Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyizzunk 1200 cal.

Rozi_
Létrehozva: 2006. január 3. 09:57

Sziasztok!

Nekem 2000-ben sikerült az 1200 kalóriás módszerrel 6 hónap alatt leadnom 35 kg! Sajnos azóta ez mind vissza is jött  annak köszönhetően,hogy baromira nem figyeltem magamra! De ennek VÉGE!!!!! Szeretném ha olyanok jönnének ide dumcsizni akiknek szintén sok a súlyfeleslegük ... és segítsünk egymásnak együtt bizti menni fog!! Nekem kb 30 kg kéne leadnom vagy még ennél is többet! És úgy gondolom ha bíztatjuk egymást és véleményt cserélünk akkor könnyebb lesz!!!

  1. 2006. január 9. 14:03101.

    A hastánc nagyon jól hangzik, én is jártam egy időben, de sajnos, ki van csukva hogy most időt tudjak rá szakítani. Most otthoni DVD-vel, meg szobabiciklivel próbálkozom, ha rá tudom venni magam :-(

     

    előzmény:
    Rozi_ (100)
    2006-01-09  13:51
  2. 2006. január 9. 13:51100.
    Nekem is Hormon próblémáim voltak korábban és azért sikerült meghíznom! És nekem is doki ajánlotta! Csináltam egy másik topicot "Hastánc duciknak" találtunk a fórumos csajokkal egy helyet ahova lehet sőt úgy néz ki megyünk együtt hastáncolni. Ha van kedved csatlakozz!!!!    Hogy őszinte legyek ha lefogynék 40 kg nagyon boldog lennék. De úgy fogom fel ha a mai napot kibírom akkor a holnapit is szóval napról-napra szeretnék nyárra leadni kb 20-25 kg !!!!   És mivel bíztattjuk egymást tuti mindenkinek sikerül!!!!
    előzmény:
    KsTigger (99)
    2006-01-09  13:46
  3. 2006. január 9. 13:4699.

    Szia :-))

    Én múlt nyáron fogytam 4 hónap alatt 15 kg-ot az esküvőmre, amit aztán a nászúton meg utána szépen visszaettem magamra. (ó, az a csodás félpanzió :-)))

    Most januártól visszaálltam a diétás étrendre, tehát cirka egy hete újra számolgatok. Az első hét 2 kiló -, de ez még nem mérvadó, hiszen ilyenkor még csak a glikogén raktárak ürülnek le ha jól tudom, ez nem valós fogyás. Nekem áltlagban heti 0,5 - 1 kg szokott lemenni, tehát havi 4-6 kg.

    De hozzá kell tenni, hogy én eddig nem nagyon mozogtam mellette, mert - itt most jönnének a hivatalos magyarázatok, de tuképpen csak baromi lusta vagyok :-)

    Jó lenne ha lenne egy kis időm, nagyon szeretnék csinálni egy diétával foglalkozó weboldalt, most már rengeteg anyagom van, jó lenne közkinccsé tenni.. csak valahogy még nem jutottam el odaáig.

    Szóval, csak támogassuk egymást, mert szerintem megéri. Ez egy olyan módszer, ami ha valaki csinálja tisztességgel, tuti hogy mindenkinél működik.  És még mielőtt valaki rávágná, hogy de neki túl sok a feleslege, vagy hormonzavara van, elmondanám, hogy nekem min. 40 kilót kell fogynom, és igen, hormonzavarom van - amire a dokim azt mondta, hogy az első az életmódom és a súlyom rendezése, mert amit összeettem, azt senki nem tudja meg nem történtté tenni. És be kell látni, hogy igaza van.

    Szóval, Edit, én itt vagyok, sőt ha akarod, beszélhetünk közvetlenebbül msn-en is :-)

    Szia
    Kriszta

    előzmény:
    Rozi_ (97)
    2006-01-09  13:30
  4. 2006. január 9. 13:3598.
    Na lemaradt valami. Én azért kis füzetbe írom mit eszem mert azt viszem magamml és így tuti tudom még mennyit ehetek. Sőt én délutánra hagyok kb 600-700 kalóriát.
    előzmény:
    KsTigger (95)
    2006-01-09  13:07
  5. 2006. január 9. 13:3097.

    Szija Kriszti! Örülök, hogy írtál !!! Miközbe olvastam amit írtál eszembe jutott amit reggel mondta a kolléganőmnek: tele vagyok energiával!!!!!! És ez tényleg így van nem fáradok el olyan hamar sőőőt!!!!   Te mióta csinálod? És milyen eredménnyel???

    Puszi Edit

    előzmény:
    KsTigger (95)
    2006-01-09  13:07
  6. 2006. január 9. 13:1796.

    http://holgyvilag.hu/index.php?apps=kalo2uj

     

    Sziasztok , nekem a fenti a ekdvenc oldalam kalória ügyben. A  gyorséttermi kaják is benne vannak meg a boltban kapható ellenségeké is.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2006. január 9. 13:0795.

    Sziasztok,

    Rozi_ itt vagyok, veled vagyok, és számolom a kalóriákat :-)
    Kitartás :-)))

    Néhány dolog a kétkedőknek:
    Valaki írta itt az előbb, hogy tök felesleges önsanyargatás az egész, és lám,  mindenki visszahízta - erre válaszolnék. 1. ha valaki megszokja a kevesebb, egészségesebb és kiegyensúlyozott étrendet, akkor már nem olyan nehéz a dolog. Ha vége a diétának, akkor pedig 1200-ról át kell állni a napi megengedett 2000-2500-ra (aktivitástól függően) és akkor elkerülhető a visszahízás - erre mondják az orvosok, hogy nem diéta, hanem életmód váltás.
    Az ember bármilyen diétát követhet, ha abbahagyja, és visszatér az azt megelőző egészségtelen és hízlaló életmódjához, akkor bizony újra hízni fog. Akkor is ha Norbizott, 90 napossal fogyott, vagy napi 20 óra futással küzdötte le a kilókat.

    Amúgy 1200 kcal tényleg kevés, de ha okosan osztod be , egyszer csak azon veszed észre magad, hogy energikusabb vagy, jól érzed magad, naponta 4x eszel, és köszi szépen ki lehet ezt bírni még egy darabig - utána meg a normál étrend kész dőzsölés :-)))

    Többen kérdezgették a topicban, hogy milyen módszer ez, és hogy kell csinálni, ezért veszem a bátorságot, és megpróbálom leírni hogy nekem hogyan is működik.
    1. kell egy jó kalóriatábla. Én is a kis zöld könyvet kasználom, neten rendeltem, az Aréna könyvkiadó weboldalából. Megéri.
    2. kell egy jó mérleg, és legalább eleinte venni kell a fáradtságot, és le kell mérni az ételmennyiségeket. Hajlamos ugyanis arra az ember, hogy éhes, nem tudja megsaccolni, és valójában dupla mennyiséget eszik, mint amit beírt.
    3. zsebnotesz, vagy az én esetemben excel tábla, amelyben napló szerűen vezetem, hogy mikor mit és mennyit ettem, mennyit mozogtam, meg ilyenek.
    4. az ételeket nem csak mennyiségben, hanem minőségben is meg kell válogatni!!!!!!
    5. mindíg szedek vitaminokat a diéta mellé, én azt tapasztaltam, hogy így jobban bírom, és jobban is fogyok.

    Szóval, hajrá lányok :-)

    Sziasztok
    Kriszta

    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  8. 2006. január 9. 12:5994.

    Szija mazita! Háát igen.. én mindent mérek amit eszek!!! Mondjuk, hogy egy pici vajba mennyi van azt is meg lehet saccolni!!! De igen mérni kell! Nekem az a 8. napom és elég jól bírom!!!!!   Remélem neked is bevállik !!!!! SOK SIKERT HOZZÁ!!!!!!!!!

    puszi Edit

    előzmény:
    mazita (93)
    2006-01-09  12:31
  9. 2006. január 9. 12:3193.

    Na én mától komolyan belevágtam, mert itt egy pár csajszival fogyókúra-versenyt hirdettünk.

    Azt hogyan számolod ki, hogy pl. ma reggel megettem egy vajaskiflit, 4 db sága selyemsonkával? Ebből csak a kifli értékét tudom 130, a kenésnyi vaj ??? selyemsonka?? állandóan mérjem hogy hány dkg-ot eszem meg?

    előzmény:
    Rozi_ (92)
    2006-01-09  10:46
  10. 2006. január 9. 10:4692.
    Sziasztok! Na ki csinálja a diétát???????? Képzeljétek 7 nap alatt 4 kg fogytam!!! Látjátok érdemes csinálni!!!!!!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2006. január 8. 09:1691.

    Szija mangalica! Én könyvesboltba vettem még tavaly szines kalóriakönyv a címe ... ez egy picike könyv és rengeteg étel kalóriaértéke van benne.Szerintem nem megterhelő! De ugye nincs két egyforma ember. Nekem ezt 2000-ben egy doki ajánlotta, hogy próbáljam ki.Nekem bevált most mióta csinálom 2 kg-t fogytam  . szicsike elküldöm a kalóriatáblázatot a pizzába 25 dkg-ba gombás- 520 kal, hawaii-562 kal,margherita-645 kal,sonkás-608 kal,szalámis-660 kal,tengeri gyümölcsöa-420 kal, tonhalas-502 kal, vegetáriánus-428 kal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (89)
    2006-01-07  17:41
  12. 2006. január 7. 19:4290.
    szerinted a pizzába mennyi kaloria van?3 nem nagy szeletet ettem egész nap.elküldöd a kaloria táblázatot.küldöm privibe az e-mail cimem  
    előzmény:
    Rozi_ (88)
    2006-01-07  17:16
  13. Torolt_felhasznalo_614393
    Torolt_felhasznalo_614393
    2006. január 7. 17:4189.
    Szióka.Hol tudok venni kalória táblázatott?Ez az 1200 kalória nem megterhelő a szervezetnek?Most szerintem 7-8 kg feleslegem van,imádok enni.Üdv:Mangalica
    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  14. 2006. január 7. 17:1688.
    Szija szicsike! Igen én szoktam vacsizni , sőt úgy próbálom beosztani a kalóriákat, hogy kb 500-600 maradjon délutánra estére 
    előzmény:
    szicsike (80)
    2006-01-06  21:36
  15. 2006. január 7. 17:1587.
    Ne haragudj, de Te azért vagy itt, hogy kötegedj? Mi van akkor ha teszek bele sót? Zavar???????
    előzmény:
    Tourbillon (84)
    2006-01-07  00:07
  16. 2006. január 7. 08:2386.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. január 7. 07:5785.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. január 7. 00:0784.
    minek bele só ? 1. megköti a vizet 2. nem tudod élvezni az ízeket
    előzmény:
    Rozi_ (79)
    2006-01-06  21:25
  19. 2006. január 7. 00:0583.
    oké
    előzmény:
    Rozi_ (78)
    2006-01-06  21:22
  20. 2006. január 6. 21:4082.

    Bocs a banner nem látszik,

    5 hét 5 kiló, ingyenes fogyókúra program

    előzmény:
    bigacsiga2 (81)
    2006-01-06  21:39
  21. 2006. január 6. 21:3981.

    http://www.hazipatika.com


    addSwitchGroupElement('INNER _BANNER', 'CONTENT', 'block');

    http://www.hazipatika.com/services/weightloss ?HPID=6B074684-4F8BED2C-E4C0BD66-CCE2198C

    Ez is ált. 1200 kalóriára van megadva és 6 féle menűből lehet választani. pl. van cukorbetegnek is , GI diétás  is stb. :Ö

    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  22. 2006. január 6. 21:3680.
    köszi van itthol minden.holnap kiprobálom.te szoktál vacsizni?
    előzmény:
    Rozi_ (79)
    2006-01-06  21:25
  23. 2006. január 6. 21:2579.
    Szija! Én a salikat úgy szoktam csinálni, hogy teszek bele kigyóubit,paradicsomot, lilahagymát,retket pici olivaolaj, kevés só, és szoktam tanni bele feta sajtot is !  És ha csinálsz külön magadnak mindent le tudsz mérni és így tudod mennyi kalóriát eszel!
    előzmény:
    szicsike (77)
    2006-01-06  20:27
  24. 2006. január 6. 21:2278.
    Szija! Nem értemetlen önsanyargatás! Én tudom mert már korábban sikerült lefogyni! Próbáld ki nagyon sok minden belefér a napi 1200 kalóriába  ! Hidd el nekem! És ha elolvastad volna amit eddig írtunk... pont az volt a baj, hogy aki korábban lefogyott /mint én is/  utána nem figyelt oda! De ugye ahoz, hogy késöbb oda tudj figyelni elöbb le kell fogyni. Akkor mond, hogy nem jó módszer ha már kipróáltad!
    előzmény:
    Tourbillon (76)
    2006-01-06  19:27
  25. 2006. január 6. 20:2777.
    sziasztok.nálunk az a baj,hogy mindig jot fözzök,és nem birom ki hogy ne egyek.ma voltam bevásárolni. jó sok zöldséget vettem most megprobálok salátázni.tudtok esetleg valami jo sali receptet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2006. január 6. 19:2776.

    1200 kalória kevés, kiürül a szervezet és behuzza a vészféket, ergo, ha abbahagyod és kicsit több kelóriát viszel be akkor tutire hízni fogsz...értelmetlen önsanyargatás

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2006. január 6. 15:1875.

    Megkaptam én is a táblázatot, jó részletes...

    Tudok én is egyet, de az nem ilyen részletes, viszont kiszámolja,

    http://www.kcal.hu/

    Én is 2-án kezdtem, nem a kalóriaszámlálóssal, inkább csak a szénhidrát mellőzésével, 2 kiló ment le eddig. Írtam magamnak, hogy mit ettem, majd kiszámolom, hogy mennyi kal. lehetett. Ha belefér, majd ideírom, hogy miket ettem.

    Én most ettem egy szelet rántott húst, savanyú káposztával, jó tudom, hogy nem túl fogyis, viszont nem tudom mennyi lehet a kalóriaértéke. Becsúszott még 2 szem zselés szaloncukor, 1 szem Raffaello, na ezeket sem ártana tudni, hogy mennyi. Jó nagy önuralmat kívánok mindenkinek!

    előzmény:
    Rozi_ (68)
    2006-01-05  10:02
  28. 2006. január 6. 08:5674.
    Sziasztok! Mosolygós szép napot mindenkienk!   Szicsike ha elküldöd az e-mail címed nagyon szivesen átküldöm a táblázatot! Ma kezdem a 4. napot! Aki elkezdte már meséljen milyen???????????? Most találtam egy kaja házhozszállítást ahol pár ételnél feltüntetik a kalória értéket , lehet jövőhéten kipróbálom árba sem vészes! Én ma natúr lesütött karaj husit hoztam 17 dkg / 272 kal/ és egy kiflit fogok hozzá enni /140 kal/. Remélem nektek is sikerülni fog és ha elkedvtelenedünk akkor segítjük egymást  !
    előzmény:
    szicsike (73)
    2006-01-05  17:10
  29. 2006. január 5. 17:1073.
    sziasztok.én is megkaphatnám azt a kaloria táblázatot.nagyon szeretnék fogyni.de egyedül nem megy segitetek szép estét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2006. január 5. 13:5472.
    Remélem hasznát veszed! És ma már elkezdted a számolgatást? Én mégse pizzát ettem hanem egy McChicken szendvicset ettem igaz még a fele megvan reggel ittam tejes kávét és a kolléganőmmel megfeleztünk egy kinder maxi kinget /88kal a fél/. És nem is vagyok éhes   
    előzmény:
    mazita (71)
    2006-01-05  11:10
  31. 2006. január 5. 11:1071.

    Köszi szépen, ez átjött. Jó részletes!

    Ma megvettem a kis-zsebfüzetemet. Úgyhogy hajrá, ehetünk, ihatunk, csak 1200-n belül legyünk.

     

    előzmény:
    Rozi_ (70)
    2006-01-05  10:51
  32. 2006. január 5. 10:5170.

    Szija! Ha megadod az e-mail címed szivesen átküldöm.

    Edit

    előzmény:
    mazita (69)
    2006-01-05  10:45
  33. 2006. január 5. 10:4569.

    Sziasztok!

    Engem érdekel, hogy tudod közkinccsé tenni: e-mail, fax, honlapcím??

    előzmény:
    Rozi_ (68)
    2006-01-05  10:02
  34. 2006. január 5. 10:0268.
    Ha valakit érdekel talátam egy pár kalória táblázatot 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2006. január 5. 09:4067.
    Sziasztok! Örülök, hogy sokaknak tetszik ez a módszer! Én tegnap pl megettem 30 dkg csirkemellet amit fűszerekkel lesütöttem /330 kal/ ettem mellé egy kiflit /140 kal/ reggelizni nem nagyon szoktam inkább csak egy tejeskávét iszom. Ma pl pizzát fogok ebédelni     A sonkás pizzába 608 kalória van 25 dkg-ba!!! De pl kedden McChicken vacsiztam /439 kal/ . És a tegnapi napot is túléltem és nem ettem többet 1200 kalóriánál nagyon jó érzés! Sok sikert mindenkinek!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_813251
    Torolt_felhasznalo_813251
    2006. január 4. 18:0766.
    Sziasztok! Csatlakozhatom? Én már majdnem egy éve számolom nagyjából, hogy mennyi kalóriát eszem meg egy nap- és tényleg működik, a fogyás is tiszta matematika. Amint felszaladok számokban egy kicsit, már jönnek a kilók is. Most nem tudom pontosan hány kilótól (2-3) szeretnék megszabadulni, mert az ünnepek alatt is számolgattam, és hát.....nem akarom megtudni, hogy a mérleg mit mutat. Úgyhogy elkezdem kicsit megvonni a kalóriákat és inkább aztán állok rá . Sajnos a csokit én is szeretm, és néha előfordul, hogy csak abból összejön már reggelire 500- 800. Úgyhogy az édességeket max. 300 kalóriára bővítem magamnál.
    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  37. 2006. január 4. 17:1765.

    Szia Rozi!

    Én is többször fogytam már 1000-1200 kal-val, de most nem találom a könyvemet. Nagy kérés lenne, ha írnád, hogy mit eszel, mellé a kalóriát, így elmenthetném a különböző ételeket, lehetne belőle másnak is csemegézni. Sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2006. január 4. 16:0664.
    Örülök, hogy tetszik! Én vettem egy pici füzetet és abba irom,hogy mit eszem és abba mennyi kalória van sőt én még azt is oda szoktam írni, hogy még mennyit ehetek ! Ígí könnyű számon tartani!Remélem neked is be fog válni 
    előzmény:
    mazita (63)
    2006-01-04  15:58
  39. 2006. január 4. 15:5863.
    Na ez jó! Ez nekem tetszik!  Őszintén szólva én nagyon édesszájú vagyok és eddig azért nem sikerültek a fogyik, mert ott ugyebár tiltva van a cukor stb. na ettől olyan cukor-csoki-éhségem lett, hogy nem győztem magam visszafogni. Na akkor belevágok én is. Bár nem tudom hány kalóriát ettem meg ma, de szerintem még bőven benne vagyok az 1200-ben.
    előzmény:
    Rozi_ (62)
    2006-01-04  15:53
  40. 2006. január 4. 15:5362.

    Szija mazita!

    Hogy őszinte legyek én szinte mindent eszem ,de aminek nagyon sok a kalória tartalma azt próbálom mellőzni ,de ma is ettem pl. egy kiflit . De ha olyan ételeket eszel aminek kevés a kalória értéke akkor ugye abból többet ehetsz !! De ha pl megkívánok egy szelet csokit és ha belefér akkor nem vonom meg magamtól meghamizom!

    előzmény:
    mazita (59)
    2006-01-04  15:24
  41. 2006. január 4. 15:3761.
    háááát szívem szerint én is arra szavazok!!!! csak palacsintával tölteném be az 1200cal-t 
    előzmény:
    mazita (60)
    2006-01-04  15:26
  42. 2006. január 4. 15:2660.
    Én arra szavazok ahol csak 226 kcal a palacsinta   
    előzmény:
    Lányka00 (53)
    2006-01-04  12:24
  43. 2006. január 4. 15:2459.

    Szia!

    Én is csatlakozom!

    Lenne egy kérdésem. Te mindent eszel vagy kihagyod mondjuk a lisztet, cukrot, kenyeret, zsemlét stb? HOgy érdemesebb csinálni?

    előzmény:
    Rozi_ (52)
    2006-01-04  11:10
  44. 2006. január 4. 14:1858.
    Sok sikert Rozi! Ezúttal próbáld meg a családot is bevonni. Nem árt azi egészségesen táplálkozás egy férfiembernek sem, a gyerkőcök meg azt tanulják meg amit látnak nem amit mondanak nekik. Járj elől a jó példával és fogyókúra helyett vezess be életstílus váltást.
    előzmény:
    Rozi_ (57)
    2006-01-04  14:14
  45. 2006. január 4. 14:1457.
    Szia sula! Én pl azért kezdtem el hízni mert hormon problémám volt  és szerintem aki már próbálkozott fogyókúrázni az tudja,hogy azért kell figyelni késöbb is, hogy ne jöjjenek vissza a kilók! Tökéletesen igazad van. De én az elején is írtam,hogy pontosan itt rontottam el, hogy nem figyeltem oda és 5 év után kezdhetem előről!! De nem baj nem adom fel és bizti le tudok fogyni    
    előzmény:
    sula (56)
    2006-01-04  14:08
  46. 2006. január 4. 14:0856.
    Távol álljon tőlem, hogy bárki lelkesedését lehűtsem, akár szépészeti akár egészségügyi okokból akar fogyni, de... Nem tudtam nem észre venni, hogy mindenki arról számolt be, hogy hiábavaló volt az erőfeszítés, visszahízta minden leadott kilóját.
    Felvállalva az esélyt, hogy túl egyszerűsítettnek hangzik a dolog, de ha egy kis 8.-os biológia órán tanult fiziológiához hozzáadjuk az egyébként már saját bőrön tapasztalt visszahízások tényét, akkor nem nehéz a dolog okát megtalálni.
    Minden embernek megvan a saját napi kalória igénye, ami a napi fiziológia minimum plusz a tevékenységek által elfogyasztott mennyiség. Ha ettől több kalóriát viszünk be, akkor a felesleg elraktározódik a zsírszövetekben, ha kevesebbet, akkor a szükséges különbség a raktárból kerül pótlásra. A mérleget két feleképpen lehet kibillenteni, több kalóriát kell elfogyasztani, vagy kevesebbet kell bevinni. Ha történetesen mindkettő egyszerre történik, a folyamat felgyorsul, mivel az izomszövetek nagyon éhes fajták, és a fenntartásuk folytonos energia bevitelt igényel, ezáltal a rendszeresen sportolók energiaigénye – anyagcsere szintje - még pihenés közben is magasabb. Ez gondolom mindenkinek tiszta.
    Nem láttam viszont, hogy eddig bárki említette volna, hogy az 1200 kalória még a nők nagy többségének is a napi minimum limitje alatt van. Ezt a fogyókúrázók szempontjából azért fontos tudni, mivel ha a napi minimumot nem viszed be ezzel már néhány nap alatt is csökken az anyagcsere szinted, vagyis kevesebb energiára lesz szükséged a napi működésed ellátására, vagyis egyre kevesebbet eszel mégsem fogysz. Majd természetesen, amikor visszaállsz a „normális” étkezésre, az alacsonyabb anyagcsereszinteddel már akkor is hízol, ha nem eszel meg egy adag beiglit minden étkezés után. A normális étkezést azért tettem idézőjelbe, mert ha meghíztál, akkor az étkezésed már eleve nem volt a te megfelelő.
    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  47. 2006. január 4. 13:0455.

    Szia Lánkya!

    Én vettem a boltba egy kalória táblázatot ami nagyon jó és nagyon sok féle étel kalóriaértéke van benne.Szines Kalóriakönyv a címe!

    előzmény:
    Lányka00 (53)
    2006-01-04  12:24
  48. 2006. január 4. 12:5954.
    én itt vagyok!!!! 
    előzmény:
    Rozi_ (1)
    2006-01-03  09:57
  49. 2006. január 4. 12:2453.

    SZIASZTOK!!!

    Tudna nekem valaki küldeni kalóriatáblázatot???  amit idáig találtam neten 3 oldalon mindhárom annyira mást ír és olyan kiugró eredményeket.

    pl. az egyik azt írja hogy egy palacsinta 226cal a másik meg 600cal ír.

    olyan kalóriatáblázatot keresnék ami reális.

    nagyon köszönöm!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2006. január 4. 11:1052.

    Sehol senki????????    Úgy látszik egyedül maradtam a diétámmal!!! Pedig azt hittem többen is belevágunk!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top