Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. 2006. július 20. 22:287803.

    Értem, köszönöm szépen,megveszem és használom. Ezen kívül Te mit használtál, hogy és hol vetted?

     

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7802)
    2006-07-20  22:24
  2. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 20. 22:247802.

    Malakh!

    Ha fogyózni akarsz, akkor előbb azon legyél túl, csak UTÁNA kezdj bele mellnövelésbe...

    Sajnos, a fogyókúra nagyon rossz hatással van a cicikre, semmit nem fogsz érni vele, ha ezalatt az időszak alatt mellnövelőkrémmel kenegeted. Csak kidobod a pénzt az ablakon!!!  

    A fogyókúra ideje alatt használj Aromax-olajat, ez legalább valamennyire feszesen tartja a melleket, nem engedi tovább romlani a helyzetet.

    (AROMAX mellkondicionáló masszázsolaj : kb.600-700Ft/20ml)

    Gyógynövényboltokban, Rossmann-boltban, Tesco-ban kapható...

     

    előzmény:
    Malakh (7799)
    2006-07-20  19:22
  3. Torolt_felhasznalo_412209
    Torolt_felhasznalo_412209
    2006. július 20. 22:167801.

    Akaba köszi a gyors választ.

    Már csak egy utolsó kérdés ezzel kapcsolatban.

    Tudja-e valaki a Nyugati pu-nál lévő "nagyposta" pontos címét, mert ott szeretném átvenni a BB csomagot.

    Fontos a pontos cím (utca, házszám) vagy elég ha annyit írok, hogy a Nyugatinál lévő posta? Vagy ez hülyeség? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7794)
    2006-07-19  22:43
  4. 2006. július 20. 19:407800.

    Sziasztok! Egyetértek veled. Meg lehet sokat spórolni ezzel, nem kell utánvétet fizetni.

    Az interneten való utalás nagyon jó, gyors és egyszerű.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7794)
    2006-07-19  22:43
  5. 2006. július 20. 19:227799.

    Sziasztok!

     

    Úgy döntöttem, hogy belevágok ebbe a  BB -be a krémbe először is. Hol tudnám ezt megvenni? Esetleg kombináljam valamivel? Tudom,sokan kérdeztek már ilyet de sajnos most nagyon fáradt vagyok (egész nap dolgoztam) és egyszerűen nem találom a kérdésemre a választ! Köszönöm szépen

    Ui.: a krém is hatásos növelésre? Vagy megtartásra ? Mert fogyózok (úgy 8kg-ot!)

     

    Köszi , puszi és mindenkinek sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_889204
    Torolt_felhasznalo_889204
    2006. július 20. 12:557798.
    bocs, de rossz lett a link.
    Még egyeszer: http://www.tgy-magazin.hu/index.phtml?id=401
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_889204 (7797)
    2006-07-20  12:48
  7. Torolt_felhasznalo_889204
    Torolt_felhasznalo_889204
    2006. július 20. 12:487797.
    Nézzétek mit találtam.
    Engem a gránátalma mag elgondolkodtatott. Főleg, hogy állítólag fiatalon tart. (Bár még fiatal vagyok, de hátha úgy maradok.) http://http://66.249.93.104/search?q=cache:3DVS7WRYX3sJ:www.tgy-magazin.hu/index.phtml%3Fid%3D401+cickafark%2Bpal%C3%A1stf%C5%B1&hl=hu&gl=hu&ct=clnk&cd=6
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_889204
    Torolt_felhasznalo_889204
    2006. július 20. 12:427796.
    Időközben megtaláltam. Bár szerintem egyszerűbb lenne, ha feltennétek ezt is a képtárra.
    Egyébként gratula.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_889204 (7795)
    2006-07-20  11:03
  9. Torolt_felhasznalo_889204
    Torolt_felhasznalo_889204
    2006. július 20. 11:037795.

    Sziasztok.

    Valaki mondja meg, hogy hol vannak lutakkr képei. Kíváncsi vagyok. Hátha erőt gyűjtök én is az uh-ozáshoz.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 19. 22:437794.

    Szia Tempest!

    Biztosan a lányok is megírják priviben a tapasztalataikat, de én csak azt mondhatom, hogy mára szinte a vevők 80%-a előre bankszámlára fizet!!!!  

    Úgy látom, hogy bevált ez a fizetési mód és nagyon szívesen választják a vevők.

    Rengeteg pénzt kell fizetnünk a Postának az utánvételes csomagküldés miatt, ha ezt meg lehet spórolni, miért is ne tennénk?! (Csomagonként 700 - 1300Ft a megtakarítás!)  

    Manapság már szinte mindenkinek van bankszámlája, az interneten átutalni pár percig tart.

    TE UTALOD A PÉNZT, tehát csak annyi kerül le a számládról, amennyit te megjelölsz!

    Ahogy beérkezik a pénz a bankszámlánkra, másnap postázzuk a csomagodat (ha 12h előtt jön a pénz, akkor még aznap!).

    Én úgy tapasztalom, hogy :
    - az internetes átutalások munkanapokon másnap könyvelésre kerülnek...
    - a személyes befizetések meg 2 perc múlva a számlára kerülnek...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412209 (7793)
    2006-07-19  21:29
  11. Torolt_felhasznalo_412209
    Torolt_felhasznalo_412209
    2006. július 19. 21:297793.

    Sziasztok Lányok!

    Már kb. 1. hónapja nézelődőm ezen az odalon, és egyéb a témával foglalkozó oldalakon. Végre elszántam magam én is , hogy kipróbálom a BB-t. Bevallom lutakkr fényképei sokat segítettek a döntésben. Szeretnék a BB ből rendelni, és csak annyi lenne a kérdésem, hogy valaki próbálta-e  már az előre fizetéses, így kevesebb postaköltséges rendelési formát. Működik? Vagy biztosabb ha átvételkor fizetek. Bocs ha naív a kérdés.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. július 19. 15:137792.
    Belevágtam, megrendeltem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7791)
    2006-07-19  13:46
  13. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 19. 13:467791.

    Bocs, de mindig elfelejtjük, hogy vannak, akik nem tudják, mi az a "BB"...  

    BB = Beauty Breast kapszula és krém

    Mellnövelő készítmény mindkettő.

    Itt bővebben olvashatsz róla : Beauty Breast

     

    előzmény:
    estike66 (7789)
    2006-07-19  13:26
  14. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 19. 13:417790.

    Hű! Lányok! Ezek nagyon jó hírek!!!  

    Mandy!
    A dohányzás tényleg akadályozhatja a hatóanyagok beépülését, biztosan ez is számít a kúránál.
    Napi 1-2 kávé szerintem nem számít sokat, inkább aki sokat kávézik, annál akadályozhatja a beépülést...

    Verona26!
    1 havi kúra után igazán figyelemre méltó a változásod, annál is inkább, mert a gyártó szerint 4-6 hét a beépülési idő, amíg nem várható növekedés, csak ezután...
    Ha nálad MÁRIS ennyi a változás, mi lesz még később?!  
    Egyetértek veled : érdemes mindenfélét kipróbálni!

    Nagyon jó lenne, ha az eredményeiteket a Táblázatba is bejegyezhetnénk, ez segítené a többieket is.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2006. július 19. 13:267789.

     

    Kedves Verona!

     

    Szeretném megkérdezni, mi az a BBkrém és kapszula, mennyibe kerül és hol lehet hozzájutni?

     

    Köszi a válaszodat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467909 (7788)
    2006-07-19  13:06
  16. Torolt_felhasznalo_467909
    Torolt_felhasznalo_467909
    2006. július 19. 13:067788.

    Sziasztok!

    Mindig figyelemel kísértem a fórumot, de most hozzá is szólnék, én is a tapasztalataimról szeretnék írni.

    Eddig 1 doboz BB kapszulát szedtem be, napi 2-t, és hozzá napi 2 szójalecitin kapszulát, 1 doboz BB krémem fogyott el, és most kezdtem szembetűnően észreveni, hogy változás állt, be, már a tükör előtt is sokkal feszesebbek, teltebbek a melleim, és mikor megmértem mérőszalaggal, rácsodálkoztam 3 cm.el nagyobb a mellbőségem!!!!!!!!!A súlyom nem változott, tehát nem hízás következett be.Most hogy elfogyott a BB krémem vettem Sunfleur krémet azzal helyettesítem a BB krémet, reggel, este.Most kezdem a 2.doboz BB krémet, ugyanis együtt rendeltem meg a 3-at, úgy olcsóbb volt.Én is elég szkeptikus voltam, de elgem nagyon zavart a visszafogyás utáni kisebb mellem, már most érzem szinte újra a régiek))

    Nem hittem volna, de tényleg hatásosak ezek a dolgok!!Vagy a szervezetem fogadta kedvezően, nem tudom, de nagyon örülök.Még van 2 doboz kapszulám, folytatom a szedést, de már mondom most is szembetűnő a különbség:)Mindenkit csak bíztatni tudok, ha lehet miért ne próbáljon ki az ember új dolgokat

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_889204
    Torolt_felhasznalo_889204
    2006. július 19. 10:537787.

    Sziaztok!

    Elég rég írtam ide. Most gondoltam megosztom veletek az eredményeimet.

    Két hónapja szedem a BB bogyót, mellette nem kenegettem, nem ettem mást. Az előzeő méretek 80cm, 84cm (mell alatt, mellen), és 61 kg. Most 63 kg vagyok és 81cm, 87cm.
    Bár most sincsenek nagy melleim, de ez nekem nagy eredmény. Most gondolkodok, hogy a BB krémet is el kéne kezdeni kenegetni. Majd teszek fel képet a bememre. Remélem lesznek további eredmények is.
    Nem tudom számít-e: kávét továbbra is iszok. Ellenben fél éve nem dohányzok. (Az előző kúra alatt még dohányoztam.) 

    Mindenkinek sok sikert! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_423424
    Torolt_felhasznalo_423424
    2006. július 19. 08:597786.

    Sziasztok!

    Köszi a válaszokat!

    BB kapszulából természetesen csak napi kettőt szedtem, és Solstar szójalecitint. Most egy ideig leállok velük, remélem h. önmagában a BB krém is hatni fog... A lenmagot nem akarom elhagyni, azt már hosszabb ideje eszem, egyéb jótékony hatásai miatt...  

    Egyébként én is elég sok mindenre allergiás vagyok, de ezek a mostani pöttyök nem kiütések, nincsenek kidudorodva, nem viszketnek, hanem inkább mintha bőr alatti kis bevérzések lennének, ilyet én még nem láttam, azért is ilyedtem meg ennyire. Remélem el fognak múlni!!!

    Szép napot mindenkinek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2006. július 18. 23:067785.
    Igen, valóban nem bírom az ösztrogént, csak addig bírta a fitoösztrogéneket is a szervezetem, amíg nem telítôdött velük (kb. 4 hónap), utána érgörcsöm lett tôle a szememben (a magas ösztrogén tartalmú fogamzásgátlóktól is ilyen problémáim voltak, végül egy alacsony ösztrogén tartalmúra való áttérés után elmúltak a tünetek, aztán a fitoösztrogének szedésétôl jött elô késôbb újra, de amióta abbahagytam ezeket is, azóta újra tünetmentes vagyok). A BB tabitól nekem gyomorégésem volt, ha jól emlékszem, és abba is hagytam a szedését (egyébként is érzékeny a gyomrom), de nem is baj, mert a BB krémnek magában is elég jó hatása van, fôleg UH-val felturbózva.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7784)
    2006-07-18  21:06
  20. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 18. 21:067784.

    Szia Radionici!

    Milyen szójalecitin kapszulát szedsz????

    Néhány lánynak a Wallmark-féle szójalecitin okozott allergiás kiütéseket.

    Az is lehet, hogy a te szervezetednek (ritkán, de előfordulhat ilyen) túl sok a fitoösztrogén.

    Ilyen ritka kivételhez tartozik Lutakkr is : már pár szem BB-től is rosszul volt. Kiderült, hogy ő nem szedhet ilyesmit.
    De a BB-krémet nagyon jól tudja használni, végülis semmit nem vesztett.

    Ha a szójalecitin nem lehet a "bűnös", akkor próbáld pár napra csökkenteni a beszedendőket : hagyd el a lenmag-pelyhet!

    A BB-kapszulából csak a napi 2 db-ot szedd, ne vegyél be többet belőle!!! (Vannak lányok, akik többszörös adagban szedik.)

    Próbáld kitapasztalni, mitől lehetnek ezek a tünetek.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423424 (7779)
    2006-07-18  11:23
  21. 2006. július 18. 18:547783.
    Szia, Lelkesa!

    Én DM-ben szoktam venni, de gondolom, máshol is kapható. Ha jól emlékszem az Auchanban is láttam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_956190 (7778)
    2006-07-18  11:16
  22. 2006. július 18. 14:587782.
    Megtaláltam, köszönöm szépen!
    előzmény:
    bóbita23 (7781)
    2006-07-18  14:40
  23. 2006. július 18. 14:407781.

    *lista bemoldalon (a jelszó lista) a fénykép helyén (bal oldalon felül) a piros x alatt

    Jó nézelődést  

    előzmény:
    nov15 (7780)
    2006-07-18  14:36
  24. 2006. július 18. 14:367780.

    Kedves Lányok!

    Kérdezném, hogy hol van pontosan az a sokak által emlegetett táblázat, ami a mellnövelő szerekről szerzett tapasztalatokat foglalja össze?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423424 (7779)
    2006-07-18  11:23
  25. Torolt_felhasznalo_423424
    Torolt_felhasznalo_423424
    2006. július 18. 11:237779.

    Sziasztok!

    Felbuzdulva a szép eredményeiteken, két hete én is elkezdtem a BB-kúrát (BB kapszula, lenmag pehely, szójalecithin, Sunfleur krém - a BB krémet a második doboz kapszulával kezdeném használni). A kérdésem az lenne, h. tapasztalt-e vki vmilyen mellékhatást a BB kapszulával kapcsolatban. Mostanra a combomon és a karomon rengeteg apró bevérzésszerű pötty jelent meg, nem tudom, h. lehet-e a két dolog között összefüggés, de nagyon nem tetszik...  

    Előre is köszi a segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_956190
    Torolt_felhasznalo_956190
    2006. július 18. 11:167778.
    Szia !

    Köszi a tanácsokat...ez jól hangzik...!tényleg nem egyszerű dolog megtartani a ciciket fogyi alatt...főleg így szoptatás után...hihetetlen...mintha semmi nem lenne benne...
    A bionsen gélt hol lehet beszerezni?
    előzmény:
    lutakkr (7774)
    2006-07-17  17:40
  27. Torolt_felhasznalo_938271
    Torolt_felhasznalo_938271
    2006. július 18. 10:437777.
    Köszi Lutakrr, már kaptam elég pozitiv megerősítést itt a lányoktól

    És jó is nagyon, reggelente látom főleg hogy milyen szuperul állnak
    Mostmár csak arra várok h megjöjjön és kiderüljön attól teltek igy meg, vagy már a krémezés dobta meg őket Fura nagyon, egy dolgon látom a változást, ami tuti nem fog a menzesz után sem változni, nagyobb lett a mellbimbóm De teccik

    Szóval én is mindenkinek ajánlom a krémet, télleg nagyon jó! Köszönöm Neked Akaba

    Ha reggel Sunfleurozom, este BB+UH, mi lehetne az ami még egy kicsit erősíti a hatást és nem kapszula? Lenmagpehely? Görögszénamagos borogatás? Vagy mit lehetne még? Elfelejtettem már mik vannak és viszsaolvasni ujra az egészet már nicns erőm

    köszi
    előzmény:
    lutakkr (7776)
    2006-07-17  17:58
  28. 2006. július 17. 17:587776.
    Szia, Ladyke!

    A BB krém nekem sem lezárófóliás, hanem ugyanolyan, mint a tiéd. Ne aggódj, nincs benne semmi káros, viszont nekem nagyon hatásos volt. Én megbízom Akabában, mert bár személyesen nem találkoztunk, de a fórumról már tavaly óta ismerem. Egyébként azelôtt sose rendeltem netrôl semmit, éppen a bizalmatlanság miatt. Viszont Akaba régi fórumozó, megnyugtató, hogy mindig lehet hozzá fordulni, és amúgy ha ettôl elvonatkoztatnánk, akkor is teljesen illogikus lenne, ha valami káros kencét forgalmazna a cég mellnövelô krém gyanánt, hiszen ez elôbb-utóbb kiderülne, és akkor oda az üzlet. Hosszútávon a jó termékek a gyümölcsözôek, fôleg az olyan érzékeny területeken, mint a krémek-kencék, ahol elég néhány negatív hozzászólás, és oda a vevôkör. Szóval használd bátran, nem lesz vele gondod.






    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938271 (7736)
    2006-07-10  12:03
  29. 2006. július 17. 17:457775.
    Szia, Hanna89!

    Én BB krémet használok az UH-hoz, aztán, mikor kb. 1-2 perc múlva ez beszívódik, akkor lenmagolajjal folytatom. Ételbôl még a vöröshere csíra növeli a mellet (lehet kapni csíráztatni való magot és csíráztatótálat bioboltokban), ezt salátába is lehet tenni. Hasonló hatású még a görögszéna magból készült tea is, a maggal együtt, de ez étvágynövelô hatású, viszont a görögszéna csíra még fogyaszt is állítólag. A salátákat lenmagolajjal locsold meg, enyhén kesernyés, dióra hasonlító íze van, szerintem nem rossz, bár sokan nem szeretik. Szóval a lenmagolaj is mellnövelô hatású. A szója inkább a többi mellnövelô hasznosulását, beépülését segíti elô.
    előzmény:
    hanna89 (7764)
    2006-07-16  01:58
  30. 2006. július 17. 17:407774.
    Szia, Lelkesa!

    Fogyókúra+mellnövelésre én azt találtam ki, hogy napi 30 percet ugrálok úgy, hogy zsírégetô tartományban legyen a pulzusom (akkor vagy ebben a tartományban, ha még tudsz beszélgetni mozgás közben), ettôl 20 perc elteltével beindul a zsírégetés. KÖZVETLENÜL torna után pedig bekenem a problémás részeket (nekem a combom ilyen) bionsen narancsbôr elleni géllel (ez fogyaszt is), amit UH-val masszírozok be. Úgy gondolom, hogy ilyenkor a zsírégetés elsôsorban az UH-val kezelt részekrôl fog történni. Utána 1-2 órával vacsizok, és vacsi után használom az ultrahangot mellnövelésre, hogy a vacsi meg a melleimet növelje. Eddig egész jól bejött...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_956190 (7765)
    2006-07-16  10:56
  31. Torolt_felhasznalo_956190
    Torolt_felhasznalo_956190
    2006. július 17. 08:007773.
    akaba !

    Köszi a választ! Sajnos 3 hónapig volt tejem, de addig sem túl sok
    Tehát már nem szoptatok...ezért is érdeklődöm...
    10-e után tudnám megrendelni a készüléket és a krémet...
    Tőled tudom?

    Köszi a választ...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7769)
    2006-07-17  00:20
  32. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 17. 02:367772.

    A BB-krém önmagában is mellnövelő...

    Elég sokan használják csak a krémet a BB készítményekből.

    Az UH-masszírozó használatakor be kell krémezni a bőrt, és így használni a masszírozót... Amikor a krém beszívódik, akkor újra kellene krémezni, de elég drága dolog lenne, ha 20 percen át többször kennénk a drága mellnövelőkrémet.
    Ezért találták ki a lányok (pontosan Lutakkr volt a kitalálója), hogy az utókenésekre lenmagolajat használ!
    Ezzel már kényelmesen lehet 15-20 percig masszírozni a bőrt az UH-készülékkel.

    Lenmagolaj a gyógynövényboltokban, bioboltokban kapható, néhányszáz Ft-os termék.

    Vannak, akik isszák is (állítólag pocsék íze van), mert mellnövelő hatású! Ha inni is akarod, akkor vedd figyelembe, hogy esetleg okozhat pattanásokat az olaj.

    Akik belsőleg szeretnék fogyasztani a lenmagolaj-készítményeket a mellnövelő hatása miatt, azoknak inkább a lenmag-pelyhet ajánlanám (180Ft/zacsk&oacute...
    Ezt joghurtba kell keverni és így fogyasztható.
    DM-boltokban, Gyógynövényboltokban kapható.

     

    előzmény:
    hanna89 (7771)
    2006-07-17  00:39
  33. 2006. július 17. 00:397771.

    Hello!

    milyen gyorsan válaszoltálKÖSZI!!!

    a Beauty Breast krém a kapszula nélkül is hatásos?(nem szeretnék kapszulát szedni)

    A lenmagolajat enni kell vagy kenni?és milyen tipusut ajánlasz?

    Köszike!puszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7768)
    2006-07-17  00:11
  34. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 17. 00:257770.

    Azt ugye tudod, hogy minden fogyókúránál először a cicik tűnnek el és csak legvégül a felesleges zsírpárnácskák...  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_956190 (7766)
    2006-07-16  11:02
  35. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 17. 00:207769.

    Lelkesa!

    Amíg szoptatsz, addig nem szabad semmiféle kapszulát szedni!

    Addig esetleg az AROMAX-olajat használd, hogy ne romoljon a helyzet, az tényleg nagyon jó mellkondicíonáló készítmény.
    (Elég erős az illata, lehet, hogy ez is zavarná a szopizó kicsit.)

    Viszont ajánlanám a görögszénamag-teát, ami kifejezetten jó hatású a szoptató mamának : nem csak több tejed lesz tőle, de közben még a cicijeid is nőhetnek!
    (Minden mellnövelő készítmény fő hatóanyaga.)

    Múltkoriban leírtam a görögszénakrém készítését, érdemes megkeresni, ezt is használhatnád.

    Aztán ha majd nem szoptatsz, akkor neki lehet állni a mellnövelésnek, nem késel le semmiről.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_956190 (7765)
    2006-07-16  10:56
  36. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 17. 00:117768.

    Szia Hanna89!

    Mivel az UH-masszírozó használati leírása szerint "20 perc mellenként naponta" a kezelés ideje, így lehetne azt is, hogy 2x10-10 percig használod, reggel és este.

    A legjobb eredményt persze mellnövelőkrémmel lehetne elérni, Lutakkr is ilyet használ az UH-masszírozóhoz + lenmagolajat.
    (Beauty Breast krémet.)

    Sajnos, a Bioclinicás krémet sokan próbálták, de nem sok sikerrel, keveseknél volt némi növekedés, inkább "teltebb" lett néhány lány...

    Bár lehetséges, hogy az UH-masszírozóval felturbózva jobb lenne a hatása, de ha meggondoljuk, hogy 6500Ft/50ml az ára, ennél ezért van olcsóbb készítmény is.

     

    előzmény:
    hanna89 (7764)
    2006-07-16  01:58
  37. Torolt_felhasznalo_956190
    Torolt_felhasznalo_956190
    2006. július 16. 11:037767.
    Bocsánat az ismétlésért...azt hittem nem jelent meg a hozzászólás...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. Torolt_felhasznalo_956190
    Torolt_felhasznalo_956190
    2006. július 16. 11:027766.
    akaba !

    Tőled hogyan lehet rendelni ??? Érdekelne az UH masszírozó, meg a BB krém mindenképpen...
    Szerinted, ha használom a BB krémet pár hónapig, de a tablettát csak 1 hónapig...annak van értelme?? (vennék lenmagolajat is, ahogy ajánlottad már többeknek)
    Most még tart a fogyim...4 hónapja szültem meg a 2. babámat...így elképzelheted milyenek a melleim.. :-( + még a fogyi is...de muszály...

    Köszi a választ...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_956190
    Torolt_felhasznalo_956190
    2006. július 16. 10:567765.
    akaba !

    Tőled is lehet ilyen UH készüléket rendelni? Hol érem el az oldalt??
    (Mintha olvastam volna róla régebben)
    Én csak mostanában fogok belevágni a dologba... 4 hónapja szültem meg a kisfiamat - 2. baba ...így a mellem...szóval....elég gázos... :-( most még
    tart a fogyi, de utána belevágnék...
    Érdekelne még a BB krém...és lehet, hogy a kapszulát is megpróbálnám.
    Szerinted érdemes 1 havi adag kapszulát beszedni, vagy úgy nem ér semmit, csak ha 3 hónapig szedem... A krémre beruháznék pár hónapra

    Köszi az infókat...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2006. július 16. 01:587764.

    Sziasztok!

    Érdeklődni szeretnék hogy az Uh-s masszirozóról milyen tapasztalatok vannak?Azt mondjuk lehet hogy este 5 percig az aromax olajat masszirozom,reggel meg a sunfleurt 5 percig?

    Még azt szeretném kérdezni Lutakkr hogy Te mivel kented magad?És még hogy van-e valamilyen étel ami jó hatással van a mellekre?ugy hallom hogy a szója jó erre,nem?

    ja és a Bioclinica krémről vannak valakinek negatív tapasztalatai?

    Üdv

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 15. 23:467763.

    Lányok !

    Ugye tudjátok, hogy július 12 - 25. között Fogyó holdfázisban vagyunk! (Ilyenkor a szőrtelenítés, takarítás, gyomlálás, tisztítókúra, fogyókúra a hatékony.)

    Mellnövelő kúrába kezdeni Növekvő holdfázisnál érdemes : július 26 - aug.9. között !

    >>> http://naturalap.freeweb.hu/holdnaptar/

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 15. 23:387762.

    Estike66!

    Nem akarlak lebeszélni erről a "speciális tréningről", de ha belegondolok, hogy ez min. 50,000Ft-ba kerül, kicsit sokallom!
    (A fáradságról már nem is beszélek, hogy emiatt vonatoznod kell, órákat kell rászánnod 1-1 okításra.)

    Én biztosan előbb megpróbálkoznék az agykontrollal (ez is ilyesmi lehet), erről remek könyveket lehet kapni, itt nálunk is többen próbálkoznak az agykontrollos-mellnöveléssel.

    Igen, a tudatunk fantasztikus dolgokra képes, érdemes megtanulni hogyan használjuk az akaratunkat akár az egészségünk, akár a szépségünk érdekében.

    Szóval, szerintem ez könyvekből is megtanulható...

     

    előzmény:
    estike66 (7757)
    2006-07-14  11:09
  43. Torolt_felhasznalo_157089
    Torolt_felhasznalo_157089
    2006. július 15. 13:087761.
    erre meg van a válasz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_157089 (7760)
    2006-07-15  12:01
  44. Torolt_felhasznalo_157089
    Torolt_felhasznalo_157089
    2006. július 15. 12:017760.
    csak magát a BB krémet meg lehet venni?
    mennyibe kerül?&hol lehet beszerezin?
    köszi a segítséget!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_157089
    Torolt_felhasznalo_157089
    2006. július 15. 11:557759.
    sziasztok!
    nekem az egyik mellem nagyobb mint a másik így csak a kisebbet szeretném növelni
    így nekem akkor csak a krémek segíthetnek!?
    ajánlanátok vmit?
    köszönöm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. Torolt_felhasznalo_230823
    Torolt_felhasznalo_230823
    2006. július 15. 11:357758.

    Sziasztok!

    Várom priviben új jelentkezők eredményeit a listába, illetve a régiek frissítését, hogy listánk naprakész segítség lehessen.

    előre is köszi

    kellemes hétvégét és sok sikert mindenkinek.

    Kika

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2006. július 14. 11:097757.

    Sziasztok Lányok!

     

    Többször is olvasgattam már a topikot és hozzászólásokat. 41 évet kellet megélnem mire úgy döntöttem, hogy elegem van a "melltelenségből" és úgy döntöttem teszek valamit, ha még nem késő( ha nem sorvad minuszba, már az is valami).

    Olvasgatva a termékeket és érveket, pro és kontra, nagy tanácstalanságomban és kiváncsiságomban (mérhetetlen homály), felvonatoztam vidékről Bp-re a Magyarok Házába(X-Party/Tréning/speciális), ahol azt állítják, hogy a tudatallati gátjának oldásával párhuzamosan nőni kezdenek a cickóim. Kb 5x kell menni (10.000 Ft/alakalom).

    Mondom, tegnap voltam előszőr, és persze kialakúlt egy képem és véleményem.

    Kiváncsi lennék közületek járt -e ott már valaki ,és ha igen ugyan mit szól hozzá, vagy mit tapasztalt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_133171
    Torolt_felhasznalo_133171
    2006. július 12. 22:077756.
    Sziasztok!Végre mindent beszereztem.Teljes gőzzel előre!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2006. július 12. 17:377755.

    Sziasztok!

    Végre van időm olvasni titeket, erre nem tudom megnézni lutakkr cicijeit!

    Nektek sem jelenik meg a kép? Vagy csak nekem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. Torolt_felhasznalo_133171
    Torolt_felhasznalo_133171
    2006. július 12. 00:417754.
    Sziasztok!Pár napja olvasgatom az oldalt,és végre én is rászántam magam a "növesztgetésre". A varázsnégyest szeretném kipróbálni,de még hiányos a felszerelésem.Mindenesetre lenmag,sunfleur krém beszerezve,többi folyamatban.Majd beszámolok az eredményröl(remélem lesz miről).Szorítsatok nekem légyszi,mert már csak ez az egy reményem maradt,hogy egyszer én is nőnek nézzek ki... Ja,és a mellpumpáról is érdeklődnék.Hatása a kézinek és a gépinek uaz?A kézinek csak egyféle tölcsérmérete van?Mennyi a belső átméröje,mert nekem a legkevesebb kellene a "hatalmas" mellkasom miatt.Sziasztok,és mindenkinek sok sikert!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  51. 2006. július 11. 20:377753.

    Szia szdorca!

    Szerintem is nagyon szupi a BB krém, hónapok óta befejeztem a BB kúrám, néha ha eszembejut /hetente max. 1-2x/ kencézek a BB krémmel és azóta is megmaradt az elért eredmény!  

    Sz'al nekem eddig tartósnak mutatkozik a változás! 

    Sok sikert Mindenkinek!!

    előzmény:
    szdorca (7747)
    2006-07-11  10:18
  52. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 11. 19:437752.

    Szia Selymi!

    IGEN, vannak tpasztalataink a Breast Success mellnövelő kapszuláról...

    Ennek teljesen megegyezik az összetétele a Hard Breast Mo.-on (3x áron!!!) árusított mellnövelő kapszulával.

    Zscser szedte a Hard Breast és ettől 20 nap után +10cm-t nőttek a mellei!!!!

    Na, ezen beindulva nagyon ígéretesnek láttuk a készítményt és felfedeztük az USA-beli eredetijét, a Breast Success-t.

    Európában nem árusítják, mert nincs EU-engedélye.

    Azóta már sok lány kipróbálta (volt olyan lány, aki megrendelte az USA-ból), de tudtommal nem sok eredménnyel szedték...  

    (Az is hozzátartozik a dolgokhoz, hogy Zscser 3x napi mennyiséget szedett a Hard Breast-ből.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_695879 (7749)
    2006-07-11  18:39
  53. 2006. július 11. 19:367751.

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_554678 (7750)
    2006-07-11  19:29
  54. Torolt_felhasznalo_554678
    Torolt_felhasznalo_554678
    2006. július 11. 19:297750.

       

    A bemoldalamon található a Mellnövelés természetesen topic GYŰJTEMÉNYE.

    (Bemoldal JELSZÓ : lista)

    A fénykép helyén a [×]-ra kattintva találod meg a Táblázatot, amelyben a lányok tapasztalatait vezetjük a kúráikról.

    Ha nem Explorert használsz és nem látnád a Táblázatot, akkor mentsd el a gépedre a .jpg fájlt és nevezd át a kiterjesztését .htm-re...
    Így már te is böngészheted ami érdekel.

    A fényképekre kattintva további információkhoz juthatsz : weboldal, beszerzési hely, ára, mennyisége, stb...

    A teljes gyűjteményünket a Képtárban találod meg, mert ide nem fért fel minden fotó : http://www.kep.tar.hu/mellnoveles

    Ha a TÁBLÁZATBA Te is be szeretnél kerülni az általad használt módszerrel, küld el a következő adatokat privátban Kikának:

    - kor
    - szülések / szoptatások száma
    - melltartó méret / mellbőség / mell alatti méret
    - használt termékek
    - testsúly
    - magasság
    - eredmény

       

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. Torolt_felhasznalo_695879
    Torolt_felhasznalo_695879
    2006. július 11. 18:397749.

    Sziasztok!

     

    Én csak azt szeretném megkérdezni, hogy hallott-e már valaki a Breast Success-ről és ha igen mit? Vagy ha valakinek esetleg még tapasztalata is van, szívesen venném.

    Ha volt már erről korábban szó, bocsi, csak most nem nagyon volt időm olvasni a fórumot.

    Köszi a választ előre is!

    Üdv.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. 2006. július 11. 15:257748.

    sziasztok!

    Ezt a bizonyos táblázatot hol lehet megtalálni, ami a topic indítóban van említve?

    Mi jelenleg a leghatékonyabb természetes mellnövesztő eljárás szerintetek? A megfelelő helyen való masszírozás is bevállt esetleg valakinél?

    Köszi előre is a segítséget akár itt a topicon belül, akár priviben!

    Szib

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2006. július 11. 10:187747.

    Változatlanul nincs érdeklödő a 3 BB kapszulámra? Ha valakit mégis érdelene kérlek irjon.

    Egyébként a BB krém nagyon jó. Most akarom a 3. tégelyt megvenni , de már az első után érezni a hatását. Csak ne tartsatok szünetet közbe , ha van rá mód. Végre valami , ami nekem is használ. Lassan feljelentkezhetek a listára is :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  58. Torolt_felhasznalo_938271
    Torolt_felhasznalo_938271
    2006. július 10. 23:557746.
    Köszönöm hogy megérted. És kivánom mindannyiotoknak h soha még csak hirből se irmerjétek meg miylen ez, mert szörnyű.


    De hagyjuk én igyekszem mindig pozitivan élni ezzel együtt,szóval beszélgessünk továbbra is a mellekről az vidámabb téma

    És mégeygszer hidd el hogy egy tündérnek tartalak, és le a kalappal előtted, és ezt a legőszintébben mondom A dolog nem rólad szolt...



    És engem is tessék bevezetni a táblázatba mint legujabb mellnövelőt, irok is kikának

    jóéjszakát mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7745)
    2006-07-10  23:44
  59. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 10. 23:447745.

    Tényleg, még nem éltem át ilyet...  

    Nem akarok igazságtalan sem lenni, mert csak hallomásból ismerem ezt a betegséget, tényleg sok furcsaságot hallottam már ezzel kapcsolatban.

    Biztosan így nagyon sok kellemetlenségben lehet részed.  

    Nem akarok haragudni rád, ha szólsz legközelebb, megpróbálunk segíteni, amiben tudunk.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938271 (7744)
    2006-07-10  23:03
  60. Torolt_felhasznalo_938271
    Torolt_felhasznalo_938271
    2006. július 10. 23:037744.
    Ne haragudj, tényleg bocsánatot kérek, tudom nem érdekel senkit, de ez betegség sajnos, allergiás sokkot kaptam egy !orvos! rosszul felirt gyógyszerétől 2éve, mentők, eszméletvesztés, öntudatlanság, és azóta olyan betegesen félek mindentől, hogy gyógyszert szedek erre a pánikra... azt se volt egyszerű h bevegyem, lévén eleve az ujdonságtól félek. szóval nehogy azt hidd h könnyű ezzel élni, aki nem élte át nem tudja azért nem neked irtam pont, mert nem akartam a, hogy sok-sok kedvességed ellenére azt hidd bizalmatlan vagyok ok nélkül, és nem akrtam ezt a nem rátok tartozó dolgot elmondani, mert igazából semlyikötökőet nem érdekel. mostmár akkor mindegy. szóval ez van, egy életre belém ültették bizalmatlanságot, de nem akartam neked mondani, épp azért mert oly segitőkész voltál. mostmár aztb hiszem a jóisten se mossa le rólam h hülye liba vagyok, pedig tényleg isten látja lelkem,nem ellned irányult, hanem ezzel kell élnem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7743)
    2006-07-10  22:24
  61. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 10. 22:247743.

    Kedves Ladyke!

    A Bioclinica krém (6500Ft/50ml) SINCS lefóliázva, de vettem már L'Oréal krémeket is már jóval drágábban, azokon sem volt fólia lezáró!

    A tégelyekre nem tudnak tenni a gyártók lezáró fóliát, nem is tudok olyan TÉGELYES krémről, amit fóliával is lezárnának.

    Ugye nem gondolod, hogy a gyártó eredeti krémjét mi kikanalaznánk a tégelyből és valami mittudoménmit adunk el neked?!...  

    Komolyan, ez már egészen elképesztő!!!  

    Megnyugtatlak, hogy Lutakkr is ugyanezt a krémet használja és még SOHA nem jutott eszébe fólialezárót keresni a tégelyen.

    "... Akaba nagyon kedves, és bizalomgerjesztő, de azért mégis, nem ismerem, ez mégiscsak a testem, nem akarok kárt tenni benne..."

    Megnyugtatlak, hogy én nem is látom a termékeket, módomban sincs, hogy hozzáférjek a tégelyekhez, kapszulákhoz, lévén, hogy én Bp.-en lakom, a termékek meg (nézd csak meg a postai címzést) Nyékládházáról vannak kipostázva!

    Ha kételyeid vannak, hogy az adott termék valódi-e, vagy hamisított, akkor miért nem tőlem kérdezed meg?!

    Megmondom őszintén, hogy ez most nagyon rosszul esett!  
    Én abszolút jóindulattal és segítőkészséggel vettelek körül, napokon keresztül több órányit foglalkoztam azzal, hogy a privát leveleidben tanácsokat adjak, segítséget nyújtsak, te tudod a legjobban rajtam kívül, hogy mennyire önzetlenűl és CSAK a te érdekeidet néztem...

    Nagyon tele van már a hócipőm!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938271 (7736)
    2006-07-10  12:03
  62. 2006. július 10. 21:537742.
    NO FEAR!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938271 (7741)
    2006-07-10  21:50
  63. Torolt_felhasznalo_938271
    Torolt_felhasznalo_938271
    2006. július 10. 21:507741.
    jól van, nem akartam túlaggodalmaskodni a dolgot , sajnos nálam ez betegség, pánikbeteg vagyok.. ugyhogy nem szimpla hülye pi*aságból aggódom, hanem mert ezzel küzdök meg nap mint nap, h ujdonságot betegesen nem merek kipróbálni

    na mindegy, de mergnyugtattál, és igyekszem leküzdeni a hülye félemet
    előzmény:
    mavy (7740)
    2006-07-10  21:35
  64. 2006. július 10. 21:357740.

    Szia!

    Megnyugtatlak a BB krém eddig soha nem volt "fóliával lezárva", a tartalma pedig az, amit a Gyártó feltűntet rajta! 

    Egyébként használok sokkal drágább kencéket is és nem feltétlenül "hermetikusan lezárt" csomagolásban vannak, de vhogy soha nem is jutott ilyesmi eszembe, h. esetleg más lehet a tartalma!! 

    Reméljük a BB krém nem tesz kárt a TE testedben sem!! 

    Sok sikert!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938271 (7736)
    2006-07-10  12:03
  65. Torolt_felhasznalo_122156
    Torolt_felhasznalo_122156
    2006. július 10. 15:287739.
    Nekem is nagyobb a bal egy picit mint a jobb   És a pasim is észrevette már. Majd ha intenzívebb növelésbe kezdek, akkor kipróbálok valami trükköt, addig meg nem tudok velük mit tenni, ilyenek 
    előzmény:
    sába73 (7725)
    2006-07-08  08:53
  66. Torolt_felhasznalo_938271
    Torolt_felhasznalo_938271
    2006. július 10. 12:077738.
    és természetesen nem 400ezres krém, elirtam
    Szép is lenne
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938271 (7736)
    2006-07-10  12:03
  67. Torolt_felhasznalo_938271
    Torolt_felhasznalo_938271
    2006. július 10. 12:057737.
    Na ez jol privibe ment volna Elnézést mindenkitől De legalább Akaba te is olvasod:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938271 (7736)
    2006-07-10  12:03
  68. Torolt_felhasznalo_938271
    Torolt_felhasznalo_938271
    2006. július 10. 12:037736.
    Szija! Képzeld, megjött a BB krémem Lenne egy kérdésem még Hozzád, neked sem volt foliával lezárva a doboz, vagy vmi olyasmivel, ami azt biztosítja, h biztosan az legyen benne, ami? Mert én egy kicsit azért bizalmatlan vagyok, ki tudja mit kenek a mellemre, mi van ha más van benne, nem is tudom... Finom női krém illata van, miután letekerem a tetejét, van egy fehér fedőlap rajta, és máris a krém, aszittemolyanlesz, amit én nyitok fel először, tudod, ilyen hermetikusan lezárt.. Nem tudom de 400ezer ft-os krémnél elvárnám h kicsit "original"-abb legyen. Akaba nagyon kedves, és bizalomgerjesztő, de azért mégis, nem ismerem, ez mégiscsak a testem, nem akarok kárt tenni benne Nyugtass meg lécci
    előzmény:
    lutakkr (7724)
    2006-07-07  22:34
  69. 2006. július 8. 21:237735.

    A hugim /17 éves/ jut a történetedröl eszembe! Nem gyözöm tanácsokkal ellátni, de már egész jó úton halad! 

    Nem is szabad ám a pasikat túlságosan elkényeztetni!!! 

    Ügyes légy!! 

    előzmény:
    tundi20 (7734)
    2006-07-08  18:42
  70. 2006. július 8. 18:427734.
    Én is azt gondolom de most visszakapja  Majd megtudja milyen az mikor nem töröm magam folyton hogy neki jó legyen!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7733)
    2006-07-08  17:18
  71. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 8. 17:187733.

    Panaszkodj csak nyugodtan.  

    (Lehet, túlságosan látja rajtad, hogy oda vagy érte és azt gondolja, hogy neki mindent szabad?)

    Legyél egy kicsit te is olyan, mint ő! Ha ugyanazt tapasztalja, akkor talán rájön, hogy neki is rosszul tud esni a hasonló viselkedés.

    Nem egyszerű az élet!  

    Próbáld magadhoz ragadni az irányítást, inkább ő rágja a kefét, mint te!  

     

    előzmény:
    tundi20 (7730)
    2006-07-08  14:48
  72. 2006. július 8. 14:537732.

    de közbe meg annyira szeretem!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2006. július 8. 14:527731.
    Köszi a vigasztalást! Bár sajnos nem a fény játéka. Abba a tejcsi is kevesebb volt. Így a kisfickó jobban meggyötörte. Csak nem láttam felülről ,hogy ennyire.Megpróbálom a minden második alkalmi kencézést.Egy hónap múlva csinálok még egy fotót, biztos ami biztos alapon.Köööösziii!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7727)
    2006-07-08  14:39
  74. 2006. július 8. 14:487730.
    Csak kicsit depis vok barátom miatt...úgy érzem hogy semmibe vesz és nem figyel rám...nem volna elég ez az oldal hogy kipanaszkodjam magam... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7728)
    2006-07-08  14:39
  75. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 8. 14:417729.

      Sok lány kívánja, bárcsak ilyennel ijesztgetnék már!

    (Huuuuh! Vigyázz, mert kinövöd a melltartódat!)  

       

     

    előzmény:
    lutakkr (7724)
    2006-07-07  22:34
  76. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 8. 14:397728.

    Mi történt?!  

     

    előzmény:
    tundi20 (7726)
    2006-07-08  13:24
  77. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 8. 14:397727.

    Sába73!

    Szerintem csak a világítás miatt tűnhet úgy, hogy a fotón egyik melled nagyobb, mint a másik.
    Ha te ezt magadnak (felülről nézve) nem látod, akkor csak optikai csalódás az egész, ne ijedezz!

    Vannak olyan lányok (elég sokan!) akinek asszimetrikusak a melleik, azoknak azt ajánlanám, hogy a nagyobb mellüket csak minden második alkalommal kezeljék. Tehát a nagyobbik feleannyi kezelést és mellnövelőkrémet kapjon!

     

    előzmény:
    sába73 (7725)
    2006-07-08  08:53
  78. 2006. július 8. 13:247726.
    Elegem van  a pasikból!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2006. július 8. 08:537725.
    Sziasztok lányok! Azt hiszem bajban vagyok. Kb 5 napja használom az UH-t, (és ha hiszitek ha nem vmi kezd látszani) de most csinált a férjem rólam egy képet (az összehasonlítás miatt) . Megnéztem. A bal mellem szemmel láthatóan nagyobb mint a jobb!!!!!Most mi a fenét csináljak? Csak a jobbat maszírozzam?! Segítsetek! Ki fog egyenlítődni a kettő ?! Volt valakinek ilyen jellegű gondja????? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. 2006. július 7. 22:347724.
    Szia!

    Valóban aggódtam, de szerencsére alaptalanul. Egyébként én este szoktam UH-zni, és nem hiszitek el, de reggelre már jobban dudorodik a dekoltázsom tôle. A férjem már azzal riogat, hogy az újonnan vett melltartómat is kinövöm hamarosan. De ki bánja?

    A krémes érvet már mondtam neki, de nem sikerült meggyôznöm vele.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7721)
    2006-07-06  23:37
  81. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. július 7. 12:597723.

    Sziasztok Mellszépítők!  

    Tegnap megjött az UH masszírozóm, hát hadd ne mondjam: madarat lehetett/lehet fogatni velem! rögtön "nekiestem"!  

    Képes voltam ma hajnali 5-kor kelni, hogy bemasszírozzam a Sunfleurt!

    Nagyon bízom benne, remélem tényleg hatni fog! Szurkoljatok nekem!  

    Kellemes 7végét Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2006. július 7. 12:517722.

    Sziasztok Lányok!

    VÈGRE PÈNTEK!!! 

    Kellemes 7végét Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 6. 23:377721.

       

    Én még emlékszem, hogy az elején te is féltél, hátha neked meg "elfogyjon" a melled, merthogy azt olvastad valahol, hogy az ultrahangnak zsírégető hatása van...

    Alig tudtunk meggyőzni, hogy a bemasszírozott krémtől függ, hogy a kezelt testrészen fogyás megy majd végbe vagy gyarapodás.

    Úgy magyarázd el neki, hogy az ultrahang a bemasszírozott krém hatóanyagait turbózza fel!

     

    előzmény:
    lutakkr (7719)
    2006-07-06  21:01
  84. 2006. július 6. 22:237720.
    Neked is köszi a választ! Délután azonnal meg is rendeltem  
    előzmény:
    lutakkr (7717)
    2006-07-06  20:56
  85. 2006. július 6. 21:017719.
    Az UH-ra visszatérve, képzeljétek, a férjem azóta nem hajlandó használni az UH-t, amióta nekem elkezdett nôni tôle a mellem, mert fél, hogy hízni fog tôle. Hiába magyarázom, hogy a hatás attól függ, hogy mit masszírozol be vele)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2006. július 6. 20:597718.
    Sajnos én sem tudom naponta használni az UH-t, pedig nagyon szeretném! Szerintem nem lehet gond belôle. Én azt gondolom, hogy inkább a kezelési idôt kell betartani, nem pedig a gyakoriságot. Olyat tapasztaltam, hogy ha a hasam túl hosszú ideig masszíroztam, akkor másnap sajgott, szúrkált. Amikor lecsökkentettem a kezelési idôt 10 percre, akkor nem volt semmi gondom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7709)
    2006-07-05  23:18
  87. 2006. július 6. 20:567717.
    Szia!

    Ahogy Akaba írta, nekem bejött ez a készülék, igaz, mást nem próbáltam még, de ezzel elégedett vagyok. Megbízhatóan m?ködik, és hatásos is.
    előzmény:
    ~rita~ (7713)
    2006-07-06  09:34
  88. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 6. 20:277716.

    Lányok!

    A görögszénakrémet megcsinálta már valaki?

    Kíváncsi lennék, hogyan válik be, nagyon ígéretesnek tűnik...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. 2006. július 6. 12:527715.
    Köszi! Akkor szerintem már nem is várok meg több választ, mert ha szinte mindenkinek ilyen van és mindenkinél hatásos, akkor ez nekem is jó lesz!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7714)
    2006-07-06  12:27
  90. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 6. 12:277714.

    A legtöbb lánynak ilyen típusú a készüléke, erről biztosan sokan fognak beírni neked!  

    (Pl. Lutakkr-nak is ilyen van.)

    Nekem is van : SZUPERJÓ!!!  
    (Igaz, én nem melnövelésre használom.)

    Vannak olyanok is, akiknek kétféle készülékük is van, ők össze is tudják hasonlítani pl. a Vivamax AR380-at és ezt a ZC-968N-t...

    Többen vannak, akik már 3 db-ot is vettek belőle (családtagoknak, barátnőknek)...

     

    előzmény:
    ~rita~ (7713)
    2006-07-06  09:34
  91. 2006. július 6. 09:347713.

    Köszi szépen a választ! Akkor lehet beruházok egyre.

    Még egy kérdés, van valakinek ilyen típusú készüléke: SONIC SKIN Ultrahangos mélymasszírozó ZC-968N

    Ugyanis erről szeretnék véleményeket hallani, mielőtt megvenném!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7710)
    2006-07-05  23:25
  92. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 6. 02:077712.

    A régebbi privát leveleidet kitörli a rendszer...
    Hetente (vasárnap) törölnek, érdemes addig elmenteni, ha van olyan, amit szeretnél megtartani.

    Úgy emlékszem, hogy az 1 hónapnál régebbi üzeneteket törlik?
    (Erre nem esküdnék meg, de most erre emlékszem.)

    Szóval, időnként mentsd a gépedre az üzeneteidet, amit meg szeretnél tartani!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_122156 (7711)
    2006-07-06  01:35
  93. Torolt_felhasznalo_122156
    Torolt_felhasznalo_122156
    2006. július 6. 01:357711.
    Csajok, a régebbi üzeneteket, amik már nem jelennek meg egyből az oldalon, ha megnyitom az üzeneteimet, azt el lehet még olvasni valahol, vagy azok elvesznek? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 5. 23:257710.

    Szerintem a feszesítésnél is hatékonyabb lehet a készítmény (pl. Aromax olaj) ha az ultrahangos masszírozóval "felturbózod" a hatását.

    Kézi masszírozással soha nem lehet a hatóanyagokat olyan mélyre juttatni, mint az ultrahang segítségével.

    Ez a hatás feszesítésnél is működik, akárcsak a narancsbőrnél, pigmentfoltoknál, terhességi csíkoknál...

     

    előzmény:
    ~rita~ (7705)
    2006-07-05  10:33
  95. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 5. 23:187709.

    Igen, erre én is kiváncsi lennék : lehet-e tartósan használni az UH-t minden nap, akár hónapokon keresztül???

    Kinek mi a tapasztalata?

    (Én annak is örülök, ha havonta 1x van 10 percem a használatára.)  

     

    előzmény:
    sába73 (7706)
    2006-07-05  14:50
  96. 2006. július 5. 17:227708.

    Szia, Tundi20!

    Gratula a +1 centihez, csak így tovább! Szerintem nem baj, ha naponta használod az UH-t továbbra is! A menzeszt elvileg megzavarhatja az UH, én próbáltam menzesz alatt, igaz, a hasamat csináltam, és erősebb és fájdalmas lett akkor a menzeszem egy-két napig, amitől nagyon megijedtem. Azóta előfordult már, hogy a mellemet UH-ztam menzesz alatt, de az nem okozott gondot.  Igaz, nem a menzesz összes napja alatt,  csak 1-2 napon.

    előzmény:
    tundi20 (7685)
    2006-07-03  16:54
  97. 2006. július 5. 17:137707.

    Szia,  Hekike!

    Egy darabig (3-4 hónap kb.) a varázsnégyest használtam (Sunfleur krém, Aromax olajk, lenmagolaj kapszula, szójalecitin kapszula), aztán áttértem a BB krém aztán lenmagolaj+UH használatára, és eddig ezutóbbitól nőtt leginkább a mellem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203854 (7687)
    2006-07-03  22:50
  98. 2006. július 5. 14:507706.
    Helló lányok! Az UH-t a megadott 10 napon túl hogy használjátok? Továbbra is minden nap, vagy csak kétnaponként?Köszi előre is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. 2006. július 5. 10:337705.
    Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy ha csak feszesíteni szeretném a melleimet, akkor is érdemes lenne beruházni egy UH-s masszírozóra? Mondjuk Sunfleurrel vagy Aromaxszal használva?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. július 5. 10:167704.
    AKABA! Nagyon köszönöm! Szerintem is az tűnik a legoptimálisabbnak, hogy veszek még lenmagolajat és a krém beszívódása után azt használom kontaktanyagnak!  Köszi! Te egy  vagy!    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7696)
    2006-07-04  17:39

Címlap

top