Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Molnár Csilla Andrea 1969-1986
2002-11-05 13:461.
Torolt_felhasznalo_839810
Létrehozva: 2002. november 5. 13:46
Sziasztok!
Molnár Csilláról, az 1985-ös szépségkirálynőről szeretnék találni egy fotót. Sehol nincs a neten. Aki tud segíteni, kérem jelezze.
Netán olyan személy is akad köztetek, aki ismerte őt személyesen?
Molnár Csilláról, az 1985-ös szépségkirálynőről szeretnék találni egy fotót. Sehol nincs a neten. Aki tud segíteni, kérem jelezze.
Netán olyan személy is akad köztetek, aki ismerte őt személyesen?
egyébként érdekes, mert Csilla beszédén is hallani egyfajta tájszólást, nem nagyon, csak egy kicsit. Későbbi felvételeken viszont már egyre kevésbé, szinte egyáltalán nem.
az imét tettem fel egy rádióinterjút, '85 októberében készült Csillával és a fonyódi gimi takarítónőjével. Mivel pénzhiány miatt csak a szöveget tehettem ki, nem a felvételt, nem tudtam visszaadni a takarító néni ízes beszédét :-)))))
Csilla nyilatkozatát mindenképp érdemes megnézni, félelmetes, micsoda gondolatai vannak egy 16 éves lánynak, és az is, hogy a győzelme után alig pár nappal hogyan vélekedik az egész versenyről, szerződésekről. . .
Ernyei = Mr. HülyétCsinálokMagambólEgyDokumentumfilmben
Kalmár Zitáról hallottam egyszer, de tényleg csak hallomás, hogy valóban kiment a Fotex-díjként kapott amerikai útra.
Klem Gabriella terveinek megfelelően fogorvos lett, és Róla azt hallottam, hogy ma is gyönyörű és sok gyermeke van :-)
Borsits Briginek is 5 gyereke van, a Filmmúzeumon volt Vele interjú pár hónapja. És olyan vékony ma is, mint a nádszál, hogy csinálja?!
--
A honlap bemutatásáról én is lemaradtam. . :( Az oldalukon csak egy link van a hírek részben, Első szépségkirálynő oldala címmel.
--
Ernyey=gavallér=Mr. Budapest?
(pet)
jópofa.
múgy tudja vki, hogy mi lett a sorsa a 2. és 3. helyezettnek, meg a Kalmár Zitának? Élnek még? mivel foglalkoznak?
http://www. vasarnapreggel. hu/index. php3?action=22&cikk_id=66&cikkdatum=2004-02-29&lapid=10&lis =1&keres=szépségkirálynő
(nehogy megsértődj, csak vicc volt!) :-)))))
Igen, a Fonyódi Fórum. :-DDDD
Na ezt egy szuszra írtam le, lehet, hogy semmi értelme :o)
Ehelyett összevágott pár dolgot a cikk szerzője (alá sem írta). A vége felé már elszállt vele a ló, tk. amikor azt írja, hogy az utolsó csepp a pohárban az lehetett, hogy Csilla nem utazhatott a világszépe-választásra. . . ez akkora hülyeség, addigra szerintem annyira elege volt a dolgokból, hogy ki akart már szállni (persze nem úgy, ahogy végül is kiszállt), hanem egyszerűen már nem érdekelte az egész dolog. Az emberek azt hihetik a cikk alapján, hogy Csilla egy utazás elmaradása miatt képes lehetett ilyen dolgot tenni. Őrültség!
Másrészt az a herceges sztori. . . gondatlan, felelőtlen munka. És az is, hogy azt írja, hogy az állítólagos herceg miatt Csilla és az apja miatt "gyűlöletbe fordult át" a rajongó szeretet. Lehet, hogy nem volt éppen minden rendben odahaza, SŐT, de azt nem tudom elképzelni Csilláról, hogy bármelyik szülőjével és egyáltalán, bárkivel kapcsolatban "gyűlöletet" érzett volna.
Érdekes ez az összeállítás a végére "kicsit" összesűrüsödtek a dolgok. . .
Valószínü az írója a Friderikusz könyv elejét olvasta el a többit csak átfutotta. . .
(pet)
Mosolyogva sétálnak szembe a robogó a vonattal
vonatkozó részlet a cikkből:
Ha a statisztikai adatokat nézzük, a megyében kiugróan magas azoknak a száma, akik a kötelet választják. Miért?
Mintakövetés. Amikor a szépségkirálynő öngyilkos lett, sok lány ugyanazt a módszert választotta, hogy utána menjen, de ismeretes a történet, hogy egy faluban áramütéssel ölte meg magát valaki, és utána még vagy tízen ugyanezt választották. Az öngyilkosságok hátterében viszont más tényező is meghúzódhat.
ami nem fér a fejembe, azt a hülye herceget hogyan hozták megint bele a képbe?. . .
Az In memoriam Molnár Csilla Andrea honlapon a következő frissítések történtek:
- EMLÉKEZÉSEK rovatunkba új hozzászólás érkezett.
- Az 1985 végén Budapesten megrendezett Nemzetközi Versenyautó Kiállításon Csilláról készült fotók kerültek fel a honlapra.
Üdvözlettel,
http://www. molnarcsilla. hu
http://www. molnarcsilla. com
-------
hátha vmelyikőtök nem kért hírlevelet :o)
Ha valami új van, azt rögtön kirakom a címlapra a "legfrissebb" címszó alá, és nem marad így le senki.
Ha küldesz emilcímet, automatice megy hírlevél.
Hosszú a cikk, a vonatkozó részt kirakom, aztán majd a többit a honlapra :-)
szóval:
Szép Heléna utódai
"Milyen boldog lehet az a lány, akinek a fejére helyezik a koronát! Mennyi pénzt kaphat! Micsoda állásajánlatokat! A megméretésnek azonban árnyoldala is van. Elég, ha visszaemlékezünk 1985 királynõjének, Molnár Csillának szomorú sorsára. Alig telt el egy év elsõsége után, öngyilkos lett. Búcsúlevelében csupán annyit irt: "Anyuka, nem bírom tovább. " Ahhoz, hogy a szépségkirálynők kamatoztatni tudják adottságaikat, nem elég a jó külsõ. Okosan kell kereskedniük portékájukkal: olyan embereket kell elkápráztatniuk, akik valóban meg tudják nyitni az utat a világhírnév felé. Van, akinek ez sikerül, és világszerte keresett modell válik belõle, másokkal a mai napig valamelyik tévécsatorna mûsorában találkozhatunk. Olyan is akad, aki hátat fordított a szépségiparnak. " stb. Ennyi a Csillára vonatkozó rész.
Örömmel veszünk minden kritikát.
tudod, legfőbb indok az IDŐHIÁNY, tk. munka mellett lehet csak csinálni, este, hétvégén. . .
Fotók még vannak, most szkenneltem be újakat, a hétvégén felkerülhetnek.
Újságcikk is van még a tarsolyunkban nagyon sok.
És még rengeteg van, ami nincs is meg, mert 3 év átnézése került 1 évi munkánkba, hisz csak szabadidőnkben csinálhattuk.
Mindazonáltal örülök, hogy tetszik nektek a honllap, ez Viviennek is szól, meg Arduinnának is :-)
Ha feliratkoztok a hírlevélre a honlapon, akkor kaphattok rögtön értesítőt, ha van valami változás.
Hiányosnak tartom a gyerekkorát, a verseny utáni személyes 'élményeit' kevésnek tartom a fotókat, stb.
Jó lenne több újságcikket elolvasni. Lehet csak ennyi állt a rendelkezésetekre.
Bevallom nem nagyon láttam a Csillához hasonló szép lányt azóta sem. A mostani királynők hozzá képest túl "műviek". őrajta aztán tényleg nem alakított semmit a plasztikai sebész kése és a sminkje is elég szolíd volt.
Megnéztem a honlapot. Fantasztikusak vagytok! Nagyon sok energiát és munkát fektettetek bele, igazán színvonalas oldal lett. :-)
az angol nyelvű verzió fordítása folyamatban van, szerintem kb. 2 hét, és egy rövidített verziója felkerülhet, ha minden jól megy.
Már nagyon szeretnénk, ui. a statisztikában (a számlálóra kattintva) lehet látni, hogy rengeteg országból nézik szerte a világon a honlapot.
A régi újságcikekket az Országos Széchényi Könyvtárban találtuk! Nem volt egyszerű , szerintem több ezer oldalt átnyálaztunk, mert csak sejtéseink voltak melyik újságot kell keressük.
Örömmel láttam, hogy én voltam a 9988. látogató a honlapon. :)) Még 12 és 10000!!!!!!
A korridor. hu-n írtam már, de most is írom, hogy nagyon-nagyon fantasztikus, hogy ezt megcsináltátok.
Nekem nagyon tetszik.
Kérdésem: a nagyon régi (pl 1985-ös) cikkekre hol bukkanataok rá?
2. Kérdésem: az angol nyelvű oldal mikor lesz kész?
Sziasztok
Szombaton voltunk Csillánál. Szép volt az idő, szép rendben van a sír, vittünk egy szál virágot.
A honlapra érkezett egy kedves levél az "Emlékezések" rovatba, ha van kedvetek, nézzétek meg.
http://www. molnarcsilla. hu
Dilla
Tamási Áront a stílusa, a csodálatos nyelvezete, és a fantasztikus humora miatt szeretem. És még sorolhatnám.
Hány neved van?
Nagyon szép a molnarcsilla. hu honlap!!és látom már rengeteg vendégetek volt!Csak egy kérdés:miért szereted annyira Tamási Áront?
Üdv és sok sikert a site-hoz:Bayeux