Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hárman párban ?

Lucsia
Létrehozva: 2005. szeptember 29. 09:35
Sziasztok !

Lehet, hogy sokan meg fognak botránkozni, ha elolvassák ezt a levelet, de nem bánom, legyen. A kérdésem - kérésem a következő :
Én egy férjezett, két gyermekes családanya vagyok, családi életünk rendezettnek és boldognak mondható, eltekintve a kisebb, mindennapi problémáktól. Ami a szexuális életünket illeti, mindig a férjem volt a bátrabb, kezdeményezőbb, bennem mindig elég sok gátlás volt, amit neki sok türelemmel és kitartással sikerült oldania. Becsülöm őt ezért, mert sok férfi talán inkább más nő után nézett volna, ő viszont velem akarta elérni azt, hogy a szex változatosabb és izgatóbb legyen köztünk - hisz lassan 20 éve vagyunk házasok, és ennyi év után már nem árt bedobni új dolgokat, hogy ne laposodjon el az egész. Olyasmikre gondolok, mint pl. szexis fehérnemű, segédeszközök, fényképezés, és a hagyományos szexen kivül O/A is. És most a lényeg : a férjem leghőbb vágya egy ideje már, hogy engem egyszerre két férfi kényeztessen, ő + még valaki, akit én választok ki, számára ez rendkivül izgató lenne. Dolgozik is rajta már egy ideje, hirdetést adott fel az interneten, csatolt hozzá néhány fényképet is /arc nélkülieket/, és hát mit mondjak, rengeteg a jelentkező. Bevallom, a gondolat engem is izgat, de ahhoz már nagyon gyáva vagyok, hogy a valóságban ezt meg merjem tenni.
Arra kérek mindenkit, akinek van ilyen jellegű tapasztalata, ossza meg velem. Köszönöm. Lucsia


  1. 2005. szeptember 29. 16:08248.
    remélem, de én a nyitott házasságra értettem, ha más nem véletlenül biztosan felfog olyasmit, amit nem kellene. Mondjuk mennyivel könnyebb nyitott "házasságban", nem kell hűségenek lenni, vágyakat elfojtani, ellenállni, csak élni az ösztönöknek.....ja kérem így könnyű a házasság:-) mellesleg az ilyen kapcsolatok soem tartósak, vagy mert valaki másba szeret bele, vagy annyira összezavarja az embereket érzelmileg, hogy totál kiégnek...
    előzmény:
    macskoszka (244)
    2005-09-29  16:03
  2. 2005. szeptember 29. 16:07247.

    A gyermekem még csak 5 éves és nyilván még nem tud semmit.

    Nem előtte dugunk, valóban. 

    előzmény:
    macskoszka (244)
    2005-09-29  16:03
  3. 2005. szeptember 29. 16:06246.
    A nyitott házasság nálam az, ha külön utakra is tévedtek...
    előzmény:
    nőspasi (241)
    2005-09-29  15:54
  4. 2005. szeptember 29. 16:05245.
    Nem félek. A gyermekem őszinteséget, bizalmat és szeretetet lát, nem pedig hazugságot, mint sok helyen ahol titokban csinálják a felek. Tudom....tudom...ideális családban nincs senkinek senkije még a fejben sem...de a párkapcsolatok hosszútávon nem erről szólnak és nem ideálisak.
    előzmény:
    vadmacs (243)
    2005-09-29  16:01
  5. 2005. szeptember 29. 16:03244.

    Mondjuk gondolom nem gyerek előtt dugnak...

    előzmény:
    vadmacs (243)
    2005-09-29  16:01
  6. 2005. szeptember 29. 16:01243.
    Ha nektek jó, bár ezt nem házasságnak nevezném....nem félsz, hogy a gyerek ilyen családmodellt lát maga előtt?
    előzmény:
    nőspasi (241)
    2005-09-29  15:54
  7. 2005. szeptember 29. 16:00242.
         
    előzmény:
    macskoszka (240)
    2005-09-29  15:49
  8. 2005. szeptember 29. 15:54241.

    Mi ugyan nyitott házasságban élünk, de mi is szoktuk 3-asban is, 2F+1L felállásban is. Hát bizony engem is izgat, ha a feleségemet mással látom. Nem vagyunk egyformák.

    Attól még nagyon mély, boldog, stabil és szeretetteljes a kapcsolatunk bármily' hihetetlen is. Bármikor meghalnék a páromért azonnal, annyira imádom Őt.

    A topiknyitót izgatja a dolog és szeretné is szerintem, csak némi erőt gyűjt, hogy megtegye.

    A lényeg, hogy erőltetni nem szabad semmit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2005. szeptember 29. 15:49240.
    specko a sertésól réme  
    előzmény:
    aditte (235)
    2005-09-29  15:43
  10. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 15:49239.
    Ezért érdemes volt hozzászólni..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989202 (234)
    2005-09-29  15:41
  11. Torolt_felhasznalo_276105
    Torolt_felhasznalo_276105
    2005. szeptember 29. 15:49238.
                   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989202 (234)
    2005-09-29  15:41
  12. Torolt_felhasznalo_276105
    Torolt_felhasznalo_276105
    2005. szeptember 29. 15:48237.
               
    előzmény:
    aditte (232)
    2005-09-29  15:36
  13. 2005. szeptember 29. 15:45236.

    hehehehehe

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989202 (234)
    2005-09-29  15:41
  14. 2005. szeptember 29. 15:43235.
    Oh, bocs, találgattam...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989202 (234)
    2005-09-29  15:41
  15. Torolt_felhasznalo_989202
    Torolt_felhasznalo_989202
    2005. szeptember 29. 15:41234.
    Ezt nem tudhatod speckóról.
    előzmény:
    aditte (232)
    2005-09-29  15:36
  16. 2005. szeptember 29. 15:36233.
    Mert ezt olvastuk ki a nyitó hsz-ből...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (231)
    2005-09-29  15:31
  17. 2005. szeptember 29. 15:36232.
    Sztem nem "meri vagy nem meri" kérdése... vagy van akkora vágy, hogy mindent elsöpör, vagy nincs...
    Te sem dugsz meg gondolom egy malacot, nem azért, mert nem mered, hanem, mert nincs meg benned a vágy...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (230)
    2005-09-29  15:29
  18. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 15:31231.

    Ez igaz, de azt alapnak vettem, hogy élvezik, ha már csinálják.

    Ti meg úgy vettétek, hogy neki ez kényszer.

    előzmény:
    aditte (229)
    2005-09-29  15:29
  19. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 15:29230.
    Valaki megvalósítja, valaki aki mer, nem te.
    előzmény:
    aditte (223)
    2005-09-29  15:11
  20. 2005. szeptember 29. 15:29229.
    Mondta, hogy szereti? Azt írta, hogy csinálják... nem biztos, hogy szereti...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (228)
    2005-09-29  15:23
  21. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 15:23228.

    Szende kis Lúcsia szereti az anált.

    Milyen jó lenne filmcímnek..

    előzmény:
    aditte (226)
    2005-09-29  15:16
  22. 2005. szeptember 29. 15:20227.
    Tizesével habzsolod a Rudikat???  
    előzmény:
    aditte (223)
    2005-09-29  15:11
  23. 2005. szeptember 29. 15:16226.
    Hogy Lucsia gátlásos, szende és a férje pedig egy szexőrült!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (225)
    2005-09-29  15:15
  24. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 15:15225.

    Jó, hát ezt tudjuk, hogy van esélye annak, hogy a kapcsolat elromlik, de ez bármikor megtörténhet, ha meg befőttesüvegbezárod, akkor meg biztos, hogy megtörténik.

    Szóval amit tudunk, hogy erős hatások érik mindkét felet, ami megjósolhatatlan kimenetelű lesz. De szerintem éppen ezért izgatja annyira az embereket.

    Mit tudunk még ezen kívül?

    előzmény:
    szőkenő (220)
    2005-09-29  15:07
  25. 2005. szeptember 29. 15:14224.

    Többek között az, hogy nem osztozkodunk, és nem azért mert a másik nem akarja, hanem mert egyikőnk sem. És szőkenőnek igaza van, ha Lucsiának ez természetes lenne, tényleg vágyna rá, akkor megtenné és nem vadidegen emberektől kérne tanácsot, mert nyilván ismerősökkel sem beszélni erről (ha egyáltalán létezik Lucsia) ennyi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (221)
    2005-09-29  15:07
  26. 2005. szeptember 29. 15:11223.
    Most is pl. befalnék vagy 10 túrórudit, mégsem teszem...   neeeem, nem olyan túrórudit!!!  
    előzmény:
    aditte (222)
    2005-09-29  15:10
  27. 2005. szeptember 29. 15:10222.
    Oh, engem hány olyan dolog izgat, amit tudom, hogy soha nem fogom kipróbálni... az ember nem teheti (nem teszi) mindig azt, amit szeretne... és talán ez jól is van így... csúnya dolgok sülnének ki belőle... álmoknak is hagyni kell vmit, nem szabad mindent megvalósítani...
    Más álmodozni és más meg is valósítani...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (221)
    2005-09-29  15:07
  28. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 15:07221.

    1. A divatot ki nem xarja le.

    2. Ha ti nem osztozkodtok, nem osztkozkodtok, de a kérdésem az volt, hogy számodra mi a mély kapcsolat.

    3. Lucsia is írta, hogy izgatja a dolog.

    előzmény:
    vadmacs (218)
    2005-09-29  14:58
  29. 2005. szeptember 29. 15:07220.
    Abban igazad van, hogy egy igazi, nagyon őszinte kapcsolatban  minden megengedett ami mindkét félnek kellemes és kívánatos, de az a kapcsolat nem jelenik meg itt topikokon, tanácsokat kérve. Ezt az ember mélyen, őszintén megéli a párjával s együtt megoldják a felmerülő problémákat is. Egy ilyen kapcsolatban nincsenek kételyek és félelmek, hogy valamit nem jól csinálnak, vagy valamit nem mernek. Lucsiának kételyei vannak, hogy szabad-e engednie a férje óhajainak, mert fél, hogy lelkileg sérülhet őmaga és a házassága is, ha nem jól jönnek ki belőle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (216)
    2005-09-29  14:51
  30. 2005. szeptember 29. 15:04219.
    Sztem a hárman párban vagy mégtöbben egy felszínes dolog... csak akkor lehet megtenni, ha senkihez sem kötnek érzelmek, ha egy játéknak tekinti mindhárom (több) fél az egészet... ha szórakoznak, próbálgatják magukat, a szárnyaikat, a vágyaikat... életkortól függetlenül...
    Akkor van baj, ha ez a vágy benne van az emberben és nem múlik el, hiába van kapcsolata... csak akkor a másik félnek is benne kell lennie... és itt jönnek a zűrök, mert lehet, hogy a másik csak azért csinálja, mert rábeszélik, félti a kapcsolatát, ha nem teszi meg, a másik félre fog lépni, ha nemet mond, fél, hogy nem felel meg a kedvesnek, aki majd keres olyat, aki megteszi neki stb stb...  az teljesen más, hogyha mindkét fél alapból annyira szexcentrikus és próbálkozó, hogy az a normális, ha egyik 7en műfütyiket vesznek, a másik 7en hárman vannak, 2 hónap múlva a swinger klubban a sötét szobában 20-an, 1 év múlva a pasi nyalogatja a tűsarkú csizmáját a csajnak stb stb... de a lényeg: MINDKETTŐNEK AKARNIA KELL!
    Én nem az ellen vagyok,  hogy csinálják... és nem is irigykedem és prűd sem vagyok... csak az idegesít, hogyha az egyik (legtöbbször a pasi) kitalál ilyesmit, szegény csaj pedig nem mond neki nemet, pedig tulképp nem szeretné kipróbálni... lehet, hogy izgatja (mint Lucsia is írta), de odáig nem menne, hogy kipróbálja...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (216)
    2005-09-29  14:51
  31. 2005. szeptember 29. 14:58218.

    A reakcikat nem számíthatod ki, minek csak divatból kísérteni a sorsot, pláne, ha nem is érez iránta késztetést az ember. Tudod más a valóság és más a pornó film, meg a fantázia... nagyon más

    Én nem vágyom semmi hasonlóra, a párom szintén nem, más férfi hozzám érjen? Lenne balhé, nem osztozkodik 

    ráaádsul nyilvánvaló, hogy ez csak Lucsia férjének a vágya és nem Lucsiáé

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (216)
    2005-09-29  14:51
  32. 2005. szeptember 29. 14:54217.

    "Mert kínaival még sosem voltam" -mondaná a férj  

    előzmény:
    aditte (208)
    2005-09-29  14:03
  33. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 14:51216.

    Egy mély kapcsolatban nem félsz attól, hogy baj történik. Szerintem. Ismered a másikat, és fel meritek fedezni a legmeredekebb vágyaitokat, érzéseiteket, problémáitokat is.

    Nektek milyen egy mély kapcsolat?

    előzmény:
    aditte (215)
    2005-09-29  14:30
  34. 2005. szeptember 29. 14:30215.
    Én is teljesen így gondolom...
    előzmény:
    vadmacs (213)
    2005-09-29  14:22
  35. 2005. szeptember 29. 14:23214.
    csak jött egy nagyon friss nick ecsetelni a dolog szépségeit, mintegy téged támogatandó..... és ugye fél órája regisztrált, felmerült a gyanú..... 
    előzmény:
    mozlika (212)
    2005-09-29  14:14
  36. 2005. szeptember 29. 14:22213.
    "Ehhez nem elég mély a kapcsolatunk, hogy ilyen egyáltalán szóba kerüljön" Na látod ebben tér el alapvetően a véleményünk. Szerintem ez éppen egy mély kapcsolatba nem fér bele, egy lazába talán... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (211)
    2005-09-29  14:13
  37. 2005. szeptember 29. 14:14212.
    Nem értem......Mit csináltam az új nickel?????  
    előzmény:
    vadmacs (204)
    2005-09-29  14:00
  38. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 14:13211.

    Én nem vágyódok most aziránt, hogy 2 faszival legyen egyszerre.

    Ehhez nem elég mély a kapcsolatunk, hogy ilyen egyáltalán szóba kerüljön.

    előzmény:
    aditte (210)
    2005-09-29  14:04
  39. 2005. szeptember 29. 14:04210.
    Akkor mondd a te véleményedet, mert azt még nem hallottuk...
    ha téged izgatna egy ilye ndolog, hogy a csajod egy másik pasival is van, közben te nézed, akkor megpróbálnád rábeszélni? Akkor is, ha ő nem akarja esetleg?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (206)
    2005-09-29  14:01
  40. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 14:04209.
    Én, és gondolom ti is sokkal szívesebben láttok pozitív véleményeket, de egyeseket ez nem érdekel, nyomják a negatív dumájukat.
    előzmény:
    aditte (205)
    2005-09-29  14:00
  41. 2005. szeptember 29. 14:03208.
       
    vagy a pasira is ő beszélné rá... Lucsiának pl. egy fekete nagyfarkú kellene, de a férje egy kínaival akarja összehozni...    
    előzmény:
    szőkenő (203)
    2005-09-29  13:57
  42. 2005. szeptember 29. 14:02207.
    Hihi, és ha most itt 50 féle hozzászólásból 26 lenne jó és 24 rossz, akkor összeszámolja és azt választja, ami a több???   Ezt mindenkinek magának kell éreznie, hogy belemenne-e egy ilyenbe... ezt (főleg egy ilyet) nem szabad hozzászólások alapján eldönteni...
    előzmény:
    szőkenő (201)
    2005-09-29  13:55
  43. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 14:01206.
    Persze, de talán akkor van értelme annak, hogy itt beszélgetünk, ha nem csak szajkózzuk a magunk véleményét, hanem a másikat megpróbáljuk megérteni.
    előzmény:
    aditte (202)
    2005-09-29  13:57
  44. 2005. szeptember 29. 14:00205.
    Jaja, itt is írnak mindenfélét, hogy a fogigyogyó vagy a spirál stb stb ilyen sz@r meg olyan sz@r... van, akinek bejön, van, akinek nem... ennyi...
    De ha egyszer az ilyen dolgokról nekem pl. csupa negatív dolog jut eszembe, akkor miért írjak pozitívat?? Akkor csak negatívot tudok írni, nem??
    előzmény:
    szőkenő (201)
    2005-09-29  13:55
  45. 2005. szeptember 29. 14:00204.

    mózlika, ugye nem azért regisztráltad eme új nicket fél órája, hogy minket félrevezess? 

    Persze lehet, hogy csak tévedek 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_240940 (197)
    2005-09-29  13:52
  46. 2005. szeptember 29. 13:57203.
    Miért ne lehetne mindegy. Nem ő fog dugni vele.   Hogy más meg kivel dug, mi köze hozzá?   Az volna szép, ha még ebbe is beleszólna.
    előzmény:
    aditte (193)
    2005-09-29  13:47
  47. 2005. szeptember 29. 13:57202.
    Lehet... amúgy nem akarlak meggyőzni, azt mondasz, amit akarsz, úgy, ahogy itt bárki...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351098 (199)
    2005-09-29  13:54
  48. 2005. szeptember 29. 13:55201.
    Hát nyilván emberi sorsokat nem NLC-s véleményekre kell alapozni  , az hogy a többség mit tart helyesnek, s közben kinek-kinek mi a jó........ nincs szoros összfüggésben, szerencsére.
    előzmény:
    sportmóki (195)
    2005-09-29  13:50
  49. 2005. szeptember 29. 13:54200.
    Pontosan!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_276105 (196)
    2005-09-29  13:50
  50. Torolt_felhasznalo_351098
    Torolt_felhasznalo_351098
    2005. szeptember 29. 13:54199.

    Nem győztél meg.

    Amúgy rám tök negatív hatással van, amikor valaki azt bizonygatja, hogy xy biztos nem boldog, meg, hogy hú ez neki biztos kudarcélmény lesz.

    Lehet, hogy sokkal mélyebb a kapcsolatuk, mint a tiedé a barátoddal, és mondjuk sokkal boldogabb is.

    előzmény:
    aditte (194)
    2005-09-29  13:49

Címlap

top