Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szexmentes házasság?!

Torolt_felhasznalo_266589
Torolt_felhasznalo_266589
Létrehozva: 2006. február 16. 21:59

A párom és én 4 éve vagyunk együtt, 3 évvel ezelőt házasodtunk össze és van egy másfél éves babánk. Szeretjük egymást és biztosan tudom, hogy hűséges hozzám. A gond aszex terén van..sanos nem nagyon kívánja a szexet, illetve szinte eszébe sem jut, pedig fiatalok vagyunk mind2en, ő 33, én 26. Már sokszor vutatkoztunk korábban emiatt, de aztán ahoy telek a hónapok, jobbank láttam belenyugodni, m nem jó állandóan marakodni és nem is értem el vele semmit..iletve csak én "mentem tönkre" kissé lelkileg...próbálkoztam mindennel, aztn az lett a taktika, aző kérésére, hogy ne próbálkozzam semmivel, mert pont ez riasztja el, hadd maradjon neki a kezdeményezés...lassan belenyugodtam és vártam hogy ő kezdeményezzen...jó sokat kellett várnom, persze kb. 3 hétnél tovább nem bírtam és finoman kiprovokáltam a dolgot. Mikor elkezdtük (elkezdjük) akkor már maximálisan van kedve hozzá, ezzel nincs baj, csak az elkezdéssel...dolgozik, azért nem mondanám, hogy oylan sokat, elfárad, energiahiányra hivatkozik, tv-t néz...eszébe sem jut a szex!nekem viszont ez nagyon lelombozó...már 1,5 hónapja nem történt semmi köztünk, azelőtti hónapokban is havi 1x! nekem ez nagyon kevés....és szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Kezdeményezni nem fogok, m már bele is fásultam...és nem is vezet jóra. Arra lennék kíváncsi, mi erről a véleményetek és más házastársak között ez hogy működik, milyen rendszerességgel. Ha másnak is vannak hasonló problémái szívesen olvasnék róluk. Hátha együtt jutunk valamire...vagy el kéne fogadnom hogy ő egyszerűen ilyen típus???akinek csak nagy ritkán van kedve szexelni?? 

  1. Torolt_felhasznalo_374293
    Torolt_felhasznalo_374293
    2006. március 19. 19:20337.
    Csak egy ötlet, egy próbát megér. Olvastad a Mars és Vénusz a hálószobában c. könyvet. Sok mindent megtud az ember a másikról. Nekünk adott pár jó tippet, bár nálunk inkább fordított volt a helyzet, de nem annyira súlyos.
    Ha nem megy, amúgy meg szereted, szép diszkréten keress valakit aki ezt a hiányt pótolja. Te megkapod amire vágysz, ő meg örül hogy békén hagyod. Ez is csak egy ötlet, és ezt azért jól gondold meg mielőtt kipróbálod, nagy lelki teherrel jár.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_266589 (335)
    2006-03-19  14:57
  2. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2006. március 19. 15:07336.

    Nekem is volt egyszer egy ilyen párom. Aztáb 2,5 év után szakítottunk. A jelenlegi barátnőjével folyamatosan ágyban vannak, és remekül működik a szex. A pasival azóta is barátok vagyunk, imádom, mint embert.

    Rá kellett jönnöm, hogy bizony van ilyen. Nem stimmel egymás mellé a két ember kémiája. Szeret téged, nagyon, sőt imád, de nem mint nőt, hanem inkább, mint barátot vagy házinyuszimuszit. Sajnos ebből sosem lesz az az igazi férfi-nő kapcsolat, mert nőként nem jössz be neki. És ez nem a te hibád. Ez puszta kémia. Sőt nem is tudatos, mert ő azt hiszi, tetszel neki. Csak tudat alatt utasít el. Nem egyeznek a vegyületek. Ennyi.

    Ettől ez még lehet jó házasság, ha bevállalod, hogy a szexet mindkettőtöknek máshol kell keresni.

    Bocs, nem bántani akartalak. Én anno elmentem egy szexuálpszichológushoz ezzel. És sajnos nekem adott igazat a fenti véleményemben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_266589 (1)
    2006-02-16  21:59
  3. Torolt_felhasznalo_266589
    Torolt_felhasznalo_266589
    2006. március 19. 14:57335.

    sziasztok,

    persze az ember érzi hogy változtatni kéne, de vmi mindig visszatartja, pl. az hogy

    -szereti a párját

    -közös gyerekük van és a gyerek érdekei fontosabbak

    mindig reménykedünk..főleg ha szeretünk valakit...aztán elhidegülünk...elbizonytalanodunk..és gondolkodóba esünk:hogyan tovább? de mi garantálja hogy egy új kapcsolat azta adja, amire vágyunk?vagy ha igen, meddig tart ez a nagy megértés?mi garantálja hogy egy másik emberrel 10-20 év után is szinte tökéletes kapcsolatod lesz?persze félünk kockáztatni...az ismeretlen ezt rejti magában..

    Lehet hogy annak van igaza, mi esetünkben Bienének, aki kitart a párja mellett, mert szereti, de nem hagyja hogy az élet elszálljon mellette és ezért más férfiak által érezteti női mivoltát..és igaza van. És te, kedves macskazat, nagyon isztán látod a dolgokat:sem egy jó munkahely, se a pénz, se semmi nem nyer értelmet, ha boldogtalanok vagyunk!hiszen ezért születtünk, hogy megtaláljuk saját boldogságunkat. Ezt nem másban, hanem magunkban kell keresnünk. Mennyit vártál azelőtt hogy 3-ig számoltál?hány évet?talán neked is azt kéne tenned, amit Bienének...  a szexet leszámítva boldog vagy?

    szeretettel:astral

    előzmény:
    macskazat (326)
    2006-03-18  15:06
  4. 2006. március 18. 19:00334.
     Még valami, ha a barátnőd emiatt depis lesz, megnézheti magát, a pasi nem fogja pátyolgatni az tuti, pedig ebből lehet az is, igen könnyen.  
    előzmény:
    chatelaine (331)
    2006-03-18  17:22
  5. 2006. március 18. 18:57333.

    Persze elmulik, de azt is írtam hogy jön helyette az összeszokás,  összetartozás, ez nálunk is így van.

     Szenvedély nélkül indulni, öngyilkosság. Értelmetlen, a miénk 15-20 évig lobogott, jó nem egyformán, de élt, és mostanra lett megszokás. Hozzátartozom. Ez kb. így működik. Az más, hogy nekem ez sem elég. A barátnőd meneküljön.

    előzmény:
    chatelaine (331)
    2006-03-18  17:22
  6. 2006. március 18. 18:50332.
    Ne várj, vártál eleget. Most még rendbe lehet hozni az életedet de az idő megy, én is bánom, hogy 40 évesen, amikor max 35-nek néztem ki, nem léptem, most már állati nehéz, a pasik akik illenek hozzám leharcoltak, nagyon nehéz. Szia, Elianne
    előzmény:
    captivity (330)
    2006-03-18  17:13
  7. 2006. március 18. 17:22331.

    persze elmulik deha eleve ugy indul egy kapcsolat hogy nincs meg a szenvedely az mar eleve sokkal elobb igy vegzodik...nem?

    kell a szenvedely, kell a jatek. ezt magyarazom a baratnomnek is. en pl valentinnapra is megleptem a ferjemet  o meg meg egy szal viragot sem kapott sot mikor mondtam neki miert nem leped meg te akkor, szexi fehernemu, egyebek azt mondta minek? ugysem erdekli...hat ez mar milyen? persze vannak periodusok  mikor az ember faradt mashol jar az agya. de 25 evesen nemar hogy ugy eljen mint egy remete! havonta egyszer vasarnap 9- 9.15-ig...en pl. a ferjem hatasara lettem teljesen orult.   egy olyan pasi kepes az emberbol olyat is kihozni amirol nem is gondolta volna hogy benne is megvan. deha total kozombos akkor vege...a no is csak elveszti a varazsat. amig nemvolt ez a pasija a baratnomnek ( 3 eve mar...) addig teljesen mas volt, vidam, orult, volt kisugarzasa. imadja a zsarukat ha latott egy jokepu zsarut a pasinak vege volt es most? multkor setaltunk es elment mellettunk egy zsarukocsi 2 fiatal zsaru vigyorgott rank o meg alig nezett oda...lassan kiabrandul minden pasibol emiatt az 1 idiota miatt!!! 

    előzmény:
    bienebaba (328)
    2006-03-18  16:29
  8. 2006. március 18. 17:13330.

    Mivel nekem is hasonló problémám van, elég sok hozzászólást elolvastam. Sok mindennel egyetértek, az én férjemnek is már csak arra vagyok jó hogy kiszolgáljam...Én már 30 leszek az idén és eddig 10 évet vártam a csodára, hátha megváltoznak a dolgok. Hiába... Neked azt tanácsolnám hogy ne várj ennyit mint én, keress olyat aki igazán szeret és kíván is...

    Másnak milyen könnyű tanácsokat osztogatni...Bár a magam dolgában tudnék valami okosat! Csak azt tudnám mire várok még?!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2006. március 18. 16:55329.

    Szia!!  3 lehetőséged van.

    1.  Most és egy perccel sem később,leülsz vele, és közlöd a tényeket: elmegy orvoshoz....pszi.....és úgy haladjatok tovább együtt.

    2. Előbb utóbb lesz egy barátod,aki szeret és enyhébb elviselni a hülyeségét.

    3. Minél előbb közöld vele, hogy Te elhagyod ha így marad,márpedig így fog maradi, ahogyan Te leírod.

    Kérlek ne tétovázz, légy határozott,mert ez így úgy sem maradhat.26 évesen .

    Nem ér az élet semmit, ha nincs akihez odabújsz, a kezével megérint,a bőrével simogat

    Nem tudom mi tart még vissza...lehet, hogy szeretheted, de hát mit szeretsz rajta, ha Hozzád sem ér.

    IIIIIstenem, mennyi béna pasi van ...tiszt.a kiv...

    Van egy javaslatom, biztos van olyan pasi a környezetedben akinek tetszel és ő is tetszik Neked......még Benedek -napja előtt bújj hozzá.......

    Siess ne tétovázz, olyan fiatal vagy minden nap elhalasztása szex nélkül ..na....az a bűn!!!!

    Minden nap rövidebb lesz az aki nem szeretkezik, de lagalább lelkileg összebújni,.....ne ezt ne csináld tovább...

    Csak bátran előre...         Emike....

    Nem meggondolatlanul írtam amit írtam az egész élet tapasztalata már majd nem mögöttem van.

    De nem hagyom magam!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_266589 (1)
    2006-02-16  21:59
  10. 2006. március 18. 16:29328.
    Szia, egyre gyanusabb, hogy ellaposodik, és az örömszerzés macerás, sajnos, de ez lehet, a fiam első szerelmével 4 év után szakított és ő is mondta, hogy 1-2 év után már ránézésre nem kívánta a lányt, és ezt hiányolta, talán erre nem készülnek fel az emberek, hogy elmulik a lángolás, ránézek és szétszedném, de jó együtt, érezni a másik testét stb. Nem csak megszokás van, összeszokás is ami jó. Ezt kellene értékelni, mert nekem a férjemmel máig jobb mint egy új csinos esetleg fiatalabb pasival, az lehet viszont, hogy a férfiak nem ezt érzik.
    előzmény:
    csubakka10 (323)
    2006-03-18  14:35
  11. 2006. március 18. 16:19327.

     Kifogások? Furcsa hogy ennyi gond van a házasságokban, a pasikkal különösen, úgy néz ki.

     Szex nélkül nem működik egy kapcsolat, ill. nagyon nehezen. Borzalmasan eltávolodom, értem én, hogy depi és semmi nem érdekli, értem, de attól még rossz. Nem adom fel, kerestem mást, hát visszatáncoltam, a kínálat siralmas. Persze más korosztály, 20-40 évesen nem vállalnám, hogy várjak, gyógyul-e stb. kegyetlenül hangzik, de sok rossz történt, sokat elnéztem, persze volt jó is nem vagyok mazochista, de fiatalon bevállalni butaság. Elkényelmesednek és kész, a távirányitó a fontos. Szia

    előzmény:
    tunderi (317)
    2006-03-18  13:16
  12. 2006. március 18. 15:06326.
    Sajnos, fiatalon ezt gondoljuk. Amikor pedig rájövünk saját tévedéseinkre, rendszerint már késő.
    előzmény:
    csubakka10 (325)
    2006-03-18  14:53
  13. 2006. március 18. 14:53325.
    Az abaj, hogy a mai világban szinte minden fontosabba a párkapcsolatnál. Ezért van ennyi válás, félrelépés.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2006. március 18. 14:42324.
    Szerintem egy párkapcsolat csak akkor tud alapvetően jól működni, ha a felek teljesen őszinték egymáshoz. Ha nem tudunk megnyílni egymás előtt, ha hétköznapi dolgaink fontosabbak mint maga a párkapcsolat, akkor nagyon nehéz jól élni. Sajnos a mindennapok tüskéi soha nem múlnak el nyomtalanul. Ha nem tudjuk kibeszélni, a fájdalom csak növekszik.
    előzmény:
    csubakka10 (323)
    2006-03-18  14:35
  15. 2006. március 18. 14:35323.
    Csak azt nem értem, hogy miért nem merik elmondani egymésnak a párok, hogy mi valójában a probléma?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2006. március 18. 14:31322.
    Az a legnagyobb baj, hogy nincs normális kommunikáció az emberek között. A legtöbb párkapcsolat ebben bukik meg. Aztán a végén jó esetben kiderül, mindketten egészen mást akartak. Addig meg egy csomó idő vész el hiába.
    előzmény:
    csubakka10 (321)
    2006-03-18  14:18
  17. 2006. március 18. 14:18321.
    Nekünk főleg az előjátékkal volt gond.  Kb egy évembe került mire kiszedtem a férjemből, hogy mi az igazi ok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. március 18. 14:16320.

    Sziasztok.

    Nekem is volt  problémám ezzel. Szerintem le kellene ülnöd a férjeddel beszélgetni, de őszintén. A fáradtság az kifogás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2006. március 18. 14:03319.
    Az olyan munkahely, ami lehetetlenné teszi az életet nem tölti be azt a szerepet, amire való. Ha a munkahely, a munka lehetetlenné teszi a szexet, lehetetlenné teszi az életet. Ha nincs élet, akkor minek dolgozni?
    előzmény:
    tunderi (317)
    2006-03-18  13:16
  20. 2006. március 18. 13:58318.
    Én is lépnék, az biztos. az egész életem ben sokat, már túl sokat vártam. Voltam már tekintettel mindenre. Most az a filozófiám, hogy hármat számolok, azután lépek. Ha nincs szex, az élet nem ér semmit. Egy percet sem akarok élni olyan életben, ami nem ér semmit.
    előzmény:
    bienebaba (316)
    2006-03-18  12:59
  21. 2006. március 18. 13:16317.
    Szia! Munkahelyi gondjai voltak. De már rendeződtek,és még mindig semmi
    előzmény:
    bienebaba (311)
    2006-03-17  20:25
  22. 2006. március 18. 12:59316.
     Szia, megértem a döbbenetet. Azt hittem ezzel egyedül vagyok és 28 év után, depis is, tehát van magyarázat, ha ez nem is vigasz, mert rugdosom dokihoz, oldjuk meg. 25 év után nálunk is lanyhult azután lett rosszabb, a betegsége miatt, de nem adom fel. Fiatalon lelépnék. Ez tuti, nagyon fogják bánni aki ebben fog élni. Szia, B.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_288069 (313)
    2006-03-18  00:35
  23. 2006. március 18. 12:52315.
    Szia, persze, abból amit leírtál világos, hogy nem szereti, csak nevetségessé teszi, és saját fényét növeli vele, ha csinos. Megalázza, amit eddig írtál már az sok, ilyen vakon hogy lehet szeretni? De ha így van, hol az önérzete, hiusága, ne direktben hozdd össze, menjetek társaságba, emberek közé, rittyentse ki magát és bájosan köszönjön el a pasitól, szia majd jövök, na ő mit fog szólni ehhez, mert neki a hiusággal nincs baja és sérteni fogja, ettől még nem kell vele maradni, jönni fog más, addig finoman alázza így. Én ezt csinálnám. Jobb megoldás nincs. Elhagyásra senkit nem lehet rábeszélni, max. így kirángatni. Szia, majd számolj be. Sok sikert!!!! 
    előzmény:
    chatelaine (314)
    2006-03-18  01:01
  24. 2006. március 18. 01:01314.
    hat en is ezt mondtam neki ha most ennyi akkor mi lesz kesobb??? amugy meg a pasija lehet tenyleg onimado most hogy igy kimodtad. tarsasagban muszaj neki lenni a kozeppontba minden csajjal kedves, szerintem tul kedves is, tok mindegy hany eves, vagy hogy nez ki. undorito...amikor a baratnom meg ezt is szoba hozta hogy miert kell minden nonek azt hinnie hogy o ( a pasi) szabad preda, persze meg a baratnom volt a feltekeny meg a hulye gyerekes. en mar annyira ruhellem ezt a pasit!!! ossze kell hoznom valakivel mar latom maskulonben nem tudom meggyozni hogy hagyja mar ott. ennel o sokkal jobbat erdemel! 
    előzmény:
    bienebaba (312)
    2006-03-17  22:29
  25. Torolt_felhasznalo_288069
    Torolt_felhasznalo_288069
    2006. március 18. 00:35313.
    Borzasztó, hogy miket olvasok itt!!! Csajok, hogy bírjátok ki ilyen pasikkal?????? El nem tudom képzelni, hogy mitől megy el a férfiaknak a kedvük a szextől. Nyilván előtte sem voltak valami forróvérűek. Bocs, de meg vagyok döbbenve.   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2006. március 17. 22:29312.
    Szia, a barátnőd majd talál valakit, remélhetőleg, ehhez ne menjen hozzá, sőt ott kellene hagynia, minek kűzd vele? Ha most 3 hetente 10 perc, mi lenne 10-20 év mulva, semmi. Rugja ki, nem frigid max. fásult lett, érthető, ez a pasi ezt élvezi? Kéreti magát, aztán nem, fuj, milyen férfi az ilyen, megalázza a nőt. Csald el szórakozni, társaságba és kibillen talán. Ez egy önimádó, egoista barom, senkit nem érdemel. Magát szereti, strapa a szex gondolom. Meghülyülnek ezek, szinte minden szexfilmben, a nő aktív, a pasi odatartja a farkát és ennyi, ezt látják ezek a bunkók. Nem szeretkezést, a nő kényeztetését, ez is gond, semmi udvarlás, kedvesség, sokan elhiszik ez így működik, sajnos. szia Elianne
    előzmény:
    chatelaine (309)
    2006-03-17  14:51
  27. 2006. március 17. 20:25311.
     6 év után? Jézusom, ez döbbenet, és fél éve semmi? Tisztázni nem tudjátok? Baja van, szorong stb? A megcsalás "tűzoltás", mert  nem lehet bírni idegekkel. Nagyon rossz, így együtt élni, és ő mit mond? Semmit? Ez nagyon hamar jött, mert nálunk 28 év után, az se jó, de érthetőbb pláne hogy depis a férjem. Stresszesen él? Ha egyik sem, akkor csak gyanus. Soha nem voltam féltékeny tipus, de koppantam is, semmi gyanus? Írj mert érdekel. Este még jövök, írj addig. szia, Elianne 
    előzmény:
    tunderi (310)
    2006-03-17  14:52
  28. 2006. március 17. 14:52310.
    Sziasztok! Nekem is ismerős a helyzet.  Mi 6éves házasok leszünk,és van vagy lassan 1/2 éve,hogy nem volt szex köztünk. Csak nekem hiányzik a szex,ő jól mewg van nélküle. Sokan mondták,hogy bizti,hogy van valakije,de azt nem hiszem Már arra gondoltam,hogy megcsalom,dehát ez nem megoldás Ugye?
    előzmény:
    bienebaba (307)
    2006-03-17  14:23
  29. 2006. március 17. 14:51309.
    a baratnom is pont most bukott ki...vegleg, de tudom mit mondjak neki hogy segitsek? folyamatosan szeret ki a pasijabol mert az egyszeruen nem torodik vele a kapcsolatukkal. o is egy irto csinos, szep, inteligens no. mindenki el van ajulva tole minden ujjara lehetne pasija ha akarna. de neki ez az egy kell aki magasrol letojja. 3 hetente 10 perces szex normalis?!?!? szerintem nem...o is feladta mar a probalkozast mert az elejen mikor meg ment erte mert nem birta kivarni hgoy a pasija kezdemenyezzen 5bol4szer el lett utasitva. aztan kesz mar nem kezdemenyez egyaltalan, minek? hogy megint elutasitsak? hogy a pasija felallo futykossel mondja a fejebe hogy inkabb most ne dragam??? hat en meg ilyet nem hallottam komolyan...hogy hat ez egy nore??? egy semminek erzi magat, frigid lett. nem a regi onmaga. de nem akarja elhagyni bar maga sem tudja miert. nem is kivanja a pasit, elvan mellette. ok is hazassagot terveztek, de legalabb mar abban biztos ha nincs valtozas o nem megy ferjhez. es tudjatok mi a poen??? amikor elmondja a pasijanak min kene valtoztatnia meg neki all feljebb...meg o sertodik meg es az egesznek az a vege hogy mindenert a baratnom a hibas. es tegyen o tobbet a kapcsolatukert. hat komolyan tegnap nagyon kiakadtam hgoy egyes pasiknak aztan van bor a kepukon. nincs szex, nincs semmi romantika a csaj le van tojva de meg o pedalazzon a pasinal. nevetseges...persze konnyu mondani hagyja ott. bar ha lenne valaki aki mellett vegre olyan nonek erezne magat amilyen valojaban szerintem mar reg nem lenne ez mellett a nemistudommineknevezzem mellett. aki alitolag halalosan szerelmes bele 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_260332 (300)
    2006-02-22  15:07
  30. 2006. március 17. 14:27308.
     Most látom, itt régen jártak. Megunták a témát?  Kár, de milyen jellemző. Hahóóóóó, mindenki talált társat, partnert? Feladtátok? Sziasztok, írjatok! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2006. március 17. 14:23307.
    Szia, a férjem depis, emiatt ő nem kívánja, én pedig nem mondok le róla, mert a szex kell, hogy a társ miért nem vesz erőt magán azt nem értem. Mire számít, hogy nekem sem kell, áll a bál nálunk és milyen fura nálunk én kezdeményeztem mindig, és eleve forróvérübb vagyok, neki a téma tabu még ő lesz dühös. Nagyon fiatal vagy, ne mondj le róla, én azt nem tudom, hogy esetleg arra kalkulálnak, hogy máshol lerendezi az ember, de úgy hogy ők nem tudják, akkor ugye nem fáj, és nekik a nyűg le van véve a vállukról, irtó önző dolog ez. Nálunk is engem zavar a helyzet, és mondom is a magamét, eközben néha vagyok egy pasival, nem az igazi és nem megoldás, de mondd ezt a hormonoknak. Lakótársi viszony? Egyébként nem vígasz, de megdöbbentően sok ilyen van.  Szia, Elianne
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105730 (306)
    2006-03-17  06:42
  32. Torolt_felhasznalo_105730
    Torolt_felhasznalo_105730
    2006. március 17. 06:42306.
    Sziasztok,

    ferfi vagyok (37), nejemmel (32) van hasonlo problema azert keresem erre a noi forumokon a megoldast. Ket gyerekunk is van (5;9ho).
    A helyzet kisertetiesen hasonlo. Mindig faradtsagra hivatkozik. Ket evvel ezelott kibuktam, hogy ez mar igy lesz eletunk vegeig, amire nem volt sem magyarazat, sem megoldasi javaslat. Szomoru. Mindig en vagyok az, aki balhe utan bekulni akar, mindig en vagyok (illetve csak voltam) a szexben is a kezdemenyezo. Nem kivanja (engem nem kivan???). Nincs senkije, én is szebb vagyok az ordognel, tehat ilyen gond nincs.

    Egy biztos, en nem akarom magam megrtoviditeni az elet oromeitol, csakhogy vele nem nagyon megy... pedig azert lenne az embernek parja ugye, hogy joban-rosszban egyutt mindent.
    Mar-mar ott vagyok, hogy akkor egyedul megoldom, de nem akarok agyrajaro lenni.
    Sovany vigasz, hogy tobben vagyunk igy. Tarsadalmi problemarol lenne szo? Nem vagyok szociologus, de komolyan erdekelne tema.
    Azert fel a fejjel mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2006. március 4. 22:40305.
     Hahó, lányok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Vége? Kár lenne értünk!!!!!!!!!!!  Elianne 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_962344
    Torolt_felhasznalo_962344
    2006. február 22. 15:36304.
    Miért nem hagyod el? Nem ez lenne a tisztességes?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_260332 (300)
    2006-02-22  15:07
  35. Torolt_felhasznalo_962344
    Torolt_felhasznalo_962344
    2006. február 22. 15:34303.
    Mi a jelszavad és hány éves vagy?
    előzmény:
    bienebaba (302)
    2006-02-22  15:30
  36. 2006. február 22. 15:30302.
    Szia, lehet hogy jó tipp, rám a férjem úgy nézne mintha megőrültem volna. Erre fogékonynak kell lenni. Aki az, annak nem kell nyögdécselni bár lehet, hogy érdemes mert rágerjed, a többség a tv. rabja, mit lehet enni stb. Rutinok, megszokások. Egy intelligens vérmes pasi, olvas könyvet, hogy hogyan lehetne még jobb, vagy van gyakorlata, bár sokan azt hiszik, hogy oltári jók, mert a nőkre nem jellemző, hogy megmondják, figyelj te rém rossz vagy az ágyban, általában dícsérik ha jogos, ha nem. Aztán lelépnek, vagy kerülik a szexet. Esetleg megjátszák, hogy jó. Tévedek? Tényleg mennyi nőnek lehet igazán jó? Nekem az volt amíg volt szex.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_962344 (299)
    2006-02-22  14:58

Címlap

top