Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cseh konyha

.Mosomedve
Létrehozva: 2005. november 23. 20:04
Sziasztok!!
Nagyon imadom a cseh konyhat de sajnos nem tudok egy etelt sem csinalni...Eddig csak knedlire talaltam receptet,de jo lenne ha valaki tudna mondani jo eleleket..
  1. 2017. május 5. 21:3629651.

    Jaj, a kutyus aztán jól elintézte magát gondolom a gazdái örültek, hogy beszürkült. Az enyémek nem mennek a fűre, mert olyan hatalmas a fű, a rövid lábaikkal az már nekik nem járható Hanikám ma próbálkozott, de csak ugrálni tudott benne. Már egészen jól összebarátkoztak mindhárman, szagolgatják a kicsit, barátságosan, mikor ide hoztuk rá se néztek.


    Éjszaka fél kettőkor felébredtem, nagy zuhi volt, egy nagy csattanás, naná, hogy a kutyám bepánikolt. Egészen 5-ig nem bírtam elaludni, ma meg egész nap alszom, egyszerűen nem bírok talpon maradni. 9-kor kimásztam az ágyból reggel, elkezdtem krumplit pucolni, de a végén mégse azt csináltam, hanem rakott spagettit, úgy, mint a rakott krumplit, csak nem raktam sütőbe. Mama csak tésztát kért kolbászzsírral. Nagyon is finom volt, nekem jobban ízletzt úgy, mint összetejfölözve. Tojás is volt rajta, már a fülemen jön ki a sok krumpli, és a tésztát jobbnak gondoltam, mivel durum spagetti volt itthon, az jobb a cukkerosoknak, mint a krumpli.


    Mi ezt a gombócosat uborkasalátával szeretjük, ha az nincs, nem csinálok. Ígyis ritkán van, mert nagyon munkás. Sok tötymörgés van vele. Krumplit főzni, gombócnak tésztát kutyulni, pörköltet darálni, minden külön edény, mostanában takarékon vagyok főzés szempontjából. 


    Mama holnapra pirított grízt kér, de azt gyümölcsszósszal szokták enni, azt meg nem mondta, lehet, hogy csinálok egy kis őszikompótból neki tejföl nélkül, csak behabarva liszttel, vagy tejjel.


    Úgy néz ki, hogy vasárnapra töltött paprikát csinálok, ha a lányom nem gondolja meg magát. A sülthúst nem szereti, rántottat  nem tudok neki csinálni, mert a morzsa nem lehet akármilyen, Pörkölthöz nincs kedvünk, maradt ez a lehetőség.


     Tegnap gyógyszerért mentünk, naná, hogy a házi szabin volt, lehet visszamenni. 


    Mosni akartam, de reggel nagy pára volt, az éjszakai esőtől, és egész nap borult. Most este megint esett, talán még mindig. Ezért csodálkozom, hogy Zsóka hol lakik.


    A tv-ben is volt állítólag, hogy a kerületben kajakoztak az utcán a tegnapelőtti eső után.  


    Most láttam a Facebookon, hogy 5 éve május 3.-án 38 fok felett volt a hőmérséklet Pesten. Ahhoz képest most elég szokványos tavasz van. A magyar meteorológus szerint azért nem ússzuk meg a hőséget nyáron, de már szeptemberben vége lesz. Kiváncsi vagyok, elég jól bejönnek a jóslatai.


    Sziasztok, jóccakát mindenkinek, sziasztok!


     


     

    előzmény:
    manocska42 (29649)
    2017-05-05  16:51
  2. 2017. május 5. 21:1829650.

    Juj, ez nagyon jól néz ki. A cidri ellenére kinyitottam az ablakot, hátha szálldos erre egy adag. Eltenném holnapra, ilyenkor már nem eszünk masszív kajákat. Még soha nem csináltam ilyet, de bevallom én a szilvásgombócot sem bírom megenni. Nekem sok a tészta meg akarok fulladni tőle, de megkóstolnám. lehet a szafttal tetszene.


    Zsóka a mosás gyerekjáték, a mosogatás szintén. Nem is tudom nagyanyáink azokkal a régi vastag ágyneműkkel, hogy boldogultak. Amikor húztam fel a frisset éppen eszembe jutott, hogy mekkora meló lehetett ez pl egy nyolcgyerekes családnál. Nagypapámék annyian voltak testvérek, a szülők meg még a Nagymamájuk. Ott a Nagymama főzött, ebéd után elmosogatott és nekiállt vacsorát főzni, mert nem győzték volna a gyerekeket hideg élelemmel jóllakatni. Én meg egy vasárnapi ebéd után kettőnkre sokallom az edényt. Pedig én is mosogatok folyamatosan főzés közben is. Azt nagyon utálom, amikor nagyobb edényből kicsibe kell pakolni, hogy a maradék beférjen a hűtőbe. Én azt szeretném, hogy soha nem lenne maradék. Igaz akkor babaedényben kellene főzni. A párom iszonyúan keveset eszik. Én is érzem ám az éveket, már nem megy egyszuszra "pincétől a padlásig". Régen ment, ma már több szusszanás kell közben. Én képes vagyok a legnagyobb meló közepén leülni levelet írni, vagy megfejteni egy-két rejtvényt, átmenni fél órára ötyézni, mert addig kipihenem magam és újra teljes mellbedobásra vagyok képes. Aztán persze este nyögök, meg másnap nehezen mászok ki az ágyból, de aztán elmozgom.


    Itt volt nagy villámlás-dörgés, most is esik. A ruháim megszáradtak, mert először nagy szél jött, akkor még sütött a nap is. Tudni kell, hogy én amit csak lehet vállfára teszek, meg az apróságot csíptetős szárítóra. Pár mozdulattal be lehet szedni. Gondoltam, ne cibálja a szél beviszem, aztán kiderült szárazak. Megint jól jártam.


    Az unoka segített Anyukájának takarítani, port törölgetett és közben kinyomta a ketyerét, amin jön  a vezeték nélküli net. Én meg tiszta ideg voltam, hogy mi lehet a baj. Na jól van eldugulok mielőtt meguntok. Jó éjszakát.


    Veránk jól vagytok? 

    előzmény:
    manocska42 (29649)
    2017-05-05  16:51
  3. 2017. május 5. 16:5129649.

    Ma megint túlteljesitettél Klári! Ügyes vagy, bár én tudnám csak a felét is megcsinálni, de nem elégedetlenkedek.


    Kérdezed a gombócot, a pörkölt ha megfőtt, kiszedem a húst, amit eleve ugy vágok össze hogy a robottal csak megpörgetem, egy kicsi szaftot azért teszek rá, majd a pörkölt szaftot krémesre darálom, bele egy tejfölt, még beizesitem, ha kell és azzal nyakonöntöm a gombócokat. Nagyon finom lett, egy gondom volt csupán, hogy olyan rossz burgonyát vett a párom, kivülről szép, de főve nem olyan finom lisztes, majd TOJÁS nélkül liszttel, pici vajjal tésztát gyúrok, és a kihült húsit beletöltöm.


    Gyerekek az időjósok jól melléfogtak, legalább is itt Pesten, fenyegették a jó népet a katasztrófális idővel, és nem lett belőle semmi. Remélem Klári a ruháid megszáradtak, mert ki tudja a kabátokra nem-e lesz szükség jövőhéten.Most mondja a Papus, hogy jön ám a zuhé, én "háttal ülök a moziba" észre sem vettem.

    előzmény:
    Tete (29648)
    2017-05-05  13:17
  4. 2017. május 5. 13:1729648.

    Nem jártam meg a Postát, mert elvitte a párom a csekket. Mivel éjjel egykor ért haza, ma csak 10-kor indult. Így elintézte. Olyan csúnya felhők voltak, azt mondta bármikor lehet vihar, ami elkaphat útközben. Majd Ő elmegy kocsival. Dzsekiket mosok. Közben kisütött a napocska. Valamit majd ebédre is kell csinálni, mert minden elvivőst elpakoltam, egy falat sem maradt itthon semmiből. Ma lazítást tervezek, már mindent feltöröltem, lehet tényleg van bennem egy kis kényszeresség?


    Képzeljétek. A madáretetőbe kitettük a megmaradt faggyúgolyót. Ne avasodjon meg olvadozzon őszig. Mi ugye mozizunk az ágyból, mert úgy van téve a madáretető, hogy az ágyból pont rálátni (ezt Zsókának írtam). Egyszercsak megpróbált berepülni egy szarka, elsőre nem sikerült neki. Aztán a második próbálkozásra elvitte a majdnem egész faggyúgolyót. Tettem újat, de piszok voltam, kikötöttem. Szarkát nem akarok etetni, meg  hogy rájött a dolog nyitjára, dézsmálná egyfolytában.


    Kiváncsi vagyok Mandula mai napjára. Évi ugye írsz?


    Zsóka az a gombóc amibe pörköltös husi kerül és a szaftba téve tálalod? Jó kávét vittél, pont abban nem volt cukor, csak egy csepp tej.


    Vera kipihented a takarítást, Kitaláltad mit főzz a hétvégén?


    Eldöntöttem, ma nem főzök, viszont holnap nyúlpaprikás lesz nokedlival, uborkasalátával. Azt úgyis csak én eszem. Tegnap megfordult a fejemben, hogy a csirkepörkölttel együtt a nyúlcombokat is megfőzöm és a végén ketté veszem. De aztán meggondoltam.


    Joe csodálkozna, hogy itt  milyen "dilis" időjárás van. Én is hurcolom a paradicsompalántáimat, tető alá, majd a szabadba. A páromé is rám van bízva. A Menyem szárítóját is költöztetem, ha borul tető alá, ha süt, akkor a napra.

    előzmény:
    manocska42 (29647)
    2017-05-05  08:11
  5. 2017. május 5. 08:1129647.

    Szép jó reggelt! Itt állok tanácstalanul, hogy melyiket is válasszam, olyan nagy a választék.Elvettem a középsőt, finom volt, köszönöm szépen annak is aki főzte, meg annak is aki kiöntötte.


    Klári már biztos megjárta a Postát, Mandula biztos halaszthatatlan teendőit végzi délelött, délután várunk. Vera hallom milyen nagy eső volt felétek, képzeld nálunk alig esett pár csepp, amikor este láttam a tv-ben, hogy megint kocsik akadtak el a nagy vizben, szinte el sem akartam hinni. Gondolom a kutyusok nem szivesen mennek ki a dolgukat végezni, ha vizes a fű. A "mi kis kuttyunk" sem szereti, de a barátaiért mindent megtesz, már reggel ott várja 4-5 kutya a kapuba. Csak akkor hajlandók bemenni a füves részre,ha Gombóc leérkezik, na akkor aztán van lótás futás, még a vizről, sárról is megfeledkeznek.


    Ma tejfeles húsos gombócot csinálok, régen volt már.


     

    előzmény:
    Tete (29646)
    2017-05-05  06:39
  6. 2017. május 5. 06:3929646.

    Töltöm-töltöm, hogyne tölteném. Jó reggelt. Lehet válogatni.

    előzmény:
    mandula2 (29645)
    2017-05-04  22:00
  7. 2017. május 4. 22:0029645.

    Jó estét Konyhások, Mindenki!


    Nem tudtam ma jönni egy percre sem. Holnap is csak valamikor délután. Gondoltam rátok, de leülni már nem volt időm.


    Az esti fél kávémat is csak most kortyolgatom. Tudom nem kellene, de ma annyira elfáradtam, hogy ha nem tudok aludni, az biztosan


    nem a kávétól lesz.


    Jó éjszakát, holnapra szép derűs napot!!!


    A csészéket azért kikészítem, aztán aki előbb ébred /Zsóka, Klári/ az töltse meg finom friss, forró kávéval.


    előzmény:
    Tete (29644)
    2017-05-04  17:50
  8. 2017. május 4. 17:5029644.

    Korán keltünk, rengeteg tennivalót terveztem be. Egész nap házirobiztam.dolgozni ment, ki kellett használni, hogy nincs senkki "láb alatt".


    Elvivőst is főztem, a körzeti orvosnál is voltam, sütöttem is, mostam is. Szusszanáskor akartam jönni, de a gépem más vélemyényen volt. Nem tudtam belépni. Tegnap elutaltuk a nyaralási előleget, mostmár megyünk, ha nem jön közbe semmi. Beköltöztem a hálószobába, az ágyon hasalva írok, itt végre van net. Nem valami kényelmes.


    Holnap postajárat, azt ma már nem vállaltam be. Olyan meleg volt, alig vártam, hogy hazaérjek. Majd holnap korán reggel megyek.


    Azt hittem nem fog száradni a ruha, mert reggel olyan párás volt a levegő. Aztán kisütött a nap, meleg lett, gyorsan lehúztam az ágyneműt is. Most minden ragyog, összahajtogattam a finom illatos ruhákat, meg van főzve, sütve. Debrecenit ebédeltem, mustárral.


    A laborleletem meglepően jó, azt hittem van a koleszterinemben meg a cukromban egy kis vér is. Mindkettő normális. Juhééééééééééé


     

    előzmény:
    mandula2 (29643)
    2017-05-04  08:26
  9. 2017. május 4. 08:2629643.

    Jó reggelt Mindenkinek!


    Hmmmm. Klári! Elmosta az eső a kávéfőzőt???? Nem baj. Hoztam, vegyetek. Nemsokára jövök.

    előzmény:
    Tete (29641)
    2017-05-03  19:45
  10. 2017. május 3. 22:0029642.

    Ma szétkaptam a fiú szobáját, elhúztam az ágyát, felporszívóztam, felmostam, ágyat húztam, a könyveit rendbe raktam. Most aztán megint fáj a derekam, pedig még holnapra van betervezve sok minden. Úgy látszik a nagy munkákat csak hetente lehet betervezni, kb. 1 hét amíg kigyógyul a derekam.Estefelé, dörgéseket hallottunk a távolból, apa mondta, hogy valahol a közelben jég esett, és jééé, minket elkerül az eső. Elkerült, de csak egy kis időre. Még a pincében is lötyög a víz, nyitva hagyta a pinceajtót. Úgy esett, mint a trópusokon. Persze dörgött, a nagykutyám be van ilyenkor rezelve, de ma nem értem rá pátyolgatni, aztán így is meg volt. A másik kettőt nem nagyon érdekli a pufogás. Estére befűtöttünk mi is, mert utálatos párás a levegő, akkor legalább meleg legyen. Salátafőzelék elnapolva, előszedtem a húsvéti kócolt káposztát, és a maradék sonkát is megsütöttem hagyma, fokhagyma, ketshup, mint a múltkor, nagyon ízlik mindenkinek, de már elfogyott a sonka is.


    Hétvégére nem tudom mit találjak ki, jön a lányom, vejem vidékre megy a saját anyjához. Eleinte mindig vitáztak, hogy kinek az anyjához menjenek, persze mindig vidékre mentek, mert én nagylelkű voltam, de a lányomnak nem tetszett, aztán kitalálták, hogy szétválnak erre a napra, mindenki a saját anyjához megy.


    Minden ünnepen ez volt, a nászék kikövetelték, hogy menjenek hozzájuk, én meg a vita elkerülése végett azt mondtam, persze, menjenek. Nálunk egyszerűbb volt a helyzet, egyik nap anyuékhoz, másik nap anyósékhoz mentünk, de itt Pesten, és nem kellett vidékre utazni.


    Jó éjt mindenkinek, sziasztok!


     


    .

    előzmény:
    Tete (29641)
    2017-05-03  19:45
  11. 2017. május 3. 19:4529641.

    Dörög az ég, félelmetes felhők vannak. Ja, vettem spenótot, már didereg a fagyasztóban. Mi fűtünk.

  12. 2017. május 3. 17:4629640.

    Én szeretem mind a kettőt, a gyerekeim és a lányok szerint is öregasszonyos a levendula. Én szeretem, hogy van benne egy kis kesernyésség, azért kedvelem a citrusos illatokat is. Édeskés virágillat brrrrr, azt nem.


    Tudod lángos éppen  nem a sok miatt. A fiam 1, a két gyerek összesen 1, a Menyem nem eszi, a párom 1/2, én 1. Tudod  3,5 lángos miatt nem fogok neki sütni. Nálunk palacsintát is csak én sütök, hogy ne legyen a lakás olajszagú. Beindítom az elszívót, kinyitom az ablakot, huzatot csinálok és nem marad olajszag. Vagy amennyi marad minket nem zavar. Nekem pl a húsleves illat meg az otthon annyira összekapcsolódik. Meg a rántott hús az ünneppel. A mézesalács a Karácsonnyal. A lecsó a nyárral. Ezek gyerekkori berögződések.


    Itt a Duna-parton van egy hely nyáron, ahol sütnek lángost. Egy időben az unokám, (akkor még csak egy volt) teljesen rákattant, hogy hétvégén családozzunk. Az azt jelentette, hogy mind az öten lementünk abba a büfébe reggelizni. Amikor megszületett a pici, még abban az évben is jártunk. Aztán kicsit lejjebb adták a minőséget és leszoktunk róluk.


    Majd megoldom a cipővásárlást, igazság szerint ott türelmetlenkedett a párom, úgy meg nem lehet válogatni, meg próbálgatni. Tudhatnám, hogy az ilyesmit egyedül kell megoldani. Igaz én türelmesen vártam vele akár öt órát is, amikor neki volt dolga. De ugye Ők pasiból................., mi meg.......................

    előzmény:
    manocska42 (29639)
    2017-05-03  15:59
  13. 2017. május 3. 15:5929639.

    Klárikám egyik sem nyanyás, kellemes illat mind a kettő, ha nem viszi az ember túlzásba. Most kaptam a Férjemtől egy cserép levendulát, úgy nől mint a bolondgomba, képes egyik pillanatról a másikra a fényfelé fordulni, olyan mint a napraforgó, habár azt még nem láttam megfordulni.


    Nagyon szivesen küldenék, szabad megkérdezni, hogy miért nem csinálsz, tudod milyen egyszerü, igaz Ti ha az uncsikat is beleszámitjuk elég sokat kell sütni, de pillanatok alatt meg van, fél kg. lisztből nekem 14 darab lett. Adtam a cukromnak.


    Ugy sajnállak a cipővel kapcsolatban, pont ezek olyanok voltak, hogy szélesebb lábra készitették, egyébként mostanában sokat látok a facén is más papucs szandálokat - márkásat - kinálni, majd segitek vadászni, ha akarod!.


    Egy kérdésre egy válasz, folytatás következik természetesen, de csak ott és Nektek! A folytatást mára nem igérem, ha igen, akkor csak röviden.

    előzmény:
    Tete (29638)
    2017-05-03  15:37
  14. 2017. május 3. 15:3729638.

    Zsóka, az a reggeli orgonacsokor, mmmmmmmmm nagyon finom, idáig érezni az illatát.


    Tényleg az orgonaillat nem nyanyás, mint a levendula?

  15. 2017. május 3. 15:3429637.

    Zsóka az ablak nyitva, jó nagy lendülettel suhints errefelé egy lángost. Úgy mindennel, ahogy írtad. Köszönöm előre is. Én nem szoktam csinálni. Néha eszünk valahol, amerre járunk. Ez kb egy évben egyszer.


    Lányok voltunk cipőket nem venni nézni. Katasztrófa. Nem csilivili alkalmit, de sportcipőt nem találtam. Olyan keskenyek a cipők, ami nem keskeny az kemény, ami egyik sem az nehéz mint a beton. Feladtam, de annyira felidegeltem magam, hogy a két db ruhaneműt amit a testvéremnek szántam is vissza......m a polcra és eljöttünk. Megyek a papucsaimba, a klumpámba, az ezeréves sportcipőmben nyaralni. Akinek nem tetszik, majd vesz másikat. Olyan puccos helyre úgysem megyünk. Táncolni meg mezítláb szoktak, mármint az asztal tetején. Hihi, vicc vóóóóóóóóóóóót.


    Megosztoztunk a gombás harcsán, elég volt kettőnknek is. Várjuk a gyerekeket, a két kis csacsogóst. holnap dolgozik, én meg végre takaríthatok kedvemre. Ágyneműt kéne mosni, jó napos kicsit lengedezős szeles időt kérek.

    előzmény:
    manocska42 (29636)
    2017-05-03  09:46
  16. 2017. május 3. 09:4629636.

    Jó reggelt Mindenkinek!


    Klárikám nézd csak meg, hogy ki volt a lusti-busti, én még éjszaka is itt voltam, ugy hogy a kávét gyorsan megittam, finom volt, köszönöm szépen.


    Ezek szerint Te sem vetted adásom? Már elmúlt húsvét, nem kell annyit keresgélni!


    Ma tegnapr


     


    ól maradt a friss par.káposztából, a lángosom, már kétszeresére dagadt, jó sajtosan, tejfelesen, és természetesen az elmaradhatatlan foknagyma, már megpucolva.


    Nagyon kedvetlen idő van felénk, egy kicsit esett is, valami van a levegőben, mert minden pillanatban leragad a szemem. Megyek "ismét" egy kávét bedobok, talán attól magamhoz térek, ha nem igy maradok.

    előzmény:
    Tete (29635)
    2017-05-03  06:40
  17. 2017. május 3. 06:4029635.

    Most főztem, igyekezzetek, ne hűljön ki. A "lustikák" majd megmelegítik.

  18. 2017. május 3. 01:0829634.

    Az e-mailkéteket megnéztétek?

    előzmény:
    manocska42 (29631)
    2017-05-02  18:16
  19. 2017. május 2. 23:4629633.

    Néha rám is rám hozza a frászt a párom. Olyan csendben tud járni.


    Itt szép idő volt egész nap.


    Borzasztó amikor engednél vizet vagy kapcsolnál valami elektromos kütyüt és nincs áram. Ilyenkor szoktam elgondolkodni rajta, hogy mennyire beleszoktunk már a jóba.


    Az Anyukám szerette a salátafőzeléket, sőt az uborkafőzeléket is. A nővérem is főz néha magának. Én a rongyos salátát szeretem, a levest, a főzeléket nem. Olyan jól sikerüt a nokedli, hogy a gyerekem átjött este a maradékért. Holnap ügyintézni kellene. Rendeltem gombás harcsát magamnak holnapra ebédnek.


    Néztem egy szomorú szerelmes filmet, hogy 10 percenként megszakítják reklámmal, annyira illúzióromboló. Már semmi sem szent? Az anyagiasság mindenek felett? Ez olyan szomorú. Jó éjszakát mindenkinek.

    előzmény:
    arirangarirang (29632)
    2017-05-02  19:23
  20. 2017. május 2. 19:2329632.

    Ma megint nem volt áram, hivatalosan egyenlőre nincs többször tervbevéve.


    5 óráig fent voltam, mert apa annyira megijesztett, hogy az idegeim tótágast álltak. Az íróasztalom egy falon van az ajtóval, szinte soha nem zárom kilincsre, így aki akar egy ujjal benyomja, és belát. Kivéve az én férjemet, neki egy ajtón ha kilincs van, azt muszáj használnia. Nagy elfoglaltságban voltam az éjszakai magányomban, olvastam, és benyitott. Az ajtó nyikorgott, és megjelent a sötét háttér előtt egy sejtelmes hófehérnek tűnő arc. Minden hajamszála és a szőrszálaim égnek álltak. A szívem megfájdult, jól leteremtettem, hogy tudja, hogy ijedős vagyok, mit ijesztget. Aztán ennyi elég is volt, nem tudtam elaludni.


    Már teljesen világos volt, a madarak daloltak, én meg ettem a kefét.


    Így aztán a borult, utálatos sötét délelőttöt alvással töltöttem, miután a reggeli teendőimet elvégeztem. Utálom ha nincs áram, utálom, ha nincs víz. Ez a kettő nálam a komfort. Hiába volt ebéd, nem tudtuk megmelegíteni, a péknél vett apa pizzás csigát, virslis párnát, az volt a mai kaja, majd a maradék pörkölt.


    Holnapra megörvendeztetem a családot, és salátafőzeléket főzök. Egy évben egyszer bevetem ezt a biológiai fegyvert. Van ugyanis 2 salátám, amit a tojásos nokedlihoz vetettem, ami aztán átlényegült pörkölt-nokedlivá uborkasalátával.


    Nagyon meleg lett, süt a nap, kicsit fátyolosan, de süt.


    Mostam miután visszajött az áram, kitettem a teraszra.


    Sokat dajkálgatom a legkisebb kutyuskát, kis éhenkórász, már hízott kicsit, legkedvesebb helye a konyha. Van ott egy párnája, ott alszik, őrzi a kaját, el ne vigye valaki.


    Nagyon tud hisztizni, először ágaskodik, aztán csapkod, majd nyafog, ugat, ugrál. Akkor felkapja valaki és rázárjuk a szobaajtót amíg eszünk.


    Jó estét nektek, és szép álmokat!


     

  21. 2017. május 2. 18:1629631.

    "Nem mese ez gyermek!" kutyául mondva: "keresd"

    előzmény:
    mandula2 (29629)
    2017-05-02  12:32
  22. 2017. május 2. 14:0529630.

    Sem általános iskolában sem később nem sikerült megúszni a menetelést. Aztán a volt férjemmel egy munkahelyen dolgoztunk, nem volt kibúvó. Nagyon utáltam az egészet. Vagy nagyon sütött, vagy esett, vagy egyszerűen csak el volt vele rontva a nap.


    Reggel Aprajafalva megjelent, Apukájuk kávézni, az Aprónép reggelizni. Ez így a fiamnak sokkal egyszerűbb, mi meg nem bánjuk. A Papa kitalálta, hogy tojásos nokedli legyen az ebéd. Mire elkészült, a Menyem is megjelent, két körben ütöttem tojást a nokedlira, pedig jó nagy serpenyőm van. Szinte mindenki kétszer szedett. Sütöttem külön aprókocka bacont, azzal meg lehetett szórni. Finom fejes saláta volt hozzá.


    Az előbb csengettek, a párom szokás szerint pihenteti az ebédet a hintaágyon. Beengedtem a fiatalembert, minden lyukat megvizsgált, meg karbantartott. Kikísértem, aztán mondtam a kedvesemnek, hogy mi történt, meg kérdeztem, hogy nem is izgatja Őt? Vigyorog, hogy a kéményseprő volt?  Mondtam persze. Idén már nem kellett fizetni a felülvizsgálásért.


    A fiúk az egész kertben lenyírták a füvet. A gyereknek elektromos, nekünk benzinmotoros, fűnyírónk van. Egész délelőtt dolgoztak vele. Aztán permetezés is volt. Most az ősöreg fűnyírót szerelik, ha sikerül életet lehelni bele, akkor elkerül Zbe. Megspórolnák, az örökös hurcolkodást.


    A mai menőke holnapra halasztva, ha nem kell a kedvesemnek dolgoznia. Úgy voltunk vele, hogy a gyerek csinálja a dolgát, mi figyelünk a kicsikre, meg így az ebéd is meg lett oldva. Tudom, hogy ez nagy segítség nekik. Mi meg ráérünk.


    KisG szülinapja jön lassan, úgy hallottam biciklire van szüksége. Meg nagy buli lesz, tavaly elmaradt, mert nem voltak itthon. Idén bepótolják. Sütéssel beszállok, meg jópofa dolgokat vettünk múltkor a dekorációhoz, azt majd odaadom.


    Ebéd utáni kávé?  Eddig csak reggelente ittunk közöset, mostanában délután is főzök, igaz ez még mindíg csak egy normál adag kávé.


    Múltkor megitattam az árvácskáimat  tápszeres vízzel, van olyan, hogy 25-30 virág van egy tövön. Belekeveredtem a számolásba. Talán még soha nem voltak ennyire szépek. Az egyéb vetemény duzzog.

  23. 2017. május 2. 12:3229629.

    Azt hiszem máshol már jó ebédhez szól a nóóóóta. Mi most reggeliztünk.


    Sziasztok!


    Zsóka utólag elvettem a kávét, kicsit már kihűlt, de ez nem a te hibád, hanem én jöttem későn. Köszönöm.


    Az a kutyus nagyon helyes. Tényleg kíváncsivá tettél, hogy honnan jött, miért pont egy cicás család vigyázott rá?  Persze az egyik nem zárja ki a


    másikat. Ha kedved van, kezdj el mesélni, hallgatjuk.


    Most "vonszolva" magamat rohanok, emeletre fel, földszintre le... innen oda, onnan ide cipelek cuccokat. Jövök majd, csak ezt időre kell elvégeznem.


    /Zsóka olvastalak, válasz megy, ha már letettem a sejhajomat a Konyhánk hokedlijára/

    előzmény:
    manocska42 (29628)
    2017-05-02  08:23
  24. 2017. május 2. 08:2329628.

    Jó reggelt, szép napot mindenkinek!


    Szomorú vagyok, mert tegnap én is kértem a Papát, ültessen a nyakába és menjünk ki a majálisra, de valahogy nem értette, igy maradt a tv, amig meg nem untam! De félre a tréfával, hoztam gyorsan a , nehogy azt gondoljátok, hogy sajnálom. Már megreggeliztünk, nem éppen nekem való volt, bundás kenyeret csináltam, finom volt.


    Ma paradicsomos káposzta főzeléket csinálok, nekem üresen, Papának sült debrecenivel.


    Mandula nem felejtettem ám el a kutyus "hovatartozását" elmondani, de aranyos története van, ezért aztán el kell elejétől végéig mesélnem, mert úgy lesz kerek az egész!


    Klárika meddig lesz itthon a Kedvesed? vagy már talán el is ment?


    Most elköszönök, mert Apus itt tipródik, mert olvasni akarja a hireket.


    Egy kis előleg Mandulának és Verának, habár ő már ismerős a kutyus.

    előzmény:
    arirangarirang (29627)
    2017-05-01  21:14
  25. 2017. május 1. 21:1429627.

    Én összesen 2x voltam felvonulni, az elsőre nem emlékszem, azt mondták apukám nyakában töltöttem az időt.


    A másodikra az udvarlóm miatt mentem, a többinél mindig azt mondtam a férjem munkahelyével megyek, ő meg azt, hogy az én munkahelyemmel, aztán szépen otthon maradtunk.


    Délután jutott eszembe, hogy semmi mocorgás az utcán, semmi zene-bona, azelőtt mindig lehetett tudni, hogy valami történik. Azt hiszem most kitelepedtek a szigetre, van itt egy üdülősziget, nagy sportpálya, vendéglő, ha jól emlékszem, de annyira régen jártam ott, legutóbb egy kora télen, mikor új volt a fényképezőgépem. Gyönyörű deres, ködös képeket csináltam. A fényképezés iránt is elvesztettem az érdeklődésemet. Ki kéne találni egy új hobbit, mert most éppen nincs semmi komoly, kivéve a fordítást, de csak magáncélra.


    Mindjárt én is folytatom a megkezdett sorozatot, 2-3 részt szoktam megnézni, attól függ hánykor kezdem, de még nem fordították le végig, és nem akarok vele sietni. Nem kezdek el nézni félig kész fordítással, de ezt elnéztem az elején.


    Mégsem lett tojásos nokedlit fejes salátával, hanem pörkölt volt nokedlival, uborkával, mamának húsleves grízes tészta. A fiúknak nem volt ellenvetése a menü változás miatt, mind a ketten 2x szedtek.


    Remélem nem jön közbe semmi és holnap el tudok menni virágot venni, már nagyon be vagyok sózva.


    Aludjatok jól, álmodjatok szépeket, sziasztok!


     

    előzmény:
    Tete (29625)
    2017-05-01  15:01
  26. 2017. május 1. 19:4929626.

    Sziasztok!


    Itt voltam reggel, de se kávé, se zene... így aztán visszafordultam és főztem magamnak. Magad Uram, ha szolgád nincs. Ma, a munka ünnepén azt mondtam, hogy ma aztán semmit, csak a legszükségesebbeket fogom megcsinálni. pl. főzni. Ehhez képest most rogytam le, de ma már tényleg nem csinálok semmit. Eldőlök és megnézem a múlt hétről elmaradt befejezését egy megkezdett filmnek.


    Klári nálunk olyan szeles idő volt, hogy a teraszon is csak jól felöltözve tudtam tevékenykedni. Nálatok biztosan szélvédett a terasz.


    Szelídoroszlán beírásán gondolkoztam. Hmmmm ilyen vevő nekem is jöhetne, aki többet fizetne a házért, mint amennyit kérnénk érte. Persze erre is van magyarázat, mert biztosan hagyott ott olyan cuccokat az eladó, ami megtetszett a vevőnek, és azért fizetett többet a kialkudott ár fölött.


    Szépen nőnek a p.füveim, lassan már lehet szedni és kenyérre szórni, ill. teát főzni belőlük. Allergia? Az mi???? Aki meg inkább a gyógyszert szereti, háááát legyen neki.


    Bekeményítettek a kullancsok, -ból naponta szedek ki egy-két dögöt. Ezért szeretek fehérbe öltözni ha kimegyek a kertbe, mert azon rögtön meglátszik egy hívatlan vérszívó.


    Most viszont megyek és megfőzöm az esti kávét, sőt egy jégkrém is dukál hozzá, annak ellenére, hogy nem bírom a tejes dolgokat... de ez a pálcikás olyan kicsi, talán nem lesz bajom tőle.


    Holnap már normál munkanap? Őrület, már májust írunk!!!


    Kellemes nyugis estét kívánok minden kedves Konyhásnak.


     

    előzmény:
    Tete (29625)
    2017-05-01  15:01
  27. 2017. május 1. 15:0129625.

    Sziasztok.


    Ebéd utáni kávé.Befejezem a levelet és főzök magunknak is. Majd viszem Életem Értelmének, () mert éppen a hintaágyban ejtőzik. Tegnap sütögettünk, szerencsére nem esett, de délutánra rendesen elborult.


    Ma reggel elmentünk megnézni az unokát, a focimeccsen. Mint írtam kapus, nagyon élvezi, most bronzérmet kaptak, harmadikok lettek a versenyen. Ők elmentek Majálisolni, mi meg itthon pihengetünk. Főztünk tarhonyát a körömpörkölthöz és meg is volt az ebéd. Kiülök  rejtvényezni a párom mellé. Holnap intézkedős napot kéne beiktatni, felgyűltek a tennivalók. Szép délutánt. Mindenki vigyázzon magára. Joe óvatosan a cipekedéssel, pakolászással. Ha bajod esik, mindjárt 100 évvel idősebbnek fogod magad érezni. Ez biztosan valami csoda, itt ezen a kontinensen is egy napot öregszünk egy nap alatt. De már velem is volt, hogy minimum 100 évesnek éreztem magam. Főleg amikor a lumbágómmal küzdök.


    De tudjátok, betegségek huss elfele, másfele! Szép délutánt. Emlékeztek mennyit jártunk felvonulni? Nem volt mese menni kellett. Brrrrr

    előzmény:
    mandula2 (29619)
    2017-04-30  22:49
  28. 2017. május 1. 01:1629624.

    Nekem most az a problémám, hogy bezabáltam a tegnapi nagyon jól sikerűlt töltöttkáposztából, és úgy néz ki ez nem lesz 7x melegítve.


    A fényképekről itélve elhatároztam hogy én is renováltatani fogom magam hamarosan......


    Ezenkívűl a barátom felesége hívott korábban, hogy a házat már el is adták, a vevő 2000 dollárral többet ajánlott érte, mint ők kértek. Még van sok dolog amit a pincéből, padlásról, és garázsból el kell "költözteteni".


    Régen volt itt ilyen vacak idő mint most, itt van a kutyára a tél. A paprika-Jancsiaim szerencsére nagyon jól érzik magukat, lent a pincében "nevelem" őket, már kb. 6 cm. magasak este. Aki ezt nem érti, azért mert este bezárkónak a levelek, "Y" alakúak, reggel a fényre pedig kinyílnak, tehát "T" formájuk van. Ez csak most történik, amikor még csak 2 levelük van, amik tulajdonképpen nem "igazi" levelek.


    Szerencsés-ürge vagyok, mert jelen pillanatban úgy néz ki, hogy tegnap óta csak 1 napot öregedtem. Főzni szoktam, de sütni nem, ezért a sütkérezés témához nem tudok hozzászólni.

    előzmény:
    mandula2 (29619)
    2017-04-30  22:49
  29. 2017. május 1. 00:1029623.

    Én is azon gondolkodom, hogy lehetne a muffint könnyebbé varázsolni. Lányom szokott sütni néha, ők tejeskávéval megeszik, úgy lemegy.


    Ma pedig már majdnem rávettem magamat, de én is úgy jártam, hogy nem volt joghurt.


    Már 2x sikerült venni a péknél bécsi kalácsot, fincsi puha, foszlós, van benne mazsola, de nem tudunk rájönni mikor kell menni ahhoz, hogy akkor vegyünk amikor akarunk, és nem akkor amikor éppen ott járunk és van. Állítólag a tecsóban van bió citromhéja reszelve, vagy valamelyik nagy M....ltiban, a lányom is azt vesz, akkor biztosan bió, ha meg meri enni, az kellene bele. Nem sok, éppen hogy. Meg fogom sütni, annyira ízlik.


    Reggelire egy kis vajjal, nyami.


     

    előzmény:
    mandula2 (29619)
    2017-04-30  22:49
  30. 2017. Április 30. 23:0129622.

    Bírjátok még? Kettő még a romos, az utolsó kettő pedig a mai, itt már válámi látható az újjáépítésből.

    előzmény:
    mandula2 (29621)
    2017-04-30  22:53
  31. 2017. Április 30. 22:5329621.

    ...és még mindig:

    előzmény:
    mandula2 (29620)
    2017-04-30  22:51
  32. 2017. Április 30. 22:5129620.

    Ezek még mindig a romos állapotot mutatják:

    előzmény:
    mandula2 (29619)
    2017-04-30  22:49
  33. 2017. Április 30. 22:4929619.

    Jó estét! Hogy telt a napotok? Pihentetek? Sütögettetek? "Lepedőztetek"?/Zsóka/ Én sajnos nem, mert nem jutott rá idő.


    Zsókám aranyos vagy, de a sütid legalább két sebből vérzik. Az egyik, hogy nincs itthon joghurt, a kefirt pedig megittam, a másik pedig, hogy


    sütöttem már muffint, de hiába töltöttem meg mindenféle jóval, ez a fajta süti olyan nyögvenyelős, nagyon tömör. Nálunk leginkább a piskóta, a pite, vagy a kevert tésztájú süti megy. Ma már elmúlt a sütéshez való idő, de holnap azt hiszem egy könnyű citromos piskótát sütök, egy halvány kis krémmel. Férj mondta, hogy vegyünk a cukrászdából valamit, de én azt nem eszem meg, vagy csak végszükség esetén.


    Délben elgurultunk a Libegő felé. Nem voltak sokan, kedvem lett volna felülni rá, de annyira fáztam /egész nap, most is/ hogy lemondtam róla.


    Pár évvel ezelőtt csináltam pár fotót az egykori zugligeti lóvasút-végállomás düledező épületéről, ami valamikor egy gyöngyszem volt. 1896-tól pedig 1977-ig az 58-as villamos járt ezen a vonalon.


    Ma amikor megint arra jártunk, ez a látvány fogadott. Remélem a felújítás után lesz olyan szép, mint régen volt. /képek több részletben, ha nem érdekel, akkor ugorgyunk :-)  /


    Jó éjszakát.

    előzmény:
    manocska42 (29618)
    2017-04-30  15:40
  34. 2017. Április 30. 15:4029618.

    MANDULA! FIGYELJ! Elkésziteni 6 perc, megsütni 10, és már ehetitek is. Egy kis gyümölcsdarabkák, én ribizlit szoktam, vagy narancsdarabkákat, ha semmi nincs mazsola, pici csoki darabkák. Finom maffin:




    1 pohár joghurt


    2 egész tojás


    2 joghurtos pohár grizes liszt


    1 joghurtos pohár cukor


    1/2 sütőpor


    1 csom.van.cukor


    pici só


    2 ujnyi olaj (joghurtos pohárba)


    Az egészet jól összekeverjük, bármit keverhetünk a tésztájába (mazsola, dió, csokoládé) majd a formát megtöltjük vele, először csak félig, aztán ha marad elosztjuk. A tetejére lehet vágott diót, vagy szines cukordarát szórni. (A formát jól kivajazni, vagy papirkapszulát tenni, én vajazni szoktam!)


    Először nagylángon, majd mikor kezd feljönni, takaréklángos kb. 10-15 percig sütjük


     

    előzmény:
    mandula2 (29616)
    2017-04-30  15:17
  35. 2017. Április 30. 15:2729617.

    Szép délutánt!


    Mandula Te hoztál kávét, én meg egy kis sütit, mintha ugy emlékeznék, hogy Te nem vagy nagyon oda érte, de ha nem mondom meg, hogy mi van benne, biztos megeszed.A többiek nyugodtan vegyenek, mert finom.


    Verának nem kinálgatom, mert hallom tele van a pocak, meg egyébként is nekünk tilos lenne ilyesmiket enni. Verám egészségedre a finom ebédet.

    előzmény:
    mandula2 (29613)
    2017-04-30  07:54
  36. 2017. Április 30. 15:1729616.

    Lehet hogy bennem van a hiba, de befagy a sejhajom. Kint vagyok, ügyködök a garázsból felhordott muskátlikkal. Mindegyik megnyúlt, fakó levelekkel.


    Sajnálom, de levágtam az új hajtásokat is. Ha ki akar hajtani, majd kihajt. Amiket meg levágtam, azokat ledugdosom. Már nem izgatom magam. Az biztos, hogy egyre kevesebb ablakban van virágláda. Amikor megépült a ház, mindenhonnan ömlött ki a szebbnél szebb ilyen-olyan virág, futómuskátli. Ma már szeles helyre nem is teszek, az emeleti erkélyre is csak azért, mert az utcai homlokzat megkívánja.


    Vera az én lábam 35,5-es, de olyan mindegy, mert van hogy a 6-os cipő is jó, de néha az 5-ös is leesik a lábamról. Azért szeretem a csizmát, mert azt tudom szabályozni egy jó zoknival, na meg nagyon kényelmes. Egy szandálnál, körömcipőnél ez sajnos nem működik.


    Megnéztem az Aloa Verát. Az ára nagyon húzós, ami nem lenne baj, de hála Istennek csak ritkán szorulnék rá, így aztán egy-két fújásért nem érdemes venni. Ez a sebem sem fáj, csak inkább látványos.


    A bal csuklómon van egy fehér csík. Bori első sétáltatásánál szereztem. Én voltam a hibás. Félénk kutya, ráadásul még soha nem volt pórázon. Feltűnt az erdő mellett egy bazi nagy farkaskutya /németjuhász/ és egyenesen Bori felé rohant. Ez a kis betoji pedig elkezdett rohanni. Én utána, mert a csuklómra tekertem annak a szabályozható póráznak a zsinórját. Mire hazaértünk, szinte beleégett a bőrömbe a zsinór. Azóta is ott van a fehér csík, pont úgy néz ki, mintha az ereimet vágtam volna fel.


    Mi az előbb reggeliztünk, még csak most teszem oda az estebédnek valót. Csirkeleves, zsebes karaj, uborkasaláta és valamit még sütni is szeretnék. Még nem néztem meg a bögrés sütiket, így elképzelésem sincs, hogy mi lenne a fogunkra való.


    Lóg az eső lába, pedig már elég lenne ebből az időből. Klári remélem tudtok majd sütögetni és nem mossa el az eső.


    Szelídoroszlán megnéztem a házat, még a nézésébe is belefáradtam. A mienk azért nincs ekkora, de nem is szeretnék újra nagy házat. Nézegettünk lakásokat is /ahonnan eljöttünk/ szinte megfizethetetlen. Nekem már elég lenne egy nagy terasz, a kertet meg gondozza más.


    Zsóka hogy vagy?

    előzmény:
    arirangarirang (29615)
    2017-04-30  14:14
  37. 2017. Április 30. 14:1429615.

    A szülés után nőtt meg a lábam, addig 34-s volt. A tietek nem nőtt? Ha jól tudom az Éva lába még kisebb? Ezért is nehéz nekünk cipőt találni, újabban már szandált sem könnyű. Viszont, hogy dicsekedjek, volt egy tündéri fekete lakk cipőm, nagyon szépen állt, aztán valaki akinek 38-s lába van, felpróbált egy ugyanolyat, de nagyban már nem volt szép. Azt a cipőt nagyon sajnálom, az a gyanúm, hogy önmegsemmisítő műanyagból készítik mostanában a cipők talpát, mivel ez már a sokadik olyan cipőm, aminel elporlad a talpa. Úgyhogy nem érdemes kímélni a cipőket, mert a szekrényben is tönkre megy.


    Lányok, fijjú, olyat ettem, a fülem is ketté áll. Semmi különleges, tárkonyos csirkeleves rozskenyérrel, de nekem az olyan jól esett, semmit sem tudok pillanatnyilag elé helyezni. Már nagyon régen készülök megcsinálni, de mindig féltem, hogy apa nyávogni fog a tejföl miatt, a mama se szereti azt tudom, mert a keresztlányom esküvőjén azt mondta nem finom. Ma a lányom vitt a mamának ebédet, így főzhettem kényem kedvemre, és apának is ízlett.  Én 2 tányérral megettem, de csak hígan, a húst és a sárgarápát nem szeretem benne, csak a fehérrépát és a levét. A borsót és a mustárt eleve kihagytam és citrom helyett kis bioecet volt benne.


    Holnap tojásos nokedlit készülök főzni, ha valaki meg nem torpedózza. Van már saláta is hozzá.


    Nálunk is kéne füvet vágni, de még nagyon vizes, mert túl tömör.


    Jó lenne már virágoshoz menni, de megint úgy vagyok, hogy kímélem apát, napi 3x megy a mamához, közben pedig pihenjen, ha csak a mama fel nem telefonálja, amire nagy esély van mindig.


    Remélhetőleg holnap már nem fog fújni a szél, mert nagyon kívánom a friss levegőt, de a szél tönkre tesz. Szép napot , sziasztok!

    előzmény:
    Tete (29614)
    2017-04-30  11:26
  38. 2017. Április 30. 11:2629614.

    Joe, látod jobb, ha énekelsz a palántáknak, szerintem a balettozást nem is értékelték. Tudod a Mama kertje nagy, le tudja vágni a füvet, ahol nincs akadály. A ház előtti részen viszont sok rózsabokor van, kerülgetni kell, közben a madzagra is vigyázni. 82 évesen, tavalyi nyitott szívműtétet követően, ez már elég nagy mutatvány. Szerencsére mindent megcsinál maga körül, sajnos egyedül van. Szóval ezért nem fog neki körömollóval.


    Ebédre eszünk húslevest, délután sütögetünk. Van egy csomó grillkolbász, csináltam fokhagymás tejfölt, meg tzadzikit. Most unokázunk kinn a hintaágyon, éppen mindkettő a Papát nyúzza.


    Úgy néz ki a fenyőfánkon költ galamb. Egész nap hallani a hangját. Azt kérdezte a párom, hogy a tojásoknak burukkol, mondtam lehet saját magát szórakoztatja.


    Egy szaladgálós szandál nekem is kellene. Úgy volt, hogy csütörtökön a madaras után megyünk cipőt venni. Aztán olyan gyorsan bevásároltunk, hogy rengeteget kellett volna várni a nyitásra, így hazajöttünk. Talán kedden rászedem a páromat, hogy menjünk el.


    Milyen pici lábad van Vera, én nagyobb lábon élek, igaz magas is vagyok. Kellemes kinn lenni, megyek is, csak gyorsan kiteregettem. Már nagyon belelendültek a játékba, megmentem szegény Papát.


    Kávét vittem finom volt. 

  39. 2017. Április 30. 07:5429613.

    Jó reggelt! Hoztam a finom kávét.


    Aki kívánja, ihat két csészével is, jut bőven.


    Szép napot!

    előzmény:
    arirangarirang (29612)
    2017-04-29  23:02
  40. 2017. Április 29. 23:0229612.

    Éva! Vegyél Aloe Vera firs-t, és amikor megégsz tartsd azonnal hideg víz alá, majd tegyél ebből a lötyiből rá. hagyd megszáradni, és le van az egészről a gond, nem lesz hólyagos, és nem lesz sebes.


    Én szinte minden nap megégetem magam, ha sütök nekinyomom a lában a sütőajtó szélének, ha zsírban sütök, akkor az fröccsen rám. Egészen addig nem spriccel, amíg lőtávolon kívül vagyok, amint a közelébe megyek hatalmas placsnikat lövöldöz. Volt már hogy a szemhéjam égette meg a felcsapó zsír.


    A kiskutyám egyre rendetlenebb, már kint egyáltalán nem akarja elvégezni a dolgait..


    Zsóka állati a fekete foltod, nekem a lában nézett így ki pár éve csípőtől a talpamig, de én akkor hatalmasat estem A lábam teljesen kicsavarodott, a bokám a fülem mellett volt. Egyből a combnyaktörés jutott eszembe, és az, hogy ennyi volt az élet? Mert mindig azt hallja az ember, meghalt mert combnyaktörése volt. Így aztán a szokásos struccmadás effektus, nem mentem orvoshoz. Az interneten elolvastam mik a jellemzői a combnyaktörésnek, megállapítottam, hogy nekem olyan nincs, 3 évbe tellett amíg rendesen tudtam újra menni.


    Annyit írtatok, hogy elfelejtettem ki mit írt, bocsi.


    Zsóka én nem kaptam szandált, apának vagy nem tetszett, vagy lusta volt bemenni, vagy tényleg nem volt 36-s . Úgy beszéltük meg, hogy megnézi, aztán hazajön értem. De hát tulajdonképpen van lapos szandálom is, utcai papucsom is. Ezeket tudom hordani, ki vannak taposva, de még nem rondák.


    Az egész éjszakámat a lakás legkisebb helységében töltöttem, mert rájöttem, minek ide-oda mászkálni, mikor még be sem érek és mehetek vissza. Valószínű  az olajban kisütött fasírttól. A szédülésem se nagyon akar abbamaradni, reggel majdnem romba döntöttem a szobámat, mikor felkeltem még nem szédültem, tettem 2 lépést, aztán már nem tudom merre jártam, csak kerestem a kapaszkodót a kezemmel. 


    Egész nap csak nyűglődök, valami bújkál bennem, mert izzadok is ok nélkül. 


    Ma még volt fasírt, holnap lehet, hogy csirkepörkölt lesz, meglátom mihez lesz kedvem, van még alternatíva.


    Aludjatok jól szép álmokat. Sziasztok!

    előzmény:
    mandula2 (29598)
    2017-04-28  21:56
  41. 2017. Április 29. 22:1529611.

    Sziasztok Konyhalányok,


    Jelen pillanatban nekem is fáj mindenem, azt hiszem abba kell hagyjam a balettozást, rájöttem hogy nem olyan vén szamaraknak való mint én vagyok.Akkor most utólag én is bejelentem hogy tavaly ősszel eltéptem egy izmot/inat/ideget vagy valamit a bal lábamban, mondhatom rokkant voltam 2 hónapig.


    Most pedig pihenek tegnap óta, mert majdnem befejeztük a költözködést, a barátomék házát már árulják. Ez a ház, van ott 23 kép róla. 15620 Brentwood Dr, Brookfield, WI 53005 - MLS 1526151 - Coldwell Banker


    Pihenésnek most énekelek a paprika palántáknak, kikelt 98 %-a a magoknak, már egyelem őket.....


    Nagyon vacak idő van itt is, de még tőlünk sokkal délebbre is, most beszéltem a bátyámmal aki New Mexikóban él, ott is hó van a hegy másik oldalán.


    Na de szóval az időjárás az egyik dolog, amit úgy kell elfogadni, ahogy jön.


    Nekem az a véleményem, hogy 5 négyzetméteres füvet köröm ollóval is lehet rendbe tartani.......

  42. 2017. Április 29. 20:4929610.

    Sziasztok!


    Zsóka ilyet még nem is láttam. Jaj Te szegény! Klári bizony van ilyen, egy rossz mozdulat és kész.


    Tudod azért az ember inkább homokba dugja a fejét, de egy műtétet vállalni...azt ha nem muszáj, inkább nem.


    Izomszakadás az én vállamban is van, ill. a felsőkaromban, az orvos azt mondta, hogy jaj de ronda, meg kell műteni.


    Én meg mást gondoltam és mutattam magamban. Az a vállam, karom az izomszakadás óta - bár gyengébben, de - azóta is működik. A másik pedig... a kocsiban a hátsó ülésről akartam valamit előre venni, közben kattant egyet a vállam. Azóta annyira fáj, hogy a pulóvert sem tudom lehúzni, ill. helyre kell forgatnom. Akkor egy pár percig jó, aztán kezdi elölről. Fogni alig tudok, ha fogok pl. egy tányért, utána úúúgy marad az ujjam. Áááá, semmi sem jó.


    Zsóka holnap ráfekszem!!! Ketten el sem férnénk rajta, na meg a pasi fantasztikusan szkeptikus! Ő csak a gyógyszerekben, a szikében, esetleg... de csak esetleg a tornában. Á, abban nem. Ahhoz mozogni kellene.


    Ma voltam minden: bejárónő, szakácsnő, mosó-és vasaló, kertész, társalkodó. Mindezért egy fillért nem fizetett senki.


    Ma Bori hozott nekem egy ajándékot. Szépen betette a vödörbe és várta a dicséretet. /az ajándéknak két kis füle, és hosszú farkincája van, ja és szürke/


    Szerencsére már megmerevedett. brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr Lapáttal vittem ki a kukába.


    Klári a diófák nálunk is betegeskednek. Ma megnéztem a leveleket, sajnos már most van rajtuk ragya, pedig nekem ép levelek kellenek. Teát, ill. borogatást csinálok belőle.


    Sütöttetek valami finomat? Arra gondoltam, hogy holnap meglátogatom a Ru....-konyhát, talán kapok valami ihletet. Jó bögrései vannak.


    Itt a kép a mai ajándékról.


     

    előzmény:
    manocska42 (29608)
    2017-04-29  15:20
  43. 2017. Április 29. 18:2629609.

    Nem a reklámra gondoltam, hanem a vett szandidat gondoltam megmutatni. Az már csak nem bűn. Érdekes, hogy egy olyan "ártatlan mozdulattól" izom meg érszakadásod lett. Az ember nem is gondolná, mit mitől lehet elszenvedni.


    Jáj, Vera képzeld a szobába a rádióújságon sétált egy poloska a szobában. Brrrrr a hideg kirázott. Először a kedvesemért akartam kiabálni, de féltem, hogy a dög eltűnik addigra. Egy nagy kupac papírtörlővel likvidáltam őkelmét. Belegondolva, hogy a tiszta ruhával is behozhatok "ilyesmit". Jájjáj!


    Zöldpaprika is jó, meg savanyú káposzta, azokban is sok a C vitamin, ha már nagyon tele vagy a citrommal.  Vagy a csipkebogyó, az a lényeg, hogy a csipkehúst langyos vízben kell áztatni. Bocs dr Klári befejezte a rendelést.


    Az orvos mit ajánlott a feketeségedre? Krémet, borogatást, gyógyszert? Az izomszakadást nem kellett volna megoperálni? Vagy nem engedted? 


    Gasztroangyalt néztem, én azt szeretem, amikor valamilyen tájegység ételeit mutatják be. Az sem jó, amikor szinte csak isznak. Ahhoz felesleges a TV-t odavinni.


    Olyan semmilyen volt a mai nap. Semmi különös nem történt.

    előzmény:
    manocska42 (29608)
    2017-04-29  15:20
  44. 2017. Április 29. 15:2029608.

    Klárika én nem belilulva voltam, hanem fekete voltam, és végig be volt dagadva, olyan voltam mint a Michelin baba. Még most is más szine van annak a kezemnek, de egyszerre senki együtt nem láthatja, mert nem mutatom.


    Ha é n ide felteszem a szandált, kitiltanak. Majd elküldöm e-mailkébe, jó? Sajnos a náthám nem mulik a sok citromtól már minden lehetséges "hasadék" eldugult! Pedig nagyon szeretem, de lassan ránézni sem tudok.


    Na megyek végzem a dolgom.

    előzmény:
    Tete (29605)
    2017-04-29  14:40
  45. 2017. Április 29. 14:5329607.

    Addig kínálgattam a kávét, hogy megkívántam. közös kávé.

  46. 2017. Április 29. 14:4329606.

    Fotót kérünk a szandiról.

    előzmény:
    manocska42 (29604)
    2017-04-29  14:30
  47. 2017. Április 29. 14:4029605.

    Közben befutott Zsóka levele. Atya ég, tényleg félelmetes a karod úgy meglilulva. Én a lábamat nem nagyon mutogattam, mert engem is elcipeltek volna orvoshoz. Zsóka jobban vagy? Elmúlt a bajod? Influenza utólag? Pedig nem is mész tömegbe, hogy rádragasszák?


    Remélhetőleg mindenki megszabadul minden kórságtól. Aztán sütünk-főzünk, kertészkedünk, kibeszéljük a pasikat. Jöttök?


    Mandula hallod? Egyedül kell hencseregni. Azért ábrándozni lehet.


    Idősebb házaspár próbálkozik, de nem nagyon jön össze a dolog. Mire a férj megkérdezi. Neked sem jut eszedbe senki?


    Ennyit az ábrándozásról. Meg azt is szokták mondani, hogy nekem  XY félig meg volt. Én akartam.

    előzmény:
    manocska42 (29601)
    2017-04-29  14:16
  48. 2017. Április 29. 14:3029604.

    Klárika köszönjük, hogy elhessegetted a betegséget, még maradt egy iciri-piciri, csak azért, hogy ne feledkezzünk meg a "teendőinkről", mint ahogy én tettem.


    Ma boldogság van nálunk, mert hajnalok hajnalán (7 órára odament a Férjem a Lidl-hez nyitásra, és vett nekem egy nagyon klassz szandált, igy ha tudnák már ki is mehetnék az utcára! Ma és holnap lehet talán még kapni, vagy amig a készlet tart. Soha még nem láttam ilyen szépen kidolgozott könnyü, szandált. Tudjátok, hogy egy cukros fájós lábra milyen áldás ez nekem. Millió sholl papucsom van, de naponta legalább hármat váltok, és akkor is fáj.

    előzmény:
    Tete (29599)
    2017-04-28  22:10
  49. 2017. Április 29. 14:2229603.

    Sziasztok, ebéd utáni kv? Estleg nasi?


    A rukkolát ugyanolyan sűrűn ültettem azaz vetettem, aztán eszem, mint a zsázsát. Megyek az ollóval, egy jó marékkal levágok, és teszem a szendvicsre.


    Reggel átszaladtunk Anyósomhoz, a fű tocsogott a víztől. Vágni nem lehetett, de vittünk gépet és megélezte a párom a fűnyíró kését. Hétfőn megy majd a veje, akkor majd az lenyírja. Kb 5 négyzetméter a ház előtt.


    Megfőztem a pörköltet, hozzá krumplit. Fejes saláta illett hozzá. A párom kitakarította az egész háztető körüli ereszt, a fiam  összeszerelte a kerti bútorukat, most együtt fűrészelik a Z-ből hazahozott fát. Sajnos egy cseresznyefát ki kellett vágni, a bővítés miatt, egy dió meg ki sem hajtott. Érdekes Z-ben a környéken sok diófa tönkrement, valami betegséget kaphattak.


    Most nagyon csúnyán beborult, sötét lett, villanyt kell kapcsolni. Mindenkinek szép délutánt.

    előzmény:
    mandula2 (29600)
    2017-04-28  22:11
  50. 2017. Április 29. 14:1829602.

    A lényeg lemaradt, egy izom és egy ér a vállamban elszakadt.

    előzmény:
    manocska42 (29601)
    2017-04-29  14:16

Címlap

top