Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. szeptember 26. 16:048103.

     

    Az én célon, hogy legalább szoptatás előtti állapotot érjek el. Nem lógnak nagyon, csak fönt laposodott el, egyszerűen eltűnt belőle a cucc!!!  De elhatároztam hogy visszavarázsolom magamnak.

    használt készítmény(ek) : szójalecitin+aromaxolaj+lenmagolaj
    - kúra kezdete (majd a vége is): 2006.09.26
    - kor: 26
    - szülések/szoptatások száma: 1
    - mellbőség, mell alatti méret, melltartó méret: 81cm, 71 cm, 75 B
    - magasság, súly: 164 cm, 51 kg
    - eredmény

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. szeptember 26. 15:428102.

    Akaba!

    Köszönöm szépen a részletes tájékoztatást. HOlnaptól kezdem a kúrát, mert ma este hozza a férjem a lenmagolajat, már csak ez hiányzik.

    Egy valamit még mindig nem értek:

    egyik hsz-odban írod, hogy a szójavit fitoösztrogént tartalmaz, ezért vigyázzunk, nehogy összekverjük a lecitinnel. Most mi egész pontosan nem ösztrogénekre hajtunk? Miért nem jó a szójavit és miért jobb a szójalecitin??? Ezt még elmagyaráznád??

    NAgyon szépen köszönöm. Nem találkoztam még ilyen lelkes segítővel mint Te vagy.

    Ja és a táblázatba is szívesen beszállnék, de milyen adatok is kellenek? Na ennek azért utána tudok nézni.
    Köszike

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  3. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. szeptember 26. 14:118101.

    Csajok! Köszönöm szépen mindenkinek a tippeket és a jótanácsokat!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 25. 22:388100.

    Kedves Kacsamica!

    NEM vagyok szakember, csupán csak mióta ezzel a témával foglalkozom (2004.09. óta) azóta akaratlanul is rengeteg információ rám ragadt...

    Sokat keresgéltem a neten ezekről a dolgokról és a többikkel együtt elég sokmindenre rájöttünk.

    Ezt a sok információt igyekszem nektek továbbadni, akik újonnan léptek be a topicunkra.

    Az az igazság, hogy mindezt bárki más is elsajátíthatja, aki végigolvassa a topicunkat meg az előző első topicot is, ahol elindultunk a mellnövesztéssel 2004.szeptemberében.

    Két éve még nekem sem volt fogalmam, mi az a szójalecitin, mi fán terem a fitoösztrogén, a kapszulás mellnövelőkről meggyőződéssel állítottam, hogy az biztosan ártalmas hormonkészítmény...

    Annyit tudtam, hogy az a mellnövesztő krém, amit én használtam, az hatásos volt!

    Ott indultunk el, hogy ha abban Kigelia Africana hatóanyag van, akkor keressünk ilyen hatóanyagú készítményeket, mert valószínűleg azok is mellnövelő hatásúak lesznek!

    Keresgélni kezdtünk és rátaláltunk a Sunfleur balzsamra és utána másra is és néhány hónap múlva egyre több mellnövelő készítményt találtunk.

    Közben gyűltek a tapasztalatok és mindig jött valaki, aki valami értékes újabb információt hozott!

    Azóta már csak én maradtam a topicon, de én igyekszem minden új lánynak újra és újra beírogatni a tudnivalókat, amikre mi már rájöttünk. Miért kellene az újaknak megint mindent felfedezni?!

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    A mellnövekedés során a tejmirigyek is szaporodnak (persze, ettől nem indul meg a tejelválasztás!) és a zsírszövetek is.
    A fitoösztrogének a nőiesebb alak kialakulásában segítenek!

    Mellfeszesítésre legjobban az AROMAX-olajat ajánlom, ennél jobb mellfeszesítőt nem ismerek!
    (A többi készítmény inkább a mellnövekedést segítik elő.)

    El sem tudom képzelni, hogy más lenne a készítményekben, mint ami rá van írva?! Nálunk ilyen készítményt nem ismerünk.
    Egyedül a King of Kingsről nem tudjuk pontosan, hogy mi van benne, mert ez a gyártó szerint titkos recept...

    Amiről nem tudod, hogy mi van benne, olyat ne vegyél meg!
    (Kivéve a KK-kapszulát, mert az megbízható, engedélyezett, az OÉTI-nél le van adva, hogy mi az összetétele, tehát szakemberek átvizsgálták.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_894526 (8097)
    2006-09-25  17:56
  5. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 25. 22:088099.

    JAJ!  

    Ez egy óriási nagy halandzsa!   
    Valaki innen is, onnan is összeírkált mindenfélét, de így se füle, se farka a leírásnak, nem csodálom, hogy nem érted.

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Ezt olvasd el :

    > http://www.vitalitas.hu/olvasosarok/online/komplementerm/2 001/2/funkci.htm

    lenmag
    A lenmagolaj mintegy 53%, az omega-3 zsírsavak közé tartozó alfa linolénsavat tartalmaz, amely csökkenti az összkoleszterin- és az LDL koleszterinszintet. (Allman és mtsai.).
    Rostokhoz kapcsolt összetevői a lignánprecursorok (Thomson és mtsai.), melyek gyenge ösztrogén és erősebb antiösztrogén hatásúak, így az ösztrogénfüggő daganatok esetében antikarcinogének lehetnek. Eddig elegendő számban csupán állatokon végzett kísérletek állnak rendelkezésre, ahol lenmagolaj-fogyasztás hatására csökkent a vastagbél-, az emlő- és a tüdődaganatok előfordulási gyakorisága. Az embereken végzett vizsgálatok az emlődaganat kialakulási kockázatának csökkentését támasztják alá.

    Vagy ezeket a cikkeket :

    >> http://www.fitnet.hu/index.php?active=3&id_column=3&id_article=509&sid=d92068e2518d2c11f67aecc629b8e305

    >> http://www.kiskegyed.hu/index.php?apps=cikk&cikk=8199

    A hidegen préselt lenmagolaj fokozza az ösztrogén-termelést. Ezért fogyasztása különösen ajánlott a változó korban. Omega-3 zsírsavja szépíti a bőrt és erősíti a szívet.

    >> http://www.vitalitas.hu/olvasosarok/online/komplementerm/2 000/5/anyagok.htm

    Ezt feltétlenűl olvasd el a fitoösztrogénekről :

    >>> http://www.medlist.com/HIPPOCRATES/II/1/058%20Margitai.ht m

    A fitoösztrogének  : "... Számos osztálya közül az izoflavonok és a lignanok a legismertebbek. Az izoflavonok elsődlegesen a hüvelyesekben, különösen a szójában, míg a lignanok a gabonafélékben, olajos magvakban, különösen a lenmagban találhatók nagy mennyiségben. ..."

    Érdemes keresgélni a neten, de lehetőleg olyan cikket olvass el, amit szakember írt a témában.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8096)
    2006-09-25  17:49
  6. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 25. 21:358098.

    Angyika25!

    Először is, kezdjük ott, hogy a Vita-Caps szójalecitin LÁTSZÓLAG olcsónak tűnik, de ha kiszámolod, hogy mennyibe kerül belőle 1 napi / 1 heti / 1 havi adag, akkor rá fogsz jönni, hogy az a legdrágább szójalecitin készítmény...

    Mert ugye a Vita-Caps szójalecitin 475mg-os kapszulákban van gyártva (naponta 3 db kell belőle), napi költség = kb. 45Ft

    Az 1200mg-os szójalecitin kapszulák LÁTSZÓLAG drágának tűnnek (Vitamin Station Lecithin 2230Ft/100db) de ha jobban megnézed, akkor rájössz, hogy ez jóval olcsóbb megoldás!!!
    Mert ebből naponta csak 1 db kell = 22Ft / napi költség !!!

    Csináltam én erre régen egy táblázatot, a gyűjteményünkben megtalálhatod, csak ott még tévedésben voltam, azt hittem, hogy a Szójavit-készítmények is szójalecitint tartalmaznak.

    Nézd meg a szójalecitin készítmények kapszulánkénti tartalmát és úgy számold ki, hogy neked a napi 1200mg mennyibe kerülne...

    Lenmagolajból vehetsz kapszulás formát, üveges olajat, vagy lenmag-pelyhet...
    - A kapszulásból a ráírt adagolást tartsd be.
    - Az üveges olajból naponta 2x 1 evőkanálnyit...
    - A lenmag-pehelyből naponta 2x 1-1 evőkanálnyit tegyél 1 pohár joghurtba, pár percig hagyd duzzadni, majd fogyaszd el.

    A kapszulás formától több lány pattanásos lett!
    (A lenmag-pehelytől ilyen nem fordult elő.)
    Az üveges olaj állítólag pocsék ízű (én nem kostoltam).

    Általános szabály, hogy a napi 3x szedendő cuccokból reggel-délben-este időpontokat tartsuk be.

    Amiből napi 2x kell szedni, azt lehetőleg reggel és este vedd be.

    Amiből napi 1x kell szedni (pl. 1200mg-os szójalecitin) azt javaslom este bevenni, mert nyugalmi állapotban jobban tud felszívódni és a hatását kifejteni.
    Ha reggel veszed be, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy csak átszalad rajtad hatástalanul.

    Nyugodtan be lehet venni egyszerre szójalecitint és lenmagolaj kapszulát is, semmi ok nincs rá, hogy ne vehetnénk be egyszerre.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8095)
    2006-09-25  17:30
  7. Torolt_felhasznalo_894526
    Torolt_felhasznalo_894526
    2006. szeptember 25. 17:568097.

    Kedves Akaba!


    Nem tudom, hol dolgozol, de úgy tűnik, eléggé értesz ehhez a témához, és elfogulatlan vagy a márkák és módszerek tekintetében. Én viszont csak nemrég tévedtem ide, és meglepődtem a szerek sokszínűségén.  Ezért szeretnék tanácsot kérni tőled: már írtam egy kérdést a Bioclinica krémmel kapcsolatban. Most általánosabb tanácsot kérnék. Inkább a feszesítés mint a növekedés szempontjából nézve, mit javasolsz, melyik hatásosabb : a krémek, vagy a kapszulák? Tudom, hogy sok van mindkettőből, és kinél ez, kinél az válik be, de mégis... Te hogy látod? És melyik jobb az egészségre nézve? S mit gondolsz: valóban az van a kapszulákban, ill. krémekben, amit írnak a tájékoztatóikban? Azért is kérdezem egyébként, mert a korom miatt, ahogy már említettem, jó lenne egy általánosabb megújulás, és nem csak a keblekre nézve... De nem az egészség rovására!  Csupán kíváncsiság: a mellnövekedés esetén a tejmirigyek is szaporodnak, vagy csak a mell kötőszöveteire, és zsírszövetekre vannak hatással a készítmények?
    Hát, ez eléggé hosszúra sikeredett! Köszönöm a válaszod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8059)
    2006-09-15  00:01
  8. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. szeptember 25. 17:498096.

    Ezt találtam a lenmagolajról egy testépítőknek szóló cikkben:

    figyelni kell a környezeti ösztrogén "szennyezés" minimalizálására. 51 vegyszer sorolható az ösztrogén hormonokhoz hasonló, ún. xenoösztrogén anyagok közé. Ezek közül leggyakrabban a biszfenol, a nonylfenol, a dioxin, a PCB és a Vinclozolin (fungicid) fordul elő. Ez utóbbi az elfogyasztott növények, zöldségek és gyümölcsök révén kerülhet a szervezetbe. A mikrosütőben melegített műanyag edényekből is sok káros anyag juthat az ételbe!

    A xenoösztrogének komoly hatással lehetnek a szervezetedre, nézzük meg mik az opciók az ellenük való küzdelemhez. (Erről még a Muscle Magazin 36. számában az "Alacsonyabb ösztrogénszint - természetesen" cikkben olvashatsz). Alkalmazd a következőket:


    Magas lignan tartalmú lenmag: a lignan egy speciális polifenol, mely képes az ösztrogén származékokat a vérből kitakarítani. Persze a lenmag omega-3 zsírsav tartalma is hasznos. Egyél lenmag pelyhet.

    Most akkor ösztrogént tartalmaz, vagy éppen az ösztrogént tűnteti el a szervezetből??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. szeptember 25. 17:308095.

    Sziasztok!

    Azt szeretném kérdezni, hogy a szójalecitin kapszulát és a lenmagolajkapszulát hogyan lehet egymás mellett szedni. MÁrmint, hogy kb. 1200 mg szójalecitin mellett mennyi lenmagolajat lehet szedni.

    Elkezdem a varázs 4-es kúrát. MÁr három ( szójalecitin, sunfleur, aromax) megvan. A lenmagolajat holnap veszem meg.

    A VITA-CAPS szójalecitin kapszuláról mi a véleményetek? Nem túl drága, ezért lehet nem is olyan koncentrált?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2006. szeptember 24. 12:138094.

    Sziasztok lányok!!!!

    Azt hiszem végre kezdek változást érezni 

    kicsit több mint 1 hónapja Aromaxozom, 18 napja eszem a Hajdina- lenmag mixemet, és mostmár kezd látszani a változás!!!

    2 napja pedig szedem a BB-t

    persze az is lehet h azért van mindez mert visszatértem a régi fogigátlómra egy újról....bár régen ezzel nem tapsztaltam ilyesmit...

    csak meg akartam osztani örömömet h fájnak  kicsit

    hajrá-hajrá mindenkinek!!!!puszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2006. szeptember 22. 20:568093.
    Szia, Cicci!

    A salátához való lenmagolajat használjuk az UH-hoz, nyugodtan vedd meg! Lényeg, hogy korongvattára csöppentve kend a melledre UH-záskor, ne a kezedbe öntsd, mert a korongvattával úgy el tudod osztani a melleden, hogy nem fogsz utána tocsogni az olajban. Sok sikert kívánok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624210 (8081)
    2006-09-21  13:27
  12. Torolt_felhasznalo_412209
    Torolt_felhasznalo_412209
    2006. szeptember 22. 19:498092.

    helló

    Nem tudom van e már lenmag olajad, de a nyugítinál a skála-metróban ha az aluljáróból bemész  az előtérben a "késes" mellett van egy picike bio-butik. Nincs minden kitéve mert elég kicsi, én is csak kiváncsiságból megkérdeztem, hogy van-e mert kirakva nem láttam, de volt. Pár száz forint. Kicsi a bolt de jó, s ha valami épp nincs meghozzák neked pár nap alatt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624210 (8081)
    2006-09-21  13:27
  13. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 22. 12:168091.

     

      ====>>

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624210 (8090)
    2006-09-22  08:45
  14. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. szeptember 22. 08:458090.

    Akaba!

    Köszönöm szépen! Tündér vagy!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8084)
    2006-09-21  21:02
  15. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 21. 23:318089.

    VARÁZSNÉGYES :

    - AROMAX mellkondicionáló olaj (kb.700.-Ft/20ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogéria, gyógynövényboltok
    Használata : este zuhanyozás után bemasszírozni keveset...

    - SUNFLEUR mellfeszességnövelő balzsam (~1600.-Ft/200ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogáriák, Auchan, Tesco, gyógynövényboltok
    Használata : reggel zuhanyozás után bemasszírozni...

    - szójalecitin kapszula (sokféle árban és kiszerelésben kapható )
    Beszerezhető : DM-drogária, Rossmann, gyógynövényboltok, Fitness-boltok
    Javasolt : Vitamin-Station LECITHIN (2800.-Ft/100db/1200mg-os kapszulák)
    Ne vedd meg : Wallmark LECITHIN (2 lánynak allergiás kiütéseket okozott!)
    Adagolása : napi 1200mg
    Hatása : segíti a hatóanyagok beépülését a sejtekbe

    - lenmagolaj-kapszula (~700.-Ft/45db Vita-Caps)
    Beszerezhető : gyógynövényboltok (ritkán kapható )
    Hatása : magas fitoösztrogén tartalma fokozza a mellnövekedést
    Mellékhatás : pattanásokra hajlamosít az olajtartalma
    Használata : dobozra írt adagolás szerint
    ... vagy lenmag-pehely (~190.-Ft/zacskó )
    Beszerezhető : DM, gyógynövényboltok
    Használata : naponta 2x 1-1 ek joghurtba keverve fogyasztható
    Mellékhatása : nincs!
    ... vagy lenmagolaj : hidegen préselt, üvegben kapható Bioboltokban. (Lehet, hogy a rossz íze nem fog tetszeni.)
    ... egész lenmag : egészben ne fogyaszd, mert hasfájást okozhat! A gyomor nem képes megemészteni a kemény héját. Ha csak egész lenmagot kapsz, akkor őröld meg durvára kávédarálón.

    Kapcsolódó képek:·
    AROMAX olaj

    SUNFLEUR balzsam
    Vitamin-Station LECITHIN
    Lenmagolaj-kapszula

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 21. 23:308088.

    VARÁZSHÁRMAS :

    - AROMAX mellkondicionáló olaj (kb.700.- Ft/20ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogéria, gyógynövényboltok
    Használata : este zuhanyozás után bemasszírozni keveset...

    - SUNFLEUR mellfeszességnövelő balzsam (~1600.- Ft/200ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogáriák, Auchan, Tesco, gyógynövényboltok
    Használata : reggel zuhanyozás után bemasszírozni...

    - King of Kings kapszula (kb. 600 - 700.- Ft/50db)
    Beszerezhető : Rossmann-drogériák, DM-boltok, gyógynövényboltok, TESCO, Auchan
    Használata : naponta 2x 2-3 kapszula 

     

    Kapcsolódó képek:
    AROMAX olaj
    SUNFLEUR balzsam
    King of Kings for woman

     ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    A Varázshármas a Varázsnégyes egyszerűsített változata!

    A Varázsnégyes (Varázshármas) kúra a lányoknál általában 2-3 hét használat után már látványos hatást szokott okozni!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 21. 23:178087.

    Bueno99!

    A Varázsnégyes (Sunfleur balzsam + Aromax olaj + szójalecitin + lenmag) nagyon sokaknak bevált már, érdemes csinálni a kúrát, szinte mindenkinek 2-3 hét után kezdett teltebb lenni a melle.
    Óriási növekedéseket senkinek nem okozott, de a "teltebb, kerekebb" cici minőségileg nagy változást jelent.

    Nézd meg a TÁBLÁZATBAN a lányok eredményeit, ezt is vezetjük.

    "... Már  nem vagyok hajlandó olyan tablettát szedni, amit csak megrendelni lehet - ki tudja milyen elváltozásokat okoz évekkel később-.  Biztonságosabb, ha a bolti polcról veszem le a terméket. Nekem legalábbis. ..."

    Nézd, ha belegondolok, hogy az Erdic-tablettát gyógyszertárakban is árulják, sokan megnyugodva megveszik, hogy ez egy biztosan engedélyezett készítmény... Mégsem az!
    Az az OÉTI szám, amit ráírtak, az érvénytelen, OGYI engedélyének kellene lennie, de az meg nincs neki...  
    (OÉTI csak táplálékkiegészítőkre adhat engedélyt, a mellnövelő készítmények meg "gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények", erre már az OGYI-nak lenne illetékessége.)

    Ezért aztán, ha valahol mellnövelő kapszula/tabletta mellett OÉTI számot látsz, tudjad, hogy az érvénytelen!

    Igazából egyik mellnövelő készítmény hatóanyagától sem lesz semmiféle elváltozásod később, mert a fitoösztrogének inkább sok-sok hasznos tulajdonsággal rendelkeznek, mint károssal.

    Az ellenőrizetlen készítményekkel inkább az a gond, hogy nincs ellenőrizve a gyógynövény, amiből a hatóanyagokat nyerik!
    Pl. a B2UP mellrágó azért nem kap EU-engedélyt, mert az alapanyag minősége erősen változó, szennyezett...
    A gyártási folyamatnak is megfelelően ellenőrizettnek kellene lennie, de sokszor nem az.

    Az EU-szabályok nagyon szigorúak.

    (Emlékszel még a "paprika-botrányra? A Braziliából behozott paprikán egy gombaféle volt, ami elfogyasztva rákot okoz. Na, ilyen veszélye is lehet egy ellenőrizetlen gyógynövény-készítménynek, akár egzotikus gyógyteának is. A Herbária termékei pl. tiszták, ellenőrizettek, de a polcon mellette olyat is találsz a boltokban, ami nem az.)

     

    előzmény:
    bueno99 (8075)
    2006-09-18  19:12
  18. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 21. 21:568086.

    Kedves Pazo!

    Én meg a saját szememmel olvastam, hogy elég sokan tipródnak azon, honnan a fenéből szedjenek össze 600-800ezer Ft-ot a műtétre, és hogyan lehet megoldani TB-re (azt is olvastam, hogy milyen tippeket ajánlanak a lányok erre és többnyire lebeszélnek a TB-ről, merthogy azoknak furcsa mód sokkal gyakrabban sikertelen a műtétjük)...

    A saját szememmel olvastam, amikor 2 lány megbeszélte : több hónapja volt egyikük műtétje, nem érti, hogy miért érez még mindig 1-1 hirtelen mozdulatnál olyan hasító érzést a mellében, mint mikor hirtelen lerántanak egy sebtapaszt... Csak ez úgy fáj neki, hogy majd' bepisil!!!!... Kérdezte a többiektől, hogy ez normális, másoknak is van ilyen, vagy csak ővele van valami gáz?...

    Erre a másik lány megnyugtatta : neki is több hónapja volt a műtét és ő is érez tompa hasító érzést... De ajánlotta, hogy kérdezze meg a lány az orvosát!

    Az első panaszkodó beírta, hogy már kérdezte telefonon a sebészt, de az nem reagált különösebben a panaszára.

    Aztán egy másik alkalommal éppen azt fogtam ki, hogy egy frissen műtött lány elkeseredetten beírta : jól elszúrták a melleit, teljesen asszimetrikus és össze-vissza áll... Az orvosa is elismerte, hogy ez így nem jó, és pár hét múlva korrekciós műtétre írta ki, igaz, ezt ingyen megcsinálja, de szegény lány teljesen odavolt, hogy alig bírta rászánni magát 1 műtétre is, és most reszket a másodiktól!!!
    A többiek nem győzték vigasztalni és nekem is majd megszakadt a szívem érte...  

    Én igazán ritkán olvasok a topicba, (ide is alig van időm bejönni) de véletlenűl mindig kifogok valami horrort a Mellplasztikán...  

    Arról a topicról tudtam meg azt is, hogy már létezik bankkölcsön a mellműtétre, ott írták be egymásnak a lányok az információkat.

    Ja, az mondjuk igaz, hogy NEM CSAK fiatal lányok tördelik a kezüket, honnan szedjenek össze ennyi pénzt, hanem idősebbek is, szoptatás után tönkrement mellekkel vagy 40-50 évesek a megereszkedett melleikkel...

    Azért én itt EZEN a topicon jól látom, hogy milyen sok lánynak/kismamának/asszonynak okoz gondot megvásárolni még 1 doboz kapszulát is, vagy 1 tégely krémet... Sokan veszik havonta 1-1 dobozzal, mert képtelenek 3 havi adagot megvenni egyszerre...  

    Pedig nálunk párezer Ft-os tételekről van szó, nem többszázezrekről!

    Egyáltalán nem veszekedés, nem baj ha megbeszéljük...  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751272 (8074)
    2006-09-18  18:12
  19. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 21. 21:268085.

     

    Igazad van! Nagyon szurkolok neked!!!!

    Érdemes mindent megpróbálni, ami lehetséges, mert ha meg sem próbálod, akkor később már hiába bánod meg.

    Való igaz, hogy a lányok döntő többségének a 4. hónap után kezd beindulni a mellnövekedés a BB-kúránál és erről ír a gyártó is (lehetséges, hogy a klinikai próbákon is ezt tapasztalták).

    Olyan is van, hogy valakinek sorra nem használ sem ez, sem az, sem amaz, de végül mégis hatásos lesz a sokadik kúra!

    Ilyen például aktuális, aki több, mint 1 évig mindent megpróbált , de semmi eredménye nem volt (Varázsnégyes, Bioclinica krém, BB-kapszula)... Ráadásul ő szinte mindenre allergiás, ez is külön gondot okozott...

    De nem hagyta abba a próbálkozást és mostanában néztem a TÁBLÁZATBAN  , hogy a 3. kúrája után már +4cm volt az eredménye!!! (BB+UH)   

    Érdemes volt kitartónak lennie!

     

    előzmény:
    nashua (8080)
    2006-09-20  18:14
  20. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 21. 21:028084.

    Mégiscsak létezhet olcsóbb fajta is, mert most találtam egy boltban :

    >>> http://plaza.unas.hu/plaza_art.php?cat=830,1

    SOLIO lenmagolaj (200ml) 355Ft

    Ez a Calendula gyógynövénybolt a budaörsi Auchanban árusít, de van webshopja is.

    Szerintem ez a fajta olaj máshol is kapható.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624210 (8081)
    2006-09-21  13:27
  21. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 21. 20:538083.

    Cicci!

    Szerintem olyan "UH-géphez való lenmagolajat" sehol nem fogsz találni.

    Az a "salátára való" lenmagolaj van egyedül!

    Én nem tudom, még soha nem vettem, de itt a lányok írták be már többször, hogy félliteres üvegben kapható, 200-300Ft körüli összegben...

    Bár, most rákerestem a neten és több helyen látok 200-250ml-es 1200-1400Ft-ért???  

    A lányok "hidegen préselt" fajtáról írtak eddig.

    Teljesen tanácstalan vagyok, mert én eddig még nem vettem, nem is néztem boltokban, azt gondoltam, ez mindig kapható.

    (200ml-ért 1200Ft eléggé soknak tűnik!)  

    Hátha valaki majd beírja, milyen fajtát kell keresni és melyik olcsóbb.

    Gyógynövényboltban vagy bioboltban kellene megnézni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624210 (8081)
    2006-09-21  13:27
  22. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 21. 20:328082.

    Én például még SOHA nem írtam be a Mellplasztika-topicra a véleményemet, mert úgy gondolom, hogy tiszteletben tartom az ott hozzászólók döntését.

    ŐK úgy gondolják, ÉN meg másképp...

    Ettől még nem kell gyűlölnünk egymást.  

    Maximálisan tiszteletben tartom a döntésüket és nem próbálom őket meggyőzni, miért ne feküdjenek műtőasztalra.

    De ha valaki idejön hozzánk és segítséget kér, mit tegyen a természetes mellnövekedése érdekében, annak maximálisan segítek, bíztatom, lelkesítem.

    Azt gondolom, hogy már az is hatalmas eredmény, ha egy elkeseredett lány néhány hónap után legalább önbizalmat gyűjt a többiektől, mégha nem is nőtt több kosárnyit a melle, de ezután büszke lesz arra, ami van és tudja szeretni a saját testét!

    Ezek a lányok biztosan nem fognak szilikonzsákokat a mellükbe rakatni és nem azért, mert én lebeszéltem őket erről.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (8070)
    2006-09-18  13:01
  23. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. szeptember 21. 13:278081.

    Tökéletesen egyetértek! Érdekes, hogy a nők nagy része nem költ kevesebbet és nem próbál ki kevesebb krémet a narancsbőre eltüntetésére, mégsem kezdi el őket senki sem agitálni arra, hogy hagyják abba, mert a természet így bánt vele, meg se kísérelje eltüntetni a karfiolt a hátsójáról....

    Na szóval tényleg felhagyhatnának ezzel a kedves fórumozók. javaslom Lányok, hogy az ilyen beírásora NE IS REAGÁLJUNK!

    MÁS:

    Voltam tegnap az Árkádban egy wellmed boltban lenmagolajért, de csak salátára való étkezési lenmagolajuk volt....   Ha tud nekem valaki olyan boltot mondani, ahol tudod venni az UH gépemhez lenmagolajat, írja meg nekem legyen kedves, mert már megőrülök, hogy sehol sem kapok, ahová bemegyek... vagy kapszulájuk van, vagy salátaolaj...

    Előre is köszönöm!

    További szép napot és még szebb ciciket mindenkinek!

    előzmény:
    nashua (8080)
    2006-09-20  18:14
  24. 2006. szeptember 20. 18:148080.

    Sziasztok!

    Ritkán tudok jönni, akkor is leginkább csak visszaolvasni van időm. De már annyira dühítenek (vagy csak fárasztanak?) azok hozzászólásai, akik újra és újra meg akarnak győzni arról, hogy ne szedjük/kenjük/stb.

    A magam részéről kb. egy éve végigcsináltam egy 3 havi BB kúrát (tabi + krém), majd 3 doboz Breast Succest szedtem emelt adaggal. Ja, BB előtt Aromax + Sunfleur.

    És az égvilágon semmi, de semmi hatása nem volt. Mégsem vagyok hajlandó lemondani arról, hogy másokhoz hasonlóan nekem is nőhetnek a melleim. Újra belekezdtem egy BB kúrába, de nem hagyom abba 3 hónap után, lehet, hogy ez volt a baj az elsőnél. És már lenmagolajat is vettem az UH-s géphez (valahogy kiszorítom az időt). És ha ez sem jön be, még mindig vannak más lehetőségek. Lehet, hogy nekem egy tabletta sem használ, de az UH+krém igen. Lehet, hogy az UH sem jön be, de lehet, hogy a mellpumpa igen.

    Szóval, én nem vagyok hajlandó feladni, nagyobb melleket szeretnék, de nem műcicit. Ennyi. És ehhez jogom van.

    Ezenkívül egy dolgot szeretnék: ne győzködjenek, hogy ne csináljam, mert ez az én dolgom, nagylány vagyok, majd én eldöntöm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2006. szeptember 20. 17:478079.
    én eszem minden nap, kb 2 hete, de még nem látok különösebb változást....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_765534 (8078)
    2006-09-19  22:43
  26. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 19. 22:438078.
    Ki szedi a hajdinát?Használt már valamit?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2006. szeptember 19. 19:588077.

    Szia Icecica!

     

    3 hónapig szedtem a BB kapszulát és rendszeresen.

    Nekem nem jött be, remélem Neked beválik (ha ezt szeded)!

    üdv,

    Bueno

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (8076)
    2006-09-18  19:29
  28. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 18. 19:298076.
    A kapszulákat szedted?mennyi ideig?
    előzmény:
    bueno99 (8075)
    2006-09-18  19:12
  29. 2006. szeptember 18. 19:128075.

    Sziasztok!

    Nekem nem jött be a BB kúra.    Viszont most  megvettem a lenmagpelyhet, az Aromax olajat és a szójalecitinkapszulát. Ezt szedem szintén 3 hónapig (és olcsóbban is kijövök). Szerintetek ez az összetétel hozhat eredményt? Vagy van egy jobb ötletetek?

    Már  nem vagyok hajlandó olyan tablettát szedni, amit csak megrendelni lehet - ki tudja milyen elváltozásokat okoz évekkel később-.  Biztonságosabb, ha a bolti polcról veszem le a terméket. Nekem legalábbis.

    Üdv,


    Bueno

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. Torolt_felhasznalo_751272
    Torolt_felhasznalo_751272
    2006. szeptember 18. 18:128074.

    Kedves Akaba! Én a Mellplasztika topikról beolvastam hozzátok, én is próbáltam hidd el máshogy (az itt is tesztelt termékekkel), de nem lett az AA-s mellemből még csak A sem.

    Sajnálom, hogy Te ezeket olvastad a topikon, mert én nem: egyrészt nem fiatal lányok sírnak, hogy hogyan szedjék össze a pénzt, másrészt nem hónapokig tartó fájdalmakról írnak a már műtéten átesettek.

    Nem szeretnék összeveszni senkivel, de ne haragudj, ezt nem hagyhattam szó nélkül.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8069)
    2006-09-17  22:03
  31. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 18. 17:598073.
    Jut eszembe!Van már valakinek valami tapasztalata az automatikus mellpumpával kapcsolatban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 18. 17:538072.
    Biztos jó,csak állítólag beleszakadsz mire elvégzed a pumpálást 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_192021 (8071)
    2006-09-18  14:57
  33. Torolt_felhasznalo_192021
    Torolt_felhasznalo_192021
    2006. szeptember 18. 14:578071.
    Sziasztok!

    Hamarosan én is belefogok végre valami kúrába Feszes ciciket akaroook A kérdésem visoznt az lenne, hogy szerintetek a szexshopokban kapható mellpumpa mennyire megbízható? Én valahogy óckodom tőlük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 18. 13:018070.

    Aki nem hisz benne,az ne is fogjon hozzá használni ezeket a készítményeket.És ne mondjon véleményt,aki nem próbálta egyiket sem.

    Mindig vannak akik megpróbálják megváltoztatni a topic-tagok véleményét,de ez nem fog sikerülni,mivel a sok pozitív eredmény és tapasztalatok minket már meggyőztek,hogy igenis van hatása néhány terméknek.Főleg,hogy már én is saját magamon látom a változást !!!!

    További sok sikert minden mellnövelőnek!!!

    előzmény:
    ativeclod (8068)
    2006-09-16  20:52
  35. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 17. 22:038069.

    "... Nagy melled lesz, ha teherbe esel..."

    Hát persze!  
    Aztán ez a szoptatás után szépen "elmúlik", sokaknak kisebb lesz, mint eredetileg volt...

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    A cikket elolvastam és több dolog hibádzik benne :
    - pl. az Erdic-Fórum mindennek mondható, csak éppen pártatlannak és korrektnek nem!!!
    Mi itt már sokszor láttuk a saját szemünkkel, hogyan törölték AZONNAL a számukra előnytelen beírást, sok lány panaszkodott, hogy a beírása miatt kitiltották a Fórumról, nem tudja beírni a valódi véleményét!
    Saját szememmel láttam, hogyan fenyegettek meg valakit bírósági pereskedéssel, aki el merte mondani, hogy az interneten negatív véleményeket olvasott a termékről!

    - A mi Fórumunkon azért nem mondanám, hogy CSAK KIZÁRÓLAG elégedetlen hozzászólásokat olvashatnánk a készítményeket használóktól!!!!
    Én úgy tapasztalom, hogy a valamilyen kúrát folytató lányoknak csak max. a 30%-a jelentkezik a Táblázatunkba, még akkor is, ha nőttek a mellei. (A jelentkezés önkéntes és érdekektől mentes!)

    A cikkben több ellentmondással is találkoztam, de mindegy, erre most nem térek ki...

    Viszont felháborítónak találom, hogy a bő lére eresztett cikk végén megint csak a plasztikai sebészetekre küldik a lányokat : "Melindának marad a kés és a szilikon" ????...   

    Mikor lesz már, hogy valaki a mellműtétekről ír egy szép kerek cikket : hányan csalódnak utána?... Hány nőnek szúrják el a mellét?... Mi lesz velük évek múlva?... Mennyibe kerül a szilikon-cici?... Hány sebész lett ebből multimilliomos???...

    Én időnként beleolvasok a Mellplasztika-topicba és nagyon elkeserítő, ahogy a fiatal lányok azon görcsölnek, vajon honnan szedjenek össze 500-800ezer Ft-ot???... Van aki hosszúlejáratú kölcsönt vesz fel (ó, a kedves sebészek elintézték már ezt is a bankokkal!)...

    Elolvasom, ahogy panaszkodnak egymásnak : hónap múlva is milyen hasító fájdalmaik vannak!...
    Vagy akiknek rosszul sikerült a műtétje és újra kés alá kell feküdnie?!...

    Bocs, de ezek után én igenis NAGYON örülök, amikor nálunk arról olvasok, hogy valaki március óta használja a "gagyi" mellnövesztő-kúrát és az AA-mellei mára C-kosarasak lettek!!!  

    Melindának üzenem : nézzen be a műtét előtt hozzánk, mert HÁTHA mégis nőhetnének a mellei természetes módon is!

     

    előzmény:
    ativeclod (8068)
    2006-09-16  20:52
  36. 2006. szeptember 16. 20:528068.

    Abszolút ONTOPIK cikk a sok gagyiról :-))))

    http://index.hu/velvet/onleany/big060916/

    Nagy melled lesz, ha teherbe esel

    Elméletileg akár mellnövesztő hatása is lehetne annak a rengeteg csodaszernek, amiket nagy melleket ígérve árulnak. Alacsony hatóanyagtartalmuk miatt viszont minimális az esély a látványos változásra. Viszont jó drágák, de legalább jó eséllyel nem mérgeznek az étrendkiegészítőként forgalmazott csodaszerek. Garancia semmire nincs, és a tapasztalatok is vegyesek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 15. 20:428067.

    Seeeker!

    Sajnos, az a helyzet, hogy mindenkire másképp hatnak a készítmények.

    Ami az egyiknek fantasztikus mellnövekedést okoz pár hét alatt, az nem biztos, hogy a többieknek is!
    (Eddigi fennállásunk óta leginkább ezt tudtuk bebizonyítani.)

    Érdemes próbálkozni, mert ha az egyik módszer hatástalan is, de a másik még lehet hatásos.
    Ilyen tapasztalatunk is rengeteg van!  

    A *lista-bemoldalon (8041.hozzászólás) igyekeztünk felsorolni a termékeket és a képek aláírásában beírni az árukat, beszerzési lehetőségeiket, weboldalaikat...

    A teljes gyűjteményünket a Képtárban találod meg, mert ide nem fért fel minden fotó : http://www.kep.tar.hu/mellnoveles


    A topicban már többször leírtuk pl. az ultrahangos készülékek jellemzőit, tudását, árakat, beszerzési forrásokat, fotóikat...

    Érdemes végigfutni a topicot, bármennyire ijesztően hosszúnak tűnik, de rengeteg fontos információt írtunk már bele.
    Itt töményen megtalálható minden, amit csak tudunk a mellnövelésről!

    - Mennyibe kerülnek az ajánlott hosszúságú kúra készítményei összesen?

    Hű, ezt elég nehéz kiszámolni...
    A BB-kúra átlagosan 6-9 hónapig tart, lehet persze tovább is folytatni, de ez az az idő, amennyit min. kellene a hatáshoz szedni.

    A tapasztalatunk szerint az UH-készülék + mellnövelőkrém kúra már 1-2 hónap után látható, mérhető hatást okoz, de ezt is érdemes tovább csinálni...

    Vannak, akik kombinálják a kúrákat, többfélét is használnak egyidejűleg (UH + mellnövelőkrém + BB-kapszula + mellpumpa).
    Szinte mindenki egyénileg alakítja ki a saját kúráját, valaki görögszénamag-teával, valaki mellpumpával, sokan szednek a kúra mellé szójalecitint + lenmagpelyhet...

    Szóval, nehéz erre választ adni.

    - Bevizsgált, Magyaro. is engedélyezett készítménynek minősül?

    Magyarországon hivatalosan engedélyezett mellnövelő készítmény NINCS!!!!
    (A magyar hatóságok nem ismerik el a mellnövelő készítményeket, így engedélyt sem adnak rájuk. Előírnának OGYI-bevizsgálást, de a többmilliós költséget senki nem akarja vállalni.)

    Tehát nincs szabályos Mo.-i engedélye sem az Erdic-nek, sem a Csodálatosmell-kapszulának, sem a B2UP-mellrágónak!
    Ha látsz is a weboldalakon beírt OÉTI-engedélyszámokat, azok nem érvényesek, mert OGYI-engedély kellene...

    A BB-termékeknek hivatalos EU-engedélye van, klinikailag bevizsgált termék és egész Európa területére forgalmazási engedélyt kapott. (Ezt a saját szememmel láttam, tehát ezt garantálom neked.)

    Sajnos, a többi termék engedélyét nem tudom garantálni.

    (Főleg az USA-termékekkel kell vigyázni, mert azok többségét még az USA hivatala sem vizsgálta.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_662542 (8061)
    2006-09-15  09:44
  38. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 15. 20:098066.

    Pár nappal ezelőtt ugyanezt kérdezte egy másik lány is és akkor válaszoltam neki (8063.hozzászólásban).

    Neked sem tudok mást válaszolni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_550369 (8062)
    2006-09-15  10:02
  39. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 15. 20:068065.
     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (8064)
    2006-09-15  16:16
  40. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 15. 16:168064.
    Bocsi,Akaba 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (8063)
    2006-09-15  16:16
  41. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 15. 16:168063.
    Olvass vissza pár sort,Akakab részletesen leírta amit erről a termékről tapasztaltak itt a lányok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_550369 (8062)
    2006-09-15  10:02
  42. Torolt_felhasznalo_550369
    Torolt_felhasznalo_550369
    2006. szeptember 15. 10:028062.

    Sziasztok!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy valaki hallott-e már a Breast Success tablettáról, és ha igen, milyen tapasztalatai vannak? Én most olvastam róla az interneten és gondoltam rá, ki kellene próbálni, de még nézelődöm egy kicsit a lehetőségekről.

    Örülnék, ha találnék valakit, aki már találkozott ezzel a tablettával.

    Köszönöm

    Kriszti

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_662542
    Torolt_felhasznalo_662542
    2006. szeptember 15. 09:448061.

    Meg tudja nekem valaki mondani, hogy jelenleg a táblázat és a hozzászólók szerint melyik a leghatásossabb módszer?

    Ha igen, akkor még a további infókra lenne szükségem:

    1. Hogyan lehet hozzájutni?

    2. Mennyibe kerülnek az ajánlott hosszúságú kúra készítményei összesen?

    3. Bevizsgált, Magyaro. is engedélyezett készítménynek minősül?

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. szeptember 15. 08:058060.
    Akaba, IceCica köszönöm szépen!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 15. 00:018059.

    Kacsamica!

    Szerintem amit érzel az nagyonis reménytkeltő : nőnek a melleid!!!  
    Ha már 4 használat után érzed, az egyszerűen fantasztikus, mert én 1 hónapig SEMMIT sem éreztem a Bioclinicás krém használatakor. Komolyan, már kezdtem azt hinni, hogy kidobtam a pénzem valami hatástalan izére...

    Én csak utána kezdtem érezni, hogy duzzad és feszül.
    Nyugodtan használd a krémet, mert SEMMI olyan nincs benne, ami árthatna!

    Úgy látszik, hogy te sokkal érzékenyebb vagy és neked ilyen rövid idő alatt működésbe léptek a hatóanyagok.
    Örülj neki, kivételesen szerencsés vagy!

    Készült:  

    Aqua 57. 420, Aloe Barbadensis Gel 20. 000, Alcohol 15. 000, PEG-83. 000, Carbomer 1. 2oo, Equisetum Arvense 1. ooo, Humulus Lupulus 1. 000, Triethanolamine; 1. 000, Parfum;1. 000, Kigelia Afrikana;1. 000, Phenoxyethanol;1. 000, Glicoproteins; 1. 000, Methyiparaben; 1. 000, Ethylparaben; 1. 000, Propylparaben; 1. 000, Butylparaben; 1. 000, PEG-40 Hidrogenated Castor Oil; 1. 000, Benzyl Alcohol; 1. 000, Methylchoroisothiazolinone; 1. 000, C. I. 10020; 1. 000.

    Aloe, zsurló, komló és Kigelia Africana kivonat a fő hatóanyagai.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_894526 (8058)
    2006-09-14  22:14
  46. Torolt_felhasznalo_894526
    Torolt_felhasznalo_894526
    2006. szeptember 14. 22:148058.

    Sziasztok! Kedves Akaba!

    Elég bizonytalan állapotban vagyok, ugyanis megvettem a Bioclinica krémet, és 4-szer kentem vele a ciciket, de egy tompa, feszülő-fájó érzés vonja magára a figyelmemet szinte egész nap. Nem tudom, folytassam-e a kenést, és hogy egészséges dologról van-e szó? Olvastam a weblapot, és ott azt írják, hogy igen, de most elbizonytalanodtam.

    Kérek segítséget, hogy mit csináljak? Merjem folytatni vagy se? Az is felmerült bennem, hogy hosszú távon vajon ismeretes a hatása pl. ennek a krémnek? Nem okozhat esetleg valami kalamajkát?

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  47. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 14. 19:308057.

    Hűűűűű!

    Olvass kicsit vissza a topicon (néhány hetet), mert valakinek volt eladó BB-krémje!!! Több tégelynyi is.

    Ha megtalálom a nevét, megírom neked.  

     

    előzmény:
    héroine (8054)
    2006-09-14  15:38
  48. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 14. 18:538056.
    Ha lenmagolajjal kened után,nem lesz csomós,ha előtte jól bedolgozod a BB krémet és vársz egy-két percet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624210 (8053)
    2006-09-14  15:09
  49. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 14. 17:178055.

    VIGYÁZAT!!!!  

    A Szójavit Forte fitoösztrogéneket tartalmaz, tehát az nem azonos a szójalecitinnel!!!!!!

    A szójalecitinben NINCS fitoösztrogén, az teljesen más készítmény.

    Ne keverd össze a kettőt (régen én is azt hittem, hogy a Szójavit is szójalecitin-készítmény, de nem az).

    A szójalecitin azért lenne fontos a mellnövelő kúráknál, mert különleges módon segíteni tudja a sejtekbe való beépülését a hatóanyagoknak.

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Lenma golajat gyógynövényboltokban, bioboltokban lehet venni.

    A többieknek jól bejött a használata : első kenésre BB-krémet használnak és mikor az beszívódik, akkor az utánkenésre lenmagolajat használnak.

    Ha semmiképpen nem kapsz lenmagolajat, azért lehetne találni másféle olajat is :
    - pl. AROMAX- Földimogyoróolaj ??? (900Ft/50ml)
    - Babaolaj ???
    - Kontakt zselé ??? (wellmed boltokban kapható, kifejezetten az UH-készülékekhez!)

    A lenmagolaj azért lenne jó, mert annak önmagában is mellnövelő hatása van.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624210 (8053)
    2006-09-14  15:09
  50. 2006. szeptember 14. 15:388054.

    van esetleg vkinek eladó BB krémje Budapesten?

    köszi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. szeptember 14. 15:098053.

    Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni!

    Nekem nem jött be a Varázshármas, ezért most leváltottam BB krémre+UH+Szójavit Forte kombinációra.

    Viszont a BB krém nagyon gyorsan beszívódik, ami miatt a 20 percet nem tudom végigUHzni. Próbáltam Aromax olajjal folytatni, de "lemorzsolódott" tőle a krém a bőröm felületéről. Most Sunfleur-rel folytatom, de arról nem tudom, hogy jó-e... Mármint a BB krém+Sunfleur kombináció, hogy kitöltse a 20 percet.

    Lenmagolajat már ezer helyen kerestem, de mindenütt csak kapszulában találtam. S attól félek, ha lenne is, hogy ugyanúgy lemorzsolná a BB krémet.

    Tud valaki segíteni nekem ebben?

    Előre is köszönöm!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. Torolt_felhasznalo_664167
    Torolt_felhasznalo_664167
    2006. szeptember 14. 12:458052.
    Sziasztok! Segítségeteket kérem, Pőrével szeretném felvenni a kapcsolatot, de mostanában nem látom a fórumon. Ha van valakinek ötlete, hogy hogyan tudnám őt elérni, írjon nekem priviben. Köszönöm!

    Dóra
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (8051)
    2006-09-14  12:30
  53. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 14. 12:308051.

    Sziasztok!Na,ez a BB krém igazán aranyat ér!Uh-val használom egy hete,és plusz egy centi jött a cicimre!!!!   

    Szedem én is a BB kapszulát mellé.Most már tényleg kitartó leszek!Köszönöm a sok biztatást!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. Torolt_felhasznalo_230823
    Torolt_felhasznalo_230823
    2006. szeptember 14. 10:428050.
    Aki szeretne jelentkezni a listába küldje el a következő adatokat privátban:

    - használt készítmény(ek)
    - kúra kezdete (majd a vége is)
    - kor
    - szülések/szoptatások száma
    - mellbőség, mell alatti méret, melltartó méret
    - magasság, súly
    - eredmény

    Akik már szerepelnek a listában, kérem írják meg, milyen eredményt sikerült elérniük (pozitív vagy negatív), ez segít dönteni azoknak, akik még csak most kezdenének bele valamiyen kúrába.

    Előre is köszönet mindenkinek.

    Sok sikert!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 14. 03:128049.

    HURRÁ!!!   

    Gratulálok Jeuer!

    (Azért szorgalmasan folytasd tovább a kúrádat, ne hagyd abba, lesz ez még több is!)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833724 (8048)
    2006-09-13  21:41
  56. Torolt_felhasznalo_833724
    Torolt_felhasznalo_833724
    2006. szeptember 13. 21:418048.

    Sziasztok!!!!!!!!

    Olyan de olyan boldog vagyok!!!!!!!!!!!!Képzeljétek, még csak 3 hete szedem a BB kapszulát szójalecithinnel, és kenegetem a cicjeimet bb krémmel+ultrahangozom, de már 2 cm-rel nagyobb a mellbőségem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!   ÖRÖK HÁLA ENNEK A TOPIKNAK!!!!!!!!A kúrám persze folytatom! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. Torolt_felhasznalo_615763
    Torolt_felhasznalo_615763
    2006. szeptember 13. 20:078047.
    sziasztok csajok! találtatok már valami nem drága és jó megoldást?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  58. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 13. 19:518046.

    Mi ez itt?!  

    Én csak 1x küldtem el!!!!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8043)
    2006-09-13  10:45
  59. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 13. 19:498045.

    Editbaba!

    A BREAST SUCCESS = HARD BREAST !

    Teljesen ugyanaz a két termék, a Breast Success az eredeti USA mellnövesztő kapszula, a Hard Breast teljesen ugyanaz, mg-ra minden hatóanyaga megegyezik, de ezt átnevezték, hogy Mo.-on többszörös áron tudják forgalmazni...

    Zscser is ezt szedte (2 hónap alatt +10cm-t nőttek a mellei), de utólag kiderült, hogy ő többszörös-adagban szedte be...
    (Napi 3x3 db-ot szedett az előírt 3x1 db helyett.)

    Később több lány kipróbálta, de egyiknek sem mutatkozott ilyen látványos növekedés.
    A többségnek egyáltalán nem mutatkozott hatás.

    Nézd meg a Táblázatunkban : 8041. hozzászólás bemoldalán.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461121 (8044)
    2006-09-13  15:03
  60. Torolt_felhasznalo_461121
    Torolt_felhasznalo_461121
    2006. szeptember 13. 15:038044.

    Sziasztok!

     

    Kipróbálta már valamelyikőtök a Breast Success kapszulát?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 13. 10:458043.

    Heni19!

    Én nem próbáltam a görögszénamag-teát, de leírhatom neked a teafőzés receptjét, ami a  Dr.Makai : Görögszénamag dobozára van nyomtatva :

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Elkészítési javaslat :
    5g (1 teáskanál) magot 5 percig áztassuk 200ml hideg vízben, majd 8-10 percig főzzük. Teaként cukorral, mézzel ízesítve fogyasztjuk. A megfőzött magot mézzel elfogyaszthatjuk.

    Napi 1-2 csésze fogyasztása javasolt.

    Figyelmeztetés :
    Terhes anyák - méhösszehúzó hatása miatt - ne fogyasszák!

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Múltkoriban hallottam, hogy valaki megőrli a magokat és így áztatja be. Ez is nagyon jó megoldás lehet, biztosan jobban ki tud oldódni a hatóanyag a megőrölt magokból, mint őröletlenűl.

    Többen voltak már, akik a forralással nem értettek egyet, szerintük akkor a hatóanyag értéke biztosan csökken...
    (Ebben lehet valami igazság, mert a görögszénamag A, B1, B2, B3, B6, B12, D-vitaminokat is tartalmaz, márpedig azt tudjuk, hogy a vitaminok forralással eltűnhetnek.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_428031 (8037)
    2006-09-12  16:02
  62. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 13. 10:458042.

    Heni19!

    Én nem próbáltam a görögszénamag-teát, de leírhatom neked a teafőzés receptjét, ami a  Dr.Makai : Görögszénamag dobozára van nyomtatva :

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Elkészítési javaslat :
    5g (1 teáskanál) magot 5 percig áztassuk 200ml hideg vízben, majd 8-10 percig főzzük. Teaként cukorral, mézzel ízesítve fogyasztjuk. A megfőzött magot mézzel elfogyaszthatjuk.

    Napi 1-2 csésze fogyasztása javasolt.

    Figyelmeztetés :
    Terhes anyák - méhösszehúzó hatása miatt - ne fogyasszák!

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Múltkoriban hallottam, hogy valaki megőrli a magokat és így áztatja be. Ez is nagyon jó megoldás lehet, biztosan jobban ki tud oldódni a hatóanyag a megőrölt magokból, mint őröletlenűl.

    Többen voltak már, akik a forralással nem értettek egyet, szerintük akkor a hatóanyag értéke biztosan csökken...
    (Ebben lehet valami igazság, mert a görögszénamag A, B1, B2, B3, B6, B12, D-vitaminokat is tartalmaz, márpedig azt tudjuk, hogy a vitaminok forralással eltűnhetnek.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_428031 (8037)
    2006-09-12  16:02
  63. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 13. 02:598041.

    Lark!

    DEHOGYIS van harag!  

    Mindenki elmondhatja a véleményét!

    Én pl. teljesen megértem, hogy neked nincsenek ilyen problémáid, boldog és kiegyensúlyozott vagy kicsi mellekkel is.

    De sokan vannak, akik boldogtalanok és kétségbeesettek a kicsi melleik miatt.

    Egyáltalán nem baj, ha másképp látunk dolgokat (képzeld el, milyen unalmas lenne a Világ, ha mindenki egyformán gondolkodna).

    De próbáld megérteni, hogy másoknak lehet probléma az, ami neked nem az!

    Nem olyan könnyű testi- és lelki harmóniába hozni magunkat.
    Van, akinek könnyedén sikerült, mert harmónikus volt a gyermekkoruk, a fejlődésük,  a lelki-életük, a családi hátterük...
    De nem mindenki indult ideális körülmények közül.

    Szóval, arra is gondolj, hogy az ilyesmi nem megy egy csapásra!

    Nagyon sokat segítenek ebben a lányok egymásnak és úgy látom, hogy a többségnek idővel sikerül "megszeretnie önmagát"!!!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_120810 (8033)
    2006-09-10  07:16
  64. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 13. 02:078040.

    Kedves Jaula1970!

    Gondolom, te még nem hallottál Aqaba városról és az Aqabai-öbölről sem... (Jordánia csücskében található, Izrael és Egyiptom találkozásánál.)
    A hírekben gyakran szerepel a neve, de gondolom, te nem sok újságot olvasol.

    Valószínűleg eddig mesét többet hallhattál, ezért jutott eszedbe a nevemről az abrakadabra, a varázslók igéje...  

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Tudod, nálunk jóval többen vannak azok a nők, akik 2-3 gyerek szoptatása után ápolgatják a melleiket, mint azok, akiknek csak a melleik lennének fontosak!

    SŐT! Elárulom neked, hogy a fiatal nők (akik még nem szültek) nagyonis fontosnak tartják, hogy ne tegyék tönkre a melleiket plasztikai sebészeten, mert később szeretnének gyerekeket és szeretnék őket szoptatni!

    Nálunk nem találsz olyan nőt, akinek a mellei fontosabbak lennének a gyerekénél!
    De tudod, szoptatás UTÁN egy nő is törődhet magával, attól még imádhatja a gyerekét is!

    Abban is tévedsz, ha azt hiszed, hogy nekem nincs kellő önbizalmam : nagyonis van!  
    Talán azért is van ez így, mert 115 cm a mellbőségem.
    (Bár amikor kisebb melleim voltak, akkor sem voltam önbizalom-hiányos.)

    Attól még, hogy nekem nincs ilyen problémám, még meg tudom érteni azokat, akiknek vannak ilyen lelki gondjaik!

    Tudod, elég nagy butaság csak beleolvasni egy topicba futólag és erre beírni a Véleményedet.

    Ne várd el a többi embertől, hogy megértsék a te problémáidat (bármi legyen is az), ha te sem vagy képes a másik ember problémáját megérteni!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_493266 (8038)
    2006-09-12  20:10
  65. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 12. 21:318039.

    Neked aztán be kellett ide szólni!

    Ha nem is tudod itt miről van szó,ne hangoztass véleményt!Különben meg ne sértegess senkit,mert ha nem tudnál olvasni,nem Abrakadabra,hanem:

    Akaba!!

    Keress másik topicot,ahol bunkózhatsz!Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_493266 (8038)
    2006-09-12  20:10
  66. Torolt_felhasznalo_493266
    Torolt_felhasznalo_493266
    2006. szeptember 12. 20:108038.

    Kedves Lark !

    Egyetértek a nézeteiddel. Abrakadabra meg szerintem kicsit nem rendelkezik kellő önbizalommal. Nem mellben mérik a Nőt. Az naggyon lehangoló amikor valaki azért nem vállalja a gyermeke szoptatását, mert fél hogy deformálódik a melle.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_120810 (8033)
    2006-09-10  07:16
  67. Torolt_felhasznalo_428031
    Torolt_felhasznalo_428031
    2006. szeptember 12. 16:028037.

    Helló!

    Valaki próbálta már a görögszénamagos teás megoldást? Engem az arányok érdekelnének, és,hogy tea formájában fogyasszam el,vagy belekeverjem vmibe stb.

    Köszike

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2006. szeptember 11. 20:578036.
    Hát, akaba, a képek láttán nekem is felszaladt a szemöldököm és kikerekedett a szemem Nem tudom, vajon milyen köze van a meztelenül végzett tornagyakorlatoknak a bioenergiával növelt cicikhez... De a m.helyemen alig mertem végiggörgetni az oldalt (és elolvasni az infókat), nehogy a végén azt higyjék, szexoldalakat nézegetek
    Nekem sem szimpi ez a része, sőt..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8021)
    2006-09-09  13:52
  69. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 11. 10:458035.
    Sehol senki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 10. 10:498034.

    Igen,van akit nem zavar,hogy nagyon kicsi a melle,van viszont akit nagyon zavar.

    Akinek ez nem probléma,az nem is foglalkozik vele,de akik ezt a topicot olvassák és írnak ide,azok a lányok megpróbálnak tenni érte,hogy legalább egy-két centivel nagyobb legyen.Mert nekünk ez is nagyon sokat számít.Mindezt persze normális keretek között próbáljuk elérni,úgy hogy közben az egészségünknek is jót teszünk.Nincs ezzel semmi gond,szerintem.

    Mindenki másképp gondolkozik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_120810 (8033)
    2006-09-10  07:16
  71. Torolt_felhasznalo_120810
    Torolt_felhasznalo_120810
    2006. szeptember 10. 07:168033.

    Kedves akaba!

    Valóban nem vagyunk egyformák.Én már dolgozom, és semmiben nem zavar a mellbőségem. Teljesen jól érzem magam így a bőrömben)) Nem hiszem azt sem, hogy nem vagyok nőies. A mellem ilyen, más testrészem meg olyan. Kész. Nem kell ebből akkora gondot csinálni. A legfontosabb a testi és lelki harmónia. És azt meg lehet találni apró mellekkel is.  Nem akartam én ezen a fórumon forradalmat csinálni. Csak másképp látok bizonyos dolgokat, mint te. Azért nincs harag

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8029)
    2006-09-09  22:17
  72. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 9. 23:558032.
    Már mint abban,amit lark-nak írtál.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8029)
    2006-09-09  22:17
  73. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 9. 23:548031.
    NA!Ebben is igazad van! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8029)
    2006-09-09  22:17
  74. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 9. 23:528030.
    Erre nem is gondoltam,hogy emiatt nem nézi meg valaki,mert csak bemásoltam a címet,föl sem tűnt hogy mi a neve.Úgy reklámozza,hogy mellplasztika műtét nélkül.De az már nem is plasztika,szerintem.Rég olvaslak titeket,eszembe sem jutott volna ilyet berakni,ha tényleg műtétről lett volna szó. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8028)
    2006-09-09  21:53
  75. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 9. 22:178029.

    Tudod, nem vagyunk egyformák...

    Te sem fogod mindig ezt így gondolni.

    Egy ideig el lehet azzal lenni, hogy édesek a gyerekek, csak ők számítanak, de előbb-utóbb növögetni fognak, anyuka is elmegy dolgozni a sok csinos kolléganő közzé és ő sem akar slampos lenni, olyan jó lenne, ha állna valahogy a ruha, nem csak behorpadna...

    Aztán az is sokakat zavar, ha a férje kocsányon lógó szemekkel gurnyad a nagymellű csajok után és otthon csak aludni van kedve...

    Szeretnél majd te is előbb-utóbb a strandon nem a törülközőbe bújni, hanem legalább olyan átlagos cicikkel napozgatni.

    Azért itt néhány havi kenegetéssel elérhető, hogy a lányok kiszedhetik a melltartó-szivacsokat, sőt vannak, akik nagyobb melltartókat is vettek már.  

    Egyáltalán nem baj, ha valaki 2-3 gyerek után is szeretne csinos lenni!

    Valljuk be : a nőiesség igenis összekapcsolódik a kerek mellekkel, hazugság azt mondani, hogy ez nem így van. (Egy fiús alkatú lány egyáltalán nem nőies.)

    A szilikonmellű-műcsajokat én is utálom : semmi nem valódi rajtuk!

    Különben jó tudni : az itt mellüket ápoló lányok nagyon sokat tesznek a melleik egészsége érdekében, mert a mellnövelő készítményekben található FITOÖSZTROGÉNEK hatékonyan megelőzik a mellrák kialakulását!!!!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_120810 (8026)
    2006-09-09  17:22
  76. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 9. 21:538028.

    Igen, teljesen igazad van, de ez a "mellplasztika" szó nekem nem sok jót jelent.

    Semmi kedvem nem volt belenézni, mert a szemeim előtt már megjelent a sok "előtte" és "utána", szilikonokkal bepárnázott cicik...

    Ennél nem választhatott volna rosszabb domain-nevet a weboldal tulajdonosa.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_765534 (8027)
    2006-09-09  21:18
  77. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 9. 21:188027.
    Hát igen!Előbb meg kellett volna nézni 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8021)
    2006-09-09  13:52
  78. Torolt_felhasznalo_120810
    Torolt_felhasznalo_120810
    2006. szeptember 9. 17:228026.

    Kedveseim!

    Soha ne bánjátok, hogy nem úgy néztek ki mint Pamela Anderson. Négy évig szoptattam a két fiamat akkora mellekkel, amiket ha borogatnék, elmúlnának. )) Gyönyörűek, szeretni valók a gyerekek. Kit érdekel, mekkora! Funkcionál és kész. A nő nem a mellétől nő. Attól, hogy megéli és élvezi asszonyiságát.

    Ez a sok buta újság szilikon babákkal meg csak arra jó, hogy lásd, milyen lennél, ha a nyakadba akasztanál két zacskós tejet

    Légy büszke a 70a -ra,  vagy röhögj az egészen egy jót, de ne csinálj belőle problémát. Örülj, hogy egészséges vagy. Gondolj azokra az asszonyokra, akik betegség miatt elvesztették a mellüket, és akkor már te is tudod értékelni azokat a dudorokat magadon, mert egészségesek.

    Üdv minden sorstársnak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_674189 (8025)
    2006-09-09  16:03
  79. Torolt_felhasznalo_674189
    Torolt_felhasznalo_674189
    2006. szeptember 9. 16:038025.

    Kérlek segítsetek!

    Szeretnék belekezdeni ebbe a dologba, mit és hogyan használjak? Hogyan kezdjem?

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 9. 14:308024.

    A QUINTA TAGLIA habot is próbálták már többen és néhányan a tablettát is...

    Hatástalan.  

    Nézd meg a Táblázatunkban.

     

    előzmény:
    héroine (8022)
    2006-09-09  13:56
  81. Torolt_felhasznalo_554678
    Torolt_felhasznalo_554678
    2006. szeptember 9. 14:278023.

           

    A bemoldalamon található a Mellnövelés természetesen topic GYŰJTEMÉNYE.

    (Bemoldal JELSZÓ : lista)

    A fénykép helyén a [×]-ra kattintva találod meg a Táblázatot, amelyben a lányok tapasztalatait vezetjük a kúráikról.

    Ha nem Explorert használsz és nem látnád a Táblázatot, akkor mentsd el a gépedre a .jpg fájlt és nevezd át a kiterjesztését .htm-re...
    Így már te is böngészheted ami érdekel.

    A fényképekre kattintva további információkhoz juthatsz : weboldal, beszerzési hely, ára, mennyisége, stb...

    A teljes gyűjteményünket a Képtárban találod meg, mert ide nem fért fel minden fotó : http://www.kep.tar.hu/mellnoveles

    Ha a TÁBLÁZATBA Te is be szeretnél kerülni az általad használt módszerrel, küld el a következő adatokat privátban Kikának:

    - kor
    - szülések / szoptatások száma
    - melltartó méret / mellbőség / mell alatti méret
    - használt termékek
    - testsúly
    - magasság
    - eredmény

           

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2006. szeptember 9. 13:568022.

    a Quinta Taglia hab milyen? próbáltátok? megéri???

    (a hajdinától még nincs semmi- 4. nap)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 9. 13:528021.

    Ó!  

    Tényleg, igazad van! ELNÉZÉST!!!   

    Bele sem néztem a weboldalba, mert nem akartam horror-showt nézegetni, nekem a "mellplasztika" egyértelműen a szilikonbetétekről és a műtétről szól...

    NAGYON ROSSZ nevet választott a bioenergiával foglalkozó úr, szerintem már önmagában a weboldal címe is sokakat elriaszthat.
    (Vagy csalódnak, ha ők meg éppen a "plasztika" szóra kerestek rá.)

    Ez a "bioenergiás-mellnövesztés" nagyon figyelemre méltó, el tudom képzelni, hogy hatásos is lehet!  

    Kiváncsi lennék, próbálta-e már valaki és milyen hatást tapasztalt?

    Az árakra is kiváncsi lennék!

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    OFF :

    A fotók láttán viszont nem értem, miért kell a tök-meztelen csajnak tornagyakorlatokat bemutatnia, remélem ez nem a kúra része, hogy Opál úr előtt tök-meztelenűl kell híd-állásban vagy mérleg-állásban gyakorlatozni????  

    Ez nekem kissé perverznek tűnik, pedig elég szabad gondolkodású vagyok amúgy...

    Ha pl. bugyi lenne a csajon, akkor már nem lenne hatásos a bioenergia a melleire ???  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (8020)
    2006-09-08  13:03
  84. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2006. szeptember 8. 13:038020.
    A cim megtévesztő. A www.mellplasztika.hu oldalon NEM plasztika műtétekről irnak, hanem bioenergiával megnövelt mellekről  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8018)
    2006-09-08  01:51
  85. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 8. 02:088019.

    Az allergia nagyon sok mindentől kijöhet....  

    Én ebben nem vagyok jártas (szerencsémre), de az utóbbi években egészen elképesztő dolgokat olvasok és itt a lányoknál is tapasztalom, hogy nagyon sok mindenre lehet valaki allergiás.

    Én már semmin nem lepődöm meg...

     

    előzmény:
    héroine (8014)
    2006-09-07  17:56
  86. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 8. 01:518018.

    Kedves Mylda23!

    Mi itt éppen azért gyülekeztünk egybe, mert NEM műtétileg beültetett szilikonprotézisekkel szeretnénk a melleinket nagyobbnak látni.

    Ó, hatásos, szó se róla : mindjárt a műtét másnapján jóval nagyobbak lesznek a melleid!

    De sokan nem szeretnének a nagyobb mellekért MŰTÉTI KOCKÁZATOKAT vállalni.

    És sokan nem szeretnék a későbbi kockázatokat sem.

    Arról meg már ne is beszéljünk, hogy nem mindenkinek van 1 milliója ilyen célra, nem a mellei árát szeretné törleszteni 20 évig valamelyik Banknak, hanem a lakása árát.

    Beszélhetnénk arról is, hogy sok férfi mennyire viszolyog a szilikon-ciciktől (bevallom, én sem rajonganék a műfütyikért).  

    Én például nem tudom elképzelni, hogy ugyanúgy lehet szoptatni a megműtött mellekkel, mint a természetessel.

    Nem tudom, ki hogy van vele, de én 20 millióért sem feküdnéd a műtőasztalra, hogy belém pakolják azokat a szilikonzacsikat, nemhogy még én fizessek?!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_765534 (8017)
    2006-09-07  21:40
  87. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 7. 21:408017.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 7. 21:398016.

    Ezt látta már valaki?Tényleg hatásos lehet?http://www.mellplasztika.com/

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 7. 21:148015.
    Ha találok,akkor én is rápróbálok a hajdinára,kis hízás pedig úgyis rámfér. 
    előzmény:
    héroine (8014)
    2006-09-07  17:56
  90. 2006. szeptember 7. 17:568014.

    azt h "szépen kigömbölyödött", azt én írtam, nem ezt mondta az eladó. csak nem szó szerint idéztem (vmi olyasmi volt h szépen nőttek tőle a mellei az egy hónap alatt)

    és ha meg is hízom, az inkább van a tonnányi csokitól, meg a chipstől.... nem ettől az 1 kanáltól.

    azért persze ha nagyon drasztikus leszek, abbahagyom (amúgy nem vagyok az az alkat, akire nem mehet egy kilo sem fel)

    hogy még hol lehet kapni, nem tudom, én a Karinthy Frigyes úton vettem egy kis bioboltban, de sztem az volt az utolsó

     

    akaba, létezik h a lenmagra allergiás vagyok? a növényekre amúgy is...   persze lehet h a hajdinánál is tüsszögni fogok, meg viszket majd a torkom...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8012)
    2006-09-07  16:48
  91. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 7. 16:528013.

    WOW!!  

    Akkor lehetséges, hogy meg is találtuk a megoldást a sűrítésre?!

    1. Ledarálni a görögszénamagot és ebből készíteni egy sűrű teát.

    2. Ezzel elkészíteni a krémet!

    Köszi Bóbita, ez jó ötlet!  

     

    előzmény:
    bóbita23 (8006)
    2006-09-07  10:38
  92. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 7. 16:488012.

    Ez a "szépen kigömbölyödött" megfogalmazás kicsit aggaszt...  

    Nekem nagyon úgy hangzik, hogy itt inkább hízásról van szó (akkor is kerekebb lesz a mell) de az nem valódi mellnövekedés, hanem hízás.

    Nem is azon a 300-500Ft-on múlik, hanem, hogy valóban hatásos mellnövelő-e a hajdina?!

    A neten próbáltam rákeresni, de nem találtam nyomát ilyen hatásának.

    A görögszénamag (tudomásom szerint) a LEGJOBB mellnövelő hatású növényi anyag.

    A lenmag a MÁSODIK SZÁMÚ, ami a mellnövekedést elősegíti...

    Az ERDIC-tabletta valóban gabonákból készült hatóanyagokat tartalmaz, de azt is tudjuk, hogy nem valami hatásos...

    Én úgy gondolkozom, hogy talán olyan hatóanyagokat kellene keresni, ami a LEGTÖBB mellnövelőszerben fő hatóanyagként szerepel, mert akkor az biztosan hatásos a mellnövekedésre.

    Ilyen a görögszénamag!
    Szinte mindegyik mellnövelő készítmény fő hatóanyaga!!!  

    Persze, ettől függetlenűl nagyon kiváncsian várom, milyen hatásokat tapasztalsz majd, mert : PRÓBA SZERENCSE!

    Hátha éppen így találunk rá valami újdonságra, amit eddig nem is próbáltunk. HAJRÁ!!!  

     

    előzmény:
    héroine (8005)
    2006-09-07  10:25
  93. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. szeptember 7. 15:468011.

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Hajdina

    Itt van a hajdnina leírása!Akit érdekel,olvassa el. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 7. 15:418010.
    Voltam a herbáriában,de sajnos nem volt hajdinaOlvastam,hogy az Erdic egyik hatóanyaga ez a növény.
    előzmény:
    héroine (8007)
    2006-09-07  10:41
  95. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 7. 12:148009.
    Ja!Látom,te bioboltban vetted.Akkor biztosan fogok kapni herbáriában is.
    előzmény:
    héroine (8005)
    2006-09-07  10:25
  96. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. szeptember 7. 12:088008.
    Hol lehet kapni ilyen pelyhet?
    előzmény:
    héroine (8007)
    2006-09-07  10:41
  97. 2006. szeptember 7. 10:418007.

    lefotóztam, bocs h kicsit homályos lett.

    olyan mint a müzli, és íze nincs is szinte

    előzmény:
    héroine (8005)
    2006-09-07  10:25
  98. 2006. szeptember 7. 10:388006.

    Hali !

    Aktuális írta a másik topikon, hogy ő le szokta darálni a görögszénamagot és úgy csinál belőle teát. A pontos arányokat nem tudom, de említette, hogy állás után besűrűsödött, kocsonyás lett. Hétvégén kipróbálom. Majd beírom nektek, hogy hogy sikerült.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7998)
    2006-09-06  01:05
  99. 2006. szeptember 7. 10:258005.

    hááát, én sem hallottam róla eddig, tegnap bementem a bioboltba, görögszénamagot kerestem, de az hiánycikk, és erre mondta az eladó h mellnövelésre a Hajdinát ajánlja, egy ismerőse 1 hónappal az esküvője előtt kezdte, és szépen kigömbölyödött 

    hogy ebből mi igaz, és mi nem, azt nem tudom...lehet h naív vagyok de maximum buktam 380 Ft-ot, na bumm! kipróbáltam legalább 

    sajnos a zacskóját kidobtam, és már nincs itt h lefotózzam

    átlátszó zacsi, fél kilos kiszerelés, elején matrica. Ez Pehely, mert van ilyenből MAG is, de az nagyon nehezen emészthető állítólag, megterheli a szervezetet. meg a magot meg kell főzni, azt mondta az eladó h rossz szaga van, le kell szűrni, szóval elég macerás...

    hogy hízlal? lehet... de napi 1 evőkanállal kell enni, max nem eszek annyi csokit 

    majd írok h tapasztalok-e bármit, ez a 2. napom vele

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8003)
    2006-09-07  02:24
  100. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. szeptember 7. 02:288004.

    Meleg sör?!  

    Szerintem inkább úgy csináld, hogy görögszénamag-teával borogasd a cicijeidet (vagy krémmel), a jó hideg söröcskét meg iszogasd naponta kúraszerűen...    

     

    előzmény:
    karon_varj (8002)
    2006-09-07  00:23

Címlap

top