Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2017. február 28. 05:5967301.

    Jankám ! Ez általános gyermekbetegség . Kevéssé tudják feldolgozni és eleinte elviselni a frusztrációt. Ebben  kell segíteni neki. Néha tudatosan segíteni, hogy elkerülhesse , de amikor nem tudunk ( ez a gyakoribb) akár saját életünkből vett példával megmagyarázni, hogy ilyet mi is átéltünk, túléltük. Miért volt rossz és mi lett a hasznunk. Ha ezt szeretettel és türelemmel tesszük,lassan lesz hatása. Arrról viszont biztosítani kell őket, hogy mi mellettük állunk, megértjük, és még ha vétkes is szeretjük !

    előzmény:
    csinomjank (67300)
    2017-02-27  22:49
  2. 2017. február 27. 22:4967300.

    Teljesen ki vagyok ,mint a liba . A tanitoneni azt a hazifeladatot adta fel , hogy keszitsenek video interjut a legidosebb szemellyel ,akit  ismernek . Csak azt felejtette el , hogy azt le is kell forditani ! Hat igen a gyerekeknek ez tul nagy falat . Keszitsek el a szulok a forditast es  feliratozast !


     Te jo eg ! 15 perces interju feliratok mondatrol mondatra -  beszedhez igazitva ! Jajj . Tobb oras megfeszitett melo !


    _____________________


     Ha valaki tud Dodo problemajara gyogyirt ,akkor nekem is mondd el lecci  - mert a kisfiam szinten igy viselkedik . Nem tud vesziteni ,miota iskolas lett . Elotte semmi problema nem volt ez ugyben . Jot nevetett  egy vesztesen . Sot tovabb jatszott egyedul ,mikor vege volt a meccsnek . A suliban tortent valami .ami megvaltoztatta .

  3. 2017. február 27. 21:1567299.


    Ma a vásárlás után felugrottunk egy kicsit az erdőbe, még kopár minden, de jó idő volt.


     


     

  4. 2017. február 27. 06:2467298.

    Igen Zsuzsám ! Én ugyan nem olvastam ennyire alaposan át a tanulmányt, de valóban nehéz érzelmeket összehasonlítani. Hiszen mindannyian másképp örülünk, másnak örülünk. Másképp szeretünk.....


    Mivel érzetről van szó, csak azt tudják összehasonlítani, hogy egyes emberek hogyan élik meg a különböző élethelyzeteket, hogyan érzik magukat .


    Van , aki minimális dolog miatt is boldog , mást komoly értékek sem boldogítanak. Kisebb fiam boldogan mutatta kis ruháját egyik barátunknak . Látod Tibor bácsi , ezt a ruhát nekem vették, nem örököltem . Az ő fia már dühös, ha valami olyat kap, ami nem tetszik neki . Itt már a korszellem és a másik család hatása is megmutatkozik, ki milyen jelentőséget tulajdonít a ruházatnak.


    Volt egy időszak, amikor nem volt kocsink, mert várni kellett a kiutalásra . Kis motorral , vagy gyalog jártam . Kis asszisztensnőm, aki egyébként nagyon aranyos kislány volt ,- fiam korabeli -szomorúan és kissé mérgesen vette tudomásul, hogy apja egy sötétszürke Opelt vett neki 


    4545


    4444


    4343


    4141


    előzmény:
    Zsumi45 (67296)
    2017-02-26  22:31
  5. 2017. február 27. 06:1167297.

    Boldogság !???? Hát ez tényleg nehéz téma . Kérdőívekkel hasonlítják össze az egyes országok , régiók boldogságérzetét. Hiszen ugyanazok az élethelyzetek egyeseket boldogtalanná tesznek, másokra kihívóan hatnak. Azért mégis van egy olyan kulturális szemlélet, mely hasonlóvá teszi 1-2 nép, ország közérzetét. Mi magyarok sosem vallottuk magunkat boldog nemzetnek. Magas volt az öngyilkossági arány, ( ennek felelőssége a szülőké, mert az utódok megtanulják a problémák ilyen megoldását ) Petőfi verse is tükrözi a mentalitásunkat ."Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani.( megjegyzem Petőfi  Petrovics - Hruz házaspár sarja volt )


    De azt hiszem legfőbb hiányosságunk az, hogy nem tudunk jól együtt dolgozni. Tehetséges emberek mindegyike saját akarata szerint akar haladni, ebből gyakran káosz lesz .

    előzmény:
    klára13 (67293)
    2017-02-26  01:02
  6. 2017. február 26. 22:3167296.

    Zsuzsám, megpróbáltam átrágni magamat a tanulmányon. A kutatási eredmények összegzését többször is elolvastam. Az az érzésem, hogy a kulcsmondat ez:     "a különböző kultúrák fogalomhasználata egymással nehezen összehasonlítható (Easterlin 1995: 35-47)."


     Tehát a "boldogság" fogalma annyira szubjektív, hogy nem érzem a megkérdezettek véleményét összehasonlíthatónak. Biztosan a reál kutatásokhoz szokott agyam nem képes belátni, hogy a legalább 4 eltérő tényező ( gazdaság, történelem, földrajzi elhelyezkedés és kultúra )mellett -amit nyilván nem taglaltak a kérdezők a kérdés feltevésekor- hogyan merészelnek rangsort felállítani, az egyes országban élők boldogság érzete tekintetében. Mind a 4 tényező eltér,  "változó", tehát legalább 4 kérdést kellene  feltenni, s a válaszokat 4 dimenziós térben  ábrázolni, ha már diagramokat készítünk. A "korszellemről"  " divatról" még nem is beszéltünk, ami minden közvélemény kutatást torzíthat.


    A társadalom tudományoknak természetesen mások a módszereik, s maguk alkotta "törvények" szerint vizsgálódnak, tehát elnézést kérek, hogy a magam tudása szerint értem- nem értem  a tanulmány következtetéseit,


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67288)
    2017-02-25  05:37
  7. 2017. február 26. 21:5767295.

    Klárám, többször is elolvastam soraidat. Köszönöm, hogy őszintén leírtad ! Van benne igazság. Nem is értem magamat, mi hajt ennyire az utóbbi években. Nem voltam én ilyen! Valahogy a szándékaim és a képességeim nincsenek szinkronban, "nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb", de nem a bibliai értelemben, hanem szó szerint. Annyira igyekszem, de már nem szervezem jól a dolgaimat, sok az üresjárat. Több dologba belefogok, aztán képtelen vagyok hibátlanul elvégezni. Mintha lemaradnék valamiről...pedig minden bekövetkezik, akár akarjuk, akár nem.


    A nagy igyekezetbe mindig becsúszik valami gixer, ami visszavet a nullára.


    Hiába a szuper edények, egyik nap a koksz gyártást vittem tökélyre- tepsis krumpli helyett. Talán mégsem hiába, mert a tepsi megmaradt, leáztattam róla a ráégett ételt, kokszot elnyelte a kuka. Pedig még a csörgőóra is be volt állítva- csak épp rácsuktam az ajtót.


     

    előzmény:
    klára13 (67291)
    2017-02-26  00:43
  8. 2017. február 26. 07:1867294.

    Ez a férfiak általános viselkedése, mely gyermek-és tinikorban még korlátlan. Így tanulják meg  az önuralmat. Legközelebb mondja ,meg fiad neki, hogy csak akkor  játszik vele, ha megkísérli elviselni a vereslget is.

    előzmény:
    klára13 (67293)
    2017-02-26  01:02
  9. 2017. február 26. 01:0267293.

      Elolvastam, hát nekem elég nehéz olvasmány volt. Persze többször kellene olvasnom, hogy igazán értsem. Nagyon tisztelem azokat, akiknek ilyen gondolatok töltik ki életüket.
       Dodókámmal nem tudom, hogyan lehetne egyről kettőre jutni.
       Esténként pingpong meccset játszanak apjával, ősz óta mindkettő rengeteget fejlődött, szédületes menetek vannak. Hol egyik győz, hol másik. Na amikor Dodó veszít, akkor éktelen dührohamot kap. Apja legutóbb prédikált neki, erre ő lecsapta az ütőt az asztalra, hozzávágva apjához a mondatot: hát én ezt nem hallgatom, és elrohant szobájába.
        Hosszas töprengés után azt tanácsoltam, hogy az erőszakmentes nevelés cégére alatt mondja fiának, ő mindig nagyon örül Dodi győzelmének, és nagyon fáj neki, hogy ő képtelen legalább kicsit örülni apja sikerének. Lehet, hogy nem vette be, mert másnap elmaradt a meccs, ki sem nyitották az asztalt. Ezt is nagyon jó megoldásnak tartom.
        De hogyan lehet valakit rászorítani az önuralomra? Úgy viselkedik, mint egy hisztis sztár. Mint egy primadonna.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67288)
    2017-02-25  05:37
  10. 2017. február 26. 00:4767292.

      Szorgalmas is, okos is. A fiút kedveli Ági?

    előzmény:
    Kusza (67289)
    2017-02-25  08:35
  11. 2017. február 26. 00:4367291.

      Zsuzsikám, megítélésem szerint túlzásba viszed társasági élet utáni szomjad kielégítését. Na és hogy versenybe szállsz Teréz anyával. Közben annyira lerombolod testedet, hogy nagy terhet róhatsz szeretteidre. Ugye adóst csinálsz belőlük, és ha te leromlasz, örök lelkiismeret furdalásban élhetnek a kínzó gondolattal, megtesznek-e érted annyit, mint te tettél értük?
        Szóval, Zsuzsikám, hátrébb az agarakkal, nagyon nagy ára lehet annak, hogy lubickolsz dicsfényedben, amíg erőd bírja. Lehet ám a váratlanul jelentkezőknek nemet mondani! Ha az könnyebbé teszi ezt, akkor magyarázkodással, de összességében felesleges. És akkor nem rokkansz bele a munkába, amelyet adott pillanatban azért teszel, hogy tökéletesnek lássanak.
       A biciklizést megértem. Nagy lelkesedés tölt el bennünket egy ilyen ajándék nyomán, ami tévútra visz.
       Gondolkodom, elküldjem-e soraimat, amelyek rosszul fognak esni. De javadra válhatnak. Az önismeret zűrös dolog - ha tudnád, én mi mindent tudok magamról!

    előzmény:
    Zsumi45 (67290)
    2017-02-25  18:19
  12. 2017. február 25. 18:1967290.

    Klárám, Te látnok vagy? No annyira nem is lepődöm meg ezen!


    Néha elragad a hév, s nem viselkedem előrelátóan. Lassan 3 éve nem ültem biciklin, s a kedvcsináló próba tekerés jó negyed óra volt. Már kislányom figyelmeztetett, nem lesz sok? 


    Tegnap délben jelezte egy ismerős házaspár este beugranának hozzám. Épp akkorra készültem el a mára szánt süteményekkel és a "hamuba sült pogácsával", amit a reptéri családi transzferre szántam. Nosza gyors pót -sütemény készítés, porszívózás és feltöröltem az egész lakást. Frissen csutakolt mellékhelyiségek...Ma alig tudtam felkelni reggel. Bedurrant a lumbágóm. A  Dorka tiszteletére rendezett pazar ebédre autóval mentem, s vejem visszahozott. A kis pirossal mennek Ferihegyre, a "roncs" most is szervízben van.


    Remélem fájdalomcsillapítóval holnap át tudok menni a balesetet szenvedett unokanővéremhez HMVásárhelyre. Szeretnék meggyőződni mentális állapotáról, remélem csak a csípő műtét körüli gyógyszerek hatására volt "zakkant", s a stressz elmúltával helyrejön. Ügyesen sétálgat- járókeret segítségével. 


     

    előzmény:
    klára13 (67285)
    2017-02-24  23:55
  13. 2017. február 25. 08:3567289.

    Most egyenlőre csak egy félévre költözik el, ez olyan 100 km körüli távolság, utána nem lehet tudni, hogy hol tud majd elhelyezkedni. Nagyon szorgalmas egy lány, a legutóbbi vizsgán 30 pont volt a plafon, és 30-at ért el. Féltem én is Ágit, mert nagyon egyedül marad. Pedig Liliana nem zárkózott el attól, hogy legyen valami kapcsolata. 

    előzmény:
    klára13 (67283)
    2017-02-24  23:38
  14. 2017. február 25. 05:3767288.

    No hát a mi előadónk, aki egyetemi tanár nem volt ilyen dizájnos, de nagyon tartalmas volt az előadása


    Nemzetek boldogsága és annak forrása az Easterlin-paradoxon . 

     


    kb ez volt az előadás fő vonala. No és az, hogy mi  104. helyet foglaljuk el a boldogsági listán.

    előzmény:
    klára13 (67286)
    2017-02-25  00:09
  15. 2017. február 25. 01:1267287.

     


    "Mesebeli kiskirályhoz,
    Betévedt egy kisleány,
    Épp amikor uzsonnázott,
    Tulipános udvarán.

    Ugye szép itt? Ugye jó itt?
    Nézz csak ide, meg oda;
    Bársony itt a gyepes udvar
    Drágakő a palota.

    A mi cicánk aranyszőrű,
    Ezüst tollú a libánk,
    Ugye itt maradsz minálunk
    Örökre, te kisleány?


    Köszönöm a meghívást,
    de el nem fogadhatom.
    Szalmatetős kicsi kunyhó
    a ház, hol én lakom.


    A mi cicánk nem aranyos,
    és fehér tollú a libánk,
    de ott van a kistestvérem,
    édesanyám meg apám.


    Ha ölelnek, ha csókolnak,
    Fejemet rájuk hajthatom,
    Szalmatetős kicsi kunyhót,
    A világért nem adom."


     


     

    előzmény:
    klára13 (67282)
    2017-02-24  23:30
  16. 2017. február 25. 00:0967286.

      Hát, nem vagyunk boldog nép, és egyre boldogtalanabbakká válunk, látom az arcokon, amikor emberek közé megyek. Kár.
       Igazán kellemes élmény lehetett az előadássorozat. Na és tanulságos. Volt-e olyan megállapítás, amelynél gondolatban felkiáltottál: na, ez nem jutott volna eszembe!
       A tévében láttam előadást, gyönyörű, fiatal pszichológusnő adott elő. Bűbájos volt. Csuda édes volt, hogy fekete kombiné volt rajta egy cseppnyi fehér boleróval. A ruha szorosan testére simult, és csipke fen, csipke a ruhácska alján - igazán kedves jelenség volt.
      A hazugság szakértőjévé képezte magát, nagyon gömbölyű volt az előadás, szinte egy szuszra ledarálta az egészet, szép, érthető kiejtéssel, pontosan megfelelő hangerővel. Csak mondta, mondta, rezzenéstelen arccal, egyetlen nyelvbotlás nélkül, egyetlen rövid szünet nélkül.
       Nagyon aranyos volt. Eltűnődtem,vajon mennyi gyakorlással csiszolta előadását ilyen tökéletesre? Gondolom, megírta, aztán megtanulta. Szép munka volt.
       Ahogy hallgattam, folyton szemem előtt táncoltak közismert emberek fizimiskái.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67276)
    2017-02-24  06:31
  17. 2017. február 24. 23:5567285.

      Zsumikám, látod, milyen hálás családod? Nagyon értékelik a sok segítséget, és most ők is segítségedre sietnek. Ugye, kapsz hozzáértő tanácsot, hogy mennyire terhelheted magadat? Tudom, hogy edzett vagy, hiszen sosem hagytad el magad, de azért hadd mondjam, hogy óvatos legyél! Na de te sokkal jobban tudod nálam, hogy mit kell tenned egészséged érdekében.  Hősiesen éled életedet.
      


     

    előzmény:
    Zsumi45 (67278)
    2017-02-24  15:22
  18. 2017. február 24. 23:4767284.

       Messzire szalad a lány, bizony, nagyon messzire, bár a telefonok és a számítógépek jóvoltából, na meg a repülőgépeknek köszönhetően igencsak összezsugorodott bolygónk.
       Minden sikerülni fog neki, hiszen olyan szép és komoly lány. De nagyon fog hiányozni, tudom. És vele is csupa jó fog történni, csak azért mégis kartávolságnál odébb lesz. Holnap a búcsúebédnél legyetek nagyon boldogok, átélve a pillanatot, annak minden szépségét, édességét. Zsumikám, ma még nem a hiányérzet ideje van, mert az öröm órái vannak előttetek. De hiszen ezt te úgyis jól tudod.

    előzmény:
    Zsumi45 (67278)
    2017-02-24  15:22
  19. 2017. február 24. 23:3867283.

      Elköltözik a lány? Jaj, Magdikám, mindjárt sírva fakadok. Csupa jó történt vele, a tanulmányi sikerek, az állás, na és a lakás! -És  Ági hogy van? El tudja engedni? Biztosan sajog szíve, de mennyire? Egyedül marad, hogyan fogja viselni?
      Hiszen tudom, láttam a képeken, hogy van saját világa. Nagyon fiatalos és nagyon csinos, tehát foglalkozik magával, törődik magával. Ez jó. De azért nagyon sajnálom, hogy nem találkozott valakivel, aki most vele lenne. Hát igen, a szerelem vagy jön, vagy nem jön.

    előzmény:
    Kusza (67277)
    2017-02-24  09:16
  20. 2017. február 24. 23:3067282.

      Igaznak tartom a megfigyelést, hogy a pénz nem boldogít, de kell a boldogsághoz.  Fázva-éhezve, kilátástalanságban ritka a felhőtlen boldogság. Erről eszembe jutnak a menekülők, akikről te is szóltál. Nem tudom elképzelni lelkiállapotukat. Olyan összetett lehet. Remény és félelem - de ép ésszel tényleg nem tudom elképzelni mit gondolnak, hogyan is lenne szükség, mit is lehetne kezdeni ekkora emberáradattal. És ahogy mondtad, valóban nem érthetjük gondolkodásmódjukat.
       Kétségbeesettek-e? Közönyösek-e? Azért már az megmutatkozott, sokukban mekkora düh él, s ezt meg tudom érteni.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67276)
    2017-02-24  06:31
  21. 2017. február 24. 17:0167281.

    Zsuzsa ahogy írtam, most kezdi el a féléves gyakorlatot, ez még nem a végleges munkahely. Habár sosem lehet tudni, most ide egy kismama helyére vették fel.

    előzmény:
    Zsumi45 (67279)
    2017-02-24  15:28
  22. 2017. február 24. 16:4867280.

    Gratulálok Magdikám okos és szép unokádhoz. Büszke lehetsz rá!

    előzmény:
    Kusza (67277)
    2017-02-24  09:16
  23. 2017. február 24. 15:2867279.

    Magdikám, ez nagyszerű! Liliana a mesterképzést is befejezte? Igazi megnyugvás Áginak is és Neked is. Gratulálok és sok örömet, sikert és boldogságot kívánok!


    Mi még csendben imádkozunk, hogy Dórinak a magánéleti és a szakmai tervei is valóra váljanak. Holnap búcsúebéd, s vasárnap kíséri a család a reptérre. 

    előzmény:
    Kusza (67277)
    2017-02-24  09:16
  24. 2017. február 24. 15:2267278.

    Klárám, a hosszú tél után verőfényesebb napokon próbáltam kicsit sétálni a ligetes városszélen. Nem megy. Az autó és a város jó tömegközlekedése leszoktatott a járásról. Igaz, az orvosom is inkább a rendszeres kerékpározást javasolta a gyaloglás erőltetése helyett. Nem ajánlatos terhelni a protézist befogadó kikopott medencémet. 4. beavatkozást már nem bír ki. Így most kislányomék "meglepnek" egy szoba kerékpárral.Kimértem, a hálószobámba épp befér, igaz, tologatni kell, ha a szekrény-, vagy  erkélyajtót nyitni szeretném. Remélem vált szerepekört. Kedvet szeretnék csinálni Neked. Lásd mi mindenre jó! :

    előzmény:
    klára13 (67272)
    2017-02-24  00:40
  25. 2017. február 24. 09:1667277.

    Klára tudom, hogy figyelemmel kíséred a gyerekeim sorsát, ezért leírom, hogy alakul Ágiéknál az élet. Liliana most utolsó éves az egyetemen, befejezte az utolsó vizsgát. Most 6 hónap gyakorlat jön. megpályázott Veronában egy meghirdetett állást, és hál Istennek megnyerte. Most elsején kezdi, reméljük majd jól érzi ott magát! Kapott a munkahelyétől egy lakást, kedden költözik oda. 

    előzmény:
    klára13 (67272)
    2017-02-24  00:40
  26. 2017. február 24. 06:3167276.

    Tegnap voltam a boldogság sorozat utolsó előadásán . Csepeli György tartotta, és egy tanítványa. A professzor összefoglalta, hogy melyek az életben azok a tényezők, amelytől boldognak érezzük magunkat. Külön kiemelte a flowt. A tanítvány pedig egy nagy európai szociológiai felméréssorozatot mutatott be, melyet nagyszámú résztvevővel végeztek, és a különböző szempontokra adott válaszok alapján rangsorolták az országokat . Sajnos mi a legtöbb vonatkozásban a legrosszabbak között vagyunk. Érdekes , hogy bár az anyagi helyzet nem befolyásolja egyénenként a boldogságot , kimutatták, hogy azokban az országokban,melyeknek magas a GDP-je az emberek többsége boldogabb . A volt szocialista országok a legkevésbé boldogok, és mi közöttük is hátul szerepelünk, kullogunk

    előzmény:
    klára13 (67272)
    2017-02-24  00:40
  27. 2017. február 24. 06:2067275.

    Marikám ! Most folyik egy kuruzsló állatorvos pere, aki C vitamin injekciókkal kezelte daganatos betegeit , akik persze nem lovak voltak, hanem szamarak . Adták a pénzt, persze kevés sikerrel jár a kezelés. Biztosan sok minden megelőzésére jó a citrom, de a gyógyítás már bonyolultabb dolog, jobb szakemberre bízni. Mér akkor is, ha kevés van belőlük !

    előzmény:
    jara (67270)
    2017-02-23  19:58
  28. 2017. február 24. 06:1667274.

    Érdekes dolgokat írsz Janka ! Az idegenektől való tartózkodás alapja az, hogy más kultúrákból jött embereknél nem ismerjük fel a várható reakciót.  Ez azért még nem fóbia . Minden élőlény próbálja megjelölni territóriumát . Ha azt megzavarják szorong, vagy támad a helyzettől függetlenül. Most egy újkori népvándorlás tanúi vagyunk . Az európai emberek nem tudnak ezzel mit kezdeni, személyiségük szerint segítőkészek, vagy ellenségesek. Sajnos politikusaink sem mindig kellő bölcsességgel járnak el, különböző,érdekcsoportok vezetik őket, így nincs egységes szabályozás. Mivel a menekültek között is van sok szerencselovag, sok erőszakos , ez még bonyolítja a helyzetet.,No, de ezen nem tudunk segíteni.

    előzmény:
    csinomjank (67259)
    2017-02-23  05:41
  29. 2017. február 24. 02:1767273.

    Kedves Hus!


    Elarulnad a gyonyoruseges somfad angol nevet?


    Koszonom.

    előzmény:
    hus (67191)
    2017-02-17  05:20
  30. 2017. február 24. 00:4067272.

       Magdikám, az említett két hölgyet szívesen hallgattam volna! És andalogni? De jó volt!
         Volt, volt volt... Nálam már minden csak volt. És de jó, hogy volt!

    előzmény:
    Kusza (67269)
    2017-02-23  18:03
  31. 2017. február 23. 21:2667271.

    Magdika, néztem én is. Hasznos lenne, kellemes zenére az a kis mozgás. Még a memóriát is karbantartja a lépések megjegyzése és a mozgás koordinálás. Halász Juditon nem fog az idő. Nem is gondoltam, hogy idősebb Voith Áginál.

    előzmény:
    Kusza (67269)
    2017-02-23  18:03
  32. 2017. február 23. 19:5867270.

    Nagyon ki vagyok éhezve az ismeretek, ötletek szerzésére. Most ilyen irányban kóválygok az interneten. Biztos sok a téves információ is, de úgyis elfelejtem. Az alábbi bemásoltat viszont ki fogom próbálni. Nagyon szeretem a citrom aromáját. Ha még eü-ben is hasznos valamennyire, az csak jó lehet.  


    Zsuzsóka én is bőrápolást végeztem, igaz csak unokám cipőjét tettem rendbe a sózott latyak miatti beázás után. 


    http://szupertanacsokblog.hu/lefagyasztotta-a-citromot-ho gy-eltuntesse-a-daganatokat-a-testebol/

  33. 2017. február 23. 18:0367269.

    Klára gondolom nem nézted a tegnapesti Ridikült, kár, lehet, hogy kedvet kaptál volna a táncoláshoz!Most is színészek voltak, Halász Judit, és Voit Ági, meg egy idős nő, aki szenoirtánc oktató volt. Elmondta, hogy a nyugdíjas kora után tanulta meg ezt a táncot, és most már oktató. Még jó, hogy mutattak belőle egy részt, hogy milyen is az, most hallottam róla először. Szép kis lassú, andalgó, nekünk való!

    előzmény:
    klára13 (67268)
    2017-02-23  14:42
  34. 2017. február 23. 14:4267268.

      Magdikám, hogy te milyen figyelmes vagy! Biztosan örült a köszöntésnek. Nálatok is napsütéses tavaszi nap van?
       Mára kinyílt volna a téltemető a zöldségeskert végében, de Bazsi ráju pakolta a kilencven kilós zsákokat a trágyával. Persze az már nem trágya, hanem fekete földszerűség. Nő tőle minden a cserepekben, mint a gomba eső után.

    előzmény:
    Kusza (67266)
    2017-02-23  10:15
  35. 2017. február 23. 14:3667267.

       Akkor valamilyen másik államban van, hogy munka nélkül, alanyi jogon kapnak "fizetést".
       Janka, leveleid olyan információgazdagok, hogy egészen "világlátott" leszek tőlük. Köszönet.

    előzmény:
    csinomjank (67264)
    2017-02-23  08:46
  36. 2017. február 23. 10:1567266.

    Nekem is az ismerőseim közt van Sasa, látom sokszor ott van. Felköszöntöttem Zsuzsa napon, meg is köszönte.

    előzmény:
    klára13 (67253)
    2017-02-22  23:37
  37. 2017. február 23. 08:5767265.

    nincs apanazs - hanem nagylelku hitelek vannak  - 50 ev alatt kell visszafizetni egy-egy  villa  vagy  yacht arat  -igy gyakorlatilag  egy nincstelen is vehet ilyesmit maganak , ha van allasa


    a gyerekeknek fizeti az allam a draga maganiskolakat is , a csaladi potlek talan 1 ezer dollar gyerekenkent l,ingyenes nekik az orvosi ellatas , munka keresesben torvenyileg elsobbseget elveznek  = fel kell venni magancegeknek is  bizonyos szamu helyi embert 


     


      szoval ,azert tul  sok gondjuk nincs ...


    ______________________


     vegre huteni fogjak a munkaruhakat   - nem valami bonyolult technologia , hogy egy kis elemes ventillator felet szerelnek  a ruhakba 


     azert nem tizedeli oket a hoguta -de  sokan meghalnak    - evi  tobb szaz ember  a 2 milliobol  ,aki itt dolgozik 


     

    előzmény:
    klára13 (67263)
    2017-02-23  07:25
  38. 2017. február 23. 08:4667264.

    gondolom , nem esik nekik jol , hogy eselyuk sincs semmiben nyerni


      en ki is tiltanam a fiamat az osztalybol es szerveznek neki kulon programot 


     ___


     tanulnak a helyiek  -   van 5  amerikai egyetem , plusz meg egy regi , arab egyetem  -azert nem jellemzo pl . hogy a nehez szakokon pl . a kompjuteres tudomanyokban  jelen lennenek / de pl . az uzleti tudomanyokban  vagy muveszeti szakokon ott vannak 


    sokan jarnak kulfoldi egyetemekre  -elsosorban amerikaba 


    pont  nemreg olvastam , hogy mely orszagok kuldik a legtobb diakot az amerikai egyetemekre : 1  Kina  2 . Szaud Arabia   -evente 60 ezer szaudi diak tanul ott -  a tobbi orszagrol nem tudom pontosan mennyi -de hat trendi  amerikban tanulni  -pont most jottek reklamozni magukat az egyik otcvsillagos hotelben  az amerikai egyetemek  

    előzmény:
    klára13 (67263)
    2017-02-23  07:25
  39. 2017. február 23. 07:2567263.

      Na, jókat tévedtem! Mindig a szegény, negyvenöt fokban a szabadban dolgozó indiaiakat látom magam előtt. Tizedeli őket a hőguta. Őket gondolom nagyon szegényeknek, másképpen hogyan is vállalnák ezt az embertelen életet. Gondolom, küldik haza a pénzt. A helyiekről úgy tudom, nem kell dolgozniuk, csak úgy jön az apanázs. Azt hittem, a tanulásban is ellustultak.
      Tehát fiacskádat irigyei bántják.

    előzmény:
    csinomjank (67258)
    2017-02-23  05:34
  40. 2017. február 23. 05:5767262.

     tegnap hastanc edzes utan - az oltozoben odajott hozzam ket helyi lany , hogy mennyire tetszik nekik ahogy tancolok es hogy mennyi energia van bennem 


     


    hat pironkodtam ,mert egyatalan nem tancolok jol  - foleg a  sok arab no kozt -latom magam a tukorben , darabos a mozgasom , nem tudok belefeldkezni  a ritmusba mert annyira figyelem a lepeseket 


     de azert kedves  volt toluk  ... 

  41. 2017. február 23. 05:5067261.

    Tegnap volt eloszor , hogy a helyi posta nekem valamit hazhoz szallitott .


     Egy eve meg azzal fenyegettek ,hogy a csomagokat majd dronok hozzak , de szerencsere letettek rola .


    Sima , indiai ember hozta a csomagot  . Megkerdezte , hogy hova valosi is vagyok . Majd  megszolalt magyarul : " mit csinalsz te ?" " hogy vagy ? "


     hat ez tenyleg meglepetes volt 


    Indiaiak meg sosem szoltak hozzam anyanyelvemen  - legfeljebb arabok ,egyszer egy angol lany .


     Ennek az embernek a  fonoke  magyar volt -  tole tanult par szot .


    ____


      meg ugyanazpn a  napon egy ettermi alkalmazott erdeklodott , hogy honnan jottem :  Hungary    - ismeri ezt az orszagot ? - erre megsimogatta a hasat : Oh yes , hungry , Hungary   -szoval mindent tudott rolunki

  42. 2017. február 23. 05:4467260.

    Te akarsz fiatalabb lenni? Mit szóljak és a 75 évemmel. Nem lenne baj, kissé fáradékonyabb vagyok, csak a motiváltságom csökkent nagyon . Állítólag túlpörgős vagyok így is, de ezt leginkább férjem mondja. Azért büszkén mondom , hogy 3 bőrkabátot szépen felújítottam . 2x cipőkrémmel bekentem , visszaadta a színét . Utána bőrbalzsammal itattam át . Így áll 3 napig, amíg jók beszívódik. Majd puha ruhával addig törölgetem, amíg megszűnik ruhát elszínesítő hatása . Csak felületi bőrfestést vállalnak, de ezek anyagukban vannak festve és  az után festés szinte kérget képez a bőrön

    előzmény:
    hus (67255)
    2017-02-23  02:58
  43. 2017. február 23. 05:4167259.

    en tovabbra is ugy velem , hogy ez xenophobia = felelem mindenkitol aki idegen , kulfoldi 


     a rasszimus a kulso megjelenes alapjan osztalyozza az embereket fel vagy le 


     de itt nem errol van szo  -  a helyiek kozt vannak fekete afrikaiak es a legfelsobb reteghez tartoznak 

    előzmény:
    hus (67249)
    2017-02-22  16:27
  44. 2017. február 23. 05:3467258.

    a helyiek nem iskolazatlanok  -  rengeteg penzt kolt az allam az oktatasra


    legfeljebb motivalatanok ,gyengek 


     legalabbis a gyutment ertelmisegijez kepest azok


    ez van Norvegiaban is  - ahol a sok gyutment kozt  a keves norveg probal elkulonolni  -sokszor erdem nelkul kapnak allasokat , elolepteteseket


    itt is ez van a munkahelyeken 


    -------


     itt meg frusztraltak is a helyi gyerekek , hogy mindenbol jobbak az idegenek  -  a kisfiam is megnyer minden vetelkedot , versenyt , minden kerdesre valaszol ... tenyleg kilog nagyon 


    _____


     a koldusszegeny idegenekkel nincs nagyon kapcsolat   / teljesen elkulonulve elunk / nincs kit lenezni


    ___

    előzmény:
    klára13 (67252)
    2017-02-22  23:22
  45. 2017. február 23. 05:3367257.

    Köszönöm Hus a jókívánságot !Én nyári Zsuzsi vagyok, de a jókívánság ebben a szürke ködös időben még jobban jön

    előzmény:
    hus (67236)
    2017-02-21  19:11
  46. hus
    hus
    2017. február 23. 04:1467256.

    Jo reggelt kivanok, fincsi kave, sutike es reggeli hidegtal a mai kinalatom.  Legyen szep napotok, jo kedvetek, pihenjetek mielott jon a tavasz es var ratok a kinti  munka.


  47. hus
    hus
    2017. február 23. 02:5867255.

    Klara olyan kar, hogy nem vagyok 20 evvel fiatalabb. Ugy elveznem az ide fektetett munkamat, penzemet. De ez van, ennek is orulok, csak az bant, hogy nem tudook annyit teljesiteni, mint akkor, mert eszrevetletnul es faradhatatlanul ment minden mint a karikacsapas.


    Igaz lassabban, de haladok igy is. A tyukocskak meg adjak nekem amit eddig nem tudtam veluk kapcsolatban, milyen ertekes, kedves es okos  kis allatok a maguk rovid kis eletevel.    Ferjem minden nap  erdeklodik feloluk es megkerdezi, hogy jol voltak-e, kaptak finomakat? 


    A te tyukocskaid olyan kulonlegesek voltak, elmenynek is azok neked. 


    Nekem meg olyan kakas utan kell neznem, amilyet ajanlottal.  De gyorsan. Hatha lesznek kicsik es Cukorbabam akkor igazan orulne a tarsulatnak. Jaj de edes es aranyos ahogy gondoskodik roluk. 

    előzmény:
    klára13 (67251)
    2017-02-22  23:19
  48. 2017. február 22. 23:5767254.

    előzmény:
    klára13 (67251)
    2017-02-22  23:19
  49. 2017. február 22. 23:3767253.

     A múltkoriban szintén belenéztem a Ridikülbe, csupa színésznő folytatott teljesen érdektelen beszélgetést.
      Sasa nekem is mindig eszembe jut, már csak azért is, mert nagyon szorgalmasan tesz-vesz a fészbukon. Bizonyos idő óta. Gondolom, meghalt az öregúr, akinél dolgozott, és új munkahelye kevéssé köti le.
       Szegényke. Élete legboldogabb esztendeiben volt itt velünk. Megértem, hogy nem tud visszajönni. Az ezotériába temetkezett bele, többnyire szomorkás mondatokat oszt meg.
       Neked nem barátod, Magdikám? Megosztottam egy osztását, azt hiszem, így eljut hozzátok. Jelöld be, és mindig találkozni fogsz vele, látod, mi foglalkoztatja. Én is nagyon szeretem Sasát.

    előzmény:
    Kusza (67247)
    2017-02-22  13:43
  50. 2017. február 22. 23:2267252.

      Szerintem meg se ez, se az. Egyszerűen lenézik a dúsgazdag de iskolázatlan és gondolkozni is lusta helyiek a szerencsétlen koldusszegény rabszolga sereget.

    előzmény:
    csinomjank (67245)
    2017-02-22  08:53
  51. 2017. február 22. 23:1967251.

      Nahát! A tyúkocskák kaparták elő családotok óriási ötletét és elhatározását!
      Hus, a legszebb kakas az vörös. Olyan, mintha aranyból volna. Persze az utódok színesek lesznek, nem ilyen fegyelmezetten babosak, mint mostani gyönyörű jószágaid. Arra kell figyelni, ne legyen túl nagy termetű, mert nagyon töri a tyúkocskákat. Persze apró se legyen, mert nem éri fel őket. Vagy felszökkenne? Két szárnycsapás, és már fent is van? Szerintem leesne néhányszor, amire belejönne!
       Mennyire szeretnék én is ismét tyúkocskákat! De nem lehet. Az átkozott görény miatt, és magam miatt sem. Igyekszem úgy gondolni a régiekre, mintha most is meglennének.

    előzmény:
    hus (67248)
    2017-02-22  16:20
  52. hus
    hus
    2017. február 22. 16:3067250.

     De ugy tudtok intezkedni mindig es minden korulmenyek kozott, ha akartok, teljesen ugy lehet ertelmezni, szinte pattogva csinaljatok amit  elhataroztok. 


    Vigyazni kell, termeszetesen.

    előzmény:
    Zsumi45 (67246)
    2017-02-22  09:40
  53. hus
    hus
    2017. február 22. 16:2767249.

    Elgondolkodtattal es megneztem a wikiben. 


    https://hu.wikipedia.org/wiki/Rasszizmus


    Olvasgasd at, ha akarod es megtalalod amire  fel  mondtam. Bizony az, ha  xenophobia lenne akkor nem engednek az orszagba a sok kis  dolgozo "rabszolgakat" az orszagban es a szulok nem tudnak arra tanitani a gyerekeiket, mint amire.

    előzmény:
    csinomjank (67245)
    2017-02-22  08:53
  54. hus
    hus
    2017. február 22. 16:2067248.

    Valoban igy tortent.  Klara gyonyorusegei huztak igazan be, oriasi segitseg volt. Habar nekem niincsenek olyan szepek, kakasom sincs meg, de majd lesz, csak jojjon valami szepseg a lathataron. Akartam mar tobbszor modani nektek, hogy amikor mar az elozo hazunk elkeszult a felujitassal, ugy dontottunk, hogy ott oregszunk meg, akkor almodtam  egy alkalommal, hogy nagy boldogan szorom a kukoricat a csirkek, tyukok ele. Felebredve azon gondolkodtam, hogy micsoda egy lehetetlen alom, hiszen en itt a varosba soha nem csinalhatnam meg.


    Nem sokkal kesobb szuletett egy szite elkepzelhetetlen dontes, eladunk mindent es jovunk ki a varosbol. Igy tortent. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (67242)
    2017-02-22  07:03
  55. 2017. február 22. 13:4367247.

    Tegnap mikor néztem a Ridikült, eszembe jutott Shasa, de kár, hogy már nem jön közénk. Volt egy nő, ta-ichi oktató volt. Nem egy sovány alkatú volt, és mégis olyan légies volt a mozgása.

    előzmény:
    klára13 (67226)
    2017-02-20  16:59
  56. 2017. február 22. 09:4067246.

    Köszönöm Hus, Drága!


    Valahogy így pattognék, s valahogy mindig megtalálom, kinek "ömlesszem át" a véremet. Sajnos egyre többen esünk- kelünk a korosztályomban.


    Miközben a traumatológián lábadozó unokanővéremhez lopakodtam, a liftben "összefutottam" vagy 10 éve nem látott ismerősömmel, akit most tolószékben, bekötözött fejjel vittek röntgenre. Szegény épp mert futni próbált, elesett s nagyon beverte a fejét.


    Szóval, csak lassan azzal az ugróággyal!

    előzmény:
    hus (67236)
    2017-02-21  19:11
  57. 2017. február 22. 08:5367245.

    akkor lennenek rasszistak , ha borszin vagy ilyesmi miatt tennenek kulonbseget  - de nem tesznek - a helyiek kozt is vannak feketek - nincsenek kikozositve


    ezt ugy hijjak  xenophobia  

    előzmény:
    hus (67237)
    2017-02-21  19:55
  58. 2017. február 22. 08:5067244.

     es szerinted hany eves kortol szedje valaki  ? 


    itt is 2 hete hol beborul -hol kisut a nap  -tiszta aprilis 


     nagyon faraszto  volt a hetvege  -ebed utan  szundikaltam volna -de 3 szor is arra ebredtem , hogy dorog az eg -gyorsan mindent kikapcsolni 


    most meg hideg van  -de sut a nap 


     egyik gyermekemnek uszas a suliban -nagyon nem akart menni 


    remelem , hogy az uszodat futik ...

    előzmény:
    szizsuzsóka (67241)
    2017-02-22  06:59
  59. 2017. február 22. 07:0667243.

    Csatlakozom Hozzátok, és is mindig meglepem magas sajtos rolóval, ha bemegyek Pestre

    előzmény:
    Zsumi45 (67228)
    2017-02-20  19:38
  60. 2017. február 22. 07:0367242.

    A csirkeélmény abból fakad, hogy élvezetesen írta le Klára és most Te az örömödet . Jó olvasni, nekem még sohasem volt csirkém ! Volt kutyám, aranyhalunk , de evvel befejeződött .Írd le örömödet, jó olvasni.


     

    előzmény:
    hus (67240)
    2017-02-21  20:32
  61. 2017. február 22. 06:5967241.

    Jankám ! A Cavinton valóban hatásos. Nem csodaszer, de jól hat a kis erek működésére. Én is azt szedem most, mert a hallószerv ereinek működését is javítja és ez a szervem nem áll a helyzet magaslatán . Szerencsére az agyam még jól működik, csak a lelkem  leoi el néha az őszi köd. Szerencsére a napsütés ezt megszünteti.

    előzmény:
    csinomjank (67234)
    2017-02-21  14:19
  62. hus
    hus
    2017. február 21. 20:3267240.

    Most akkor jol ide irogatom nektek a dolgokat.  Csak a mindennapi kis apro dolgok, irnek tobbet is a szinte semmirol, de unalmasnak gondolom a szamotokra. Nektek a csirkeelmeny mar elmult en meg most  gyonyorkodok benne. Most elkezdett esni az eso, kiengedtem oket, sietek bezarom az ajtojukat. Ahol elolvadt a ho ott zold kis levelek nottek es olyan elvezettel csipkedik, be sem tudtam oket kuldeni a hazikojukba.


    Ragyogo napssutes voalt tegnap is, holnap pedig 17C  lesz, amit hinni nem akarok. Persze 5 napig esni fog, mert mult evben nem esett eleget. Mar ide  sem tudunk jonni kocsival, mert felszantanank a fuvet.

    előzmény:
    klára13 (67199)
    2017-02-17  21:04
  63. hus
    hus
    2017. február 21. 20:2167239.

    Juj, ezt a csodalatos teritot!   Kulonlegest kaptal Zsumika, a kulonlegessegedert!


    Ugy latom, hogy a koroket kialakito minta surubbre lenne  horgolva es azert ilyen jol kiveheto. Persze egesz konnyen tevedhetek. 


    Az ilyen csodadarabokat kimelni kell.  Nehogy kitedd a vendegeknek, csak magadnak.  Most hulyeskedek csak, de amikor ilyet veresborral leontenek, hat elkeserito. 

    előzmény:
    Zsumi45 (67210)
    2017-02-19  14:06
  64. hus
    hus
    2017. február 21. 20:0867238.

    Jaj de szeretjuk akkor  a sajtos rolot.  Nem szeretem, imadom. Eppen ezert ritkan merem elkesziteni.  Kepes lennek egesz nap csak azt enni. 


    Egy alkalommal elhataroztam, hogy egesz nap fogom sutni a tesztajat, lefagyasztom es amikor megkivanom, akkor elkeszitem a tolteleket es az mar nem olyan maceras tovabb. Maradt az elhatarozas.


    A valasztasom epp az Oz miatt esett erre a szamra. Egyike a  kedvenc filmunknek. Habar a klasszikusokra joforman mindre ra tudnam fogni, hogy kedvenc. Sot a ferjem nagy kedvence is lehet, mert ha porgeti a csatornakat es meglatja, rajta hagyja, kicsit nezi. Neki nagyon nagy elmeny volt amikor eloszor latta.


    Pinoccioban a kedvenc jelenetem amikor a szigeten szivaroznak es Pinoccio belesargul a szivarozasba.  Az az aranyos kisfiu belement a csibeszsegbe. 

    előzmény:
    Zsumi45 (67228)
    2017-02-20  19:38
  65. hus
    hus
    2017. február 21. 19:5567237.

    Janka itt igy megy, a tanar nem buntethet. Nalatok is atvettek ezt biztos.  Azt a gyereket zarhatjak ki, aki rendetkenkedik es rendet bont.


    Nagyon sajnalom amin a kisfiad megy keresztul, igy kell megtudnia amikor kulonbseget tesznek tanulok kozott es a gyerekekben ezt nevelik bele. Lenezni egymast barmiert is.


    Janka, rasszistak ott.  Ha a kulfoldrol erkezo orvosokban nem biznak meg. Ki is akkor rasszista igazan? 


    "Az igazgato jol ismeri a  fiamat .  Egy kemeny , fegyelmezett ember .  Gyanus , hogy katona volt korabban . Vele  nem  mernek annyira  ujjat huzni , mint az idos , mozgasserult tanitonovel ."


    Pedig vele kellene, o a fonok. A tanito csak egy alkalmazott aki vegzi munkajat a leirasok szerint.


    Most, hogy olvasom a tanarok es diakok kozotti viszonyt, eszembe jut az egyik baratunkat elhivtak tanitani Kina egyik nagyvarosaba.


    Erdekes volt a beszamoloja az ottani tanar-diak kapcsolatot latva. Ott is ugy van, hogy a diakok nem szivlelik a tanarokat es elore figyelmeztettek oket, hogy probaljanak szigoruak lenni hozzajuk. Angolt tanitott nekik es egy alkalommal neki akart menni egy 14 ev koruli fiu, egyetlen megoldasa maradt, hogy a soprut tette maga ele, hogy a fiu ne kozelitse ot tovabb.   Ugy vannak am nevelve, hogy nekik mindent lehet es ok " kulonlegesek " a nemukre valo tekintettel. Hiszen naluk epp a sok fiu szuletese miatt  alakult ki ez es elkezdodott egy demografiai valtozas. Ezt viszont probaljak  egyenliteni azzal, hogy megengedik a 2 gyermek szuleteset.

    előzmény:
    csinomjank (67233)
    2017-02-21  14:09
  66. hus
    hus
    2017. február 21. 19:1167236.

    Zsuzsikak! Draga Zsuzsikak,  unnepeltel es maskor unnepeltek, kivanom tovabbra is, hogy  nevnapotok es a kovetkezo nevnapig sok boldogsag erjen benneteket, tele eletenergiaval, szeretettel es josagotokat  tovabbra is szivja minden csaladtagotok es kozeli ismerosotok.


    Csak fiatalosan meg egy par evig, mint a videon. 


     

  67. 2017. február 21. 14:3067235.

    Annyi mindent almodtam ossze-vissza ma  . Leginkabb utazassal kapcsolatos izgalmak voltak az almom fo motivumai .


    De a legkulonosebb volt ,hogy  almomban 12 evvel ezelotti allapotomban leteztem . Es a 2 eves kislanyomat kiadtuk bebiszitternek  , hogy ne zavarjon bennunket az utazgatasban . Mikor hazajottunk  el is feledkeztunk rola . Aztan a nagy kinzo buntudat  annyira szornyu volt , hogy felebredtem . Es rajottem , hogy sose tettem hasonlot az eletben . Sosem biztuk masra - velunk utazott mindig .


    De ugy latszik valamiert megis buntudatom van vele szemben . Hogy elhanyagolom .


     


     

  68. 2017. február 21. 14:1967234.

    Anyukammal 55 evesen  kezdtek el szedetni a Cavintont  -csak rutinszeruen felirtak neki . Nagyon  jol mukodnek a szellemi funkcioi  !


    Szerinted a gyogyszertol ? Mert engedelmesen szedi mar 25 eve .


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67232)
    2017-02-21  06:48
  69. 2017. február 21. 14:0967233.

    Igen ,mindent irasban intezunk ez ugyben .  


     Nekem az a  furcsa , hogy a tanitoneni  nem azt irja , hogy megbuntetem majd az illetot , hanem , hogy jelzem az iskolai pszichologusnak es az igazgatonak . 


     De a legnagyobb baj , hogy nincs helyi iskolai pszichologus -akire hallgatnanak a fiuk . MIndenfele tanacsado szolgaltatasban ez a baj . A nagylanyom az egyetemen felevig volt tanacsado allasban  tanulasi problemakkal kuzdo diaktarsaival kellett beszelgetnie , hogy feltarjak a problemakat . Kotelezo volt  - a lanyomat kikepeztek erre . A helyi lanyok megjelentek es egy szot se szoltak -csak ultek megalazottan , hogy egy gyuttment akar nekik tanacsot adni .


    A korhazakban ugyanez a helyzet -nincs eleg  helyi pszichiater ,pszichologus es a kulfoldiekben  egyszeruen nem biznak  a helyi paciensek .


     


     Szoval , az amerikai iskolakban szigoru protokol szerint folyik a  fegyelmezes  .  Semmi spontan megnyilvanulas  nem megengedett .


    Az igazgato jol ismeri a  fiamat .  Egy kemeny , fegyelmezett ember .  Gyanus , hogy katona volt korabban . Vele  nem  mernek annyira  ujjat huzni , mint az idos , mozgasserult tanitonovel .

    előzmény:
    szizsuzsóka (67231)
    2017-02-21  06:31
  70. 2017. február 21. 06:4867232.

    Egyszerű beszélgetéssel a családtól szerezhet komoly információkat . A beteggel tesztet csináltat, melyt elemez. Sajnos a kor előrehaladtával egyre gyakoribb az Alzheimer kór is, de az vérellátási zavara miatti defektusok, sőt hangulatzavarok által kiváltott  demencia is .Nem is beszélve a hallászavarokról, mert bennünket sokan néznek elbutultnak, pedig csak nem értjük a kérdést , információt. Sokszor nem is a mi hibánkból, hanem a hadaró beszéd, motyogás miatt


    Nagyon érdekes írás olvasható röviden . A Mini Mental Teszt magyarul, illetve Wikipédiában .Érdemes figyelmesen elolvasni.

    előzmény:
    Zsumi45 (67230)
    2017-02-21  00:59
  71. 2017. február 21. 06:3167231.

    Jankám ! Hasonlókon én is átmentem. Mindig a gyerek pártján álltam , pedig nála nem volt ilyen fokú a kirekesztés. . Két ízben bementem az igazgatóhoz is.


    Lehet , hogy rossz ötlet, de ha jelzed az igazgatónak az atrocitásokat, és azt , hogy fiad karatézik, és előfordulhat, hogy kétségebe esésében az ott szerezett tudást hasznosítja, ezért kéred, hogy valahogy fékezzék meg a fiúkat. Lehet, hogy hatásos lenne például, ha írásos nyoma marad , levélben jelzed . Ezután nem lehet megtorlás, ha esetleg karatefogással megtorolja a sérelmet. le is szerelheti a fiúkat , és szerez egy kis tekintélyt.


    A legfontosabb az, hogy érezze a Ti támaszotokat  . Sajnos ez a kopasz nyakú csirke effektus .

    előzmény:
    csinomjank (67229)
    2017-02-20  19:42
  72. 2017. február 21. 00:5967230.

    A TV5-ön most láttam egy kanadai filmet (2006-os), c. Egyre távolabb.


    Nem láttátok?


    "Grant és Fiona Anderson házassága komoly próbatétel elé néz, mikor a feleségen az Alzheimer-kór jelei kezdenek kibontakozni. Fiona egy otthonba költözik, ahol gyakorlatilag elveszíti minden emlékét férjéről, s új románc alakul ki közte és egy másik ápolt, a kerekes székhez kötött, néma Aubrey között."


    De a legmegdöbbentőbb a férj reagálása és a film utolsó jelenete. Annyira a hatása alatt vagyok, hogy én sem fogok könnyen elaludni.


    Annál is inkább, mert egy közeli rokonom kezd annyira feledékeny lenni, hogy már aggódunk miatta. kb.1 éve volt ideggyógyásznál, akkor az orvos korának megfelelőnek ítélte meg a szellemi képességeit.


    Vajon egyszerű beszélgetéssel a szakember fel kell ismerje, hogy a hanyatlás kor, vagy kór következménye? 


     

  73. 2017. február 20. 19:4267229.

    Kepzeld , az iskolai szabalyok szerint nem szabad megvedenie magat fizikailag  -kulonben  o is kapja az igazgatoit .


    Igy hiaba a karate tudasa . En is karateztam negy evig -es tenyleg jo volt -senki nem zaklatott miutan a szembe neztem  es kialtottam egy eleset !


     Minden onvedelem ,ami megengedett a hangos kialtas " Hagyd abba "  es jelenteni a pedagogusnak .


    Ez a jelentes ! Most mindenfele tablazatokat szerkeszt ,melyben rogziti , hogy hany orakor ki mit mondott neki  , ki vette el a ceruzajat  , ki firkalta ossze a fuzetet ...Annyira nem tetszik ez nekem ! 


     De legalabb ma mar normalisabbak voltak a fiuk  vele .

    előzmény:
    klára13 (67226)
    2017-02-20  16:59
  74. 2017. február 20. 19:3867228.

    Szervusz Hus!


    Nem is hiszed, mennyire szeretem a sajtrollót! Sok év óta ez a saját meglepetésem magamnak, ha a délelőtti ügyintézések, vásárlások után nagy ritkán betérek egy bisztróba.


    ...és az Óz ! Tudod, a háború utáni kisgyerekek nem dúskálhattak a mesekönyvekben, de Nagymamám felkutatott két régi agyon olvasott háború előtti kiadást. Egyik volt ez, a másik pedig a Pinokkió. Később a mozifilm csodálattal töltött el, hogy élő szereplőkkel is láthatom, hallhatom a fülbemászó dalokat.

    előzmény:
    hus (67193)
    2017-02-17  05:38
  75. 2017. február 20. 17:5067227.

    Klárám, Zsuzsám! Nektek is nagyon szépen köszönöm a jókívánságot! Valóban sosem jön feleslegesen, így megragadom az alkalmat, s viszont kívánom! Gyöngyvirág! Gyöngyvirág utcában lakom!


    Közben arra a következtetésre jutottunk, hogy valamelyik csipke technikával készülhetett a gyönyörű terítő. Talán több tűre szedve, több irányba fejlesztve a minta. Minden esetre aki eddig látta, csodálattal adózott a készítőjének!


    -Gördülő talpú cipő: Úgy tapasztalom, kevésbé fájul meg a derekam a konyhai ácsorgásban, mivel állandó finom mozgásokra kényszerül a lábam, s ezáltal a csigolyák terhelése sem egyoldalú. Tehát valóban nem volt rossz üzlet. Gyalogolni még nem próbáltam benne.


    -Hibiszkusz: Sikerült megállítani a tetvesedést, minden reggel alaposan átvizsgálom, s a "könnycseppjeit" papír zsebkendővel letörlöm. Úgy gondolom, abból kelnének ki a kis "vérszívók".  Azóta nem sárgult el újabb levél.Töretlenül hozza a kis bimbókat, s 2 naponta nyílik újabb virág. Persze a vegyszer sem volt hatástalan, s az összes virágcserép földjét alaposan befújtam vele. A képernyőm előtt cikázó kis szárnyasok is eltűntek.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67211)
    2017-02-19  15:24
  76. 2017. február 20. 16:5967226.

      Hát, ez tényleg nem egyszerű. Janka, ő hányadikos?
       Mintha járna karatére. Vagy rosszul emlékszem? Biztathatnád talán, hogy védje meg magát. Hisz a karate az önvédelem sportja. Nálunk nagyon jó hatású. Beni mondta, amikor ebbe az iskolába került, persze, kóstolgatták az osztálytársak. "Vigyázz, karatéssal kezdesz!" mondta nekik, és leálltak. Ettől a sporttól nagyon megnőtt az önbizalma, önbecsülése. És tényleg képes megvédeni kisöccsét is.

    előzmény:
    csinomjank (67225)
    2017-02-20  12:10
  77. 2017. február 20. 12:1067225.

     hat nem egyszeru atiratni -mert ahany iskola , annyifele tantargy es tanterv  - plusz meg a gyermek szallitasa is problema lehet


     itt van iskolabusz /mashol lehet , hogy nincs vagy tele van -es  a kozepesen draga iskolak ,ahol van nemzetkozi diaksag teljesen tele vannak - csak a hasonlo draga sulikban van esetleg hely  es lehet , hogy csak cseberbol vederbe esunk   


     


     - en szivesen itthon tartanam - de a magantanulosagban az a csapda , hogy mindenkinek a sajat orszagatol kell engedelyt kerni  az az ottani tantervet kovetni es hazamenni vizsgazni  -igy ev kozben ezt nem lehet elintezni ... az utolso baratja egy amerikai -arab fiu volt ,aki novemberben feladta es magantanulokent tanul -neki konnyu amerikai allampolgarkent - csak a nagykovetsegre kell menni vizsgaznia


    szomoru helyzet -igen 


    kulonosen , hogy tavaly meg annyira szeretett jarni  ! a draga ,elhunyt ms. N. annyira jol ossze tudta tartani oket ! mekkora kulonbseg van pedagogus es pedagogus kozott !  Nagy szerencsenk volt tavaly , hogy olyan legkort varazsolt a tanitoneni , hogy a kisfiam nyafogott hetvegen , hogy inkabb suliban lenne ms . N kozeleben ...


     

    előzmény:
    klára13 (67224)
    2017-02-20  10:00
  78. 2017. február 20. 10:0067224.

      Nagyon szomorú történetet mondtál el, Janka. Először azt hittem, csak egyszerű mobbing, ami önmagában súlyos dolog, de ez több annál. Janka, én azonnal elhoznám onnét fiamat. A sorozatos megalázások, a terror, amit el kell szenvednie, szörnyű következményekkel járhatnak, én, a magam hebrencs módján azonnal elhoznám onnét. Említetted már a felnőtt helyi lakosság rémes természetét, hát tőlük, a szülőktől, nem kaphat védelmet a gyermek. Lám, a jómód, a gondtalan gazdagság és henyélés rossz hatással van a jellemre.
      Mit veszít fiacskád, ha most, év közben elmozdítod? Barátokat nem, viszont megszabadul egy csomó szenvedéstől. És most csupa rosszat tanul. Kegyetlenséget, ami a szegény tanár iránt is megnyilvánul. És amit neki kell elviselnie, s valószínűleg nő és nő benne a harag, ami nagyon-nagyon ártó érzelem.
       Otthon tartanám, amíg az új iskola meglesz. Lehetetlen állapot, hogy a gonosz kölykök tönkreteszik kis táltosfiúdat.
      Hála az égnek, hogy kislányod jól érzi magát.

    előzmény:
    csinomjank (67222)
    2017-02-20  07:32
  79. 2017. február 20. 08:3267223.

    Zsuzsa amit leírtál, azt én is látom hogy csinálták, de a tetején van egy kör alakú mintasor, ami nem kapcsolódik hozzá. Úgy néz ki, mintha azt utólag tették volna rá.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67220)
    2017-02-20  06:12
  80. 2017. február 20. 07:3267222.

    nekem is pont tele van a hocipom a kisfiam osztalyaval 


    egesz mult hetunk errol szolt  - hogy ugyan vedjek mar meg ezt a gyereket ,mikor a tanar szemelattara alazza meg egy osztalytarsa


    kiderult , hogy az egyik fiu  csak ugy  belenyomta  kisfiamat a szemeteskosarba es mar nem eloszor 


     irtam a kanadai tanarneninek - o azt valaszolta , hogy o baratsagos hulyeskedesnek velte 


     meg aznap , egy gyerek az utjat alta a suliban ,majd adott a kisfiamnak egy pofont


     na most ebbol nagy ugyet csinaltak  - a fiut"felfuggesztettek" egy hetig csak az igazgatoi irodaban tanulhat


     de mit lehet csinalni ,mikor egesz nap piszkaljak ?


    tavaly nem volt ez  - a tanarneni szerint azert ,mert felvettek 2 uj tanulot ,akik notorius bajkeverok 


    mar biztos vagyok benne , hogy elviszem innen masik suliba  -csak azt nem tudom , hogy azonnal induljak atiratni  valahova vagy varjak a kovetkezo evig


    eleg volt 


     ezzel szemben a 8 . kos lanykam nagyon jol erzi magat  - most volt orszagos robot versenyen  az osztalytarsnoivel /kutyamenhelyet latogattak / arvahazat latogattak  /musicalt irnak / ma epp mozi delutan van nekik tanitas utan 


     


     igaz  -az o osztalyukban  a lanyok 30 % -a nem helyi arab  - igy  azert mas a helyzete 


     de a kisfiamek osztalyabol  mindenkit eluldoztek ,aki nem helyi  - o maradt az utolso mohikan  -ugy sajnalom szegenyt 


     es a tanarnenit is megalazzak -szerintem ezert hianyzik minden masnap -  egy mozgasserult idos no -akit  leneznek es kigunyolnak ezek a kis elkenyeztetett ,helyi gyerekek  -egy eros ferfi kellene nekik 

    előzmény:
    klára13 (67200)
    2017-02-17  21:20
  81. 2017. február 20. 07:1367221.

    Felenk is van az ut menten ultetett leander kilometereken keresztul 


     


    Most nagyon hideg van -ejjel 9  C  tegnap delben csak 15 C .

    előzmény:
    Kusza (67218)
    2017-02-19  22:29
  82. 2017. február 20. 06:1267220.

    A háromszögletűnek tűnő egységek képeznek egy csillagot. Ezeket horgolták egymáshoz. Végül a a közöket töltötték kis kis pókszerű többlábú csillaggal . Nem tudom érthető-e


    Klárám nem csinálok tűgobelint, csak simát. Nem igazán az én műfajom !De ezt még Zsoltnak megcsinálom. Szép színfolt lesz .

    előzmény:
    Kusza (67218)
    2017-02-19  22:29
  83. 2017. február 19. 22:3167219.

      Nem szégyen ez, hiszen nem volt munka,  a napozáshoz pedig hideg van. Nap mint nap tervezem a magvetést, árvácskát, évelő szarkalábat, amit Marikától kaptam, valamint fűszernövényeket kívánok vetni. Palántát nem csinálok, az Auchanban nagyon jókat lehet kapni és jó áron. A város nagyon ügyes kertésze is ott vásárol, mert megéri. Igaz, salátát is vetni kellene. És céklát. Bár ezeket helyben szoktam. Zsófikám két éven át paradicsommal rakta tele a kertet, és amúgy sem termett semmi, a gombatrágya semmit sem ér, pláne, hogy felét Bazsi elajándékozta. Nagyon várom a tavaszt. Nálunk már tavaszias az idő, sok a napsütés, de hát ez más.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67205)
    2017-02-19  06:09
  84. 2017. február 19. 22:2967218.

    Fogalmam sincs hogyan készíthették ezt a terítőt.


    Valóban nagyon szép leandereket lehet látni Olaszországban, de az inkább kint a természetes földben van, a cserépben csak kínlódnak.

    előzmény:
    klára13 (67217)
    2017-02-19  22:09
  85. 2017. február 19. 22:0967217.

      Magdikám, te rá tudsz jönni, hogy hogyan horgolták?
      Biztosan különleges oleanderei vannak Áginak, hiszen ez a bokor az ország ékessége, mint a píneafenyő és a ciprus.  Vagy mi a csuda, az a csúcsos, tudod!

    előzmény:
    Kusza (67214)
    2017-02-19  19:44
  86. 2017. február 19. 22:0367216.

      Csodaszép csipke! Zsuzsa, barátnőd nagyon kitett magáért, és jól ismer, mivel szerezhet örömet. Nézem, nézem, és képtelen vagyok megfejteni a munka menetét. Zitunak igaza van, tényleg ördöngös minta, mintha földönkívüli alkotta volna!

    előzmény:
    Zsumi45 (67210)
    2017-02-19  14:06
  87. 2017. február 19. 21:5567215.

       Isten éltessen, Zsuzsa! Boldog, tevékeny éveket kívánok és még sok-sok szép tűgobelin képet!


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67205)
    2017-02-19  06:09
  88. 2017. február 19. 19:4467214.

    Zsuzsa nagyon különleges ez a terítő, mintha szalaghorgolás is lenne benne.

    előzmény:
    Zsumi45 (67210)
    2017-02-19  14:06
  89. 2017. február 19. 17:4567213.

    Csatolás!!!! 

    előzmény:
    Zsumi45 (67212)
    2017-02-19  17:45
  90. 2017. február 19. 17:4567212.

    Ma Szegeden eltemették a telet, jöhet a tavasz! 

  91. 2017. február 19. 15:2467211.

    Zsuzsikám ! Valóban gyönyörű a terítő . Nagy munka volt a meghorgolása Isten éltessen sokáig itt is .Egy kis virág még elfér ?

    előzmény:
    Zsumi45 (67210)
    2017-02-19  14:06
  92. 2017. február 19. 14:0667210.

    2.próba: igaz a mondás három a magyar igazság?

    előzmény:
    Zsumi45 (67209)
    2017-02-19  14:04
  93. 2017. február 19. 14:0467209.

    próbálkozom:

    előzmény:
    Zsumi45 (67208)
    2017-02-19  11:44
  94. 2017. február 19. 11:4467208.

    Köszönöm szépen Magdikám!


    Megmutatom, milyen gyönyörű meglepetés ért: Egy fantasztikus terítőt kaptam Marika barátnőmtől. Csak ámulok- bámulok a bonyolult, egymásba fonódó körök láttán.( egyelőre nem sikerült feltennem a képet )


    Tegnap Zitám ráfogta, hogy ezt csak géppel készíthették, ember erre nem lehet képes. 

    előzmény:
    Kusza (67206)
    2017-02-19  08:47
  95. 2017. február 19. 08:5867207.

    Áginak olyan virágjai vannak vannak ami nem fagy meg télen, sok leander van. Ő nem hord be semmit ősszel a lakásba. Petúniákat szokott még ládába ültetni.

    előzmény:
    klára13 (67204)
    2017-02-19  01:07
  96. 2017. február 19. 08:4767206.

    Zsuzsa sok szeretettel köszöntelek a névnapodon, az Isten éltessen sokáig!


    Másik Zsuzsánkat majd nyáron köszöntöm, mivel ő akkor tartja!

    előzmény:
    Zsumi45 (67158)
    2017-02-11  17:16
  97. 2017. február 19. 06:0967205.

    Szégyen , de én ki sem mentem a kertbe a télen  ! Jövő héten megyek a fóliába , mert télen a hótorlasz miatt ki sem tudtam níitni az ajtót.-

    előzmény:
    klára13 (67204)
    2017-02-19  01:07
  98. 2017. február 19. 01:0767204.

      Ez remek megoldás. Magdikám, Áginak be kell cipelnie a virágokat ősszel, vagy enyhe a tél, és erre nincs szükség?
      Nálam elfagyott a már másfél méteres encián. Akkor szinte erre ítéltem, most pedig sajnálom. Viszont remekül sikerült a törpe mandarin fácska, 10 virág megkötött, lesz rajta termés. Örülni fog Benike.

    előzmény:
    Kusza (67201)
    2017-02-17  21:38
  99. 2017. február 18. 21:5267203.

    Igen, erről tudok én is. De nem tud megvalósulni a 9 órai kezdés, hiszen jön a hülye óraállítás, és attól kezdve 7 órára járnak, és aligha vezetik be, hogy 10-kor kezdődik a tanítás, amikor is 9 óra van.
      A legnagyobb jóindulattal sem mondhatnánk, hogy nagyon gyerekközpontú lenne társadalmunk. Még minisztériuma sincs az oktatásnak.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67202)
    2017-02-18  06:35
  100. 2017. február 18. 06:3567202.

    Klárám ! Ugyanígy gondolom én is ! Fő gond a nagy létszámú osztályok léte . Ez akkor , amikor kevesebb gyerek születik, sok tanár elment szakmájából, más munkát talált . Napi 1 tornaóra tornaterem nélkül, vagy szűkös tornateremmel. A finnek két célt tűztek maguk elé . Az asszonyok  férjeiket a férfiakat akarták megmenteni a korai szívhaláltól. Az oktatás színvonalának emelésével pedig modern ismeretekkel rendelkező, gondolkodó fiatalokat akartak nevelni. Úgy tűnik, mindkettő sikerült nekik.


    Egy olyan terv van, ami ha megvalósítják az oktatás hatékonyságát emelni fogja , ez a tanítás kezdetének későbbre tétele. 9 körül tervezik a kezdést . Ennek oka , hogy a tiniknél a melatonin termelődése későbbre tolódik , és tovább tart . Ezért szeretnek később elaludni, reggel pedig úgy kell kibányászni őket az ágyból. Az első tanóráikon álmosak, rosszabb hatásfokú a munka . Tényleg hatásosabb lenne a későbbi kezdés . Az én unokáim fél 8 -ra járnak , így 6 előtt kell kelniük. Szerencsére az alváshiány pótolható, hét végeken 11 -ig alszanak.

    előzmény:
    klára13 (67200)
    2017-02-17  21:20

Címlap

top