Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sárga krém
1 vanilia puding
15 dkg. Cukor
6 tojás sárga
½ liter tej
10 dkg vaj
A tésztát ha összegyúrtuk egy órán át a hűtőben pihentetjük,majd
2 lapot nyújtunk belőle. Egyiket a tepsi aljára tesszük, erre rákenjük a
tölteléket.( 6 tojás fehérjét a 25 dkg cukorral kemény habbá verjük, és a
25 dkg kókuszreszeléket belekeverjük). Ráhelyezzük a tészta másik felét,
megszúrkáljuk és megsütjük.
Amíg kihűl, elkészítjük a krémet, amit a tetejére teszünk.
A krémhez való anyagokból sűrű krémet főzünk és a kihűlt tésztára kenjük.
Jó előző nap elkészíteni.
Hozzávalók tésztához:
25 dkg liszt
15 dkg margarin
15 dkg porcukor
1 tojás
1 cs. sütőpor
1 evőkanál kakaópor
pici tej
töltelékhez:
6 tojás fehérje
25 dkg kristálycukor
25 dkg kókuszreszelék
Szia!
A mogyoró helyett használhatok szerinted ugyanennyi diót? Mi azt jobban szeretjük és nagyon guszta ez a süti!
A krumplis lángoshoz milyen liszt kell, mert a recept nem írja.
S.O.S a krumpli már fő
A krumlis lángoshoz milyen liszt kell, mert a recept nem írja.
S.O.S mert a krumpli fő
Szia!
Köszi a lángos receptet, finom lett.Sajna csak ma volt módom kisütni a szombaton bekevert tésztát!
Mi már csak ilyenek vagyunk
Megsütöttem első szülinapi tortámat anyukám férje számára.
MÉTERES KALÁCS TORTA
Ugyanaz a piskótája, mint a méteres kalácsé.
Krém1: kikevertem rámát porcukorral és összekevertem nem meleg cukor nélküli puncspudinggal.
Krém2: ugyanez csak csokipudinggal.
Máz: 1 dl tejszin 100 g étcsokival (Tibi 60%-os) összefőzve.
Marcusz
Mindkettő remekmű.
Kérjük szépen a recepteket!
Én a kanonok lepényt így ismerem:
Kanonok lepény
0,5 kg lisztet, és 25 dkg porcukrot, valamint 1 cs. sütőport elmorzsolunk 2 evőkanál fagyos margarinnal, hozzágyúrunk 2 egész tojást, 1 citrom reszelt héját, és annyi tejet, hogy könnyen dolgozható legyen.
Két részre osztjuk, és közepes tepsi méretűre nyújtjuk.
A tészta egyik felét tepsibe téve, baracklekvárral vastagon megkenjük és őrölt mogyoróval beszórjuk. Ráhelyezzük a másik felét, megkenjük tojással, és durvára vágott mogyoróval megszórjuk. Közepes tűznél világosra sütjük.
Nagyon finom süti!
Talán van egy olyan változata is, hogy nem mogyorót, hanem kevés lekvárt, és szilvát használunk hozzá????
El csak nem rontja a szilva!
Szerintem érdemes kipróbálni vele.
Ha megsütötted, feltétlenűl számolj be róla!
Üdv.: Vica
Sziasztok!
Megalkottam a parfé tortát, azt mondták az illetékesek, hogy fincsi lett. Végül is vettem fagyi port és annak a segítségével oldottam meg.
És hát mivel 2 szülinap is volt így készítettem még egy joghurtos eper tortát. A mellékelt képekkel dicsekszem!
Én úgy csináltam a kakaós-fahéjas tölteléket, hogy a tésztát megkentem olvasztott vajjal, majd a kakaó+cukor+fahéj keverékével alaposan megszórtam.
Szia klandika!
Az őszibarack recept Angyikáé. Én az összegyűjtött recepteket mentettem le a gépemre, de sajnos most karbantartás miatt nem működik az oldal, ezért bemásolom.
Öszibarack/Angyika
Tészta: 30 dkg porcukor, 2 tojás sárgája, 20 dkg zsír, 2 dl tej, 3 evőkanál liszt, 1 kávéskanál szódabikarbóna.
Ezeket jól összedolgozzuk. Egy óráig pihentetjük, utána hozzáadunk 75 dkg lisztet, és gömböket formálunk belőle. A gömbök nem akkorák, mint egy barack fele, jóval kisebb kell hogy legyen. Picivel kisebbet a ping-pong labdánál. Így kell írni egyáltalán? Szóval értitek. És így sütés közben az egyik oldala lapos lesz.
Vajazott, lisztezett tepsiben, vagy sütőpapíron sütjük egészen világosra. Sütés után a lapos oldalán keresztül kikaparjuk a belsejét.
Töltelék: 20 dkg porcukor, 20 dkg margarin, 5 dkg kakaó, 1 cl rum, + a tészta kikapart belseje. A kikapart kis fölgömbökbe pici baracklekvárt teszünk és megtöltjük töltelékkel. Kettőt összeragasztunk. Piros ételfestékkel (én málnapirosan használtam) ecset segítségével színezzük, hogy úgy nézzen ki, mint az igazi barack.
Non plusz ultra
Tészta: 20 dkg liszt, 20 dkg vaj, 5 dkg cukor, 1 vaníliás cukor, 2 tojássárgája, csipet só. Az alapanyagokat gyorsan összedolgozzuk, hűtőbe fél óráig pihentetjük. Nyújtjuk, pici pogácsaszaggatóval szaggatjuk.
2 tojásfehérjét felverjük habbá, majd 20 dkg porcukorral összekeverjük. Halmokban rakjuk a tepsibe szaggatott tésztára a habot, majd a kanállal rásimítjuk. Két-két kisült tésztát lekvárral összeragasztunk.
Szia martandi!
Én is szeretném elkérni a barackforma receptjét, ezer éve keresem!
Előre is köszönöm!!
Skeeper, ezt a hozzászólást nem másnak akartad címezni? Én nem sütöttem mostanában diós sütit.
Baem, itt mindenki nagyon ügyes, és pl. nekem még nincs gyerkőcöm, így azért több időm van, mint itt a többségnek aki már anyuka.
Martandi, sok finomságot sütöttetek! Nagyszerű, hogy a lányod is sütöget... nem lehet elég korán kezdeni! Én is kb. ennyi idős voltam, mikor elkezdtem sütiket gyártani. (Mármint nem segítséggel, hanem önállóan. )
Ha nyujtófára rakod, 2 db lessz belőle.
Kürtös kalács / Dubravecz Emese
• 1 dl tej
• 1 cs. vaníliás cukor
• 3 dkg élesztő
• 50 dkg liszt
• egy csipet só
• 2 tojás
• 10 dkg olvasztott margarin
• 2 ek. cukor
• reszelt citromhéj
A kenéshez (ízlés szerint):
• kristálycukor
• dió vagy fahéj
• olvasztott vaj
A tésztához langyosítsd meg a tejet, tedd bele a vaníliás cukrot, morzsold bele az élesztőt.
Futtasd fel kb. 8-10 perc alatt, ezután állítsd össze a tésztát: egy nagy tálban keverj el 50 dkg lisztet egy csipetnyi sóval, a tojással, az olvasztott margarinnal, a cukorral, a reszelt citromhéjjal és a felfuttatott élesztővel.
Néhány percig dagaszd robotgéppel, hogy jól formázható, kemény tésztává álljon össze.
Langyos helyen, letakarva egy óráig keleszd, majd lisztezett gyúródeszkán kb. 0,5 cm vastagságú téglalappá nyújtsd ki.
Egy fadorongot, vagy a folpack keménypapír belsejét fedd be teljesen alufóliával és kend be olvasztott vajjal.
A tésztából hosszában vágj 3 cm-es csíkokat, és spirál alakban tekerd a dorongra úgy, hogy egy kis réteg az előzőn legyen, vagyis fedje.
Kend be a tésztát vizes ecsettel és forgasd meg kristálycukorban (a cukrot ízesítheted dióval vagy fahéjjal is).
Tedd egy kivajazott tepsibe, és 20 percig süsd.
Félidőben locsold meg olvasztott vajjal, és szórd meg cukorral. Ha kész csúsztasd le a dorongról.
Sziasztok!
Sajtkrémmel töltött pogácsát sütöttem:
Sajtkrém:
1 tejfölt, 2 tojássárgájával, 15 dkg reszelt sajttal és csipet sóval gőz fölött sűrűre főzünk.
Tészta:
30 dkg margarin, 1 tejföl, 45 dkg liszt, 1 mk só
Ezeket összegyórjuk, lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk. Nagyobb köröket szaggatunk belőle. A közepére mkanálnyi sajtkrémet teszünk. Félbehajtjuk, széleit lenyomkodjuk, megkenjük (én a maradék tojásfehérjével kentem), és aranysárgára sütjük.
Nekem maradt ki a sajtkrémből.
Aranyos vagy nem tűntem ám el, csak átvette az uralmat felettem a munka azért belesegettem és alig bírtalak követni benneteket, ismét rengeteg finomság készült
Naaagyon guszta a florentined, örülök, hogy ízlett láttam ám a többi alkotásodat is....nemvagysemmi!!!
Azért én sem "tétlenkedtem" - készült (ismét) sonkás tekercs, néger kocka, és tegnap csináltam kapuciner szeletet, de a képet még nem tudtam lementeni.....talán holnapra tudom hozni.
További jó sütögetést
Bocsánat, hogy így ismeretlenül belekontárkodom a topikotokba, de régebben láttam, hogy kürtős kalácsot készített valaki, és szeretném megtudni, hogy mi a recept.
Előre is köszönöm!
Nagyon hálás lennék érte..
Anikó
Leírnád a vegyes tálcán lévő két kerek süti receptjét???Nagyon-nagyon régen ettem már olyan cukros-barackforma sütit,isteni volt...a másikat nem ismerem de nekem ilyenféle "aprósütis" receptem nemigen van,ezért szeretném leírni.
Köszönöm szépen.
Sziasztok!
Ahogy ígértem, most lefotóztam a hétvégi alkotásokat. Nagyon finomak voltak a sütik, köszönet a receptekért.
A fekete-fehér muffint 13 éves lányom készítette. Némelyikbe több túrós töltelék került, annak berepedt a teteje, de az finomabb volt. A macskaszemet is Ő készítette, én csak asszisztáltam neki (habfelverés, meggymagozás).
Megnézem ma a köziben, hogy lehet e kapni. Aromák vannak, de talán színeset még nem nagyon láttam, de megnézem.
Igen, folyékony és pici üvegben van. Hol van az az itt?
Szerintem ezt mindenhol lehet kapni, ha pici az üveg akkor kettőt tegyél bele, nekem nagyobb üveggel volt.
Szia Vadrózsa!
Nálunk az egész család szereti a sütit gyümölccsel enni.
Az imént említett Búvár túróst például parasztbarackkal ettük, isteni volt. Finom pirosbélü barack a csokis-túrós ízzel...hm, isteni. Szőlővel is szoktunk enni, főleg linzeres, kekszes sütiket. Nagyon fini!
Sziasztok!
Én szombaton megsütöttem a Búvár túróst.
Nagyon finom lett az íze, de szokás szerint ismét valami gikszer került a rendsterbe Ugyanis a teteje már kezdett nagyon sötét lenni, így kivettem a sütőből. Aztán amikor szeletelni kezdtem, akkor látom ám, hogy az alsó csokis része még nagyon folyós, puha. Amikor állt már, egy kicsit jobb lett az állaga, de így sem volt az igazi
A mandulaaromátol lesz zöld a süti.
A recept a Mindmegettéről származik, ime:
Zöld süti
Hozzávalók:
A tésztához:
10 dkg cukor
10 dkg margarin
1 evőkanál tejföl
3 evőkanál kakaópor
4 db tojás
10 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
A krémhez:
25 dkg margarin
25 dkg cukor
25 dkg búzadara
1 nagy dobozos mandulaaroma
A tetejére:
1 tábla tortabevonó csoki
Elkészítés: A tésztához elkeverem a cukrot, a margarint, a tejfölt és a kakaóport a 4 tojássárgájával, majd hozzáadom a sütőporral elkevert lisztet és a tojások felvert fehérjét. Közepes nagyságú - sütőpapírral bélelt - tepsiben megsütöm.
Amíg sül elkészítem a krémet. Megolvasztom a margarint, belekeverem a cukrot és búzadarát (a darát NEM kell megfőzni), valamint a mandulaaromát. A kihűlt tésztára rákenem a majdnem teljesen kihűlt krémet, majd a tortabevonóval bevonom a tetejét.
Megjegyzés:
Nagyon finom, egyszerű és mutatós süti.
Derine: kettévágtam a tésztát, úgy töltöttem meg, citrommázat tettem a tetejére, a fehér máz jobban mutat rajta szerintem mint a csokis.
Gyümölcstorta Delfi módra
5 tojásból piskótát készítettem. Ahány tojás, annyi púpozott evőkanál porcukor, annyi púpozott evőkanál liszt. Verd fel a tojás fehérjét kemény habbá pici citromlével vagy sóval , majd kanalanként add hozzá a porcukrot és ezzel is verd egy ideig , hogy jó kemény legyen. Egyenként add hozzá a tojássárgákat , majd a lisztet és keverd össze.
A sütőformát vagy a tepsit kend be zsírral vagy margarinnal, lisztezd ki és ezután öntsd bele a masszát. Előmelegített sütőben, mérsékelt tűznél süsd. Sütője válogatja, hogy mennyi idő kell neki.
Ha kész a tészta, kicsit hagyd a sütőben , picit nyitott ajtó mellett. Kiveszed a formából , megkened vékonyan lekvárral , ráöntöd a tészta sütése alatt elkészített pudingot, beleteszed a gyümölcsöt és ráöntöd a tortazselét. Hűtőbe teszed és kész.
Fotó a bemoldalamon.
Remélem, erre gondoltál. Sok sikert.
Kics Írta:
"Sziasztok!
Mint sokan mások még én sem írtam hozzátok, de ahogy elnéztem előbb-utóbb mindenkinek akad egy kérdése. így jártam én is. Delfintu a 9138-as hozzászólásban felrakott egy képet a gyümölcstortájáról, amit hagyományos gyümölcstortaformában készített. Receptet nem írt, én viszont nagyon szeretném megsütni. Bár, ahogy láttam rég nem járt errefelé, azonban hátha akad valamelyikőtöknek ilyen klasszikus receptje. Úgy tudom ez azért nem egy hagyományos piskóta recept. Előre is köszönöm mindenkinek a segítséget. Ja, és gratulálok a sok szép finomsághoz!!! További szép napot mindenkinek!"
Kics! Gyakran járok erre, de mostanában nincs sok mutogatni valóm. Azokat a sütikat sütöm, amiket mások már beírtak, lefotóztak. De a kedvedért, szívesen bepötyögöm a gyümölcstortámat.
Csak meló, meg bevásárlás után győzködni kell magam......
Ezt a zöld sütit sütöttem, kissé bizarrul néz ki, de finom és gyors.
Túrós pogácsa, amely kívül ropogós belül foszlós, élt 20 percet.
Kevesebbet mint amennyi ideig készült.
Régóta olvasgatlak benneteket! Rengeteg sütit sütöttem már az itt találtak közül. Szuper ez a topic, mindenki segítőkész és barátságos!
Ha nem sértődnek meg a sütibajnokok én szívesen válaszolok a kérdésedre.
LALA kiflibe én úgy teszek kakaós és fahéjas tölteléket, hogy a kerekre nyújtott tésztát megkenem felvert tojással, és erre szórom a kakaót. Utána szeletelem és tekerem fel kifli formára. Tuti, hogy nem folyik ki a töltelék.
Sziasztok!
Nagyon sokszor olvasgatlak benneteket és persze sütöm is a recepteket. Eddig csak még mindig tanácsot kértem tőletek de most hoztam egy receptett, remélem tetszenik fog nektek. Sajnos foto nincs róla.
Krumplis puffancs:
1 kg liszt
0,25 ráma
4 közepes főtt krumpli
2 ek. zsir
1 élesztő
1/2 l tej
1 egész tojás
a tepsi kikenéséhez 1 ek. zsir.
Elkészités: a lisztet az áttört főt krumplival, a vajjal, a zsirral elmorzsolom majd a tojással és a felfutatott élesztővel összegyurom, simára dolgozom. Majd téglalap alakura kinyujtom. ( nem kell keleszteni) Megkenem vastagon zsirral , feltekerem , 2 cm vastagra vágom és a kikent tepsibe teszem egymás mellé. megkenem tojássl és 180 fokon kb. 25-30 ig sütöm.
Nagyon finom, omlós, és puha marad sokáig. Én tegnap sütöttem mert váratlanul bejentkezet egy régi ismerősünk. Nekik is nagyon izlet.
További szép napot mindenkinek.
nagyneb
Teszek fel képet a sonkás tekercsről és a tejfölös-szilvásról. Nincs senkinek ötlete, hogy miért dőlt el a tekercs???
Még egy kérdés: a Lala kiflibe hogyan kell a kakaós tölteléket készíteni? Talán az lesz a következő alkotásom.
Szép napot!
Szilva lekvar
vettem jo 2-3 kg szilvat penteken, de sajnos elegge plöttyetnek talaltam es nem volt gusztusunk enni. igy szombat reggel bekapcsoltam a sütöt 150 C-ra. a tepsimet, kiöblitettem elöször 1 kanal viz+1 kanal 25 %-os ecettel, es hagytam 1 vekony reteget belöle a tepsi aljan. a szilvakat kimagoztam, negyedeltem es beleöntöttem a tepsibe. 5 orat sütöttem, es CSAK 4 ora süles utan kevertem meg kicsit, megsem egett oda. 4 es fel ora sütes utan raöntöttem 2.5 dl cukrot, tovabb sütöttem fel orat.
belekevertem folyekony tartositoszert, beraktam forro kismeretü üvegekbe( telen szosz lesz belöle hushoz), es bedugtam az agynemü huzatok köze a gardrobba. ma reggel tettem a kamraba a polcra.
Mint sokan mások még én sem írtam hozzátok, de ahogy elnéztem előbb-utóbb mindenkinek akad egy kérdése. így jártam én is. Delfintu a 9138-as hozzászólásban felrakott egy képet a gyümölcstortájáról, amit hagyományos gyümölcstortaformában készített. Receptet nem írt, én viszont nagyon szeretném megsütni. Bár, ahogy láttam rég nem járt errefelé, azonban hátha akad valamelyikőtöknek ilyen klasszikus receptje. Úgy tudom ez azért nem egy hagyományos piskóta recept. Előre is köszönöm mindenkinek a segítséget. Ja, és gratulálok a sok szép finomsághoz!!! További szép napot mindenkinek!
Kics
Sziasztok!
Ez az a mogyoró,leskelödtem dezacskozott darált mogyiról még nem találtam képet,de ha egy boltba van darált mandula akkor darált mogyoró is kell legyen
Nagyon finom!