludtunk, es nemreg ebredtunk fel, ma pentek van.  hamarosan szolit a szent  etetesi kotelesseg, a konyha en nem is tudom a csaladom miert kaja-fuggos, es pont penteken jon rajuk...!?
    előzmény:
    klára13 (7881)
    2006-11-16  22:21
  7. 2006. november 17. 10:467895.

    Szia Klára! Gratulálok az álomfejtéshez. Hasonlóképen gondoltam én is, csak nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni. Te szerintem pályatévesztett vagy, de hát még nincs késő.

    Milyen okosan tetted, hogy étterembe mentél a barátnőddel, ahogy Webi írta, nem kellett mosogatni sem, így több idő vol a beszélgetésre. Még hozzá milyen fínomat ettetek.

    előzmény:
    klára13 (7878)
    2006-11-16  21:19
  8. 2006. november 17. 08:067894.
      

      Kérdésedre válaszolok, Mammal: nagyon fontosaknak tartom az álmokat. Néha lelkem lázmérőjeként gondolok rájuk – általuk tudom, lelkem egészséges-e vagy hőemelkedése van, küszködik valamivel. A Te kifejezésed, a belső térkép nagyon tetszik. Tényleg arról van szó. Ha nekem adod - persze ettől Neked is megmarad -, a továbbiakban így fogalmazok én is,  annál is inkább, mert már teljesen egészségesnek érzem lelkemet, a hőmérő értelmét veszítette. 
       "A kapcsolatunk legnagyobb erénye volt kezdetben, hogy olyan szellemi közösség ígéretét hordozta, amit mindig is kerestem" - írod.
        Nagyon szomorú, hogy végét kellett vetned szerelmeteknek. Arra gondolok, talán kislánykori szörnyű élményed miatt voltál hozzá ennyire szigorú, a hajdani gazember bűnét verted le rajta. Ami viszont ennél sokkal fontosabb: gyógyítható lelki betegségről van szó, amikor valaki megrekedt bizonyos életkorában. A pedofíliát talán csupán asszociáltad, talán csak Te kapcsolod személyéhez hajdani rossz élményed miatt. Reménykedem, ártatlan becézést értettél félre. Hiszen ismerjük a mondást, akit a kígyó megmart...
        Azt gondolom, mindkettőtöknek terapeutához kellene fordulnotok, képzett szakemberhez, aki segíteni tud. Olyasmi a baj Nálad, mint egy régi. rosszul behegedt seb, amelyet tovább kell gyógyítani. Nála is oka van személyisége elakadásának. A szakember meg tudja keresni ezt az okot, kibékíteni tudja vele, és megszűnik a következmény.  Nagyon eredményesen fel tudja építeni az ilyen visszamaradt személyiséget.
        Azt gondolom, ha mindkettőtök lelke kitisztulna, meggyógyulna, rendbe jönne, nagyon boldogok lehetnétek együtt. Nagyon ritka ajándéka az életnek, amikor ilyesféle remény ébred bennünk a másikkal kapcsolatban, mint amiről beszéltél, amit idéztem Tőled. Szóval, a megfutamodás helyett a gyógyulást kellene választanotok. S ha rendbe jönnek a dolgok, el tudom képzelni, még jobban fogjátok egymást szeretni, hiszen közös erővel felülkerekedtetek legyőzhetetlennek vélt akadályon.  
        Álmod elemeinek utánanézek, hogy milyen jelentéshordozók, ha szimbólumoknak tekintjük őket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_289851 (7890)
    2006-11-17  00:23
  9. 2006. november 17. 07:257893.

     

                  Szép reggelt kívánok mindenkinek! Boldog napot!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7884)
    2006-11-16  22:58
  10. 2006. november 17. 07:207892.
    a ritka kivetel : anyosom korosztalyaban volt egy lany- akit hobortos apja tanitatott es beiratott az orvosi egyetemre . a hazassagkozvetito szerepet betolto idos asszonyok meg jajgattak:-szegeny lany , elrontotta az eletet. lehetetlen lesz majd ferjhez adni - melyik ferfi szereti azt- ha a felesege tanult - es kulonosen azzal rontotta el a johiret - hogy egyetemre jar - ferfiak kozott uldogel ...jaj- jaj-jaj .

    aztan a lany megszerezte a diplomajat . rengeteg no paciense volt- mert hat nemigen volt mas nonemu orvos a kornyeken . dolt hozza a penz . a kerok meg sorban alltak az ajtaja elott mert - sok ferfi ugy gondolta- hogy jo- ha van egy orvos a csaladban.

    hat az ilyen tortenetektol egyre tobben batorodtak fel-es szantak orvosnak a lanyukat . az aposom is annak szanta a lanyat - de jott egy gazdag kero - akivel gyerekkoruk ota kedveltek egymast - es az anyosomra hallgatott a lany - nem a tanulast valasztotta. eltek is boldogan 16 evet egyutt -de a ferj meghalt -es o ottmaradt ot gyerekkel - es lecsokkent eletszinvonallal . jaj-de banja mar- hogy nem a tanulast valasztotta. anyosomat is marja a buntudat . igy az unokait, a lanyokat nem engedi ferjhez-amig el nem vegeznek egy foiksolat minimum.
    az is nagyon bantja - hogy a nyolcvanas evekben az elso no a csaladjukban megszerezte a diplomajat . es ha lud -akkor legyen kover - doktori cimet is szerzett - matek-pszichologia szakon - es az a no nem az o lanya - hanem egy unokatestvere lanya-aki neki az elso ferje volt-es szivbol utalja .
    ezert szamara i hiusagi kerdes is- hogy o is megmutassa a volt ferjnek - az lanyai is kepesek arra- hogy tanuljanak .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2006. november 17. 01:137891.
    hu- meignt leirom-mert attol felek -hogy felreertheto voltam.

    a mai fiatal generacio rendkivul kepzett -kulonosen az obolorszagokban .a lany diplomasok szama mar meghaladja a ferfi diplomasoket . azirastudatlansag a szegenyebb araborszagok tavoli-falusi helyein letezik mar csak .
    de a nagymamak generacioja-es ertem ezalatt- 65-75 kozotti neniket -akiknek a negyvenes otvenes evekben kellett volna iskolaba jarnia -szinte teljesen irastaudatlan .
    ritka kivetel csak kozottuk a tanultsag .
    tehat nem egy teljes tarsadalomrol beszelek-hanem annak csak egy korcsoportjatol -amikor99%-os irastudalansagot emlegetek .

    website- feletek tanultabb a fetn emlitett korosztaly?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_289851
    Torolt_felhasznalo_289851
    2006. november 17. 00:237890.
    Jó estét!
    Nos az álom értelmezéséhez tényleg fontosak a sajátos élmények, legalábbis a jungi felfogás szerint. Szóval íme:
    Nagyon rögös most az az út, amin járok, megvisel egy szakítás, ez az érzelmi háttér talán, hogy miért a volt barátommal álmodom.
    A lakótelepeket, főleg a 10 emeleteseket világéletemben nyomasztónak tartottam, embertelenség árad belőlük, legalábbis számomra.
    Volt sajnos a gyerekkoromban egy férfi, aki molesztált. Aztán sokáig nem emlékeztem erre. Ez annyiban kapcsolódik a szakításhoz, hogy a fiú, akit elhagytam, és nagyon szerettem, nem nőtt fel, megrekedt egy kamaszos állapotban... Az álombéli férfi kapcsán rájöttem, hogy valahogy a volt barátomat juttaja eszembe. Azt, hogy a fel nem növés, az érzelmek, a lélek nemesedésének, érésének elmaradása pedofil veszélyeket rejt magában. Elrohadást belsőleg, és sajnos ilyeneket asszociáltam vele kapcsolatban.
    Nehéz az álombéli hullámjátékról beszélni, mert nem létező dologról van szó. Olyasmi volt, mint valami kivetölése, képi megjelenése a belső kreativitásnak, játékos szabad gondolatoknak. A kapcsolatunk legnagyobb erénye volt kezdetben, hogy olyan szellemi közösség igéretét hordozta, amit mindig is kerestem. S az is szimbolikus, hogy az exem barátja ezekben a legjobb pillanatokban is ott volt, helyet követelt magának ott, ahol zavart.
    Talán ennyi.
    Neked egyébként mi a véleményed arról, hogy az álmainkat mesélve korábbi álmok jutnak eszünkbe, mintha egyfajta belső térképen járnánk.
    előzmény:
    klára13 (7879)
    2006-11-16  21:40
  13. 2006. november 16. 23:477889.

     Még negyed óráig Ödön napja van.
      Reggel óta dödög fülemben a Kaláka dala.  Idejében ideértem vele:

    1. Bőrönd Ödön a Köröndön
    Ül a kövön, ül a kövön fekete színű bőröndön.

    2. Arra jár egy helikopter,
    Lerádióz a riporter:
    Bőrönd Ödön, Bőrönd Ödön,
    Miért is ülsz itt a Köröndön feketeszín bőröndödön?

    3. Azért ülök a Köröndön
    Feketeszín bőröndömön,
    ||: Várom, hogy a tearózsa :||
    Kinyíljon az aszfaltkövön,
    S a 4-es busz begörögjön.

    szövegíró : Tamkó Sirató Károly
    kiadó : Hungaroton
    megtekintve : a mai nap 21, összesen 598 alkalommal
    A 22. voltam! Szerencseszám!

     

      Most már tényleg elköszönök. Jó éjszakát!

    előzmény:
    klára13 (7888)
    2006-11-16  23:40
  14. 2006. november 16. 23:407888.
      Kati! Reményik Sándor hozzám is meghitten szól számtalanszor. Verseit a MEK-ben, a Magyar Elektronikus Könyvtárban megtalálod. http://mek.oszk.hu/
    előzmény:
    hangyalány (7855)
    2006-11-16  10:02
  15. 2006. november 16. 23:297887.

     

      Jó éjt, Webikém. Már nagyon rövid az éjszaka. Álmodj szépeket.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7884)
    2006-11-16  22:58
  16. 2006. november 16. 23:267886.
    A bennünk lakó sátán, árnyékunk. Elszakíthatatlan részünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7884)
    2006-11-16  22:58
  17. 2006. november 16. 23:247885.
         Nagyon érdekes, amit mondasz, Webi.
         Az álmokra a lélektannak, mint tudománynak szempontjából tekintek. Terljesen függetlenül vallástól, babonától, bármiféle hiedelemtől.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7884)
    2006-11-16  22:58
  18. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 16. 22:587884.

       a magad materialista modjan...valami eszembe jutott errol. tudod-e klara, hogy az iszlam bunnek tartja a joslas minden fajtajat (tenyer, kavespohar, csillagok allasa), valamint a raolvasast. 
      
       egyedul az alomfejtes engedelyezett, sot egyes vallastudosok a legmagasabb tanulmanyokat folytatjak ezen a teren. az alom neve holm, de ezt 2 reszre osztjak a kabousz es a hatef. a kabousz, a remalom neve, ezzel nem foglalkoznak, mert ez a gonosz (satan) muve. a hatef jelentese uzenet, ra kel figyelni, meg kell fejteni, mert egy a mi erzekszerveinkkel felfoghatatlan vilagbol szolo uzenetnek tartjak, amire oda kell figyelni! neha segitseget nyujt szamunkra.

       az iszlam-tudosok nezetei szerint az alvo ember az elet es a halal kozotti lebego allapotban van, es ekkor surolodik azzal a masik vilaggal, amit ebren keptelen erzekelni. az alvas eredmenyekent teste megpihen, feltoltodik uj energiaval, lelke meg magaval hozza az uzenetet. 

    előzmény:
    klára13 (7878)
    2006-11-16  21:19
  19. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 16. 22:367883.
       nem vagy kicsit elfogult, csak azert mert az anyosdrol van szo?  a legmagasabb irastudatlansag 27% az arab vilagban, es a csucsot sajnos egyiptom dontotte meg, a del jovoltabol 
    előzmény:
    csinomjank (7875)
    2006-11-16  20:14
  20. 2006. november 16. 22:307882.

    ...és most már annyit, de annyit szószátyárkodtam, hogy meghaladja erőmet a mai délután elmesélése. Annyit mondok el, hogy elmentünk Bicskére, főtt füstölt csülköt ettünk hagymakarikával, igazi baromfiudvart láttunk, amire vágytam, majd ha megtalálom a fényképeket a gépemben, megmutatom. És volt páva és vaddisznó és őzike és szamár és juh és kecske, kacsa, liba, tyúk, kakas, több is. Bizonyám!
        

                       Jó éjszakát! És legyen holnap szép napotok!

     (Mit szóltok, milyen csodálatos napfényes ez a november? Kezd kedvenc hónapommá válni az eddig legutálatosabbnak tartott! Hja, változnak az idők, és mi is változunk!)

    előzmény:
    klára13 (7881)
    2006-11-16  22:21
  21. 2006. november 16. 22:217881.
    Aha! Hogy szószátyárnak nevezem magamat, rájöttem! Hiszen ez csupán kedvesnek vélt önirónia! Imádom szószátyárságomat!
    előzmény:
    MPiggy (7876)
    2006-11-16  20:21
  22. 2006. november 16. 22:187880.
    Hadasa, itt pergetem visszafelé ujjaim között az időt, és rátaláltam mondataidra.
        Pontosan úgy gondolkodsz, mint én! Hozzád hasonlóan viselkedem: kímélem, akiket szeretek, a lehető legjobban kímélem, de amikor idegenek csúffá akarnak tenni bármilyen vonatkozásban, szigorúan fellépek érdekeim védelmében.
         Anyukád persze úgy aranyos, ahogy van. Néha, persze, tudom, nehezen elviselhető, mint bármelyikünk. Vajon vannak-e jól bejáratott módszereid az ilyen esetekre? Vajon felnőttnek érzed-e magadat mellette, vagy kislányszerepedet őrzitek? Az ilyen viszonyokról nagyon keveset tudok, mert nagyon korán, érettségi után elkerültem hazulról. És a kollégista otthon már vendég. Legalábbis, én, így éreztem magamat. A nyári szünetekben. 
    előzmény:
    Hadasa (7858)
    2006-11-16  10:58
  23. 2006. november 16. 21:407879.
          Hát, persze! Minden bennünk van. Aztán előjön, amikor előjön.      
         Álmodat mint szimbólumok sokaságát tudom kezelni, utánanézni könyvekben, hogy melyik elem általában mit jelent. Mert életedről semmit sem tudunk. Ám ezekről is többet kellene mondanod. Milyen színűek voltak a hullámok és mekkorák?
       Tartasz-e attól, hogy párod ellened forul? Milyen kapcsolatod volt életed során lakóteleppel? Álmodban mekkorák voltak a házak? Ért-e támadás akár gyermekkorodban, amely szexuális jellegű volt? Idősebb férfi révén?
       Ha álmod netán feldolgozni segít valamely rég eltemetett borzalmat, akkor szerencsésnek modhatod magadat. Mert az élet megrontója az "elfeledett" szörnyűség. De ez már nem az én ügyem volna. Szakember, pszichoterapeuta kell a feldolgozáshoz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_289851 (7864)
    2006-11-16  13:51
  24. 2006. november 16. 21:197878.
         Cifcu, szívesen elmondom véleményemet álmod okáról, ahogy nagyon világosan fogalmaztál. Teszem ezt a magam nagyjából materialista módján, amely elfogad Istent és lelket, de életünk dolgai esetében mégis csak földhöz ragadt.
        Az álom tudatalattink üzenete, mindenki ezt mondja, aki ért hozzá, aki hivatásosként és értőn foglalkozik és foglakozott vele, sőt kutatta. Ha törődünk álmunkkal, választ kapunk mélyen gyökerező lelki problémáinkra.
         Úgy gondolom - elismétlem, a pszichológiával való hivatalos kapcsolatom mindössze egyetlen szigorlat, többi ismeretemet autodidakta módon szereztem, tehát helytelen volna szakember véleményeként tekinteni rá -, tehát, úgy gondolom, hogy mint minden jelentős változás életünkben, ha örömteli, akkor is, nagyon megterheli lelki életünket.  A sok új inger, a sok szokatlan dolog, ami számtalan vonatkozásban más, mint amiből eddig életünk összeállt, zaklatottá tesz óhatatlanul. Tudod a szomszéd épület történetét, amely eltér a szokványostól. Foglalkoztál a gondolattal, hogy ott nagyon sokan sínylődtek és meghaltak. A gondolat - akár tudatosult, akár nem -, elborzasztott.  
        Kedves Cifcu! Az életnek teljesen normális következménye a halál. Azt is tudni kell, néha késve érkezik, és ilyenkor azok, akiket a jó halál elkerült, az élet mezsgyéjén, élet és halál között időznek, amely már nem élet, de még nem is halál. Gyakori eset ez, de szívesen megfeledkezünk róla, szívesen hagyjuk figyelmen kívül ahelyett, hogy elrendeznénk sorsunkat, amikor még tehetjük ép elménk és erőnk birtokában. Ennek az időzésnek volt az "elfekvő" szomorú színtere. Az épületben tehát, amelynek szomszédjába költöztél, semmi borzalmas sem történt. Sőt, segítettek a rászorulókon. Ha ezt belátod, ha elgondolkodsz rajta, elkerülnek a mostani rossz érzésedből fakadó rémálmok. Mert onnét minden lélek az ég felé távozott, a „bolondok” pedig, tudjuk jól, többnyire jó szándékú, szomorú, szerencsétlen emberek.       
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_521968 (7870)
    2006-11-16  16:49
  25. 2006. november 16. 20:227877.
    Kata, Te úgy látod, hogy bántom magamat? Ajaj! Az a baj, hogy tudtomon kívül teszem. Mondanál rá példát?
    előzmény:
    MPiggy (7873)
    2006-11-16  20:07
  26. 2006. november 16. 20:217876.

      99 % irastudatlan? ezt nevezem ferfitarsadalomnak. Szomoru, csakugyan- de lassan valtoznia kell, mint mondod.

    Kedves szep csinomjank- latod te is fagyosnak titulalod ezt a nagy orszagot...mint a delrol erkezo szomszedaink akik allitolag juliusban sileccel a kocsiteton jottek szabadsagra/ nyilvan tulzas- de ki tudja?/ A kanadai eghajlat -kulonosen ahol en lakom nem kulonbozik szignifikansan az otthonitol. Telen hideg van, nyaron nagyon  meleg, osszel esik az eso...soha sincsen joido...

     

    előzmény:
    csinomjank (7875)
    2006-11-16  20:14
  27. 2006. november 16. 20:147875.
    ha-ha ha jot nevettem az almodon ! akkor ez lesz a varatlan utazas !
    ( roads to avonlea magyarul )

    csinomjank megerkezik a fagyos kanadaban egy szal szaariban .

    ami a keleti kereszteny vallasokat illeti - en is szeretnem jobban atlatni - hog ymi a kulonbseg koptok ,ormenyek,gruzok , pravoszlavok , mamonitak (?) tamas keresztenyek kozott - de egyelore csak odaig jutottam - hogy nem fogadjak el a papat iranyitojuknak .
    es akkor meg ittvan ez a rejtelyes vallas a druz . annyti sikerult csak megtudnom- hogy csak a beavatottak tudhatjak a vallas tanait- a tobbieknek vakon kell hinni . ezt egy lexikonbaol szedtem - ha nem igaz-akkor ne engem okoljatok . szemlyesen me gnem ismertem egyetlen druzt sem - gruzt is csak messzirol

    az arabok is elfelejtettek sajat nagysagukat . ha megis felkapnak az aranykorbol l egy-egy polihisztort-az azert van- mert nyugaton is divatos lett ez vagy az a regi arab bolcs.kepzlheted mennyire lesullyedt ez az egykor vilag elvonalaba tartozo nep- ha az anyosom generciojaban a nok99% irastudatlan - es a korabeli ferfiaknak is csak a fele tudott irni-olvasni .
    ferjem mindig azt mondja- hogy mert akorulmenyek igy meg ugy . de en ezt nem talalom elfogadhto kifogasnak . ha valaki meg akar tanulni irni olvasni- elobb utobb meg fog . egyszeruen nincs ra igenyuk ...

    persze a fiatalok generaicoja mar mas . sokkal jobban felzarkoztak avilag szinvonalhoz - de ezekben a kulturakban- pont ezek anagymamak dirigalnak - akinek a vilagrol valo ismereteik hianyosak ... szoval furcsa dolgokat szulez az egesz .
    előzmény:
    MPiggy (7867)
    2006-11-16  15:59
  28. 2006. november 16. 20:097874.
    Kata! Kata, Te vagy. Hangyalány Kati. Katik Katija. Vagy Hangyácska, Sasa után, szabadon.
    előzmény:
    MPiggy (7869)
    2006-11-16  16:20
  29. 2006. november 16. 20:077873.

    Nagyon sok igazsag van abban amit mondasz, a balett csakugyan kulonos es muveszi es arteficialis  formaja a mozgasnak. Sokszor borzasztoan kifejezo, maskor csak szep, vagy magaval sodro...

    A hattyuk aztan tenyleg a klasszikus iskola csucsan all, gondolom valamennyi tutu-ban gyakorlo kislany errol a szereprol almodik...De nezd csak meg a kepet ujra....Uljina Lopatkina labai valami egeszen furamod tekerednek...csak utolag vettem eszre, mikor Zsofimnak  kuldtem el a fotot ma reggel...egeszen termeszetellenes figuracio...

    Apropo, szep es gyonyorkodteto...Tegnap este Ancsanak kerestem valami zenet, jobb hijan a youtube-on kattingatva. Varatlanul Andrew Lloyd Webber occsebe utkoztem...valaki nagyon szeretheti csellojatekat, mert tucatjaval rakott fel tole videofelveteleket...nagyon megkapoan jatsza Elgar hires cselloversenyet, de nekem meg inkabb tetszett  "Bach Air on G string" az eloadasaban.  Meg mindig nem vagyok kepes letolteni es magammal cipelni a zenet toluk- pedig Ancsa mar elmagyarazta mint a hulyegyereknek..nem akarom ujra kerdezni...Igy nem hoztam el, de ha idod engedi nezz bele, nagyon szep. Eddig is szerettem-, de csellon is igen "andalito".

    Kata

    u.i. Miert ostorozod magad folyvast Clarissa? Megjegyzeseid mindig egyszerre talaloak es szemelyes toltessel rendelkezoek ...olyan...szenvedelyesek. Miert harcolsz ellene??

     u.i.i. Hatott valamit Benikenek az Omega3?? A gyogynoveny uzlet szakembere azt allitotta ket het utan eszrveheto...hiszi a piszi...

     u.i.i.i. Uj topic nyilt mint latom, a politikai kalamajka "humoros" megkozelitesben-nemelyik beiras Hofival vetekszik. Nekem is eszembe jutott egy regi tortenet az allamfo/k/rol, ami nem is olyan kacagtato-  a ket kecske talalkozasa a keskeny hidon...

      /mar elfeledtem a topic cimet... perzse nyitotta, aki napkozben szeliden lamentalo, kotogeto nagymama, ejszaka pedig vitriolos, elesnyelvu politizalo.../

          Na elbucsuzom en is mara!

    előzmény:
    klára13 (7871)
    2006-11-16  19:37
  30. 2006. november 16. 20:037872.
          Remek délutánunk volt, Webikém. Itthon csevegtünk kicsikét, megcsodáltuk gyűjteményeim legújabb darabjait, melyet Ágnes még nem látott. Mert, ugye, a gyűjtőnek az igazi, ha nem egyedül szemléli az új szerzeményeket, ha van ehhez erre alkalmas társ. 
         Ágnesem nekem és én neki - kiszámoltuk nagy hitetlenkedve -, harmincnégy éve jó barátai vagyunk egymásnak. Nagy idő! Mindent tudunk egymásról. Bármiről elfogulatlanul beszélgetünk. Ismerjük az életet, minden szépségét, minden lehetséges szomorú fintorát.
         Nagyon különleges, hogy egyszercsak felfogod, van valaki, aki mindenkinél többet tud rólad, te is róla - és ez nem a férj, nem a gyermek, nem a testvér: ez, a barát. Akivel dolgoztál együtt, aki segített, ha bajban voltál, akin segítettél, ha bajban volt. Úgy gondoltam, az idő alakítja ilyenné a kapcsolatot. Arra gondoltam, az öregkor egyik nagy ajándéka, hogy ilyen kipróbált kapcsolataink vannak. De az idő kevés ehhez. Két megfelelő, erre alkalmas embernek kell hozzá találkoznia. Két egymásnak megfelelő embernek. Az öregség kevés ehhez. Ez az élet nagy ajándéka.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7861)
    2006-11-16  11:26
  31. 2006. november 16. 19:377871.
    Istenem, de gyönyörű! - ennyit tudtam elrebegni, amikor megláttam Szentpétervári Odettet. Kata! Elgondolkodtál már azon, milyen nagyon természetellenes a balett, mennyire kimódolt, mennyire ellenkezik az emberi test normális mozgásával? Miért, mi okból gyönyörű ennek ellenére, vagy éppen - ezért? Mert pihekönnyűnek mutatkozva szállnak, mert nem is élő emberek, hanem pocelánfigurák? Mi a varázslat?
    ....Lehet, megközelítésem rossz. Gyönyörű, mert valótlan, mert varázslat, mert csoda. Mint a zene, mint a festészet, mint minden, ami igazi művészet. Na, tessék. Válaszoltam a magam szószátyár módján a költői kérdésre, amelynek lényege lenne, hogy felesleges a felelet.
    előzmény:
    MPiggy (7869)
    2006-11-16  16:20
  32. Torolt_felhasznalo_521968
    Torolt_felhasznalo_521968
    2006. november 16. 16:497870.

    Sziasztok,

    pár napja álmodtam egy furát. A dologhoz tudni kell, hogy nemrég költöztem egy zsír új társasházba, aminek a szomszédos telkén van egy nagyon régi épület, ami régen szülészet, később pedig bolondok háza és elfekvő volt, a házat elkezdték idén egyébként újra építeni, a belső szerkezetét, hogy azt is új társasházzá alakítsák át. Szval az álmom az volt, hogy a régi ház felől százával özönlöttek hozzám a hely szellemei, gondolom, akik ott lelték halálukat az évszázadok folyamán. LÁtni nem láttam őket, csak éreztem ahogy megállíthatatlanul jönnek és közelednek hozzám és fura hangokat hallattak, nem ilyen tipikus huhuhu hangot, hanem vmi motoszkálós földöntúlit. Nagyon féltem és reggel hulla fáradtan ébredtem, mintha leszívták volna az energiáimat. Azelőtt és azóta sem volt hasonló élményem, de nyomasztó az emlék. Vélemény? Van itt esetleg szakértő hogy firtathassuk az okát?

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  33. 2006. november 16. 16:207869.

     Talalkozzunk...! A Matyas templom elott, ahol baratnommel is szoktam volt....Onnan mar csak egy ugras a Ruszwurm... 

    Kata  /mar alvashoz keszulodsz???/

    előzmény:
    hangyalány (7868)
    2006-11-16  16:08
  34. 2006. november 16. 16:087868.

    Szia Kata!

    Amikor legközelebb Budapesten leszel, ígérem, összehozunk egy fórumtalálkozót!

    Megnéztem az Operaház műsorát, sajnos nem Hattyúzhatok, nincs műsoron. Hüp-hüp-hüüüpp! Viszont a Diótörőkre lesz jegyem! De jó is lesz!

    Szép estét mindenkinek, és nyugodalmasabb éjszakát, mint az előző volt.

    előzmény:
    MPiggy (7867)
    2006-11-16  15:59
  35. 2006. november 16. 15:597867.

    Hallottam mar en is a sziriai keresztenyekrol- szerintem nagyon izgalmas lenne/es tanulsagos/ osszevetni a hit/ek/ valtozasat az evszazadok soran. Hiszen annyi kozos, annyi kulonos van mindegyikben. Engem mindig  megdobbent, hogy ertelemes emberek azt hiszik, az o verziojuk az "egyetlen" es "igazi".

    Azt hiszem a modern vilag igazsagtalanul elfelejtette azt a merhetetlen kulturat amit az arab nepek terjesztettek valamikor a vilagban- es ahogy mondjatok nem sippal dobbal, nadi hegeduvel es pallossal...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7863)
    2006-11-16  12:22
  36. 2006. november 16. 15:557866.

    Erdekes almod volt, olyan "tipikus" legalabb is az enyeimre hasonlit kicsit. Amiket aztan pillanatok alatt elfelejtek. Szerintem egyebkent nem orizzuk meg oket "orokre" sot. Keptelenseg lenne annyit szint,mozgast,erzelmet tarolni...

    En ma azt almodtam csinomjank erkezett hozzank, nagyon orultem, valahol vartam ra egy palyaudvaron, tudtam, hogy nagyon szep szines szariban fog erkezni. Jo okkal "jelent" meg almomban, hiszen az iccaka kozepen vele "beszelgettem" a topicon... aztan mikor laposkuszasban ujra eltuntem a takaro alatt akkor meg sokaig rola, meg forumozo barataimrol gondolkodtam, probaltam oket magam ele idezni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_289851 (7865)
    2006-11-16  14:06
  37. Torolt_felhasznalo_289851
    Torolt_felhasznalo_289851
    2006. november 16. 14:067865.
    Illetve elmesélek még valamit.
    Egyszer régen elkezdtem mesélni egy álmomat valakinek, (utaztunk). Eszembe jutott egy másik álom, majd arról egy korábbi, s így tovább. Csak mikor e kellett szállni a buszról, akkor vettem észre, hogy álmokat mesélek már nagyon régóta, és olyanokat, melyeket nem előző éjjel, vagy egy héttel azelőtt álmodtam, hanem régebben, de addig nem jutottak eszembe. "Elfelejtettem" őket. Volt-e hasonló élményetek? Azt jelenti mindez, hogy lényegében mindenre emlékszünk, minden rögzül?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_289851 (7864)
    2006-11-16  13:51
  38. Torolt_felhasznalo_289851
    Torolt_felhasznalo_289851
    2006. november 16. 13:517864.
    Sziasztok!
    Megosztom mai álmomat.

    A volt párommal voltunk valami furcsa helyen. Olyan szórakozás volt, ami nem létezik a valóságban. Színes hullámokon voltunk/játszottunk egy lakótelepi játszótéren, és az ő barátja is ott volt (mint a valóságban is gyakran ) Később egy egy uszodai öltözőben öltöztünk fel. Már morcos volt.
    Az álom végén sötétben voltam, hazafelé indultam valahonnan kamaszlányként, mikor láttam, hogy közeledik egy alacsony idősebb férfi. Féltem, de készültem a támadásra. Mikor odaért, közelhajolt a sötétben, nem értettem, miért. Nem mondott semmit, csak tudtam ez túl közel. Végre felkiáltottam, hogy "Fújj!!!". Erre fel is ébredtem.
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  39. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 16. 12:227863.

       igen, elso kezbol kaptak a keresztenyseget, tisztabbak, putitanabbak, mint a tobbi agazat. del-egyiptomban talalhato egy kis templom, amit a szent csalad epitett ide menekulese soran. az oltarkepnek, (ami a csecsemo jezust abrazolja) alitolag maga jezus volt a modellje. aranyos nagy fekeszemu, gondor fekete-furtos gyermek, messze az megszokott szentkepektol. 

       a naptarugyben csak annyit, hogy minden nap ugy kell elhessegetni a gondolatot, hogy most egy nap alatt csak nem 3-at fogok oregedni? 

    előzmény:
    csinomjank (7862)
    2006-11-16  11:57
  40. 2006. november 16. 11:577862.
    akkor teged nem idegesitenek a varrogepek ?

    erdekes a kopt naptar- meg minden a koptokkal kapcsoltaban - mert -ugy tudom- hogy ok azok akik'elso kezbol" kaptak a keresztenyseget .
    az indiaiak kozt is vannak ezek a'tamas keresztenyek " vagy sziriai katolikusok vagy valami ilyesmi .
    meg az is erdekes- hogy a lanyomek ugy tanultak - hogy indiaba a keresztenyseg az arabok altal erkezett - meg nagyon koran - es ez azert nem kozismert - mert nem voltak nagy- tomeges eroszakos teritesek .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7860)
    2006-11-16  11:21
  41. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 16. 11:267861.
       a legnagyobb elovy, hogy az etteremben nem kell mosogatni!  joetvagyat, es kellemes barati sziv boljovo csevegest. 
    előzmény:
    klára13 (7857)
    2006-11-16  10:51
  42. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 16. 11:217860.
       akkor megtanitalak, szivesen. 
    előzmény:
    csinomjank (7853)
    2006-11-16  08:53
  43. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 16. 11:187859.

       egyiptomban a karacsonyt, azaz jezus szuleteset a helyi kopt keresztenyek (itt elsopro tobblet, ortodox iranyzat), januar 7-en unneplik, a katolikus kisebbseg pedig decemberben, a ket unnep kozott meg furcsan neznek egymasra , pedig az elteres a gregorianus naptar bevezetesenel, a ket naptar kozotti kb. 15-16 nap kulonbsegbol ered, amit az ortodokxok keptelenek voltak elfogadni.

       mi itt a naptarban 3 datumot latunk naponta, a gregorian naptart, a muszlimok holdnaptarat, na meg a kopt "osnaptart"=a regi a faraok altal hasznalt napevvel. ma pl. 2006. nov. 16, - 1427. ev showal honapjanak 24. napja (holdev), -  a kopt napev 1723. ev hator honapjanak 7. napja van. pofonegyszeru nem? csak valakinek hirtelen fel ne adjak keresztkerdeskent, hogy ma hanyadiaka van...ajjajaj... 

    előzmény:
    MPiggy (7851)
    2006-11-16  06:55
  44. 2006. november 16. 10:587858.

    Igen, szókimondó, ha rólam van szó... Másnak már nem meri úgy odamondani. Én meg pont fordítva... őt inkább kímélem, másokat meg inkább nem....  

    Hát, ez valóban elég körülményes! Még nem próbáltam verset beírni, holott az is van néhány. De legalább jó tudni ezt is!

    Igen, tudom, és életemben először ezzel a szóval a "Frakk, a macskák rémében" c. általam imádott, és még ma is meglévő Bálint Ágnes könyvben találkoztam először!

    Most meg a munkásokat várom: 9-re mondták, hogy jönnek, nos, ehhez képest most lazán 11 óra...

    előzmény:
    klára13 (7845)
    2006-11-15  23:49
  45. 2006. november 16. 10:517857.
        Örömmel töltött el a Veletek való találkozás, sok szépet és jót kaptam Tőletek ismét, de most csak ennyi időm van, hogy beköszönjek. Ágnes barátnőm érkezik hamarosan. Még tanácstalanul töprengek, menjünk ki valahova a határba, pontosabban Bicskére, ahol van egy kellemes étterem,  vagy gyorsan csapjak oda valamit. Mindkét megoldásnak több előnye is van.
       Estefelé jövök, köszönöm a találkozást, Csínomjank, Kata, igazi élmény volt a beszámolótok!
    előzmény:
    klára13 (7856)
    2006-11-16  10:46
  46. 2006. november 16. 10:467856.

    Sajnos, Eberhardt szép üzenetét képtelen vagyok idehozni képpel, mert egyelőre megszűnt a kontaktus gépem és köztem. Átírom csupán:

       "Ha szeretjük a világot és a benne élő embereket, ez a szeretet visszatér hozzánk."  
                                          B.J.Eaddi

    előzmény:
    hangyalány (7855)
    2006-11-16  10:02
  47. 2006. november 16. 10:027855.

    Sziasztok!

    Szép napot mindenkinek. Csak rövid beköszönésre volt időm. Olvasgattam a hozzászólásaitokat.

    Szép ez a vers Kata! A teljes verset elkérhetem? Esetleg e-mailben? Nem is tudom, miért nincs nekem még Reményik S verseskötetetem?

    A lovagláshoz nem tudok hozzászólni, a kislányom több nyári táborban is volt, de nem rendszeresen lovagolt. Sajnos én nem próbáltam még, és bár csodálom őket, az erejük inkább óvatosságra int.

    Schanti! Érdekes, amit az állatok szokásairól mesélsz. Nagyon tetszik. Nekem ilyen közeli kapcsolatom nem volt a  szüleim kutyusaival, de tervezem, hogy a kertes házamban majd lesz kutyám. Addig is megjegyzem a jótanácsaidat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2006. november 16. 09:017854.

    Szia Kata! Most én is úgy jártam mint Te, hogy egy hosszú levelem elszállt, de azért is leírom. Nagyon szép sport a lovaglás, csak kicsit költséges. Az én gyermekeim versenyszerűen teniszeztek. Mikor más nem volt, én kisértem a csapatot . Nagyon szép élmény fűz egy berettyói versenyhez. Ott a kórház területén van teniszpálya, az orvosok patronálják ezt a sportot. Nagyon jó eredményt ért el a csapat is, az akkor legkisebb gyermekem még 6 éves volt, Ő is első lett a gyermekkorcsoportba. Majd szét vetett a boldogság, mikor a nyakába akasztották az aranyérmet, a többiek körbenállva tapsolták. Ó Istenem de régen volt.

    A nyáron a lányom és az unokám voltak lovagolni a hegyekben, csak úgy passzióból, nem rég kezdték. Készítettem róluk képet. A lányom megsértődött, mert a fiam azt mondta, hogy az póni ló volt. Persze a lányom csak olyan pónit ismer, ami az állatkertben van.

    előzmény:
    MPiggy (7851)
    2006-11-16  06:55
  49. 2006. november 16. 08:537853.
    kedves kusza !

    En szeretem a nevem csinomjank- igy orulok- ha igy szolitasz . Egy kis emirsegben lakom a perzsa(arab) obolben. szoval egy arab orszagban- ahol a lakosok kis resze a helyi-es tobb mint fele vendegmunkas = ferfi .

    a ruhakat nem en varrtam . csak diszitettem. van egy online aruhaz-ami lehetoseget ad barkinek-arra- hogy az altaluk kinalt ruhadarabokat feldiszitse kedve szerint .
    regen tudtam varrni . de elfelejtettem . nem okozott sok oromet. a varro gepekkel mindig annyi baj volt . az oktato ki volt akadva- hogy mennyire nem vagyok pontos . es szabni nem is tanitottak - rajottem- hogy a tanfolyam elvegzese utan csak arra leszek kepes- hogy kesz szabasmintak alapjan dolgozzak.ugy hogy hagytam is az egeszet .
    de mindig irigyeltem-azokat akik jol tudnak varrni .
    előzmény:
    Kusza (7852)
    2006-11-16  08:10
  50. 2006. november 16. 08:107852.

    Jó reggelt csinomjank!  Csak azért szólítalak így, mert nem tudom a nevedet. Sajnos, még azt sem tudom, hogy hol élsz, csak úgy sejtem. Nagyon ügyes lány vagy, szépek amiket varrtál. Ezelőtt Karácsonyra mindig varrtam az ajándékokat, pizsamát, melegítőket. A fiamnak az egyik iparművész barátja, készített egy nagyon jó nadrágszabásmintát, évekig én varrtam a nadrágját. Itt van egy olyan topik, ahol a lányok varrásról beszélgetnek. Nagyon ügyes dolgokat készítenek, szeretem őket olvasgatni, nagyon jó ötleteket adnak. Magdi

    előzmény:
    csinomjank (7848)
    2006-11-16  03:48
  51. 2006. november 16. 06:557851.
    Jo reggelt....neked, itt ugyanis most kezdododott az iccaka nemregen, csak tevedesbol folebredtem kicsit. De csak atmenetileg...
    Szepek a ruhadarabok amiket dekoralsz, nagyon egyedi es roppant mutatos- a sapka kulonosen aranyos!
    A karacsony foltehetoen minden idok legjobban osszekocolt unnepe, miert, hogyan lett eppen ilyen amilyen...mindenki tett hozza valamit az idok soran aztan most a kedves edesanyja se ismerne ra...A romaiak napunepe is oka lehet, de en minden evben olvasom valahol , hogy leginkabb az eszaki, skandinav nepek orultek borzasztoan a teli naejegyenlosegnek es arra vezetik vissza... Talan. Dehat semmikeppen se kereszteny, nem. Minden valamirevalo kereszteny unnep egy nepszokas kiegyensulyozasara, ellensulyozasara lett kitalalva...A Bibliaszakertok mindig azt mondjak Jezus nem is decemberben szuletett. Kulonben is engem minidg megmosolyogtat a kereszteny naptarak nagy precizitasa ilyen ugyekben- hiszen a regi idok kalendariuma egeszen mas volt, hogy lehetne osszepasszintani a napokat evezredek tavlatabol? A Husvet mar sokkal inkabb "fix" ami az idopontot illeti- azaz jezus halalat, de szuletese...kevesbe.
    na nem vagyok valami koherens, talan jobb,ha megyek aludni...Olyan langyos az ejszaka mintha szeptember volna. Kulonos idojaras- allitolag enyhe lesz a tel es csapadekos...
    A szulok, szuleink roppant pragmatikusak tudnak lenni idonkent. Egyebkent is, senki sem profeta a sajat hazajaban, azaz csaladjaban...na.....jocccakat nektek.....eberhardt mindjart ebred es hoz valami szepet.....zzzzz...
    előzmény:
    csinomjank (7848)
    2006-11-16  03:48
  52. 2006. november 16. 04:077850.
    Mpiggy ! nagyon arisztokratikusan hangzik amit a lovaglasrol irtal .
    en is mindig vagytam ilyesmire-de valjoban nagyon felek a lovaktol .

    hadasa ! fogalmam sincs- hogy mit is irogatsz -de - hogy a tovabbi csalodasktol megkimled magad ne szamits arra - hogy a hozzad kozelallo emberek elismernek majd . tul kozel vagytok egymashoz .anyukadnak te a kislany vagy meg mindig .
    nekem kb hat eve volt egy kis kiallitasom kisvarosunkban .apukam igy kommentalta :_milyen voltmilyen volt? hat te csinaltad-latszik .
    a nyaron volt unokahugom eskuvoje - az egyik fenykepet-amit kuldtek szamitgeppel atalakitottam festmennye . klaranak nagyon tetszet titt a forumon .ezen felbatorodvan hazakuldtem belole . na anyukam mit valaszolt?" kislanyom,ez nem onallo munka !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2006. november 16. 03:567849.
    azert nehany muvemet felteszem . nehany ruhadarab-amit en dekoraltam .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2006. november 16. 03:487848.
    szep jo reggelt !

    itt csodaszep ido van. minap kimentunk a nyilt tengerhez -azzal a tervvel- hogy ha senki sincs-akkor furdunk egyet, de hat sajna tele volt munkasokkal. igy a mi kis haromeveskenk lett az egyetlen nonemu furdozo .
    de attol fuggetlanul nagyon szep-es jo volt kiszabadulni a varosbol. fenyekepek a masik komputeren-es hiaba kerem mar alanyomat- hogy toroljon le a flash memory-rol( mert tele van ) - ho gy attudjam hozni.( apropo van magyar neve a flash memory-nak ?)

    ami a regebbi tortenetemet illet - igen szamira itt el ujra az obolben - retteges neki mindennap a kisbabajval ugy fel tole -a felelossegtol .
    kusza ! koszonom dicsero szavaidat . minden irogato ember ilyen halas olvasokra- vagyik .

    napjaimat az iparmuveszet buvoleteben elem . hu- de nagykepuen hangzik- de tenyleg ruhakat dekoralok stb.probalom megerteni az internetes marketing lenyeget .
    olvasgattam a karacsonyrol . talaltam egy honlapot -amit a ferjemnek azonnal me gis mutattam - ami allitja- hogy a karacsonynak semmi koze a keresztenyseghez . inkabb a romai szatrunusz unnep tovabbelese .
    egy masik honlap pedig azt taglalja- hogy a kereszteny egyhazak mennyire elleneztek anemet nepszokas-a karacsonyfa allitas elterjedeset- mert abban pogany balvanyimadatot lattak ., amerikaban a puritanok sokaig egytalan nem engedelyeztek ,
    ez nekem azert erdekes csak - mert a helyi ujsagban beirkalnak mindenfele emberek- hogy miert van a plazaban annyi karacsonyfa - ez nem kereszteny orszag . annyira meg vannak rola gyozodve - hogy a karacsonyfa egyenlo a keresztenyseggel !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2006. november 16. 01:167847.
    Dehat ez nem vicc...igaz tortenet...!
    Igen van lovunk, voltak lovaink, de en csak kulso szemleloje voltam a dolognak... nekem ugy tunt ok egy sokkal osibb, ismeretlen vilagot kepviselnek, nem haziallatok...hanem onallo, meltosagteljes es gyonyoru lenyek, akiket kemeny munkiaval, egyuttmukodessel meg lehet talan ismerni, de megtorni, vagy kisajatitani soha. A kutyusok az mas, ok boldogan jonnek, elvezik az emberi tarsasagot, a torodest... Nem mindegyik egyforman okos, sot...de a vizslakrol immar nagyon elismero velemenyem van- le a kalappal...En nagyon igyekszem, hogy utolerjem Reka logikajat, szokasait, elkepzeleseit.../pillanatnyilag szornyu zajt csap eppen a konyhaban, mindent elkovet, hogy ra figyeljek.../

    Az idok kezdeten...azaz 20 evvel ezlott ...volt egy jol megtermett ponink, azon tanultak a lanyok lovagolni...Senki nem torodott vele az istalloban, ...maganyos volt es koszos...A lanyaim gondozasba, szarnyuk ala vettek - igy lett a mi tulajdonunk, fillerekert. Meg hosszu eveken at csaladtag volt, senki nem tudta pontosan hany eves...Kozben persze kinottek, kellett egy loszerubb lo, hat megvettunk egy aranyos, szelid, szurke arabot, a neve ennek megfeleloen Ali Fahid volt, igen jo csaladbol szarmazo. O is sok szep lovaglast, sot szalagokat, ermeket hozott a hazhoz- megbizhato volt es nyugodt termeszetu. Aztan gondoltuk legyen meg egy / a poni ekkor mar nem volt koztunk/ es akkor vettuk, sajnos eleg szerencsetlenul Artysant. Gyonyoru, ideges, nagy igeretekkel teli...es kiszamithatatlan. Foltehetoen boldogtalan gyermekkora miatt- ezt csak talalgatjuk. haromszor annyit fizettunk erte mint Aliert, de sosem hozta meg a hozzafuzott remenyeket. Sok-sok-sok munka, kemeny gyakorlas, felresikerult versenyek utan, meg a mai napig is a mienk, meg ma is gyonyoru, nemes...es kiismerhetetelen. Agnes mar csak azert ragazkodik hozza, mert- az ove...mert szereti, de lovagolni mar szinte alig van ideje, modja! A paci csodas heleyen lakik, ragyogoan ellatjak- de nyereg ritkan kerul a hatara. talan jobb is igy...
    De ezzel egyutt, nagyszeru dolog volt, hogy lanyaim egyutt nottek, egyutt dolgoztak veluk az evek soran...nagyon sok felelosseget, turelmet, diszciplinat kovetelt a veluk valo banasmod.

    Hugocskam, ezido alatt, Sumeg varosaban komoly loallomany tulajdonosa...de az o kapcsolatuk is egeszen mas a pacikkal...maskeppen latjak, maskeppen kezelik oket...Az a loallomany sokkal inkabb "uzleti jellegu, sokkal kevesbe szemelyes es erzelmi toltesu.
    ha valaha is lattad a Szechenyi filmet , vagy a Napoleonrol M.orszagon forgatott filmet , sogorom, unokaocseim, lovaik, vadaszebeik statisztakent komoly resztvevok...Ok profik.
    Egy alkalommal -talan 10 evvel ezelott...a lovasbemutan mi /szulok/ is , mint rendesen ott toporogtunk az istallok kozeleben... izgalmas, szines vilag! Agnes valahogy elnezte a kezdes idopontjat, kesett, nem jelent meg a hangosbemondo elso hivo szavara....izgatottan neztunk a hatso epuletek, az o istallojuk fele, nyilvanvalo volt, hogy elszalasztja a versenyszamot! Es akkor hirtelen, egy jokora porfelhoben megjelentek, a gyerek felhevulve, elszantan, a lo nyakara hajolva vagtatott a kapu iranyaba... ugy tunt karnyujtasnyira mellettem suvitettek el...Elerte a versenyt, sot minden idok legjobb teljesitmenyet nyujtottak mindketten...nem volt ido ugyanis az izgalom, a feszultseg feltoltesere...De nekem nagyon felelmetes volt, akkor jottem ra mennyire kemeny kontroll kell ezeknek a negylabu csodalenyeknek a megfekezesehez...hatalmas energia, osi oszton van a trenirozott, selymesfenyu felszin alatt... Igazabol nem ismerjuk oket.
    Annyi biztos, a lovas es lo kozti kapcsolat sajatsagos, komplikalt seizmatikus rendszer, amit csak ok ertenek.
    En a mozgasukat, a fenseges, meltosagteljes mozgasukat csodalom leginkabb.
    majd egyszer talalok fotokat is!!
    előzmény:
    klára13 (7821)
    2006-11-15  20:05
  56. 2006. november 15. 23:577846.
     Közben látom,
             megvan ez a régi böngészőm is.
        Akkor meg mi a csudának küzdök a Mozzillával?! Ami nekem valahogy majmot jelent. Orángutánt. Ami kedves, csak éppen túl nagy. És túl ... túl, a hegyen túl, mondta Wöeres Sándor, és úgy nézem, Mozzilla és a szcientológia kissé agyamra ment. Tartsátok távol magatokat mindkettőtől, ez jó tanács! Sziasztok. Legyen - hat percet elsinkófálok -, legyen szép napotok!
      
    előzmény:
    klára13 (7845)
    2006-11-15  23:49
  57. 2006. november 15. 23:497845.
    ......... Na jó, a fejbekólintást inkább tréfának szántam. Kicsimet én sem ütném meg a világért sem. Nagyobb hangon rászólni sem engedek, mert nagyon érzékeny.
    .......... Érdekes anyukád van. Szókimondó. Talán jobb így. Az egyenességet sok mindennél többre tartom.
    ............ Előttem is titok, miért kell ez a Mozzilla. Egyelőre rémes. Az explorerrel úgy tudsz rendes bekezdést csinálni, bár ha akar5sz, ha az entert és a Shiftot egyszerre nyomod le. Elég nehéz. Könnyű hibázni, és máris ott az üres sor. Ilyenkor vissza kell menni, és újra kezdeni. Verset is így lehet beírni tág sorközök nélkül. Legjobb, ha a két billentyűt két mutatóujjaddal ütöd le. Mondom, kissé körülményes. Ez a Mozzilla...! De minden rendben van. Talán megszokom. Majd megszokom.
    . billentyű
    . kesztyű
    . csengettyű
    . tudsz róla, hogy a zoknit a nyelvújítás idején így keresztelték el:
    . lábtyű?
    Most már tényleg szia! Szép álmokat! Ez a bekezdés-ügy hozott vissza. Na, jó éjt!
    előzmény:
    Hadasa (7843)
    2006-11-15  23:26
  58. 2006. november 15. 23:277844.
    Szép álmokat!
    előzmény:
    klára13 (7841)
    2006-11-15  23:19
  59. 2006. november 15. 23:267843.

    Anyukám 65 éves.

    A megharapást ne véresen komolyan gondold, csak mondjuk erősebben harap, mint azt én ideálisnak gondolnám. Véresre még sohasem harapott, na, azt nem is ajánlanám neki!

    Nem, ő macskakaján él, soha életében nem fogott egyebet, a lábamnál! Meg kap minden nap fogtisztító pasztillát (úgy néz ki, mint a parafadugó és halszaga van, de csak a pasztillának, a macska szájának nem).

    És a fejét nem bántom, viszont a fenekére szokott kapni elég tisztességeseket. Olyankor mosolyszünet van legalább 2 óra hosszáig - tovább egyikünk sem bírja ki! Nem vagyok haragtartó, és nem is vagyok képes annak lenni. A macska sem - hála Istennek!

    előzmény:
    klára13 (7838)
    2006-11-15  22:57
  60. 2006. november 15. 23:227842.

    Lehetséges.... nem ismerem az illetőt.  

    Küldtem újabb művet.

    Nekem a kezdetektől Microsoft Internet Explorerem van, és meg vagyok elégedve vele.

    Most látom, hogy tabulátorral itt sem lehet bekezdést kezdeményezni... Igaz, ez fórumozásra való, nem naplórészletek, vagy novellák alkotására, idézésre. Bár lehet, hogy az is megoldható, csak én még nem próbáltam.

    előzmény:
    klára13 (7839)
    2006-11-15  23:15
  61. 2006. november 15. 23:197841.

    Jó éjt!
    előzmény:
    klára13 (7840)
    2006-11-15  23:15
  62. 2006. november 15. 23:157840.
    Közben itt mindenfélék történtek, olvastam, lefagyott a gép, és nálam leesett a tantusz. Hogy miért az enter. Eddig a sima enter üres sort eredményezett. Megnézem, most mit tesz.
    Mert az nagyon zavart, ezért választottam a nehezebb, azaz munkásabb, de nekem jobban tetsző megoldást, s rendes bekezdést.
    A sor elején kezd, látom, hiába az enter. Marad a pontsor, azt gondolom.
    Mostantól Mozzilám van, ami nagyon szokatlan. Majd megtanulom. Bár nincs mit, csak kissé szokatlan. Lehet, nem a Mozilla az oka a bekezdés hiányának?
    előzmény:
    Hadasa (7836)
    2006-11-15  22:20
  63. 2006. november 15. 23:157839.
    Közben itt mindenfélék történtek, olvastam, lefagyott a gép, és nálam leesett a tantusz. Hogy miért az enter. Eddig a sima enter üres sort eredményezett. Megnézem, most mit tesz.
    Mert az nagyon zavart, ezért választottam a nehezebb, azaz munkásabb, de nekem jobban tetsző megoldást, s rendes bekezdést.
    A sor elején kezd, látom, hiába az enter. Marad a pontsor, azt gondolom.
    Mostantól Mozzilám van, ami nagyon szokatlan. Majd megtanulom. Bár nincs mit, csak kissé szokatlan. Lehet, nem a Mozilla az oka a bekezdés hiányának?
    előzmény:
    Hadasa (7836)
    2006-11-15  22:20
  64. 2006. november 15. 22:577838.
    ......... Ütök én egy entert, Drágám, de nekem,mint kevésbé humánus egyénnek az jut eszembe, hogy macskát is fejbe kéne kólintani, amikor harap. Mert tudom, a macska foga különösen szennyezett a sok fehérjétől, bár Tiéd biztosan nem fog egeret, ami még súlyosabbá tenné a dolgot. De hogy megharap? Na, ne! Ezt túlzásnak találom.
    ............ Anyukád hány éves?
    előzmény:
    Hadasa (7837)
    2006-11-15  22:24
  65. 2006. november 15. 22:247837.
    A féltékenységi jelenet úgy zajlik le, hogy Levus olyankor egyre vadabbul támad nekem, és bizony jól összeharapdálja a lábamat, ha időben nem figyelmeztetem, hogy ezt bizony hagyja abba! Kicsi korában a kezemnek esett neki, azt rágta, harapta, hogy egy alkalommal még bőrgyógyászhoz is el kellett mennem, mert a sok harapás miatt hólyagok keletkeztek a kezem fején, és kipirosodott. De szerencsére ezt nem csinálta sokáig, újabban a lábamat pécézi ki!
    előzmény:
    klára13 (7833)
    2006-11-15  22:07
  66. 2006. november 15. 22:207836.
    Klárikám, simán üss egy entert!
    előzmény:
    klára13 (7833)
    2006-11-15  22:07
  67. 2006. november 15. 22:197835.

    Egyre mélyebben  ok! Most már keresgélnem kell, mert műveim jelentős része (sajnos) kizárólag papírformában létezik! Van egy "tervem", és kb. egy éve dédelgetem, de még nem fogtam hozzá, csak gondolatban "írom". Ha végre kicsit több időm lesz, hozzá is fogok, de most még a munkásokat kell felügyelni, és hétvégén takaríthatok ezerrel, mert egyrészt anyukám jön haza, másrészt a munkások jóóóól összejárták a szép, tiszta lakást! És ősz lévén, ez eléggé meg is látszik!

    Olyan szomorú vagyok, amikor eszembe jut, hogy az anyu sose kíváncsi az írásaimra!  Illetve, amikor az utolsóból olvastam fel neki, kijelentette, hogy halál unalmas, és inkább megy aludni...

    előzmény:
    klára13 (7833)
    2006-11-15  22:07
  68. 2006. november 15. 22:187834.
    Ráleltem a szabadzona.hu oldalra a szerelőgyerek jóvoltából, ahol a Pilot fedőnevű szerző Öntisztítás című könyve olvasható. A könyv érdekel, ám megmondom Nektek, hogy az oldal a szcientológia egyházé, eszerint viszonyuljatok hozzá, ha érdekel Benneteket is. Kissé ingoványos a terület.
    előzmény:
    Schanti (7825)
    2006-11-15  21:14
  69. 2006. november 15. 22:077833.
    Szia, Hadasa! Gyönyörű írást küldtél nekem, köszönöm! Mondd Proust jelentkezett már Nálad kisinasnak? S az Ulysses talán a Te korai munkád? Fantasztikus vagy! Jöhet a következő!
    ............... Mondd, milyen volt a féltékenységi jelenet?
    ............... Ezentúl így készítem el a bekezdést, mert a sor mindenképpen a sor elején kezdődik, hiába kezdek új bekezdést! Ami nagyon rossz, igaz, Hadasa? Ha valaki, hát Te, igazán tudod!
    előzmény:
    Hadasa (7830)
    2006-11-15  21:58
  70. 2006. november 15. 22:047832.
    Nagyon aranyos fotók! Így szép az élet: állatok és emberek... együtt! Ha magam nem lennék 2 laki, jóval több állatkám lenne!
    előzmény:
    Schanti (7825)
    2006-11-15  21:14
  71. 2006. november 15. 22:007831.
          Ez nagyon tetszik!
    előzmény:
    MPiggy (7814)
    2006-11-15  18:40
  72. 2006. november 15. 21:587830.

    Tényleg izgi lehet a kuty-macs összeszoktatás!

    Az én nagyságos uram sem semmi: szabályosan boldog, hogy most (megint) kettesben vagyunk, nem kell rajtam osztozkodni! Érdekes, már nem rendez féltékenységi jeleneteket, és azt hittem, hozzászokott anyukám jelenlétéhez (meg a rangsorhoz, hogy sajna, de ő az utolsó a családban). De most, hogy újra birtokolhat, megint olyan, mint régen: bújós, kedves, akár az ölembe is ül, és nem telhet el éjszaka nélküle! Meg kell mondjam: anyukám cseppet sem hiányzik neki!

    És megint óóóóbégat éjszakánként!

    előzmény:
    Schanti (7809)
    2006-11-15  17:21
  73. 2006. november 15. 21:567829.
    Megértelek. Barátainkat felfalni elég nehezünkre esik. Szerencse, hogy nálunk a kutyákat nem szokás.
    előzmény:
    Kusza (7827)
    2006-11-15  21:39
  74. 2006. november 15. 21:547828.
    Nagyon népes család vagytok! Szép család! Ilyenkor szokták mondani, ahol ennyinek jut, ott jut eggyel többnek is. Gratulálok Bagirához, nagyon szép cica.
    Most jutott eszembe, valaha, még lakótelepen laktunk, hazavittünk egy fiatal fekete cicát. Három szobánk volt. Az egyikben az akváriumok voltak, szám szerint nyolc darab, és a madarak. A másikba, a fiúk szobájába, beköltözött a cica. Hálószobánk kicsi volt. A madarak kalicka nélkül, szabadon éltek, gould amandinák. Folyton résen kellett lennünk, a macska át ne tévedjen. Rémes volt. Anyósom oldotta meg a helyzetet: örökbe fogadta, hazavitte falura a cicát. Hatalmas, gyönyörű kandúr lett belőle, mígnem egyszer csak eltűnt. A cicákban ez a borzasztó, hogy ki tudnak menni, hiába van kerítés, territóriumuk határainak semmi köze hozzá. Aztán eltűnnek.
    Nővérem cicája Győrben egyszer eltévedt a hóban. Két hét után találták meg, egy padláson rekedt, csont sovány volt. Minden áldott nap járták a környéket, amíg nyomára bukkantak. Ma is él, nagyon öreg.
    Nálunk most a nyúl miatt elég ingatag a helyzet. Mert Bazsiéknál kószál, és folyton vigyázni kell, nehogy Tomi vagy Kicsi megölje. Bár Kicsinél már nagyobb ez az óriás törpenyúl. Picurkánál is, akivel nagyon szeretik egymást. Zsófimnál felvetettem, talán összebarátkozhatnának mindnyájan. De ő félti Kajlát. Azt mondja, a kutyák vadász ösztöne nagyon erős. Lehet, igaza van,mert a nyúl azért mégis csak zsákmányállat a körforgásban.
    előzmény:
    Schanti (7825)
    2006-11-15  21:14
  75. 2006. november 15. 21:397827.
    Arra már nem emlékszem, hogy mennyi idő alatt nőttek fel, de arra igen, hogy minden csirkét megsirattam, mikor lekellett vágni. Még arra is emlékszem, hogy mindegyiknek adtunk nevet.
    előzmény:
    klára13 (7818)
    2006-11-15  19:47
  76. 2006. november 15. 21:357826.
    Hasonlóképpen gondolkodunk. Talán kissé hiúbb vagyok, hajfestésre, krémekre gondolok. Egyszer már abba akartam hagyni, de Zsófim annyira lebeszélt, hogy lebeszélt. Ha fiatal lennék, tudod, Webi, arra az új lilára festeném hajamat! Nagyon tetszik. De pojácának csak fiatalként szabad lenni, ahogy tinédzsernek is. Némely dolgot lekéstem, jól van így. Mindig lesznek új és új dolgok, s bár számunkra haszontalanok maradnak, azért jó látni őket.
    Gépem újult erővel szolgál engem a továbbiakban! Nagyon jó! Vége a sikoltozásnak, miszerint "egyre kevesebb a hely a lemezen!" Minden egyes hozzászólást, minden egyes levelet eltárolt külön mappaként, az volt a baj. Kétségtelenül jót akart, de elhibázta szegény kis masina. Legalább úgy örülök egészségének, mint örültem, amikor megérkezett. Gondolom azért, mert közben szívemhez nőtt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7823)
    2006-11-15  20:13
  77. 2006. november 15. 21:147825.
    Klara szivem igerem irok a lovakrol,de most teljes figyemem az allatokra szentelem---
    előzmény:
    klára13 (7820)
    2006-11-15  20:02
  78. 2006. november 15. 20:587824.
    Igen,Webi: Szomoru es maganyos voltam,bar csaladban emberek vettek korul
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7819)
    2006-11-15  19:47
  79. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 15. 20:137823.

      ha eljutottam odaig, hogy szeretk valamit, vagy valakit, azt ugy szeretem ahogy van, nem probalom megvaltoztatni. bar a valaki eseteben lehetnek csalodasok is, ilyenkor ha csendes parbeszeddel remenytelen esetnek latszik (es az illeto nem csaladtag), akkor tulteszem magam rajta, pontosabban tullepek 

       az oregseggel semmi bajom nincs, a hajam mar regen feher, nem festem. kremeket csak alkalomadtan hasznalok, nem zavar a kulsom. ha ennek ellenere az emberek szivukbe fogadnak, akkor mi a baj? 

       nem en csak nektek ''nyavalygok", es ez nagyon jolesik nekem, felfrissulok tole, a szivemben legalabb 30 evvel fiatalabb leszek, csak ne hogy az eszem is ugyanigy fejlodne vissza, nem szeretnem. teged nagyon fiatalnak erezlek, a szeretet-szivarvanysugaradbol.  

    előzmény:
    klára13 (7817)
    2006-11-15  19:41
  80. 2006. november 15. 20:077822.
    Elköszönök, mielőtt felforr gépem agyvíze. Már érkezett ventillátor. Bazsim hozta, és ígérte, beszereli. Szervusztok!
    előzmény:
    klára13 (7820)
    2006-11-15  20:02
  81. 2006. november 15. 20:057821.
    Vicced nagyon édes volt! Nagyon szellemes!
    előzmény:
    MPiggy (7814)
    2006-11-15  18:40
  82. 2006. november 15. 20:027820.

        Sasa, ahogy Kata írta, e játszmát már lejátszottátok. Azt gondolom, mindketten nyertetek. Te is, Bagira is. Jó lesz így.
        Sasa! Említetted, lovakkal is baráti kapcsolatban vagy. Kérlek, beszélj  róluk! Egyáltalán nem ismerem őket. Látom, gyönyörűek; gyönyörűeknek látom őket, mint mindenki, holott, ha elfogulatlanul szemügyre vesszük őket, elég aránytalnnak tűnnek a nagy testek a pipaszár lábakon. És csodaszépek ezzel együtt. Selymes sörényük, meleg tekintetük.
        Ilyesmit szoktam kérdezni, és a válasz a kérdéshez illőn primitív szokott lenni: tényleg okos, mint a kutya? Tényleg tudja, ki az ismerős? Tényleg emlékszik? Mit lehet erre mondani? Igen. És kész. Te talán tudnál többet mondani róluk. Kata is említette valamikor, hogy mintha nekik is lettek volna lovaik. Tehát ő is ismeri őket. Szeretnék hallani a lovakról, értelmükről, érzelmi életükről. 

    előzmény:
    Schanti (7804)
    2006-11-15  15:56
  83. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 15. 19:477819.
      ennyire depresszios voltal? szegenykem 
    előzmény:
    Schanti (7806)
    2006-11-15  16:51
  84. 2006. november 15. 19:477818.
      Nagyon szeretnék kotlós tyúkocskát! Csibéket! Gyöngytyúkot, japán tyúkokat és kakaskát. Aztán felnőttek a kiscsirkék? Szóval, a kikelteket anyjuk szárnya alatt kell hagyni? Megjegyzem, mert hátha valamikor jól jön még ez a tudás. Mit lehet tudni... Mennyi idő alatt nő fel a csibe? Gyermekkoromban voltak. Elfeledtem.
    előzmény:
    Kusza (7812)
    2006-11-15  18:26
  85. 2006. november 15. 19:417817.
         Ajajajajj! Édes Webi! Ilyesmit állítani rólunk! Mint Sasa mondta, nagyon igaz, ha mindig minden jó lenne, észre sem vennénk.
         Különvéleményemet mondom: ki nem állhatom, ha "használni" akarnak engem! És nagyon szeretek öregnek lenni. Hogy "valami"? Nyilván eltévesztetted: valaki. És ha valaki, akkor Te valaki vagy, egész életed erről beszél.
         Édes Webim! Ugye, nem nyavalyogsz magadnak? Mert nekünk lehet. Bármennyit, legfeljebb cáfoni foglak újra és újra.  Csak magadnak tilos.    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921360 (7813)
    2006-11-15  18:35
  86. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 15. 19:167816.
       gyonyoru!...becsukodom...
    előzmény:
    klára13 (7794)
    2006-11-15  00:09
  87. 2006. november 15. 18:477815.

    Oh, Kuszamusza! latom az egeszet lelki szemeim elott!! Mar akkor is olyan "aggodos" voltal ugye?? rem aranyosak a pici selymes-pihes aprosagok! Nekunk is volt valamikor, emlekszem friss zoldsalatat vagtunk pici darabokra nekik, meg turot kaptak...jol eltek, egeszsegesen!

    Volt egy tarsasjatekunk amikoris ki kellett talalni "kartyakra" irt szovegbol milyen allatrol is van szo- es ha kitalaltad rarakhattad a tablara az allat kepet-vagy valami ilyesmi. Erre az egy mondokara emlekszem

    " Puha pihe gomolyag, tojik majd, ha komolyabb..."

     

    előzmény:
    Kusza (7812)
    2006-11-15  18:26
  88. 2006. november 15. 18:407814.

    Megertem en a kutyalogikat- de neha felulbiralom...Nincs is addig semmi baj, amig EN vagyok a fonok, csak forditva ne legyen.Vagy csak neha.

    Gaborod akciojarol eszembe jutott egy csacska vicc. A ferj megelegeli a macskauralmat es nyakon fogja a cirmost, bevagja az autoba, kivezet a falu szelere, kirakja. Elegedett sohajjal hazakarikazik-mire a garazsajto ele er mar latja a macska rezzenestelenul napozik a tornacon, szokott helyen. "hogy a fuzfanfutyulo..." Masnap felnyalabolja a joszagot, be az autoba- ezuttal athajt a faluszeli kiserdon, megkeruli a borokast, aztan kiszall, kirakja a macskat. Hazafele mar messzirol latja, Pamut a tornacon szunnyad. Nem adja, fel...!  Reggel be a macskat az autoba, harmadik faluig meg se all, atvag a tomenti fenyvesen, megkeruli a vardombot,  befordul a szoloskertek mellett , - aztan mint aki jol vegezte dolgat kirakja az allatot az arokparton. Elegedetten ul vissza a volan moge.  Felora mulva otthon szol a telefon...." Terka, nezd man meg, otthon van-e a macska."  Hat persze"  valaszol az asszony, "most evett-  miert?"

    " Kerdezd man meg tole az utat, eltevedtem"

    előzmény:
    Schanti (7811)
    2006-11-15  18:00
  89. Torolt_felhasznalo_921360
    Torolt_felhasznalo_921360
    2006. november 15. 18:357813.

       a derek es hatfajas osszes okai ugy egycsomoban rampasszolnak , szoval mar hasznalhatatlan oreg valami vagyok.

       koszonom a jotanacsokat, hala isten mar mar elmult a fajdalom. 

       igazan orulok, hogy megtalaltad a word-odhoz a "kulcsot" 

    előzmény:
    klára13 (7791)
    2006-11-14  23:56
  90. 2006. november 15. 18:267812.
    Kata örülök, hogy ismét köztünk vagy és köszönöm, hogy idevarázsoltad Bostont. Leírom, hogy jártam egyszer, mikor a gyermekeim kicsik voltak. Akkor még kertes házban laktunk és volt egy pár darab tyúkom. Az egyik tyúkom kotlani kezdett, igy megültettem, a gyerekek kedvéért. 21 db tojást tettem alá és 19 kikelt belőle. Nem volt semmi tapasztalatom, hogy kell vele bánni, mikor kezdett kellni, egyenkint kiszedegettem alóla, hogy agyon ne tapossa. Utólag mondták, hogy nem jól tettem, mert azután nem akarta elfogadni a kotlós kiscsibéket. Mikor az utolsó kikellt, oda raktam a csirkék közé, a kotlós felborzolta a tollait és szerteszét repítette a csibéket. Nagyon megijedtem, hogy mi lesz most. De végül leültettem a tyúkot, lefogtam a szárnyait és elkezdtem szépen beszélni hozzá, olyan aranyosan elkezdett pityegni, lehetett érteni, hogy hívja a csibéket. Úgyhogy a végén, szépen megbarátkoztak egymással
    előzmény:
    MPiggy (7805)
    2006-11-15  16:42
  91. 2006. november 15. 18:007811.

    Réka viselkedése kutya szemmel nézve egyéretelmü. A kutyusod saját maga alakította ki az értékrendet. Tehát utánnad Ö a domináns. Ezért ül a helyedre.Természetes dolog,ha eddig szabad volt neki,akkor most is csak azt szeretné ami számára kijár! Katám,egy kutya soha nem kezd el azon filozni hogy tiszta az autó vagy piszkos. Számára így egyéretelmü: Utánnad Ö jön a rangsorban (legalábbis szerinte) az autó az a terület amit megosztottál vele. Kutyául: beengedted a felségterületedre és megengedted hogy a helyedre üljön. nem érti miért változtattál most a "törvényen " Az állatok szigoru törvények szerint élnek,amelyet utálnak megváltoztatni.

    Réka csupán azért nem kergeti meg a macskákat mert nem a macskák jönnek hozzátok. akkor megnézhetnéd ! Így Réka lép a macskák területére ,és mivel a macskák világosan tudtára adják:Betolakodó vagy ! Réka elfogadja,hisz a macskák vannak otthon.

    Most elköszönök,indulok haza. Gáborom már hívott az előbb, hogy a cica kitartóan ott dekkol a garázstetőn pedig Ö már háromszor is levette onnan és kivitte az utcánk végén lévő sportpályára. A maccs viszont eltökélt. Na, asszem holnap-holnapután nem leszek,aztán meg hétvége. Meglátom mit tehetek,mire elég az a négy nap mert pillanatnyilag több szabit nem vehetek. Majd teszek fel képeket a kutyákról és Vadászról .  Mentem,hétfőn jövök

    előzmény:
    MPiggy (7810)
    2006-11-15  17:46
  92. 2006. november 15. 17:467810.

    Emlekszel ugye foka-Evara, aki nehe be-benez ...de nem szeret lekotodni sehova. Nagyfia kapcsan errol sokkal, sokkal  tobbet tud es egyetertene mindennel amit meselsz. nekik is volt egy ragyogo kutyus aki a fiaval nagyon szoros es fontos kapcsolatban volt. 

       Aida biztosan ragyoan bevalna. De azert ugye a tied maradna??? Igaz lehet amit mondasz...amikor Agneshez belepek Rekaval, rogton keresni kezdi a ket macskat, azok meg lapulnak, fujnak...sziszegnek a butorok alatt...Reka minden alkalommal rovid uton foladja . Rohangalasrol szo sincs...Mostanaban kulonos dolgokat muvel egyebkent- az autom hatuljaban egy utazoketrece van, abban "pihen" amikor furikazunk....avagy boltba beterek. Szo nelkul belemaszik, hallgat...Eddig szabadon garazdalkodhatott a regi kocsiban...a szornyu kosz mellett artalmatlan volt, igazan. Csak akkor mozdult meg amikor kiszalltam. Mire kiertem az uzletbol MINDIG az en helyemen ult, a volan mogott...Most ennek vege, kenytelen vagyok az auto tisztasaga miatt limitalni a szabadsagat...Azota ket porazt ragott szet...vegre rajottem, hogy ne legyen rajta poraz ilyenkor. Tegnap -hogy hogy nem a ketrecenek ket KULSO sarkat ragta ripityara...Egyszeruen nem tudom hogy fert hozza! Fizikailag lehetetlen...hiszen o BELUL van...!

    Most feladta nekem a lecket, az biztos.

    Csakugyan tunderiek Simonnal- es SOHA nem veszi el a jatekait. Ha viszont a kicsi  teved es eltulajdonit egy muanyag csontot...vagy labdat, akkor odaballag es szeliden elveszi tole...

     

    előzmény:
    Schanti (7809)
    2006-11-15  17:21
  93. 2006. november 15. 17:217809.

    Szia Kata ! Valójában így van,az autisták és az állatok hamar egy hullámhosszra kerülnek. (lehet bennem is van valami autizmusból? ) Van egy kedves kis barátnőm aki autista gyermekekkel foglalkozik. Szeretettel és nagyon becsületesen végzi munkáját. Gyakran bejár hozzám a könyvtárba,s beszélgetünk  állatokról, gyermekekről. Nemrég felkért nem kölcsönözhetné e Aidát a németjuhász lányt a foglalkozásokhoz. Az autisták és kutyák közt pl az is hasonló hogy nem szeretik ha kibillentik megszokott életritmusukból. Az autista gyermek görcsösen ragaszkodik a megszokott dolgaihoz.A kuty ugyanígy!

    Barátnőm mesélte,hogy az is pánikot válthat ki kis tanítványaiból ha nem a megszokott időben a megszokott tányérkában kapja az ételt. Fontos a kialakult sorrend is,tehát a nevelő milyen sorrendben osztja ki az ételt a gyermekeknek. Kutyáknál ugyanígy.Ha felborul a sorrend megzavarodnak és hajlamosak összeveszni.

    Aida nyugodt kiegyensúlyozott kutya imádja a gyerekeket és szerintem is kiválóan át lehetne képezni "terápiás kutyává" Temészetesen ez az én feladatom  lenne hogy a tananyagot megtanítsam Aidával. S utánna is pár hónapig szükséges lenne a jelenlétem .De nemcsak autistánál müködik ez a dolog,hanem a kicsi gyermekeknél is. Figyeld csak meg Simont és Rékát! szerintem nagyszerüen szót értenek !

    Igen,tudom hogy kisBagira már döntött. Nem először csinálok ilyent : kutya-macsek összeszoktatása. Rengeteg figyelmet és türelmet igényel. A kutyák és macskák közt szigorú hierarchia müködik.Namármost a másik bibi,hogy a kutya  és a macsek más nyelvet beszélnek. Mindaddig amíg nem tanulják meg egymás nyelvét nagy baj lehet ! Pl a macska ösztönösen futni kezd ha kutya közelít. Abban a pillanatban zsákmánnyá válik.S ha ezt már egy háromtagú kutyafalka teszi ,akkor a cicának nincs esélye. Tehát az első alapvető dolog amit kis Bagirának szükséges megtanulni hogy nem fut el hanem lelapul. A lapulo macskát nem bántja a kutya.  A másik : a macska ha megijed rámered az ellenfélre és felpuposítja a hátát. Ez kuty nyelven : Harcra való kihívás. Nnnnna,mszóval már látom lesz dolgom csak időm is legyen. Ámbár az is igaz a szükséges dolgokra mindig megkapom az időt is.

     

    előzmény:
    MPiggy (7807)
    2006-11-15  16:56
  94. 2006. november 15. 17:067808.

    Csakugyan nagyon helyesek!

     Nagyon meglepett, hogy a vilagnak ezen a huvosebb sarkan megjelennek minden nyaron, es apro helikopterkent berregnek, bizzegnek a legedesebb, legmezesebb viragok korul...Leszallni csak egy-egy  pillanatra szoktak, olyan, mintha allando mozgasban lennnek. Nagyon szeretik a harangos, csungo ,szines viragokat,/petunia/  abba lehet ugyesen belekostolni. Itt ugy is hivjak oket "Honeysuckle" azaz mez-szivo... / nekem a kolibri nev jobban tetszik.../

      Sokan kitesznek kis csoros lombikfele itatot nekik, priosra festett edes sziruppal / boltban kaphato/ es akkor odaszoknak. Alliotolag a kepeken szereplo no is azt rakott ki az udvarara...! De az nagyon szokatlan, hogy ilyen kozel mereszkedjenek!

    előzmény:
    hangyalány (7798)
    2006-11-15  09:21
  95. 2006. november 15. 16:567807.

    Szerintem nincs igazan valasztasra modod..., a macska mar kivalasztott teged. ha kint enni adsz neki, akkor lassan de biztosan domesztifikalodik...hozzatok szokik, belertve a labasjoszagokat is....es beilleszkedik a menazseriaba.

    lattam egy erdekes konyvet a repter konyvesboltjaban, mar banom, hogy nem vettem meg...A cimere nem emlekeszem, de az allatok beszedenek megerteserol szolt...Csak azert tunt fel valojaban, mert egy aranyos vizsla komoly profilja van a boriton... A konyv kulonlegessege, hogy egy autista no tanulmanyai es leirasa alapjan keszult. A boritobol megtudtam, hogy az autistaknak kulonos adottsaguk van az allatok megertesere- van valami kozos a "logikajukban"...gondolkodasukban ...Mindket felet segiti ha minel tobbet megtudunk errol a kulonos kapcsolatrol. A konyv iroja foltehetoen egy kevesbe sulyos autizmusban szenvedo valaki...hiszen sok-sok fokozata es valtozata van. Valoszinuleg nagyon sok "kulonc" zseni valojaban beleillik a "korkepbe". Peldaul Einstein...

    Amint eljutok a helyi konyvesboltba, utananezek... A repteren is vettem azert egy aranyos kis konyvet, tucskokrol szolo kepes, kemenyboritos "kiadvany"...Amint az utolso oldalra jutsz, folhangzik a ciripeles...a boltban majd hanyattestem amikor eloszor "vegiglapoztam" aztan nem birtam otthagyni. Miket ki nem talalnak manapsag...!

    előzmény:
    Schanti (7804)
    2006-11-15  15:56
  96. 2006. november 15. 16:517806.

    Kezembe került egy verseskönyv munka közben. S lám-lám akaratlanul is annál a versnél nyílt ki, amelyhez magányos éveimben menekültem. Lelkembe itta magát, annyira úgy éreztem, mindazt amit  féltve titkolok,amit gondosan rejtegetek az álarc mögött, helyettem is kimondja. Hosszú vers, ezért csak részletet írok le,de szeretném Veletek megosztani Barátaim ! Érdekes,most hogy hosszú idő után újra elovastam valami csendes meleg nyulagom ölelt át.Tehát az idézet .:

    " Még néha énekelnék.

    Egyszercsak a dal torkomon akad,

    Elfagy,kihül,

    Nem érzem szívemet a dal alatt.

    Szólnék néha egy simogató szót,

    Egyszerüt, tisztát édest,meleget,

    Vigasztalót.

    Kimondom: Koppan,

    Érctelenül,csináltan,hidegen.,

    Nem szürhettem által a szívemen.

    Magamhoz vonnék néha valakit

    közel,közel,

    Közel hozzám a félelmes magányba.

    De szegett szárnyként visszahull a két kar,

    És visszahull a nagy ölelés vágya,

    A kitárt karok félszeg ritmusát

    Nem a szív dirigálja. "

    (Reményik S. És a szívem is elhagyott engem  )

    előzmény:
    klára13 (7786)
    2006-11-14  23:34
  97. 2006. november 15. 16:427805.

    Igen, a lumbago nagyon huseges, vissza-visszater...ragaszkodik.... Ha ulsz mindig tegyel a derekad moge egy gurigara formalt takarot, vagy torolkozot. Padlon fekve nyujtoztasd ovatosan a labaid...terdben behajlitva...egyiket, aztan a masikat...A fajdalom jokora resze az izmok vedekezo osszehuzodasa, "okolbeszoritott" gorcsos volta miatt van...meleggel, ovatos mozgatassal igyekezz kicsit fololdani...

    Az elobb folraktam neked kepeket amit Bostonrol talaltam a neten-nem valami szepek, de megis mutat valamit es az a kornyek ahol legtobbet maszkaltam, a parkban, korulotte levo utcakban... aztan hipp-hopp eltunt az egesz beiras- most csakazertis ujra osszeszedem!!

    előzmény:
    Kusza (7803)
    2006-11-15  15:47
  98. 2006. november 15. 15:567804.

    Szia Klara ! aki nem tapasztalta meg a rosszat,hogyan is értékelhetné a jót? Rosszat ? Egyáltalán rossz e az amit pillanatnyilag annak tart az ember ? S csak később visszatekintve döbbenünk rá,bizony fejlődésünket szolgálta !

    Gondban vagyok Klara,s fogalmam sincs mi lenne a helyes. Már napok óta egy kamaszodó fekete kandúrka csavarog az utcánkban. Hangos nyávogással próbál csatlakozni járókelőkhöz.Sovány és magányos. Már körbekérdeztem a szomszédokat,de nemtudják kié? Magamban elneveztem kis Bagirának mert koromfekete, sárga villogó szemekkel. (régen volt egy hasonló cicánk azt hívtuk Bagirának .) Nos a kis Bagira úgy döntött csatlakozik hozzám. Pár napja ha kilépek az utcára azonnal hozzám szegődik és monda szegénykém a panaszait. Vesztemre elkövettem a hibát,hogy nevén szólítottam : KisBagira! Féltem,mert bár a három kutya Vadászt elismeri és megtüri,de idegen macskákkal nem ilyen toleránsak. Tehát,ma amikor hazaugrottam ebédre a kis Bagira az udvarunkban lévő fenyőfáról köszönt rám. Majd leugrott a garázstetőre és mondta . . -Megérkeztem . Engem a szívbaj kerülget,mert kis Bagira amint észrevesz azonnal szeretne lejönni hozzám. Viszont a garázs alatt van Luxi féltveőrzött rezidenciája ahová még a kutyák sem mehetnek.Szóval ,engem tör a frász mert nemcsak a kutyák de Vadász is szeretné elüzni a konkurenciát. Párom csak nevet:-Ugyanmár úgyis tudjuk mi a vége ! Gábor mosolyog : mami adhatok a macskakonzervből? Péter és Zoltán kaján vigyorral figyelik hogy alakulnak az események?

    Hát kell nekem egy másik kandúr ?! A másik gond ha már úgy döntött hogy marad ,akkor ahoz legalább 2-3 hét kell amíg megtanulja a kutyanyelvet, amíg a kutyák és Vadász eldöntik hol a helye ? Tehát játszhatom a gardedam szerepét ,szem előtt tartva kutyák-macskák minden rezdülésést. Ilyenkor ugyanis elég egy félreérthető mozdulat és kitör a káosz !

    Ajajaj........

     

    előzmény:
    klára13 (7801)
    2006-11-15  11:55
  99. 2006. november 15. 15:477803.
    Szia Klára! Örülök, hogy nem vesztek el a gépben a dolgaid. Egyúttal meg is köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem, hogy ilyen bármikor előfordulhat. Elmondtam a fiamnak, hogy mi történt, még akkor nem tudtam, hogy megtalálltad. Gyorsan lemezre mentett mindent. Majd nekem is megmutatja, hogyan kell ezt a műveletet csinálni, mert én még nagyon kezdő vagyok. Sajnos a lumbágóm visszajött, jó hogy Webinek leírtad a tornamozdulatokat, majd csinálom megint.
    előzmény:
    klára13 (7802)
    2006-11-15  12:01
  100. 2006. november 15. 12:017802.
    Köszönöm, hogy Veletek lehettem. Most kilépek, mielőtt gépem átforrósodik. Megyek a kertbe, van munka ott mindig elég. Majd délután benézek. Legyen nagyon szép napotok, mint nekem, kívánom ismét, Klára
    előzmény:
    klára13 (7801)
    2006-11-15  11:55

Címlap

top