Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyűjtsük álmainkat!
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43
Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!
Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát. Kavicsot.
De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.
Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet. Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!
talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!
Az a kivonulás, amikor Ausztriából mentek ki az oroszok, 53-ban vagy 55-ben történt. Nem tudom biztosan, tehát egészen kislány voltam, hiszen 44-ben születtem, ikertestvéremmel, miközben a várost szőnyegbombázták. Természetesen már nagyon rég nem ejtőernyőzöm , abbahagytam, a gyermekáldás nem fér össze a jó kis becsapódásokkal. Bár ma már jobb ernyők vannak.
A süket kiskutyát majd elmesélem.
Most döbbentem rá, hogy miközben álmok gyűjtéséről beszél a topic címe, nem mondtunk egyetlen álmot sem. Elbeszélek egyet.
Egyszer Ózzal, a Nagy Varázslóval álmodtam.
Égig érő ó-toronyban, óriási mohos kockakövekből rakott, tető nélküli toronyban élt. Óriásfák vetették a toronyra árnyékukat, védelmezőn vették körül. A magasban sötét, üres lyukak voltak az ablakok. Sötét nyugalom ült a tájon, az égbolt holdsütötte, ólomfényű volt. A Varázsló vastag, durva deszkákból ácsolt ajtaja előtt hatalmas tömeg várakozott. Békésen, derűsen, bizakodón, sőt áhítatosan. Mindannyian mélységes mélyen hitek a csodában, ami vár rájuk. A tömegben álltam, nyugodt, boldog és derűs voltam magam is. Csodás béke töltötte be lelkemet, tökéletes biztonságban éreztem magam. Álldogáltunk, várakoztunk. Aztán eljöttem. Nem azért, mert meguntam várakozni, csupán tovább mentem teljesen magától értetődően a horizont felé, ahogy a szellő járja útját, ahogy a csillagoknak vagy a napnak tovább kell menniük, mert ez a dolguk, s ez nem jelent elszakadást. Könnyű szívvel és könnyű léptekkel távoztam éltemből, szívemben csend volt és harmónia.
Harmadik találkozásomra az égből érkeztem. Míg a repülőgép felszállt, feltámadt a szél, és ejtőernyőmmel a reptér melletti orosz támaszponton értem földet, egy röplabdameccs kellős közepébe. Nagy volt az üdvrivalgás. Mintha angyal szállt volna közéjük. Lehet, nekik az voltam, nagy bezártságukban.
Reménykedem, talán akad valaki, aki szintén leporolja néhány kedves darabját gyűjteményének, és nekünk, hogy pontosabb legyek, (egyelőre) nekem adja.
Az Origó fórumon olvastam egy topic cimet: xy egyszermélyes topicja, ne írj bele! Hát jó sokan beleírtak. Gyűjtőtársak viszont nem jönnek. De sebaj. Vagyis baj, de mit tehetek? Folytatom gyűjteményem "közkinccsé", azaz a jelenlelgi helyzetben "magamkinccsé" tételét. Okát nem tudom, de ma orosz katonák jutottak eszembe, velük való találkozásaimat mondom időrendben.
A házhoz közel, ahol gyermekkorom első tíz évében éltem, a második szomszéd a vasút volt. Szerettük ezt, nem kellett órát nézni, tízkor jött az első vonat, háromneged kettőkor a második, és amikor a harmadik elment, tudtuk, hét óra van. A vasúti sín melletti vízgyűjtő nekünk, gyerekeknek életünk része volt. Tavasszal ott nyíltak az első ibolyák a domboldalon, aztán a kis erecske nyomvonalán virágba borult a töméntelen gólyahír. S egy kis patakocska igazi vízivilág volt, a víz tetején ringott a békatutaj , amikor jöttünkre vízbe veteték magukat a piroshasú békák. Tarajos gőték is éltek itt. Azóta ezt a különlegesen szép világot föltöltötték, ház épült a helyén. Az ember mindenhova behatol és mindent letarol.
Nektek ajándékozom kiskutyám történetét. Fogadjátok szeretettel.
Esős napon hozta haza Zsófim menyem. Csontsovány volt, az egyik autóút mellett kóborolt, s bár vonakodva, de hagyta megfogni magát. Rettegve közelítette meg a kínált ételt, aztán úgy falt, mint aki tudja, életéért eszik. Hiszen azt tette. A seprűtől és minden hosszú nyelű eszköztől rettegett. Valakik ezekkel tartották távol a csontsovány jószágot a másoknak szánt élelemtől, nyilvánvaló. Vannak ilyen kegyetlen emberek és rájuk képtelen vagyok szeretettel gondolni. Bendőjében, amikor hozzám került, már nem volt más, mint némi szalma és megemészthetetlen szénaszálak. Teste hamar kikerekedett, de lelke már sosem lesz teljesen egészséges. Nem tűri, hogy unokám bizalmaskodjon vele - akitől nevét kapta, így lett Kicsi - ő pedig, mert ilyen az emberi temészet, mindent megtesz, hogy meghódítsa. Többször megharapta már a beteglelkű kis kutya, de sosem durván, csak úgy rendre utsaítóan. Benedek azonban nem adja fel. Én igyekszem közöttük állni megelőzendő a balesetet, de Beni mindig talál rést a védelmi rendszeren, hogy megközelítse.
Kicsi nagyon öreg kiskutya. Örülök, hogy utolsó éveiben jó dolga van. Megértjük őt és nem haragszunk rá.
Szeretném egyik szép darabját átnyújtani Nektek gyűjteményemnek, előveszem hát Buddha szobromat, és a tegnapi idézetet az Útról megtoldom vele.
E szobor a 17. századból és Kambodzsából való. Tárgyi gyűjteményeim első darabja volt, sok évtizeddel ezelőtt régiségboltban vásároltam. Megláttam, és szó szerint beleszerettem, holott a buddhizmusról szinte semmit sem tudtam. Most sem sokat, de mégis valamicskét a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából. Kevés pénzem volt, ezért zálogházba vittem ékszereimet, s megszereztem a szobrocskát. Amikor férjem tudomást szerzett akciómról, elment, és hazahozta gyűrűmet, nyakláncomat. E csodálatos szobor azóta velem él - férjem ugyan elhagyott, de a szobrocska megvan. Jó látni arcán a nyugalmat. Jó látni időtlen mosolyát. Legkedvesebb tárgyam, és most Nektek ajándékozom. Fogadjátok szívetekbe. Persze, akinek nem kell, az ne vegye el és törölje ki emlékezetéből.
Szép jó reggelt mindenkinek!
Jó volna bizony eljönni, Kisnapfény, de Keszthely nagyon messze van Budapesttől. Persze Keszthelytől nincs.
A hülyéskedés helyett küldök egy tanulságos dolgot. Szép is, elgondolkodtató.
A Tao szó szerint azt jelenti: az Út. Más fordítások szerint az Ösvény, az Abszolútum, a Törvény, a Természet, a Legfőbb Elv, és - latinosan - a Modus. Ezen interpretációk sem nevezhetők tévesnek, mivel a taoisták maguk is több értelemben használják a Taót, a szóbanforgó kérdés természete szerint. Lao-ce ezt mondja:
„Íme az ős-zűrből keletkezett,
az ég és föld előtt született:
mily békés, mily üres!
Magában van, nem változik,
zavartalan mindenütt működik.
Ő az ég-alattinak anyja.
Nevét nem ismerem,
kisebb nevén út-nak mondom,
elmém szerint nagynak mondom,
a nagyot távolodónak mondom,
a távolodót eltűnőnek mondom,
az eltűnőt visszatérőnek mondom.”[1]
A Tao ugyanakkor inkább utazás, mint út. A kozmikus változás szelleme - a szüntelen növekedés, amely visszatér a kiindulóponthoz, hogy új formákat hozzon létre. Úgy tekeredik vissza önmagába, akár a taoisták kedvelt szimbóluma, a sárkány. Összezárul és kitárul, akár a felhők. A Taót nagy átmenetnek is nevezhetjük. Szubjektíve a világegyetem hangulata. Abszolútuma a relativitás.
[1]
Ez nem jön be! Elárulom, nekem már megvan két újabb sorom, de még csiszolgatom, e sorok is tökéletesek legyenek.
Senki se segít? Pusztába kiáltott szó volt a versem, a gyöngyszem, a nagy mű?! Újra figyelmetekbe ajánlom és várom, hogy valaki folytassa:
A VÍZBEN ÚSZIK A HARCSA
A LÁBÁT MAGASRA TARCSA
Talán lehetne a továbbiakban egyéb testrészeiről valami zengemény? Netán lelki életéről???!!! El tudom képzelni, hogy szerelmes. Miért ne? Talán csak a csukáknak szabad meg a pontyoknak? Csak semmi diszkriminációt!
Nahat, hogy Ti milyen szepeket irtatok!
Had csatoljam en is a kedvencek sorahoz sajat kedvencem:
Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.
Bóbita, Bóbita épít,
Hajnali köd-fal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe-király fia-lánya.
Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.
Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.
Minek ne higyjek?
Nem elolvasom és vakon bólogatok. Hanem oroszlán vaok mérleg aszcendenssel, és gimiben volt egy pár év mikor totál mérlegre jellemző voltam, mostanában oroszlán lennék, de elnyomom, csavarognék belül, de ehelyett még itthon is melózom.. ilyenre gondoltam.
Írtam neked priviben kérdést, hogy milyen segítségre gondoltál, nézd meg
Félek, túl komolyra fordult ez az ügy, ezért - mit kell ilyenkor tenni - még komolyabb művet tárok elétek. Saját gyöngyszem, igazgyöngy, sajnos unokám elé hiába vittem, még nem eléggé fejlett az esztétikai érzéke, de hiszen csak négyéves. . .
Ime a mű:
A vízban úszik egy harcsa,
a lábát magasra tarcsa.
Egyelőre ennyi. Minden folytatást boldogan veszek. Magam is igyekszem.
A tökéletes összetartozás érzése egytlen verssorban:
benned alszom én is, nem vagy más világ,
Azt gondolom, ilyen érzésekre vágyunk mindannyian kortól és nemtől függetlenül..
Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
1942. június 1.alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.
Radnóti Miklós:
A BUJDOSÓAz ablakból egy hegyre látok,
engem nem lát a hegy;
búvok, tollamból vers szivárog,
bár minden egyre megy;
s látom de nem tudom mivégre
e régimódi kegy:
mint hajdan, hold leng most az égre
s virágot bont a meggy.
1944. május 9
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
Lehet ennél szebben kifejezni, amit néha érzünk?
És:
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
1944. április 30.
Melyik a Te saját topicod?
Én pedig most kis ideig takarítani fogok, addig érezzétek magatokat jól. De azért most eszembe jutott, hogy elküldöm legkedvesebb versemet. Kívülről tudom, de mindig lúdbőrözik a hátam, amikor olvasom. Hozzá fogható kevés van. Persze, nem árt tudni, hogy a csodálatos költőt elpusztították, s halála előtt néhány héttel írta, a teljes reménytelenségben. De még így sem reményvesztett a vers, átjön rajta a szellem nagysága. S átérezhetjük, mekkora veszteségeket okoz az elszabadult gyűlölet, a gonoszság.
-cím nélkül -
Még érzem egy kicsit az illatod
A tested valamit itthagyott
A takarók feldúlva fekszenek
Én reggelig rendet nem teszek
Őrizzen minden apró rész
Mígnem majd egyszer visszatérsz -
Őrült egy szerelem az egész
1999.
(verses topik lettünk?
Ez a vers gyönyörü! Nagyon tetszett.
Nekem ez is nagyon tetszik
Még ne aludj. Figyelj az éjbe
s ne bánd, ha álmatlanul halad:
tavaszi záporok zenéje
dalol az ablakunk alatt.
www.netera.com itt találom őket. Én irni nem tudok, sajnos, csak szeretem őket, de nagyon.
Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy napsugárban a kéklő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd kezedben a végtelent!"
Nekem tetszenek a verseid, elég ellentmondásosnak találom őket.
Hogy megéri-e kiszabadulni? Megám!!!!!!!!!!!!!!!!Hiszen az élet egy nagy kaland! Főleg neked, hiszen még olyan fiatal vagy, a fiatalabbik fiam is akkor született amikor te.
Nincs ( vagy csak kevés) olyan dolog van, amibe bele ne vágnék, ha ugy gondolom, hogy érdekes. Pedig majdnem kétszer annyi idős vagyok mint te.
"Minden kis viaszgyertya
megtanít bennünket arra,
hogy érdemes egy kis fényért,
melegért tövig égni, mert a
kis dolgok fénye az, amely
széppé, meleggé teszi az életet."
köszönöm a szép verset, én is ajándékozok nektek egyet a sajátjaimból!
Nyugtass meg úgy,
a tükörbe nézve,
téged átkarolva lássam magam.
Nyugtass még, oly jó,
az ágyon ülve,
ahogyan mosolyod mögé bújik
minden titkolt szavam.
Nyugtass még, szeress,
barátként nevess velem
és kívánom újra,
hogy minden ajtó mögül
te jöjj felém
és ölelj át halk meséket súgva.
Nyugtass még, engedd,
hadd nézzem csendben,
amint a tükörképben
kezed vállamra csúszik
és könnyű mosoly látszik
fénylő ajkadon.
Máskor nincs őszinte szó.
Nincs nyugodt érintés.
Hát nyugtass meg úgy,
hogy veled álmodom.
2002.
nem, én nem vagyok indigó. de miért is kéne annak lenni? minden ember egy csoda!
mindjárt keresek valamit a gyűjteményemből..
Talán a Te gyönyörű gondolataid, amit a versben olvastam? A Te költeményed?
Teljesen prózai dolog kerített hirtelen hatalmába, nagyon elszégyelltem magam: karácsony óta kibontatlanul van egy ajándék a garázsban. Jó, jó, tudom, hogy egy szép étkészlet, de akkor is! Illett volna kézbe vennem, megtisztelni az ajándékozót! Rémes vagyok! Még ma behozom, kibontom!