Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Keresztszemes társaság
2002-10-03 09:551.
Létrehozva: 2002. október 3. 09:55
Kedves keresztszemezők!
Az október 2-án megjelent számon felbuzdulva szívesen szerveznék vagy lennék tagja egy (budapesti - vagy országos, virtuális) kézimunkázó, keresztszemes körnek. Rendszeresen összeülhetnénk, mintákat cserélhetnénk, dumcsizhatnánk, stb. Akinek van kedve, írjon, és megcsináljuk!
Üdvözlettel: MSM
Az előbbi pár sor már sokunkat megtalált, hisz ma már sok-sok tagból álló csapat (társaság) lettünk. Az évek alatt kialakultak szabályaink, amit kérünk hogy olvass el itt...Szabályzat!
Az október 2-án megjelent számon felbuzdulva szívesen szerveznék vagy lennék tagja egy (budapesti - vagy országos, virtuális) kézimunkázó, keresztszemes körnek. Rendszeresen összeülhetnénk, mintákat cserélhetnénk, dumcsizhatnánk, stb. Akinek van kedve, írjon, és megcsináljuk!
Üdvözlettel: MSM
Az előbbi pár sor már sokunkat megtalált, hisz ma már sok-sok tagból álló csapat (társaság) lettünk. Az évek alatt kialakultak szabályaink, amit kérünk hogy olvass el itt...Szabályzat!
a csütörtök is kó nekem, de akkor a gyereket is vinnem kell, ergo az Árkád felelne meg a célnak a legjobban. . . .
Ha Nektek is jó. . . akkor lehetne ez a csütörtök, vagy a következő.
Anyag. . . kocka alakú a kongré, tehát nem gond. Viszont törölközővel megjártam. . . . teniszlabdát akartam belehímezni bordűrként, és hát húsvéti tojás lett, ki is fejtettem. . . :-(( MOst olyan mintát keresek ahol nem zavaró a téglalaposság
Köszi az infokat a Rákoczi uti boltról, én nem tudtam megnézni, mert éppen zárva volt. Az Éva üzletben sem mindegyik csaj ért hozzá. Pl. vettem nagylyukú himzőtűt, de megjártam vele. A nagylyukba könnyü befüzni, de a fonal jobban mozog benne, ergo hamar elkopik. Abba olyan való, ami a lyukat teljesen kitölti. Mégiscsak igaz amit az idevonatkozó szakirodalom ir! A Rákoczi utiba a keresztszemeshez milyen alapanyaguk van? Én az Évában vettem és nagyon jó volt a négyzetes minta négyzetes lett. Legközelebb mentem de a másik nő nem ismerte a szöveteket és azt mondta, hogy elfogyott. Ja az ő alapanyaguk holland. De ebben a globalizált világban már semmit sem lehet tudni!
van ilyen műanyag lapjuk is, meg anyag is, ami olyan, mintha lap lenne.
Az egyik nő elég béna, smemihez sem igazán ért, de a másik szemüveges nagyon tájkozottnak tűnt. Éppen valaki ilyet vett , és elmondta neki, hogy hogyan kell vele dolgozni. Sajnos eléggé siettem, így mnem volt alkalmam meghallgatni a teljes választ.
De ha öszegyűjtünk kérdéseket, vállalom, hogy bemegyek és megkérdezem, és leírom itt a választ.
voltam pénteken a Rákóczi úti kézimunkaboltban. Nagyobb, mint az "ÉVa kozmetika", talán nagyobb a választék is. Újságok még nincsenek, csak a jövő héttőlvannak, de kis tematikus füzetecskékből nincs hiány, ezek ára 240- csillagos ég, vastagsagtól függően. Vannak anyagok is, kissé drágábban, mert ezeket importálják.
Terveik:
1. állítólag lesznek tanfolyamok: globelin, keresztszem, patchwork.
2. tervezik kész munkák árusítását is (Andee, figyeltél?)
3. jövő héten kapnak nagyobb szállítmányt, és utána ha nincs, érdemes az üzletvezetővel egyeztetni, hogy mit szeretnénk, és megpróbálja beszerezni.
Én két munkalapot vettem, egyiken 55 külöböző haszonjármű van, kis párórás motívumok (kisfiam odavan értük), a másik húsvéti.
Mikor találkozunk? Ugyanis akkor lemásolom őket, plusz viszek egy újabb újságot is, tavaszi mintákkal. Jövő hét valamikor? Szerda -péntek?
Én nem messze lakom attól a bolttól. Minden van benne, mi szemnek ingere, rengeteg minta is, csak legyen jó tömött pénztárcád. :-(
Bár, az egyszerű kétoldalas Coats mintalapok 220-240 ft-ért kaphatók, ami még viszonylag elviselhető, ha csak egy-egy témában akarsz nem túl sok mintavariációt.
Nemrég beruháztam egy nagy bordűrmintagyűjteményt 1700. -ért, de jó darabig elleszek vele, mert több, mint 200 minta van benne.
Engem inkább az érdekelne, hogy hogyan néz ki, mivel a háta hmm. . . ugyan az egyik Anna Burdában mutatták hogy kell eldolgozni, de mégis. Szóval csak ezért kérdeztem a tapasztalatok miatt. Amúgy nem olcsó! Az Anna Burdában elég sok minta van. Szerintem a hatszálas muliné pont jó, mert kicsik a lyukak.
Muanyag lapot lehet valahol magyarorszagon kapni?
Az angolok "plastic canvas"-nak hivjak, es biztos jopofa lehet, korbevagni, es pl. fenyofara akasztani. Azt tippelem, hogy vastagabb fonal kell hozza, nem a sima osztott himzo. De meg en se lattam, bar erdekel. . .
Emlekszik valaki az oviban lyukastablara lehetett "himezni" cipofuzoszeru szalakkal. . . Na ilyen lehet.
Udv,
Hammy / KerGiz
loma/: én sem csináltam még ilyet, de a leírások szerint ugyanúgy kell, mintha anyagra hímeznél
S411: A törpés nekem megvan!! Szívesen kölcsönadom, vagy fénymásolok azokból az oldalakból, amiket kiválasztasz! Plusz megvan a cross stitch Crazy újabb száma, tele gyönyörű teáskancsókkal és két szép falikép is van benne.
Mikr találkozzunk legközelebb lányok? Valentinnap után, vagy előtt?
A "hagyományos"-t is nem csináltam már egy hete. . . Ha a legközelebbi találkán visszakapom a gyerekmintás füzeteket, akkor nekiállok tesómék leendő babájának csinálni valamit. Meg asszem, hogy elmegyek az Évába, és megveszem a törpés füzetet, és abból képeket fogok csinálni.
Volt már valaki a Rákóczi úti kézimunkában? Milyen? Vannak klassz újságok, könyvek, minták? S411
A műanyaglapos keresztszemesre senki nem reagált. Senki nem csinált még ilyet? Érdekelne a technikája. Köszi!
Rájöttem, hogy én képekre specializálom magam, de ugye elég sok méretű minta van. Hol lehet fényképkeret szerű kereteket kapni, sok méretben, normál áron, Bp-n?
Előre is köszi.
Kellemes, nyugodalmas estét kívánok!
Szia loma6!
Ha a narancssárga nem jelent semmit, akkor természetesen áll az előzőekben írt ajánlatom:-)
Kérdésem lenne! Ki dolgozott már azzal a műanyag lappal, amire himezni kell és kivágni a figurát? Főleg németnyelvű ujságokban látom. Azt hiszem jól irtam le, egy a4-es lap igen drága.
MSMacska Te gyüjtöd a macskás képeket?
Ma megvettem a Susanna 2001 szeptemberi számát, csomó szép ABC van benne, sok őszifaleveles minta, és ami nekem még nagyon tetszik, sok teás kép: teafilteres mintákkal szegélyezett terítő, csészék, stb. . . Ja, és van egy cuki cirmoscicapofi is benne!
Muszáj hamarosan újabb találkát szervezni! Remélem, addigra mindenki meggyógyul! Addigis jó bökögetést, és jó hétvégét mindenkinek!
MagányosanSétálóMacska
Komáromban van a műhely, de az ország igencsak sok városába dolgozunk. Ha érdekel, hogy hova, nagyon szívesen adok címeket, ha mondasz egy városnevet. És akkor talán találkozhatok a munkáddal is itt a műhelyben:-)) De jó lenne:-)))) Ha érdekel, hogyan csináljuk mindezt, privátban szívesen felvázolom.
Ha nem reklám helye, hol vagy "szakmabeli"? Most akarok egy képet csinálni, ahhoz van egy különleges keret. Na nem olyan különleges, csak nem négyszögletű, hanem trapéz alakú és két kémyényszerüség van rajta. Szóval olyan házforma! Egy képkeretezőtől kérdeztem, azt mondta, megpróbálja. Szóval akkor akarom elkezdeni a munkát, ha tudom, hogy a keret is meglesz. Azoknak a fránya amerikaiaknak van ilyen de hát próbálkozzunk a mi körülményeink között. Szóval a programra és a keretezésre én már nem vállalkozom, azt rábitom az okosabbakra, én csak bökögetek!
Ha nem reklám helye, hol vagy "szakmabeli"? Most akarok egy képet csinálni, ahhoz van egy különleges keret. Na nem olyan különleges, csak nem négyszögletű, hanem trapéz alakú és két kémyényszerüség van rajta. Szóval olyan házforma! Egy képkeretezőtől kérdeztem, azt mondta, megpróbálja. Szóval akkor akarom elkezdeni a munkát, ha tudom, hogy a keret is meglesz. Azoknak a fránya amerikaiaknak van ilyen de hát próbálkozzunk a mi körülményeink között. Szóval a programra és a keretezésre én már nem vállalkozom, azt rábitom az okosabbakra, én csak bökögetek!
Mint "szakmabeli" az üveggel kapcsolatban csak annyit, hogy azon keresztül is kiszívja a nap:-( Sajna. Igaz, hogy ahhoz nagyon erős fénynek kell kitenni. Pl. egy üzlet kirakata. Lakásban szerintem nem lesz semmi baja.
Van egy speciális un. múzeum üveg, ami egyáltalán nem tompítja a színeket, de nagyon kevesen dolgoznak vele, talán azért mert iszonyatosan drága. Én igencsak igényes vagyok a munkáimmal kapcsolatban, de ezt én sem áldozok rá. Én minden munkámra a nonreflektív üveget rakatom. Ez legalább nem tükröződik, nem fénylik. Ez még mindig csak duplája a hagyományos üvegnek, nem pedig 40-50-szerese:-(
És még a keretezéssel kapcsolatban. Érdemes felragasztani a képet hátlapra. Ne ijedj meg, az angyagban nem tesz kárt. Nem vizes alapú folyékonyról van szó. Ez egy nagyon vékony lap két oldalán ragasztóval, amivel fix lesz a kép. Így nem kell varrogatni, feszítgetni.
Képzeljétek, bevittem a hímzőállványomat az üzletbe. Ott dolgozgatok rajta, ha nincs vevő. Nagyon nagy sikere van, hogy láthatják készülés közben is a munkát:-)
Én letöltöttem a demó változatot, egy darabig tudtam vele nyomtatni, de most már ahhoz is kódot kér, nem tudom másnál mi a helyzet, de én mérgemben el is távolítottam.
Loma6 kérdése nyomán, a képről való minta készítésről. Szerintem több program is tud ilyet, én a PCStitch6-tal próbáltam. (demója letölthető, azzal nem lehet menteni, viszont megy a nyomtatás, de meg lehet venni, meg egyéb módszerek is vannak. :-) )
Az a főbb gondom vele, hogy ha nagyon realisztikus a minta, akkor iszonyatos sok színből jön ki csak az az eredmény, ami már élvezhető. Olyan közelítési algoritmust használ, hogy a teljesen normális színeket összemos kekizölddé, vagy pedig egy nagy piros felületen (pl. egy rózsa szirmán jól belül) csak úgy hirtelen tesz egy-két zöld vagy sárga pöttyöt. Lehet, hogy ez csak engem zavar, plusz messziről határozottan jól néz ki, de a "minta" minőségével általában nem vagyok megelégedve.
A PCStitch-ben lehet saját cérna-palettát is definiálni (hehe, be kéne vinni a Puppets-et), de alapban DMC-re vagy Anchor-ra lehet kihozni a mintát. Elég nagy érvágás egy mittudomén 150 színes mintához beszerezni a cérnát, ráadásul ha még úgy is érzem, hogy nem az igazi. . .
Még egy hátránya van, a felületek szélén levő kontúröltéseket (fekete vagy valami más sötét színnel) nem tudja vékonyság nélküliként kezelni, így az egész minta egy kocka széles "gyászkeretet" kap. Ez pl. nagyon nem tetszik.
Ahogy a nagyobb tervezők mintáit nézegettem, náluk ezek a "hibák" nem fordulnak elő, tehát vagy van egy PROFI programjuk - amit nem adnak az én kezembe - vagy nem így dolgoznak. Én valami olyasmire gondolok, mintha milliméterpapírra kirajzolnád a mintát a színek határvonalaival, és ahol egy színelválasztó csík kettévág egy kockát (persze, tudom, négyzetet), akkor amelyik színből nagyobb felület esett abba a mezőbe, azt a színt szavazod meg bele. Meg aztán, ők rajzolni is tudnak, amit én csak szeretnék. . . Szóval, meg lehet azt úgy csinálni valahogy, hogy ne tűnjenek fel hirtelen oda nem illő színek, csak baromi sokat kell vele szöszölni. Esetleg, ha a bekonvertált fényképen kézzel átmész, hogy a nagyon oda nem illő kockákat átfested, sokat lehet rajta dobni.
Ennyi. . .
Valakinek van más véleménye a PCStitch-ről? Vagy próbáltatok más programot?
Üdv,
KerGiz
VIII. Rákóczi út 13. A Két nagy könyváruházzal szemben. A volt Kleider-Baurer ruhabolt helyén. Jó nagy kirakata van, el se lehet téveszteni.
MSMacs
Szecsi ! Szerintem sem olcsó, de vettem a fáradságot, és szétnéztem az Éva kézimunkaboltban is, ami a WestEnd-ben van, és az a helyzet, hogy a Rákóczi úti bolt, több árucikkében, (természetesen mindent nem tudtam átvizsgálni) olcsóbb, mint az Éva.
Pl. a hímzőfonal (konkrétan DMC gyapjú) 30 ft-tal olcsóbb, körülbelül ilyen nagyságrendben az osztott hímzők is, aztán az Éva által kínált hímezhető 50x100-as törölköző 3500 kb. , míg itt "csak" 1600 kb.
Az a tapasztalatom, hogy egyre több keresztszemes oldalt nem tudok letölteni azzal az üzenettel, hogy a kért url nem tölthető le, a hozzáférés megtagadva.
Nálatok is előfordul ez, vagy az én munkahelyemen korlátoztak valamit néhány napja, mert olyan oldalak is ezt válaszolják, amiket régebben elértem ?
Előre is köszi az infókat !
Ha pontosan megírod, hogy mit keresel, esetleg tudok Neked küldeni, ha van olyan mintám.
Próbáltad már az Éva kézimunka üzletet? A Westendben és a Camponában is van. Minden évben Ők rendezik az Országos keresztszemes kézimunka kiállítást és versenyt. Nagyon sok jó cuccuk van köztük DMC is.
Mindenkinek megprobalom meg ma eljuttatni. Dorka! Nem tudom az emilcímedet!!!
Valakinek nincs esetleg serial number-e az Easy Cross 2000 v7. 3a programhoz? (Cseh Ági, ígértél nekem egyszer ilyesmit. )
MSMacska
Úgy látom hétvégén nem értek rá fórumot látogatni. Talán éppen jár a kezetek az anyagon. Azt hiszem én is ezt fogom tenni. Becsücsülök az állvány alá, ahol várnak a virágaim. Szegények mostanában igencsak várakoznak.
Kellemes hétvégét.
Hát ami a papir hátú bekeretezést ill. én nem is tudom mi van a kézimunkáim hátán (sajnos a kész munkáim mindig elajándékozom. Persze egy idő után a nap ami leginkább kiszivja a szinüket. Én a kosárkában (egyszerü kb. 20 cm hosszú és 5-6 cm magas)való tárolást azért tartom jónak, mert nem foglal nagy helyet és mellettem van mindig. Mikor nem kell akkor jól elcsomagolom. Persze láttam nagyon szép tárolókat de az áruk láttán elment a kedvem. Na meg nagyok. Én régebben gyapjúval himeztem egy képet (a kép elő volt rajzolva és hozzá adva a gyapjú)és maradtak fonalaim, sajnos olyan psztelárnyalatok és most nem tudok velük mit kezdeni! Mint gombhoz a kabátot.
Nagy fába vágtam a fejszém:
A DMC. com oldalon a virágminták között található "rose in large square" mintát fogom gobelinként hímeznni gyapjúval, párnának.
Remélem nem folyik ki a szemem a számolgatás közben, mire végzek . :-)
Igaz, kissé drága a gyapjú, de még mindig olcsóbban járok, mintha előfestett vásznat vettem volna.
Én a netről töltöttem le egy DMC-Anchor átváltási táblázatot, ami 14 színcsaládba osztotta a cérnákat. Kis képek is vannak mellette, amiről látszik, melyik milyen szín. Mivel olyan szép szivárványszínű úgy sorban, én ezt a rendszert követem. (ez van a weblapomon excelben, a felfedezett Puppets-színmegfelelésekkel folyamatosan bővítve). Minden színcsalád 1-2 nejlon egy A5-os lefűzős dossziéban. A dosszié elején meg mindig ott van az aktuális készlet kinyomtatva. Ha "bevásárolni megyek", egy hasonló listát nyomtatok, és a tartóról majdnem ugyanilyen sorrendben tudom leszedegetni.
Remélem, nem fog a cérnakészletem beleizzadni a nejlonokba, elég lazán, és összességében felülről nyitott helyen vannak, fénytől védett, száraz, hűvös helyen. :-)
A delphiforums. com keresztszemes listáin mindenféle túlóvatos intézkedésekről beszélnek, minthogy a klórral fehérített papírú borítékban való tárolás (vagy papír hátlap a bekeretezett képen) elkorrodálja a cérnákat. Viszont nejlontasikat ők is használnak. Van valakinek esetleg infoja, hogy okozhat-e ez kárt?
Egyébként idővel én is egy dobozkás módszerre szeretnék áttérni, a barkácsboltokban lehet kapni nagyon jópofa, sokrekeszes kreációkat, csak még keresem az igazit. :-)
Üdv,
Hammy / KerGiz
A VIII. ker Rákóczi úton, kb a könyváruházzal szemben.