Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2017. március 8. 05:5167351.

    Klárám ! Örülök, hogy hallok Rólad. Morgás az élet ( no ez elírás volt, mit szólna hozzá Freund ? ) Szóval mozgás az élet . Én is keveset mozgok , bár már elkezdtem a kerti munkákat, de kevés a motivációm. Túl sok a munka , úgy látom , nem érek a végére , mindig elmarad valami.


    Ilyen vérnyomásmérő +EKG holterem nekem is volt. So embernél elvégeztem a vizsgálatot .


    Fogyásodhoz gratulálok ! Nekem nem igen sikerül, 74 alá mennem , pedig 70 kilóig szeretném csökkenteni. Mielőtt nyugdíjba mentem sikerült, aztán jött valami az életembe és visszaszedtem .


    Ne spórolj a lépcsővel. Nálunk sok van . A pincétől a tetőtérig 34 lépcső. Azt többször megtesszük naponta. Csak már felszaladni nem tudok . Azért én sem mászkálok minden egyes darabbal külön.


    Most Erkel életét olvasom. Idős korára őt is mellőzték , sok negatív esemény érte , mielőtt felállt és abbahagyta váratlanul- Betelt a pohár. Ilyen az életünk, cseppenek poharunkba a mérgek, szerencsére a szeretet felhigítja, így lassabban mérgezek.

    előzmény:
    klára13 (67349)
    2017-03-07  22:22
  2. 2017. március 8. 05:3767350.

    Igen Zsuzsám mindennel egyetértek az intelmekből. Kivéve az alvás hiányát , melyet kíván.  A fény megvonása és az alvás adja meg a fény értékét. Akkor tároljuk el ami velünk történt, az azokkal, kapcsolatos érzelmeket, amikor becsukjuk a szemünket és alszunk. No és becsukott szemmel alvás nélkül is szépet lehet álmodni, szárnyalni. . Ez az évek során csökken , mert tapasztalataink szerint ezek az álmok irreálisak .Öreg korunkra rájövünk, hogy a szárnyunk már törött , de még a lábunk elég erős ahhoz , hogy tartson , és szárnyunk alá belehet még bújni , melegedni.


    Igen nagy feladat ez nekünk nagyiknak, hogy megtanítsuk unokáinkat szeretetük kifejezésére.Elsősorban azzal, hogy mi is kifejezzük szavakban és tettekben szeretetünket. Itteni legkisebb unokám kissé zárkózottabb , vékony magas fiú. Mikor átjöttek és hazaindultak kaptam egy puszit a levegőbe. Aztán megtanítottam . Tudod , hogy miért van ez a két virgács ? (karjaira mutattam ) , azért , hogy nagyit ezzel kell megölelni. Megtanítottam, hogyan öleljen meg. Ha elfelejti, és azt mondom virgács , mosolyog és megölel

    előzmény:
    Zsumi45 (67347)
    2017-03-07  09:18
  3. 2017. március 7. 22:2267349.

     Ez nagyon kedves, Zsuzsa. Köszönöm.
     Nagyon ráuntam magamra, másfél - vagy 2? - éves nyűglődésemre. Azért kicsikét javultam, elég jól fel tudok jönni az emeletre. Persze nagyon ritkán megyek le.
      Van sikeres ügyem, lábam egyre dagadt az átkozott, a bal már gyulladt is volt, lilás-piros, öröm volt ránézni, és persze a bőre , mármint a lábé, megsínylette a tágítást és viszketni kezdett rémesen. Úgy okoskodtam, hogy a propolisz fertőtleníti, aztán krémezem. Rátaláltam egy légpárnás lábmasszásra, na, gondoltam, ez olyan mint az orosz rulett, mert hát fogalmam sem volt, hogy kialakult-e esetleg trombózisom, és az fáj, sosem láttam ilyet, hát, mondtam, durr bele! Majd összetörte csontocskámat, de megoldotta az ügyet. Fantasztikus szerkezet, zseniálisan dolgozik. Karbantartja lábamat. Vagy én tartom karomban? Lábamat?Jó is lenne!
       Aztán tegnap elmentem egy szívspecialistához, mert az sztk-erőlködés, beleértve a kórházi kivizsgálást, nem sokat ért. Illetve annyit igen, hogy egyértelműen nincs rákom.
       Tegnap aztán a szívultrahang és az ekg felfedte, hogy alapos aorta meszesedésem van. Rám akasztottak egy ekg és vérnyomásmérőt, mert a főorvos ennek a fő tudósa, két könyvet is írt róla. Na, undormány egy szerkezet volt, viszketett a tappancsok alatt, allergia volt, de kibírtam. A kedvenc aloe vera növényem segítségével már el is tüntettem.
        Azt mondta a rokonszenves főorvos, aki olyan, mint egy energiagombóc, hogy lehet segíteni. Bár csakis gyógyszerbe egyezek bele, gyötrésembe nem, így is.
        Jobb híján nagyon kényelmes életet élek - bár sosem voltam túl szorgalmas -, mindent házhoz hozatok, szóval, arany életem van, nagyon várom, hogy a kertet piszkálgathassam, na meg legyen erőm egyéb hobbiimhoz. Hogy legyen rá erőm.
      Na és az igazi öröm: fogytam 9 kilót!  Kár, hogy már csak úgy 20-25-öt kell! Nagyon belejöttem! A por csupa vitamin, remek segítség, és kibírható a napi egyszeri étkezés és a két poros lötty.
       Ezek az örömeim. Nem is kicsik.
       Jó olvasni tevékeny életetekről. Én egyelőre főképpen olvasok és tévézek.
       Zsuzsa, neked melyik Csíkszentmihályi könyveid vannak? Egészen bűvöletében élek.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67345)
    2017-03-07  05:29
  4. 2017. március 7. 21:3467348.

      Zsuzsikám, rettentő nagy örömmel olvastam a híreket Dorkáról. Igazi kis gyöngyszem.

    előzmény:
    Zsumi45 (67347)
    2017-03-07  09:18
  5. 2017. március 7. 09:1867347.

    Zsuzsám, ezeket a sorokat, bárki vetette is papírra gyakran kellene elolvasnunk. Kering is a neten, valamikor e-mailben kaptam is, de rohanó világunkban figyelmen kívül hagyjuk.


    Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.


    Ma talán kevesebb napsütésben lesz részünk- legalább is errefelé-  próbáljunk magunknak ragyogást teremteni!  

    előzmény:
    szizsuzsóka (67346)
    2017-03-07  08:00
  6. 2017. március 7. 08:0067346.

    Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.

    Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.



    Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.

    Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.

    A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!

    Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.

    Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.

    Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.

    Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.

    Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.

    Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.

    Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha
    tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".

    Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.

    Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.

    Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.

    Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.


    előzmény:
    szizsuzsóka (67344)
    2017-03-07  05:27
  7. 2017. március 7. 05:2967345.

    Klárám ! Hogy idézzelek Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket.


    Gyere oszd meg  gyűjteményedet !


     

  8. 2017. március 7. 05:2767344.

    No és eléggé ráfaragtam a rézlakkal. A karnisokon jó, de a konyhai régi mérleg, habverő üst rettenetes lenn. Fél napig tartott, amig  sikerült lesúrolnom . Utána még a kerti matatás folytattam két talicska falevelet szedtem össze még. -Az árnyék lilomokat még elültetem . Kiszedtem ősszel, mert rettenetesen megrágták a levelét. Feltehetően az a sok levélpoloska , ami tavaly nyáron pusztított . Ha az j helyen is ilyen lesz , megszüntetem . Az én tarka levelű fikusz benjaminám felfelé tör, Ezért a cserépbe két kis sötétzöld levelű virágot ültettem . Így elég jól néz ki. Szerettem Marquest , van egy bölcsességsorozat , melyet neki tulajdonítanak, bár volt olyan irodalomtudós , aki állítja,a hogy nem származhatott tőle.

    előzmény:
    Zsumi45 (67342)
    2017-03-06  21:24
  9. 2017. március 6. 21:4867343.

    Bocsánat, 50 éve hunyt el Kodály Zoltán.


     

    előzmény:
    Zsumi45 (67342)
    2017-03-06  21:24
  10. 2017. március 6. 21:2467342.

    Ez a nap is elszaladt. Kihordtam a nagyobb cserepeseket az erkélyre, s újra lefújtam a "szerrel", mert újra könnyeztek. A hibiszkusz pedig száz ágra virágzik-no talán áganként 3-3 bimbóval, naponta 1-2 virággal, pedig már alig van rajta levél.  A Fikusz Benjamin, amivel kislányom fogadott a bekköltözéskor, pedig már akkora, hogy eltakarja Borsos Miklóst. Mindkettőt kicsit megstuccoltam. Vejem már le is csapott a majdan kigyökerező dugványokra. Rám hagyta, nevelgessem, s csak majd az életképesekre tart igényt.


    Utána pótoltam a szombaton elszabotált heti takarítást.


    "Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni."


    90 éve ezen a napon született Gabriel García Márquez, kolumbiai író.


     


     


    Kodály Zoltánnak halálának pedig 60.  évfordulója van ma. Az Operaház Háry Estélyének Tv közvetítésével emlékezik rá. Nagyon színvonalas opera gála , Háry keretjátékkal, melyben Szarvas József szellemesen konferálja is a műsort. 


     


     


    Jó éjszakát! 


     


     


     


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67341)
    2017-03-06  05:04
  11. 2017. március 6. 05:0467341.

    Ügyes vagy Zsuzsikám ! Én a pörköltet szoktam zöldbabbal összefőzni. Vannak kész pörköltjei a fagyasztóban , ahhoz főzők frissen zöldbabot , összefőzöm pár percig.Így lazább és kevesebb köret kell hozzá. Nekem is van anatómiai párnám  , azért vettem, mert sokszor hanyatt felve alszom és akkor horkolok

    előzmény:
    Zsumi45 (67339)
    2017-03-05  18:49
  12. 2017. március 5. 20:2867340.

    Zsuzsa finom lehetett az ebéded, majd egyszer én is kipróbálom, van a fagyasztóban zöld zöldbabom.

    előzmény:
    Zsumi45 (67339)
    2017-03-05  18:49
  13. 2017. március 5. 18:4967339.

    Ma délelőtt piacoltunk. (Én csak 2szál sárgarépát+ 1szál gyökeret vettem, mert tegnap itt a lakótelepen mindent bevásároltam, húsos csonttal holnap leves lesz belőle ) 


    A gyerekekkel tartottam, mert a Mars téren, a piac mellett van az alvás szakértője (a JYSK). Gyógytornász javaslatára vettem anatómiai párnát hátha nem zsibbad majd a karom éjjel. Eddig is Billerbeck hengerpárnán aludtam, de úgy látszik, ez nem volt elég a kopott nyakcsigolyámnak.


    Volt ebédem, tegnap újabb kisérleti étket készítettem, mára még finomabb lett. Csirkemell és mirelit zöldbab( zöld színű) kell csak hozzá és fűszerek ( só, bors, őrölt paprika, mustár, méz és oliva olaj -Vénusz is jó.) 


    A fűszerezett csirkemell csíkokat jénai tálba tettem, ráborítottam a fagyos zöldbabot. A mézet, mustárt és olajat összekevertem, s ráöntöttem. Lefedtem a jénai fedelével és a sütőben fél órát pároltam. Ekkor levettem a fedőt, átkevertem és még kicsit sütöttem fedő nélkül. Nagyon finom lett. Fél csirkemell és kb. 30 -40 dkg zöldbab 2 ebédre elég- nekem. Leves gyanánt másfél deci paradicsomlét ittam. Délután a kávé mellé egy kis sütivel azért megpótoltam. .


    Délután Dorka hívott Skypon, örültünk egymásnak. Holnap kezdődik a nyelvtanfolyama. Már vezetett a rotterdami bevásárló központig, párja vigyázó felügyelete mellett.


    Kellemes, eredményes jövő hetet Mindnyájatoknak!


    előzmény:
    szizsuzsóka (67337)
    2017-03-05  09:06
  14. 2017. március 5. 11:0967338.

    Klára mit csinálsz, főzőcskézel vagy a kertben kapirgálsz?

    előzmény:
    klára13 (67334)
    2017-03-03  23:41
  15. 2017. március 5. 09:0667337.

    Tegnap bevásárlás után rendbe tettem az utcai frontot . Nagyjából a fóliám is megvan . Bújik a zöldborsó és a hagyma . De rengeteg munka van még Ez csak bevezetés volt, hogy szokjam meg kissé a kerti levegőt , kevesebb a motiváció és a teherbírás- A kapa itt a faluban is az odős nők támasza . Mivel a fiataloknak nincs szükségük ilyen támaszra , hát nem  is kapálnak !!! Köszönöm az aranyos versikét . Ma főzicskézek, nem akarok vasárnap kapálni


       SZÉP HÉTVÉGÉT KÍVÁNOK !

    előzmény:
    Zsumi45 (67336)
    2017-03-04  20:59
  16. 2017. március 4. 20:5967336.

    Kedves "Rejtőzködők"!


    Merre jártok ? Szabad irigykednem, ha a kertecskében fáradoztok?


    Olgim is a kapára támaszkodva pihen meg, eldobta a járó keretet. Igaz, eltelt 3 hónap a műtét óta, de korainak tartom a legénykedését.


    Találtam egy csatolható versikét:


     Kálmánczy Zsófi: Költögető


    Hahó, tavasz! Hallasz engem?


    Annyi mindent kéne tennem.


    Kinn a kertben ágyást ásni,


    kis kerítést renoválni.


    Csicsókát kéne ültetni,


    árpát, búzát földbe vetni.


    Hogy fogjak a sok dolgomhoz,


    hogyha te még mindig hortyogsz?


    Itt az idő kikeletre,


    vágyunk már a langymelegre.


    Ébredj, tavasz, hozz meleget!


    Váltsd fel végre már a telet!


     


    Nem panaszkodhatunk, itt ma már nyárra emlékeztető meleg és napsütés volt.

  17. 2017. március 4. 06:0267335.

    Nem Janka fiam itt dolgozik Budapesten ,de a központjuk most Belgiumban  és Párizsban van , előtte Hamburgban volt. Ő a volt szocialista országok  " összekötője " ezért utazik sokat a környező országokba , de nyugatra  is , mert ott a központjuk. Eredetileg villamosmérnök -informatikus, de elvégzett egy gazdasági nemzetközi egyetemet is , most ezt használja .


    Kínunkban lettünk kreativak, mert csak úgy tudtuk a lakásgondunkat megoldani, hogy kijöttünk vidékre , ahol egy szép nagy kertben levő nagy szolgálati lakás volt. Sajnos mindkettő elhanyagolt állapotban . Elkezdtük rendbe tenni, közben megtanultuk a kerti munkát is , amihez gőzünk sem volt. Kiköltözésünk előtt felcsiszoltuk és lakkoztuk a parkettát . mert az is rettenetes volt. Utána 2-3 év múlva lefestettük a nyílászárókat Eben gyakorlatunk volt, mert pesti kis lakásunkban is megtettük.Folyamatosan  felújítottuk a a lakást, férjem központi fűtést is megtervezte ,  megcsinálták, a befektetett pénz lelaktuk, addig nem fizettünk lakbért. Utána ráépítettünk a család balatoni házára egy kicsi külön emeleti részt , azt is sk.  Mindezeket felhasználtuk a saját ház, majd a fiam házának építésénél. Csak a kőművesek és a vízvezetékszerelők dolgoztak önállóan , a többiit vagy magunk csináltuk, vagy férjem is részt vett a munkában . Akkoriban ez így ment , mert  értelmiségi fizetésből nem lehetett megfizetni az iparosokat .

    előzmény:
    csinomjank (67331)
    2017-03-03  20:53
  18. 2017. március 3. 23:4167334.

       Hát, ez nem kattintható.
       Érdemes bemásolni, most éppen a megvilágított etetőnél öt csodaszép szarvas eszeget.


    http://pontu.eenet.ee/player/siga.html


     


     


     

    előzmény:
    klára13 (67333)
    2017-03-03  23:38
  19. 2017. március 3. 23:3867333.

    ntu.eenet.ee/player/siga.html

    előzmény:
    klára13 (67332)
    2017-03-03  23:36
  20. 2017. március 3. 23:3667332.

      Az élővilágot közvetítő kamera egy észt erdőben:ntu.eenet.ee/player/siga.html


     


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67330)
    2017-03-03  06:17
  21. 2017. március 3. 20:5367331.

    Mindig is irigyeltem azokat a csaladokat ,ahol  volt kreativ ,barkacsolo ferfi . Egyszer egy osztalytarsnom behivott hozzajuk ,hogy eldicsekedjen  a padlotol a plafonig ero virag allvannyal ,ami egy valasztofal is volt egyben ...hogy irigyeltem . ..apukaja barkacsolta ...


    mindig is tetszett az eredetiseg -es annyira tudott bosszantani a lakasok egyformasaga ..


    apukam egyszer egy fem szankot keszitett nekunk ,maskor a radiot kivezette a konyhaba es a hangszoro dobozat bevonta valami tarka anyaggal- ez volt az osszes barkacsolasa .._


    _____________


    akkor -ha jol ertettem  a  fiad kulfoldon ? eddig ezt nem tudtam ...


    a ti generaciotok elkepesztoen eros  ! annyi mindent vegigcsinaltatok ...


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (67328)
    2017-03-03  06:06
  22. 2017. március 3. 06:1767330.

    Várunk ! No és Klárát is !!!

    előzmény:
    hus (67323)
    2017-03-02  03:00
  23. 2017. március 3. 06:1567329.

    Én is zongoráztam, sajnos laikus tanár tanított, ez meglátszott a játékomon és a repertoáromon. Férjem hegedült, náluk muzikális a család, unokatestvére hegedűművész .Sógornőm énekelt , szép hangja volt, Sándornak is, ő is hegedült, 8 évig játszott a műegyetemi zenekarban . Én is nagyon szeretem a zenét, egyetemi éveim alatt mindig szinte hetente jártam hangversenyre .Feloldott a zene , elfelejtettem sok búmat, bánatomat  magányomat a nagy városban .....

    előzmény:
    Zsumi45 (67326)
    2017-03-02  08:19
  24. 2017. március 3. 06:0667328.

    Férjem a Sándor, aki a gépet fiával együtt elkészítette. Közben megbeszélték, hogy mit , miért kell úgy csinálni. Fiam is villamosmérnök lett, ő az egyetemen tanított 10 évig, utána ment ki egy nemzetközi céghez, ahol sokkal többet keres. Sokat utazik, elsősorban angolul dolgozik. Mindketten nagyon kreaítvak, sok mindent megcsinálnak. Minkét házat szinte sajátkezűleg csinálták meg férjem  két fiú. és a Hol egyik , hol mások segített , egyik évben a nagyobbik  szerezte meg diplomáját, következő évben a fiatalabb érettségizett . Én dolgoztam a legkevesebbet, "csak " hőszigeteltem, lemeszeltem a ház 3 szintjét, lemázoltam az ajtókat, ablakokat, ketten a férjemmel leraktuk 5 szobában parkettát, ő lecsiszolta én lelakkoztam . Ezek voltak a legkönnyebb munkák . Mellette dolgoztam, főztem, ügyeltem ......

    előzmény:
    csinomjank (67320)
    2017-03-01  07:11
  25. 2017. március 2. 21:4267327.

    Arany János emlékév kezdődött a Toldi előadásával a Nemzeti Szinházban. Csőre Gábor játszotta el a teljes költeményt.  Mint az várható volt, modern rendezés, zenés kíséret, mai helyszín, öltözék, sok mozgás, sportos "erőművész"a Toldi, gyenge nők az anyák, s rókalelkű a báty.




    Elején fenntartásaim voltak, de azután arra gondoltam, hogy a Nemzeti Színház megtelt általános és középiskolás gyerekekkel, s hallhatóan ők nagyon élvezték. A jelképes öltözék kiegészítések, apró gesztusok, színészi játék nagyon elevenné tették az előadást, aminek során a mesélő és minden egyes szereplő az egyetlen színész szájából tökéletesen elkülönült. Mai jellemeket formált, de a hős  az hős maradt. Arany János gyönyörű szövegét hűen és pontosan elmondta-néha kikacsintva, de mai hanglejtéssel, fiatalosan. Szó szerint eljátszotta. Néha reppelt, néha "bunkó" volt.




    Elgondoltam, vajon, ha kiáll, s elmondja a verset, a teljes Toldit csendben végig ülték volna, fegyelmezetten? A jelen tizenévesei a XIX. szd. nyelvezetét, tempóját, s talán a vers mondanivalóját sem értették volna. Csak remélem, hogy a helyszínen tisztábban érthető volt a szöveg, mert a mozgás okozta zaj néha erősebben volt hallható. Nagy sikere volt, még virágot is dobtak a színésznek.




    Nekem tetszett.


     


     

  26. 2017. március 2. 08:1967326.

    Szervusztok!


    Klárám, mint tudod, zenerajongó vagyok, s az énekórákról más tapasztalatom, véleményem van. "Hangilag" mi sem dicsekedhetünk, adottságunk az éneklésre kevés volt, mégis szinte az egész család élvezi a zenét. Műfajban már eltérők a vélemények, de az ének tanulás sok más készség fejlesztéséhez hozzájárul. Ez viszont a tanáron múlik, hogy élvezetessé tudja-e tenni, örömmel, vagy undorral fogadják. Érdekes lehet, amikor bemutathatja a zenei humort pl. zenehallgatással, anekdotákkal. Unokáim pl. még középiskolában is várták a "potya" énekórát, lazításként, pihenésként élték meg. (Zita számára kifejezett sikerélmény volt a kemény matek tagozaton a szolfézs ismeret, tőle másolták a "házit" a többiek ).


    Mindketten 4-5 évig furulyázni is tanultak a a táncórák mellett, s végül reál tudományok felé fordultak. Nekem a zongora adott indítást, s hasonlóan kiegészítette a zenehallgatás a későbbi reál foglalatosságomat. Kodály  elképzelése  világszerte követésre talált.


    Nem hanyagolható el a zene lelki épülésünkben sem. Még az un. tragikus szimfóniák hatása is megkönnyebbülés. Kimossa a gondolatainkat, megtisztítja a lelket.   A rock koncertek vagy nosztalgia dalestek hasonlóan hatnak a könnyebb műfajban. 


    Óvodában a jó óvónő minden gyerek kezébe "hangszert" ad, s már ott felfedezhetik a ritmus, a dallam létrehozásának örömét. A furulya, a xilofon , dob és később a kotta a számolási készség kialakításához is nagyban hozzájárul. Közösségteremtő ereje is van a zenének. Ezt aknázhatja ki a jó énektanár. Mint az Oszkár díjas kisfilm, a "Mindenki" példázza a az érzéketlen, önző tanár személyiség romboló. Az oktatás- nevelés minden területén.


    Elképedve olvastam erről korábbi "beszélgetéseiteket" a gyerekek iskolai tapasztalatairól, szorongásairól.

    előzmény:
    klára13 (67322)
    2017-03-01  16:09
  27. 2017. március 2. 06:1967325.

    Végül is nem tudom használta-e a jelmezt ?? Vagy következetes volt és nem ment el benne a bálba ?

    előzmény:
    klára13 (67322)
    2017-03-01  16:09
  28. 2017. március 2. 06:1867324.

    Nálunk is a tanárunk nagy híve volt a Kodály módszernek.. Úgy hívta az egész iskola, hogy szómibácsi . Óra elején énekelve kellett köszönnünk. Egyébként módszer zseniális, bár kissé mulatságosan néz ki. Kodály sz egye hangnemek közötti azonosságot használta fel, és módszerével kevésbé jó hallású gyerekek is megtanultak lapról énekelni. Japánban és finneknél ma is ezzel tanítanak , szép eredményt értek el a zenei nevelés elterjesztésében .


    Azt hiszem legfeljebb csak annyit változtat az alapítványi iskola, hogy oda olyan gyerekek járnak, akiknek szüleik áldozni akarnak gyermekük   , taníttatására.Valószínűleg kisebb az osztálylétszám is.  Mivel az élet nem alapítványokból áll, meg kell tanulniuk gyerekeinknek is , hogy küzdeni tudjanak, és védjék meg magukat.


    Mi férjemmel kicsit soknak tartjuk általánosban az elméleti  zenei nevelést, mert az énekelés fontosabb lenne. Midig mondom ( szeretek nagy embereket idézni ) , hogy a gyerek 3 dolgot szeret amikor kicsi , énekelni, firkálni , és ugrálni. A legtöbb kamasz pedig ezeket az órákat utálja a legjobbna , ének, torna , rajz.
    előzmény:
    klára13 (67322)
    2017-03-01  16:09
  29. hus
    hus
    2017. március 2. 03:0067323.

    Draga lanyok, puszi nektek, sok dolgom, intezni valom van, sokat gondolok ratok, egy par nap mulva meg sok is leszek nektek. 


    Lanyom sielesenek eredmenyekent mankozik, ugy sajnalom, de szerencsere nem tort el semmije. 

  30. 2017. március 1. 16:0967322.

      Zsuzsa, kimondottan álma, vágya, kérése volt a Ronaldo jelmez! Az lehet, amire én is gondoltam, hogy otthonra tartalékolja a "nem!"eket.
        Tegnap itt járt idősebb fiam, mondta, hogy fia az új, fizetős, azaz alapítványi iskolában egyszerűen boldog. Jól teljesít, imád odajárni. Előző, állami iskolában csak baj volt vele. Nekem is folyton azt mesélte, hogy a szüneteket verekedéssel töltik. Most nem verekednek, Barna sem. Csak azt nem értem, hogyan lehet ekkora hatással a tandíj az iskola szellemére? Pedig nem is annyira vészes - persze a szülők anyagi helyzetétől függően vészes vagy sem - 50 ezer a havi tandíj.
       Itthoni két unokám rémtörténeteiket aligha ők találják ki. Beni ének órája úgy telik, hogy az osztály zajong, rendetlenkedik, a tanárnő pedig az asztalnál üldögélve énekelget magának. Kár, hogy nyilván idejét múlttá váltak a módszerek. Nem érdeklik a gyerekeket, ami azt illeti, én már több mint fél évszázada is utáltam a kézzel mutogatott dó, ré, mi, fát. Azóta sokan belefulladtak a tiszta forrásba.

    előzmény:
    szizsuzsóka (67317)
    2017-03-01  06:40
  31. 2017. március 1. 10:0667321.

    Köszöntünk Március! 


    RADNÓTI MIKLÓS
    MÁRCIUS

    Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
    vidám, kamaszfiús
    szellőkkel jár a fák alatt
    s zajong a március. 
    A fázós rügy nem bújt ki még,
    hálót se sző a pók, 
    de futnak már a kiscsibék,
    sárgás aranygolyók.

  32. 2017. március 1. 07:1167320.

    parabola rajzoló gép ?  -  hat nem semmi feladat   -  a ferjed a Sandor vagy a fiad ? 


     egy indiai suli egyszer azt kerte , hogy laterna magica -t keszitsen a lanyom ... nem sikerult , fogalmam sem volt rola , hol lehetne  a hozzavalokat beszerezni itt !


    szerintem ez tulzas volt . keszitsen a tanar ilyen bonyolult dolgot es mutassa be a gyerekeknek !

    előzmény:
    szizsuzsóka (67314)
    2017-03-01  06:20
  33. 2017. március 1. 07:0767319.

    lehet , hogy az iskolai fegyelmezes a frusztracio az oka ?  nem tudom mennyire fegyelmezik itt agyon oket . azt hianyolom , hogy nem mehetnek ki szunetbe a szabadba -ez az iskola nem igy indult  - az uj igazgato otlete , hogy megovja a gyerekek testi epseget -inkabb kutyuzzenek szunetben ...


     nalunk is volt oktoberben beoltozes - en is osszevesztem vele  - mint kiderult , a helyi gyerekek szabotaltak a mokat " nem a mi kulturank beoltozni " - tavaly meg beoltoztek  ... borzalom , kik terjesztik ezt ?  - meg 8 eve a nagylanyom  jart egy amerikai gimibe es ott a legtobben beoltoztek  ,a helyiek is... szoval , az en kisfiam  volt az egyetlen jelmezes ... ha tudtam volna , hogy ez van ,akkor nem eroltetem ... de a problemaink egyik gyokere , hogy annyira zarkozott a kisfiam  - alig lehet megtudni valamit ,arrol , hogy mi folyik a suliban 


     


     csak tudnam , hogy ezek a buszke " nem a mi kulturank "  gyerekek mit keresnek az  amerikai sulikban ? mert tele van veluk minden amerikai suli - miert nem jarnak sajat kulturajuknak jobban megfelelo iskolaba ? es hagynanak masokat beken ...


     


     a lanykam is ugyanerrol szamol be  - annyi vicces napot iktatna be a tanarnenijuk -de a legtobb lany szaboltalja ... azert nem mindenki - van , hogy azt keri - holnap jojjon mindenki rozsaszinben , kekben  - menjenek el a kutyamenhelyre kutyakat setaltatni  ... menjenek el egyutt teliszunetben vacsorazni  - ezek a programok 3 -4 lany reszvetelevel osszejottek  - de  pl . szerveztek ezt a futoversenyt ,mikor szines porokat szornak rajuk  -  azt szabotaltak  -csak en adtam beleegyezesemet ...

    előzmény:
    klára13 (67311)
    2017-02-28  21:25
  34. 2017. március 1. 06:5067318.

    Igen -igy utolag visszagondolva jo visszanezni a videot - de nekem ez olyan egyik naprol a masikra jott - hogy kisse kiakasztott  /


     de az egeszrol  az is eszembe jutott , hogy anyu 80 . szulinapjara kellene egy jo hosszu riportot kesziteni vele .


     Nekem 3 nagyszulom nem elt mar mire megszulettem . Annyira szerettem volna latni oket -nem csak fenyekepen .Nem csak mesekbol  . A modern technika miatt  mar semmi egy ilyen interju .

    előzmény:
    szizsuzsóka (67314)
    2017-03-01  06:20
  35. 2017. március 1. 06:4067317.

    No, hasonlót én is átéltem A nagyok mesélték, hogy valamelyik társuk Mátyás király bohóca volt, milyen jópofa . Velencébe mentem egy gyógyszergyár vendégeként  a karneválra . Láttam ott csoda sapkákat,apród, bohóc  . Bársonyból, nagy műgonddal megvarrva, jó drágán . Persze vettem kettőt. Ott vannak a nappali ágyneműtartójában azóta is , sohasem vették fel . Nem csinálok gondot belőle, mert nem kérték, megpróbáltam a gondolataikat kitalálni - NEM SIKERÜLT Azóta visszafogom magam .


    Tett említést a srác, hogy Ronaldó szeretne lenni. Ha nem törődjetek bele, hogy nem sikerült a gondolatolvasás. Nektek még kisebb az anyagi veszteség, mint nekem. No és megéri, mert megvan a tanulság. No és meg kell tanulnia az embernek nemet is mondani. Ez az iskolában többnyire lehetetlen, marad az otthon . Azért azt tudnia kell, hogy az apja idejét és pénzt áldozott azért, hogy teljesüljön az elbeszélései alapján gondolt kívánsága .


    Igen két tanítónéni van 34 gyerekre. Sokkal kényelmesebb lenne és érzelmileg hatásosabb alsó tagozatban , ha 1 tanítónéni és 17 hógyerek lenne együtt.

    előzmény:
    klára13 (67311)
    2017-02-28  21:25
  36. 2017. március 1. 06:2667316.

    No az én pólós unokám is ilyen rettenetes féloldali hajjal pompázik. Mondtam neki, hogy én csúnyának látom, de így is szeretem.

    előzmény:
    klára13 (67312)
    2017-02-28  21:32
  37. 2017. március 1. 06:2467315.

    A sok kis kakasnak kell, hogy összemérje erejét egymással. Ha nincs más, csak egy toleráns nagymama, sok kudarc fogja érni az életben .A magántanulói státus átmenetileg jó, de hosasz távon az elmondottak miatt nem javaslom !


     

    előzmény:
    jara (67313)
    2017-02-28  22:20
  38. 2017. március 1. 06:2067314.

    Jankám ! Olyan sok ilyen jellegű feladatot kaptak a mi gyerekeink is . Például parabola rajzoló gépet készíteni. Ezt Sándor a végtelen kreativitásával könnyen elkészítette. D e az unokáknak sok mindent horgoltam a Mikulás ünnepségre, melyet ott árusítottak és a pénz az osztályé lett .A gyermekeikre sz, unokáinkra szánt idő nem elveszett idő .különösen , ha együtt csináljátok. Ez érleli és erősíti az összetartozást.

    előzmény:
    csinomjank (67300)
    2017-02-27  22:49
  39. 2017. február 28. 22:2067313.

    Klára, Janka, olyan jó bízni az emberekben. Én bízom Zsuzsókában, meg is nyugodtam, hogy a férfinép módi dől az én legkisebbemből.


    Ezt azért is fogadtam olyan szeretettel, mert biz'a 10 éves hapsi még rongyikázik és anya szoknyájába is túlzottan kapaszkodik. 


    No, de! Nekem már nem elfogadható ez a viselkedése amiről az iskolából tájékoztatják a szülőket. (Ma is.) Belemenni konfliktusokba úgy, hogy azt más oldja meg, hangadóvá válni azért, hogy "eredményesebbnek" lássanak a társak, miközben fel sem fogom, hogy az a hang nem megfelelő?


    Ami nekem a legfurcsább, néha még a gondolatomat is kitalálja, tehát jó megfigyelő, túl jól alkalmazkodik, de mögé látom a manipulációt.


    Meg kellene keresnem az alap okot, de az összes körülményt nem tudom.


    Én nem hibáztatom az iskolát, nagyon jó a hozzáállásuk. Inkább a gyerekek egymásra hatását okolom, kissé hasonlóan - bár más szempontból - mint Janka. Már én is arra gondolok, inkább lenne magántanuló.


    Klárám én úgy örülnék annak, ha csak itthon lenne "hapsi". Le tudom csitítani rövid idő alatt.

  40. 2017. február 28. 21:3267312.

      Még egy lényeges dolog kimaradt: igazi Ronaldo-frizurát készíttettek neki, vitte a fényképet a fodrászhoz, hogy hogyan kell felnyírni. Nagyon aranyos vele. Előző frizurája nagyon zavaró volt, fele fején volt rövidre vágva, jobb oldalon mint egy madárszárny libegett a haj, eltakarva fele arcát. Ezt reggelenként égre meredőnek zselézte.


     

    előzmény:
    klára13 (67311)
    2017-02-28  21:25
  41. 2017. február 28. 21:2567311.

       Janka, Zsuzsa magyarázata nekem is jó jött.
       Bazsi úgy oldotta meg, hogy nem meccset játszanak ezentúl, hanem csak gyakorolnak. Jó megoldás, nincs győztes és vesztes.
       Na tegnap Dodó ismét nagyon alakított. Bazsi lehívott nagy örömmel, hogy sikerült Ronaldo jelmezt szereznie Dodóék mai farsangjára. A napokban már beszélgettük, hogyan lehet elkészíteni. Mert Dodi Ronaldó-rajongó. Sok-sok fényképe van róla, ugye abban a bizonyos kártyagyűjteményben. Aztán a hét végén feltúrta az internetet, és Csepelen rábukkant egy mezre. Nosza, elszáguldott érte, labdát is vett hozzá igazit. Ezért hívott, hogy nézzem meg, a gyermek be fog öltözni. Aztán a gyermek kijelentette, hogy nem veszi fel. Kértük, beszéltünk, de nem, és nem, és nem! Nagyon dühítő volt, igazi hálátlanságnak láttam a viselkedést. Végül nagy ádázan felvette, csapkodott benne néhányat, megpördült, aztán már vetkőzött is.
        Aztán később beszélgettünk, elmondta, hogy mindannyian utálják az iskolát, a két tanítónéni nagyon szigorú. Hát igen, reggel nyolctól délután háromig elbírni harminc valahány gyerekkel, nehéz ügy. És ekkor megértettem a Dodinál gyakran tapasztalható "nem"eket, hogy az iskolában agyonra fegyelmezik, szót kell fogadniuk, hát itthon jön elő belőle a tiltakozás.

    előzmény:
    csinomjank (67300)
    2017-02-27  22:49
  42. 2017. február 28. 21:1267310.

    Jaj Klára az már nagyon régen volt, nem emlékszem rá, hogy meddig nem játszottak velem.

    előzmény:
    klára13 (67309)
    2017-02-28  21:06
  43. 2017. február 28. 21:0667309.

       Kemény lecke volt. Használt-e, Magdikám?

    előzmény:
    Kusza (67303)
    2017-02-28  08:50
  44. 2017. február 28. 21:0567308.

       Gyönyörű, a vers is, a kép is.
       Mi újság van nálatok, Marika?

    előzmény:
    jara (67305)
    2017-02-28  13:29
  45. 2017. február 28. 21:0167307.

      Zsuzsa, drága, mindig megbánom, ha ilyen ordenáré módon nyers vagyok, de hát a késő bánat...  Köszönöm, hogy nem haragszol rám, pedig igazán lehetne. Szánom-bánom. Pedig hát rég tudom, hogy szép szóval sokkal többre lehet menni az életben. Ez pedig nem volt szép. Csak annyira megsajnáltalak! Persze ez nem mentség,de ahogy leírtad fájdalmaidat és óriási erőfeszítésedet, hát, majd megszakadt a szívem. És lám, rátettem én is egy lapáttal.
        Még egyszer köszönöm.
        Dorka isteni helyre került, persze nagyon megérdemli. Ki ne lenne boldog, ha egy szigeten élhet?

    előzmény:
    Zsumi45 (67295)
    2017-02-26  21:57
  46. 2017. február 28. 14:3567306.

    Marikám ! Tényleg szép, és lassan itt a tavasz !Köszönöm a verset


     

    előzmény:
    jara (67305)
    2017-02-28  13:29
  47. 2017. február 28. 13:2967305.

    Szervusztok.  


    Olvastam írásaitok, köszönöm. 


     


    "Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak,
    mert a holdtalan éj majd megleli a holdat,
    mert minden mély apály új hullámot dagaszt,
    mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek,
    mert annyi kín után mosolyod rámvetetted,
    mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!"
    Victor Hugo


    Ezt hoztam, mert szerintem szép. 

  48. 2017. február 28. 10:0567304.

    Zsuzsám, köszönöm érdeklődésedet. Vasárnap Dorkát a kis család elvitte Ferihegyre, apja segített a csomag feladásig, mert kivételesen nagy csomagja és a lehetőséget kihasználó méterű kézi poggyásza is volt. Megkeresték a neten a járatszámot és így követni tudtuk az útját. Itthonról én is. Kb. 1 éve Rotterdamba is indít naponta gépet a Transavia, mi is azzal fogunk repülni. Onnan 30-40 km.-re laknak, egy szigeten. A fiú ott tanít , gimnáziumban.


    Egyelőre még a mobiltelefonja is él, minden momentumról azonnal SMS-ben jelentkezett, mindaddig míg hazaérkeztek. Tőlem a fészen búcsúzott el, ( még szombaton persze hosszú öleléssel, könnyeztünk is )s jelezte a megérkezést is. Skypon is tudunk beszélgetni. Kérte, vegyek Webkamerát, hogy láthasson is.


    Tegnapi hivatali ügyintézéseikről is tájékoztatta azonnal anyját. Tudjuk, hogy ez a szoros kapcsolat ritkulni fog, de reméljük, ha szükségét érzi elsőnek szüleitől fog tanácsot kérni. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (67302)
    2017-02-28  06:03
  49. 2017. február 28. 08:5067303.

    Klára eszembe juttattad a gyerekkoromat, mikor kártyáztunk apukámmal és a nővéremmel, én is csak nyerni szerettem.Ha nem nyertem sírtam.Végül nem játszottak velem.

    előzmény:
    klára13 (67293)
    2017-02-26  01:02
  50. 2017. február 28. 06:0367302.

    Zsuzsikám ! Írd meg, hogyan zajlott le Dorka elutazása, szerencsésen megérkezett. Hogyan tudtok beszélgetni ? Tanulságos lenne nekünk is, mert mi sem tudjuk, hogy még mi vár ránk ?


    Most gondolom, kissé lassítasz , mert meg kell barátkoznunk azzal a tudattal, hogy kevesebbet bírunk. Nekem az jelent segítséget, hogy ísándor sokkal józanabbul gondolkodik, kíméli magát és visszafog engem is.

    előzmény:
    Zsumi45 (67296)
    2017-02-26  22:31

Címlap

top