Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyizzunk 1200 cal.

Rozi_
Létrehozva: 2006. január 3. 09:57

Sziasztok!

Nekem 2000-ben sikerült az 1200 kalóriás módszerrel 6 hónap alatt leadnom 35 kg! Sajnos azóta ez mind vissza is jött  annak köszönhetően,hogy baromira nem figyeltem magamra! De ennek VÉGE!!!!! Szeretném ha olyanok jönnének ide dumcsizni akiknek szintén sok a súlyfeleslegük ... és segítsünk egymásnak együtt bizti menni fog!! Nekem kb 30 kg kéne leadnom vagy még ennél is többet! És úgy gondolom ha bíztatjuk egymást és véleményt cserélünk akkor könnyebb lesz!!!

  1. 2006. március 3. 09:13201.

    Köszönöm a tanácsot!

    Nem is gondoltam volna, hogy ez ennyire hatásos lesz. Persze már azért most érzem azt, hogy talán mintha a narancsbőröm kezdene..........nem szólom el magam, de mintha kezdene megjavulni a sok tornától. De lehet már képzelődöm  

    előzmény:
    katusom (199)
    2006-03-03  09:01
  2. 2006. március 3. 09:04200.
    Sose sajnáld kimondani annál büszkébb önmagára az ember, és nagyobb a hajtó erő. Én amig magamban sunyiztam és ha rákérdeztek megsértődtem, de most vállalom és kimondom szembe nézve azzal aki kérdezi a súlyom, és megadom a választ miért lettem ennyi.  
    előzmény:
    Szancsi001 (190)
    2006-03-02  15:47
  3. 2006. március 3. 09:01199.

    ha csak eggy hónapot be iktatsz időnként, már jó, mert ezzel a fogyókurával, ha betartod akkor eggy hónap alatt garantált a minusz 4 kg. De akkor csak az 1000, Nem több. Persze a csoki meg egyebek azért eggyhéten eggyszer elmegy büntiben, de nem tábla szám . Ha édeset  akarsz érezni az íze miatt akkor ott a tikk-takk minimális cukorral, és néha elszopogatsz eggyet az már segít. Szia Kati  

    előzmény:
    böbölyenke (198)
    2006-03-03  08:25
  4. 2006. március 3. 08:25198.

    Sziasztok!

    Az 1000 kcal-os diétát kb. 3 hete csinálom, mellette torna amennyit csak bírok, persze most csak picit, ugyanis lebetegedtem. 157 cm vagyok és 57 kg, szeretnék lassan lefogyni mondjuk 3 kg-ot, akkor már jól érezném magam. Persze most sem vagyok azért akkora nagydarab, de mind1. Leginkább nem a fogyás miatt csinálom, hanem az egészségem miatt, mert szörnyű mennyi édességet tömtem magamba anno. Tehát feszesedni is szeretnék, picit fogyni, és jól szeretném magam érezni a bőrömben. Ennyi. Mindenkinek sok sikert a fogyihoz!

    előzmény:
    katusom (184)
    2006-03-01  17:48
  5. 2006. március 3. 08:22197.

    Tegnap főztem finomat

    Recept: rakott kelkáposzta másként. 

    v.hagyma.-03 dkg, f.hagyma 3 gerezd, maggi pörkölt szaft 2 kocka, darált sertés lapocka .-45 dkg, karikára vágott sárgarépa.-20 dkg, kelkáposzt csíkokra szelve .-80 dkg, rizs .-10 dkg, 12 %.-os tejföl .-24 dkg/ másfélpohár/ Só, bors, majoranna, füst izü só, és babérlevél izlés szerint.

    A hagymákat kockázva , a hússal és füszerekkel felteszem főni mindig kevés vízzel,és bele a répát is. A kelkáposztát külön vízben meg puhítom.Közben a húsba ha jól összerogyogott, bele öntöm a nyers rízst, tovább forralom,de most már több vízzel, hogy legyen mitől megdagadnia a rizsnek. A szaporító víz nem más mint a kelkáposzta főzőleve.Ha pohárban mérted a rizst akkor láttad mennyire volt tele a pohár és kétszerese víz kell hozzá a főzőléből. Ha kicsit megdagadt,elő a jénait egysor káposzta utánna a rizses hus,aztán tetejére a többi kelkáposzta. Tetejére a tejfölt borítom és pici piros paprikát szórok a tetejére, hogy színes legyen.Kb 1 órát sütöm a sütőben, és nagyon finom. Az össz. kalóriája1866 nálam az össz súlya 2 kg, ebből -.10dkg 93 kalória lessz. .-40 dkg elég is eggy étkezésre belőle.

    Nagyon finom és a családom is ezt vacsorázta ,de persze ők ehettek hozzá kenyeret én nem.

    Jó étvágyat!  

    előzmény:
    katusom (196)
    2006-03-03  08:05
  6. 2006. március 3. 08:05196.
    szia Örülök hogy itt vagy tarts velünk, és kitartás én küldök néha olyan recepteket amit én számolok és mérek, mert nekem ez megéri, és még szeretem is csinálni. Nem jelent akadályt, mert addig is magammal foglalkozom és ez kell az önértékelésemhez.Így érzem, hogy saját magam is ér annyit mint a családom többi tagja. Ha ez az önbecsülésem nem lenne akkor nincs akaratom, és nincs erőm a fogyihoz. Neked is kitartást és jó eredményeket kivánok kati.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960012 (191)
    2006-03-02  16:36
  7. 2006. március 3. 07:59195.
    Szia ! Örömmel veszem társaságodat. Én  tartom fent ezt a topicot mert az eredeti tulaj, eggy kicsit megbicsaklott. Tehát nem csak te lehetsz eggy kicsit gyenge, még velem is előfordul. Habár most jól veszem az akadájokat, mert megállom a nasikat, és keményen büntetem magam, ha mégis valamit túlzok. A változó kor biztosan megakadájozza a fogyás ellenőrzését, mert már lassan második hete nem állok rá a mérlegre, mert nem lenne hiteles a menszi miatt. Sajnos nálam sokáig tart a dolog és sok van. A doki azt mondta, hogy ezért nincsenek hő hullámaim meg egyebek, de viszon a vérveszteség eléggé le gyengít. A kaját meg pont nem kívánom emmiatt se.Nekem a késői terheségem így alakította a változó koromat. Maradj velünk és ellátjuk eggymást tanácsokkal. Szedd össze magad és hajrá!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687926 (194)
    2006-03-02  17:19
  8. Torolt_felhasznalo_687926
    Torolt_felhasznalo_687926
    2006. március 2. 17:19194.
    Ja! most 83 kg-t mutat a mérleg! De én nem tudom magam rászedni a rendszeres tornára! Ahová csak lehet gyalog megyek, meg lépcsőzök otthon,tavasztól bringázok, de ez sajnos kevés.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_687926
    Torolt_felhasznalo_687926
    2006. március 2. 17:16193.
       Sziasztok!!! Több (sok)fogyival foglakozó topicba bekukkantottam már, de eddig ti vagytok a legszimpatikusabb csapat! A változó korral kb.: 5 év alatt 15 kg plusz jött rám, eleinte én is örültem, ...jaj de jó, sima az arcom, nyugodt vagyok (már régen nem vagyok az &nbsp stb, stb. De már meguntam, hogy a tükörből egy "mindenórás" kismama néz vissza rám!!! Kapkodtam ide-oda, ananásztabletta, fogyitapasz, Metabol, szűztea, mifene, de semmi! Egyébként 170 cm magas vagyok, és még egy hónapja 87 kg voltam! Két hete nem ettem egy falat kenyeret sem, a húshoz nincs krumpli, csak saláta, ninmcs cukor, lekvár, kelt tészta, palacsinta és sütik. És chips sincs!!Viszont  van sonka, saláták,káposzta, (annyit legelek, mint egy kecske) van VÍZIVÁS  (ez a legnehezebb, mert sosem vagyok szomjas) most erővel iszom egyik pohárral a másik után. Tegnap óta a reggelihez eszem 1 vékony szelet teljes kiőrlésű kenyeret, napi 1x vmilyen főtt ételt és zöldeket, meg gyümölcsöt! Szeretnék én is "bekerülni" közétek!!!Miből áll az 1200 kaloriás étrend?Szia mindenkinek, további súlycsökkenést! 
    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  10. 2006. március 2. 16:48192.
    AKKOR HAJRÁ MINDENKINEK!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_960012
    Torolt_felhasznalo_960012
    2006. március 2. 16:36191.

    Sziasztok lányok!

    Nem olvastam végig a topicot.Csak beleolvastam a mostani hsz-ekbe.      Az én súlycsoportom...csatlakozhatok?

    Most annyira ki vagyok borulva,hogy nem bírom összeszedni magam,hogy nem tudom mi lesz ebből,de hátha segítene,ha tartoznék valahová...Már próbálkoztam másutt is,de valahogy nem volt szimpi...Hadd próbáljam meg veletek.

    Én is 95 körül táncikálok 170-es magassággal.

    Még nincs határozott tervem,de egyszer próbáltam számolgatni és elég hatékony volt.Nálam a kitarással van a gond. Túl engedékeny vagyok magammal. Ha megbicsaklom,mindig azt mondom magamnak,hogy úgysem a külső számít...

    Aztán miután megettem,utálom magam.Ezek mind kattanásra jönnek,már megpróbáltam visszatartani magam,de nem nagyon megy.

    Szóval:úszni fogok minden nap 1/2 3/4 órát.Ez már be van járatva. A reggeli kávémról nem fogok lemondani,az tuti.

    A délig gyümölcs nekem is bejön.A többit még nem tudom..

    Sok sikert nekünk!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. március 2. 15:47190.

    A súlyom (egyelőre) nem publikus, majd ha szép leszek akkor megmondom, hogy mennyi voltam. (Nem mondom meg, mert leírni is sok)

    Nagyjából hasonló alkatú lehetek, mint te, csak én 180 cm magas vagyok.

    előzmény:
    katusom (186)
    2006-03-02  13:22
  13. 2006. március 2. 15:46189.

    Köszi, elolvastam minden hozzászólást.

    Én tavaly másuj óta járok tornázni, de igazából először rögtön rámjött 5 kiló.  

    Csak néztem.

    Most 1 ment le eddig (ez is valami)

    előzmény:
    katusom (186)
    2006-03-02  13:22
  14. Torolt_felhasznalo_443274
    Torolt_felhasznalo_443274
    2006. március 2. 14:01188.

    Sziasztok!

    A tegnapi naptól kezdtem el fogyókúrázni.Ráálltam a mérlegre,amit már kb 10éve hanyagolok.Gondoltam,kb99 lehetek.Hát,sajna 103,75 .Azt hiszem,nem voltam még ennyi sosem.

    Elkezdtem a tornát is,vibrotréningre fogok járni.Mindjárt az első alkalommal el is aludtam,1 óra elúszott,lemondani már nem lehetett. .

    Ti biztosan ügyesebbek vagytok!Ma tornáztam először,nagyon klasszul érzem magam most.Ha van rá lehetőségetek,próbáljátok ki.Ma egyébként gyümölcsnapozok(remélem,sikerül).

    Azért szeretnék csatlakozni hozzátok,mert azt mondják,ha többen vagyunk,jobban megy.Talán még így is,hogy esetleg csak írogatunk egymásnak.

    A tervem az,hogy délelőttönként gyümölcsözöm,aztán jó lenne salátázni,vagy zöldségezni,estefelé pedig joghurtokat,vagy halkonzervet,narancsot,leveskockából levest,hogy egy kis meleg étel is legyen,+az ízekért is.Ez nem kalóriára megy,remélem ez is jó lesz.

    Hajrá mindenkinek!!!FOGYJUNK!!! 

    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  15. Torolt_felhasznalo_496290
    Torolt_felhasznalo_496290
    2006. március 2. 13:26187.
    Hahó lányok gratulálok, csak így tovább eggy kis súlykorrekció rám is rám fér. Hosszú ez a tél. Rakódnak a kilók. később írok.   
    előzmény:
    katusom (186)
    2006-03-02  13:22
  16. 2006. március 2. 13:22186.
    Nagyon örülök annak hogy írtál és az akaratod megvan a fogyókúrához. Ha van kivel megbeszélned még könnyebb lessz. Ebben a topicban vannak én általam megfőzött receptek is csak nézd vissza. Ha kell akkor még írok. Az egész napit hogy osztod be az a lényeg. A 30 kiló minusz mindenképpen életmód változást kíván. Mert legalább fél évbe telik míg lemegy. Ez ídő alatt el lehet kezdeni a mozgást is. a tornát is, és a sétákat is.Én 113 ról kezdtem most 108 vagyok, de most nem mértem magam eggy hete mert menszizek,és ilyenkor nem tanácsos. Írd meg a súlyodat. szia  kata
    előzmény:
    Szancsi001 (185)
    2006-03-02  13:01
  17. 2006. március 2. 13:01185.

    Szia(sztok)!

    Ha lehet, csatlakoznék.

    Én kb. 2 hete kezdtem el az 1200-as kajálást. Mi gyereket szeretnénk, és muszály lenne "ledobnom" legalább egy 30-ast.

    MOndjuk nekem nem indult el annyira, mint nektek. Na mind1, megpróbálok nagyon rendes kislány lenni, és batartani a dolgokat.

    Mondjuk én nem fogyókúrázni szeretnék, hanem életmódváltoztatást csinálni, mert hosszútávon csak ez tud működni.

    Nekem csak az a baj, hogy nem az nem ízlik, amit eszem, hanem, hogy az is nagyon ízlene , amit nem ehetek (pl. rántott hús, 1-1 szelet sütike). Én ismerem annyira magam, hogy tudjam, hogy én nem csábulhatok el, nem ehetem meg "na csak most az eccer" a szelet sütit, mert onnantól kezdve nincs megállás. A cigit is így hagytam abba. 1 dobozzal szívtam naponta, és egyszercsak abbahagytam (2004. október 14-én 19.00-kor), és azóta nem gyújtottam rá.

    A hurrogóknak:

    Oké, hogyha abbahagyjuk a "fogyókúrát", akkor visszajönnek akilók, de egyelőre kaja ésszerűsítésén és  amozgás nővelésén kívül nem sok esélyünk van a fogyásra.

    Vagy aki kövér az dögöljön meg, úgy kell neki? Szerintem inkább tisztelni kellene az erejét, hogy legalább nekiállt.

     

    Bocs, hogy baromi hosszúra sikeredtem, kitartást  mindnekinek.

    előzmény:
    katusom (184)
    2006-03-01  17:48
  18. 2006. március 1. 17:48184.
    Igazad van, 1000 kalóriást szelidítettem 1200 esre mert nem akarok gyorsan fogyni. Pár évvel ezelőtt csináltam 1000 est. Akkor 6 hónap alatt 30 kilót fogytam. Most már nincs szükségem a hírtelen fogyásra, de még így is szépen megy le a súlyom. Minden erőfeszítés és áldozathozatal nélkül. Akkor tíz évvel ezelőtt  nagyobb volt a vágy a hirtelen alakváltozásra, most is az ,de  rájöttem , nem kell kapkodni. Csak szépen és nyugodtan. Írd meg mióta fogyózol és mennyit sikerült lefogynod?  
    előzmény:
    böbölyenke (183)
    2006-02-28  12:41
  19. 2006. február 28. 12:41183.

    Sziasztok!

    Hogy el van hűlve mindenki! : - )

    Én naponta kb 1000 kalóriát eszem meg, és semmi bajom. Nagyon jól érzem magam, nem vagyok beteg, és mindent eszek, amit megkívánok. Sok sikert mkinek a fogyihoz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. február 28. 12:24182.
    Most ,hogy birtokában vagyok az internetezésnek, több oldalon jártam és nagyon sok internetes fogyókurás oldallal találkoztam.Meglepődtem e széles skálával, hogy mi mindent ki találnak azoknak az embereknek akik, szeretnének lefogyni. Arról nem beszélve ,hogy indulnak ilyen topicok nyakra főre minden hol. Olvastam a mindmegette fórumot, a kata porta fogyis portálját is,és még a jó isten tudja hányon nem jár már az ember, mert a kiváncsiság dolgozik, tehát megnézegetem őket is.Ezeken a helyeken vannak összeszokot csapatok ,és kezdők is. A megszokott csapatokba nehéz be jutni mert az ember nem találja meg a közös hangot, sőt be se fogadják.Hiába irogat rá se reagálnak. Ha pedig valaki felvet mást , akkor rögtön lefifikázzák. Sajnos eddig nem tudtam igazán sehova be jutni és igazi partnerokra találni még. Na de sebaj, maradok itt  ebben a topicban. Talán rá talál valaki és írni fog még. Most nem méretkeztem, mert a menses idején nem tanácsos majd egy hét múlva, de a mozgásomon érzem, könnyebb vagyok.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_496290 (181)
    2006-02-22  08:28
  21. Torolt_felhasznalo_496290
    Torolt_felhasznalo_496290
    2006. február 22. 08:28181.
    Mindenki asszerint fogfyókúrázik ahogy a szervezete megkívánja és nincs veszélyben az egéssége. Jól Írtad az eddigieket, én is fogyóztam ,de már csak időnkénti igazításra szorulok, mert ha észre veszem a súly növekedést abban a pillanatban elkezdem a fogyót ,és akkor az csak egy két hét és nem hosszú idő. Mert a nagy súlyhoz mindig több idő kell mint pár kilóhoz. Nekem is volt 30 kiló súly feleslegem ,de hála az égnek megszabadultam tőle. Nem mintha a jelenlegi  súlyom a magasságomhoz mérten ideális lenne , de cica baba már nem akarok lenni, és így érzem magam jól, és így tetszem a páromnak is. Drukkolok nektek, majd még időnként benézek hozzátok, ha még élni fog a topicotok.  
    előzmény:
    katusom (180)
    2006-02-21  08:17
  22. 2006. február 21. 08:17180.

    Az én fogyókúrám elsősorban az olcsóság jegyében íródik. Mivel nem engedhetek meg magamnak mindenféle drága husokat. Azért  a csirke húst és májat valamint a sertés vese az szerepel az étlapomon, párolva, sütve. A pulyka húst is igen kedvelem, mert az is jó, és száraz hús. Fogom pótolni ezeket is. Egyébként nagyon jó az internet arra, hogy különböző oldalakról ötletet merítsek a főzéshez. Mint Írtam eltelt megint egy hét és mérlegeltem, most 108 kg vagyok ,és ennek nagyon örülök. Szépen beállt a heti 1 kiló, amit klinikailag is elismernek, hogy a folyamatos fogyásnál ez jó,és nem terheli a szervezetet. A múlt héten kaptam támadó jellegü priviteket is, hogy ezt könnyen vissza is hízhatom, ha abba hagyom a fogyókúrát. Nem igaz. vagy csak részben. Ez szerintem  fennáll minden fogyókúrás csoda szer esetében is . Én még nem láttam olyat, hogy aki telt alkatu az ne szedné vissza egy idő után a feleslegét. Sok minden adja ezt. Az ÉN esetemben tudom, hogy elhagytam magam, és nem volt erőm arra a hétköznapi gondok mellett, hogy fogyózgassak. Nagyon sokban függ a dolog a leki beállítottságtól is. Ez hasonló mint másnál a cigaretta. A dohányos is egyszer többet szív, másszor kevesebbet, attól függ milyen hatások érik az élet napi dolgaiban. Én nem dohányzom, nekem az evés volt a mértékem, a gondok leküzdését ezzel próbáltam simítani. Ez is egyfajat drog ami cselekvést pótol , mint a dohányzás az édesség majszolás és az ivászat is ide tartozik. Nekem ez a véleményem.   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_696052 (179)
    2006-02-20  08:48
  23. Torolt_felhasznalo_696052
    Torolt_felhasznalo_696052
    2006. február 20. 08:48179.

    Szia meglepett a recept sor  hiányolom azt,hogy szelet husokat nem írsz. Sütit nem ehetsz ilyenkor? Mert én bizony beiktattam. Igaz nem is megy le heti egy kiló, de a .-80 dkg igen . Igaz én 90 kg.-ról indítottam február 1 .-vel.Az első héten 2 kg le ment ,és utánna már csak a .-80 dkg. most 86,50 áll a mérleg. Én azért meg vagyok elégedve, mert nem akarom hamar ledöngetni azt a tíz kilót amit be terveztem, mert állítólag annál hamarabb vissza jön. Utánna még meglátom akarok e még fogyni.   

    előzmény:
    katusom (178)
    2006-02-17  23:30
  24. 2006. február 17. 23:30178.
    Recept :  Húsgombóc ami mindenhez jó , feltétnek főzelékre, sütő zacskóban sütve vagy vízben felfőzve vagy más étellel kombinálva.  Szója dara .-10 dkg, rizs 20 dkg , filézett csirke mell .-60 dkg, tojás 2 db, pirospaprika 4 kk.kanál, vegeta 4 kk kanál ,f.hagyma 3 gerezd, v. hagyma .-03 dkg , só izlés szerint.  A csirke mellet ledaráljuk, a rizst felfőzzük sós vízben, a szóját sós meleg vízben egy órát áztatjuk. Az anyagokat összekeverjük jól összegyúrjuk, 21db  egyforma  gombócot formázunk belőle, vizes kézzel.
    előzmény:
    katusom (177)
    2006-02-17  23:17
  25. 2006. február 17. 23:17177.

    Recept : lencseleves  =  lencse .-30dkg, s.répa 25 dkg, maggi ízvarázs .-03 dkg, maggi húsleves kocka 2 db, eperlevél tészta .-05 dkg .  a lencsét az anyagokkal feltesszük főlni egy 3 literes edényben,sózzuk borsózzuk babérlevelet dobunk bele, itt lehet használni a füstölt izesítésű sót is zeller ,és petrezselyem zölddel lehet ízesíteni.  Össz kalóriája : 1399  össz súlya 3.08 kg tehát .-10 dkg 45 kalória

    előzmény:
    katusom (176)
    2006-02-17  23:10
  26. 2006. február 17. 23:10176.
    Recept:   gomba paprikás :  =   v.hagyma .-06 dkg, f.hagyma 2 gerezd , sampion gomba .-37 dkg, maggi piros ízvarázs .-02 dkg , tejföl .-03 dkg 20% os, liszt.-02 dkg, Só ,  bors izlés szerint.       A  hagymákat daraboljuk igen kevés vízzel felforraljuk, pároljuk mintha zsírban lenne de vízzel, a gombát hozzá adva annyi  vizet adjunk hozzá amennyi a legszükségesebb,mert a gomba is enged ki magából. puhára főzzük, majd a tejfölös habarással sürítjük. 4 adagra osztjuk 1 adag 82 kalória , galuskával iktathatjuk be étrendünkbe. Galuska  :  =Liszt .-30 dkg ,tojás 1 db, só. A galuskát kikeverjük kifőzzük . ha késsz lemérjük az össz súlyát és az összkalóriával elosztjuk ami ebben az esetben 1126 kalória tehát 10dkg 144 kalória, de eloszthatjuk adagokra is akkor az adag osztva összkalóriával.
    előzmény:
    katusom (175)
    2006-02-17  22:55
  27. 2006. február 17. 22:55175.
    Recept : Zöldség leves  =  maggi  m.húsleves kocka 2 db , gyökér.-07dkg, s.répa -.38 dkg, .-burgonya .-27 dkg, karfiol .-48 dkg, b.dara .-10 dkg , tojás 1 db.    Az anyagokat a megfőlésük sorrendjében  egy 3 literes lábasban fel tesszük főni. Sózzuk ,borsózzuk, izlés szerint a végén apró daragaluskát szaggatunk bele.  össz .kalóriája:1051 a súlya 4 kg tehát 10 dkg 27 kalória lessz. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha több a lé akkor természetesen  több az össz súly  ,és máshogy alakul a kalóriája is. Izlés szerint lehet a levesekbe bele tenni zeller zöldet és petrezselyem zöldet is. Ezek kalóriája elenyésző és nem változtatja meg a beltartalmát, de izesítí.
    előzmény:
    katusom (174)
    2006-02-17  22:43
  28. 2006. február 17. 22:43174.
    recept : csirke mell ragu = filézett csirke mell .-32 dkg, v hagyma.-02 dkg, f,hagyma 1 gerezd, z borsó fagyasztott. .-15 dkg, s.répa.   =   kukta fazékban a v.hagymát és a fokhagymát kevés vízzel felpároljuk, majd hozzá adjuk a többi anyagot ,és nagyon kevés vízzel, sóval borssal ízesítve puhára pároljuk. 4 adagra osszuk 1 adag 116 kalória lessz. Párolt rizzsel kitűnő ebéd vagy vacsora .
    előzmény:
    katusom (168)
    2006-02-15  08:14
  29. 2006. február 17. 09:50173.
    Írjál valamit magadról, hogy jobban megértsem a hozzászólásodat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_843122 (172)
    2006-02-16  18:00
  30. Torolt_felhasznalo_843122
    Torolt_felhasznalo_843122
    2006. február 16. 18:00172.

    Ha neked ez így jó, csináld!!!

    Sok sikert hozzá! 

    előzmény:
    katusom (170)
    2006-02-16  08:41
  31. Torolt_felhasznalo_696052
    Torolt_felhasznalo_696052
    2006. február 16. 09:54171.
    Ebben igazad van. Ha az illető nem kötözködni akar, hanem beleszólni és a véleményét elmondani azt, tegye kultúráltan. Azért vannak rossz vélemélnnyel az eberek egymásról, mert vannak akik tesznek az emberi megférhetetlenségért.   Ha már véleményét nyílvánítsa akkor írja le azt ,hogy ő néki  mi a gondja a dologgal,  és utánna már arra lehet szépen is reagálni. Moderátó!!!!!!
    előzmény:
    katusom (170)
    2006-02-16  08:41
  32. 2006. február 16. 08:41170.
    Csináltál ilyet egyáltalán, hogy igy nyilatkozol? Lehet hogy nincs is szükséged a fogyókurára mert bomba jól nézel ki. És csak fitymálod azt aki erőlködik azért, hogy jó legyen a megjelenése. Nézd meg a 90 naposok mit esznek, mert azok se többet, főleg gyümölcs napkor, amikor a kalória bevitelük egyenlő a nullával, a víz napról ne is beszéljünk. Az 1200 kalória orvosilag is elég az egyenletes fogyáshoz, azt a kényelmetlenséget pedi lehet vállalni ,hogy méregetünk és számolunk legalább az ember használja másra is  a szürke állományát  nem csak az evésen , és a fifikázáson jár az esze. Ha már benéztél ide akkor írj mást és ne vedd el a kedvét annak aki itt tartózkodik.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_843122 (169)
    2006-02-15  19:45
  33. Torolt_felhasznalo_843122
    Torolt_felhasznalo_843122
    2006. február 15. 19:45169.

    1200 Cal? Hmm!

    Az még nekem is kevés!!!

    Csoda, hogy még nem halltatok éhen!  

    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  34. 2006. február 15. 08:14168.
    recept: tejfeles karfiol leves  = olaj .-04 dkg, liszt.-04dkg, f,hagyma 3 gerezd, pirospaprika 3 kk.kanál, maggi marha husl. kocka 2 db, karfiol.-33 dkg, burgonya.-14 dkg, 12% os tejföl 1 doboz .-175gr-os, b dara.-10 dkg, tojás 1 db. Só, bors, petrezselyem zöld lehet szárított is. 3 literes edényben elkészíted a fokhagymás rántást,felereszted vízzel ,bele pakolod a tisztított zöldségeket, ha megpuhult apró galuskákat készítesz a darából, és a legvégén a tejfölt bele forralod. össz kalóriája:1474 kal. az össz. súllyal osztod. nekem össz súlya 2.80 kg tehát 10 dkg 52 kal. jó étvágyat, nekem izlik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_696052 (165)
    2006-02-14  11:47
  35. 2006. február 14. 21:25167.
    Köszönöm ,hogy írtál,és további erő gyüjtést kívánok, a gondokat próbáld áthidalni, de ne ess abba a hibába ,hogy evéssel teszed ezt. Én február elsejével kezdtem a fogyókurát, és 113 kg val. Most 14.-ével 109 kg. mutat a mérleg,és ezzel igen meg vagyok elégedve, minusz 4 kiló. Könnyebben érzem már most magam, és igen jól vagyok.    
    előzmény:
    Rozi_ (166)
    2006-02-14  15:21
  36. 2006. február 14. 15:21166.

    Szija!

    Tudom, hogy mindenhez kell akaraterő hisz már egyszer végigcsináltam nem kis eredménnyel. Sajnos mostanába csak rossz és tragikus dolgok történtek körülöttem és lehet ez is közrejátszik a dologba!Biztos elkezdem újra ... remélem minnél hamarabb!!!!!! Próbálok benézni mert tudom, hogy én indítottam a topicot,de sajna tényleg sokat dolgozom!!!! De próbálok minnél többet jönni  !! Nektek kitartást!!!! Kinek mennyit sikerült leadni!!! Irjatok ez engem is ösztönözni fog  

    előzmény:
    katusom (164)
    2006-02-13  22:33
  37. Torolt_felhasznalo_696052
    Torolt_felhasznalo_696052
    2006. február 14. 11:47165.
    Katusom te csak ird a topicba a recepteket, és ne hagyj itt minket.    
    előzmény:
    katusom (164)
    2006-02-13  22:33
  38. 2006. február 13. 22:33164.
    Nagyon sajnálom,és most mi legyen ,ez a te topicod. Talán néha be nézhetnél rá és kapsz még kedvet a dologhoz. Annyi bizonyos ,hogy az akarat erő mindegyik fogyókúra fajtánál nagyon fontos. Ha az nincs meg akkor az ember csak a tükröt bámulja ,hogy milyen csúnyán el deformálódott az alakja, és a mókuskerék elindul, amiből igen nehéz kiszállni. Jó lenne ha erőt vennél magadon és továbbra velünk tartanál. Nem vagyunk sokan, de bárkit bármikor szívesen látunk ezen az oldalon. Ha gondolod vezetem tovább, hisz írtam elég sokat ,és ha az időm enegedi fogok is még. Bíztatlak ,folytasd !!!!!!!    
    előzmény:
    Rozi_ (163)
    2006-02-13  09:32
  39. 2006. február 13. 09:32163.

    Sziasztok!

    Igen eltűntem  !!! Nagyon sok munkám van és nem volt 10 percem még arra se, hogy visszaolvassak és írjak! Sajnos én nagyon megingtam   ! Olyan nagyon, hogy nem is csinálom.... magamnak se tudom megmagyarázni, hogy miért!!! Szégyenlem is magam miatta, pedig olyan jól ment nem volt semmi baj, nagyon jól bírtam erre tessék!!!!! Remélem nektek több akarat erőtök lesz mint nekem!!!!

    előzmény:
    katusom (155)
    2006-02-09  08:29
  40. 2006. február 11. 23:48162.
    szerintem neked kellene megmozgatnod, és hizelegni neki
    előzmény:
    bakter54 (161)
    2006-02-11  22:01
  41. 2006. február 11. 22:01161.

    A nejem is 1200 Kcal-lal fogyizik. A gondom, hogy keveset mozog.  Állandóan varr és a varrás általában üléssel jár. Szerintem nem ártana egy kis séta se a fogyimellé. Talán nem jönnének vissza azok a kilók.

    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  42. 2006. február 10. 20:19160.
    Az én 1200 -as használatom abból áll ,hogy rendszeres időben naponta ha lehet mindig egy időben étkezem, de ha történetesen nem éhezem meg a következő étkezésig,mert van ilyen, akkor a két étkezés közti időt nem pótolom étellel, hanem gyümölcsöt vagy nyers zöldséget eszem és az eltelít a következő étkezésig. Sok a rostos étel. De a házias ízekkel ehető ételekkel ki lehet bírni a mindennapokat. Nem mondom ,hogy nem érzem magam néha úgy hogy éhes vagyok, de akkor jól jön egy kis gyümölcs. 3 szor 400 kalória  a napi bontás nekem ez vált be, de ezt lehet 4-szer 300 -ra is. Ha napközben nincs lehetőség főtt ételt enni akkor , is be lehet állitani szendvicset . Nekem módomban áll kis mikrós dobozban fuvaroznom az ételemet és megtudom melegíteni. Mindig azt mondom a főtt étel sokkal jobban el tud telíteni mint a száraz koszt. Van úgy hogy babgulyás a reggelim, de van amikor 2 szem alma ,nem meghatározó, amit épp megkívánok azt eszem, itt az a lényeg  egytálétel és nem degeszre tömni magadat, lassan komótosan, hogy legyen ideje a gyomorsavnak is dolgoznia. A gyors étkezésnél esünk abba a hibába ,hogy nem lakunk jól, csak utólag, érezzük amikor a sok mennyiségtől fáj a gyomrunk,és felfújodunk. És nem elhanyagolható az akarat erő ami nagyon kell ,és az elhatározás is. Pszihésen kell magad be állítanod arra ,hogy a kevesebb is elég. Nálam most megvan az erő és az akarat. Tavaly csak győzködtem magam, de most simán megy és a cél ami elöttem lebeg, hogy november 11-re 50-dik szülinapomra 113-ró lefogyjak 85 kilóra. Akkor leszek egy boldog ötvenes ,aki ismét tetszeni fog elsősorban önmagának és a családjának. Egy  napom kiírom mert minden nap irom az étkezésem, igaz macerás de én vállalom. Nincs meghatározott sorrend az ételek fogyasztásakor.   Pl. reggelire 1 derby kocka sajt .-08 dkg füstölt kolbász karikára szelt sózott retekkel fél zsemlével. A jégcsapretek kiváló mert vízhajtó hatású, és telíti a gyomrot a reteknél annyit eszel amennyi csak jól esik nincs mérce, és ez alól nem kivétel a paprika és a paradicsom sem. 387 kal. eddig. Ebédre -45 dkg lucskos káposzta .-06 dkg párizsi rá darabolva, fél zsemle 391 kal. Vacsora párolt káp..-15 dkg 2 szójás gombóc, .-10 dkg rizs 353 kal.   1131 kal. összesen. Napi 3 kávét iszom reggel 7-kor ,11 kor és du 4kor. és ha éhes vagyok gyümölcs annyi amennyi jól esik. Nekem ez vált be. És fogyok, tehát nincs szisztéma csak egy egésséges zsírcsökkentett, édességmentes , csipegetésmentes étkezés.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_291056 (159)
    2006-02-10  18:43
  43. Torolt_felhasznalo_291056
    Torolt_felhasznalo_291056
    2006. február 10. 18:43159.

    Sziasztok!!

    En is fogyizok, igaz nem ebben a formaban, de kivancsi lennek mit takar a tietek!!Ha egy kis reszletes beszamolot irnatok egy napi "menetrendrol" megkoszonnem!!

    Ja es nagyon jok a receptek!!!

    Tovabbi szep napot!!!

    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  44. 2006. február 10. 18:23158.

    Már teljesen azt hittem, hogy befagyasztottam itt ezt a topikot is. Több-kevesebb elánnal tartom az 1200 kalóriát. Ma pl. kivételes nap volt, mert itthon voltam és a családnak is mindenféle jót- gnoccit- készitettem. Persze én is megkóstoltam, mákos-cseresznyés rétest is készitettem. No nem megkóstoltam-3 szelet- ezt is. De vacsoraidőben távoltartom magamat a konyhától. A péntek mindig "nagy" nap, mert hétvégére jön haza  kollégiumból a lányom. Ilyenkor igyekszem csupa finomságot főzni. A tésztaféléket szereti.

    74 kilóról indultam, jobb napokon reggel 3 kilóval kevesebbet mutat a mérleg. De nem akarok gyors fogyást, megelégszem, ha nyáron 65 kilós leszek. Ez még mindig 10 kilóval több, mint ami az ideális, de én már nem akarok nádszálkisasszony lenni.

    Örülök a recepteknek, majd én is összegyüjtöm a legsikeresebbeket ás ide beirom.

    Szép, vidám hétvégét kivánok.  

    előzmény:
    katusom (157)
    2006-02-10  08:47
  45. 2006. február 10. 08:47157.
    Recept családi adag:gombás mexikói ragu  =   s.répa -.30 dkg, z.borsó fagy.-.30 dkg,sampion gomba .-55 dkg, v.hagyma .-03 dkg, csem.kukorica fagy..-30 dkg, maggi pörkölt szaft 2 kocka , liszt .-02dkg. Megtisztítottan ennyi. A hagymát a répával, z.borsóval ,kockázott hagymával a 2 kockával ,izlés szerinti sóval, borssal ,feltesszük főni épp annyi vízzel,hogy ellepje.ha félig puhult mehet a gomba és ha az, is legvégén a kukorica. mindig annyi vízzel engedjük fel, hogy éppen legyen alatta,legvégén a lisztel behabarjuk, összkal. 1173 kal. az össz súlya1.68kg.tehát.-10dkg 70 kal.  /   párolt káposzta: étolaj .-05 dkg, v.hagyma .-05 dkg, kr.cukor .-06 dkg, sav. káposzta -.62 dkg   =     az anyagokat teflonban igen kevés vízzel pároljuk puhára, inkább mindig tegyünk alája ,ha lesült róla a lé. Izlés szerint só, bors ,babér,őrőltkömény is mehet hozzá. Ha puha akkor kész, össz.kal. 831 kal.össz súlya .-80 dkg ebből .-10 dkg 104 kal./    Húsgombóc = szója granulátum .-10 dkg, sertés lapocka darálva .-35 dkg, liszt.-03 dkg, maggipiros ízvarázs .-02 dkg , tojás 1db,= a szóját elékszítés előtt  1 órával,hogy dagadjon meg, meleg sós vízben be áztatjuk, kinyomkodjuk és a többi anyaggal elkeverjük. Só ,bors,majoranna,mehet hozzá izlés szerint. Vizes kézzel 24 db. kis gombócot készítünk belőle. Kevés  vízben kifőzzük. Ezt a főző lét használom egyébként a ragu és a káposzta főzésénél, így az izanyagot hasznosítottam. 1db gombóc 45 kalória.   lehet így már kombinálni az ételt, káposzta -főtt burgonya - húsgombóc vagy ragu -rizs- húsgombóc variációban. Nagyon izletes. Jó étvágyat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_696052 (156)
    2006-02-09  09:10
  46. Torolt_felhasznalo_696052
    Torolt_felhasznalo_696052
    2006. február 9. 09:10156.
    Helló katusom  azt hittem te is leléptél, de írtad  a gépet, ezért megbocsizok. Remélem van valami jó kajád, az előzőeket ki próbáltam , és igazad van izlett a családnak is, igaz nagy adagban írod de le lehet a feleslegeset fagyasztani, részemre megfelelő adagban ,így elö varázsolom ,ha ők éppen rántott husit kérnek akkor nekem nem kell külön pancsikálnom. De fele anyag hányadddal fele  a kiszámolt kalóriád is. Írj receptet várom.   
    előzmény:
    katusom (155)
    2006-02-09  08:29
  47. 2006. február 9. 08:29155.
    Szia , nem tudom a Rozi hova tünt a topic vezető, mert amikor én be léptem ide akkor ő írta nekem, hogy kissé megingott és gyenge a dologhoz. Azóta sem irt, csak Én és a lidi50 tartjuk a vonalat, de most Én nem jelentkeztem , mert nem voltam gép közelben. Örülök, hogy írtál, én is szeretem ezt a forma fogyit mert sokszor csináltam, igaz vissza is jön valamennyi  de aki fogyni  akar az ezzel is számoljon, főleg ha hajlamos rá.Nekem a családomra is gondolnom kell és Úgy találom ki a kajákat, hogy egésségesek legyenek, és ők is ehessenek belőle, igy nincs arra kényszerem, hogy másba is belenyaljak. Az igaz, hogy rántott husit és piritott burgonyát   nem eszem velük, de számos más kaja is van amivel mindez hejettesíthető. És ami a legjobb nem is kérik tőlem ,hogy ezt készitsek, mert izlik nekik a fogyis módon elkészített. 113 kilóról indultam ,és február eleseje óta csinálom, tehát nem régóta , és már most jól érzem magam nem szenvedek, az igaz, hogy néha éhesnek érzem magam, de nálam a gyümölcs mindent megold. Az 1200 kal-ba nem számolom bele a gyümölcsöket, és még a kapuccsinós kávémat se mégis fogyok. Az is igaz, hogy mindegyik el tudja venni az étvágyamat, és kevesebbel is beérem. Tornázni majd akkor fogok , ha a szívem nem ugrál amikor megterhelem magam és legalább 90 nem leszek, de akkor is lightra  fogom a dolgot és nem megerőltetőre, majd ha elérem a 80 kilót akkor már könnyebben ugrálok, és akkor erősítek. Remélem a célom elérése utánb megint egy boldog csajsz leszek aki majd tetszeni fog a környezetének, és én büszke leszek, hogy megcsináltam.
    előzmény:
    pocmar (154)
    2006-02-07  08:18
  48. 2006. február 7. 08:18154.
    Most találtam erre a topika. Végre egy ésszeru fogyis fórum! Jó magam is fogyizok, de már senkinek nem merem bevallani az ismerosok korében. 2001-ben ezzel a módszerrel 14 kg-t fogytam, de mára visszaszedtem mindet. Ha van hely, beállok a sorba, kozétek, munka után végigolvasom az eddigieket. Pá!
    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  49. Torolt_felhasznalo_696052
    Torolt_felhasznalo_696052
    2006. február 7. 07:45153.
    Örülök a szép eredményednek, és azt nem értem miért nem folytatod a recepteket, várom.
    előzmény:
    katusom (152)
    2006-02-06  10:19
  50. 2006. február 6. 10:19152.
    Ma ráálltam a mérlegre és képzeld 110 kg mutat tehát fogytam 3 kilót. Nagyon büszke vagyok magamra.
    előzmény:
    katusom (151)
    2006-02-02  11:58

Címlap

top