Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátnőt keresek

Barátosnő
Létrehozva: 2005. szeptember 5. 10:28

38 éves budapesti férjezett csajszi vagyok, aki szereti a jókedvet, a filmeket, a beszélgetést, az állatokat és szeretne barátnőt találni, akivel akár levélben, akár személyesen is tarthatná a kapcsolatot. Ennyi idősen már elég nehéz barátnőt találni, olyat, aki valóban barátnője az embernek. Akiben megbízhat, megbeszélheti vele a gondjait, örömeit, akiről tudja, hogy bármikor ott van, fordulhat hozzá és aki szintén számíthatna rám.

Van egy nagy lányom, aki már kezdi a saját kis életét élni, lassan kirepülve a házból. Biztos van köztetek olyan, aki vágyik egy barátnőre, akinek esetleg szintén nagy gyereke van vagy akinek még nincs, de szeretne időnként egy-egy hétvégi duma-partit tartani vagy csavarogni egy nagyot vagy csak éteri kapcsolatban lenni.

  1. 2009. július 8. 09:2063951.

    Azért marha jó, hogy nem tudják, mitől van hőemelkedésed. 

     

    Gyógyszert nem ad, mert nem kell, de az normális, hogy hetek óta van egy kis lázad? Agybaj!

     

    Nekem meg annyira fájnak a lábaim!

    Főleg akkor rossz, ha el kell indulnom, aztán bejáratódik. De két napja a talpam oldala annyira fáj, hogy alig tudok lépni.

     

    Hetek óta görcsöl a vádlim, éjszaka is, olyan nehéz az egész lábam, mintha kőből lenne. Apus esténként meg szokta masszírozni, de reggelre alig bírok kikelni az ágyból. Délutánra meg úgy bedagad a lábam, hogy bármilyen cipőt veszek fel, nyomja.  

    előzmény:
    Edus32 (63950)
    2009-07-08  06:23
  2. 2009. július 8. 06:2363950.

    Szió!

     

    Nem kellett visszamennem a dokihoz. Miki kifaggatta és azt mondta neki, hogy szerinte nem a gyulladástól van hőemelkedésem. KÉrdezte és akkor valami gyógyszer esetleg a gyulladásra? Ő úgy gondolja, hogy nem kell. Akkor?????? Erre nincs mit mondani. Ennyiben maradtunk.

     

    Még van néha hőemelkedésem, de talán majd elmúlik. Amúgy jól érzem magam. MOst elkezdtem kicsit fogyózni, mert soknak találom a súlyomat. Semmi extra, csak igyekszem minden nap tornázni, nem eszem vacsorát. Ez a héten könnyen megy, mert nincs randim. :((((((((( Minden rosszban van valami jó. :D 

    előzmény:
    Barátosnő (63949)
    2009-07-07  11:15
  3. 2009. július 7. 11:1563949.

    Te hogy vagy? Vissza kellett még menned a dokihoz?

     

    Használtak azok a gyógyszerek, amiket most szedtél?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. július 7. 10:5863948.

    Felénk nem sok minden. 

     

    Lám, milyen jó, hogy én nem voltam szabin, anélkül is zizi vagyok. 

    Na de majd jövő héten!  Lesz  , kirándulás, csavargás, tök jó dolgok. 

    előzmény:
    Edus32 (63947)
    2009-07-07  10:34
  5. 2009. július 7. 10:3463947.

    Szió!

     

    Elvettem három kávét.

     

    Valahogy nem sikerül visszaállnom nyaralás óta. Akkor megszoktam hogy későn feküdtünk le, de alhattunk minden nap 8-ig. Egyszerűen nem tudok elaludni este, éjjel sokat megébredek, ilyenkor meg kába vagyok. Alig látok ki a fejemből.

     

     

    Mi újság van felétek? 

    előzmény:
    Barátosnő (63946)
    2009-07-07  08:04
  6. 2009. július 7. 08:0463946.

    Jó reggelt! 

     

    Mi van itt, lázadás? Sehol senki napok óta? 

     

    Egy kis kávé, tea és virág csalogatónak:

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. július 2. 13:2663945.

    Már voltál szabin és még kétszer mész is?  Hány napod van?

    Vagy csak rövid ideig voltál?

     

    Hol kell picikét dolgoznod? Otthon vagy be kell menned a melóhelyedre? Te mit csinálsz egyébként?

     

    Miket fogsz a szabid alatt? Nem mentek nyaralni, de tervek vannak, hogy mit csináltok? 

     

    Most hétvégére jó időt mondott, most mi is kihasználjuk egy kicsit és elmegyünk kirándulni. Elvisszük Szörnyimörnyit, hadd fáradjon   

    előzmény:
    énke6 (63944)
    2009-07-02  12:43
  8. 2009. július 2. 12:4363944.

    Voltam szabin, de még kétszer megyek a nyáron. Nyaralni nem megyünk, és azért közben is kell picikét dolgoznom, de azért remélem jó lesz.

    A júliusi szabim attól függ, hogy mikor szül a kollégám felesége, mert akkor a srác két hétre otthon marad, és nem akarok kiszúrni a többiekkel, hogy én sem leszek, így lehet én halasztom az enyémet egy héttel.

     

    Már kezdek kiborulni az időjárástól. Mindig addigra jön a monszun, mire végzek az aznapi melóval. Jó lenne, ha hétvégén strandidő lenne.

    előzmény:
    Barátosnő (63942)
    2009-07-02  11:18
  9. 2009. július 2. 11:2063943.

    Kellett volna még pár nap szabi, amíg hozzászoksz a "munkásléthez". 

    Így nehéz az átállás egyik napról a másikra.

     

    A vödör kávé bevezetése jó ötlet, rám is rámfér.  

    előzmény:
    Edus32 (63941)
    2009-07-02  11:08
  10. 2009. július 2. 11:1863942.

    Szia!

     

    A fogammal végül kénytelen voltam elmenni a másik dokihoz, mert már nem bírtam magammal. Az egyiket megcsinálja, pont ma megyek hozzá az utolsó végleges tömésre, de a másikkal megvárom a sajátomat. 

     

    A kutyusról annyi hír van, hogy továbbra is megközelíthetetlen. Etetik többen, de megfogni lehetetlenség. 

     

    Én még nem voltam szabin, majd a jövő hét után megyek két hétre. Akkor már jó lesz! 

     

    Te hogy állsz? Voltál már szabin? 

    előzmény:
    énke6 (63940)
    2009-07-02  10:25
  11. 2009. július 2. 11:0863941.

    Bocsánat, de reggel elaldutam és olyan kóválygós vagyok egész nap. Nem tudok vissza aklimalizálódni. Megszoktam hogy későn felkszünk le, de 8 -kor keltünk. MOst viszont nem tudok előbb elalduni, tegnap is elmúlt már éjfél, viszont reggel korán kell kelni és most ez így nehéz.

     

    De most gyorsan készítek mindent!!!!

     

     

    Remélem megfelel és elég lesz. Most én is iszom egy kávét, de egy vödörrel és nem csészével

    előzmény:
    Barátosnő (63939)
    2009-07-02  09:52
  12. 2009. július 2. 10:2563940.

    Szia! Jó reggelt!

     

    Meggyógyult a fogad? Kutyusról tudsz valamit? Hogy telik a nyár?

    előzmény:
    Barátosnő (63939)
    2009-07-02  09:52
  13. 2009. július 2. 09:5263939.
    Se Edus, se kávé, se virág? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. július 1. 13:3063938.

    Kenesén bicajozgattunk, Fűzfőre mentünk át, de csak bobozni. Hazafelé meg benéztünk Tihanyba, ha már arra járunk, ne menjünk el csak úgy mellette. Szép volt nagyon a kilátás. Kicsit fényképezgettünk. Majd teszek fel, de még nincs a gépen semmi. Későn értünk haza tegnap és már nem volt kedvem azzal foglalkozni.

    Annyira jó volt, úgy maradtunk volna még. Még annak ellenére is ezt mondom hogy nem volt túl jó idő. Még én is többször fürödtem a hideg Balcsiban, pedig kb 18 fokos volt csak, én meg fagyos vagyok. KÉtszer mentünk el úgy vizibicajozni, hogy sütött a nap és egész rendesen megkapott. MÉg most is érzem bizonyos részeken. Nem is gondoltunk rá hogy a vízen jobban fog a nap. Különben kentük volna magunkat. Bár Balázson még érezhető volt az előző heti "400 faktoros" naptej hatása. Szegényem egy hajszálnyit barnult csak. Előtte voltak HOrvátban az anyjával. Ő mindig jó vastagon bekeni valami irdatlan magas faktorszámú krémmel a gyereket, beteszi az árnyékban aztán kész. Tök fehéren jött haza a nyaralásból szegény. MÉg a gyerek is nevetve szokta újságolni anyjának ezt az "óvatosságát". Én másnak nevezném.........

     

    Úgy gondolom, hogy híztam egy keveset. Ha nem is volt elsőosztályú a kaja, nagyon bőséges volt és igazából nem lehetett kifogást találni benne. Mozgás annyira nem volt, hogy ezt az ember lemozogja, mert sajna úszkálni sem lehetett annyira. Most majd itthon siethetek ledolgozni. :( 

    előzmény:
    Barátosnő (63937)
    2009-07-01  12:51
  15. 2009. július 1. 12:5163937.

    Hahó Eduska! 

     

    Akkor olyan felemás időtök volt.

    Még jó, hogy a szállodában volt medence, így akkor is tudtatok pancsizni, ha kinn rosszabb idő volt.

    Szép helyeken voltatok? Tihany is gyönyörű!

     

    Fényképek nincsenek?

     

    Híztál? Jó volt a kaja? Bőséges volt? 

    előzmény:
    Edus32 (63936)
    2009-07-01  08:08
  16. 2009. július 1. 08:0863936.

    Sziasztok!

     

    Megjöttünk. Sajna nagyon gyorsan elment ez az egy hét, de nekem sikerült totálisan kikapcsolnom. MÁr a második napon elfelejtettem a céget, de még a családot is. Igaz minden második napon azért felhívtam a gyereket, hogy mi újság van itthon.

    Nem volt igazán szerencsénk az idővel. Volt hogy elmentünk boltba, ami kb 500 méterre lehetett a szállodától. Ott szakadt az eső mire bevásároltunk. Ettünk egy fagyit amig alábbhagyott. Mire visszaértünk a szállodába, láttuk hogy ott nem esett, kb fél óra múlva ért oda a bolti eső. Nagyon érdekes az időjárás. Azért tudtunk fürödni a Balcsiban néhányszor, de nem lehetett egész napos strandolást csinálni. MInden nap volt eső, vihar. Azért a színem meglett. Főleg tegnap, mert miért is ne, az utolsó nap volt ideális az időjárás. Bár volt vihar riasztás, kizavartak minket a vizibicajjal a vízből de aztán mégsem esett. Tegnap volt 31 fok. Addig egyszer volt még 28 fok, de az sem sokáig kb 3 - 4 óra. Aztán csak 24 - 25 fokok voltak. És sok - sok felhő. Természetesen a hétre mondanak 30 fok feletti időt.

    Azért jól kihasználtuk az időnket. MInden nap 8 - ig aludtunk, aztán reggeliztünk, majd a gyerekek elolvasták a napi adagjukat. (Miki fia és egy haverját vittük aki egyidős vele).

    Aztán az időjárásnak megfelelő programot találtunk ki. Volt hogy görkoriztunk, bicajjal kirándultunk, bevásároltunk vizet, fagyit, sört....

    Aztán lehetett Wellnesezni. Volt egy medence a szállodában, szauna, szolárium. Így minden nap többször bementünk a szaunába. Lehetett golfozni, ping - pongozni, biliárdozni. Szóval mi mindent kipróbáltunk. Kétszer voltunk Fűzfőn is a bobpályán. Nagyon szuper volt az is.

    Annyira jó volt ez a hét, úgy maradtunk volna még. A nyaraló gyerekek is épp arra melegedtek össze mire el kellett jönni. És persze a felnőttek is. Épp beszéltük, hogy elméletileg a két hét lenne ideális. Dehát ki tud két hétre elszakadni. MInd anyagilag, mint munkahelyileg nem igazán lehetséges.

    Hazafelé tegnap még bementünk Tihanyba az apátság környékén kicsit sétálni. Be már nem lehetett menni sehová, mert későn értünk oda. Háromig strandoltunk (végre lehetett), aztán ebédeltünk, hazafelé még boboztunk egyet és úgy mentünk Tihanyba. MÁr majdnem 6 óra volt és fél 6 - kor minden bezárt.

    Szerencsére tegnap hazafelé ért csak el minket az eső.

    Ma meg már dolgozom ezerrel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. június 28. 18:0163935.

    Zaláról jut az eszembe: csütörtökön levittem a mamát temetesre Kanizsára és az autópályán visszafelé szintén elkapott egy felhőszakadás, de akkora, hogy azon gondolkodtam, hogy félreállok.

     

    Aztán amikor elmúlt, kicsit lefáradva vezettem már, amúgy is sok volt, fél nap alatt oda-vissza több mint ötszáz km-t vezettem. Egyszercsak a szembe sávba megjelent tőlem 20 méterre egy bazi nagy cső. Majd szívbajt kaptam, ahogy jött közelebb a monstrum és kiderült, hogy egy tank volt. Illetve nem is egy, hanem legalább 10-15 tank, különböző kísérő katonai autókkal. Még jó, hogy ott volt az az elválasztó korlát, mert rémisztő volt. Iszonyú zúgás, dübörgés, zaj, ahogy az a rengeteg katonai jármű elment mellettem.

    Kicsit betojtam!

    előzmény:
    Barátosnő (63934)
    2009-06-28  17:57
  18. 2009. június 28. 17:5763934.

    Ma nálunk is akkora felhőszakadás volt, hogy a Balázs ment tőlünk haza, de töb mint másfél óra alatt ért haza.

    Már idefelé is, amikor hozta haza a csajszit, az amúgy félórás utat egy óra alatt tették meg. 20-as tempóval tudtak jönni, az ablaktörlő nem bírta az esőt lenyomni a szélvédőről és alig láttak valamit, olyan sűrűn szakadt az eső.

     

    Hazafelé egy vasúti felüljárón kell átmennie, de akkora eső volt, hogy a híd tetején meg kellett állnia a kocsisornak, mert lenn a felüljáró alján olyan víz gyűlt össze, hogy a busznak a lámpájáig ért. Balázs úgy döntött, többekkel együtt, hogy a felüljárón megfordul (rendőrök remélem, nem olvassák a topikot) és visszajött, majd egy kerülő úton ment haza.

     

    A ház előtt is csak az egyik oldalon lehet bejönni, a másikon teljes, bokáig érő víz borít mindent.

     

    És mi nem is kaptunk sokat. Az előbb mondták be, hogy Zalában egy falut úgy elöntött a sáros víz, hogy a házakat is ellepte.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2009. június 28. 17:5363933.

    Kíváncsi vagyok, milyen időtök volt Edus, mert időnként 30 fok van és szakad az emberről a víz, aztán két óra múlva pedig felhőszakadás és jégeső.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. június 22. 14:2763932.

    Annyira más lehet az időjárás az ország két különböző helyein, úgyhogy nyugi. Különben is, csak pár napot mondott hűvösebbet és reméljük, hogy ott jó időtök lesz. 

     

    Pihenjetek és egyetek sokat! És gondoljatok szegény munkásasszonyokra ám!  

    előzmény:
    Edus32 (63931)
    2009-06-22  13:49
  21. 2009. június 22. 13:4963931.

    Igen, holnap indulunk és majd jövő kedden jövünk haza.

    Szorítsatok hogy jó idő legyen. Sajna a net végig záport mond, de a tévében azt mondták a hét második felére lehet 29 fok is. Remélem, mert nem szeretnék fehéren visszajönni. Szégyenszemre majd szoliba kell mennem.

     

    Kellemes hetet és kitartást!!!! 

    előzmény:
    Barátosnő (63930)
    2009-06-22  12:27
  22. 2009. június 22. 12:2763930.

    Csak bekukk, aztán rohanok vissza dolgozni. 

     

    Edus! Ti holnap utaztok? Reméljük, jobb idő lesz addigra.

    Ma már nem is dolgozol?

     

    Majd mesélj, hogy milyen volt, miket ettetek és kérünk fényképeket is.

    Mit csinálok addig itt egymagamban? 

    Most már oda kell hatnom Arankára, hogy dobja el a munkát és jöjjön ő is topikolni, de mostanában annyi minden dolga van, hogy nincs ideje. 

    előzmény:
    Edus32 (63929)
    2009-06-19  08:19
  23. 2009. június 19. 08:1963929.

    Nem veszek gyümölcsöt. Cseresznyénk van, és már érik a meggy is. Anyu fagyasztott le cseresznyét. Nekem nincs helyem. Tavaly tettem el kompótot, de valami miatt több üveggel tönkrement. ÍGy idén nem kínlódtam vele. Ha kell akkor vagy veszek, vagy párom anyukája ellát vele.

    Borsót ismerős hozza. Nyugdíjas, többször be szokott futni hozzánk, ha erre jár. A kert lett a hobbija, így mindig hoz valamit amint terem neki.

     

    Idén Balatonkenesére megyünk, párom cége révén. Ott van valami üdülőjoguk asszem. Szép hely lesz, mutatott róla képeket. Közel a Balaton. Párom jön a fiával és még Edina unokaöccsét visszük el, aki annyi idős mint Balázs. Jól kijönnek egymással. Így járunk kirándulgatni is. MIndig vannak közös programok amikor gyerekes hétvége van. Én leszek az egyedüli lány a csapatban. Úgy vagyunk bejelentve mint család. Férj feleség két gyerek. Igaz hogy a második gyerek merőben eltér tőlünk. Szilveszter sötét bőrű, fekete hajú, fekete szemű. De majd megmondom, ha kérdik, hogy az első férjemtől van és az apjára ütött. Mondták MIkinek, hogy ha úgy megyünk mint család, akkor jóval olcsóbb. Ezen nem fog múlni.

    Kapunk reggelit, ebédet és vacsorát. MÁr előre ki kellett választani és leadni a rendelést, hogy mikor mit szeretnénk. MInden nap 3 félét lehet választani ebédre, vacsira. Azért ez nem semmi. Miki kollégái mondták hogy sokat adnak és finom. Igyekeztünk úgy választani, hogy mindenből kérni ami ehető. MÁrmint abból amit meg is eszünk. Aztán majd helyben eldöntjük ki mit eszik. A lényeg úgyis a gyerekek lesznek. Ők lakjanak jól.

    A kolléga mondta hogy ők 3 kilót híztak. Na én ettől már most el vagyok keseredve. Így is próbálom a kilókat lefaragni, mi lesz akkor nyaralás alatt? 

    Az a baj, hogy néztem az időjárás előrejelzést, és nem igér jó időt. Záporokat jelez. :((((((((((((((((((((((((

     

    Edi idén dolgozni fog.  

    előzmény:
    Barátosnő (63927)
    2009-06-18  13:24
  24. Torolt_felhasznalo_961531
    Torolt_felhasznalo_961531
    2009. június 18. 18:2363928.

    Sziasztok :o)

     

     Szombaton  kirándulni megyünk, utána tábortűznél sütögetünk...

    Bövebben: baratkozz.hupont.hu

     

    Várunk szeretettel

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. június 18. 13:2463927.

    El is szoktál rakni vagy csak annyit veszel gyümölcsöt, borsót, amit rögtön meg is esztek?

     

    Már jövő héten mentek is? De jó nektek!

    Legalább kicsit kipihened magad. Hányan mentek és hova? 

    előzmény:
    Edus32 (63926)
    2009-06-18  07:04
  26. 2009. június 18. 07:0463926.

    Sokmindent beterveztem, természetesen sokminden más közbe jött, de saját dolgomat is muszáj volt szorgalmazni. Pl borsópucolás, cseresznyemagozás. Ezek nem voltak betervezve és sok időt elvett. VIszont kellett rendezkednem a házban mert hétvégén nem volt rá időm, tanulnom is kellett, körmömet kellett szépíteni. Így a tanulás maradt 8 - 9 után és persze este 11 - ig. Naná hogy fáradt az ember másnap reggel.

    Jövő kedden elmegyünk nyaralni egy hétre. Így a héten két angol órát bevállaltam mert kettő kimarad. MOst hogy újra elkezdtem, nem akarok nagyon lemaradni megint.

    Szóval csak ennyi. De majd jövő héten kipihenem magam. Jó lenne ha jó idő lenne, de sajna az előrejelzés sok esőt jósol. :((((((((((((((((( Balcsira megyünk idén.  

    előzmény:
    Barátosnő (63925)
    2009-06-17  13:02
  27. 2009. június 17. 13:0263925.
    Nocsak, mi történt? 
    előzmény:
    Edus32 (63924)
    2009-06-17  12:36
  28. 2009. június 17. 12:3663924.
    Ittam  három kávét. Kicsit kómás vagyok.
    előzmény:
    Barátosnő (63923)
    2009-06-17  10:37
  29. 2009. június 17. 10:3763923.
    Jó reggelt! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2009. június 16. 13:2563922.

    Miféle helyzet? 

     

    Jóvanna, csak kérdeztem, mert mostanában elég sok levél elkallódott, spamnek vette a rendszer. 

    előzmény:
    Edus32 (63921)
    2009-06-16  12:35
  31. 2009. június 16. 12:3563921.
    Igen, de sajna nem jutok el odáig hogy meg is írjam. Eltervezek mindig egy csomó dolgot amit meg kéne csinálni, de más mindig közbeszól. A magam munkája, dolga meg elmarad. De igyekezni fogok. Asszem ismerős ez a helyzet nem?????
    előzmény:
    Barátosnő (63920)
    2009-06-16  11:00
  32. 2009. június 16. 11:0063920.

    És akkor még nem is beszéltem az esti programokról! 

     

    Ugye most te jössz a levélírásban? 

    előzmény:
    Edus32 (63919)
    2009-06-16  10:24
  33. 2009. június 16. 10:2463919.
    Az én koromban ezeket még bírni kell!!!!!
    előzmény:
    Barátosnő (63918)
    2009-06-16  08:39
  34. 2009. június 16. 08:3963918.

    Szombaton apus dolgozott, én meg elmentem két lánnyal kutyát menteni. Hat egyhónapos kölyökkutyát vittünk menhelyre, de a mamakutyát nem tudtuk megfogni, annyira félt, pedig be is nyugtatóztuk. 

     

    Vasárnap, meg amikor elmehettünk volna, egész nap fájt a fogam. 

    Így a csavargás helyett vasaltam.  

     

     

    Nem csoda, ha ennyire elfáradsz a hétvégén, hiszen meg sem állsz egy pillanatra sem!  Görkori, bicikli, kirándulás, hegymászás, takarítás, táncolás, főzés.  

    előzmény:
    Edus32 (63917)
    2009-06-15  12:06
  35. 2009. június 15. 12:0663917.

    Szió!

     

    Sajna nálam minden változatlan. Még mindig van hőemelkedésem.

    Természetesen maszekban voltam dokinál. Nem kockáztatok. Pénzért jobban vizsgálnak.

     

    Pénteken délután sütöttünk, szombaton pihiztem, táncoltam, takarítottam, cseresznyét magoztam, borsót pucoltam, görkoriztunk MIkivel, kistököst meg bicajjal vittük magunkkal.

    VAsárnap pihetem délelőtt, borsót pucoltam, délután csináltunk egy nagy bicajtúrtát egy elég sok emelkedős részen, aztán koriztunk. Jól el is fáradtunk.

     

    Ti mi jót csináltatok?  

    előzmény:
    Barátosnő (63916)
    2009-06-15  08:12
  36. 2009. június 15. 08:1263916.

    Jó reggelt! 

     

    Hogy vagy? Hőemelkedésed van még?

     

    Nőgyógyihoz maszekhoz jársz vagy a szakrendelésre?

     

    Mit csináltál a hétvégén? 

    előzmény:
    Edus32 (63915)
    2009-06-12  10:15
  37. 2009. június 12. 10:1563915.

    Szió!

     

    A labor eredmények nem mutattak semmit, ahogy ezt a biorezonancián meg is mondták. MInden rendben.

    Voltam nődokinál tegnap. Ott sem talált igazából semmit. Vett kenetet, az majd két hét múlva lesz meg. Addig várunk és majd utána kiderül hogy mi lesz. A doki szerint előfordulhat hogy a méhnyaknál van gyulladás. Azért két hét hosszú idő és ha addig sem múlik el, akko rmár egy hónapos lesz a hőemelkedés. Az egész cécó arra jó, hogy megtudjam egészséges vagyok végre. De akkor mi a fenétől van folyton 37,2 - es hőemelkedésem????????

    A jövő héten én is tervezem hogy elmegyek a fogorvoshoz állapot felmérésre. Sajna másra most nem futja. Ez a hét sokat kivett a zsebemből. :(((((( 

    előzmény:
    Barátosnő (63914)
    2009-06-11  13:51
  38. 2009. június 11. 13:5163914.

    Hát ez az én szerencsém.

    Persze, mehetnék máshoz, de ebben a dokiban annyira bízom.

    Pedig a nyavalyás fájdogál rendesen. És éjszaka nem tudok arra az oldalra feküdni, mert akkor nagyon fáj. 

     

    Mi lett a labor eredményeddel?

    És mit mondtak a vizsgálaton? 

     

     

    előzmény:
    Edus32 (63913)
    2009-06-09  12:46
  39. 2009. június 9. 12:4663913.

    Nem semmi, végre rászántad magad és elmentél a fogorvoshoz, erre áramszünet ven. 13 - ig szab4? Hát lehet érdemesebb lenni valami másik dokihoz elemnni. bár kérdés ugye hogy kihez? Kényes dolog a fog is.

    Én reggel voltam vérvételen, holnap lesz eredmény 11 után. Ma délután megyek biorezonanciára, valaki visszamondta és megyek a helyére. Csütörtökön meg nődokihoz. Be leszek osztva a héten hová megyek. És a pénzem is sajna :(((((((((((

    előzmény:
    Barátosnő (63911)
    2009-06-09  09:09
  40. 2009. június 9. 09:1063912.

    Te hogy vagy?

     

    Bejelentkeztél a vizsgálatra? 

    előzmény:
    Edus32 (63910)
    2009-06-08  07:43
  41. 2009. június 9. 09:0963911.

    Tegnap sok  volt, ma meg kinn leszünk egész nap az építkezésen, úgyhogy ma sem leszek, de holnap jövök.

     

    A fogam? Köszöni jól van, ugyanis tegnap a doktor bácsi nem tudott vele mit csinálni, mert áramszünet volt a rendelőbe.

    Aztán mától szabadságon van, legközelebb július 13-án lesz.

    Kérdés, hogy addig kibírom-e vagy keresek mást.  

    előzmény:
    Edus32 (63910)
    2009-06-08  07:43
  42. 2009. június 8. 07:4363910.

    Jó reggelt!

     

    Arra gondoltam, hogy megint bejelentkezem biorezonanciára. MIki is felajánlotta támogatását. Ott meg tudják mondani merre keresgéljék a gyulladást. Ha olyan akkor Ő tud adni rá valamit ami nem antibiotikum.

    Gondolkodom még azon is hogy bejelentkezem nőgyógyászhoz. Ártani nem árt az sem. Csak megint ez egy rakás pénz..... az előző két hónap is kemény volt. 56 ezer forint, csak a vizsgálat és a szerek. :((((((((((

    A hétvégén jobban éreztem magam, mégis 37 fölött van a hőemelkedésem. Ez nem normális. És minden nap, majdnem folyamatosan.

     

    Hát nem semmi ami Veled történt az optikusnál. Az a minimum hogy oda többet nem mennék!!!! Nem elég hogy nem azt kaptad drága pénzért amit kértél, még le is akartak nyúlni 10 ezer forinttal!!!!  Én még híresztelném is hogy oda nem menjen senki. Ha Veled ezt megtették, mással is biztosan megteszik!

    Megnyugodtál azért már?

     

    Fogad hogy van?

    előzmény:
    Barátosnő (63909)
    2009-06-05  15:15
  43. 2009. június 5. 15:1563909.

    Kiröhögött?  Még jó, hogy bajban van az ember, ha orvoshoz megy és ezt kapja.  Felháborító! 

     

    Valami homeopátis szert kellene szedned. Kérdezd meg a patikába, hogy nem tudnak-e valami olyat ajánlani az antibiotikum helyett.

     

    A fogam most nem fáj, viszont kétszáz a vérnyomásom.  Fél órát küzdöttem az optikussal, hogy bizony én odaadtam a tízezrest, csak ő nem adott vissza.

     

    Ott kezdődik, hogy két hete javítja a szemüvegemre illeszthető napszemüveges rátétet. Ma mentem érte. Odaadta a rátétet, én odaadtam a pénzt, amit ő betett a fiókba. Én közben felpróbáltam és mondom neki, hogy tök csálé lett. Mondom neki, hogy ez így nem jó, egy centire eláll az egyik fele. Hümmögött, nézegette, hogy nem is annyira. De, mondom, annyira. Azt mondja, alul nincs szemem, ott elállhat. Lószart, 4400 forintért ne álljon el! Nincs igazam? 

     

    Aztán bevitte a műhelykébe, valamit zajongott vele, majd kijött hogy kész. Felpróbáltam, és kiderült hogy az elálló részből csiszolt egy kicsit. Így jobb lett, passzosabb, de kisebb a napszemüveges lencse, mint a szemüvegé, tehát így sem szép. Ráadásul az egyik lencse csúnyán lett a csavarnál kilyukasztva, lötyög is, tehát nagyon óvatosan kell fel- és levenni, nehogy berepedjen.

    Mondom neki, hogy mi a bajom, erre közli, hogy rendelhet újat, de ezt akkor is ki kell fizetnem. Na mondtam, hogy akkor oké, hagyjuk, jó lesz ez (egy darabig, míg el nem törik, de akkor majd megcsináltatom máshol, ide többet nem megyek). Kértem a napszemüveges illeszték tartóját, mert azt is otthagytam. Persze nem találták. Azt hittem, felrobbanok. 

     

    Így kénytelen voltam venni egy tokot is.

     

    Erre mondja a pasi, hogy akkor mennyi a végösszeg. Mondom neki, hogy oké, de már odaadtam a tízezrest. És akkor is elkezdődött a vita, hogy de nem, de igen. Mondtam, hogy akkor bolt bezár, kasszaellenőrzés, hogy mennyit vásároltak ma náluk, mennyi volt az induló pénz és van-e feleslegük tízezer forint. De hogy ő most nem zár be, és én ezt hogy gondolom. Mondtam hogy úgy, hogy nem vagyok hajlandó bebukni egy tizest, mert ő nem figyel.

     

    A végén csak odaadta a visszajárót, de nagyon mérges vagyok. Egyrészt hogy félórát kell bizonygatnom, hogy kifizettem már egyszer, másrészt hogy egy nem olcsó javításért nem azt kaptam, amit akartam. Ha új szemüveg lett volna, otthagyom, de a rátétet vissza akartam kapni, azt nem kaphatok máshol, a szemüvegemhez való spéci darab.

     

    Szóval szar napom van, ideges vagyok, fáj a gyomrom, fáj a fejem.  

     

    előzmény:
    Edus32 (63908)
    2009-06-05  13:49
  44. 2009. június 5. 13:4963908.

    Már nem alszik, hozatott magának piát is. Levette a kötést is a fejéről, a kis cső meg kandikál a feje tetején amit bele tettek. Most épp nála van a doki. BÁr nem Őmiatta jött.

     

    Voltam dokinál. Ki is röhögtek az asszisztensével mert csak most mentem. Aztán elmagyaráztam hogy nem egyszerű innen elszabadulni.

    Nem talált semmit, adott antibiotikumot amit nem ehetek meg a candida miatt, de mivel már egyszer kiröhögött ezt elhallgattam. Jövő héten meg el kell mennem vér és vizelet vizsgálatra, aztán kiderül.

     

    Hogy van a fogad így péntek délután? 

    előzmény:
    Barátosnő (63907)
    2009-06-05  12:30
  45. 2009. június 5. 12:3063907.

    Atyaég, te szegény!  Nem semmi a főnököd.

     

    Az azért jó, hogy emlékezett rá, hogy te segítettél neki. Képzeld el, ha ma reggel még jól le is csesz, hogy nem tőrödtél vele.

     

    Most hogy van? Alszik?

    Jó fej a felesége is. Más ész nélkül rohanna, ő meg tojik rá.  

     

    Mész ma dokihoz? 

    előzmény:
    Edus32 (63906)
    2009-06-05  07:05
  46. 2009. június 5. 07:0563906.

    Jó reggelt!

     

     

    Tegnap szerettem volna elmenni dokihoz, de az események közbeszóltak. Főnököm elesett és rendesen betörte a fejét. Dokit kellett hívni. Amig megjött addig megpróbáltam kimosni a vérből. Iszonyatos nagy és mély sebe lett. Szerencséje volt hogy olyan helyen esett el ahol megtaláltuk, különben elvérzett volna. A doki beküldte a kórházba ahol összevarrták. Állítólag a csont is eltörött, de nem okozott kárt így hazaengedték. 

    Kicsit kiakasztott minket hogy a családja sehol senki. Hiába hívtuk fel a feleségét, nem érdekelte a dolog.

    Ma reggel mire ideértem már itt ült az irodában. Ma már iszonyatosan fáj a feje. Tegnap nem érzett semmit, nem is akarta hogy a doki megnézze, azt meg pláne hogy elvigye a mentő. Mit kellett vele harcolni! Nekem nem fogadott szót, ezért a doki megvárta a mentősöket.  Mivel ittas volt, nem kapott érzéstelenítést sem a varráshoz. KÉpzelhetitek, mondta majdnem bepisilt úgy fájt neki. Most főztem neki egy méreg erős kávét, aztán elküldtük aludni. Nem biztos hogy a fájdalomtól fog tudni, de ha pihen az is sokat segíthet neki.

    Azért azt megjegyezte hogy segítettem neki tegnap. KÉrdezte hogy nem voltam e rosszul a látványtól. MOndtam neki, ha rosszul lettem volna, akkor nem megyek oda, nem látom el. MÁr amennyire tudtam.......

    Szóval zajlik az élet. De ma muszáj lesz elmennem a dokihoz, mert tegnap délután is 37 fok  volt a "lázam". És már nem vagyok jól. Majdnem megfagytam. Nem fáj semmi, de nincs erőm semmihez, nincs kedvem se. Angolon voltam, utána gyorsan leírtam egy koreót és 6 körül lefeküdtem aludni.  8 körül keltem fel, akkor jött a párom. De tiszta kóma voltam. A páromnak sem tudtam örülni. Kivagyok. És a hétvégém is rázós lesz. Pihennem kéne. 

     

    Azért jobb lenne ha elmennél fogorvoshoz, mert a hétvégén fájni fog. Tudod mindig akkor fáj amikor nincs doki....... És lehet hogy semmiképp nem fogod megúszni, tehát jobb előbb túlesni rajta!!!! Majd lélekben Veled leszek!!! 

    előzmény:
    Barátosnő (63905)
    2009-06-04  10:35
  47. 2009. június 4. 10:3563905.

    Most éppen nem fáj, de csak azért mert be kellett volna jelentkeznem a dokihoz. De mivel nem fáj, halasztottam. 

    Hiába na, félek nagyon. 

     

    Te hogy vagy? Voltál orvosnál? 

    előzmény:
    Edus32 (63903)
    2009-06-03  12:52
  48. 2009. június 4. 10:3463904.
    Halihó! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2009. június 3. 12:5263903.

    A fogfájás nem igazán jó. Főleg nem hosszú hétvégén. Voltál már fogorvosnál? Rendbejött már?

    Nekem meg vasárnap óta hőemelkedésem van. Nem tudom miért. Ha még ma is lesz, akkor kénytelen leszek meglátogatni a körzeti orvost.

     

    előzmény:
    Barátosnő (63902)
    2009-06-03  09:41
  50. 2009. június 3. 09:4163902.
    Napok óta fáj a fogam. Persze, megint hosszú hétvége volt, naná hogy van valami nyavalyám. 
    előzmény:
    Edus32 (63899)
    2009-06-02  13:41

Címlap

top