Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Magyarnak lenni külföldön
2005-09-15 13:111.
Létrehozva: 2005. szeptember 15. 13:11
Sziasztok!
Nagyon szeretnék olyan magyarokkal megismerkedni, akik nem külföldön születtek de ott élnek.
Itt én, mint magyar elég egyedül vagyok, kiváncsi lennék ti hogyan tudtok más kulturával, idegen partnerrel, nem otthon jól kijönni. Én nem itt nőttem fel de most már itt van családom.
Talán sikerülne egy kis társaságot összeszedni, a többi fórumon
már összeszoktak a többiek, lehet,hogy nekünk is sikerülne.
Jelentkezz ha egyedül vagy és főleg külföldön magyar.
ui.: én Skandináviában élek.
Nagyon szeretnék olyan magyarokkal megismerkedni, akik nem külföldön születtek de ott élnek.
Itt én, mint magyar elég egyedül vagyok, kiváncsi lennék ti hogyan tudtok más kulturával, idegen partnerrel, nem otthon jól kijönni. Én nem itt nőttem fel de most már itt van családom.
Talán sikerülne egy kis társaságot összeszedni, a többi fórumon
már összeszoktak a többiek, lehet,hogy nekünk is sikerülne.
Jelentkezz ha egyedül vagy és főleg külföldön magyar.
ui.: én Skandináviában élek.
Sziasztok!
Most egy gyors osszefoglalot keszitek az angol oktatasi-nyugdij rendszerrol. Mivel eleg altalanos a valaszom, ezert nem megy priviben.
Szoval az oktatas. A szeptemberi kezdetu tanevre elozo ev dec-januarjaban kell jelentkezni (ez attol fugg, hogy ovi, also-felso tagozat vagy gimi) es 3 honap, mire megerkezik a valasz, hogy valakit oda vettek-e fel, ahova menni akart.
Most aprilkis elso hetfojen keso este lehet errol tudni eloszor. Mivel mar keso jelentkezni szeptemberre en azt javaslom mindenkinek, hogy varja meg aprilis 2. hetet. Akkor setaljon be a kozeli iskolakba, hogy naluk betelt-e a letszam, vagy erdeklodjon a helyi oktatasi kozpentban, hogy melyik iskolakban van meg hely. Ahol maradt hely, azok kozul kell a legjobbat valasztani.
Igen sok magyar megjarta (en vagy 5-6 ismeros csaladrol tudok), mivel nyaron-osszel koltoztek Angliaba igy a gyerekuk tobb honapos kesessel, alacsony nivoju, lakohelyukhoz nem a legkozelebbi iskolaba kerult.
Masik kerdes a nyugdij. Angiaban 30 evvel szerezheto maximalis osszegu nyugdij. Ha ennel tovabb dolgozik valaki sem kap tobbet, illetve ha kevesebbet dolgozik, akkor kb 65 eves koraban ennek a tortreszet kapja meg. Pl 17 ev munkaviszonnyal 17/30-ad reszet.
Magyarorszagon fizetett nyugdij is bele szamit az evekbe, nem veszik el! Anyak nyugdijaba beleszamit a gyereknevelesi resz, ami a gyerek 10 eves koraig biztositott.
Az emberek nem varjak a nyugdijat bizonytalansagban, hiszen egy a nyugdijbiztosito egyenre szabottan keresre kikuldi a sajat nyugdijas eveiden alapulo szamitast.
Lamia, irigyellek a 25 fok miatt... mondjuk mostmar lassan nalunk is melegszik az idö, de ma pl 8-9 fok ha volt, es bar szepen sütött a nap, de q.va hideg szel fujt...
Ma fürödni voltunk, termalvizbe, nagyon jol ereztem magam, vegre igazabol tudtam lazitani ! :)
neki nem is kellett volna a bizi csak az hogy másik osztályba lépett
Lamia pont ma hivtuk a pasast hogy hétfőn jöjjön a fütéssel 10 fok fölé nem megy a meleg oda kint
itt is % -os rendszer van
Nahat en erre en abszolut nem tudok valaszolni, kb fel evet dolgozatam egesz eletemben, azt sem hivatalosan...
Leatitia: fordittass, biztos kerni fogjak! MArmint itt igy mukodik, de biztos mashol is.
Feletek hogy osztalyoznak az iskolakban-?
Nalunk 17-30ig, na ez tenyleg nagy hulyeseg szerintem. En kaptam egy 28-ast valamelyik nap egy vizsgara, ilyet se kaptam meg....
KEpzelejetek matol nem futunk, 25 fok van a lakasban futes nelkul is
Hurra tavasz
Mit filoztok ezen a nyugdij-ügyön ? Jövöben ugyis vilagvege lesz, vagy nem ?!
Otthon nekem is majd 20 evem van, itt nagyon bele kell huznom, hogy meglegyen a 15 (Haly szerint 20 !)... de egyelöre meg semmi suhunn, ugyhogy nem is stresszelem magam tovabb ezzel a dologgal, majdcsak kialakul !
Addig is együnk-igyunk, elvezzük az eletet ! :)))))
Mit filoztok ezen a nyugdij-ügyön ? Jövöben ugyis vilagvege lesz, vagy nem ?!
Otthon nekem is majd 20 evem van, itt nagyon bele kell huznom, hogy meglegyen a 15 (Haly szerint 20 !)... de egyelöre meg semmi suhunn, ugyhogy nem is stresszelem magam tovabb ezzel a dologgal, majdcsak kialakul !
Addig is együnk-igyunk, elvezzük az eletet ! :)))))
Jó dolgotok van ám nektek odakint!Itt 40 év után kapsz teljes nyugdíjat.15 év után (vagy 20 most??? már nem is tudom) vagy jogosult egyéltalán nyugdíjra..
A bizonyítványt tuti le kell fordíttatni. Csak ezért mert minden szart le kell általában
Sziasztok!
Megint a melóból én megint nincsenek ikonjaim! :S
Edi! Köszi a névnapi köszöntést, utólagosan neked is nagyon boldog névnapot! (Bocsi, most vettem csak észre az üezeneted)
Nem vesznek el az évek. Pillanatnyilag ez úgy megy, ha elmegy az ember nyögdíjba, akkor a ledolgozott évek után kapod otthonról is, meg onnan is, ahol vagy a nyugdíjat.
Čn szart sem kapok otthonról, nekem csak 4 évem van otthon, de itt már 21 és megmondom öszintén, inkább kérem a teljes eurós nyugdíjat, mint a fele-felét :XD Itt nekem mondjuk meg lesznek teljesen az éveim, ha megérem!
Belgus! Minek is 2 bizonyítvány a gyereknek???? Különben nem kapja meg otthon, mert más tantárgyak is vannak, pölö a magyar ugye, amit Belgiumban nem tanul, tehát nem értékelhetö. Viszont ugye elismerik a bizonyítványt otthon teljes egészében. Szép is lenne, ha nem :D Képzeld el a 18 éves gyereked kezdi otthon az álltalánost! :))))))))))))
én még egy napot se dolgoztam itt de sztem összeadódnak.
A magyar suliba például úgy mondta az igazgató ha minden évben elküldöm a bizonyitvány másolatát neki a kkor a gyerek ugyanúgy megy tovább mint itt tehát ugyanugy megkapja majd a magyar bizonyitványát mert elvégezte itt a sulit.Mert eu tagállam vagyunk.
ha túrórudiról van szó akkor nem érdekel a fogyó kúra
Ide bármilyen tengeri herkentyű is jöhetvagy csúszómászó na jó az nem de csiga hmmm miért is hizok mindig
Edi én több mint egy éve mindennap de a hasamról így se megy le
Ma gyönyörü idö volt, egesz nap, igazi tavasz ! Sajna, hetvegere megint lehülest mond, de addig is kihasznalom a lehetösegeket es amig csak lehet kinn vagyok...
Szegeny cicam nem talaja a helyet, hianyzik neki az udvar, a fara maszkalas, itt be van zarva a lakasba, tiszta buskomor lett :( fel kijönni az udvarra, mert mindig van valami zaj, valaki eppen jön vagy megy...
Reméljük hogy minden rendben lesz férjed munkahelyén, manapság ugye örül neki az ember mint majom a farkának
Ez tök jó hogy ki tudtáok adni a házat és ráadásul még valaki otthon ism eri is őket
Sztem nem fog elveszni egyik sem.
Én nyáron költöztem ki Németországba, München környékére (van onnan vki?), most éppen itt vagyok Magyarországon - szóval mikor kimentem, megkérdeztem a Nyugdíj Intézettől v. mi a neve :-) és azt mondta a nő, h. nem veszik el. Én is 2o évet dolgoztam Magyaro-n, sajnálnám ha "hiába".
Sziasztok, megjöttem ! :)
Kepzeljetek, egesz veletlenül sikerült kiadni a hazat otthon, 2 egyetemista gyerek fog benne lakni, sogornöm ismeri öket, remelem nem lesz gond ! Igy az utolso napok nagy rendrakassal, pucovalassal teltek, de most legalabb rend van, felcuccoltunk a padlasra, aztan legyen ami lesz !
Turo rudit szamüztem, csak almat hoztunk :)))) es az igazi Rudit : a cicamat !
Ilyenkor tavasszal mindig ramjön a mozgaskenyszer, szeretnek rendszeresen tornazni, mozogni, de ez altalaban 2 honap alatt elmulik... igy nem fog lemenni az a 3 kilo plusz, ami mind a hasamra rakodott...
Parom holnap kezd az uj helyen, szoritsatok, hogy minden rendben legyen !
Ez érdekes én nem tudom, nem vagyok eu-n belül.
Anita nekem a nasik a gyengéim de tényleg jobb lenne inkább virtuálisan.
Itt is jó lenne már egy jó hosszú hétvége, bár ahhoz egy kicsit tavasziasabb idő is kellne.
Jol tudjatok, ami nyitva van nyersen az nem jo, ami nem nyilik ki fozes utana az is dobas... Amugy a legjobb hallal nem kagyloval, nekem bejon de kagyoval is de olyan ures ize van.... valami hianyzik. MEg olyan keves is.
Kaloriara nekem sincs szuksegem....inkabb le kene adjak 5kg-t, neki is fogok egy kis mozgasnak a kov hettol, mar be van tervezve.
Kiprobaltam a turogmobocot hamsan es ricotaval is...a igazi turoval jobb! Bar mar alig emlexem az izere:(
NA nem birok tovabb irni, gyerkoc olyan kivancsi most hogy meggyogyult hogy nem latom a kepernyot a fejetol, meg rault a kezemre...
Puszi mindenkinek.
Lamia:Jaj, köszönöm szépen !! Főképp , hogy ilyen gondjaid vannak!! Remélem a gyerkőc azóta már sokkal jobban van!! Iszonyú , mikor az ember tehetetlenül nézi , hogy a "szeme fénye " beteg.
Én a picinek virtuális Túró Rudi képében küldök energiát
Gyógyuljatok meg minél hamarabb!
Fatko: A sikerélmény az sikerélmén , bár teljesen igazad van abban , hogy mindenkinek mást jelent. Nekem elég az is , ha olyan dolgot tudok kitalálni , amivel jó értelemben meg tudok hökkenteni ,ki tudok billenteni a rosszkedvéből valakit és örömöt tudtam vele szerezni .
Jesszus ,ez úgy hangzott ,mintha szent lennék...,pedig nagyon nem.
Ezt a gnoccit ki fogom próbálni ,nagyon jól hangzik.
...és az is hogy nálunk 4 napos hosszú hétvége lesz. Ez meg engem billent egy picit a jókedv irányába.
Mennem kell , aerobik(gerinckoncepció) órám lesz. Egy pici energiát én is küldök onnan nektek. Ott sok felszabadul ám .
bár nem vagyok egy nagy kagylóevő és még nem is ettem de nem is fogok soha én ugy tu dom hogy azokat kell kidobni ami még főzés után sem nyilt ki
Tök jó azért hogy ilyen jól megtanult a férjed magyarul, bár néha nem hátrány ha nem ért mindent.
a kagylónál nem az a rossz ami már nyitva van?
bár mi azt csak a sogornőmnél szoktunk enni de én mindig úgy tudtam ha nyitva akkor kuka
de régen ettem tejbegrizt
Jaaa azuram nagyon jól beszél már magyarul érti is szépen ha nem hadarsz sőt most már ő lett a tolmács az építkezésen ugyanis szinte az összes munkás magyar és nem nagyon beszélnek a csapatok más nyelven és amikor kézzel lábbal mutogatnak már rákérdez (az én tanácsomra) hogy milyen nyelven tud beszélni így gyorsan kiderűl hogy magyarul .
egyszer azon röhögtem egy napin keresztűl hogy uj pasi jött az építkezésre akiről csak annyit tudott hogy román nemzetiségű.3 napig mutogatott neki merre mit kell csinálnia és még nem volt lift a házba igy lépcsőn járkáltak az 5. emeltre meg le.mire 3. nap mondja a pasinak és hol laksz amugy ? mire a pasi beszól pont a magyar határnál.ekkor átvált ember magyarra és mondja jaaa akkor te beszélsz magyarultudod ki mutogasson neked
radiátor szerelővel szintén 2 napig vesződött mire meghallota ebédszünetbe magyarul beszélnek.úgy hogy tanácsoltam neki új ember rákérdezni mit beszélsz és meg könnyíted a dolgot és mivel azért neki is van egy nagy főnőke aki olasz de csak angolul és franciául beszél már reggel főzi a kávét embernek hogy ugye ellmondasz mindent a magyaroknak?
Viki nincs ott gríz??MOndjuk itt sem csinálnak belőle tejbepapit hanem inkább ilyen totálisan sűrű ppudinszszerűséget, mondjuk nem rossz de legalább van búzadara. Tényleg de rég csináltam már tejbepapit
Köszönöm lányok a recepteket, Lamia a kagylós cucc biztos finom lehet csak nem nekem, szerintem a páromon kivül a többieknek sem izlene dehát a fene sem tudja még sosem próbáltam, nekem olyan ronda
Viki de akkor ezek szerint valamennyit beszél azurad magyarul, nem? Az enyém csak értde ha már kissé bevágom a szlenget akkor fingja sincs miről van szó
nekm nincs ra turelmem hogy meg a tesztat is en csinaljam... anyira nem is szeretjuk.
nokedli, de jo.
nekem van buzadaram mert jott magyaro.rol meg regebben egy nagyobb szallitmany. itt sem ismerik...
Koszonom a receptet, mindenem van hozza ugy ma ki is probalom, meg is itthon vagyunk mert gyerkoc meg nem igazan erzi jol magat. Egesz nap az agyban van esz nezi a meseket meg alszik...
En is almos vagyok...
Gnocchi recept, hat en nem vagyok vmi nagy fozomester de altalaban paradicsom+bazsalikom, vagy hussal bolognese amit szoktam kesziteni. Vagy salmone (lazac) megpiritom vajon, rareszelem a fokhagymat es a petrezselymet osszekeverem a lazaccal, gyorsan kell csinAalni mert a fokhagyma megeg es egy kiskanalnyi votkat (vagy feherbort) raontesz, egyet kavarsz rajta mert az alkohol rogton kicsapodik goz fomajaban es raontod a tejszint, osszerotyantod gyorsan, radobod a tesztat vagy gnocchit es kesz. Ezt nem csak lazaccal hanem vongole( kicsi feher kacslok) vagy cozze(nagy fekete kagylok)-val is megcsinalhatod. A kagyloknal ugye amelyik nem nyilik ki az nem jo, ki kell dobni. Nekem ez a kedvencem.
Gnocchit zoldborsoval es tonhallal is keszitenek keves paradicsomszosszal, de mindezek elkeszithetok barmilyen tesztaval is... szerointem az olasz konha nem valami nagy cucc, a magyar sokkal jobb. A gyereknek is ilyestmit szoktam fozni delre abolcsibe, aztan estere ertelmes kaja, ugye este nem eszunk tesztat mert nem egeszseges, itt viszont meg reggelit is lattam teztabol...szornyu.
Amugy olaszban a kagylot csak siman vajban csinaljak, a parom csaladja es a gorog szigetekrol jon allitolag a tejszines recept.
MAs most nem jut eszembe.
mi is készen veszsük ha veszünk de én nem szeretem így marad a nokedli mert azt mindenki imádja.
Emberem nm szokott hallgatózni ha beszélgetek a barátaimmal .szénen elvonulmeg ha elkezdek gyorsan rendesen beszélni úgyse érti szóval ezen nem kell aggódnod van egy barátnőm aki tök természetesen beszél hozzá mindig én meg röhögök mert látom a fején hogy egy kukkot se ért belőle de ezzel én is így vagyok ha elkezd egy olasz beszélni mindig rászólok hogy hé én nem olasz vagyok lehetne lassabban nekem ez valami hadarásnak néz ki és minden 5. szót értek csak meg Jó hozzáteszem én önszorgalomból tanultam az olaszt
ez jó Fati és honnan szedjek búzadarát?én ricottát használok túró helyett az is nagyon finom ha sütibe megy.
Nokedlid nem izlett a fiúknak? küldd ide akkor itt csak tészta tésztával megy
A krumplit főzd meg, és egy krumplinyomón nyomd át. Sózd és borsozd meg, majd apránként add hozzá a lisztet, és keverd el alaposan.
Eleinte a tészta nagyon ragadós lesz, de ahogy az utolsó adag liszttel is eldolgoztad, szépen leválik az edény faláról. Ekkor tedd egy nyújtódeszkára, és még egyszer alaposan gyúrd át.
Oszd kisebb gombócokra, ezeket sodord ujjnyi vastagságúra, és vágd fel két centis darabokra. Lobogó, sós vízben főzd ki a tésztát, majd forrón, vajon átforgatva tálald.Lamia minden gnocchi is meg szósz is piros is meg fehér, már unjuk amit mindig én csinálok, csak ne legyen nagyon faksznisa gejj az nagyon édes, legalábbis azt hittem hogy ez ismert szó de ezek szerint lehet hogy valami dialektusos szleng Újpestről
Hamis túrógombóc:
mondjuk négy kisdobozos natúrjoghurtot felforralsz és belekeversz másfél , két joghurtos doboznyi /tehát ca. a fele mint a joghurt/ búzadarát , kevergetve jó sűrűre főzödl Cukrot annyit raksz hozzá amennyit szeretitek, kihűtöd, gombócokat csinálsz, zsemlemorzsa készistenibár persze nem ugynaolyan mint az eredeti de felidézi.
Kisfiadnak jobbulást
Belgus: jo is lenne ha megtanulna, vagyis inkabb nem, orulok hogy van egy titkos nyelvem a baratnommel
Kiraly akkor tudsz olaszu, tok jo... en is
Fatko: mi nem vagyunk nagy tesztaevok, a gnocchit is kszen veszem a boltban a gyereknek. Milyen receptet szeretnel? A gnocchi elkeszitesehez vagy a salcia-hoz? A hamis turogomboc receptre kivancsi vagyok. Mi az hogy gejj?
Tornaanita: kuldok neked egy kis energiat, bar nekem sincs sok, gyerek beteg lazas egy hete mar, ilyeszto az allapota, orvos egyartalan nem erdeklodo, elvittem a korhazba ma reggel...
Olaszban tobb a szemet az utcan mint Magyaro.n, ez nyugtasson, van rosszabb
Nokedlim nem aratott osztatlan sikert itthonmég a ravioliti is ki ak arom próbálni
Anita szerintem a legtöbb embert motiválja asiker nem az a gond hanem hogy egyre nehezebb sikereket elérni manapság és én nem is csodálom hogy az emberek egyre elkeseredettebbekpersze a siker is mindenkinek mást j elent, nagyon egyénfüggő ez az egész hogy ki mitől boldogde nem akarok most itt filozofálgatni
Hoppá! Csak a lényeget hagytam ki : szerintem én az a kihalófélben lévő "állatfajta " vagyok , akit a sikerélmény motivál. ...de mostanában annyi elkeseredett emberrel találkozom , hogy elfogy az energiám.
Pedig régen sokkat tudtam adni... és visszakapni.
...pedig annyira reméltem , hogy sikerül annyira megszeretnie az ottani életet,lesz rá ideje , hogy azt mondja: megyünk. Halálom , hogy itthon annyira nem foglalkoznak a környezet tisztaságával , az utak állapotával ...a kukákból r... gyerekek ugrálnak ki szanaszét szórva a benne lévő őket nem érdeklő dolgokat.
Nem ismerhetem az osztrák helyzetet, de biztos vagyok benne , hogy nagy a tisztaság és azt aki dolgozik ( na nem ,akkor , ha külföldi ) , megbecsülik. Egy pedagógus aki , aerobik edzőként dolgozik másodállásban ott úgy gondolom , meg tud élni, nem küszködik , minden nap anyagi gondokkal. Itt nálunk valamit nagyon elrontottak , és biztos ,hogy nem az én életemben hozzák rendbe ... Optimizmus Hajrá!!!!
Azért nagyon örülök , hogy nektek sikerült!!
Sziasztok
Mi görögül beszélünk felnőttek egymással itthon, a fiaimmal magyarul ha tanulunk v. itt vannak mások is akkor norvégul, de jól beszélnek görögül is. A magyar is jól meg , nem tökéletes de aki akarja az megérti őket és ők is, persze ha kivágom a szlenget akkor néha csak pislognak nagyokat, sok magyar szinkronos filmet is néznek az is segít.
Egymás között főleg most hogy már mindegyik sulis leginkább norvégul dumálnak.
Lamia a török édességek is olyan gejjek akkor ezek s zerint? Kár hogy ilyen régen nem tudtál hazamenni, én ugye túrórudi nem érdekel de a túrógombot pl. imádom és itt sincs ugye túróviszont kaptam egy hamis túrógombóc receptet, azt megszoktam néha csinálni
Viki nem szereted ezt a kaját, nagyfiam kitalálta csináljunk gnoccit, de eredetit szóval most mint benfentest téged kérdezlek hogy van valami jó recepted?
Tudod én elvből kötelezővé tettem a magyar nyelvet itthon mert a gyerekeknek meg kell tanulni magyarul nem az én anyukáméknak franciául vagy olaszul.Bár apukám tanulja a franciát de ez más kérdésDe a nagymamám sose fogja ..szóval ha már itt lakunk akkor is kell a magyar és mivel én magyarul beszélek így az embernek is meg kellett tanulnia
De amikor összejöttünk csak az olaszt használtuk de ugye mostmár itt lakunk és herótot kapok a franciától az olaszt használom de a magyar az magyar jó lenne együtt kávézni reggel egy magyarral de mivel ez nem lehetséges így marad az internet és a családom.
Emberednek meg kötelező magyar tanulást ajánlok
Ediflor legyen is túró rudi
NAlunk van minden csak magyar nem... haza nem jarunk mert nincs idonk.
Parom ugye torok, de mi olaszul beszeluk egymassal meg midenki maassal is kb, akivel nem angolul vagy torokul. En is mindd megtanultam.
Na jo, so bar atom van neten kikkel sokszor skypeon beszelunk, nem csak irogatunk. Itt a konziban pedig van egy hegedus erazmuszos srac es egy enekes 3. eves aki mondjuk ritkan van itt, de azert veluk tlizunk idonkent. Regebben rosszabb volt, amikor nem jartam emberek koze hanem csak itthon voltam, egy pici babaval.... idonkent nagyon ki voltam keszulve:(
Ugyhog nem panaszkodok, most mindenfelekeppen jobb!
Na lassan lelkiismeretfurdalasom lesz, hogy nem hoztam nektek turorudit... :)))
Lamia, ti nem jartok haza Mo.ra ? Ha a parod nem tud, akkor elhiszem, hogy szomjazol a magyar szora !
Fati, nalatok otthon milyen nyelven folyik a beszelgetes ?
Szia
Megjott, bejeloltelek
Amugy te tudsz olaszul, ha mar olaszokkal vagy korulveve .
Nalunk csak en tudok magyarul, a parom kedvenc szava a cipo, azon kivul mast nem tud mondani. Afiam pedig emg eleg kicsi hogy komplett konverszaciokat tudjunk vegezni...
Fati akkor emberemnek is csinálhatő nagyon szereti én nem
Lamia én se látok erre magyarokat
Még szerencse hogy itthon csak magyarul beszélünk De lassan fészről kiirtom az összes olaszt mert lopkodják a lovakat tetszikelés nélkül privibe megy a nevem
Belguskam: ird meg az igazi nevedet priviben es felveszlek ismerosnek vagy en irom meg neked, jo?
a torok es gorog kaja kb ugyanojan ugyhogy johettek hozzank is.
en fel ev alatt hasznalok el egy kilo cukrot kb. ha teaznak nalunk akkor fogy vmennyi, meg ha sutok vmit (nagyon ritkan fordul elo). kavet nem iszunk.
Bonamy: udvozlunk teged itt, en is 17 evesen mentem egyetemre.... mondjuk mert nem voltam evvesztes es 4 eves volt a konzi, erettsegi rogton aztan fosuli. Persze mostmeg elsoeves vagyok lasssan 25 evesen egy masikon... felesleges volt a rohanas.
Lilli22: Draga kedves kisasszony es mas kedves holgyek itt a forumon. Ha esetleg erefele jartok ne felejtsetek el hogy en itt elek es irjatok, szinte sosincs lhetosegem magyarokal (nem k...kkal) talalkozni es nagyon megkoszonnem ha szolnatok es talalkoznatok velem. Lehet hogy en lakok a legkozelebb magyaro. hoz mindannyionk kozul, de a legritkabban is jarok haza (5 eve nem ettem turo rudit), es a legritkabban is latok magyart.
Koszonom!