Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2017. március 26. 16:0267501.

       Ez már igaz. A hősök többnyire ostobák. A kivételek önfeláldozó áldozatok. Szerintem.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67498)
    2017-03-26  07:33
  2. 2017. március 26. 15:5767500.

       Zsuzsánna, most már értem! Azt a kis sarok nélküli kendőt készíted, amelyből már sikeresen elkészült kettő, ha jól emlékszem. Szép fehér pihekönnyű, mégis meleg moher. Tökéletes lesz, és igazán nagyon-nagyon kedves meglepetés. Fantasztikus gondoskodás.

    előzmény:
    Zsumi45 (67487)
    2017-03-24  14:20
  3. 2017. március 26. 15:3567499.

    Köszönöm, Hus érdeklődésedet! 


    Elromlott a gép, ezért nem műtötték meg Tündim szemét. Talán holnap, ha sikerült megjavíttatni. Ügyes volt a leánykád, hogy sikerült megsürgetni a dolgot. Szorítok, hogy mielőbb túl legyen ő is a nehezén.


    Nálunk sem kaptak tápszert a gyerekek, lányom keveset evett baba korában, mégis mindig a nagyobbak közé tartozott korosztályában. Akkor már fél évesen ették a babák a főzelékeket, pépes husikát.Ő is, csak keveset, szerencsére tudtam hozzá szoptatni. Unokáim 1 éves korukig anyatejen éltek, utána  gond nélkül szoktatták át őket a természetes ételekre. (Ismerek olyan anyukát, aki egyáltalán nem főz- férjének sem-és a 3 éves kislánya még most is tápszeren él. Nem tanította meg az ízeket, a rágást, s most pszichológushoz rohangálnak vele. Hamarosan óvodába kell menjen a gyerek. Annyira sajnálom!)


    Tegnap ebéd után váratlanul ide szólt kislányom:"Ne kávézz, visszük, mindjárt ott vagyunk!" Valami isteni finom "amarettó" ízesítésű kávét hoztak, de a lényeg a szoba bicikli volt! Szorítottunk helyet a hálószobában, s ma 5 perces tekeréssel kezdtem a napot. 


    Este pedig Zitussal operában voltunk, a Don Pasquale vígoperát néztük meg. Meglepetésemre magyarul énekelték, pedig mostanában a szerző anyanyelvén szokásos előadni az operákat. Tartottam tőle, hogy a világhírű "nagy öregek" után a vidéki kevésbé ismert énekesek gyengébbek lesznek, de bravúrosan jó előadás volt. Tele humorral, és pontos, jó zenekari- énekes összhanggal. 


    Utána még részesei lehettünk a 80 éves rendező születésnapi ünneplésének is, aki 53 éve rendez Szegeden és országszerte mindenféle operát, prózát, zenés darabot és mellette még tanít az egyetemen.


    https://www.youtube.com/watch?v=9tyZzMLSWeU  


     

    előzmény:
    hus (67495)
    2017-03-26  06:21
  4. 2017. március 26. 07:3367498.

    Igen Hus hős vagyok ! De nem érdemes hősködni, mert a hősöket csak haláluk után tisztelik, életükben baleknak nézik . Lányodnak aztr üzenem, hogy programjait igazítsa egészségi  állapotához.

    előzmény:
    hus (67496)
    2017-03-26  06:45
  5. hus
    hus
    2017. március 26. 07:2167497.

    Kellemes jo reggelt, hetveget kivanok, fincsi meleg kavecskat, sutit es finom gyumolcsot kepzelek a asztalotokon gyonyoru viraggal. 


  6. hus
    hus
    2017. március 26. 06:4567496.

    Na kozben megfott a bableves holnapra.  Mindig finom  "tiltottfustolt" hussal szoktam csinalni, ma  olasz sonkaval keszitettem.  Jobb a fustolttel. 


    Zsuzsoka, tge egy igazi hos vagy. Vegig tudtad dolgozni a beteg labaddal a munkadat, a csaladot es az ugyeleteket is, hat mondtam mar tobbszor, le a kalapot elotted.  Ritka lelkiismeretes voltal es becsuletes munkadban is.


    Beszeltem a lanyommal, mostanra mar beepitodott a kis fejebe, hogy nincs mese, vegig kell pihenni. Igaz, olyan fajdalmai vannak, tobbszor kettessevel vette a gyogyszert is.   De a kedd, az kedd es mar tobbet fogunk tudni.


    A kirandulast nem fogja lemondani, mar meg lett nekem mondva, ha kell tolokocsival is, de elmegy. Ezt kaptam meg amikor mondtam, hogy mit gondol a nyari utrol.  Itt tartunk, makacssaga ebben az esetben kitarto lesz, csak nehogy valami baja legyen emiatt. Tudod milyenek az ilyenek. 


    Szoval ezert marad el a babusgatas a fiuknal?  Nem baj, at lehet oket olelni, puszilgatni. Mindegy hany evesek. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (67481)
    2017-03-23  07:40
  7. hus
    hus
    2017. március 26. 06:2167495.

    Hogy van kislanykad?  Sikerult a mutete? Meg tudtak csinalni?  Meg szerencse, hogy a vejed is szeret a konyhaba foglalatoskodni, igy jol jon a lanykadnak es segit is neki egyben. Kepzelem milyen draga, aranyos lehetett a lanyod kislanynak is. Latszik is az arcan az a finom bájossaga.


    Szerencses vagy, habar te is olyan vagy es voltal is. Mennyire jo gyermeke voltak anyukadnak az utolso pillanatig, soha nem felejtem el. 


    Igazan oda vagyok az en szepsegemert, mar kinlodott a terdevel, mert megeroltette a futassal, most meg ez.


    De kepzeld el, kedden megyunk a korhazba megbeszelni a mutetet. A sok telefonalgataas es eroszakoskodas utan jutott el idaig, mert nem hagyto oket beken. Tudod nem is ertem, mert ha egy randulasrol lenne szo, persze, hogy raer jobban a vizsgalat, de egy szana szejjel szakadasnal az nem midegy, hogy mikor mutik. Most csak azert vagyok rossz szajizu, mert nagyon sokszor huzzak az idot eppen azert, hogy be tudjak "bizonyitani" hogy keves orvos van es nem fiztik oket jol. Hat ennek fele sem igaz, de ez is egy orvospolitika itt.


    Na mindegy, kedden mar tobbet tuduk meg, majd irom.


    Zsumika, igaz, hogy meg mindig jol jon a segitseg a gyerekeknek? Feltetelezem, hogy nalad is, a tobbieknel is es nalam is, meglennenek nelkule, de ighy sokkal jobb, hasznosabb, nekik pedig marad masra idejuk.  En is ugy gondoltam, hogy amig a fiameknal nem jon a baba, addig jut idom tobb rajuk, aztan majd a menyemet fogom egy kicsit kenyeztetni. Utana meg ugy erzem, hogy en fogok vigyazni a picire, ha visszamegy dolgozni. Na akkor kell majd az ero, energia.  Szaladhatok utana, ha mar tud menni. 


    Lanyomnal mindket alkalommal sokaiag voltam, mert csaszaros volt mindketto. De meg akkor is ugy sajnaltam egyedul hagyni a picikkel. Persze ez azt jelentette, hogy nem voltam ott reggeltol  estig, csak napkozben atszaladtam, szaladgaltam, csinalam amit ereztem, hogy jol jon. Ja, 3 eves korukig felvaltva foztunk a lanyommal, hetente, 3-4 alkalommal es foztem a gyerekeknek, igy nem ettek soha tapszerest. Ja egy alkalommal Borsoszem, de miutan sugarba kijott belole, na az volt az elso es utolso. Se a klamnyom, se a fiam nem birtak a tapszert, pedig gondoltam  amikor suru a programom veszek bebietelt. A lanyom azt szerette, a fiam soha nem kapott. 


    Valahogy nem is ertettem, hogy mit lehet venni egy kis uveg akarmilyen gyumolcsot konzervben a gyereknek? Hat mennyi vitamin marad abba? 


    Igy aztan mindig otthonit ettek. 

    előzmény:
    Zsumi45 (67482)
    2017-03-23  09:51
  8. hus
    hus
    2017. március 26. 05:5667494.

    Zsumika, addig, amig a mikro ajtaja jo, nem karosodott meg, addig nincs problema a mukodesevel, nem okoz karosodast. Amirol en tudok az az, hogy rogton ne egyunk belole, varjuk egy kicsit, pl. 1 percet. Ez maradt meg bennem. Az igaz, hogy amikor meleg huslevesre vagyom, akkor mindig  melegitem magamnak a tuzhelyen.

    előzmény:
    Zsumi45 (67487)
    2017-03-24  14:20
  9. hus
    hus
    2017. március 26. 05:5067493.

    Nem tudtam belepni, mindig ki volt irva, hogy valami hiba van a nlc-nal, igy jartam.  De sebaj, mar is itt vagyok.


    A malnara azt mondjak, hoghy ki sem lehet irtani. Igy jartam en is, a mult evben sok malna kibujt a paprika kozott, de az iden amit tudok azt kiszedek es viszem a helyukre. Igazan gondolkodom a kerten, hogy miket ultessek, mert nem akarok olyannal foglalkozni, ami filleres es csak a munkat rakom bele, inkabb mast fogok csinalni helyette. Azt mar eldontotem, hogy az egyik reszre lucernat fogok ultetni az allatoknak.


    Ki kell takaritanom a kornyeket is kitisztitanom, hogy miinel tobb  terulet legyen belultetve. mondjuk nem nagy lesz az egesz, de minden meter jol fog jonni.  


    Felkertem a ferjem kakas ugyben, hogy jojjon majd el velem, mert ha messzire kell menni, akkor jobb, ha valaki jon velem ismeretlen helyre.


    Bizom benne, hogy szakit ra idot, kulonben el fogok keseredni. Lanyom olyan jopofa, csak nem igazan tetszik neki a kakasugy, be befuztem Cukorbabamat, hogy legyen olyan kedves alljon mellem ez ugyben, o pedig tudod milyen? Boldogan teszi. Nem szoktam anyjukkal szemben a befolyasomat hasznalni, de most ugy erzem, hogy biztos johessen ez a kis kakaska, megtettem.  Egy kis draga allatszereto ez a picikem, nem is tagit az allatorvossagatol. Kivancsi leszek ra, hogy vegig viszi-e akaratat.


    Tegnap megbeszeltuk, hogy holnap felporszivozunk, felmosunk , segitunk a maminak, hagy oruljon. 


    Ma jottem este haza, hat amikor meghallottak,  elbujtak elolem a nappaliba es lassan negykezlab masztak- csusztak ki a haloszobajukig kuncogva, nevetve. 


    Akkorat nevettunk a lanyommal, hogy varjak nagymamit  . Biztos azt gondoltak, hogy nekiallitom oket azonnal a munkara. De meg a nagyobbik is bujva, huncutul   mosolygott es szökött  elolem .  Semmi nyakamba ugras, meleg udvozlet, erdeklodes. 

    előzmény:
    klára13 (67492)
    2017-03-25  18:08
  10. 2017. március 25. 18:0867492.

      A sérülések életre szólnak. Kicsikét újra és újra fájnak.
      Nálunk nagyon itt a tavasz. Virágoznak a fák, bokrok. Már az én kis vadringlóm is kezdi nyitogatni virágait.
       Ma nagy öröm ért, felfedeztem, hogy az első zöldségeskert közepén sorban málnahajtások bújtak ki a földből. Éppen helye lesz egy kordonnak, úgy örülök. Persze lesz majd nagy sivalkodás, hogy az oda nem való, de hát ha ott van, akkor ott van. Átültetés címén tavaly kiirtották a málnásomat, hát a Jóisten adott helyette. Ugye a gyökérsarjakkal. Csudára örülök, a kétszertermő fajta ez, és egészen a fagyokig terem.
        Ma piros virágokat ültettem ládákba, a korlátra fogom elhelyezni. Na, ezért is lesz nagy sivalkodás, hogy a korlát megsínyli.
      Nagyon jó nap volt. Remélem, ti is így éreztek.

    előzmény:
    hus (67479)
    2017-03-23  01:56
  11. 2017. március 25. 15:5067491.

    Igazad van Klára . Nem hisszük el, magunknak, hogy közeleg a 80.Ma én a sövényt vágom le váll magasságában . Több, mint a fele kész. Már a virágoskerteket is nagyjából rendbe tettem , megmetszettem a mahónia bokrokat. Ha megérkezik a hidegfront, elpalántázom a fóliában a salátát és kori paradicsomot-


    A fával leginkább csak az a bajom, hogy beárnyékolja a fóliát és nem kapnak elég fényt a paprikák. Azok a magas felfelé törő ágak nem teremnek, és olyan magasból nem tudjuk leszedni. Csak az a feltételem, hogy ne határozza el,hogy ezt,vagy azt megcsinálom. Csinálom, amig el nem fáradok,majd folytatom....

    előzmény:
    klára13 (67488)
    2017-03-24  21:14
  12. 2017. március 25. 15:4167490.

    KLára, köszönjük, s Neked is a legjobbakat terveid megvalósításához! 


    Sikerült beszerezni a kis kerítés elemeket? Itt a déli órákban már annyira erős a Nap tüze, hogy árnyékba kell húzódni. Ma "kertészkedtem". Vannak igénytelen szobanövényei, amik minden évben osztódással szaporodnak, kinőve a cserepeket. Ilyenkor szétültetem, s rátukmálom ismerőseimre, családtagokra. 


    Megszámoltam, öt virágzó cserepesem is van. Vannak legalább 6 hónapja folyamatosan virágzók, mint az orchideák és a hibiszkusz. Utóbbit 2 hetente fertőtlenítem, sajnos csekély eredménnyel. Már alig van régi levele, de hajt rendületlenül a visszametszett ágakon, s virágzik az őszi hajtásokon is.


    Titokban horgolok egy pihe-puha mohair vállkendőt. Tiltakozott Dóri, hogy semmi boleró, vagy kabátka nem kell a menyasszonyi ruha fölé, de nem hagy nyugodni a lelki szemeim előtt vacogó , didergő ara látványa. Kis táskámba rejtve magammal viszem, s ha valóban semmi sem lesz, ami szükség esetén melegítse, a szertartás után betakargatom vele. Fehér színű, még gondolkodom, mivel próbáljam világos tojáshéj színűvé varázsolni. 

    idézet:
    Zsumi45 (67485)
    2017-03-24 12:00:53

    Ügyes vagy Zsuzsikám ! Valóban nem varázslatos egy vacogó menyasszony. Mikor kislány voltam, nem akartam sapkát hordani. Anyukám rám hagyta  . 2 kilométert kellett gyalogolnom az iskolába. Hazaérkezvén anyukám mondta : nézd meg milyen csinos vagy így sapka nélkül. Benéztem a tükörbe vörös orrú, vörös fülű vacogó lányt láttam . Másnap szó nélkül felvetem a sapkám.gondolom így lesz Dóri is , ha hideg lesz.

    előzmény:
    Zsumi45 (67485)
    2017-03-24  12:00
  13. 2017. március 24. 21:4867489.

        Nagy gondolat a vállkendő, Zsuzsánna. Óriási gondolat. Mennyire vagy vele? A stóla nem elegánsabb? Jövök  szokásos akadékoskodásommal.
         Hófehér? Szép ám együtt a fehér és a csontszín! Ha van rá idő, talán díszíthetnéd valamiféle gyöngyhímzéssel.
         Csak úgy tájékozódásul érdemes megnézni a képeket ficu néven, a francia kendőket. És étole néven stólákat.
          Persze azt hiszem, hogy a te elképzelésed a tökéletes és praktikus.
          Nagyon jól látod, a fázás mindent tönkretesz.
         A virágaink a mi barátaink, ugye?


     

    előzmény:
    Zsumi45 (67485)
    2017-03-24  12:00
  14. 2017. március 24. 21:1467488.

       Nagyon veszélyes munka a felső ágak lefűrészelése! Inkább maradjon szerénytelen véleményem szerint a túlburjánzás, mint hogy férjed megsérüljön. Tönkremehet a válla, leeshet. Nem éri meg. És nem is sürgős az a munka, Zsuzsa, semmi baj sem lesz, ha marad a forma. Másképpen van, mint szeretnétek, na és? Nem is tudom, kivel kapcsolatban olvastam, hogy halálos ágyán jött rá, hogy mennyi mindenért feleslegesen aggódott! Hát ez a fa beleillik az ilyesmi sorába. Nem fontos, nem sürgős. Fontos az egészség és a biztonság.
        Szóval, így gondolom.
        A tyúkudvart tavalyelőtt felásattam, sőt jól meg is trágyáztattam, mert a normális tyúkudvarokhoz képest az enyém nem volt ideális: rendszeresen felsepertem a horgostojásokat, tudod, a trágyalé! Attól nőttek a brokkolipálmafák, ma is derülök, amikor rájuk gondolok, hogy nagyobbak voltak nálam. És hogy mennyire élveztem, bár hasznuk nem volt. Amikor Bazsi hátrahordta őket a komposztra, izomlázat kapott karjában, olyan nehezek voltak. Jaj, de jól néztek ki!
       Akartam hasznosítani a hátsó részt, a futóborsóval, amibe beleszerettem. De hiába volt minden erőlködésem, beteg volt a vetőmag. Nem lett termés. Nehezen mondok le róla még mindig.
       


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67484)
    2017-03-24  06:00
  15. 2017. március 24. 14:2067487.

    Ismertek ugye? Valahogy nem nyugszom, amíg valami bizonytalan. Kutakodtam, ezt találtam a mikro- mobil kísérletről. Nincs felidézhető ismeretem a modern technikák fizikájáról, de érdekes lehet ez is, ha már leírták:(Egy olyan cikkhez írt hsz.amiben a mikro készülék használókat fenyegető "kisugárzásról " írnak)


     


    "demagógia

    Ne haragudjatok, de ennek a cikknek már a stílusában érezni a demagóg hozzáállást. És mellesleg csak a tudományosság látszatát akarja kelteni.


    Személy szerint nem tartom a mikrosütőt jó és egészséges dolognak, szóval nem ezért van lehúzó véleményem.


    Hanem azért, mert a mobilos rész és az árnyékolással kapcsolatos rész kiverte a biztosítékot nálam!


    Jó e az árnyékolása a sütönknek? Tudjuk jól, hogy 2.4GHz-es hullámokat gerjesztenek. Tudjuk, hogy ezeket a rezgéseket meglehetősen szűk tartományban gerjesztik. Tudjuk, hogy 5 oldalról tömör fémlap árnyékolja (amin aztán sokminden nem tud átmenni, mert tükörként veri vissza befelé). A 6. oldal, vagyis az ajtó meg egy rács. Egy olyan rács, ami pontosan a 2.4GHz-es jel kiszűrésére szolgál.


    Hogyan teszteljük le, hogy jó e az árnyékolás? Nem 900 és 1800 MHz-en működő mobillal, amely tartományban értelemszerűen nulla a szűrése annak a rácsnak (és erős a gyanúm, hogy a maradék esetben is azért nem csörgött ki, mert az ajtón keresztüli irányban nem volt elég közel földi adótorony).


    Így tesztelj: kapcsold maximális fokozatra (900-1000W), erről tudod, hogy egy perc alatt komoly hőt termel az ételben (éget). tartsd a tenyeredet rajta az ajtón ebben az 1 percben. Semmit se fogsz érezni! Ennek az 1 KW-os teljesítménynek a töredékét már határozottan úgy kéne érezned, hogy melegíti a kezedet (nem égeti, csak melegíti). Ha káros mennyiség jönne ki, akkor megégne a kezed nem a mikró ajtajánál, hanem egy méterrel előtte is!


     


    Most légy okos Domokos!





     







    2
    3
    4
    5




  16. 2017. március 24. 14:0367486.

    Kedves Mindenki!





    Ti már kipróbáltátok a mikrohullámú készülékeiteket szigetelés szempontjából? 





    Ma betettem a mobiltelefont, rácsuktam az ajtót és felhívtam. Tisztán hallatszott a csengése. DE: minden készüléken vannak szellőző rések, oldalt, vagy a tetején. A készülék pedig zománcozott fém házban van, ami vezeti-sőt felerősíti a hangot. Tehát ez nem jelentheti azt, hogy az ajtó, vagy a doboz szigetelése ne legyen tökéletes a mikrohullám számára. Nem jól gondolom? 

  17. 2017. március 24. 12:0067485.

    KLára, köszönjük, s Neked is a legjobbakat terveid megvalósításához! 


    Sikerült beszerezni a kis kerítés elemeket? Itt a déli órákban már annyira erős a Nap tüze, hogy árnyékba kell húzódni. Ma "kertészkedtem". Vannak igénytelen szobanövényei, amik minden évben osztódással szaporodnak, kinőve a cserepeket. Ilyenkor szétültetem, s rátukmálom ismerőseimre, családtagokra. 


    Megszámoltam, öt virágzó cserepesem is van. Vannak legalább 6 hónapja folyamatosan virágzók, mint az orchideák és a hibiszkusz. Utóbbit 2 hetente fertőtlenítem, sajnos csekély eredménnyel. Már alig van régi levele, de hajt rendületlenül a visszametszett ágakon, s virágzik az őszi hajtásokon is.


    Titokban horgolok egy pihe-puha mohair vállkendőt. Tiltakozott Dóri, hogy semmi boleró, vagy kabátka nem kell a menyasszonyi ruha fölé, de nem hagy nyugodni a lelki szemeim előtt vacogó , didergő ara látványa. Kis táskámba rejtve magammal viszem, s ha valóban semmi sem lesz, ami szükség esetén melegítse, a szertartás után betakargatom vele. Fehér színű, még gondolkodom, mivel próbáljam világos tojáshéj színűvé varázsolni. 

    előzmény:
    klára13 (67483)
    2017-03-23  11:04
  18. 2017. március 24. 06:0067484.

    Klárám ! A tyúkudvarból csodálatos kis kertet varázsolhatsz . Az a talaj alaposan megtrágyázva csodát tehet növényeiddel. Ne trágyázd tovább, mert kiégnek a növények. Nálunk most a szép, de túlburjánzott almafa miatt megy a vita . Hívtam valakit, aki csökkentené, de eddig még nem jött. Ha hétfőig nem jön, Sándor elkezdi. Nem örülök neki, mert magas, és felső ágakat kell lemetszeni vagy fűrészelni.Akárhogy vesszük, májusban lép be a 80. évébe , és a műtött válla is akadály. Nem enged , hívni akartam segítséget, abban is válogat ... Hát nem könnyű.

    előzmény:
    klára13 (67483)
    2017-03-23  11:04
  19. 2017. március 23. 11:0467483.

      Mindenkinek a legjobbakat kívánom! Jó volt olvasni büszke visszaemlékezéseteket, bizony nincs is jobb, mint ha úgy nézhetünk vissza, hogy megtettük, ami tőlünk telt.
      Engemet most kertem foglalkoztat, hiszen kimaradt egy esztendő a vele való közös életünkből. Meglátszik rajta. Viszont ma óriási ötletem támadt, kora reggel, hogy ha nem is berlini falakat, de kis kerítéseket helyezek el oda, amit védeni akarok a falka ellen.  Lehet is normális áron kapni 60 centiseket az OBIban, ennyi éppen elég ezekhez a kis szörnyekhez. (Csak tréfálok ám, nagyon aranyosak, sok örömet hoznak életünkbe. A legkisebb, Bonbon a legédesebb, nagyokat játszanak Zsuzsuval.) Viszont új ötletem van a tyúkudvar kerítésével, amelyet tanácsomra meghagytunk. Ugyanis a szomszédunkban hatalmas fehér kutya él, szívesen acsarkodik a kicsikkel, ha azok a kerítéshez mennek. Ezt akadályozta meg a tyúkudvar kerítése, mert jól emlékszem, amikor a mi nagy kutyáink áttörték a drótkerítést a macskák miatt. Bár emiatt fakerítéssel erősítettük a drótot, mégis tartok a nagy kutyától, katasztrófa lenne, ha valahogy áthatolna. Nos, lebontatom a magas kerítést, így felszabadul a tyúkudvar területe, de lehelyezek alacsony kerítést a határtól fél méterre, így nem tudnak acsarkodni. Most megyek az OBIba, és elkerítem a virágosomat is, amit kaparnak és taposnak.
        Örülök ötletemnek, lefestetem sötétzöldre, ha megérem, hogy elkészül, mert Bazsikámtól minden nagyon nehezen kerül elő. Megértem, mert fontos eladatok elé nem teheti kérésemet, de néha azért túlzás.


       Ez lesz, rögzíteni lábat Bazsitól szerzek, éppen jó lesz annak néhány léce, ami a külső nagy kerítésnek készül.

  20. 2017. március 23. 09:5167482.

    Hus Drága! Nagyon megértem aggodalmadat, leányod várható térd műtéte miatt. Gondolj arra, hogy a megoldás már úton van, s csakis jobb lehet, mint a jelenlegi fájdalmas állapot. Reméljük, nyárra rendbe jön, csak majd fokozatosan, kímélve mozgassa, terhelnie nem szabad. Szakszerűen, gyógytornász foglalkozik majd vele.


    Én is pátyolgatnám, kiszolgálnám szívem szerint , ha beteg, s teszem is- abban a mértékben, ahogy elfogadja. Leginkább a háttérből. Mióta férjhez ment és önálló háztartást vezet, alig enged a háztartása közelébe. Amíg kicsik voltak a gyerekek, szükség esetén őket elláthattam, esetleg vasalhattam náluk, de a konyhába, vagy a takarító gép közelébe sem engedett. Hálás volt minden gyerekbetegség idején, olyankor, ha feltétlen dolgoznia kellett. Édesanyám miatt -akit szintén nem hagyhattunk magára-vittem őket magamhoz Vásárhelyre. 


    A kislányok születése után is maximum 1 hétig segítettem, s a másik nagymama is 1 hetet kapott, utána férj vett ki szabadságot. Térd műtétei után is csak "látogathattam"- persze sosem üres kézzel. Néha még hozok el vasalni valót, de a kislányok is sokat segítenek. Férj nagyon házias, szeret alkotni a konyhában is, takarít, ha kímélni kell Tündit. A szokásos heti 1-2 ebédet úgy elfogadják, hogy én elfogadom az ő vasárnapi főztjüket.


    Puszilgatni, ölelgetni szabad! 


    Szóval az én kislányom eléggé erős lelkű és fájdalom tűrő kis hős. Az élet úgy hozta, hogy a másik nagymamáját, nagynénjét, sőt a családtagnak számító szomszéd nénit is segítette, gondozta családja és munkája mellett. Nagyon szeretném és imádkozom, hogy már ne kelljen neki senkit- engem sem- gondoznia. Megérdemelné, hogy csak magával törődjön, s mi kényeztessük! 


     


    Tegnapra volt időpontja lézeres szem műtétre, de elromlott a gép. Ma reggelre ígérték, hogy elsőnek kerül,de ez is elmaradt, hétfőn kell érdeklődnie....Maradt az izgalom. Ez pedig nem az állami egészségügy! Fizetős, s nem is kevés az ára. 


     

    előzmény:
    hus (67478)
    2017-03-23  01:37
  21. 2017. március 23. 07:4067481.

    Nekem 3xsérült meg a térdem, mindegyiket lábon hordtam ki, dolgoztam is közben . Mindkét térdem kissé instabil , különösen az oldalszalagok. Ez lányodnál nem lesz így, mert műteni fogják. Addig viszont nagyon vigyázzon  rá, mert újabb külső erőbehatás rontani fogja a műtéti kilátásokat, illetve súlyosabb műtétet tehet szükségessé . A júliusi kirándulást beszélje meg háziorvosával, mert időben még módosítani lehet  és egészségügyi okra hivatkozva lemondani. Ezt normális utazási iroda elfogadja, orvosi igazolást többször adtam ki ilyen esetben , és mindig visszafizették a befizetett összeget .Én fiaimat meg sem kísérlem babusgatni, mert 100 kiló körül van mindkettő .

    előzmény:
    hus (67478)
    2017-03-23  01:37
  22. hus
    hus
    2017. március 23. 04:5167480.

    Szep jo reggelt kivanok, fincsi kave, sutike kisereteben es kellemes napsutest a kerti munkakhoz. 


    https://www.youtube.com/watch?v=kqXSBe-qMGo



     


     


     


     

  23. hus
    hus
    2017. március 23. 01:5667479.

    Jajj, akkor te is tudod milyen szornyu az ilyen helyzet. Most is erzi Bazsikad a  seruleset? 


    Klaram, nem biiiirok magammal. De aranyos vagy! A vejemet nem akarnam kiloni, van annyi dolga a munkahelyen, itthon, hogy amit tudok segitek. Holnap a lanyokkal fogok kicsit ramolni. A kicsi mar mondta amikor bejelentette, hogy o tegnap is szo nelkul megcsinalta a konyhat, osszeramolt.  Kis igazsagerzete rogton feltamadt es jelezte, hogy Borsoszem is kovetkezik, nehogy lemaradjon.  Jajj de aranyosak tudnak lenni. Jottunk haza a zongorarol, csendesen olvastak a kocsiba. Egy gyors vacsora keszult, rantott csirkemell es rizi-bizi.


    Hideg volt ma nagyon. Meg ma este is megy az allatoknal a melegito lampa. 


    Fiamek lakasa naprol napra valtozik, minden pici munkasdolog valtoztat rajta. Szemuk ragyog, boldogok es megelegedettek. Orom rajuk nezni.


     

    előzmény:
    klára13 (67475)
    2017-03-21  22:13
  24. hus
    hus
    2017. március 23. 01:3767478.

    El nem tudomkepzelni, hogy mi lesz, ha fel kell nyitni es ugy muteni. Marmint azert, mert juliusban fognak menni es valoban sokat szeretnenek menni, szinte minden ki van fizetve mar. De meg az is mindegy lenne, csak gyogyulna meg addigra, aztan csak sikerul kikerulnie a sok menest.


    Igazan oda vagyok erte, hogy mi lesz vele a mutet utan is, mert arra sincs garancia, hogy ugy csinaljak vissza, mint volt. Nem is lehet, az termeszetes. Ha a bokambol indulok ki, akkor persze, hogy minden eselye meg van ra, hogy egy eleten keresztul fogja erezni, hogy van terde.


    Koszonom szepen neked is a jokivansagot es mar megmondtam neki az uzenetedet, koszoni nagyon szepen.  Pihennie kell, idaig probalta pedig megdolgoztatni, de meg a tornaztatastol is eltiltottak. Ugy sajnalom, hogy legszivesebben, mint egy kisbabat vennem az olembe es puszilgatas kozben ringatnam ot.   De megnott mar. Igy csak olelgetem, puszilom,  jol megszoritom , ha fekszik akkor meg a feje bubjat puszilom. Na most minden titkomat elarultam.


    Vajon Zsumika mit csinalt a lanyaval amikor a laba fajt?  Tenyleg, a ti patyolgatasotok milyen a gyerekekkel kapcsolatban, ha arra kerul a sor? 

    előzmény:
    szizsuzsóka (67477)
    2017-03-22  07:29
  25. 2017. március 22. 07:2967477.

    Férjemnek is a második rándulása váltotta ki a bices egyik inának szakadását, melyet műteni kellett. Szerencsére endoscopos műtéttel megúszta Reméljük lányodnál is sikerül így ellátni, mert lényegese gyorsabb a gyógyulás, mint a nyitott izületi műtéteknél Jobbulás kívánok neki és sok pihenést javaslok.

    előzmény:
    hus (67471)
    2017-03-21  17:00
  26. 2017. március 22. 07:2467476.

    Unokabátyám,- aki nagyon csendes szerény ember volt- tanulta meg az álltok preparálását autodidakta módon.Érdeklődése és szakmai igényessége odáig vezetett, hogy a Természettudományi Múzeum vezető preparátora lett . Ma is sok készítménye látható kiállításokon. Nagyon jó szemed  van és bámulatos érzéked, hogy ilyesmit megtalálj. Én földhözragadtabb vagyok.

    előzmény:
    klára13 (67465)
    2017-03-20  19:42
  27. 2017. március 21. 22:1367475.

       Nagyon sajnálom lányodat. Ismerős a helyzet, Bazskiám sznóbord balesetével szerzett hasonló sérülést. Hosszú idő kell a gyógyuláshoz. És szobabicikli.
       Nálatok is tavasz van? Azért, ha teheted, ne dolgozd túl magad! A "teheted"en azt értem, hogy ha elbírsz magaddal.

    előzmény:
    hus (67471)
    2017-03-21  17:00
  28. 2017. március 21. 22:0667474.

       Igen, Zsuzsánna, ez innét is látszott, hogy Dorka "mindent vitt".  Szép is, okos is, tehetséges is - ez így túl sok. Most majd Zita megtanul elsőnek lenni. Nyesegetés? Inkább biztatás kellett volna eddig is! A bakfisnak is, bármennyire kiegyensúlyozatlan. Sőt, annál inkább.
        Megünnepeltük Benit. Nagyon élvezte.
        Szép volt a hangverseny?
       

    előzmény:
    Zsumi45 (67470)
    2017-03-21  12:18
  29. 2017. március 21. 21:5367473.

    Milyen igaz! Én is a konnektorból!!!!!!!!!!!!
    Mindent meg lehet oldani, ha pénz van rá. Na, azért mindent nem. Nagyon híres és dúsgazdag emberek haltak meg hasnyálmirigy rákban.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67467)
    2017-03-21  07:52
  30. hus
    hus
    2017. március 21. 18:1267472.

    Most telefonaltak, hogy lanykamnak 3 helyen vannak  elszakadva a szalagok, kivul, belul es kozepen a terdenel, muteni fogjak, a pontos ido meg nincs meg csak a muto orvossal valo beszelgetesnem az ideje.  Olyan szomoru vagyok es olyan savanyuan neztem mikozben beszelgettuk ezt, hogy kenytelen volt megnyugtatni, hogy rosszabb is lehetett volna, pl. ... csak gyorsan mondtam, hogy fejezze be, mert  mindjart kiugrok a borombol inkamm oromomben. Hat igy vagyunk mi anyak, lehet problema , de fajobb nincs, mint amikor a gyerekunknek van. 

  31. hus
    hus
    2017. március 21. 17:0067471.

    A mai szep nap engem is csalogat. Vendegunk elment, ugy sajnalom, mert igen keves volt az itt toltott ideje. De ilyen az elet, meg ennek is orulunk. Az igazan jol egyutt toltott idonk a lenyeg.


    Lanyocskamnak sikerult bejutni az egyik torontoi korhazba szombat hajnalra kapott idopontot, mert az itteni kozelibe csak juniusra jutott volna be. Azert felhaboritoan sok ido ez egy segitsegre szorult betegnek, ha az meg a lanyom, akkor meg jobban.


    Tegnapelott ejjel meg az tortent, hogy a nagyobbik kislany atment a mamajahoz, a mamaja mondta, hogy menjen vissza es probaljon aludni, mire  Borsoszem kerte, hogy menjen, puszilja meg es takarja be. Ennek eredmenye es az, hogy a kicsit fel ne ebresszek sotetbe ment at, ott atesett a kutyan, aki kozbe bement es raesett a fajos terdere is.  Szivem szakad meg a lanyomert.  Az overol mar nem is beszelek. 


    A vizsgalati eredmenyt meg nem tudjuk, remelem nemsokara. Meg azt is remelem, hogy  ha mennek nyaralni mar nem lesz ilyen fajdalma.

  32. 2017. március 21. 12:1867470.

    Köszönöm Klára a törődésedet, nagyon kedves vagy!


    Szerencsére trombózisra én sem gondoltam, ez egy felszíni. un. seprűvénákkal átszőtt terület, csak érzékeny a "láblógatásra". Más visszereseknek ajánlják a sétát, gyalogolást, sajnos nekem másodszorra is ez hozta ki a bőrpírt, gyulladást. Most már belsőleg is kezelem- gyógyszeresen. Értornát is végzek, majdcsak rendbe jön!


    Öltözködésünkről:  Zita nehezen fogadja el a "csajos" stílust, sportos holmikban érzi jól magát. Félve mondom- csak neked! -Dóri távozásával, remélem lehull róla az összehasonlítás terhe, s megtalálja a saját értékeit. Amint kiemelkedő tanulmányi eredménye alapján fiú évfolyamtársai körében egyre népszerűbb, s a barátjával is jól megértik egymást, úgy látom, hogy fokozatosan nyílik ki személyisége. Talán nála is elhúzódott a kamaszkor, mert már kevésbé "harapós". Igaz, szülei is egyre kevésbé "nyesegetik"- nincs szükség már rá. Boldog vagyok, mert a kapott ékszert is örömmel viseli. (Apró smaragddal díszített gyűrűt választott.) Büszkén mesélte, hogy az első félév alapján tanulmányi ösztöndíjat kap. Segítségével a barátja matek eredményei is javultak.( Ő inkább humán érdeklődésű).


    Ma gyönyörű idő van, de a hirtelen melegfront kicsit kábít, ebéd után jó erős kávét iszom, este hangverseny! Olgiék nem érnek rá, egy kedves régi osztálytársamnak ( házaspár) ajánlottam fel a jegyeket, akik szintén zenerajongók. Remélem élvezni fogják.

    előzmény:
    klára13 (67450)
    2017-03-18  20:05
  33. 2017. március 21. 11:4767469.

    Magdika, Klára! Igaz, hogy megkésve, de itt küldök unokáitoknak egy jókívánságot, ugye aranyos?

  34. 2017. március 21. 11:4567468.

    Zsuzsám, mindkét témában egyet értek.


    Mi a férjemmel egy időben két kertet próbáltunk művelni, egyik 4 km.-re, másik 24km-re otthonunktól, s még aktívan dolgoztunk is. Fokozatosan kellett felszámolnunk, amikor erőnk csökkent, egészségünk megromlott. Sajnos férjem nyugdíjas korára súlyosan megbetegedett, hamarosan végleg megpihent. A kerttel övezett, jó levegőjű kertvárosi lakást is odahagytam- saját döntéssel- olyanért, ahol az önellátásom később is, egyedül is biztosítható. Ha ép gondolkodásom meg tudom őrizni, itt kevés családi segítséggel is elélhetek. Hasonlóan, mint Édesanyám, akit magam közelében külön lakva is el tudtam látni, magára hagyhattam fizikai tehetetlensége ellenére is. Csak 90 év felett kellett éjjel is mellette lennem.


    Tehát épp a gyerekeink terheit csökkentjük, ha gondolunk sajnálatosan várható hanyatlásunkra. 


    Az emberiség energia igényével kapcsolatban: Csakis a mi kapzsiságunk, technika iránti igényünk , kényelem szeretetünk, stb. vezetett oda, hogy szükség van transzformátor állomásokra, magas feszültségű vezetékekre. Ezekre a megújuló erőforrások esetén is szükség lesz, hiszen tárolni, eljuttatni akkor is kell valahogyan az áramot. Erőművek ezután is kellenek, sem napsütéssel, sem széllel nem rendelkezünk a szükséges mennyiségben, hogy az ipar áram szükségletét biztosíthassuk.  A nap és szél által termelt áram tárolása, elvezetése a mai körülmények között nem megoldott. Ismerősöm tapasztalata szerint itt a napfény városában is csak nyáron, a vízmelegítésre elegendő a háztetőn elhelyezett készülék, téli fűtésre már nincs elég napsütés. 


    A környezetet pedig legkevésbé az atomerőmű terheli. 


    Már az iparosodás, vasút és közúthálózat kiépítése idején szükség volt tarvágásokra, s a fatüzelés, papírgyártás, stb sem csökkent. 


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67467)
    2017-03-21  07:52
  35. 2017. március 21. 07:5267467.

    Nem egészen így áll a helyzet, de benn van a pakliban, ha az önellátóságunk megszűnik, kénytelenek vagyunk megtenni. No és értelmesebb időben gondoskodni , mint tehetetlenül eltűrni, ami velünk történik. Nem keresünk egyelőre semmit , de megnézem ha hirdetnek valamit. Mindenesetre tartalékolunk fedezetet, hogy szükség  esetén talpon tudjunk maradni. Családom felnőtt tagjai felelő beosztásban dolgoznak, nem hagyhatják ott munkahelyüket így 50 után . Egyelőre egészségesek is vagyunk, ha eltekintünk a vírusos megbetegedésünktől.


    A tarvágás világszerte használ erdős vidékeken. Nagyfeszültségű energiát csak így tudnak szállítani., használat előtt pedig le kell csökkenteni a feszültséget . Az sajnos nem megy , amit egyszeri  értelmiségi mondott, mikor kifakadt a sok vezeték ellen   Hát ha nincs hálózat, honnan veszi az energiát ? Hát a konnektorból ....

    előzmény:
    klára13 (67462)
    2017-03-20  18:58
  36. 2017. március 20. 21:1467466.

    Ma nálunk is szép idő volt, így sikerült Gyurinak permetezni, én meg jó távol a szederbokrot metszettem.

    előzmény:
    klára13 (67463)
    2017-03-20  19:03
  37. 2017. március 20. 19:4267465.

      Ezt elmesélem.
      Mint már említettem, szívesen nézegetem a Catawiki aukcióit. Holland árverés ez, kiterjesztve az egész világra. Azt írják, hogy 14 millióan nézik havonta. Nagyon nagy a forgalma, ez igaz. Bármit beküld valaki, a tárgy 1 euróról indul, ám az értékesebb dolgokra megállapítható minimálár, alatta nem vihető el.
      Az árverés olyan, mint egy színes forgatag, és valójában az is. Rájöttem, miért annyira érdekes. Hát azért, mert minden eladásra kínált tárgyat valaki valaha és valahol kiválasztott magának, valamiféle tulajdonsága miatt, ami megnyerte tetszését. Csoportokat alakítanak ki, pl. hajó berendezések árverezése, különleges ékszerek árverezése, kegytárgyak árverezése stb.
       Amit tegnap láttam! Kitömött állatok árverezése! Ezek között is az egyik legfurább ajánlat volt az egereké. Idehoztam fényképét. És még erre is licitáltak jó néhányan! Sajnos, nem mentettem el, így nem tudhatom, végül is mennyiért kelt el.
      Ez nem kép, hanem egy képnyi kis szoba a három kitömött fehéregérrel.

    előzmény:
    jara (67458)
    2017-03-19  22:57
  38. 2017. március 20. 19:0767464.

      Marika, már olvastam az egyik változatot, és nem nézem rossz szemmel. Sőt, ráébredtem, hogy néha előítéletből fontos információkról maradhatok le, persze feleslegesek meg jönnek bőven. A cikk tanulságos volt.
       Szép az új profilképed a fészbukon. A katángos is csodaszép volt, és ez is az. Mi a virág neve? Tán csak nem vadlen?

    előzmény:
    jara (67458)
    2017-03-19  22:57
  39. 2017. március 20. 19:0367463.

       Magdikám, nagyon egy húron pendül a mi kis társaságunk! Ezért vagyunk barátok, íme, a bizonyíték.
       A köpönyeg tévedett, egészen jó idő van itt. Nálatok?

    előzmény:
    Kusza (67457)
    2017-03-19  21:12
  40. 2017. március 20. 18:5867462.

       Nagyon szomorúan hangzik ez az egész, Zsuzsa. A tarvágás is, a trafó is és a vázolt jövő is. Mármint a szeretett otthon elhagyása. Tudom, nagy a ház de lehetetlen egy részében éldegélni, amíg tart az élet? Lezárni a tetőteret, takaríttatni az egyszemélyes életteret, a többi úgyis tiszta marad a használat nélkül?
       Persze lehet, hogy már keresitek a megfelelő apartmant, ahol várhatóan jól érezheti magát a magányos ember. Hiszen ezt valóban addig kell felkutatni, amíg még nem ég a ház fejünk felett, mert a lóhalálában intézett dolgok mindig kevésbé sikeresek.
      Azért én az otthon maradást fiadék szomszédságában el tudnám képzelni.
       

    előzmény:
    szizsuzsóka (67461)
    2017-03-20  06:23
  41. 2017. március 20. 06:2367461.

    A 21. század legnagyobb kihívása a fokozódó energiaigény és a környezet szennyeződésének összehangolás . Mikor idejöttem a faluba  ott szántól volta, és talán 8-10 házikó. Utána kezdtek építkezni, parcellázni. Most külön falu , díszkivilágítás , több száz kisebb nagyobb ház . Persze hűtő, fagyasztó, automata mosógép, sőt több helyütt mosogatógép. Hogy a többit ne is említsem. 


    A nagyfeszültségű távvezeték, mely miatt esetleg tar kivágás lenne, az országos hálózat része. Mo-n gyakorlatilag 3 nagy erőmű van , mely ellátja az országot , az energiát pedig el kell szállítani. A megújuló energia felhasználása pedig nem elterjedt, most a napelemek adója után még csökkenni fog. Itt összemostak két dolgot a távvezetéket és egy tervezett transzformátorállomást .Így folyik a harc a falu és a nyaralók ill. az ott lakók között, mert a trafóállomást , mely ki bevételt szerezne elutasítják. Minden valamirevaló média és már a pártok is állást foglalnak , a gyerekek pedig egy dohos , volt széntárolóban tornásznak. .


    A falu fiatalságának jelenetős hányada elköltözött, a rossz közlekedés miatt és a munkahely hiánya miatt . A nagy spórolással,  többnyire kalákában épített házakban sokszor csak  70 feletti nő lakik, özvegy , egyedül.  Friss levegő ??? Hát az van , kert is , amit alig győznek művelni. Nálunk is gond , mi lesz, ha egyikünk elmegy ? Eladósorba kerül a mi házunk is,az ittmaradt pedig megy egy vidéki megfizethető otthonba , kis apartmanba ....

    előzmény:
    klára13 (67454)
    2017-03-19  07:29
  42. 2017. március 19. 23:5767460.

         Kellemes éjszakát kívánok!

  43. 2017. március 19. 23:5367459.

      Igen, én a Borsnak a cikkéről tudtam. Valóban nagy tanulság, hogy ha a gyermek viselkedése megváltozik, dührohamok kerítik hatalmukba, ráadásul elmondja, hogy nem szeret élni, akkor rohanni kell vele szakorvoshoz, helyesebben, pszichoterapeutához, aki gyógyszerelni is tudja szükség szerint. Nagy kár azért a fiúért. Az végül is kiderült, hogy mi mozdította ki egyensúlyából? Valaminek történnie kellett, ha másnak  nem, akkor annak, hogy a végsőkig kimerült szegény.

    előzmény:
    jara (67458)
    2017-03-19  22:57
  44. 2017. március 19. 22:5767458.

    TV-t nem nézek, csak, ha nem tudom elkerülni. Amit én olvastam, az a múlt heti fiatal ámokfutása kapcsán írta meg Csuja Imre fiának esetét. Nekem úgy tűnt, hogy inkább a  miért kérdésre helyezve a hangsúlyt. Mert voltak ráutaló jelek, amit kamasz tünetnek vélhet az ember.  Jó lenne, ha megtalálnám újra a cikket, hogy ne nézd rossz szemmel.

    előzmény:
    klára13 (67456)
    2017-03-19  18:02
  45. 2017. március 19. 21:1267457.

    Klára elgondolkodtam, hogy sokszor milyen egy véleményen vagyunk. Pont erre gondoltam én is, hogy az emberek mire képesek, csak hogy írjanak róla. Nem is volt kedvem elolvasni azt a cikket, amelyikben a fia haláláról írt.

    előzmény:
    klára13 (67456)
    2017-03-19  18:02
  46. 2017. március 19. 18:0267456.

      Ahogy láttam a fényképeken, Szonja messze van az átlagostól - tündéri édes teremtés. Nagyon jó, hogy remek ízlése, stílusérzéke van nagyon korán. Hasznára lehet, nagyon is. Dicséred-e eleget?
       A mai, külsőségekre épülő világban nagy érték, ha kényesek a külsejükre.
        Egyelőre nem látok semmiféle irányultságot, valami különleges tehetséget a kisfiúkban. Beni jó tanuló, de ennyi. Jelen állapotában nem csinos. Persze, tizenöt éves, kamasz. Változásban van. Dodó viszont a labdajátékokban nagyon tehetséges, remélem,azért nem lesz fő foglalkozása. Ő most nagyon helyes kisfiú. Örülök, hogy a fociból hamar kiábrándult, mert a focisták bunkók, mondta. Ez igaz. Éppen írták, hogy az egyik játékos leköpte a másikat dühében. Hát ilyenek.
      A meghalt fiú apjának vallomását nem olvastam el. Most majd,hatásodra, elolvasom. Rossz szemmel néztem rá, hogy 14 év után előráncigálja fia emlékét, hogy szenzációt szolgáltasson. Na, a bulvár már csak ilyen. Mindenkit lealacsonyít. Szánalmasak a jó színészek is, amint mindent megtesznek a pénzért. Sose nézem a TV2 csoportot, vagy hogyan hívják, csatornáit  "friss amerikai szemléletükkel", mert hányingerem támad a produkcióktól.

    előzmény:
    jara (67455)
    2017-03-19  17:05
  47. 2017. március 19. 17:0567455.

    Szervusztok.


    Tapasztalatom szerint vannak olyan Sándorok, akik nagyon el vannak foglalva a saját ünneplésükkel  e napon és megfeledkeznek a dolgukról. 


    Nem általánosítottam ám!


    A lánykám hiúsága a ruhák összeválogatásában kimerül. Jól csinálja, illő darabokat szed össze a napi öltözködéskor. Egyébként szégyenlős, szemérmes. 12 éves lesz. Nem különleges. Örök sirámom a rossz táplálkozási szokása. 


    Olvastam Csuja Imre kamasz gyermekének haláláról szóló írást, az ahhoz szóló pszichológusi kommentárt. No lehet töprengenünk. Minden esetre Brúnó magatartása elgondolkodtató. Ő 10 éves. 


    Benikéd Bencém korabeli. Bencém biz'a hiú. Van, hogy egy évben egyszer vesz valamit, de annak olyannak kell lenni amilyen az elképzelése. Ő gyűjt rá, lemond érte. Szerintem ő lesz a legeredményesebb, ha akkor még számít a tevékenység, mikor rá kerül a sor. 

    előzmény:
    klára13 (67452)
    2017-03-18  20:24
  48. 2017. március 19. 07:2967454.

      Jó reggelt!
      Csodás napsütésre ébredtem, csak-csak összeszedték magukat a zsákos fickók.
      Zsuzsa, olvastam a nálatok dúló háborúról. Ha jól emlékszem, a pécsi hegyet sikerült a népnek megvédeni a radarállomástól vagy micsodától. Hiszen ha futnak a vezetékek, ott alatta tarra vágnak egy széles sávot, úgy tudom. Tönkreteszik a tájat, és hát az elektroszmogról sokat hallottunk már. Most hogy áll a dolog?
       Bizony, rossz felé megy a világ. Gyakran érzem magamról, hogy már nem ebbe való vagyok. Szegény unokáink, sőt, dédunokáink!
       Nálatok is süt a Nap?

    előzmény:
    szizsuzsóka (67453)
    2017-03-19  06:41
  49. 2017. március 19. 06:4167453.

    Itt nálunk most nagy belharc folyik a távvezeték és sz esetleg tervezett transzformátorállomás miatt . Nem ismerem pontosan az okokat, csak a megnyilvánulásokat . (Ez szent hely, a szkíták is éltek itt , itt van a föld szívcsakrája, itt élnek az őzikék, nyílnak a virágok felkel a nap, voltak itt kolostorok a középkorban , lehet, hogy Attila sírja is itt van, a gyermekkori leukémia oka a távvezeték, csökken az ingatlanok ára .....Nem folyok bele, csak a tudományosan tarthatatlan állításokat nem fogadom el.


    Elég nagy bunyó folyik , mivel családom lassan fele már beköltözik a fővárosba és ismerőseim közül sokan elköltöztek, meghaltak , a pártpolitikát   pedig utálom, hallgatok  figyelek és csendben undorodom

    előzmény:
    Zsumi45 (67448)
    2017-03-18  08:39
  50. 2017. március 18. 20:2467452.

     Most már hozzák a meleget az illetékesek, remélhetőleg, s Marika, amikor a csigahussban már lóg a nyelved, mindig jöjj ide kicsikét kilihegni magadat.
       Szonja már kis bakfis, azt hiszem! Hány éves is ő? Hiú-e, mint az én Benikém? Remélem, igen, és tudja, hogy milyen szép és bájos és különleges, és tetszik önmagának. És Brúnó? Hogy megszoktam ezeket a különleges neveket, és mennyire tetszenek ma már! Mindkettőnek nagyon kellemes hangulata van. Szóval, mint írtam, amikor késve megtudtam, a mi édes kis Dodónknak hármas a magatartása. A másik nagymama nagyon elszörnyedt. Én a tanítón, hogy képesek az ilyen kis embereket, mint a mi unokáink, így osztályozni. De hát nem ők tehetnek róla.
       Ma nem lehetett lemenni a kertbe, sajnos, a Köpönyeg szerint március utolsó hetében jön csupán vissza a jó idő. Kár. Az illetékesek mégsem teszik dolgukat rendesen.

    előzmény:
    jara (67436)
    2017-03-17  19:29
  51. 2017. március 18. 20:0967451.

      Éljen, éljen, éljen minden Sándor-József-Benedek! Éljen soká.

    előzmény:
    klára13 (67450)
    2017-03-18  20:05
  52. 2017. március 18. 20:0567450.

       Megnéztem a trombózis tüneteit, hála az égnek, nem ilyenek. Gondolom, te is megnézted. Valami húzódás lehet, Zsuzsától tudom, hogy a lágy részek sérülése éppen olyan hosszadalmasan gyógyul, mint a csonttörés. Sajnos. Ha megkérdezed őt, biztosan pihentetését fogja javasolni, és borogatását, mint teszed. Javulást kívánok.
        Nagyon elegánsak lesztek az esküvőn! Csodálatosan elegánsak. Nagyon igazatok van, hogy Dorka több mint gyönyörű, nagyon különleges lesz. Óriási ötlet a nem-hófehér! Nagyon finom csontszínű, ha jól gondolom. Nyilván nem kékkel vagy pirossal törték meg a fehéret. Nagyon szép lesz. Még a csipke felsőrész fazonját is megírhatnád. Nagyon érdekel.
        Ami azt illeti, lányod és te, Zsuzsikám, kiválasztottátok az én kedvenc textíliáimat. A zsorzset és a selyem. A harmadik kedvencem a bársony. Rendkívül szépek lesztek. Igazi ünnepi megjelenés.
        Zita választása érdekes. Elüt tiétektől, nyilván önálló döntés. Azt hiszem, megtaláltam a kezeslábast, nagyon csinos lesz benne szép alakjával, bár nekem a szalagavatós hordott a tökéletes, már nem is emlékszem a részletekre, a színre is alig, csak arra, hogy a testhez simuló ruhában királynői jelenség volt szép, arányos alkatával.
        Ó! Még a fátyolról és a fejékről sem volt szó! Várom a jelentést!Na meg a cipő...
     

    előzmény:
    Zsumi45 (67447)
    2017-03-17  23:21
  53. 2017. március 18. 09:2567449.


    Kellemes ünneplést kívánok az aktuális névnapokat most ünneplőknek, Sándoroknak, Józsefeknek  és Benedekeknek családjaik körében! Legyenek boldogok, egészségesek, s vidámak!




    Nektek pedig Feleségek, Anyák, Nagymamák, minél kevesebb munkát, fáradozást és szintén a felsorolt jókat kívánom szeretettel! 




        



  54. 2017. március 18. 08:3967448.

    Zsuzsám, ma a fészről elmentettem Varjú Professzor előadását, alaposabban kell tanulmányoznom, hogy értsem. Felmerült korábban is bennem, hogy a mindenki zsebében ott lapuló rádió telefon, a temérdek kábel körülöttünk és a többi erőtér már régen ránk rakhatta azokat a terheléseket, amik befolyásolhatják genetikánkat, egészségünket. Eggyel több, vagy kevesebb? Nem menekülhetünk. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (67438)
    2017-03-17  20:45
  55. 2017. március 17. 23:2167447.

    Még nem vittel el a ruháját Dóri, Husvétkor hazajön, akkorra fejezik be a szalonban. Nagyon praktikus és szolíd a ruha, nekünk valóban a világ legszebbje lesz.Finom csipke felsőrész, enyhén bővülő düsessz szerű hosszú szoknya, mindez tört fehér színben. A blúzt (body) később is fel tudja venni, a szoknya is használható színes felsővel-esetleg megrövidítve. További lényeges szempont, hogy kevesebből kijön, mintha kölcsönzi, s elegánsabbnak is gondoljuk.


     Anya és nagymama ruhája "A" vonalú, térd alá érő hosszúságú. Tündi ruha anyaga zsorzset, enyém lenge, selyemmatt hatású, amihez bézsbe hajló tompa rózsaszín kabátka is lesz. Kalapot nem teszünk. Zita készen vett magának " Orsay' kezeslábast", fekete pettyes. Ő lesz Dorka tanúja. 


    A bokám? szerencsére nem dagad, ellenben fölötte piros, forró és szúr. Most is rajta a behűtött zselé.


     


    Jó éjszakát!


     

    előzmény:
    klára13 (67443)
    2017-03-17  22:15
  56. 2017. március 17. 22:4367446.

    Zsuzsa Kedves! Nagyon érdekelne Varjú professzor véleménye, előadása. Milyen visszhangja volt? Békés hangulatban lezajlott?

    előzmény:
    szizsuzsóka (67438)
    2017-03-17  20:45
  57. 2017. március 17. 22:2267445.

       Jó éjszakát!

  58. 2017. március 17. 22:1967444.

      Hát dehogynem! Az előadáson virágba borultál, ezt tudom. Aztán majd követnek az oleanderek.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67438)
    2017-03-17  20:45
  59. 2017. március 17. 22:1567443.

       Zsuzsánna, drága, dagad is a bokád? Szegénykém. Pihentesd csak, ápolgasd szorgalmasan.
        Dorka vitte magával a menyasszonyi ruhát? Milyet választott?
         És ti vajon milyen fazont képzeltek el? Netán hosszú ruhát? Imádom a hosszú ruhákat. Mostanában hosszú szoknyákban járok, persze csak kettő van összesen, egy szürke és egy fekete.  Jobbak, mint a nadrág.
       Nehogy behúzd a függönyt!!! Ilyenkor gyönyörködni kell a makulátlan üvegben.

    előzmény:
    Zsumi45 (67434)
    2017-03-17  19:25
  60. 2017. március 17. 22:0867442.

       Marika, megérezted! Megérezted!!!!!!!!!!
       Egyre csak rád gondoltam, de aztán úgy véltem, nem méltányos noszogatni, inkább mindannyiunknak címeztem levelemet.
        Ugye, milyen csodás a tavaszi ébredés? Olyan, de olyan csodás!!!!! A két cineráriát, az árvácskákat és a kankalinokat kitelepítettem a teraszra, és vendégem érkezett! Pávaszemes pillangó látogatott meg bennünket és időzött velünk kis időt. S  a kertben láttam hazai hétpettyes katicabogarat.
       Nagyon jó érzés, amikor az ifjúság megjelenik mint mentő sereg. Nálunk nincs ilyesmiről szó. Telis-tele van a kert apró kutyakakival. Bazsi azt mondta, imádkozik, hogy eltűnjenek. Hát imádkozhat. Azt hiszi, majd a füvet rendbe tetetem a kerti munkással, a kakit is összeszedi. Nagyot fog koppanni, mert nem fog hozzányúlni. Nem fog helyettük dolgozni óránként kétezer forintért, amit én fizetek. A fű marad, ahogy van. Volt már, amikor éppen a kutyák miatt elment a kedvem az egésztől, de az mégsem megoldás, hogy egye meg a fene az egészet. Na de ki látott olyan kutyatartást, hogy nem takarítanak utánuk? Zsófi anyukája azt mondta, hogy lánya a kakiszedésre alkalmatlan, mert annyira jó az orra, szenved a szagtól. Mondtam erre, hogy akkor ne tartson kutyát.
       Na, ez van.
       Lepakoltam a hátamról néhányszáz kilót. Nem rátok, hanem a kutyakakira!!!!!!!!

    előzmény:
    jara (67436)
    2017-03-17  19:29
  61. 2017. március 17. 21:4767441.

      Zsumikám! Az örömanya a tavaszi nefelejcs, az örömnagymama a tavasz megtestesítője. Csodás!
      Nagy mániám volt nekem a kalap, hogy esküvőn, temetésen kötelező. Azóta normálisabban gondolkozom. Van persze két szecessziós stílusú csodás kalapom két esküvő miatt. Persze, a kalapot változatlanul kedvelem, idén feketét vettem, a rohamsisakok hű mását.
       Azért megnéztem a holland esküvők násznépét, hogy vajon mi a helyzet? Királyi esküvőket láttam. Megnéztem a menyasszonyok sokaságát is, hát az egészen biztos, hogy Dorkád lesz az ország legszebb, legbájosabb és legédesebb menyasszonya.


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


    +


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (67434)
    2017-03-17  19:25
  62. 2017. március 17. 21:3967440.

    Zsuzsókám, csak loholok utánad. Olyan "csiga huss" tempóban. Figyelem, hol tartasz, aztán igyekszem utánozni.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67439)
    2017-03-17  20:48
  63. 2017. március 17. 20:4867439.

    Örülök, ha olvaslak Marikám, ne csak Te olvass, írj is. !

    előzmény:
    jara (67436)
    2017-03-17  19:29
  64. 2017. március 17. 20:4567438.

    Ma én is virágoztam.. Nem virágzottam Átültettem a 6 leándert , kihordtam a muskátlikat, és átültettem , szétosztottam az aszparáguszokat. Délután a önképzőkört csináltam, , hajat mostam , hogy ápoltnak tűnjek az esti előadáson.

    előzmény:
    klára13 (67433)
    2017-03-17  18:57
  65. 2017. március 17. 19:4267437.

     


    "Szent Péter aki már nem győzte hallgatni a hidegtől elgyötört emberek fohászait, fogott egy nagy zsákot, feltöltötte napmeleggel, majd megbízta Sándort, hogy vigye le a Földre.


    A zsák azonban annyira melegítette a cipekedő hátát, hogy kénytelen volt megállni egy Tejút-menti kocsmánál, hogy lehűtse magát. A hűtőzködés oly jól sikerült, hogy Sándornak nem is igen volt kedve továbbmenni.
    Szent Péter ekkor kénytelen volt Józsefet megkérni, hogy ő is fogjon meg egy meleggel töltött zsákot, valamint keresse meg Sándort, és immár ketten vigyenek le meleget, mert az emberek már igen türelmetlenek.
    Sajnos azonban József is hasonlóképp volt a dologgal, ahogyan Sándor: ő is szívesebben pihengetett, sőt, dalolgatott is az ivóban.
    Ezután Szent Péter Benedeket is útnak indította, aminek egyetlen eredménye lett: ettől kezdve három férfi nem vitte tovább a zsákokat.



    Ám mivel feltartóztathatatlanul közeledett huszonegyedike, a tavasz első napja, a mennyek kapujának őrzője elveszítette a türelmét, és most már nem zsákkal, hanem ostorral küldte le az előzők után Mátyást, hogy tegyen rendet.
    Ő végre is hajtotta a feladatot, kikergette a kocsmából a három, léha melegfelelőst, és lezavarta őket a Földre.


    Ettől kezdve valóban megjött a tavasz, Mátyás pedig az emberektől elnyerte a „Jégtörő” melléknevet (amelynek viselőjeként majd pl. Tamási Áron egy különleges meseregényben – a Jégtörő Mátyás címűben – fogja őt megörökíteni).


    A „Sándor, József, Benedek” triumvirátus kocsmai kitérőjét pedig már rég el is felejtették, így a szólás csak a jó tettüket őrzi."


  66. 2017. március 17. 19:2967436.

    Klára, jöttél és győztél. Igazi tavaszi Klára jött, tele élettel. Olvasni mindig benézek. Itt a kislakásban cserépkályhában kell fűteni. A feladatok miatt nem mindig van kedvem, időm befűteni, de minden nap bekapcsolom a gépet és elolvasom két nlc-s topikba írtakat. Benézek a FB.-re is. Ott privátba írok, néha megosztok valamit, kifejezem tetszésemet, köszöntöm a születésnapjukat ünneplőket. Addigra pont fázni kezdek a nyolc-tíz fokos helyen. Vidul a mi kertünk is. Férjem ásni nem tudott, de jóemberek segítettek. Fiam, két nagy unoka és egy haverja Apukának. Elduggattam a hagymát, megmetszettem a szőlőt, frissítettem a kertet. A megnyirbált borostyán elvágott de elbújt részei elszáradtak, láthatóak lettek, azokat is kiszedtem. A lemosó permetezés még hátra van. Már virágzik a mini árvácska, a kankalin és a krókusz. Felébredt a teknős. A klíviát a kamrában teleltettem és fehéren hozta a virágzó szárát mire észrevettem. Remélem nem tettem tönkre. A flamingó és az orchidea nem bírta itt a fűtetlen helyet. Átvittem őket, hátha túlélik a meghűlést.


     

    előzmény:
    klára13 (67433)
    2017-03-17  18:57
  67. 2017. március 17. 19:2967435.

    Zsuzsám, a meleget hozó "zsákos emberednek" boldog Sándor napot, Neked a lehető legkevesebb fáradozást kívánom!


    előzmény:
    szizsuzsóka (67431)
    2017-03-16  07:08
  68. 2017. március 17. 19:2567434.

    Jajj Klára! Butaságokat beszélsz- már bocsánat! Magunk miatt , a magunk lustasága, elfoglaltsága, vagy éppen rosszabb hangulata miatt bújunk csigaházunkba. Nekem pl. begyulladt a bokám körül a visszerem. Felpolcolom, kenegetem, hűtöm. Már amennyire türelmem van hozzá. 


    Ma a segítségem megtisztította az ablakaimat (azt a hármat) 4 óra alatt. Jó, kávéztunk is, beszélgettünk is, kellemesen eltelt a délelőtt.


    Muszáj volt elmesélnem az esküvői előkészületeket. Végre megvettük az anyagokat - elképzeléseinkkel gyökeresen ellentétest. Tündém világoskéket, én virágosat.Csak fel ne kapjon az északi szél, s ne röppentsen el a Sarkkörön túl!


    Most látom, milyen elképesztő árak vannak. 24 éve lóg a szekrényben az a ruha is, ami leánykám esküvőjére készült. Unokák keresztelőjén még viseltem! Kicsit kiengedném itt-ott ?? Csak 10 centit kéne derékban.


    Örülök Klára, hogy kertészkedtél- élvezted a verőfényt. Itt szinte nyáriasan meleg volt,erkélyládáimat kitakartam, kíváncsi vagyok kikelnek-e az elhullajtott virág magok.


     


     

    előzmény:
    klára13 (67433)
    2017-03-17  18:57
  69. 2017. március 17. 18:5767433.

       Nálatok is ragyogó napsütés volt ma?
       Csodálatos a tavasz. A legszebb évszak és a legjobb is.
       Ma egész délután a kertben dolgozgattam. De jó volt! Mert az igazi azért, amikor valamit teszünk nagy örömmel, bár a láblógatás is jól jöhet néha, de jobb, ha nem muszáj. Levagdostam a "letermett" virágrészeket, örömmel láttam, igencsak bújnak már a friss hajtások. Metszettem rózsát, ezt-azt is. De jó a tavasz!
       Nálatok mi újság? Zsuzsa, köhögsz-e még? Tudod, fluimucil! Csak meg ne kérdezd, miért?
        Amikor ennyire elmaradtok, úgy vagyok, mint a gyerek, szülei válásakor. Hogy biztos miatta történik minden. Én is ezt érzem, hogy én riasztottalak el benneteket - na nem úgy értem, hogy ilyen nagy hatással lennék, hanem, hogy ilyen taszító.

  70. 2017. március 16. 08:1567432.

    Köszönöm szépen Zsuzsa, átadom!

    előzmény:
    szizsuzsóka (67428)
    2017-03-16  05:36
  71. 2017. március 16. 07:0867431.

    Még köhögök, de jobban vagyok .

    előzmény:
    klára13 (67429)
    2017-03-16  06:19
  72. 2017. március 16. 06:2667430.

      Ez a nagy bánatom, hogy a kis fáimat éppen csak hogy elkaparta Bazsi. Pedig nagyon nagy gonddal vásároltam őket, a cseresznye rövidszárú szomolyai fekete, a porzótárs a Van korai.
       Példádra ma megmetszem a kis fákat, már felfrissítettem ebbéli tudásomat itt a neten. Azért leviszem a gépet puskázni.
        Meg akarom előzni a kerti munkást, mert nagy élvezettel legeltette szemét pl. a formás, szép bokor aranyesőn, hogy lesz itt mit metszeni. "Anyád", mondtam magamban Hofi után szabadon.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67427)
    2017-03-16  05:32
  73. 2017. március 16. 06:1967429.

       Na, a futásról ezt nem tudják a tornatanárok. Legalább is a közeli iskolában nem, mert itt szemben hajtják körbe a gyerekeket nap mint nap. Azt hallottam, rémes tornatanáruk van. Beni szerint minden tanár utálja a gyerekeket.
        Beni nemigen lesz nagy futó, azóta sem láttam az utcán. Aligha teszi tönkre lábát.
         Meggyógyultál-e, Zsuzsa? Egészen?

    előzmény:
    szizsuzsóka (67426)
    2017-03-16  05:26
  74. 2017. március 16. 05:3667428.

    Isten éltesse Gyurit sokáig ! Szeretettel emlékezünk rá és kedves idegenvezetésére .

    előzmény:
    Kusza (67419)
    2017-03-15  15:10
  75. 2017. március 16. 05:3267427.

    Magdika ! Nagy gödröt kell ásni a fának, minimum802x80és ilyen mély is legyen . A kis fa mellé jó betenni Fertilinc tablettát ez lassan feloldódva táplálja a gyökereket, és a fát . Csak különlegesen száraz időben kell locsolni


    A zölddió befőtt tényleg különleges csemege.

    előzmény:
    Kusza (67421)
    2017-03-15  17:57
  76. 2017. március 16. 05:2667426.

    Sajnos a betonon való kocogás, futás nagyon árt a láb kis ízületeinek. Ezért külön kifejlesztettek erre a célra futócipőt, különleges talppal. Azt javasolják a szakemberek, hogy kocogás helyett egészségesebb az "erőltetett menet " . Olyan gyorsan menni, amit még bírsz - Én régen sokat gyalogoltam és minden hétvégén kirándultunk, bejártuk a hegyeket.


    Tegnap volt Janka születésnapja, annyi idős , mint nagyobbik fiam .

    előzmény:
    klára13 (67413)
    2017-03-14  18:16
  77. 2017. március 15. 21:2867425.

    Ó, de kár! De hát tavalyelőtt még dúsan  termettek az ép ágak. Azért remélem, egyelőre nem ér rá a fűrészes ember, és kiderül, melyik része él a fának.
      Nem tudtad megnyitni? Időnként rendbe kell tetetni a gépeket, mert mindenféle szemét rákapaszkodik. Pl. a sütiket ezrével beleteszik.

    előzmény:
    Kusza (67424)
    2017-03-15  20:39
  78. 2017. március 15. 20:3967424.

    Sajnos semmi élet nincs már abban a fában, ki kell vágni.


    Nem tudtam megnyitni amit felraktál.

    előzmény:
    klára13 (67422)
    2017-03-15  19:07
  79. 2017. március 15. 19:1567423.

    Aki szépet akar látni, MOST kattintson ide:


    http://pontu.eenet.ee/player/siga.html


     


     

  80. 2017. március 15. 19:0767422.

       De a százéves almafát meghagyjátok, ugye? Csak a száraz részektől szabadítjátok meg. Nagy hiba volna elpusztítani.

    előzmény:
    Kusza (67421)
    2017-03-15  17:57
  81. 2017. március 15. 17:5767421.

    Nekünk még hátra van a szárazfák kivágása, hol Gyurinak nem jó az időpont, hol a segítségnek. Tavaly vettünk két cigánymeggy csemetét, de úgy látszik nem érzi jól magát azon a helyen. A régi kis meggyfák sem teremnek. Kíváncsian várjuk az idei gyümölcstermést, a tavalyi nagy pangás után. A zöld dióbefőtt mindenkinek nagyon ízlik, majd szeretnék megint eltenni. Így legalább hasznosíthatom azt a rossz diót, amit nem lehet kiszedni a héjából.

    előzmény:
    klára13 (67420)
    2017-03-15  16:37
  82. 2017. március 15. 16:3767420.

       A Gundel sem tudná überelni a te ebédkínálatodat, Magdikám. Aligha van finomabb a jó bablevesnél.Na meg a torta!
        Ezek szerint jól megdolgoztatok a finom ételért a meredeken. Látod, ilyen hozadéka van a bánatos eseménynek, amikor fiad magára maradt. Ez a sok szép kirándulás! És kellemesebb partner az ő számára is a dirigálós teremtéseknél. Persze majd lesz másképpen is.
        Nagyobbik fiam is megállt utolsó kedvesénél, az aranyos Barbinál, és úgy tűnik, életre szól a kapcsolat. Nagyon örülök neki.
        Mint írtam, nekem nagyon ízlik a datolyaszilva. Írták, hogy porzótárssal már kevésbé éretten sem fanyar, de semmiképpen sem tudok két fát beszuszakolni a kertbe. Ti terveztek-e valamiféle telepítést? Vagy megtörtént tavasszal?

    előzmény:
    Kusza (67419)
    2017-03-15  15:10
  83. 2017. március 15. 15:1067419.

    Nekem ízlett az a gyümölcs, mondjuk nem annyira, hogy itthon is vegyek belőle, mert elég drága. 


    Ma kirándultunk a Bükkbe, jó meredek hegyre mentünk fel az Örvénykőhöz, a Jókai emlékműhöz.


    Gyuri mindenáron megakart hívni étterembe, de nem hagytam magam rábeszélni, mivel itthon jó babgulyás volt, és eszterházi torta. Tegnap sütöttem neki a születésnapjára.

    előzmény:
    klára13 (67418)
    2017-03-15  13:57
  84. 2017. március 15. 13:5767418.

        És éretten ízlett? Magdiám, nekem a sárgabarack után azonnal következik. Persze csak akkor finom, amikor olyan lágy már, mint a lekvár!Pécsről küldik, ott árusítják a legfejlettebbeket.
         Ha jön a fiatalember, először is a zöldségeskertet készíttetem el, hiszen már vetni lehetne sok mindent. Félretettem a pipacsgubókat, rengeteg a mag, hát vetek egy sor pipacsot is! Csodás lesz. A virág amúgy is tanácsolt a zöldségek közé, hogy odacsalogassa a rovarokat.
         Mi finomat főzöl ma? Gondolkoztam, hogy töltöttpaprikát kellene készítenem, megvan hozzá minden, de sajnos annyira fáradt vagyok, hogy előveszek majd egy konzervet, paradicsomos húsgombócot. Kis ládakertészedést persze beitatok a napba.

    előzmény:
    Kusza (67416)
    2017-03-15  08:40
  85. 2017. március 15. 13:3367417.

    Nemzeti dal
    Petőfi Sándor
    NEMZETI DAL

    Talpra magyar, hí a haza!
    Itt az idő, most vagy soha!
    Rabok legyünk, vagy szabadok?
    Ez a kérdés, válasszatok!
    A magyarok Istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Rabok voltunk mostanáig,
    Kárhozottak ősapáink,
    Kik szabadon éltek-haltak,
    Szolgaföldben nem nyughatnak.
    A magyarok Istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Sehonnai bitang ember,
    Ki most, ha kell, halni nem mer,
    Kinek drágább rongy élete,
    Mint a haza becsülete.
    A magyarok Istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Fényesebb a láncnál a kard,
    Jobban ékesíti a kart,
    És mi mégis láncot hordunk!
    — Ide veled, régi kardunk!
    A magyarok Istenére
    Esküszünk
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    A magyar név megint szép lesz,
    Méltó régi nagy híréhez;
    Mit rákentek a századok,
    Lemossuk a gyalázatot!
    A magyarok Istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Hol sírjaink domborulnak,
    Unokáink leborulnak,
    És áldó imádság mellett
    Mondják el szent neveinket.
    A magyarok Istenére
    Esküszünk
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    (Pest, 1848. március 13.)
  86. 2017. március 15. 08:4067416.

    A zöldségesnél néztem, hogy az emberek eleinte tanakodtak, hogy milyen gyümölcs lehet ez? De most már egyre többet látok a boltokban. Én először Áginál ettem kakiszilvát, vagy datolyaszilvát. A szomszédjuk egy kamionos volt, és egy ládával adott ajándékba. Csak én jártam rá, Ágiék nem szerették. Meg kell várni, hogy jó puha legyen, vagyis inkább szocskos , mert különben összehúzza a szánkat. Emlékszem rá, olyan furcsa volt, hogy még decemberben is lógtak a levél nélküli fán.

    előzmény:
    klára13 (67414)
    2017-03-15  02:15
  87. 2017. március 15. 02:3067415.

      További képi információk.


       Jó éjszakát! Neked külön is,Magdikám!


    előzmény:
    klára13 (67414)
    2017-03-15  02:15
  88. 2017. március 15. 02:1567414.

       Mekkkkkktaláltál? És most én mekkkkktalállak-e? Remélem, hogy már alszol, Hus.
       Soha senkiről sem feltételezek rosszindulatot, még saját magam részéről sem. Csak velem kapcsolatban meggondolatlanságot. Néha eltűnődöm: Istenkém, mennnyit, de mennnnnyit hibáztam és teszem ma is. Már csak ilyen az én természetem. Azért igyekszem javulni.
        Most vásároltam egy kakiszilvafát, úgy is mondhatjuk, hogy datolyaszilvafát. Tavaly is vettem, de azonnal elromlott, az a gyanúm, huzatba tettem ültetés előtt. Most már majd vigyázok. 180 cm magas lesz, talán két-három szemet teremni is fog. A kertészlegényemmel (ha-ha, de romantikus megfogalmazás) szépen szakszerűen elültettetem, már ki is gondoltam, hogy lecsípek egy falatot a nyavalyás fűből. Ez a gyümölcs vetekszik a sárgabarackkal, olyan finom. Tudod, hogy -20-25-öt is elvisel? Bizonyám! Figyelmedbe ajánlom. A legfagyállóbbat választottam:


    Diospyros Kaki Tipo a böcsületes neve.

         Nagyon szeretnék olyan kismadarat, nálunk miért nincs? Itt is megélne. Bár nem sokáig, mert az olaszok legfinomabb csemegéje az énekesmadár. Ide járnak lőni, néhány éve lefüleltek egy kamiont, amely tele volt sárgarigóval és egyéb féltett madarunkkal - fagyasztva. Hát, most már kevés a madarunk.

    előzmény:
    hus (67403)
    2017-03-13  23:28
  89. 2017. március 14. 18:1667413.

       A teraszkorláthoz dőlve nézegettem, amikor megjelent Beni. Mint kiderült, futáshoz készülődött. Hosszasan igazgatta fülébe a fülest - azt hiszem, így kell nevezni- Suzikám ablakában nézegette magát, kicsit billegette is, nagyon aranyos volt. Aztán megindult, és mint a szél, végigszáguldott a szemközti utcán, s eltűnt a kereszteződésben. Csak ámultam és bámultam, hogy itt van egy sportos, 15 éves fiatalember, napi tornaórával, és fogalma sincs, hogyan kell futni. Karja hol erre, hol arra lengett, ő maga hol így, hol úgy letyegett, mint egy szalmabábú, hát lába nem akadt össze szerencsére. Elképesztő.
       A közeli iskola tanulói is itt róják a nagy kört, tőlük megszoktam már, hogy többségük futótechnikája szintén csapnivaló,  de most mint "érdekeltet" érintett ez az ügy. Futni nem tanítanak. Hm. 
        Találtam a you tube-on "tananyagot". Tervezem, hogy majd megdicsérem sebességéért, igyekezetéért, aztán figyelmébe ajánlom a videót, hogy káprázatos legyen, mint karate közben. Mert hiba lenne kritizálni. Védekezést és ellenkezést váltana ki, ebben biztos vagyok.


     

  90. 2017. március 14. 17:5467412.

    . Délelőtt felmentünk a kertekbe megmetszettük a kis fákat , igyekeztem a kissé nagyobb fákról is leszedni a felesleges, fertőzött részeket. Kb 2 órát dolgoztunk. Kellemes elfáradtam, megettük a '"finom kelkáposztafőzeléket csirkehamburgerral.- Hát annak semmi íze nem volt. Holnapra napsütéses nap lesz, megcsinálom a lemosó permetezést. Sándor válla nem bírja, ma csinálta szorgalmasan

    előzmény:
    Zsumi45 (67409)
    2017-03-14  08:38
  91. 2017. március 14. 17:4367411.

    - Tanuld meg a játékszabályokat aztán már csak játszanod kell - persze mindenkinél jobban. -  mondja Einstein. Ma ennél bonyolultabb a helyzet . A játékszabályok felsőbb szinten állandóan változnak , így megtanulhatatlan , követni is csak azok tudják, akik megalkották. Saját érdekeiket képviselik , de azt tiszteletreméltó hévvel.

    előzmény:
    Zsumi45 (67409)
    2017-03-14  08:38
  92. 2017. március 14. 08:4367410.

    Tudom, hogy okosságokkal "tele a padlás", hisz lépten nyomon elénk jön egy általam nem kedvelt mondat kezdés: "tudnod kell!"


    Most mégis hoztam egy sort. Csak mert szinte mind tetszik. Tudnod nem kell, ha érdekel elolvashatod:


    Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.


    (Albert Einstein, ma138 évvel ezelőtt született.)
    MÉG TÖBB FRAPPÁNS GONDOLAT TŐLE... - Tanuld meg a játékszabályokat aztán már csak játszanod kell - persze mindenkinél jobban. 
    - Ne mond, hogy nincs időd semmire! A te napod sem rövidebb mint Michelangelo, Pasteur, Teréz anya, Leonardo da Vinci, Albert Einstein vagy Jézus napja!



    - A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat.


    - Nem furcsa, hogy én, aki csupa népszerűtlen könyvet írtam, ilyen népszerű fickó lettem?


    - Sose aggódj amiatt, hogy nem érted a matematikát. Biztosíthatlak, nekem még több gondom van vele.


    - Azt nem tudom, hogy a Harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel


    - Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.


    - Csak két dolog végtelen: a Világegyetem és az emberi butaság, bár az elsőben nem vagyok egészen biztos.


    - Az okos emberek megoldják a problémákat, a zsenik pedig megelőzik őket.


    - Az, aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot.


    - Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Na, ez a relativitás.


    - A tudomány vallás nélkül sánta. A vallás tudomány nélkül vak.


    - A békét nem lehet erőszakos eszközökkel fenntartani; csakis megértéssel lehet elérni.


    -Törődés az emberiséggel és annak sorsával - ez álljon az érdeklődése középpontjában minden technikai erőfeszítésnek.


    A képzelőerő fontosabb, mint a tudás.


    - Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.


    - Ha életedben a sikert A-nak vesszük, akkor A=x+y+z. x a munka, y a játék, z pedig az, hogy befogod a szád.


    - Az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre.


    - A józan ész azon előítéletek összessége, melyeket 18 éves korunkra szerzünk.


    - A kutya nagyon okos állat. Nagyon sajnál, amiért olyan sok levelet kapok; ezért próbálja mindig megharapni a postást."


  93. 2017. március 14. 08:3867409.

    Zsuzsám, Örülök, hogy jelentkeztél, s jobban érzed magadat!


    Az viszont nem tölt el örömmel, hogy nemcsak sétálgatni, levegőzni készülsz, hanem dolgozni, a kertben. Nehogy leizzadj a gyengeség miatt és újra megfázz!


     Valamikor egyik lelki tanácsadótól olvastam- nem emlékszem már kitől-, hogy sokszor az okozza a stresszt, hogy mindig mindenben a legjobbak akarunk lenni. Az "elég jó" nekünk nem elég. Pedig arra kell törekedni, hogy elég jó feleségek, elég jó anyák, ...stb legyünk. Kevésbé feszített élet ?


    Talán elég jól más is megmetszené azokat a kis fákat-ha nem is legjobban, ahogy Ti tennétek? 

    előzmény:
    szizsuzsóka (67406)
    2017-03-14  06:22
  94. 2017. március 14. 08:3167408.

    Klára a múltkor kérdezted, hogy Ági is elégedett-e a Liliana barátjával? Hát ő azért nem annyira, ő nem rózsaszínű szemüvegen át nézi! De ez ellen semmit sem tehet, ahogy mondja, a szerelem vak. 

    előzmény:
    klára13 (67401)
    2017-03-13  23:11
  95. 2017. március 14. 06:3167407.

    Nekem nem volt nagymamám , ez mindig fájó pont voltéletemben . Ezért igyekeztem megadni azt, amit én szerettem volna gyerekként. Ehhez társult a fiatalok szükséglete a gyerekek időnkénti felügyeletében ,ápolásában , oviba hordásában - Idősebb unokám elindult az oviból egyedül. Hova mész? Hát a nagyihoz! A szomszédban volt a rendelő. Tavaszi élményeim voltak, mikor nyitott ablak mellett beszűrődött a sok kis gyermek csicsergése !


    Ahhoz , hogy jó szülők és nagyszülők lehessenek, először felnőtté kell válniuk, önállóvá, érett személyiséggé! Ez pedig velünk nem megy , csak egyedül. Ezt tudja az eszem, de néha sajog a szívem.

    előzmény:
    hus (67402)
    2017-03-13  23:16
  96. 2017. március 14. 06:2267406.

    Ma már kicsit jobban vagyok, de gyenge , és a köhögéstől fáj a bordközti izmaim többsége. Ma szép idő van , kimegyünk a kis fákat megmetszeni. A nagyok maradnak. Vicces, de nem találok valakit akim szakszerűen megmetszené.

    előzmény:
    klára13 (67401)
    2017-03-13  23:11
  97. hus
    hus
    2017. március 14. 03:4767405.

    Szep jo reggelt kivanok a fincsi kave es reggeli kiseretevel, legyen szep napotok, a betegeknek jobbulas kivanok. 


  98. hus
    hus
    2017. március 13. 23:4867404.

    Soha nem lehet tudni, azert irtam es remelem soha nem gondolod, hogy meg akarlak bantani, vagy az ide irokat. A kismadar neve Blue Jays  es kulonbozo nagysagban vannak nalunk. Egy nagyon nagynak olyan mely hangja van, erdekesen reszelos. Kicsi nyuszikank is van, mindig jon sotetedeskor enni es a bokrokban valahol a fold ala van bujva. O, akkor felre ertettem, azt hittem fiad fizetett baratai voltak a kerteszlegenyek.

    előzmény:
    klára13 (67398)
    2017-03-13  02:22
  99. hus
    hus
    2017. március 13. 23:2867403.

    Jottem elobb ide, hatha mekkkktalallak itt. Mektalatalak! 


    Klara ugy esik a ho, hogy jo ragondolnom meg arra is, hogy nalatok mar lehet kinn dolgozni a kertben. Megyek adok vacsorat a tyukocskaknak es azt hiszem agyba bujok koran. Persze ebben engem nem lehet kiszamitani.

    előzmény:
    klára13 (67401)
    2017-03-13  23:11
  100. hus
    hus
    2017. március 13. 23:1667402.

     Hogy a szemelyisegedben lenne a hiba?    Miert hiba az, ha neked az anyai osztoneid erosek? Szerintem meg inkabb csodalatos es csodalni valo az amit tettel eletedben. Nehez a szakadas?  Hat persze, hogy neheznek erzed, mert azt erzed, amit befektettel a munkad es a csaladod mellett az unokakat is csodalatosan ellattad.  Mindig az a gondolatom amikor valakinek a kicsi szive nagyon faj, vagy nem faj a csaladi eletevel kapcsolatban,( pl. neked az unokak eseteben)  Csak annyira faj, mint amennyi bele lett teve.  Igazam van?  Ha soha nem torodtel volna az unokakkal, csak latogattad volna oket egy-egy orara, akkor nem fajna a elvalas, elszakadas.  Igy az emlekek, a bele tett lelkiismeretes veluk jaro munka, a sok puszi, puszi, oleles, aminek reszesei voltatok, persze, hogy fajo, hogy mindig kevesebb lesz.


    Nekem konnyu, nagy szam van, mert gyermekeim mindig velunk eltek, vagy nagyon kozel laktak hozzank, mas lehet. Ha elmegyek valahova akkor nagyon hianyoznak. Az ejjeli szekrenyemen meg ott van  roluk 1-1 kedvenc kepuk, ejjel is kozel vannak igy. Unokaimrol sikerul egy kepet csinalnom amikor a kicsi 1 honapos volt es en vigyaztam rajuk egyutt tettem le oket aludni es keszetettem egy fenykepet roluk. Azt hiszem ez az egyetlen, mert mindig kulon aludtak egymastol. Ferjem kepe is a agyerekek mellett van, na meg  ha atdugom a labam akkor erzem,  ha nincs eppen osszeakasztva az enyemmel.  


    Szakad a ho meg sem all holnap estig. Nekem pedig mennivaloim lennenek.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67400)
    2017-03-13  07:35

Címlap

top