Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátnőt keresek

Barátosnő
Létrehozva: 2005. szeptember 5. 10:28

38 éves budapesti férjezett csajszi vagyok, aki szereti a jókedvet, a filmeket, a beszélgetést, az állatokat és szeretne barátnőt találni, akivel akár levélben, akár személyesen is tarthatná a kapcsolatot. Ennyi idősen már elég nehéz barátnőt találni, olyat, aki valóban barátnője az embernek. Akiben megbízhat, megbeszélheti vele a gondjait, örömeit, akiről tudja, hogy bármikor ott van, fordulhat hozzá és aki szintén számíthatna rám.

Van egy nagy lányom, aki már kezdi a saját kis életét élni, lassan kirepülve a házból. Biztos van köztetek olyan, aki vágyik egy barátnőre, akinek esetleg szintén nagy gyereke van vagy akinek még nincs, de szeretne időnként egy-egy hétvégi duma-partit tartani vagy csavarogni egy nagyot vagy csak éteri kapcsolatban lenni.

  1. 2009. augusztus 11. 16:4164001.
    És egy kis virág nektek, annak örömére, hogy mindjárt hazajöttök.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2009. augusztus 11. 16:4064000.
    Zöld lábú kutty.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. augusztus 11. 16:3963999.

    Fáj a lábam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. augusztus 11. 16:3863998.

    Jó pár perc, de érdemes végignézni, hanggal.

     

    Tök jó figyelni az emberek arcát, ahogy az elején értetlenül, idegenkedve, döbbenten nézik az eseményeket és a végén, amikor felszabadultan, mosolyogva. Hihetetlen, hogy pár perc alatt mekkorát tud változni az ember hangulata.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=7EYAUazLI9k

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. augusztus 11. 16:3763997.
    Kicsit esett a jég.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. augusztus 11. 16:3763996.
    Ilyen forrócsokit ittunk Szentendrén.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. augusztus 11. 16:3563995.
    Szegény kutty, akiből bolondot csinál a gazdája.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. augusztus 11. 16:3463994.
    Vaci és szerelme, a nyuszika.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. augusztus 11. 16:3463993.
    Vacika betegen, pizsiben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. augusztus 11. 16:3363992.
    Nyuszikupac.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. augusztus 11. 16:3163991.
    Ő is az!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. augusztus 11. 16:3163990.

    Láttatok már ilyen picike nyuszit?

    Elaludt a tenyeremben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. augusztus 11. 16:2963989.

    Hú, mindjárt visszajönnek a lányok a szabiról, én meg csak lazsáltam.  Ja, nem is, mert  !

     

    Na egy pár képecske, csak hogy legyen mit visszanézni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_183369
    Torolt_felhasznalo_183369
    2009. augusztus 8. 00:4163988.

    Sziasztok!

    Én 21 éves vagyok és Érd környékéről, vagy Bp-ről keresek korombeli barátnőket! Írjatok privit! Puszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_352308
    Torolt_felhasznalo_352308
    2009. augusztus 4. 15:1763987.

    Sziasztok!

     

    Én  egy 31 éves budapesti lány vagyok,hasonló cípőben járok, valahogy lemorzsolodtak a barátőim,néha nagyon egyedül érzem magam. Jó lenne valaki,akivel tudnánk programokat csinálni vagy csak úgy beszélgetni.Akinek van kedve,írjon!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_102963
    Torolt_felhasznalo_102963
    2009. augusztus 4. 08:4063986.

    Sziasztok.

     

    Én Tolna megyei lány vagyok. És szeretnék barátnőket keresni. Szeretek bulizni, jókat beszélgetni. A kor nem fontos véleményem szerint, mert a közös témát meglehet találni mindenképp. :) Amúgy 23 vagyok. :)

    Szóval ha van kedvetek akkor írjatok bátran. Megadom az msn címem.

    MSN címem: tazi20@citromail.hu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. július 31. 09:4263985.

    Szió!

     

    Ma délelőtt még leszek. Majd csak valamikor este indulunk.

     

     

    előzmény:
    Barátosnő (63984)
    2009-07-31  09:02
  18. 2009. július 31. 09:0263984.

    Hát igen, ezért nem is küzdök olyan nagyon. 

     

    Nem is értem, mitől hízok, pedig ma reggel is csak egy bagettet és egy kis császárszalonkát ettem. 

     

    Két napig nem tudtam jönni, küzdöttem egy nyavalyás táblázattal, de tegnap délután legyőztem.

     

    Gyanítom, hogy viszont most meg te nem leszel, mintha ma utaznátok el, ha jól rémlik.

     

    Aranka is utazik, úgyhogy egyedül maradok.  

    előzmény:
    Edus32 (63983)
    2009-07-30  06:37
  19. 2009. július 30. 06:3763983.

    Az nem jó, hogy ha a lábaid nem bírják a súlyodat.

    Én is úgy hallottam hogy a kor előrehaladtával nehezebb már lefogyni, ráadásul előjönnek a genetikai dolgok.

    előzmény:
    Barátosnő (63982)
    2009-07-29  11:01
  20. 2009. július 29. 11:0163982.

    Apus nálunk is azt mondja, hogy nem kell fogynom, ami jó dolog, de a lábaim fájnak nagyon. Reggel is és este is.

     

    Állítólag a korral jár, hogy egyre nehezebben lehet fogyni és egyre több kiló jön fel az emberre.

     

    Én bőven több vagyok, mint amikor terhes voltam.  

     

    Mindjárt szólok Arankának, hogy ugyan már dugja ide az orrát megint.

    Ma reggel kérdeztem tőle, hogy most megint nem jön fél évig?  

    előzmény:
    Edus32 (63981)
    2009-07-29  09:49
  21. 2009. július 29. 09:4963981.

    Ne is mondd! A múltkor én is lemértem magam, azt hittem rosszul leszek. Majdnem annyi vagyok mint amikor terhes voltam. :(((((

    Próbálkozom fogyni, de sokan mondták hogy így nézek ki jól, és ami a lényeg, Drágám azt mondta ha lefogyok lecserél. Kell ennél jobb érv a fogyókúra ellen????????

     

    De ettől függetlenül engem azért zavar. De mióta abbahagytam a kézit, nem olyan egyszerű lefogyni. Pedig nagyon érdekes, hogy nem is eszem sokat, nem eszem édességet, csak ritkán, sokat mozgok és mégsem mennek le a kilók. Öregszem? Igaz a 8 - 9 körüli vacsorák sem igazán tesznek jót. De mit csináljak? Drágám nem hajlandó egyedül vacsizni és legtöbbször olyankor van időnk rá...... én meg feláldozom magam :D 

    előzmény:
    Barátosnő (63979)
    2009-07-28  13:17
  22. 2009. július 29. 08:4863980.

    Jó reggelt!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. július 28. 13:1763979.

    Én most voltam egy jellem, mert Sharan ment fodrászhoz és mellette van a Meki, ahonnan nem kértem semmit. Még egy árva, nyavalyás hambikát sem.

     

    Muszáj, mert kicsit elszaladtak a kilók. Megmértem magam és ledöbbentem. Basszus, kicsit sok lettem.

     

    De érzem is, mert a lábaim annyira fájnak. Gondolom, nem bírják a hirtelen súlynövekedést.

     

    Úgyhogy most valahogy le kellene adni pár kilót.

     

    előzmény:
    Edus32 (63978)
    2009-07-28  12:00
  24. 2009. július 28. 12:0063978.

    Mellettünk lakóházak vannak és a második szomszédban a volt TSZ. De már nem foglalkoznak ott semmi különössel. EGy cég vette át a helyet, de ők építenek. Lehet messzebbről jött a bűz. MOst már jobb.

    Náthás vagyok, de mégis éreztem.

     

    Koriztunk, tiszta víz lettem és fújt a szél. KÉsz a megfázás. Tiszta táp vagyok mostanában.

     

    Nem is tudom melyik jobb a bűzt szagolni, vagy nyálat csorgatni......

     

    Mostanában így is folyton éhes vagyok. Nem győzök azon agyalni, hogy a pár kiló feleslegemet hogy adjam le. A jó kaja illat biztosan nem segítene benne. Sajna olyan alkat vagyok, hogy még az illatok, a látvány is hízlalnak.  

    előzmény:
    Barátosnő (63977)
    2009-07-28  10:03
  25. 2009. július 28. 10:0363977.

    Akkor én még mindig jobban jártam. 

     

    Itt mellettünk mindig bundás kenyeret süt a nagymama az unokájának reggelente, a felettünk lakó meg olyan finom kajákat, hogy csorog a nyálunk. 

     

    Mi van ott mellettetek, hogy ilyen büdös? 

    előzmény:
    Edus32 (63976)
    2009-07-28  09:49
  26. 2009. július 28. 09:4963976.

    Szió!

     

    El is vettem egy kávét, mert nagyon álmos vagyok. Főnökömnek is épp most főztem egy jó erőset.  

     

     Én is rosszul vagyok az ablakon bejövő szagtól, de emiatt nem mennék át a szomszédhoz. Legalábbis kérni nem. ugyanis ez iszonyat büdös. MIntha trágya és valami rodhadó dolognak a keveréke lenne. :P

    előzmény:
    Barátosnő (63975)
    2009-07-28  08:36
  27. 2009. július 28. 08:3663975.

    Kicsit tovább tartott, de most itt vagyok! 

     

    Kávé, tea: 

     

    Én meg rosszul vagyok, mert valaki rántott husit csinál és bejött a szag, itt terjeng az irodában. Csak egy hajszál választ el, hogy átmenjek a szomszédhoz és kérjek egy kis kostolót.   

    előzmény:
    Barátosnő (63974)
    2009-07-27  13:36
  28. 2009. július 27. 13:3663974.

    Halihó!

     

    Csak bekukk, megyek dolgomra, intézkedni.

     

    Majd jövök!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2009. július 24. 08:0663973.

    Üdv Sharan!

     

    Jó újra látni Téged.

     

    Mi jövő pénteken megyünk ha minden jól megy. Aug. 9 - én jövünk majd haza. 

    előzmény:
    Barátosnő (63971)
    2009-07-23  13:17
  30. 2009. július 23. 14:5363972.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2009. július 23. 13:1763971.
    Edus, ti mikor mentek nyaralni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2009. július 23. 12:2763970.

    Milyen kenyérreceptet keresel?

     

    Csak nem kaptál kenyérsütő gépet?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_167203 (63968)
    2009-07-23  11:59
  33. 2009. július 23. 12:2663969.

    Néddamán, ki van itt?

     

    Már éppen ideje volt, hogy ide tetszett dugni az orrát!

     

    Aztán részletesen tessék visszaolvasni, mert ki fogunk kérdezni Edussal!

     

    És tessék mondani, most már rendszeres résztvevője lesz a topiknak, vagy a következő megjelenése újabb fél év múlva esedékes?  

     

     

     

    A múltkor én is elmentem ahhoz a lányhoz, akit meséltem neked, hogy az autója vonattal karambolozott és kinn a ház előtt volt letakarva egy ponyvával a kocsija, illetve ami maradt belőle. Hát mit mondjak: kisebb volt mint egy kispolski. De ő szerencsére viszonylag könnyen megúszta.

     

    Reméljük, hogy ez a Citroen-es is túléli maradandó sérülés nélkül.

     

    Biztos hogy este benne lesz a tévében.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_167203 (63968)
    2009-07-23  11:59
  34. Torolt_felhasznalo_167203
    Torolt_felhasznalo_167203
    2009. július 23. 11:5963968.

     

    Meglepetés!!!!!!!

     

    Basszus, már azt is elfelejtettem, hogy kell hozzászólni. Mióta nem voltam itt, fél éve?

    Szóval gondoltam benézek, mert ami fontos dolgom volt elvégeztem, mostantól -átmenetileg- egy kicsit lazább a helyzet.

    Leginkább rajtam kívülálló okok miatt nem tudok haladni (én dolgoznék, de más nem akar, hogy rohadna meg!!!!!!!!! ), így arra gondoltam inkább elmegyünk nyaralni.  

     

    Szóval most magánügyben járok a neten, last minute utakat nézegetek, meg kenyérreceptet keresek, ilyesmi... és gondoltam ebbe igazán belefér, hogy ide is benézek. Komolyan mondom, az elmúlt hónapokban csak és kizárólag munkára használtam a netet... hihetetlen!!!!

     

    Mondjuk lenne máshol is dolgom, de egyrészt nagyon meleg van, ilyenkor jobb a hűs irodában, másrészt pedig még reggel történt itt a sarkon egy nagyon durva baleset (villamos kontra xsara picasso) és még mindig minden le van zárva, a villamos keresztbe az úton... Nem merek kimenni, nem akarom látni. Mondjuk reggel, amikor láttam még éppen próbálták kiszedni a vezetőt a tűzoltók, de ahogy a kocsit elnéztem, nem hiszem, hogy túlélte. Gondolom este biztosan lesz a tévében.

     

    Próbálok kicsit visszaolvasgatni, aztán majd még szólok... hozzá.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2009. július 19. 10:5263967.

    Kihasználom a kissé hűvösebb időt és takarítok. Apus dolgozik, a kutty kókadt, így elmenni se lehet sehova, úgyhogy belevetem magam a szőnyeg- és ágytisztításba, ablakpucolásba, függönymosásba, portörölgetésbe, stb.

     

    De mivel ma ilyen jó kislány voltam, meglepem magam délután valami sütivel.

    Talán sütök kakaós csigát? Vagy valami kekszeset?

    Edus, gyere szavazni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2009. július 19. 07:5563966.

    Nagyon rájár a rúd mostanában szegénykémre. Tegnap voltunk kötözésen és fel kellett kicsit vágni, mert begyulladt a sebe. 

    És képzeld el, bezöldült a lába.   A szőre tök zöld lett.

     

    Tegnap délután ide is elért a vihar. Állítólag mi még keveset kaptunk, legalábbis jég nem volt. Olyan szélvihar volt, hogy csak úgy tépte le a fákról az ágakat.

    Olvastam, hogy halálos áldozata is volt a viharoknak itt Magyarországon is és külföldön is.

     

    Az sem normális, hogy egy nap alatt zuhan a hőmérséklet 10-15 fokot.

     

    Biztos klassz lehetett a fellépés és a műsor. Állítólag nagyon vidám, jó hangulatot teremtő pasi.

    Azt viszont nem lehetett könnyű elviselni, hogy mások a medencében pancsikáltak, ti meg táncoltatok a napon. De most legalább nem fagytatok szét.

     

    előzmény:
    Edus32 (63965)
    2009-07-18  12:25
  37. 2009. július 18. 12:2563965.

    Szegény! Mindig megéri valami. JObbulást neki!

     

    Ma úgyis rossz idő van. Legalábbis nálunk. Rendesen lehült a levegő, hideg szél fúj, esik, dörög...... MOst hogy az ember süttethetné a hasát a napon. 

    Igaz mi tegnap is a strandon voltunk de nem tudtunk fürödni. Éjszakai fürdőzés volt Sárváron a gyógyban és ott voltunk fellépni. Sztárvendég volt (rajtunk kívül ) Laisz András. Nagyon csípem a pasit. Annyira aranyos volt, közvetlen. Össze - vissza bohóckodott. Négyen voltak, koktélokat gyártottak, közben András énekelt is. Van cd-je és azon énekelt minden félét. De néha mikrofon elé ugrott és élőben is nyomatta. Mi is kaptunk finom koktélt tánc után. Megnézték volna a műsorunkat szivesen, de sokan voltak és folyamatosan gyártották a finom italokat. Le is fényképezkedtünk velük. Majd ha megkapom felteszem. Jó volt, a fellépés is jól sikerült. Kicsit megcsócsáltak minket a szúnyogok és egyéb bogarak, de mit nekünk ilyen apróság!!! A fiúk meg a medencéből figyeltek minket. MIt nem adtunk volna mi is azért hogy oda beugorhassunk. Nagyon meleg volt még este 10 - kor is......

    előzmény:
    Barátosnő (63964)
    2009-07-17  11:22
  38. 2009. július 17. 11:2263964.

    A mai vácrátóti arborétumos kirándulás lefújva.

     

    Szörnyimörnyi beteg.

    Belement egy toklász a lábába, tegnap reggel a doktornéni kiszedte neki, de kapott rá dunszkötést, ami elvileg holnapig van rajta. De ma már nagyon sántikál, nem tud ráállni a lábára.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2009. július 17. 11:1963963.

    Jó az utolsó mondat!

     

    Persze, amennyi hülye van itt az NLC-n is, tényleg jó, hogy megírtad, mielőtt valaki reagált volna rá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_534348 (63961)
    2009-07-15  19:06
  40. 2009. július 17. 11:1863962.
    A nagytakarítással azért még várok egy kis hűvösebb időt. Most minden nap dél körül bekapcsolom a klímát és megy estig, mert amikor elkezd idesütni a nap, nem lehet megmaradni a lakásban.
    előzmény:
    Edus32 (63960)
    2009-07-15  09:37
  41. Torolt_felhasznalo_534348
    Torolt_felhasznalo_534348
    2009. július 15. 19:0663961.
    Sziasztok!

    24 éves budapesti lány vagyok, keresem hasonló korú barátnőmet, akivel mindent meglehet beszélni. Akivel ellehet menni ide-oda, beszélgetni, vásárolgatni, enni, inni, mozizni, stb. Nem vagyok leszbikus.
    Ide írhattok: ragazza85@freemail.hu
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2009. július 15. 09:3763960.

    Tényleg jó lett volna még pár nap, de nemrég voltam egy hétig nyaralni és a leállás előtt is fogok menni. Úgy jön ki megint, hogy a céges leállás előtti héten megyek még egy hetet. Így három hétig leszek szabin. Hogy mennyire jó lesz nekem!!!!!

     

    Jó sok programot csináltatok magatoknak. De az jó. Majd én is tervezek nagytakarítás. Nálunk nem lesz semmi buli, csak ha lesz időm, akkor én is redbeteszek mindent.  

    előzmény:
    Barátosnő (63959)
    2009-07-15  08:29
  43. 2009. július 15. 08:2963959.

    Hát igen, azért Németország nagyon nincs közel. Nem csodálom, hogy kipurcantál. Jó lett volna még utána egy-két napot otthon maradni.

     

    Hú, az a nyelvi tanfolyam nagyon jó lenne! Mégiscsak más lenne munkaidőben, mint meló után rohanni a magántanárhoz. És hát a pénzről már nem is beszélve.

    Mikor lesz eredmény?

     

    Mi csavargunk, kirándulunk. Ja és gumit cserélünk.

    Persze megint nem múlhat el úgy egy gumiszezon, hogy ne legyen vele valami gond. Most egy 15 centis kerítésszegély állt bele a gumiba, úgyhogy volt kerékcsere, aztán gumiszervíz, ahol szerencsére meg tudták javítani a gumit. Remélem, ki is tart egy ideig.

     

    Aztán voltunk egy ismerősnél Törökszentmiklóson, megyünk majd a vácrátóti arborétumba, állítólag nagyon gyönyörű.

    Jövő héten meg megyünk majd Székesfehérvárra, megnézni a Bory-várat és el akarunk menni még egy-két helyre: a Mátrába, a Duna-kanyarba és meg akarjuk nézni a maci farmot is.

     

    És hát persze még a lakást is át kell nyalnom teljesen. Szülinapozás lesz a hónap végén, és előtte akarok egy nagyon nagytakarítást.

    előzmény:
    Edus32 (63958)
    2009-07-15  06:42
  44. 2009. július 15. 06:4263958.

    Jó reggelt!

     

     

     

    A kirándulás nagyon jó volt és eredményes. Viszont iszonyat fárasztó. Tegnap éjjel sikerült vagy 3 órát aludnom. Egy órakor értünk haza. MIre ágyba keveredtem, fél 5 kor meg keltem.

    Vasárnap reggel 6 - kor indultunk. Győrben csatlakoztunk a szegedi csapathoz aztán irány Németország. Este negyed 9 körül értünk a szállásra. Másnap reggel mentünk halakat nézni és venni. Nagyon érdekes volt. REngeteg sok szép halat láttunk. Miki is vett 10 db kicsit. A többiek nagyokat vettek. 7 - en vásároltak, otthagytunk több mint 2500 Eurot. Kész vagyon!

    Vasárnap este egy jót beszélgettünk, vacsiztunk, iszogattunk. Nagyon jó a társaság. Aznap sem aludtunk sokat. 

    Sajna az autóban én nem tudtam aludni, már nagyon kockás volt a fenekünk és sehogy sem volt jó. Nagyon hosszú az út.  Fél 11- kor tudtunk hazaindulni. Muszáj volt két óránként megállni.

     Annyira szép volt az a rész ahová mentünk. Tiszta volt minden, mindenhol a kollektorok a házon, nem is kicsik. Sokan gazdálkodtak, nagy udvar, mindenféle gép, legalább két autó minden háznál. Nagyon sajnáltuk hogy nem volt idő körülnézni.

     

    Most nagyon fáradt vagyok, de amúgy jól érzem magam. Már nem mérek lázat. Nem idegesítem magam ha hőemelkedésem van.

    Belevetettem magam a tanulásba. Egész jól megyeget az angol. Vettem némi hasznát németben a kis tudásomnak. Nagyon büszke voltam magamra!!!!

    Kolléganő mondta hogy pályázott a cégnél iskoláztatásra. Úgy néz ki hogy egy nyelvi pályázatot is megnyertünk és akkor mehetek suliba. Remélem tényleg így lesz. Nem délutánonként kell járni, hanem munkaidőben. Úgy gondoltam ha tényleg így lesz, mellette még járnék a mostani tanáromhoz. Minél gyorsabban megtanuljam a nyelvet. Csoportosan nem annyira hatékony szerintem mint egyénileg. Jó lenne egy középfokú vizsga. 

     

    Edi hétfőn megkezdte a munkát. Nagyon kikészült a térde. Suliban az utolsó előtti hónapban rosszul lépett és valami történt vele, azóta nem jött helyre. MOst hirtelen terhelte és iszonyatosan bedagadt neki. Talán majd megedződik. Amúgy nagyon tetszik neki. Két napot dolgozik, két napot pihen. Az asztalokat szedik le, ha nincs meló akkor takarítanak. De lógás nincs. Azt mondta a társai, a pincérek is mind nagyon barátságosak. Ételt is ott kapnak és nem kell érte fizetni és még némi kis pénzt is fognak kapni.

     

    Mivel telik a szabid? HOgy vagytok? 

    előzmény:
    Barátosnő (63957)
    2009-07-14  12:12
  45. 2009. július 14. 12:1263957.

    Szia!

     

    Milyen volt a kirándulás?

     

    Én szabin vagyok, úgyhogy ritkán vagyok, de jövök időnként, belesek.

     

    Hogy vagy? Hőemelkedésed van még?

    előzmény:
    Edus32 (63956)
    2009-07-14  08:06
  46. 2009. július 14. 08:0663956.

    Jó reggelt!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2009. július 11. 20:5963955.

    Szia!

     

    Üdv közöttünk!

     

    Csak bekukkantottam, most értem haza, de holnap jövök.

     

    Sajnos most kevesen vagyunk, Edus elutazott, Sharan pedig most nincs gépnél, így be kell érned velem.

     

    Szia holnapig!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899353 (63954)
    2009-07-11  17:19
  48. Torolt_felhasznalo_899353
    Torolt_felhasznalo_899353
    2009. július 11. 17:1963954.

    Sziasztok!

     

    Új vagyok még a nők lapja cafe forumozói között. Nem olyan rég költöztem Balatonalmádiba, és még nincsenek barátnőim. Néha elég egyedül érzem magam. Jó lenne ismerkedni barátnőket szerezni, de fogalmam sincs hogy kezdjek hozzá, hátha majd köztetek... 

    előzmény:
    Barátosnő (1)
    2005-09-05  10:28
  49. 2009. július 10. 06:5363953.

    Szió!

     

    Lassan már nem foglalkozom azzal hogy folyamatosan hőemelkedésem van. Jól érzem magam és ez a fontos. Bár olvastam hogy a hőemelkedés, a láz ha sokáig tart, akkor károkat okozhat a sejtekben. De talán nem lesz gond és lassan "magamtól" helyrejövök.

     

    Nem voltál dokinál a lábaddal? Kolléganőmnek is voltak ilyen problémái. A talpában valahogy elmozdult egy csont és ez okozott problémát. Megváltozott a lábnak az állása és ez kihatott fejlebb is. Kapott speciális talpbetétet és most ezt kell hordania. De jobb már Neki.

    Igaz nem volt egyszerű a betéthez cipőt vennie. Magas amúgy is a lábfeje , ez meg még emelt is rajta. De ha azt akarta hogy ne fájjon, "jópénzért" megvette a megfelelő cipőt.  

    előzmény:
    Barátosnő (63951)
    2009-07-08  09:20
  50. 2009. július 8. 09:4363952.

    Azért marha jó!

     

    Ma Aranka találkozott volna 8-kor és 9-kor egy-egy ügyféllel (munkával bíztunk volna meg őket), de a 8 órás teljesen elfeledkezett a találkozóról, a 9 órás húsz percet késett, úgy hogy nem telefonált, hogy jelezze a késést.

     

    Így Aranka kinn volt majdnem másfél órát és a két ügyfél közül eggyel sem tudott találkozni.

     

    Röhej, nem? 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top