Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. hus
    hus
    2017. június 2. 06:3868101.

    Minden remenyem, hogy egy par nap utan mar a kakaska nyakaba is fognak ugrani  majd a tyukok. 


    Ma csak azt vettem eszre, hogy az ennivalonal szemtelenkedtek vele, este amikor zartam oket be, minden a legnagyobb  nyugalomba volt  a hálószobájukban.


    Persze furcsa lehetett a tyukoknak is.


    Ma elmentem es kicsereltettem a fat, hat  igazan orulok neki, egy nagyobbat kaptam es a virag a fakon szinte oklomnyi nagysaguak. Holnap fogjuk elultetni, ma tobb helyre is kellett mennem, elfaradtam estere, meg a szunyogok miatt sem lett volna kedvem amugy sem.


    El tudom kepzelni, hogy hianyoznak gyonyoruseges allatkaid, hiszen kulonlegesek voltak es olyan szeretettel nevelted oket.


    Kivancsi vagyok ra, hogy fogja kibirni majd a telet, de erre fele meg jeleztek, hogy ultetheto karosodas nelkul. Inkabb nalunk a szel fog a viragoknak artani.


     


    Klaram, lehetne hobbyd a brilians is, miert is ne?  Annak legalabb megy fel az erteke es jobban megmmarad, mint a gyonyoruseges fak, viragok. 


     


    Mesel a tel.

    előzmény:
    klára13 (68091)
    2017-06-01  16:12
  2. hus
    hus
    2017. június 2. 06:2468100.

    Ma mar baratsagosabbak voltak vele, kiveve a nagyobb feketes. Nem tudom miert, de nem akarja, hogy egy talbol cseresznyezzenek, ugy kell oda allnom, hogy ne kozelitsek meg, egyen o is.


    Nem nagyon ismerheti az otthoni etelt, de mar belekostol es nem kopi ki, a rizibizit csipegette, izlett neki. Inni iszik es ugy latom jobban raszoktatja a lanyokat is. Nem nagy ivok voltak, inkabb csak iszogattak.


    Koszonom a lanyomnak atadom uzenetedet, biztos fog orulni megint, jol esik neki, jo napot csinaltok a jokivansagokkal, amit kulon koszonok nektek es igen orulok neki, hogy ilyen aranyosak vagytok mindnyajan.


    Megerkeztek a hattyuk.

    előzmény:
    Kusza (68096)
    2017-06-01  17:05
  3. hus
    hus
    2017. június 2. 06:1468099.

    De jo, most akkor kilanykazod magad.  Gondolom, hogy egymas nyakaba borultatok. Nalatok beengedik az elelmiszert? Milyen mas lehet a torveny ezek szerint. Most aztan finom purepet keszithetsz.


    Hogy van lanykad? Jol erzi magat? 


    Egy kis sosast kuldok az edesseg melle.

    előzmény:
    csinomjank (68098)
    2017-06-02  04:52
  4. 2017. június 2. 04:5268098.

    nem en voltam  - te voltal , klara a recept megosztoja


    meg talaltam   vidam sztorikat a gyerkocokrol -felolvastam nekik  -jot derult mindenki -tenyleg kincseket rejt e topik ...


    _______________


     nagylanyom megerkezett egy ropke hetre


    tele a huto turo rudival meg geztenyepurevel ....

    előzmény:
    klára13 (68080)
    2017-05-31  23:35
  5. 2017. június 1. 20:4668097.

    Magdika, ez a "pince pörkölt" nagyon gusztusos. Látszik, hogy jó sűrű szaftja van. Eszembe juttatta egy Szent István napot, amikor a művelődési ház beneveztette a férjemet a saját csapatával pásztor tarhonya főző versenyre. A piac téren voltak felállítva a bogrács állványok. Ízlett azoknak, akiknek jutott kóstoló.


    Főzök is hamarosan, annyira megkívántam.


     

    előzmény:
    Kusza (68090)
    2017-06-01  13:41
  6. 2017. június 1. 17:0568096.

    Hus én is örülök a kakaskádnak, eszembe jut róla az apukám, ő nagyon ragaszkodott hozzá, hogy tyúkokhoz kell a kakas!


    Lehet,hogy igaza lesz Klárának, hogy az éjszaka összebarátkozik a tyúkokkal, és bátrabb lesz.


    Várjuk a képet róla!


    Gyógyulást kívánok a lányodnak, hogy minél hamarabb jobban legyen!

    előzmény:
    hus (68081)
    2017-06-01  04:07
  7. 2017. június 1. 16:5868095.

    Ági kérdezte, hogy mire fel van ez a főzős kirándulás? Írtam neki, hogy már Gyuri régen nyaggat ezért a főzésért, neki akartam kedvet csinálni a kaszáláshoz.Most kevés volt az időnk rá, hogy gulyást főzzek, majd legközelebb.


    Most nekünk is kevés gyümölcs lesz, körte, szilva, és birsalma mutatkozik, meg persze naspolya, ez utóbbi úgy látszik kevésbé érzékeny, minden évben van. Úgy vesszük észre, a meggy nem szereti ezt a helyet, még sosem volt, pedig van egy pár darab fa. Amit vettünk, a két darab kiszáradt.

    előzmény:
    klára13 (68092)
    2017-06-01  16:24
  8. 2017. június 1. 16:3368094.

      Na igen, a Nádas tavon. "Földi élet, hol a réved?"

    előzmény:
    szizsuzsóka (68086)
    2017-06-01  06:13
  9. 2017. június 1. 16:2968093.

      Most látom, nem is pokróc. De végre elő a farbával, ne rejtegesd azt a férfiút - nehogy Gyurikára fogd! - aki miatt így kivirultál és egyre fiatalodsz!

    előzmény:
    Kusza (68090)
    2017-06-01  13:41
  10. 2017. június 1. 16:2468092.

      Magdikám, isteni lehetett a krumplid! Szerencsére nem vagyok éhes, nemrég ebédeltem, különben, azt hiszem, nem bírtam volna ki ép ésszel ezt a látványt. Na és a tündérke ott a pokrócon!

    előzmény:
    Kusza (68088)
    2017-06-01  08:33
  11. 2017. június 1. 16:1268091.

      Nagyon örülök kakaskának! Hus, kissé még riadt, azért böszme a lelkem, de meglátod, milyen hamar otthon érzi majd magát! A két nagy tyúk tán leszbikus lett a kakashiánytól? Remélem, nem. Mert van ám ilyen az állatoknál is. Azért, ha még ma is, holnap is üldöznék, akkor, azt tanácsolnám, egyelőre csukjad külön őket. Hadd tanuljanak. De azért azt gondolom, hogy egy-kettőre kialakul a rend. Kakaska visszanyeri magabiztosságát.
      Amikor ah én szépséges kis kakaskám megérkezett, a tyúkok bementek házukba este. kakaska pedig felült a kerítés oszlopára, ott szomorkodott. Hagyta megfogni magát, betettem a pipikhez, és másnap már velük együtt bemasírozott. Még ma is fáj értük szívem.
      Aranyos szomszédaid vannak, nagyon jó az ilyen kapcsolat.
       Szóval, gratulálok! Persze legeslegelőbb lányod gyógyulásához gratulálok, a mai eredményhez.
        A gyönyörű virágzó fa talán nem bírja azt a klímát. Én a datolyaszilvával hadakozom, már kettőt tönkretettem. Tudom, hogy én hibáztam, bár az idei -20-at úgysem élték volna túl. Ezért most áttérek a konténeres datolyaszilva  termelésre,  egyelőre itt tartom nagy cserépben a teraszon, télre behozom a fűtetlen nappaliba. Aztán majd meglátjuk, mi lesz. Most szándékozm érte menni, délelőtt nem találtam meg az új kertészetet. Egyet azért igen, és csodaszép, persze még kicsi de óriás sárga virágú hibiszkuszt vettem, és egy pipacspirosat is. Meg aztán még ezt-azt.  Pl verbenát, sötétpirosat, kedvencemet. Azt gondolom, miért ne járhatnék kedvembe, ha megtehetem? Nem nagy dolgok ezek. Szerencsémre nem a briliáns a hobbim.

    előzmény:
    hus (68081)
    2017-06-01  04:07
  12. 2017. június 1. 13:4168090.

    Jól sikerült a bográcsozás, az idő is jó volt. Teljesen más íze van ennek a paprikás krumplinak, mint amit itthon főzök.

    előzmény:
    Zsumi45 (68089)
    2017-06-01  11:01
  13. 2017. június 1. 11:0168089.

    Nagyon hangulatos lesz! Jó időt kívánok hozzá! A többi feltételről gondoskodtatok Magdika! 

    előzmény:
    Kusza (68088)
    2017-06-01  08:33
  14. 2017. június 1. 08:3368088.

    Még ilyet nem csináltunk, főzni fogunk a telken. Na nem nagy ebédet, csak egy kis paprikás krumplit szafaládéval. Először gulyásra gondoltam, de első neki futásra jó lesz ez. Tegnap megkerestük a bográcsot a pincében, hát volt vele munkám míg rendbe tettem. Na de a bográcstartót nem találtuk meg, egyenlőre kölcsön kaptunk. Csak ne essen az eső!

    előzmény:
    klára13 (68072)
    2017-05-30  13:51
  15. 2017. június 1. 06:1768087.

    Nem estem kétségbe a termés elmaradásán . Elsősorban az unokáknak főztem be, most majd elmarad a befőttek adása. Ez azért is könnyebben megy , mert ők is elmaradoznak, élik saját életüket, tanulnak, dolgoznak...Felnőttek. Én is lassan megszüntetem a veteményesemet, ami kettőnknek kell megveszem, illetve a fóliában hagyok kevés házikertet, ez és a virágok elegek lesznek.

    előzmény:
    hus (68084)
    2017-06-01  04:43
  16. 2017. június 1. 06:1368086.

    Igen a negatív , pozitív nézőpont kérdése. Aki elszenvedi a morgást, annak  negatív, aki morog , leereszti a gőzt . No és folytathatnám . Tegnap a front és eső előtt úgy érezte férjem, hogy nincs ereje a temetőkbe bemenni. Ezt tisztelnem kell, mert ez fontosabb, mint a virág bevitele. Akkor ,ma inkább lazítunk., majd gyomlálgatok, most a nagy eső után könnyebb lesz. Nekem a lazítás a kertben történt, kifeküdtem a napra , néztem az eget. De a legcsodálatosabb élmény ringó csónakban feküdni , lassan egybeolvadni a vízzel,, levegővel.....

    előzmény:
    klára13 (68075)
    2017-05-31  12:24
  17. hus
    hus
    2017. június 1. 04:5668085.

    Jo reggelt kivanok egy fincsi kaveval, sutikevel, vagy mas finomsagokkal.


  18. hus
    hus
    2017. június 1. 04:4368084.

    Zsuzsoka aZ borzalmas, ha nincs a nagy termofaknak gyumolcse. A sok munka ami vele jar az sem "erdemli" meg ezt a vesztesseget.


    Pont a legertekesebb gyumolcsoknel nem lesz termes.


    Nalunk ezek a legdragabb gyumolcsok es becsben vannak tartva. A kertemet csokkenteni fogom, mar amit ultetni fogok benne, nem adok ki egy pennyt sem oluan palantaert, ami nalam nem terem. Menyem es fiam megint bejelentettek, hogy nem akarnak kertet, nincs ra idejuk. 


    Hat igen, abbol a szempontbol igazuk van, hogy munkajukat nem fogjak oda tenni, ami nem jar haszonnal. Az ilyet is a kor hozza magaval. Marmint a szorgalmas kerti munkat.


    Ma rengeteg liba szulok es kulonmbozo meretu kislibak jottek hozzank, csinaltam kepet, majd holnap a kakassal felrakom. Igaz, hogy nem lesz ilyen édes békás, mint ezen a kepen, meg remelem jo is lesz a kep, mert szemuvegem nem volt nalam. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (68074)
    2017-05-31  05:13
  19. hus
    hus
    2017. június 1. 04:2468083.

    Koszonom a  biborvörös bársonycsodat, es jobbulast kivanok porcikaidnak es melegvizes , sos furdot ajalok ra.


    Vigyazz csontocskadra es ne eroltesd meg az eros munkaval. Pihenj le, ha kivanatos.

    előzmény:
    jara (68066)
    2017-05-29  22:46
  20. hus
    hus
    2017. június 1. 04:1668082.

    Zsumikam, a szenanak valami kulonleges illata van. Most, hogy vannak az allatok nekem tudom es eszembe jutott, milyen jo lehetett a fiataloknak a szenaba bujni valamikor. Nem csodalkozom, hogy az ott toltott elmenyt soha nem akarjak elfejejteni.

    előzmény:
    Zsumi45 (68061)
    2017-05-28  12:15
  21. hus
    hus
    2017. június 1. 04:0768081.

    Klaram, feltetlen tudnotok kell, hogy van kakasunk.  Nagyon szep, a ferjem hozta tegnap delutan. Ugy meg volt ilyedve, minden aron ki akart menni a keritesen kivul, aztan bekiserte a háremet aludni. 


    Ma mar jobb kedve volt, de a ket legnagyobb tyuk mindig piszkalja ot es megkergeti, szinte enni sem hagyjak.  Az meg ugy, gyavan elszalad. Ma mar jobb volt a hangulata, de meg mindig kulonc modjara  jarkalt fel-ala. Kukorekolni meg nem hallottam, de eros haangja van.


    Majd csinalok rola holnap kepet es megmutatom. Pont ilyet kepzeltem el. Es tudod ki szerezte, az az idos bacsi es a felesege, raadasul itt van hozzank 5 percre. Ferjem szerint van ott minden fele nekem valo allat, el fogunk majd menni es megnezni. Ami erdekesseg volt, az az, hogy az iden a vasarokon meg nem volt gyongytyuk, amit szeretnek nagyon.  Most mar halad a termen igen lassan. Kellene meg egy jo nagy ol es akkor lehetne annyi kis apro allat, amennit szeretnek.  Mivel nekem kell gondozni, sajnos olyan sokat meg nem tudok vallalni.


    Szinte mindennapos eso van nalunk.


    Lanyom nagy orommel es vidaman jott kavezni reggel, meglepett. Nahat, ahogy en orultem neki. Persze hamar elfarad, de igazan orom volt varatlan latogatasa.


     


    Ez a gyonyoru fam pedig kiszaradt, holnap szeretnem vissza vinni es kicserelni. Olyan szomorkas lettem, amikor lattam vege lett neki.


    Meg megprobalom ezt a fajtat, ha jovore is tonkre megy, akkor sajnalattal, de le kell rola mondanom.

  22. 2017. május 31. 23:3568080.

      Csalni akartam, de nem tudtam kikutatni, ki osztotta meg. Na ki?
      Janka, talán te?
      Isteni finom lehet, holnap hozok hozzá gyümölcsöt, túrót, szerintem áfonyával, málnával is finom. Kis fánkon most kezd pirulni a ribizli. Nálunk hirtelen nagy meleg lett. Gondolom, nálatok sem enyhült.
     

    előzmény:
    csinomjank (68077)
    2017-05-31  15:16
  23. 2017. május 31. 23:2968079.

       Marika, mennyi szőlőtök van? Nagyon igazságtalannak tűnik nekem a munkamegosztás, ami nálatok történik. Tudom, férjed térde... Na de fiad? Vajon élvezi-e a termést akár gyümölcs, akár folyékony formában? És a menyek? Persze, mindenki dolgozik... És majd fogyaszt.
       Látom, minkkel is kellene kezdeni valamit, nagyon bozontos a négy tőke. De rendes huzal sincs, úgy, hogy meg kell várni a ház uracskáját, és talán Zsófi majd hatni tud rá. Tavaly nagyon beteg volt az egész. Még az otelló is, a három. Majd kiderül, idén mi lesz. Fiam már mondta, elhívhatnám ismét a kerti munkást, de szerintem a kertben önmagunknak is kell dolgoznunk. Egyelőre mulcs sincs, de azért ezt meg fogom változtatni. Hiszen emiatt vettem a szecskavágót, most meg nem kell? Na ne má....!


     

    előzmény:
    jara (68076)
    2017-05-31  12:58
  24. 2017. május 31. 16:1568078.

    Marikám !Én szigorúan betartom, hogy 10 óra körül befejezem a kerti munkát .Délután még kicsit kimegyek,a virágoskertemet igazgatom. Reggel locsoltam, így könnyebb lesz a gyomlálás. Olvasgatok is, bár inkább többet a gépnél időzöm. Lustább lett az agyam . ha visszagondolok, 2-3 éve még németül tanultam Jó , de minek.Agytornának most játszom inkább . Így múlik el a világ dicsősége ....

    előzmény:
    jara (68076)
    2017-05-31  12:58
  25. 2017. május 31. 15:1668077.

    hoztam egy finom parfe receptet - el is keszitem talan - ha lesz ribizlim


    A legfinomabb jeges túróparfé, a ribizliszemektől nagyon üde.


     


    50dk túró, 30 dkg ribizli


    2dl tej, 2,5 dl tejszín


    5 evőkanál cukor (szerintem lehet inkább méz vagy juharszirup/


    fél citrom héja (bio)


     


    Keverjük össze a túrót a tejjel, adjuk hozzá az édesítőt, a citromhéjat, és botmixerrel krémesítsük. A tejszínt verjük kemény habbá, és a leszemezett ribizlivel együtt együtt keverjük óvatosan a krémes túróhoz. Simítsuk kb. 1l-es tálba, majd tegyük a mélyhűtőbe, Tálalás előtt hagyjuk 10-15 percig szobahőmérsékleten olvadni, majd borítsuk ki a formából, és szeleteljük.


     na - ki osztotta ezt  meg  7 eve ?


     


     

  26. 2017. május 31. 12:5868076.

    Heverem a hőgutámat. Itt jó hűvös van. Kötöztem a szőlőt, kapálom (horolom) az alját. Klára, milyen szép szót használsz: "tűnődöm". A gondolat azért találkozott, csak én munkásként gondoltam és ma ez a turbó mondatom: -Ne mélázz, melózz!


     

    előzmény:
    klára13 (68075)
    2017-05-31  12:24
  27. 2017. május 31. 12:2468075.

      A csudát! Hogy mi negatív, mi pozitív, csak nézőpont kérdése, mint Zsófim tekintett a 150 ezer forintos veszteségre, hogy megtakarítottak vele több milliót. Négy és félévi tandíjat. Látod, a gyümölcs hiánya is milyen hasznos, üvegeket sem kell mosni!
      A szélvészség nagyon jó tulajdonság. A Jóisten is gyorsan dolgozott, talán kissé kapkodott is, amikor hét nap alatt megteremtette a világot.
       Manapság órák hosszat tudok tűnődni egy pofonegyszerű dolgon, hogy a virágládákat hova helyezzem. A négyet vagy ötöt! Mai önmagamban szeretett nagynénémet látom. Ő tudott szinte moccanatlan üldögélni, de azt nem tudom, neki ilyenkor esze min járt. Csak néha ránk szólt: "Maradjatok már kicsit nyugton! Nem köll folyton rohangálni!"
    Pedig dehogynem. Akkor annak volt ideje. Most pedig a szemlélődésé. De ha nálad ez még nem jött el, akkor majd eljön, amikor ideje lesz. Vagy soha. Mindannyian a magunk módján éljük életünket. Különösen idős korban, amikor már lehet.
       Most megyek, mert éhenhalok. Csirkemájat sütök, néhány perc alatt elkészül, és kuszkuszt áztatok hozzá, belemorzsolva leveskockát. Nem nagy ügy, még nekem is sikerül. És milyen finom!

    előzmény:
    szizsuzsóka (68068)
    2017-05-30  05:43
  28. 2017. május 31. 05:1368074.

    Szerencse Klára , hogy ilyen rendes segítséget találtál. Nekem a kis Marika jól bevált, kéthetente kitakarít, másik héten és teszem kissé felületesebben . A tetőtér az én reszortom, , no és a kertben is akad sok tennivaló. ma befejezem a palántázást, és a virágoskerteket. A füvesítéshez eső kell, mert nem tudom a száraz göröngyöket elsimítani.  felaprítani.- No, de nem olyan sürgős. Az eső után permeteznem kell.No és a számos gyümölcsfán nincs termés , se meggy, se cseresznye . Legalább nincs munkám a befőzéssel.

    előzmény:
    klára13 (68071)
    2017-05-30  13:44
  29. 2017. május 30. 13:5968073.

    Köszönöm Klára! Holnapra szünetet tart Gyuri, majd csütörtökön megyünk. Már régen nyaggat a főzéssel, megígértem neki, hogy majd akkor főzök csütörtökön egy jó kis gulyást. Még elő kell keresni a bográcsot, ezer éve nem használtuk.

    előzmény:
    klára13 (68072)
    2017-05-30  13:51
  30. 2017. május 30. 13:5168072.

      Ó, Magdikám! Nagyon sajnállak. Vannak bajok, de legalább élünk, és az élet így is szép.  Szerintem az az elődleges baj, hogy lábunkon járunk. Magamon is észreveszem. De hát kézenállásból, járásból sosem voltam jó. Javulást kívánok.

    előzmény:
    Kusza (68070)
    2017-05-30  13:29
  31. 2017. május 30. 13:4468071.

      Zsuzsa, nem minden árvácska virága illatos, csak az illatos virágú árvácska virága illatos. Tudod: nem minden szarka farka tarka.... stb.
      Most nagyon örömteli napom van. Iza elhozta nővérét, aki egy évvel sem idősebb, de kishúgának néz ki, és nagy lendülettel és egyetértéssel dolgoznak. A továbbiakban csak Angyalka jön, a húg. Olyan jó! Ragyog minden kezük nyomán. Édes, aranyos leányzók. Illetve a kicsinek ötéves kicsinye van. Illetve ő az idősebb, de a fiatalabbnak néz ki. Iza nagyobb és van benne valami fenséges, nagyon szép hölgy. Angyalka pedig angyalka.
       Ma a teraszra nem kerülhetett sor, mert nem vagyok készen a vetésekkel, palántázásokkal. Majd legközelebb, és akkor felkerül szép piros ernyőm, alatta két piroskockás székkel és az asztallal, és akkor már végleg boldog leszek. Minden renden lesz. Mint gyermekeimmel, ami valójában jó kedvem alapja. Remekül vannak, még Londonban, a múzeumban Beni fejéből nő ki egy felágaskodó fehér ló, ez kissé aggasztott. De amikor láttam, hogy Zsófikám füleket növesztett, méghozzá a Tower-híd jóvoltából, megnyugodtam. Ott így mennek a dolgok.
       

    előzmény:
    szizsuzsóka (68068)
    2017-05-30  05:43
  32. 2017. május 30. 13:2968070.

    Tegnap és ma is voltunk a telken, Gyuri kaszált, én meg gyomlálgattam egy kicsit a szeder bokrokat. Nagyon nehéz dolga van Gyurinak a kaszálással, mert derékig érő a fű. Nem tudta hamarabb csinálni a könyöke miatt. Most nekem is van bajom, mind a két lábamon fájnak az ujjaim. Utána néztem az interneten, azt írják, hogy ez is öregkori baj. Próbáltam Flektorral kenni, nem használt. Gyuri kapott egy idegsebész ismerősétől a könyökére egy zacskó tasakos gélt Perskindol a neve, ez már jó volt rá, enyhíti a fájdalmat.

    előzmény:
    szizsuzsóka (68068)
    2017-05-30  05:43
  33. 2017. május 30. 05:4868069.

    Marikám ! Most kezd virágozni. Hatalmas a bokor, mert rokonoknál láttuk, hogy hagyják megnőni, nem metszik. Sándornak nagyon tetszett, így hagytuk mi is. Készülünk a temetőbe , viszünk anyóson sírjára, ez volt kedvenc virága .Ma még palántázok és locsolok .

    előzmény:
    jara (68066)
    2017-05-29  22:46
  34. 2017. május 30. 05:4368068.

    Klárám ! Kezdem a végén ! Én nem tudtam, hogy az árvácskák illatosak ! Igaz az érzékszerveim tompák . No és az orra nincs gyógyászati segédeszköz.


    Nagyon eleven kislány voltam , most is néha még szertelen vagyok, figyelmetlen, sokszor már a következő dolgon,teendőn jár az eszem. Férjem szerint rettenetes a " kapkodásom " Erre szoktam barátja viccét idézni.


    Az öreg vakond elkésik a vacsoráról . Felesége szidja. Nem tudod elképzelni sem hogy száguldozott az a rengeteg csiga , féltem, hogy rájuk lépek.- hangzott a válasz.


    Hát igen más a munkatempónk és idős korra kiéleződnek a tulajdonságok , különösen negativ tulajdonságaink válnak markánsabbá .

    előzmény:
    klára13 (68065)
    2017-05-29  19:57
  35. 2017. május 30. 02:0468067.

      Reggel én is mondtam magamban: nagyon fájnak a podcikáim. Eszembe jutottál. De nekem ilyenkor a Voltaren segít, igaz, bízom is benne, hogy a fájdalomcsillapításon kívül gyógyít is , különösen  az, amit orvos írhat  fel. Nálam megfázás hozza, és arra mindig van mód.
      Kertemben a peóniák nyílnak, 9 nagy tó, többféle, káprázatosak, na és a jázmin is és a rózsalonc és a rózsák.
      Gyógyulj,Marikám, én is igyekszem.

    előzmény:
    jara (68066)
    2017-05-29  22:46
  36. 2017. május 29. 22:4668066.

    A fájó porcikákra gyógyító energiát kérek az angyaloktól.


    A szellemes elbeszéléseket, gyönyörű verseket köszönöm.


    A szép ifjú párnak vidám, egészséges, boldog életet kívánok.


    Majd egyszer sokat írok, most nagyon fáradt vagyok.


    Azért küldök virágot én is. Klárám, a színt Neked, a gyönyörűséget pedig mindenkinek.


    Zsuzsókám, virágzik a jázmin, biztos csodaszép a Tiétek.


     

  37. 2017. május 29. 19:5768065.

       Ma egész nap a kicsi lányra gondolok, aki olyan elmélyülten bogarászott, hogy megállt számára az idő. Kedvenc Mihályom erre mondja, hogy ez a tökéletes flow élmény.
       Vajon hogy reagáltak "megtévedésedre"?  Remélem, nem bántottak, hiszen nagyon engedelmes, szorgalmas kislány lehettél. Vagy tán csörfös? Ezt nehezen tudom elképzelni, de lehetséges. Biztos vagyok benne, hogy sokra tartottak és megbecsültek.
       Árvácskákat locsoltam a teraszon, közben eszembe jutott, hogy megkérdezem, vajon tudjátok-e, hogy nem minden árvácska virága illatos, csak az illatos virágú árvácska virága illatos?

    előzmény:
    szizsuzsóka (68063)
    2017-05-29  05:46
  38. 2017. május 29. 12:3468064.

      Ezek az élet legértékesebb órái. Érdemes gyakran felidézni.
      Különlegességet hozok a tegnapi Széll Kálmán téri látványhoz. HABZIK A SZÖKŐKÚT! Vajon tejszínhab?

    előzmény:
    szizsuzsóka (68063)
    2017-05-29  05:46
  39. 2017. május 29. 05:4668063.

    Köszönöm Mindkettőtöknek az szép gyermeknapi verset , Egy gyermekkori történet jutott eszembe. Sép tavaszi meleg délutáni tanításra mentem . Út közben az árokban csodálatos bogarakat láttam, leültem nézegettem ahogy rohangáltak a fűben . Elsős lévén a gyári szirénaszó volt az időjelző , indulásra , beérésre . Egyszer meghallottam ! No indulás , mert elkések . Beértem ,már álltak a gyerekek , imádkoztak . De a tanítást befejezését követő imát .Kiderült, hogy 3 órát nézegettem, játszottam az árokban , közben kétszer szirénáztak, de azt sem hallottam .Ilyen időtlen pillanatok csak 1-2-szer fordultak elő életemben felnőtt koromban . Lám így alszik el a gyermek felnőtté válásunk kapcsán , és többnyire nem is ébred fel.

    előzmény:
    Zsumi45 (68061)
    2017-05-28  12:15
  40. 2017. május 28. 23:1268062.

      Nagyon szép életkép. A valamikori Moszkva, most a Széll Kálmán térnél lakó gyermekeknek nem lesz ilyesmi érzése.


      Ma már csak milliárdokban gondolkozunk.  7 milliárdból - 7 000 000 000 forintból sikerült szürke és kietlen betonvilágot teremteni. 
       A többi már részletkérdés:
       "- A vadonatúj, tágas föld alatti nyilvános illemhely a tér átadása óta "műszaki okok miatt zárva", a hírek szerint azért, mert a Fővárosi Önkormányzat egyik fővárosi közszolgáltatót se jelölte ki üzemeltetőnek.
    - Ugyanezen okból nem égnek esténként a térburkolatba épített LED-csíkok sem.
    - A tér egyes részein hónapok óta semmilyen takarítás nem volt, kis dombokban áll a darabos szemét - olyan, mintha az FKF se érezné feladatának a tér tisztán tartását." Vitézy Gábor megállapítása. 

    előzmény:
    Zsumi45 (68061)
    2017-05-28  12:15
  41. 2017. május 28. 12:1568061.

    Nagyon szép vers. Igen, a messzeség.


    Egeremben hoztam én is egyet, gyermeknapra.


    Szabó Éva - HA A NYÁR UJJHEGYÉRE VETT
    Gyerekkoromban csillag voltam
    szénaillat az esti réteken
    ha a töltésen elaludtam
    vigyázott rám a lombos végtelen
    hétpettyes álmaim kigyúltak
    ha a nyár ujjhegyére vett
    és csápoló csöpp ösztönökkel
    lengtem a valóság felett.

    előzmény:
    klára13 (68060)
    2017-05-28  10:36
  42. 2017. május 28. 10:3668060.

     





     


     
    Thomas Hardy

    Tűznél ülök

    Tűznél ülök, s elgondolom
    Mi szépet láttam én
    Pillangókat, virágokat
    Nyári gyep szőnyegén

    Aranyleveles őszöket,
    Dús, túlérett nyarat
    Hajnali köd, napfény ezüst
    Szél járja hajamat

    Tűznél ülök, s elgondolom
    Milyen lesz a világ
    Ha jön a tél amelynek én
    Nem látom már tavaszát

    Mert annyi minden van ma is
    Mit nem láttam soha
    Minden ligetnek más zöld színt
    Hoz új év új tavasza

    Tűznél ülök, s elgondolom
    Hajdan korok embereit
    Hogy jönnek majdanok
    Miket már mások látnak itt

    De míg ülök, s elgondolok
    Sok hajdan volt időt
    Visszatérő halk neszeit
    Várom ajtóm előtt

    Eső dobol, ajtó recseg,
    villám, zöld fényű ég -
    én itt vagyok, te meg amott,
    s köztünk a messzeség.

    Bár ezer mérföld lenne csak
    s a vad, villámos ég,
    ami közénk áll - akkor, ó,
    remény is lenne még.

    De hogy azt általérje, már
    a vágyunk sem elég,
    jaj, több az, mint villám, vihar,
    több, mint a messzeség.

     


     


     


    előzmény:
    szizsuzsóka (68059)
    2017-05-28  06:42
  43. 2017. május 28. 06:4268059.

    Mi is csak ilyen filmeket nézünk , természetfilmeket, néha az M5 , Ózon Netwok, Colombo vagy hasonló logikus krimit . Sem a " teleregényeket " sem a szappanoperákat nem tudom nézni. Én közben kötögetek, így valami értelme is van a dolognak .


    Készülődök a mai fűnyírásra a nagy kertben . 4 fiú vágja majd , így remélem  2-3 óra alatt végeznek. Nagyon nagy a fű az eső és a mostani meleg miatt . Szerencsére nagyon jó fűnyíróink vannak és a motoros kasza ii erős.


    Tegnap este hangversenyen voltam az itteni két gimis unokámmal. A MÁV szimfonikusok előadása volt és Frankl Péter játszotta Schumann zongoraversenyét. (82 éves a művész, de briliáns a játéka. Nagyon tetszett a két kis muzsikáló unokámnak az előadás .

    előzmény:
    klára13 (68051)
    2017-05-27  12:52
  44. 2017. május 28. 06:1468058.

    Zsuzsikám a térdízület sokkal bonyolultabb, mint a csípő, nagyon sok egyenes és keresztszalag tartja össze , és az ízület alakja is bonyolult. Nekem az oldalszalagjaim sérültek meg, ezért néha " kimozdul " a térdem rosszabb mozgáskor.

    előzmény:
    Zsumi45 (68056)
    2017-05-27  19:57
  45. 2017. május 28. 06:1068057.

    Ez Kaiser nevű varrógép. Látható hasonló a régi varrógépek között Kayser felirattal. Van még 2 varrógépem egy régi NDK és egy svájci varrógép. Csak már nincs kedvem varrni. Ennek a réginek csak szobadíszként, régiségként lehetne szerepe.


    A veteményesem felét befüvesítem, másik felébe vetettem zöldbabot, dughagymát , 2 sor uborkát és kb 15 paradicsomot. Rendbe tettük a málnát . Talán terem e is az idén, nem fagyott le. A fóliában nem pótoltuk a leszakadt borítás. Szedjük belőle a sok hagymát, kiszedtem a fejes salátát,  palántáztam paprikát , paradicsomot. Lassan visszavonulok a veteményessel, mert 76. évemet taposom, férjem pedig a 80.-at.

    előzmény:
    hus (68049)
    2017-05-27  06:26
  46. 2017. május 27. 19:5768056.

    Hus kedves! Nyitott műtéte volt a leányodnak? Tündimnek artroszkópos volt mindkét térdében, de a lépcsőzés néha még most is nehezére esik.


    Az ortopédián láttam, hogy a térd-műtöttek nehezebben indultak el, mint a csípő műtöttek. Tanácsot nem tudok adni, csak óvatosságra inteném.


    Tulipán? már elvirágzott, de sok rózsabokrot láttam pompázni a kertekben. A szülők kertje is valóságos arborétum, üvegházzal.


    A belvárosban szinte csak műemlék jellegű szűk kis utcák kanyarognak, sok-sok csatornával, hidacskákkal, még a 19. századból. Gondolom belül felújították, nagyon hangulatos kisváros.


    A gyerekek teljesen új városrészben laknak, de a stílust megtartották az építők ott is.


    Az itt látható kép még az építkezés idején készült, szemben az ő lakásuk látható.


    Azóta már szépen parkosították, utak, fácskák, virágok vannak elötte.

    előzmény:
    hus (68042)
    2017-05-27  03:34
  47. 2017. május 27. 19:3968055.

    Klárám! Valóban nagyon aranyosak voltak együtt a fiatalok. Egymás szemébe fonódott a tekintetük, nemcsak a szertartás idején, hanem már itthon is feltűnt, s ez ottlétünk alatt sem változott. Kedvesen igyekeztek törődni velünk is. Panzióban szálltunk meg, de amennyi  időt lehetett, együtt töltöttünk.  A család is nagyon barátságos.


    Köszönöm a jókívánságod, átadom nekik is! 

    előzmény:
    klára13 (68050)
    2017-05-27  11:41
  48. 2017. május 27. 19:3168054.

    Zsuzsám, mindent megtapasztaltam, amit a holland emberekről és az ottani légkörről mondtál. Nagyon fegyelmezett, környezettudatos , de vidám , kiegyensúlyozott embereknek láttam , akiket megismertem. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (68046)
    2017-05-27  05:47
  49. 2017. május 27. 19:2668053.

    Magdika, fantasztikus , milyen aktív vagy! Példaképem vagy a jövőre, bárcsak tudnálak követni!

    előzmény:
    Kusza (68036)
    2017-05-25  20:27
  50. 2017. május 27. 15:1368052.

      Óriási ötlet az a traktor! Gratulálok. Hus, az nyilvánvaló volt életutatokból, hogy ő nem mindennapi személyiség - méltó párod! (hogy hízelegjek) -, de hogy ekkora fantáziája van és ki tudja mióta dédelgetett álmát meg is valósítja, hát, ez káprázatos. Szenzációs lehetett, amikor a kislányokat azzal vitte az iskolabuszhoz! Ültél már rajta te is? Valahogy úgy képzelem el, hogy férjed mellett te, az utánfutóban pedig a tikok!Kakaska szárnyai alá bújva a népes sereglet.
       

    előzmény:
    hus (68049)
    2017-05-27  06:26

Címlap

top