Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2016. november 5. 16:1265951.

    Végre egy kicsit unokázok, eljött Benedek egy rövid időre. Gyurival voltak kirándulni délelőtt a Magos-kőnél.

    előzmény:
    klára13 (65950)
    2016-11-05  15:54
  2. 2016. november 5. 15:5465950.

     


     Születésünk csak álom s feledés:
     
    létünk csillaga, lelkünk, mely velünk kél,
     
    messziről ered, és            
     véget nem mivelünk ér:
               
     nem teljesen emléktelen,
             
     és nem egészen védtelen
        
     
    jövünk az Istenből, ki otthonunk,
      de fénycsóvát vonunk:
      gyermekkorunkban a menny vesz körül!
                                                            


                                            Keats

    előzmény:
    klára13 (65949)
    2016-11-05  15:33
  3. 2016. november 5. 15:3365949.

      Zsuzsa, jól sikerült a napod? Ki a barátnőd? Talán együtt mentetek be Budapestre? Nagyon szeretném, ha néhány mondatban összefoglalnád az előadást.

    előzmény:
    szizsuzsóka (65944)
    2016-11-04  12:02
  4. 2016. november 5. 15:3065948.

      Jó kis csalódás volt! Amit a színpadokon felépítettek, azt az étteremben lerombolták.
      Janka, beszéltél nyaralásotokról, korábban arról is, hogy szívesen körülnéznél Dubaiban. Ott jártatok?
       Zsófim nagynénje nagyon meg van indulva, hogy jövőre odautazik egy hétre. Nővére azzal riogatja, hogy odamenni még csak-csak, de aztán az ott tartózkodás nagyon drága. A hölgy nyugdíjas, erre spórol egész évben. Biztosan nagyon érdekes világ, megértem érdeklődését. Tudsz-e valami tanácsot adni, ami hasznára lehet?
      Lányoddal mi újság?

    előzmény:
    csinomjank (65947)
    2016-11-05  07:51
  5. 2016. november 5. 07:5165947.

    Koszonom Kusza a jo otletet ! Femdobozon sutni !


    En kinai fesztivalon voltam tegnap  lanykammal . Nagyon jo hangulat volt .Kinai neptancok a szinpadon ,kinai kezmuvesek bemutatoja .Kinai etkeket kinalo helyi ettermek . Gondoltam eszek egy kis kinai zoldseges tesztat .Vagy 20 percet alltam sorba .Oszt kaptam egy kis tal sult csusza tesztat -zoldseg rajta sehol !

  6. hus
    hus
    2016. november 4. 16:5965946.

    Akkor az a lenyeg, hogy te hoztad ide nekunk.  Ha tudom, akkor vasarnap megcsinalom a csaladnak. Remelem lesz idom  arra, hogy egy munkas idoben ismeretlent   elkezdjek. Lehet, hogy hivom a lanyokat is tekeregetni. Mindig nagyon szivesen jonnek valami ujat tanulni.


    Orultem amikor megismerkedtem egy magyar csaladdal, aki itt Torontoban kesziti a kurtos kalacsokat, jot beszelgettem a fiatalasszonnyal. Azt hiszem tettem fel ide kepeket is a finomsagrol. Nagyon szereetem a diosat. Eppen ezert keszitek tobbszor aranygaluskat is. Onzo modra. 


    Kepeket mar megint nem tudok felrakni. 

    előzmény:
    Kusza (65942)
    2016-11-04  10:44
  7. hus
    hus
    2016. november 4. 16:5165945.

    Ezzel azt akarod mondani, hogy nem tudhatom meg a velemenyed? Nekem is elszallt egy par hozzaszolasom most az uj rendezes utan. Pedig eleinte nem volt vele problemam.  


    Mert az enyemen nem valtoztatok, amit irok Hillaryrol azt ugy teszem, hogy elotte meggondolom, hogy valoban ilyen lehet, valoban ezt "tette" amerikaval? Mert jo dolgokat is csinalt es intezett.  Tagadhatatlan es soha nem fogom figyelmemen kivul hagyni. De mint elnokasszony, nem valo oda. max. tanacsadonak mehetne el egy jo,  demokrata es amerikai elnok melle. De ott volt Obama mellett egesz vegig. Ha nem kerul azokert a dolgokert  bortonbe, amiket csinalt es a visszaeleseivel.  

    előzmény:
    szizsuzsóka (65939)
    2016-11-04  05:52
  8. 2016. november 4. 12:0265944.

    Magdikám !Mi életünk során megszoktuk, hogy a munkánk nem számít! Énis így vagyok vele- Peig az emberi életerő a legnagyobb érték.Erre én is  csak most életem alkonyán jöttem rá.

    előzmény:
    Kusza (65943)
    2016-11-04  11:13
  9. 2016. november 4. 11:1365943.

    Zsuzsa én panelben lakom, nincs kertünk, így sütőben sütöttem. Eddig csak ketten ettük Gyurival, nekünk ízlett. Délután már lesz egy unoka meózása, jön Benedek, gondolom neki is jó lesz. Ebbe inkább azért fogtam bele, kíváncsi voltam rá, hogy sikerül-e. Elgondolkodtam rajta, hogy miért adják olyan drágán a vásárban, mikor nagyon egyszerű és olcsó a tésztája. Ja persze, egy kicsit munkaigényes, de aki benne van, pillanatok alatt megcsinálja. Már nekem is gyorsabban ment a második sütés.

    előzmény:
    szizsuzsóka (65938)
    2016-11-04  05:47
  10. 2016. november 4. 10:4465942.

    Hus ezt nem én találtam ki, a másik topikban csinálta az egyik nagymama az unokáinak, tőle tanultam. A googliban, még videó felvétel is van a készítéséről.

    előzmény:
    hus (65928)
    2016-11-04  01:31
  11. 2016. november 4. 06:0265941.

    Tedd normál adagokban fagyasztóba, elővéve gyors ebéded lesz !

    előzmény:
    klára13 (65916)
    2016-11-03  18:41
  12. 2016. november 4. 06:0065940.

    Nagyon tetszett a Salamon töke történet Klárám ! Én ezt valahogy a bibliai Salamonhoz asszociáltam, hogy a nagy bölcsességben megkopaszodott.


    Tegnap túrógombócot csináltam az egész családnak. Az unokák nagyon szeretik. Volt egy nagy adag tejem , mit későn akartam felforralni, de langyosan már érezni lehetett, hogy nem stimmel Hagytam megaludni, csináltam belőle túrót. Több ,mint 1 kiló lett . Sándor nem szerette a túrógombócot, így nekem az unokák lehettek a partnereim az evésben . Megcsinálta, végül Sándor is megkóstolta tejföllel és szalonna-- töpörtyűvel. Izlett neki, a gyerekek is nagyon örültek, és én is . Ma megesszük a maradékot !

    előzmény:
    klára13 (65922)
    2016-11-03  23:39
  13. 2016. november 4. 05:5265939.

    Válaszoltam Neked etrre. de szerencsére elszállt. Erre mondták a rákosi korszakban , vigyázzunk , mert a bilinek is füle van

    előzmény:
    hus (65935)
    2016-11-04  02:45
  14. 2016. november 4. 05:4765938.

    Magdikám ! Nagyon ügyes vagy . Kinn a kertben sütötted, vagy a sütőben ? Én nem vállalkozom rá, mert nagyon sok kellene , és nem érem magam utol a kertben .

    előzmény:
    Kusza (65914)
    2016-11-03  13:50
  15. 2016. november 4. 05:4565937.

    Igen , ilyen az élet ! Az ember nagyon vágyik valamire, mire elérné( vagy eléri ) értékét veszti . Én is nagyon vágytam egy perzsa bundára . Persze nem tudtunk venni, valami meleg ronda kabátot vettem első fizetéseim egyikéből. Aztán Divatcsarnokban i  vitrinben láttam egy szürkét. Meg akartam nézni, de az eladó azt mondta , ez 40000 forint . A megnézése ????? Kérdeztem . Közben jött egy "hivatásos" jól öltözött " hölgy" , akit körülugrált . Sándor , aki ellenezett minden bundát azt mondta.holnap bejövünk megvesszük . Akkor már házépítésen gondolkodtunk , arra spóroltunk. Én állítottam le , hogy arra nem költök, hogy megmutassam, hogy én is meg tudnám venni. Így nem lett nekem perzsa bundám !

    előzmény:
    Zsumi45 (65913)
    2016-11-03  11:36
  16. hus
    hus
    2016. november 4. 02:5465936.

    Jo reggelt kivanok es jojjon az a fincsi kave es sutike nektek az asztalotokra. Legyen kellemes napotok es erezzetek magatokat jol. 


  17. hus
    hus
    2016. november 4. 02:4565935.

    Maarika en is azt szeretnem, ha o nyerne meg a valasztasokat. Remeny lenne ra, hogy egy mas megoldast fog talalni az orszag javara es a vilag javara.


    Sokat gondolkodtam en is ezen. Annyi mindent hallottam mar USA-rol, amit beszelnek az emberek mindenfelol es nem ertettem, hpgy miert utaljak oket, mert nekem a tapasztalatom mas. Amikor ott vagyok, akkor csak csodalom az ott elo embereket, hogy milyen kedvesek, aranyosak es mennyit dolgoznak. Faradhatatlanok amikor segiteni kell, vagy a munkaban. Sok mindenen mentek keresztul, raadasul a fel vilag utalja oket . 


    A Clinton hazaspar olyan nagyon eljatsszotta a becsuletet a vilagban es az oeszagban, ami csak most derult ki, hogy meg olvasni is rossz ezekrol a dolgokrol. De azert en olvasom, mert erdekel, hogy kerultek ilyen helyzetbe. Nagyon szomoru. Ha nem sokat is tudna esetleg valtoztatni rajta Trump, de legalabb megallitana ezt a lehetetlen es aldatlan helyzetet amibe sodortak az orszagot. Felhaborito dolgok derulnek ki es meg mik fognak? a fene sem tudja. Nem akarnam meg azt sem, hogy minden igeret be lenne tartva, de legalabb az alapvetoeken kellene  vaaltoztatni. Igazan kemenyen megdolgoznak ott az emberek mindenert. A szerencsesebbje is csinalja amit kell, a tobbseguk szorgalmas, sok orat dolgozo emberek. 


    Maar nem sok ido van hatra szerensere, mert eppen eleg volt idaig elnezni, elhallgatni az utobbi masfel evet. Oriasi a tet, mar tobb ember fizette erte az eletet. 2 hettel ezelott Trumpot akartak megolni, a heten akit valasztott maga melle alelnoknek, annak a repulojevel tortent valami. Szoval anem olyan konnyu, mint ahogy messzirol latszik.


    Hillaryt nyomtak, nyomjak, nem tudom miert, neki van a legtobb bune eddig. Azt hiszem jobban jartak volna a demokratak, ha mast jeloltek volna, mit Hillaryt. Beteg is, korrupt is, es kegyetlen is.

    előzmény:
    jara (65902)
    2016-11-01  22:02
  18. hus
    hus
    2016. november 4. 02:3065934.

    Draga Zsuzsokam! Itt van felirva az, hogy kerjem el a receptet es szegyen szemre bevallom ma elfelejtettem megemliteni a lanyomnak.


    Ma amikor itthagyom a kompjutert, felragasztom a  szemem ele. Holnap nemlesznek a lanyok itthon, mert elviszik a nagyszulok oket egy szinhazi fesztivalra. Az iskolabol is el lettek kerve.  Minden keppen szeretnenk nekik lampat is. Meg nincs felszerelve, csak a vezetekek vannak behuzva. 


    Jaj de sok munka van meg. Ugy kellett volna ehhez a hazhoz meg egy par dolog, keves a rakodohely is. Meg garazsunk sincs. Majd, ha a lanyomeknal is kesz lesz a renovalas. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (65885)
    2016-10-31  05:19
  19. hus
    hus
    2016. november 4. 02:2565933.

    Ilyesmit szeretnek en is nekik, hogy ne egyek ki jovore az ultetvenyt es a szomszedet sem, mert oda is at mennek neha. Olyan szep kertjuk van, igazan csunya dolog lenne, ha kiengednemoket csak ugy, mint most. Akkor volt nektek is 20 csibe. 


    Nezegetem oket, nezegetem es el nem tudom kepzelni, hogy lenne beloluk ennivalo. Nem tudoom mi lesz veluk kesobb. Meg a szarnyukat sem akarom, hogy le legyen vagva. Hagya repuljenek, imadnak jo hosszan repulni. Nem lehet toluk elvenni ezt az oromet.

    előzmény:
    Kusza (65887)
    2016-10-31  07:55
  20. hus
    hus
    2016. november 4. 02:1965932.

    Lesznek bizony, megigertem kisboszimnak, hogy veszek , legyen neki  meg amit szeretne. 


    Klara olyan aranyosan ezek a kis allatok, annyi oromet tudnak adni a letukkel. Mar nagyon orulok, mert kinn vannak minden nap,  azert nem egesz nap, de elvezik.Kedvesk, jonnek, szaladnak hozzam kotyognak, beszelnek, kaparnak. Amikor a levelet is kaparom ossze, nekik csinalok egy jo nagy kupacot, na azt latni kellene, hogy milyen elvezettel teszik  lapossa es csak kutatnak, kutatnak,  csipkednek ossze minden fele bogatakat. Most nem a legnaposabb  nekik a helyuk, jovore remelem meg egy nagyobb reszt be tudunk nekik keriteni es megmagasistani a keritest.


    A fak tovet jol kikapartak, fel kell majd toltenem folddel.  Holnap is kinn leszek egesz nap, csinalom a csinalni valot.

    előzmény:
    klára13 (65890)
    2016-10-31  10:03
  21. hus
    hus
    2016. november 4. 02:1165931.

    Nagyon jo baba mama idoket kivanok nektek, hasznald ki a lehetoseget a picivel, mert minden perc aranyat er vele.

    előzmény:
    Princino (65895)
    2016-11-01  02:56
  22. hus
    hus
    2016. november 4. 02:0865930.

    Kerti dolgozo voltam en is, kiszedtem a szaraz dolgok egy reszet a tyukokkal, hu, ok nagyon dolgoztak, es kapirgaltak ki a jo kis gilisztakat a foldbol. Vacsora utan jottek ki kerteszkedni es jol teleettek magukat, alig tudtak bemenni a begyuktol. En meg csak gondoltam magamban, hogy hagyjatok mar a gilisztakbol jovore is. A leveletek szedem ossze, hat jo sok van. Gyujtok belole telre is a tyukok ala. Azt olvastam es lattam, hogy az jo nekik es a fenyofa lehullott tuskeje, mert az elveszi az ammonias  szagot bentrol.  Olyan folia sator szeruseget szoktak itt csinalni a nagy hideg ellen a tyukoknak, duplazzak es jo sok kovel korulrakjak. Nekem is kellene valami hasonlo kis kijaro nekik, biztos jo lenne telre. Lehet tartani +3 fokot nekik es kicsit kapirgalhatnanak benne. Na majd meglatom, mert a szeretnek es ami meg lesz valositva az is mas dolog.

    előzmény:
    szizsuzsóka (65903)
    2016-11-02  06:35
  23. hus
    hus
    2016. november 4. 01:5565929.

    En nagyon szerencses vagyok veletek. Mindig olyan szep verseket tesztek fel. 

    előzmény:
    klára13 (65910)
    2016-11-03  00:43
  24. hus
    hus
    2016. november 4. 01:3165928.

    Nagyon jonak nez ki es nagyon otletesen kitalaltad a sorosdobozt. Meg a vegen atveszem toled az otletet es csinalok a csaladnak. Kislanyok nagyon szeretik.  Jo kis botot kaptal, jarhatosd utadat kenyelmesen.

    előzmény:
    Kusza (65914)
    2016-11-03  13:50
  25. hus
    hus
    2016. november 4. 01:1765927.

    De gesztenyet legalabb vittel Bazsikadnak?  Ha mar turoscsuszat nem szereti. Vagy buntetes alatt all? 


    Klara aranyos vagy, de nem kell megsertodni, ha nem szereti azt, amit te. Tudod milyenek a gyerekek. 


    Errol jut eszembe, isteni lett a csusza amit hazilag keszitettem az itthoni tojassal. En nem akarok zoldsegekete mondani, de ezekbol a tojasokbol amikor csinalok nokedlit, vagy tesztat gyurok, vagy sutemenyt keszitek, az allomanyuk sokkal jobb lesz az ennivaloknak. Ma nokedlit csinaltam a porkolthoz, de megmondhatatlan, hogy mi, miatt, de egesz mas lett ma is nokedli. Mostmar batran mondom, hogy igen is, nagy kulonbseg van a tojasoknal a hazi es a bolti kozott. Legalabb is nalam.

    előzmény:
    klára13 (65916)
    2016-11-03  18:41
  26. hus
    hus
    2016. november 4. 01:0965926.

    Zsumika a vaj helyett hasznalj margarint. A fiam elozo  menyasszonya szojabol keszult tejnek mondottat  ivott mindig. De o tudta enni a sajtot, tejfolt. Csak a normalis tej zavarta nagyon. A szoja, ha nem jo, akkor a rizstej sem lesz jo, mert a rizs felso resze az veszelyes. A gyerekeim, unokaim allergiasak voltak a rizsbol keszult tapszerre. Igy egyszer lettek azzal megkinalva csak eletukben. Probalatam  orvosi  ajanlatra egeszsegeset adni nekik. Jott ki minden beloluk sugarban. Itteni ujsagbol  nemreg olvastam arrol, hogy veszelyes a gyerekeknek adni belole. Remelem  Dorka fogja birni a rizstejet.

    előzmény:
    Zsumi45 (65919)
    2016-11-03  22:14
  27. hus
    hus
    2016. november 4. 00:5565925.

     Itt vagy meg? Most lattalak meg. Sokat gondoltam ma rad. Csirkeugybol kifolyolag.

    előzmény:
    klára13 (65924)
    2016-11-04  00:28
  28. 2016. november 4. 00:2865924.
    előzmény:
    klára13 (65923)
    2016-11-03  23:42
  29. 2016. november 3. 23:4265923.

         Jó éjszakát!

    előzmény:
    klára13 (65922)
    2016-11-03  23:39
  30. 2016. november 3. 23:3965922.

      Zsumikám, kigyűjtöttem neked a Nekedterem tejkínálatát, több mint egy tucat. Aztán valahogy elszállt az egész. 
    Máktej, diótej, mandulatej, kókusztej stb. Tejszínek is vannak.
    És van laktózmentes tej. És a kecsketejjel mi a helyzet?


    Van egy réges-régi emlékem a túróscsuszával kapcsolatban. Vártuk, vártuk az étteremben, hogy kihozzák, aztán végül megkaptuk, csudára megpirítva. Elnézést kért a pincér, hogy bennfelejtették a sütőben. Hát az mennyei lett ettől!
        Feltétlenül kifényesítem az erre való tálat, ami olyan tálcaszerű, ovális tál. Sajnos nem ezüst egészen, mert újezüst! Antik darab. Fénylik majd, mint Salamon töke.


    A Salamon-toronyhoz fűződik a mondás, miszerint Fénylik, mint Salamon töke, ugyanis amikor Salamont bebörtönözték, a torony összes ajtaját befalazták, az ablakokat ökörhólyaggal takarták, az őrség éjjel nappal őrizte. Az őrök feladata volt, hogy sötétedés után minden ablakba tegyenek egy-egy töklámpást, hogy éjszaka is lássák a rabot. Ezek fénye messziről látszott, s aki feltekintett a toronyba, láthatta, hogy fénylik Salamon töke...





     

    előzmény:
    Zsumi45 (65920)
    2016-11-03  22:16
  31. 2016. november 3. 22:5365921.

      Hát ez őrület! Sörösdobozon sütötted? Magdikám, ez zseniális! Meséld, kérlek, hogyan készült?
      Közben elrendeztem magamban a tésztaügyet. Elkészítem és viszek Zsófikámnak és a kisfiúknak. Bazsinak nem kell ennie. Egészen biztosan ízleni fog, hiszen szeretik pl a sült szalonnát. A túrót is, hát akkor mi baj lehet? Persze, hogy nem ismerik, csak az olasz tésztákat. Ez istenien elkészítve legalább  olyan finom. Ismerjék csak meg a kisfiúk a magyar tésztát.


     

    előzmény:
    Kusza (65917)
    2016-11-03  21:55
  32. 2016. november 3. 22:1665920.

    Gratulálok Magdika! Nagyon jól kitaláltad a megoldást! Biztosan nagyon finom volt, azt látjuk, milyen szép! 

    előzmény:
    Kusza (65914)
    2016-11-03  13:50
  33. 2016. november 3. 22:1465919.

    Húú, pedig milyen finom így, ahogy eltervezted! Mamuka is mindig kérte, hogy pirítsam le a tésztákat. A káposztásat, sonkásat is.


    Dorkámról hosszas vizsgálatok után kiderült, hogy tej allergiás, semmi tejből készült élelmiszert nem ehet. Törhetem a fejem, ezentúl mivel főzzek-süssek! Hollandiában pedig rengeteg sajtot fogyasztanak. A növényi zsírokból készült pótlékok sem túl hasznosak. A szójáról hírlik, hogy génmódosított. Ma vettem rizstejet, azzal lesz a tortakrém Zita vasárnapi tortájába.

    előzmény:
    klára13 (65916)
    2016-11-03  18:41
  34. 2016. november 3. 22:0465918.

    Nem hinném, hogy bármi formában hasznosításra kerül, irtózik tőle mindenki. Nem is volt ezen kívül valódi szőrme a családban. Anyukám is azért vágyott annyira rá, mert amikor velem a szíve alatt fagyoskodott 44 telén Bp.-en egy légópincében, valaki mellette ilyenben "pöffeszkedett". Jól kivárta a drágám. 

    előzmény:
    klára13 (65915)
    2016-11-03  18:24
  35. 2016. november 3. 21:5565917.

    Amennyire tartottam ettől a sütéstől, nem volt olyan nehéz. Különösen a második adag, mert két részletben sütöttem meg, nem volt csak 3 sörös dobozom.


    Elhiszem, hogy rosszul esett, hogy visszautasította a fiad a túrós csuszát, de azért jobb, hogy megmondta, mintha rájöttél volna, nem ették meg.

    előzmény:
    klára13 (65916)
    2016-11-03  18:41
  36. 2016. november 3. 18:4165916.

      Magdikám, csodás! Nagyon babrás munka volt, ugye?
      Engemet éppen elkeserítettek, de sebaj, mindjárt kiheverem. Ilyenkor látom, milyen rossz természetem van, hogy megvisel, ha valami másképpen alakul, mint terveztem.
       Elterveztem ugyanis, hogy főzök egy igazi finom túróscsuszát péntek vacsorára. Megrendeltem, kifizettem, holnap érkezik meg, mert NEKEMTEREM, a friss túró egy tehenészettől, onnét friss tejföl, valamint hozzájuk illő és kisüthető füstölt szalonna, igazi kézműves, és durumtészta. Gesztenyét is hoznak, ez volna a "desszert". Az előbb beszéltem Bazsival, aki közölte, hogy ne főzzek, mert ők a túróscsuszát nem szeretik, se ő, se a kisfiúk. De hát ők nem is ismerik, vetettem ellen, de ő kötötte az ebet a karóhoz. Hogy ne, ne, ne. Hát jó. Persze elkészítem magamnak, olyan igazira, bár nem teszem magamnak fémtálra, hogy végül még kissé megpirítsam a sütőben. És kutyafülét kapnak, nem gesztenyét! Ha a csuszám nem kell, akkor ne kelljen a gesztenyém sem!
      Nagyjából kifújtam mérgemet. Nem rátok, csak úgy. De egyelőre a gesztenye marad. Majd meglátom, holnap hogyan határozok.
     


     

    előzmény:
    Kusza (65914)
    2016-11-03  13:50
  37. 2016. november 3. 18:2465915.

      Családregény öt mondatba sűrítve.
     


    Jól emlékszem, milyen érték, valóságos kincs volt egy perzsabunda! Ha hordására nem is került sor, azért édesanyád nagy álmának megvalósulása volt a kabát, és biztosan nagyon örült neki.
       Miképpen óvjátok a molyoktól?
       Nem hiszem, hogy bárki vágyna manapság a perzsabundára, akár átalakítva is. Bár ki tudja. Nagyon elzárkózunk ma már a véres kabátoktól. Zsumikám, mindenfélét lehetne belőle készíteni. Párnákat, talán még táskát is. Na és muffot! Te biztosan tudod, mi az, de a fiatalok aligha.
        Ilyen tárgyak sorsán láthatjuk, milyen óriási változások mentek végbe életünkben. Mi mindent megértünk! Mert jól emlékszem, amit már említettem, mekkora kincs volt egy ilyen nagyon elegáns bunda. És nagyon drága volt, mint te is érzékeltetted. Hát persze, hiszen meg nem született kisbárányok bőréből készült. Gondolom, az anyajuhtól nem elvették a magzatokat császárral, hanem leölték.

    előzmény:
    Zsumi45 (65913)
    2016-11-03  11:36
  38. 2016. november 3. 13:5065914.

    Ma sütöttem életem első kürtös kalácsát.

  39. 2016. november 3. 11:3665913.

    Karácsonyfáról jut eszembe: Apukám nyugdíjazása idején vette a 800 nm.-es, szinte parlag hobbikertet. Vadrózsával volt tele, mert egy szőregi kertész korábban ojtogatta, a maradékot pedig évekig otthagyta. Azt mi családilag kiirtottuk, s beültettük a kertet fenyő magoncokkal(?). Így hívják a picurkákat? Közben lassan megtelt a kert gyümölcsfákkal, nemes rózsatövekkel, stb., s évenként ismerősöknek ritkítottuk a kis fenyőt. Végül  az 1-2 m. ig megnőtt maradékot egyszerre kivettük gyökerestől, s eladtuk. Ebből lett anyukámnak a fiatal kora óta hőn vágyott perzsa bundája. Ekkor betegedett meg, soha fel sem vette- szegény. Most (a farmeres-dzsekis) leánykámnál vár jobb sorsára a bunda, alkalom híjján. Dögnehéz. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (65912)
    2016-11-03  05:06
  40. 2016. november 3. 05:0665912.

    No Klárám !Ő a fő robotoló! Bár azt mondja, hogy én találom ki a munkát. (ha éppen mást csinál ) Én csak magamnak találom no(nem ki, hanem meg ) a munkát . Az őszi nagytakarítást például feleslegesnek gondolja , de ha valahol, por van észreveszi.


    Most a kertet átalakításán dolgozom . Nagyon lassan , mert nem jött a segítségem . Legnagyobb unokám segített, de a legtöbb ásás rám marad. A  budapesti család kiesik a munkából(nem is hívom őket ) itteni fiamnak pedig ott a nagy kert é1 a több mint 100 karácsonyfa.


    Ma nem dolgozom kinn, mert délután megyek a barátnőmhöz, este pedig a Kossuth Klubba.

    előzmény:
    klára13 (65905)
    2016-11-02  11:43
  41. 2016. november 3. 04:5765911.

    Marikám ! Köszönöm . Kicsiben hasonlóan gondolkodom (kapálás, takarítás , kötés közben )

    előzmény:
    jara (65908)
    2016-11-02  18:45
  42. 2016. november 3. 00:4365910.

    VÁRNAI ZSENI


    (1890 - 1981)


     


    ŐSZI NAPSÜTÉS


     


    A nyár szerelme forró és merész,
    de édesebb az őszi napsütés,
    a csókja nem éget, mint a láng,
    csak simogat, mint egykor jó anyánk,
    szívünkre mézes, enyhe csókja hull...
    és minden nap korábban alkonyul,
    korábban alkonyul!


     


    Az ősz szerelme, mint a kósza szél,
    halk suttogás, majd vészes szenvedély,
    a fény és árny oly gyorsan változó,
    mint életünk, e hullámzó folyó...
    Még kék az ég, de máris elborul,
    és minden nap korábban alkonyul,
    korábban alkonyul!


     


    Az ősz szerelme hervadó virág...
    lombdíszeit hullatja minden ág,
    csak hallgatom ez édes bús zenét:
    a búcsúzó madarak énekét...
    Csak hallgatom, és szívem elszorul:
    jaj, minden nap korábban alkonyul,
    korábban alkonyul!

    előzmény:
    klára13 (65909)
    2016-11-02  22:38
  43. 2016. november 2. 22:3865909.

       Köszönöm, Marika! Az író szívemből szólt, és akárha rólunk.
       Kérlek, máskor is gondolj ránk kutatómunkád során!

    előzmény:
    jara (65908)
    2016-11-02  18:45
  44. 2016. november 2. 18:4565908.

    http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/a_legegyszerubb_ervele ssel_lehet_leginkabb_hulyiteni


    Számomra egy jó írás. Elhoztam, hátha érdekel valakit.

  45. 2016. november 2. 13:1265907.

    Hál Istennek szép idő volt a temetőlátogatásra, 10 sírnál voltunk, három temetőbe mentünk. Az öcsém a házuk kertjében nyugszik, kis sziklakertet csináltak a lányai, most már egy kis tó is van mellette.  A nővéremnek az volt a kívánsága, hogy a szüleink sírjába temessék.


    Mielőtt elindultunk, az öcsém lánya telefonált, hogy éhen menjünk, mert megakar minket vendégelni pizzával. Ott van a házuk mellett a pizzériája, sok finomságot ettünk, utána volt még sörike is, tiramisu, kávé. Odajött még a nővérem lánya is a családjával, beszélgettünk egy jót. Persze nálam ez egy kis pityergéssel jár, nagyon nehezen tudom elfogadni az öcsém halálát, mert nagyon életvidám volt, szerette az életet.

    előzmény:
    klára13 (65906)
    2016-11-02  11:46
  46. 2016. november 2. 11:4665906.

      Ki merre járt az ünnepekben? Kit látogattatok meg? Magdikám, gondolom, férjed mellett nővéredet is felkerested. Én csak itthon gyújtottam gyertyákat.

    előzmény:
    klára13 (65904)
    2016-11-02  11:33
  47. 2016. november 2. 11:4365905.

       Zsuzsa, gratulálok a sikeres munkához. Vajon férjed önként és dalolva robotol melletted, vagy nem tehet mást?!
        A bogarak bizony igyekeznek befelé. A büdösbogarak rémesek, úgy vagyok velük, mint a nők az egérrel - bár tudom, hogy félni nem kell tőlük, mégis szinte rettegek, ha meghallok szobámban szállni egyet. Eddig 14-gyel bántam el, eggyel éppen az előbb a teraszon. Rémesek.
        Zsuzsa, a nagy munka után nagyon puha párnád lesz!

    előzmény:
    szizsuzsóka (65903)
    2016-11-02  06:35
  48. 2016. november 2. 11:3365904.
       Ez tényleg sok. Szegény férjed. Lelkileg bírja-e a megpróbáltatást? Vagy nagyon nyűgös beteg? Zsófikám nagynénjét műtötték, igazán vidáman viselte. De talán ehhez nőnek kell lenni. 
       A válás nagyon szomorú dolog. Ha jól vettem ki, nálatok te, Marika, afféle bástyája vagy a családnak, köréd csoportosulnak az unokák, tehát nem fogják olyan nagyon elveszettnek érezni magukat a gyermek. Hiszen az egyik lényeg, állandóság - a hozzád fűződő kapcsolat - nem változik. Persze, mondják a szülők, az hozzájuk fűző kapcsolat sem - de azért ez árnyaltabb.
        A házátalakításhoz sok türelmet kívánok! Itt nálunk is vannak ilyesmi tervek, de már a hosszúra nyúlt tervezés nagyon fárasztó. Nem is akarok belegondolni, hogy majd belenyúlik a télbe, ami, ha enyhe lesz, nem nagy ügy. De ha fordul a kocka, és visszatérnek a -20-ak? És ekkor cserélik a tűzfalat, amely nem más itt nálam, mint egy óriási ablak? S hasonló a nagy "kutyaház", azt az óriási ablakot szintén cserélni fogják. Na, kár már előre fogni fejemet. Majd csak lesz valahogy.  A zűrök hozzátartoznak az élethez. Ki kell bírni őket.
     A politikusok? Tök mindegy. Mind szemét gazember, bármelyik nációhoz tartozik. Ha ártatlanul kezdte volna - ha létezik ilyen - a húsosfazék közelsége és a hatalom tönkreteszi erkölcsüket.
     
    előzmény:
    jara (65902)
    2016-11-01  22:02
  49. 2016. november 2. 06:3565903.

    Szervusztok ! Két munkás nap után harmadik a ráadás- Hétfőn kitakarítottunk a tetőtérben Ez majdnem nagytakarításvolt. Ablak , ajtó mosás   fekhelyek elhúzása.Ketten dolgoztunk majdnem 5 órát . ( Csak egy szobát használunk ) ! Rengeteg légy, katica , sőt 1-1 levélpoloska is volt az ablak és szúnyogháló között . Kiporszívóztam , utána kigőzöltem .


    Tegnap legnagyobb unokám jött, kihordott a fóliából 10-15 talicska földet, helyébe komposztot vitt be. Jól elfáradt .Mondtam neki, kár személyi edzővel teniszeznie, itt nálunk ingyen is elfáradhat. Igen csak ez nem érdekes - mondta .Ma elültetek 4 rózsabokrot , és még behordok 4-5 talicska komposztot. Aztán már csak a sok falevél marad, és egy kivágott fa , ágainak feldolgozása. Azt már csendben megcsináljuk ketten .


    Szóval én ezt gyűjtögetek, munkát A haszon csak az, hogy jól bírom magam fizikailag . A sok hajnali rossz álom pedig lelkemet gyógyítja !

  50. 2016. november 1. 22:0265902.

    Klárám, már azt is csak onnan tudom, hogy az ellenkezőjét nem olvastam itt a híradásokban. Látni már nem láttam, több mint egy éve.


    A mi életünk pedig hömpölyög. Apuka várja a térdprotézisét, februárra kapott időpontot kb. Tisztító beavatkozás volt, de nem segített. Kíméljük. Lányomék válnak, költözés van folyamatban. Fiam felújít, egy légterű lakrészükből leválaszt két külön szobácskát a gyerekeknek. A házunk egy nagy lomtár. Kertet téliesítettem. Tehát: zajlik az élet nálunk.  


    Hus, a kis boszink és családja szerint Trump fog győzni.


     

    előzmény:
    klára13 (65900)
    2016-11-01  16:00

Címlap

top