Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagymama konyhája

Bettus0214
Létrehozva: 2006. január 10. 13:39

Sziasztok!

Olyan embereket (lányokat, fiúkat, nőket, férfiakat) keresek, akikben még él a "nagymama konyhája" hangulat, akiknek nem ciki órákat vacakolni egy-egy vacsorával, minden vasárnapra sütit sütni, kézzel gyúrni a krumplistésztának valót. Akiknek mennyei boldogság a kézzeldagasztás, aki szeretne (vagy már szeret is ) pipit, kacsát, libát tartani, mégis "modern" embernek tartja magát.

Ugye vagytok???!!!

  1. 2014. május 2. 20:4832801.

    Nagyon finomnak tűnik, kicsit a kuglófokra hasonló állagú lehet.

    Kipróbálom!

     

    Köszönöm szépen! 

     

    Jól sikerült a majális? Hallom, ma Győr környékén volt nagy vihar!

    Meg Kiskunhalason nagy jég! brrr. 

     

    További kellemes szabadnapokat!

    Zsumi 

    előzmény:
    giza55 (32797)
    2014-04-23  13:19
  2. Gox
    Gox
    2014. május 1. 20:3732800.
    Nekem is nagyon tetszik Törökország. Szépek a pálmafák. Elmondta az idegen vezető, hogy nem őshonos náluk, de jól mutat, és végig ültették az egész tengerpartot, ahogy láttam.
    előzmény:
    giza55 (32799)
    2014-04-24  20:03
  3. 2014. Április 24. 20:0332799.

    Igen Ági annyi kell bele, pontosan irtam le.

    Hoztam a Sidei szállodáról és a parkjáról képeket, csodás volt.

  4. Gox
    Gox
    2014. Április 23. 21:1732798.
    Jónak tűnik, de ilyen sok margarin kell bele?
    előzmény:
    giza55 (32797)
    2014-04-23  13:19
  5. 2014. Április 23. 13:1932797.

    Sziasztok

     

    citrom kenyér

    4 tojás

    5 dkg kukoricaliszt

    20 dkg sima liszt

    25 dkg olvasztott margarin

    20 dkg kristálycukor

    l citrom reszelt héja fél citrom leve

    2 teáskanál sütőpor

    Egy tálba az egészet összekeverjük és őzgerinc formába öntjük, 180 fokon kb.45-50 percig sütjük.

    A kihült tésztára tesszük a citrommázat

    10 dkg porcukor,1 citrom leve. Lehet rá csokimázat is tenni.

    Kerek formába, vagy bármilyenbe lehet sütni.

     

    Tegnap eltüntettem a sonkát és isteni bableves lett belőle, ma is azt ettünk, palacsintát sütöttem. Leszedtem az összes diszitést, megy a mosógép. Azért siettem ennyire, mert délután már neki kell állnom egy pályázatot megirni, ill. elkezdeni, mert máj.2 a határidő.

    Holnap bevásárolni is kell mennem, már összeirtam.

    Jövő hét szoros lesz, jönnek a nyugdijasaim hozzám, főzünk és majálisozunk.

    Szép napot.

  6. 2014. Április 22. 19:3732796.

    Óh Gizám!

     

    Borzasztó csalódás lehetett a kislánynak is és Nektek is!

    Sajnos nálunk a tágabb családban is van hasonló szitu, ott 3 gyermekkel ment külföldre az anyuka, s az apa a rokonunk, aki bizonytalan, hogy mikor, hány gyereket tud hazahozni a nagymamához.

     

    Sajnos ezzel zsarolnak a megkeseredett anyukák, s nem mérik fel, hogy legtöbbet a gyerekeknek ártanak. 

     

    A Ti menűtök igazán ünnepi volt, s fincsi! 

    Küldheted a citromos receptet, nagyon szeretem a pikáns ízeket!

     

    Köszönöm előre is!

     

     

    Minden szépet és jót Nektek! Zsumi 

    előzmény:
    giza55 (32795)
    2014-04-22  17:30
  7. 2014. Április 22. 17:3032795.

    Sziasztok!

     

    Zsumi nagyon nagy készülődés volt nálatok. Finomakat sütöttél, főztél és nagyon sokat,sokfélét. Mi is nagyon tartjuk a húsvétot. Melindánál voltunk, nászom fiam és mi.Nagyon finom ebéd volt, libasült,libamáj előételnek, rebarbara szósz, vörösbörös szilva stb. Somlóit és sajtosat sütött Melinda,  én meg csak zserbót.Mielőtt elmentünk az egész lakást kivül-belül rendbe tettük, virágokat ültettünk.Fantasztikusan jól éreztük magunkat.Nagyon fáztunk itthon.  28-30 fok volt Sidébe. A második napon leégtünk, igy nem kivántuk a napot, de nem mi voltunk az egyetlenek. Csodálatos szállodánk volt. Valószinü ősszel visszamegyünk.Sajnos Lettit nem kapta meg a fiam, pedig elment a kislányért. Igen jól olvassátok,elment Németországba és nem adta oda az anyukája, pedig meg volt beszélve.

    Ági van egy nagyon jó citromos receptem, beirom ha kell.

    Legyen szép napotok.

  8. Gox
    Gox
    2014. Április 21. 20:3732794.

    Szia Zsumi!

    Szép lett a répatorta, biztosan finom, a citromos sütiket nagyon szeretem!

    előzmény:
    Zsumi45 (32793)
    2014-04-21  11:10
  9. 2014. Április 21. 11:1032793.

    Szervusztok!

     

    Így az ünnep vége felé jobban van időm írni:

     

    Nálunk valahogy a Húsvét a legnagyobb családi ünneppé is vált, nemcsak a hit oldaláról, hanem a könnyebb kimozdulás okán is.

    Gyerekkorom óta emlékezetes a készülődés, vendégjárás, a valódi remény az elkövetkező szép időszakra.

     

    Sütés-főzés? Kezdem a dobozolós menüvel:(elvitelre a gyerekeknek)

     

    Muszaka, kolozsvári rakott káposzta, rakott karfiol, karalábés ragu, bakonyi csirkecombok.( 4-4 adag)

    Ünnepre :

    előétel: meleg töltött tojás mustáros tejfölben 

                aprólék leves sok zöldséggel, karalábéval

                rántott sertés karaj, rizibizi, kr.püre, saláta ( Ritkán sütünk!)

    Sütemények: Mákos muffin, linzerkarikák(lekvár, csokidísz)

                        Sós rudak vegyes maggal, sajttal

                       zserbó golyók

    Répatorta saját színezésű és formázású marcipán dísszel, citromkrémmel .

     

     

    Giza! Biztos kellemes kikacsolódás volt, bírta a lábad?

    Ági! nektek most a legtöbb a dolgotok!

     De jó lenne, ha a régiek gyakrabban benéznének! ( mondom pirulva én is.)

     

    További kellemes ünneplést kinek-kinek vágya szerint! 

    Zsumi 

     

     

  10. Gox
    Gox
    2014. Április 21. 06:5732792.

    Sziasztok!

     

    Giza, gyorsan eltelt a kirándulásotok! Merre voltatok Törökországban?

    Mi tegnap éttermeztünk a családdal. Az ebéd utáni desszert volt csak háznál. Csak tiramisut és püspökkenyeret sütöttem. A nővérem meg sajtos pogácsát. 

    Ma viszont főzök itthon. Csontleves lesz és rántott csirke, saláta, rizi-bizi.

    Most egész csirkét rántok ki, mert megkívántam a csontos részeket.

    Borús idő van, nem is nagyon lehet számítani másra ma.

     

    További szép húsvétolást kívánok!

    előzmény:
    giza55 (32791)
    2014-04-20  15:01
  11. 2014. Április 20. 15:0132791.

    Sziasztok

     

    Nagyon jó húsvétolást kivánok mindenkinek, sok piros tojást, finom ételeket és holnapra sok-sok locsolót, hogy el ne hervadjunk.

    szeretettel giza

  12. Gox
    Gox
    2014. Április 17. 17:2532790.

    Sziasztok!

     

    Delinke, szép körutad lesz! Mi egész héten kint dolgoztunk, a két nagyon szeles napon csak 6 óráztunk. Ma már 8 órát voltunk, szerencsére délutánra megállt a szél. Iszonyú por van. Remélem, hogy jövő hétre ide ér az eső.

    Húsvétra tiramisut fogok készíteni, meg egyik nap főzök, a másik nap étteremben lesz a testvéreimmel és apukámmal.

    Nálunk már nagyon ellaposodott a Húsvét is. Nincs úgy megadva a módja, mint régebben. Nem is igénylik. Igaz, hogy már én sem olyan kedvvel készülődök, mindig lemaradásban vagyok valamivel, főleg az adminisztrációval.

    Tegnap elvittem oltásra az itthoni kutyákat. Először a pulit, az rendben volt. Másodszorra a rottweilert, no, az megszívatott rendesen.

    Mikor már végeztünk, hazafelé jöttünk volna, nem tudtam becsalni az autóba. Bő 1 órát kellett várni a fiamra, hogy segítsen. 35 kilós kutya, Miki könnyen betette, de nekem sehogy sem sikerült.

     

    Mindenkinek, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

     

    előzmény:
    Feather (32789)
    2014-04-16  05:47
  13. 2014. Április 16. 05:4732789.

    Kedves Lányok!

    Merre jártok? Nagyon szép, családdal eltöltött Húsvétot kívánok Nektek!

    Megyek holnap Budapestre Zsóficához, onnan Móvárra Pepéékehez. Vasárnap Delcsiék jönnek. Remélem, jobb idő lesz, és a nyuszi elrejtheti az ajándékokat a kertben. Most szörnyen fúj a szél. :( 

    előzmény:
    Feather (32788)
    2014-04-11  15:02
  14. 2014. Április 11. 15:0232788.

    Sziasztok Lányok!

    Persze, én is olvastam, és rdekel is mindig, amit írtok. Csak hát az energia nálam is fogyadozóban... Este sokszor örülök, hogy elolvasgatok, nem hogy még írjak is. De azért sokat gondolok Rátok.

    Ez olyan szép: https://www.youtube.com/watch?v=YV8PIYrVVt4

    Ági, én is elveteményeztem, de azért még van mit. Most akarok kimenni hagymát duggatni.

     A kannákat már kitettem, de nem nagyon hajtanak. Remélem, nem fáztak meg. Aggódom a cseresznyéért is, meg minden gyümölcsért, mert annyira kevés méhecske volt ebben a korai tavaszban. Olyan kis didergősek.

    Ezt is nagyon szeretem: https://www.youtube.com/watch?v=D6RaU9n4ZuI

     Nyáron állítólag jönnek a Savaria Karneválra. Kinek van kedve eljönni? Még bőven van idő megszervezni. :)

    Az iskolában Derkovits hét volt, sok jobbnál jobb programmal. Hivatalos óra kevesebb volt a szokásosnál, de a gyerekek nyelvi napon, városismereti, képzőművészeti, matek, stb versenyeken vettek részt, mindenki, nem csak a jók, úgyhogy, szerintem többet dolgoztak, mint normálisan. Volt sportnap is, amikor focizhattak, kosaraztak, vicces versenyeket stb csináltak, ma du meg kismenedzser vetélkedő van. Szóval, jóóó sok munkánk volt, azt sem tudjuk, hova hazudjuk le a sok plusz óránkat, mert hiába dolgoztunk 45 - 50 órát ezekben a hetekben, a jelenléti íven nem lehet több, mint 32. vicces

    Most ez szól: https://www.youtube.com/watch?v=GPJnzcGnLaU 

    Ma pirított csirkemelles tavaszi salátát készítettem, és házi sajtot sütöttem.

    Sütök majd kenyeret, v zsemlét is, meg vmi sütit, mert jön Matyim. Bárányhimlős szegénykém. Húsvétra szeretném neki megcsináltatni a homokozót, és veszek neki homokozócuccokat.

    Ha csiripelő nyelvéről akartok olvasni, kukkantsatok erre a blogra: 

    Pusssssssssssz nektek, és igenis, minden érdekel, amiről írtok. :D 

    előzmény:
    giza55 (32787)
    2014-04-08  21:00
  15. 2014. Április 8. 21:0032787.

    Sziasztok!

     

    Ági, Tancsii, köszönöm, hogy válaszoltatok.

     

    Lányok akik ismertek ugye tudjátok, hogy mindenbe benne vagyok. Most a választási bizottságba voltam vasárnap, annyira elfáradtam, egy delegált pártos borzalmasan kikészitett,panaszt is tettem. Reggel 4 órakor keltem, 5 órára mentünk és éjjel egykor értünk haza. Gabi bontott pezsgőt és fél kettőre ágyba kerültem. Másnap alig birtam megmozdulni, kikészült az üléstől a derekam és a forgóm. A jobb kezemet alig tudtam  mozditani 1800 szavazólapot pecsételtem le.

    Vállam begyulladt és a karom végig. Azt hiszem öregszem

     

    Holnap reggel indulunk Törökországba, egy hét mulva jövök, addig is legyetek jók,

    ölelek mindenkit szeretettel giza

  16. Gox
    Gox
    2014. Április 6. 09:0432786.

    Szia Giza!

     

    Engem érdekel, és mindig is csodáltam, ha valaki képes lefutni a a maratont! Gratulálok hozzá!

    A múlt héten nem főztem, mert annyi volt a dolog, hogy időm sem volt rá. Szerencsére kaptam kóstolót, amiben volt egy jó adag toros káposzta is. Azt eszegettem 3 napig. Lányomék pedig hoztak étteremből menüt.

    Tegnap megembereltem magamat, és főztem tárkonyos krumplilevest és tojásos galuskát, lila hagymás jégsalátával.

    Ja, csütörtökön este dagasztottam a kenyérsütőgéppel kalácsot, citromosat, csokis mazsolával. Este betettem a hűtőbe, nylon zacskóba csomagolva. Reggelre gyönyörűen megkelt, és ki is sült mire indulni kellett. Vittem hozzá szilva lekvárt, azt kentünk rá.

    Most mindjárt felteszem a húslevest, és elugrok szavazni. Rántott karaj lesz krumplipürével, meg a tegnapi saláta felét szárazon hagytam dobozban, azt kell a lébe tenni.

    Eléggé borult idő van, Mikiék vetnek, ők reggel szavaztak. Este jön be majd kajáért.

    Pénteken veteményeztem el a kertet is. Ilyen sokára már régen hagytam el. Virágokat is vetettem: legényfogót, őszirózsát, hajnalkát. Elővettem a dáliákat meg a kannákat is. Holnap kiültetem, bár a kanna lehet, hogy tönkre ment.

     

    Szép napot kívánok mindnyájatoknak! Ági

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    giza55 (32784)
    2014-04-04  15:06
  17. 2014. Április 5. 14:2732785.

    Én olvastam!

    tancsii

    előzmény:
    giza55 (32784)
    2014-04-04  15:06
  18. 2014. Április 4. 15:0632784.
    Milyen naiv vagyok, azt gondoltam érdekel valakit amit irtam, pedig olyan lelkes voltam.
  19. 2014. március 28. 09:3032783.

    Sziasztok

     

    Lányok látom elfoglaltak vagytok nagyon, sajnos én is.

    Lótok-futok, főzök, most éppen mosok, rakott karfiolt és rakott káposztát készitek, délután jönnek Melindáék és ez volt a kivánság.Ebédre van vadas maradékom és raguleves.

    A héten volt nyugdijas napom, voltam eskütételen és előadáson, választási bizottságba hosszu évek óta ott vagyok.

    Vasárnap Gábor és József névnapokat ünnepelünk, megyünk étterembe.

    Delinke a maraton a családunk és fiam részére is nagyon emlékezetes marad.42 km futás, kalapot emelek mindenki előtt. Nagyon rossz volt szerintem a terep, volt amikor a balaton parton volt hogy hegynek, volt olyan amikor át kellett menni az uttesten nem is egyszer. Nehéz volt.

    Gábor Fövenyesnél nagyon ki volt már, adtunk vizet és helyre jött. Kevés volt az a pont, ahol tudtak vételezni innivalót.

    A célnál sokan vártuk, család barátok. Nagyon hányingere lett mikor leállt és persze el is érzékenyült. Büszke vagyok rá nagyon.

    4.30 volt az ideje. 6 hónap alatt készült fel és persze voltak téli hónapok. Futópadon nem futott csak szabadba.

    Annyira kikészültem az izgalomtól, hiába már öregszem.

    Választás után indulunk Törökországba egy hétre, majd kipihenem magamat.

    Vigyázzatok magatokra ölellek BENNETEKET giza.

  20. 2014. március 23. 07:1032782.

    Sziasztok!

    Ma nem olyan verőfényes a reggel, mint tegnap.  De azért biztosan szép napunk lesz. Tegnap színházban voltunk. Nagyon jó a szombathelyi társulat!!!! Egy ötvenes években játszódó vígjátékot láttunk, tele helyzetkomikummal. Nagyon vicces volt. Persze, közben folyamatosan bennem volt az érzés, hogy ilyen szörnyű is lehetett valójában. Ebédre megjöttek Pepusék. Jót ettünk, és jót beszélgettünk. Húsgombócos levest főztem, aztán paprikáscsirkét csavarttésztával és ubisalival. Ők meg hoztak egy doboz csokit, nem messze a határtól van egy csokigyár, oda járnak finomabbnál finomabb csokikért. 6 körül aztán ők bementek Delcsihez, én meg színházba.

    Giza, hogy sikerült a maraton? Volt róla szó a rádióban is.

    Ági, izomláz?  

    előzmény:
    giza55 (32781)
    2014-03-19  18:14
  21. 2014. március 19. 18:1432781.

    Sziasztok!

     

    Jó hirrel jöttem, minden eredményem tökéletes. Mondtam a doktornőnek, hogy az lett volna szép, ha nem lesz jó a laborom. Annyit éheztem, diétáztam az egy hónap alatt, hogy nem lehetett más eredmény. Na most már eszegetek, de a gyomrom nem birja a finom ételeket. Fokozatosan csak.

    A szomszéd lány férjhez megy szeptemberbe, Kittit is felkérte koszoruslánynak. Holnap megyünk ruhát nézni.A két éves kislányuk fogja vinni a gyürüket.

    Tegnap kertet rendeztünk, málnát kapáltam eg, Gabi még pár szárazat szedett ki.

    Olyan szél volt ma reggel óta, hogy ki se mozdultam.

    Kabátokat mostam, ebbe a szélbe már délbe leszáradt.

    Volt még kettő fiók amit kiszanáltam, meg elveszett egy gomb a pulcsimról, igy hármat kellett varrnom. Na erre pont jó volt az idő. Nem főztem, volt maradék zöldbabfőzelék, nyulpörkölttel, meg nekem milánói. Holnapra Melinda főzött székelykáposztát.

    Gábor fiam szombaton futja a maratont B.füreden  megyünk szurkolni sokan.

    Kivánok dolgos szép napokat. ölellek benneteket giza.

     

     

  22. Gox
    Gox
    2014. március 14. 19:5432780.

    Sziasztok

    Izomlázam van a kerti munkáktól, ma már le is pirultam. Pedig a héten csak a bokrokkal és a tujákkal foglalkoztunk. Dupla áttételes karos ollóval vágtam, de mégis kellett hozzá erő is.

    Úgy döntöttem, hogy holnap főzök húslevest, nem vasárnap.

    Meg apró húst vettem elő, majd megpárolom fűszeresen és sütőben krumplival készre sütöm. Salátával kiváló lesz.

    Ma nem volt főzés, de még maradék sem volt, így rántottát ettem!

     

    Delinke, ráér a fánk recept, mostanában csak praktikusan fogok főzni.

    Most pedig megyek is az ágyba, mert tényleg fáradt vagyok!

    Jó éjszakát!

     

    előzmény:
    Feather (32779)
    2014-03-14  19:12
  23. 2014. március 14. 19:1232779.

    Sziasztok Lányok!

    Mennyi ügyes kéz gyűlt itt össze! Én is kertezgetek, amikor az időm engedi, de esténként olyan fáradtan érek haza, hogy nem nagyon van erőm kimenni. Sokszor meg 7 óra, mire hazaérek, akkor meg már sötétedik. Átültettem a jostáimat, már vénecskék a drágáim, és megifjítottam őket. Szétszedtem, és lett 4 tő a 2-ből. Vettem piros ribizlt, azokat is elültettem. Van itt egy férfi a faluban, aki nagyon lelkes, hogy segít nekem, de tartok tőle, hogy hosszútávú elképzelései vannak velem, én meg csak azt akarom, hogy a kiskert elrendezésében segítsen. Hát, majd igyekszem ügyes és tapintatos lenni.

    Múlt vasárnap szedtünk medvehagymát. Matyi is jött, nagyon élvezte az erdőt. Aztán meg nagyon elfáradt  sok futkosásban, a friss levegőben és a sok sok evésben. Mert, hogy minden mohás tuskóra le kellett ülni sütit enni és teát inni. Belehasalt az első pocsolyába, fülig sárosan jött haza. De tele élménnyel. :)

    Holnap Ikervárra megyünk apukámmal, résztveszünk az ünnepségen, utána a Rábán evezés oktatás lesz az érdeklődőknek.

    Kolbász az ide is jöhet. Giza, annyira ügyesek vagytok!!! Hívnálak, de lecseréltem a telefonomat, és a régiben maradt a számod. Megírod?

    Pusssssssssssz, szép hétvégét!!!!

    Ági, mindig elfelejtem édesanyától elkérni a receptet. De idővel, az is meglesz. 

    előzmény:
    inmélius (32778)
    2014-03-12  16:14
  24. 2014. március 12. 16:1432778.

    Valami csirkemelles recept jól jönne, vettem szószokat, szója, worchester, meg valami tésztás cuccot is fogok csinálni zöldségekkel. Még csak körvonalazódik bennem, szétnézek majd a neten hozzá. Ha van jó ötletetek, szívesen veszem:)

     

    Én is ültetgettem, paprika, paradicsom, és egyéb virágpalántáknak valókat, a muskátliig még nem jutottam el:) Aztán százszorszépeket ültettem ki utcafrontra, ablakládákba árvácskákat, a ház északi ablakába kerültek. A délibe muskátli megy majd.

    előzmény:
    Gox (32769)
    2014-03-01  12:48
  25. 2014. március 12. 16:1032777.

    nyam, kolbász. Most vettem a hentesünktől, nagyon jól csinálja. Én ilyeneknek már nem állok neki, bár mindenünk van hozzá, de ami sok, az sok:) Meg amíg a hentesünknél ilyen finom, meg meg is tudjuk fizetni, nem pepecselek vele.

     

    :) most jöttem rá - ennyi év után, hogy a tepsiben sült krumpli alá kell egy kis víz, mert különben az életben nem sül meg... jobb későn, mint soha.

     

    Lassan megint menni kell a hentesünkhöz, elfogyóban a karaj, a sütni való kolbász, a szűzpecsenye - valamelyik nap is abból volt ebéd, betekertem baconnal, fűszerezés, aztán hadd szóljon. Meg kell cserélnem a fagyasztókat is, ami most fenn működik az előtérben, miután odasüt a nap, már van 20-25 fok is a helyiségben, úgyhogy megy le minden a kazánházban működőbe, ott csak 10-15 fok van, nyáron, a legmelegebben  sem megy 24 fok felé a hőmérséklet. Kertezek is, van meló dögivel.

     

    Ja, átmentem a forgalmi vizsgán is, megvan a jogsi:)

    előzmény:
    giza55 (32770)
    2014-03-03  17:38
  26. 2014. március 12. 16:0332776.

    Na, ezt jó tudni, mire jó a gépi mosogatószer (ki kell pakolnom a gépet, jut eszembe), legközelebb követem példádat.

     

    Hű... diólikőr.. hű... szólsz majd idén, mikor érdemes kigyűjteni a zöld diót? izé, begyűjteni? Meg ha receptet is írsz, ahogy te csináltad. Már régóta fáj a fogam ilyen likőrre.

     

    Medvehagyma.. nekem kevés van, tavaly egy cseréppel vettem, azt raktam ki, de ugye, abból aztán nem lakik jól senki... gondolom, fog szaporodni, terebélyesedni. Meg vagy egy hete vettem magot, majd októberben elszórom, néhány év múlva csak lesz belőle annyi, hogy együnk is egyszer legalább a saját termésünkből:)

    előzmény:
    Gox (32771)
    2014-03-07  20:52
  27. 2014. március 12. 15:5932775.
    Fú, nagyon ügyesek vagytok:) Rétessel sosem próbálkoztam, de nagyon irigyellek benneteket, hogy lehetőségetek nyílt rá. Mondanám, hogy nem is sokszor ettem még, és akkor sem azért vettem meg, mert haj de nagyon szeretem, hanem az érdekesség kedvéért. Ilyenbe csak akkor fognék, ha előtte részt vennék egy gyakorlati oktatáson:) mert mit lehet tudni, a házi készítésű, saját készítésű lehet, hogy ízlene nekem is:)
    előzmény:
    giza55 (32773)
    2014-03-09  19:04
  28. 2014. március 9. 19:0732774.

    Még megmutatom a szindarabot játszókat, utána megpihentünk és megkaptuk a fiuktól a virágot.

    Nagyon jó volt az egész nap.

  29. 2014. március 9. 19:0432773.
    Az utolsó rétesnyujtásnál a Gabi is nagyon formába volt.
  30. 2014. március 9. 18:5932772.

    Sziasztok

     

    Ági nekem is van egy nagyon jó diólikőr receptem, de tavaly nem készitettem. Nagyon finom tud lenni.

    Érdemes megbecsülni a régi üvegeket,  kincseket lehet benne tárolni. Lomison vettem már különleges üvegeket Németországba.

    A tisztitásában nagyon találékony voltál. Ügyes vagy.

    Nagyon jól sikerült a szombati napunk. Azért nem tudtam mire vállalkoztam, mert ez volt az első. Sok munka volt, nagyon ügyesek voltak, 11 tepsi rétest sütöttünk és 20 kg húsból készült a kolbász.

    Mindenki jól elfáradt,  mindent megettünk, ittunk, énekeltünk, sőt még szindarab is volt meglepetésként.

    Kitaláltuk, hogy áprilisban vágjunk disznót. Elég idős a társaság és a fiatalkorukat és persze az izeket szeretnék kostolgatni. Már tervezik, hogy elkészitik a májat,lesz káposzta, húsleves, hurka,kolbász. Persze, hogy nem mondtam nemet, ezt csak a saját házunknál tudom rendezni.

    Nem probléma, ugyis minden évben meghivom a társaságot,/ 45 fő. /

    Mutatom a képeket.

    Irtózatos mennyiségek fogytak el pl. 5 kg liszt stb.

  31. Gox
    Gox
    2014. március 7. 20:5232771.

    Sziasztok!

     

    Már majdnem tanácsra szorultam, de sikerült megoldani. Van egy szép fehér szögletes füles üvegem. 2-2,5 literes. Vörös bor volt benne, ami már megbarnult, mert már évek óta benne volt. Most kiöntöttem a rossz bort, és megpróbáltam kimosni az üveget. Meleg vízzel,  mosogatószerrel nem sokra mentem vele. Áztattam, nagy üvegmosó kefével cucálgattam, kevés sikerrel, nem akar följönni a lerakódás. Utóljára tettem bele egy kupaknyi gépi mosogatóport, az pár pillanat alatt mindent leoldott róla.

    Mégegyszer kiforráztam, kiöblítettem, aztán beleállítottam egy fazékba, hogy kicsöpögjön. Olyan szép formájú üveg, kár lett volna kidobni.

    Meg aztán, kész a dióspálinkám, ebbe szeretném átfejteni. Csuda finom lett! Még tavaly júniusban öntöttem az arra alkalmas zölddiókra a bodzapálinkát, azzal elvolt egészen januárig. Január elején leöntöttem a dióról, majd egy netről kinézett recept szerint fűszereztem. A narancsokat és citromokat már levettem róla, a mazsola az alján van, a többi fűszerrel együtt. A mazsolát majd külön szedem egy üvegbe, és gondolok vele sütni valami finomat.

    Tegnap szedtünk egy kis medvehagymát. Csak egyszerűen összeaprítottam, és tejfölbe kevertem egy pici sóval. 

    Ebédre tarját sütöttem frissen, héjában főtt apró krumplikat tettem a sütőbe pirulni egy kanál zsírral. Ehhez volt a mártás.

    Most pedig mindjárt kész a kenyér, és a mosógép is lejárt. 

    Giza, várom a tevékeny nőnapi beszámolódat. Nagyon jól kitaláltátok, hogy hogyan töltsétek el kellemesen a napot!

    Mindenkinek jó éjszakát kívánok! És szép NŐNAPOT!

     

     

     

    előzmény:
    giza55 (32770)
    2014-03-03  17:38
  32. 2014. március 3. 17:3832770.

    Sziasztok!

     

    Ági olyan jókat főzől. Nem rakod még ki ugye? Nekem ugyan nincs, mert nem tudom átteleltetni, de Melindának tavaly is gyönyörü volt amit kiteleltetett. Hétvégén én is temetőt rendeztem, még sosem szedtem le ilyen korán a koszorukat. Mindenki annyira nekiállt a temetőnek, hogy meg is telt a konténer.

    Minden nagyon korán van szerintem, virágzik a mandulafánk. Nem akartam hinni a szememnek.

    Delinke hivtalak telefonon, de biztos akkor aludtál olyan nagyon. Remélem nem változott meg a mobilod.

    Olyan különlegességeket tudsz hamar-gyorsan összedobni.

    Emlékszem valaki sütötte sütőbe a fánkot, lehet, hogy Ági?

    Jól vagyok, előtte sem éreztem semmit, csak most állandóan éhes vagyok.

    Jövő héten pénteken megyek ujra vérvételre, letelik az egy hónap.

    Lányok nem hiszitek el mit találtam ki a nyugdijasaimnak hétvégére.

    A nőnapot ugy szerveztem, hogy délelőtt 10 órára megyünk az iskolába szombaton, a fiuk kolbászt töltenek, a lányok rétest nyujtanak.

    Lelkesen összeirták a hozzávalókat, lesz mákos-almás,túrós és káposztás. Meg is sütjük a kolbászt, mikor mindennel végeztünk akkor megteritünk, Gabi elmondja a nőnapi köszöntőt, virágot és csokit ajándékoz.

    Készitek fényképeket és megigértem, hogy az ujságba benne lesznek.

    Gábor kiment a kislányhoz egy hétre. Áprilisba hozza.

    Kivánok szép hetet.

    ölellek benneteket giza

    előzmény:
    Gox (32769)
    2014-03-01  12:48
  33. Gox
    Gox
    2014. március 1. 12:4832769.

    Sziasztok!

     

    7 ágra süt a nap, mindjárt jobb kedvem lett!

     

    Délelőtt átültettem 4 muskátlit. 2 futót és 2 állót. Majd ezekről szaporítok.

    Már 3 hete ablakban voltak bent, elég szépek lettek. Már bimbóztak, de azt lecsíptem, hogy ne oda koncentráljanak.

     

    Ebédre natúr csirkemell szelet lett, sűltkrumplival, uborkasalátával.

    Meg készítettem mákosgubát, Nosalty almás habosát, ez jó lesz vacsorára is, szeretem a mákos ételeket.

     

    Délután kimegyek a temetőbe, leszedem a koszorúkat, lesöprögetek.

     

    Giza, jól vagy?

    előzmény:
    Gox (32768)
    2014-02-26  19:29
  34. Gox
    Gox
    2014. február 26. 19:2932768.

    Sziasztok!

     

    Delinke, felcsigáztál a tepsis fánkkal! Várom izgalommal a receptjét!

    Ma spenót volt az ebéd, krumplival és főtt tojással. Holnapra rendesebbet terveztem. 

    Foghagymakrém levest, meg tarhonyát pörkölttel.

    Valóban kell már a fény. Délután sütött a nap, kimentem az udvarra eltakarítani a kutyagumit, alig láttam először a fényben.

    Délben dagasztottam egy kenyeret, kovászoltat, este sütöttem ki. Jobban szeretem ezt a barna kenyeret, mint a boltit.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Feather (32767)
    2014-02-26  14:28
  35. 2014. február 26. 14:2832767.

    Sziasztok!

    Ági, ezek nagyon ínycsiklandóak! Én is akarok valamikor gőzgombócot csinálni. Már régóta tervezem, de most nagy löketet adtál hozzá. A savanyú tojást is kipróbálom, még sohasem ettem.

    Ma korán hazajövő napom volt. Jó is, mert nagyon fáradt voltam. Főztem magamnak ebédet, betettem a mosást, és úgy elaludtam, hogy a kutyák keltettek egy óra múlva. Pedig máskor tíz perc múlva magam ébredek. Azt sem vettem észre, hogy kicentrizett a gép.

    Nemesbődi kínai kaját főztem. Fini lett. Egy kis sülthusi zsírban megpirítottam csíkokra szelt káposztát, közben forró vízzel leforráztam az üvegtésztát, a káposztára rádobtam a darált husit, tovább pirítottam. Végül szójaszószt tettem rá, és beleburítottam egy üveg csatnit. Végül hozzákevertem az üvegtésztát. Nagyon fini lett.

    Most meg fordításom van, a változatosság kedvéért. De aannyira jó, kint üldögélek a télikertben, ennek átlátszó a teteje, és idesüt a nap. Már annyira kell a fény!!!!!!

    Zsumi, ezek a rakott tészták is jók. Ráadásul imádok tésztát gyúrni. Bár, hétköznap, ha sietek, csak előkapok valami kész száraztésztát. De az közelébe sem megy a házinak. Kicsi Matyim is csak tömi magába, ha itt van. Hál Istennek jó evő, és Delcsi is nagyon jól főz, de hét közben azért javarészt ovis kaján él.

    Tegnap édesanya tepsis fánkot sütött, túróval és lekvárral töltöttet. Nagyon finom volt. Kicsit srbb, mint az olajban sült, de nagyon finom. Majd elkérem a receptet.

    Na, lányok, vége a szünetnek, folytatom a fordítást. Pussssssssssssz 

    előzmény:
    Gox (32766)
    2014-02-23  21:24
  36. Gox
    Gox
    2014. február 23. 21:2432766.

    Életem első gőzgombóca. Egyszerű dolog.

     

    Krumplis fánk, ez is egyszerű volt.

     

    Delinke, ez így lesz, ahogy sejted. Magányos asszonynak, magányos barátnője van.

     

    előzmény:
    Gox (32765)
    2014-02-23  20:44
  37. Gox
    Gox
    2014. február 23. 20:4432765.

    Sziasztok!

     

    Joli, a kelt tésztát nyersen fagyasztom. Kiengedés után újból megkel.

     

    Zsumi, nem a krumplis fánktésztából lett a gőzgombóc, bár lehet, hogy kipróbálom abból is.

     

    Giza, a savanyú tojás nagyon egyszerű. Egy kerámia bevonatos serpenyőben rántást készítek, amibe teszek reszelt vöröshagymát. Majd vízzel kicsit felengedem, babérlevéllel, mustárral, pici ecettel, sóval fűszerezem, pár kanál tejföllel kiforralom. Csészébe felütöm a tojásokat, és óvatosan a mártásba eresztem. Ha a tojások nagyjából megfőnek, már jó is. Anyu nem tett bele pirospaprikát, csak barnás színe volt. A netes receptekben van paprika is. Persze a krumplis gombóc elmaradhatatlan hozzája.

     

    Zsuzsa, gratulálok Ákos ügyességéhez!

     

    Ebéd után társasjátékoztunk. (Gazdálkodj okosan) Lilike nyert.

    Aztán pakolgattam a maradékokat a hűtőbe. Délelőtt hoztak kóstolót is, jó sokat, azt is elosztottam fagyasztásra. Tegnap daráltam mákot, azt is lefagyasztottam, remélem, hogy jó lesz. Mákot még nem próbáltam, csak darált diót.

     

    Én is felszedtem 2 kilót a télen. Olyan alattomosan tudnak jönni, lemenni meg nem akarnak. Pedig nem csak ezt a 2-őt, hanem a tavalyi 2-őt is le kellene adni! Jolihoz hasonlóan próbálkozom én is az étkezéssel, de még mozgás is kellene melléje, meg még következetesebbnek lennem.

     

     

     

     
    előzmény:
    inmélius (32759)
    2014-02-22  21:58
  38. 2014. február 23. 20:1932764.

    Sziasztok!

    Utazós hétvégém volt. Pénteken Győrben voltam pár órát a barátnőmnél, szombat-vasárnap pedig Budapesten Zsóficánál. Jókat beszélgettünk. A barátnőmnek nemrég volt a szülinapja, kötöttem neki egy mellényt, azt vittem. Pont jó lett neki. Igyekszem gyakran menni, mert ő is "deviza-csapdás", valószínűleg elveszi a bank a házát. De tulajdonképpen még örül is, ha ezzel megszabadulhat az iszoyú sok tartozástól. Kb egy éve van egy barátja, aki szereti, és anyagilag is segíti. Most ott lakik nála a barát, ha elmegy a ház, a barátnőmmel közösen vesznek ki majd albérletet. Tudjátok, én örülök, hogy van a barátnőmnek ez a támasza, de attól tartok, ha már nem a saját házában él, nem nagyon mehetek hozzájuk. Látogatni, pár órára, gondolom, igen, de eddig olyan jó volt, hogy hol ő jött, hol én mentem... Mostanában már csak én megyek, de félek, ez is le fog csökkenni. :(

    Zsóficámnak március 5én lesz a szülinapja, kapott tőlem egy kézimixer, aprító, habverő készletet. Olyan boldog volt vele!!!! Nem nagy főzöcskéző, de ezzel azért fel lehet lelkesíteni. Ha megyek, mindig főzök finomságokat, jól belakik belőle, le is fagyasztunk, és még van is pár napra. Most húslevest főztem, egy egész tyúkból, annak a főttt husiját ettük, és maradt is, lett egy nagy adag tökfőzelék, és sülthusi, rizzsel.  

    Diéta.... ajjaj!!!! hát, nem lenne rossz fogyni.... de sajna túlságosan is szeretek sütni, főzni.... na, meg enni. 

    előzmény:
    Zsumi45 (32763)
    2014-02-23  11:48
  39. 2014. február 23. 11:4832763.

    Szia Joli!

     

    Valószínűleg azért, mert a boltban több éves babot is árulnak.

    Sajnos nekem már nincs hol megtermelni, de van a közelemben egy kis piac, ahol többnyire a már ismerős kiskert tulajdonosok árulnak, s tőlük ősszel frisset tudok venni.

     

    Faludat ismertem régen, biztos nagyon sokat változott az is.

    Gyerek koromban nagymamámmal utaztunk oda rokonokhoz, akik már azóta régen elmentek, gyerekeik is elköltöztek. Szép dombos a környéke, ahogy visszaemlékszem. 

     

    Derűsebb vasárnapot, mint ami most felénk van, napok óta kisebb szünetekkel esik az eső!

     Zsumi 

    előzmény:
    inmélius (32762)
    2014-02-22  22:21
  40. 2014. február 22. 22:2132762.
    Babot azóta nem főztem, hogy nekünk elfogyott a saját termésünk. Én nem tudom, az enyémek - pedig száraz bab - egyformán puhultak, és szinte fél órán belül, a bolti meg egy éjszaka ázás után is legalább 2 óra múlva. Idénre tervbe is van véve jó pár bokornyi, hogy tudjak szüretelni:)))
    előzmény:
    Zsumi45 (32757)
    2014-02-21  17:51
  41. 2014. február 22. 22:1832761.

    Fú, hogy egy gyerek ennyire szorgalmas legyen:) nálam se én, se a fiam nem volt szorgalmas. Hogy kire üthetett az a gyerök:))) mármint az enyém. Az a szerencse, hogy jó fejünk van, egyébként nézegethettünk volna.

     

    A diéta nem keserves, ha kevés benne a változtatás. Persze, kérdés, hogy muszáj-e radikálisan változtatni, bár én ebben nem hiszek. Minden, ami szélsőséges, az rossz. Amin szocializálódtam, azon - akár egészséges, akár nem - csak finomítani érdemes. Inkább lemondok a nagy mennyiségű édességről, amit régebben elnassoltam, semhogy sanyargassam magam. Szinte mindent eszek, mint amit régebben is, csak nem akkor, nem annyit, plusz elhagyom a legtöbb fogásból a kenyeret. Sok zöldség, gyümölcs, köretként húshoz nincs krumpli, rizs, hanem saláta, karfiol, zöldborsó, ilyesmi. Krumplit pl. magában, hús nélkül bármikor eszem, rizst dettó.

     

    Persze, osztom itt az észt, amikor magam is most fanyalodtam rá a testsúlycsökkentésre:))))

     

    Hétvége? holnap tipikus vasárnapi ebéd, rántott karaj, csirkeszárny, Janinak krumplival, nekem karfiollal, esetleg kevés uborkaszósszal, most végeztem a céklasalátával, még megkóstolom, elég tormás, édes, sós, ecetes-e (balzsamecet volt itthon, abból löttyintettem rá). Szerintem behűtök egy pezsgőt is mellé... még ma...

     

    Hétfőre túrós csusza a terv... sütök ki mellé egy kevés sonkát is... nagyon finom együtt.

    előzmény:
    tozsu2 (32756)
    2014-02-21  11:14
  42. 2014. február 22. 22:0532760.

    Ne izgulj, az van, ami van, majd csak jobb lesz az a vérkép.

     

    Diéta, na nekem is kell, mert nehéz vagyok magamnak is:) Kiírtam az ajtómra, hogy az erős test engedelmeskedik, a gyenge parancsol. Viszont én is tudnék enni... akár azonnal és szinte bármit (persze, ami hízlal:))) mondjuk egy kis zsíroskenyeret... hagymával... ilyesmi...:))

     

    Kocsonya? Már el is felejtettük. Talán tegnap ette meg Jani az utolsó adagot. Ő úgy szereti, hogy egy füstölt csülköt is belefőzök, én nem rajongok kocsonyában füstöltért, így aztán mindet neki rakom oda. Viszont ízben remek lesz tőle a lé.. mondjuk, én a levet se nagyon eszem, mindig odaadom a kutyának, amiért hallgatok is eleget:))) merhogyvanannakmienni! Persze, hogy van, de úgy vagyunk vele, hogy mind a ketten tudjuk, ő morog, én meg úgyis megcsinálom.. mert most hová  tegyem a maradékot? Inkább a puli egye meg:) Ma is maradt tejföl, amit nem bírt megenni a vacsoránál, kicsúszott a számon, hogy nem baj, kutya, macskák kezet csókolnak érte, mire ő kezdte a morgást:) én meg: úgyis tudod,. hogy nekik adom, akár bejelentem előre, akár nem:) Úgyhogy minden állat kapott egy kis kanállal:)

    előzmény:
    giza55 (32754)
    2014-02-19  20:15
  43. 2014. február 22. 21:5832759.
    Sülve, vagy nyersen fagyasztod a kelt tésztát?
    előzmény:
    Gox (32753)
    2014-02-18  08:48
  44. 2014. február 21. 17:5932758.

    Szia Ági!

     

    A gőzgombócot krumplis fánk tésztából készíted? 

    Valamikor régen próbáltam valami recept alapján, finom is volt, de nem emlékszem már, hogyan.

     

    Nagyon szeretik a vadast az enyémek , ahhoz is jó lenne. Már pulykából is csináltam, s nagyon finom lett.

     

    Fánkot nem krumplisból, hanem hagyományos farsangi receptből sütöttem, azt csak évente 1x szoktam.

    Sajnos a télen felszedtem pár kilót. Mióta egyedül vagyok, és kevesebbet mozgok, nehéz tartani a súlyomat.

     

    Én is mindent fagyasztok, de megeszem a maradékot is, ha nincs kedvem főzni. 

     

    További jó főzőcskézést! 

     

     

    előzmény:
    Gox (32753)
    2014-02-18  08:48
  45. 2014. február 21. 17:5132757.

    Igaz is!

    Zsu, én is kívánok Neked minden szépet és jót a névnapod alkalmából! 

     

    Örülök, hogy Ákos ilyen sikeres, érthető, hogy kevéske szabad idődet vele töltöd!

    Az én lányom is tanul újra, már nem is tudom hányadik szakképesítést szerzi a tanári diploma után. Sok éve már, hogy nem tanítással foglalkozik.

    Idősebbik unokám az első félévet teljesítette az egyetemen, ifjabbik 10. osztályos. Amíg kicsik voltak, ők voltak a középpontban.

     

    Azzal próbálok segíteni, hogy a főztömből dobozolok, fagyasztom, s heti egyszer átszállítom, amiből egy-egy ebéd kiadódik valakinek.

    Rendszerint 1 tál ételek, rakottasok, ragu félék különböző zöldfélével.

     

    Most van pár doboz rakott kel, gombapaprikás, babgulyás, de még juhtúrós puliszka is.

    Holnap délután jönnek, mert ilyenkor is van suli.

    Mellékesen nyelvvizsgára készül anya és a kisebbik. Dorkámnak már megvan. Ő még idegenvezetést is tanul külön.Szóval elkél a segítség. Vejem is rengeteget  dolgozik, de a vacsorákat ő készíti.

     

    Pizzát és somlói galuskát készítek. A hozzávalót a névnapi készülődésből tettem félre. (Lefagyasztottam a piskótákat, krém, öntet friss lesz. Mazsola rumba beáztatva, dió megvagdalva.) 

    Elvitelre egy-egy doboz sajtos stangli és zabpelyhes csokis keksz. 

     

    Kellemes hétvégét minden betérőnek! 

     

     

    előzmény:
    tozsu2 (32756)
    2014-02-21  11:14
  46. 2014. február 21. 11:1432756.

    Sziasztok Lányok!

     

    Köszönöm, Giza, hogy gondoltál rám!

    Zsumi, neked is kívánok utólag nagyon-nagyon boldog névnapot!

     

    Tényleg jól eltűntem a fórumból, de annyira rohanás az életünk, hogy nem nagyon van időm és kedvem esténként netezni. Igazából ez azóta van így, amióta Ákos iskolába jár. A délután edzések miatt egy héten háromszor este 7 körül érünk haza, sokszor van hétvégenként is foci, van, hogy vidéken. Én most szombatonként még március végéig "iskolába járok", bár nem iskolarendszerű képzés, jobb szó rá, hogy tanulok. Reggel elmegyek otthonról és est fél 8 körül érek haza. Gyakorlatilag péntek délután van egy kis időm, meg a vasárnap amikor mindent meg kellene csinálni otthon. Segítség sajnos nincs, ketten kell megoldanunk mindent.  De nem panaszkodom, most az Ákos jövőjét nézzük.

    Egyébként az iskola nagyon jól megy neki, nagyon szorgalmas (már-már stréber, de ezt nem mondjuk neki, mert nem egyedüli ezzel az osztályban szerencsére), matekból is a tanár által elnevezett ún. VIP-csoportban van, mert ők már jóval előrébb járnak, mint a többiek. Sokszor már úgy kell rászólni, hogy mostmár azért késő van, hagyja abba a feladatokat, de őt az nagyon inspirálja, ha valaki előrébb jár, mint ő. Szerencsére nagy a versenyszellem benne, jó lenne, ha a későbbiekre is megmaradna ez.

     

    Olvastam, Giza, hogy Kittinek is jól megy az iskola, nagyon szorgalmas, ügyes ő is.

     

    Mi volt rossz a vérképedben, Giza? Milyen diétát kell tartanod? Nem lehet könnyű, nekünk, akik szeretünk sütni-főzni, ennélfogva enni is, egy kényszerdiéta keserves...

     

    Miket főztök hétvégén? Nekem ma délután kell valamit két napra, most milánói sertésszeletet gondoltam, mert akkor én is tudok vinni holnap szendvicsben rántott húst, kicsit változatos lenne. Még egy sütit is kellene csinálnom, most a sütés nélküli Albert kekszes csíkos sütit gondoltam. Vasárnap szerintem húsleves lesz, kacsaaprólék van a fagyasztóban, és talán rakott káposztát (savanyú) csinálok hozzá, de ez még változhat.

    Jövő csütörtökön tartjuk itt benn a munkahelyen is a névnapokat, valamilyen süti majd ide is kellene. Sonkás, ill. kolbászos sajttekercseket szeretnék csinálni még, azt is meg lehetne már vasárnap csinálni. Szóval, nem fogok unatkozni...

     

    Megpróbálok azért majd sűrűbben jönni, de nekem tavaly nagyon elment a kedvem a fórumozástól, amikor olyan nagy volt a nihil, de bízzunk benne, hogy fel lehet még pörgetni ezt a jó kis topikot.

     

    előzmény:
    giza55 (32754)
    2014-02-19  20:15
  47. 2014. február 19. 22:1332755.

    Édes Gizám!

    Nagyon sajnálom, hogy ilyen szigorúan kell diétáznod, de biztos meg fogod szokni és sokkal jobban leszel!

    Tanácsolom, hogy ha bírja a gyomrod, enyhén citromos vizet igyál, de legalább is sok tiszta vizet! Amikor éhes vagy, először mindig 1 pohár víz.

     

    A széles metéltre gondoltam, de bármelyik jó. Ha diétázol, durumlisztest próbáljál. 

     

    Mielőbbi gyógyulást kívánok! Zsumi 

    előzmény:
    giza55 (32754)
    2014-02-19  20:15
  48. 2014. február 19. 20:1532754.

    Sziasztok

     

    Marika köszi a kókuszos süti recit, Gabi imádja a kókuszosat.

    Joli főztél kocsonyát? Azóta jár a fejembe.Nekem is van még a fagyóba kocsonya hús egy adag, jövő héten kifőzöm.

    Zsumi melyik a laska tészta, arra a nagy darabos törtelre gondolsz. Olyanm jó recepteket irtál, hogy kipróbálom én is.

    Ági megkérlek irjad le a savanyu tojást gombóccal, mert a barátnőm imádja, de én is csak gyerekkoromba ettem.

    Delinke hivlak telefonon.

    Nagyon sz@r lett a véreredményem,illetve nem is lehetett értékelni, meg kell ismételni egy hónap mulva, nagyon erős diétán vagyok. Kaptam plussz gyógyszereket.

    Állandóan éhes vagyok.

     

    ZSUZSA ISTEN ÉLTESSEN NAGYON SOKÁIG: Remélem jól vagytok.

    Ákos?????????

     

    Ma paradicsomos káposzta volt maradék nyulpörkölttel, nekem üresen egy marék. vacsi egy kefir és 2 szelet gépsonka

    előzmény:
    Gox (32753)
    2014-02-18  08:48
  49. Gox
    Gox
    2014. február 18. 08:4832753.

    Szia Zsumi!

     

    Köszönöm az ötletet! A hamis stíriai metéltet is ki fogom próbálni.

     

    Most viszont gőzgombóc főzés lesz. Miki buzdított rá, mert Ausztriában nagyon megkedvelte. Már összeraktam hozzá a főzőedényt, kinéztem a receptet.

     

    Apu "nevelő nője" is szokott készíteni, ő dupla fánktésztát csinál, és felét süti ki fánknak, a másik felét pedig gőzgombócnak. Persze ehhez nagyobb családnak kell főzni. Bár meggondolandó, mert a kelt tésztát is szoktam fagyasztani.

    előzmény:
    Zsumi45 (32748)
    2014-02-16  21:22
  50. 2014. február 17. 13:1332752.

    Köszönöm szépen a receptet, mielőtt választ írtam rá, kiírtam. Van egy kézzel írt füzetem, illetve lapokból összeállított receptsor. Csak azok vannak benne, amelyeket szeretünk.

     

    Muszáj leírni, mert amiket ritkábban csinálok, azokat elfelejtem...:) Pl. a székelykáposztából mindig sokat készítek, aztán megy adagokban a mélyhűtőbe. Eltelik 2 hónap is, mire megesszük, és újra főzésére kerül sor: na, hát nem elfelejtem, hogy kell? :)

    előzmény:
    krnem (32747)
    2014-02-16  20:45

Címlap

top