Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. Torolt_felhasznalo_941092
    Torolt_felhasznalo_941092
    2006. június 22. 08:167503.

    Ha megállapodok az illetővel olcsobban is odaadnám neki. És igy ő is jól jár meg én is.

    Szerintem te se örülnél neki ha visszaküldeném, föleg mivel te vagy a forgalmazom.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7502)
    2006-06-21  16:14
  2. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 21. 16:147502.

    Hát, ezt most végképp nem értem...  

    A forgalmazó vissza veszi (vissza kell vegye, ha bontatlan).

    Tehát ha a forgalmazóhoz küldöd, az mitől ne fizetné vissza az árát?!

    Ez neked nem elég biztos?!  

    Szerintem ez a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás, nem értem, ez nálad miért a legutolsó lehetőség?

    Amúgy meg, aki 3 doboz BB-t vesz nálunk, az kap mellé ajándékba egy BB-krémet (50ml-es). Ez elég csábító mindenkinek, jó is a kúra mellé a krém, sőt még venni is kell mellé...

    Talán ezért inkább, aki 3 havi kapszulát venne, az szeretné a krémet is mellé.

    Jó, én nem akarok vitatkozni, csak gondoltam segítek.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_941092 (7501)
    2006-06-21  15:26
  3. Torolt_felhasznalo_941092
    Torolt_felhasznalo_941092
    2006. június 21. 15:267501.

    Szia Akaba,

    Mert ha már valahova visszaküldöm , akkor inkább olyannak aki megveszi. Ha már megvettem valamit nem szivesen küldöm vissza de ha nem fog kelleni senkinek akkor sajna az jön.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7500)
    2006-06-21  15:19
  4. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 21. 15:197500.

    Szia Malacla!

    Miért nem adod ott vissza, ahol vetted?  

    Szerintem visszavenné a kereskedő is rendes árán, ha a doboz bontatlan. Nem veszítenél rajta semmit!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_941092 (7499)
    2006-06-21  14:10
  5. Torolt_felhasznalo_941092
    Torolt_felhasznalo_941092
    2006. június 21. 14:107499.

    Sziasztok!

    Légyszi ha valaki szeretne venni BB kapszulát venni, vegye meg tölem. 3 Bontatlan doboz.

    Olcsobban is oda tudnám adni, ha valakit érdekel irjon privibe.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467909 (7498)
    2006-06-21  12:10
  6. Torolt_felhasznalo_467909
    Torolt_felhasznalo_467909
    2006. június 21. 12:107498.
    Icecica, hát hogy feszesedjenek, mondom kicsit leeresztettek a szülések miatt...nem vészes, de azért nem is tetszik a mai szilikon macák világában , ahová nézek szilikon terem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (7488)
    2006-06-20  19:06
  7. 2006. június 21. 10:377497.

    Hát... nem volt egyszerű. Én 170 cm magas vok. Eredetileg 51 kg voltam csak aztán elkaptam valami nyavaját és 2 hónapig ment a hasam+ mikor már kezdtem helyrejönni akkor meg bekerültem a kórházba...és mikor onnan kikerültem akkor 47 kg voltam. Aztán már elegem lett ebből a soványságból/ mert mindenki piszkált is emiatt/ és kemény munkába kezdtem....igaz kicsit csaltam is. Anyukám mesélte hogy ő is ilyen vékony volt régen mikor fiatal volt és erre az orvosa felírta neki a Peritol nevű étvágyhozó gyógyszert ...ami nagyon hatásos volt neki. Én is fel akartam írtani a háziorvosommal ezt a gyógyszert de mondván hogy jó vagyok így nem írta fel. Aztán egy mentős ismerőssel megszereztettem és szedtem 2-3 hónapig/ ez volt a csalás /. Híztam tőle 5-6 kilot. Eközben elkezdtem járni kondizni /bátyám ajánlotta mert ő már kb 10 éve edz/ és ott még sikerült egy pár kilot felszednem. Tömegnövelő edzéstervet kértem az edzőtől és emellé iszok kreatinos pezsgőtablettát. Mostmár nagyon szép formás vok  csak a cicim nem nőtt egy centit se sajnos . De majd mostmár hátha az is fog.  Az a lényeg hogy folyamatosan 2 óránként legalább enni kell, és soha nem szabad éhezni egy percet se . Én ha már egy napig nem eszek rendesen akkor egyből lefogyok 2 kilot. Nekem a fogyás megy olyan könnyen mint másnak a hízás...nem feltétlenül jó ez szerintem....de sokan irigyelnék ezt a tulajdonságomat. Szerintem a kondizás mindenféleképpen jót tenne a fiadnak ha hízni szeretne...nagyon sok fiút látok akiken már látszik...köztük a bátyám is. Ő is elég vékony fiú volt...most meg alig fér be az ajtón .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7495)
    2006-06-20  23:46
  8. 2006. június 21. 09:007496.

    Sziasztok!

    Már kb. 1 hónapja figyelem a hozzászólásokat csak hogy a legmegfelelőbb technikát válasszam a mellnöveléshez. De azért még mindig lenne kérdésem! Egyszer olvastam, hogy valaki görögszénamagos borogatást csinál, már sajnos nem tudom ki írta, de szeretném az ő segítségét kérni abban, hogy hányszor egy nap borogatta, ill. hogy hogyan készítette el a borogatást? Köszönöm előre is a választ, bárki is segítne!!

    És még abban kérném segítségeteket, hogy szerintetek melyik gépet vegyem meg inkább: az UH-masszírozót, vagy a mellpumpát (mert sajnos mindkettőre nem fútja)?

    Még egyszer köszi a választ előre is! És sok szerencsét mindenkinek!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 20. 23:467495.

    6 hónap alatt +10 kg?!...  

    Ezt hogy csináltad! Ez nagyon sok ám!

    Majd írd meg, milyen módszerrel sikerült, mert most a kisfiam is meg akar hízni, mindennel próbálkozik. (A növéssel már nincs baj, most gyarapodni akar.)

    Nem is olyan könnyű hízni, mint sokan gondolják.  

     

    előzmény:
    tundi20 (7493)
    2006-06-20  22:13
  10. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 20. 23:437494.

    Hűű, ilyenkor a legjobb "kidobni a taccsot"!!!  

    Ha kijött minden, akkor gyorsabban helyrejössz. (Most már mindegy.)

    Jobbulást kívánok. Néhány napig tea + keksz, burgonyapüré...

    (Úristen, ennyi mindent össze-enni, nem csodálom, hogy rosszul vagy!)  

     

    előzmény:
    tundi20 (7492)
    2006-06-20  22:11
  11. 2006. június 20. 22:137493.
    Éppen féléves nagy küzdelem árán sikerült felszednem 10 kilot, mostmeg 2 nap alatt leadtam 2-t  Sokáig nem diétázhatok mert megint visszafogyok ....és akkor megint nagyon nehéz lesz visszahízni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. június 20. 22:117492.
    Tegnap előtt barátoméknál összeettem mindenfélét és nem tett túl jót. Gyümölcsleves, gombapörkölt, sárgadinnye, bodzaszörp...  rá se birok gondolni. Mostmár jobban vok...de egy éjjszakán át ment a hasam meg szörnyen hányingerem volt úgyhogy megszenvedtem rendesen...ja és a hasmenés előtt már délután kijött a nyakamon ilyen sömörszerű piros folt ami már másnap délutánra elmúlt ugyhogy szerintem tuti vmi alleriás rekció volt. Most csak könnyű kajákat birok enni...de az bíztat hogy már egyre éhesebb vok...nem úgy mint tegnap mikor még a ropi is alig ment le a torkomon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7491)
    2006-06-20  21:40
  13. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 20. 21:407491.

    Jaj, te szegény!  

    Mi történt????

    Sajnos, Mo.-on a hasmenésre csak széntablettát árulnak, szerintük ezzel megoldott a gyomorfertőzés.

    Mi mindig Egyiptomból hozzuk a jó kis hasmenésre való szuper-gyógyszerünket (1 nap alatt elmúlik a legerősebb hasmenés is).

    Pedig már 1 napos erős hasmenés is elég veszélyessé válhat, gyomorfertőtlenítő kellene.  

    Marad a koplalás, sok-sok folyadék utánpótlás.

    (Ha holnap sem múlik, feltétlenűl menj inkább orvoshoz!!!)

    Most ne a cicinövesztéssel foglalkozz, azt csak egészségesen szabad csinálni.  

     

    előzmény:
    tundi20 (7490)
    2006-06-20  21:11
  14. 2006. június 20. 21:117490.
    Jaj...ez a gyomorrontás nagyon rosszkor jött  A hasmenés+ diéta nem tesz vmi jót a cicinövesztésnek :-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_688612
    Torolt_felhasznalo_688612
    2006. június 20. 19:497489.

    Nos, az előbb a régi oldalatokon voltam. Köszönöm az átirányítást.

    Érdekelne, hogy van-e valami változás a Beauty Breast kapszulától? Olvasom, hogy valakinek már csodát tett? Mekkorát? 

    Én amúgy nem vagyok plasztika ellenes sem, de most két évet várok, mert babákat szeretnék. Addig pedig probálkozom. Mert hát mégiscsak olcsóbb. De érdekelne az is, hogy a hormonokra nem tesznek kárt ezek a szerek, annak ellenére, hogy természetesek.

    Lányok, kérlek írjatok már valami biztatót!

    Köszönettel,netra

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. június 20. 19:067488.
    Ekkora mérettel mit akarsz a BB cuccal? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467909 (7487)
    2006-06-20  13:54
  17. Torolt_felhasznalo_467909
    Torolt_felhasznalo_467909
    2006. június 20. 13:547487.

    Sziasztok Lányok!

    Örülök hogy újra írhatok egy fórumon, én előtte egy babás fórumon voltam fennt, a babát szeretnék-en, és ott is jó társaság jött össze.

    Ma kaptam meg postán a Beauty Breast kapszulát 3 dobozzal és egy  BB. krémet kaptam hozzá, végülis kíváncsi is vagyok tényleg hat-e, végülis  a plasztikai műtét töredékébe került, és hát már sokan írtátok hogy bevállt.egyébként a mellbőségem most 93 cm körüli, és igazán nincs kis mellem, sőt nem is ereszkedtek űgy meg, pedig 2 éves koráig szoptattam a kisebbik lányomat.Szóval a plasztikai műtétre igazából nem is lenne szükségem, mert láttam a neten fotókat akiké tényleg ..hát mit is mondjak....ráfért  a gyakorlott sebészkés.

    Én is azzal értek egyet, hogyha lehet természetesen, és az egészségre ártalmatlan módszerekkel változtatni miért ne?

    További szép napot nektek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. június 20. 10:267486.
    Szia!Igen,uh+bioclinica+lenmagolaj utána.De a Bioclinicám elfogy ma.Másik krémet fogok használni,az ára miatt.Kár hogy ilyen drágán adják. A szójalecitint szokták ajánlani minden mellnövelő kúrához.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_122156 (7474)
    2006-06-19  13:57
  19. 2006. június 20. 10:077485.

    Gyomorrontásom van  .

    Nem tud valaki valami jó gyógymódot rá?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_620043
    Torolt_felhasznalo_620043
    2006. június 20. 01:317484.

    Ennyit a marhaságokról.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (7480)
    2006-06-20  00:55
  21. Torolt_felhasznalo_620043
    Torolt_felhasznalo_620043
    2006. június 20. 01:267483.

    >>> http://www.babanet.hu/tarsalgo/viewtopic.php?p=128717&sid=348a697f64a2ba80dae47417361a7438

    A gyógytea receptek között találtam a görögszénát, mint egyik komponenst.Sajnos Magyarországon egyáltalán nem ismerik a görögszénamag gyógyászati értékét.20 éve foglalkozom a görögszéna hasznosításával, gyógyhatásáról számtalan külföldi tudományos közlemény jelent meg.Ezek alapján a görögszénát a "gyógynövények királynőjének" nevezhetem.(alábbiakban bevezetőként néhány információtval szeretném bemutatni)


    A görögszénamag, értékes gyógynövénydrog


    A görögszéna (Trigonella foenum-graecum L.) egyike a legősibb gyógynövényünknek, 3000 éves. Gyógyító hatását nagyra becsülte Hippocrates, a görög, a római, a kínai (távol-keleti), és indiai népi gyógyászat. Az Ebers papiruszok i. e. 2000-ben égés elleni gyógyszerként említi. Magyarországon gyógynövényként egyike azon növényfajunknak, amelynek gazdasági értékét, jövőbeni fő hasznosítási irányát a gyógyászati értéke alapvetően meg fogja határozni.
    Korábbi publikációimban részletesen írtam a görögszánáról, mint értékes gyógy-és fűszernövényről. Az alábbiakban elsősorban, mint gyógynövényt mutatom be, kiemelve azokat az értékes beltartartalmi értékeit, amelyeket a tudományos szakirodalom az emberi szervezet számára gyógyító hatású hatóanyagként tartja számon.
    Nem kívánok kitérni a görögszénamag népi gyógyászatban történő felhasználására vonatkozó óriási mennyiségű információra, amelyet kutatásaim során összegyűjtöttem, kizárólag a tudományosan megalapozott, az emberi- és állati szervezetre gyakorolt farmakológiai hatásait ismertetem.
    A görögszénamag Trigonellae Foenugraeci semen az európai Gyógyszerkönyvekben, Ph. EUR., DAB 10, DAC., Ph HELV.,ÖAB., stb. hivatalos drog.
    A jelenleg hatályos VII. Magyar Gyógyszerkönyvben nem szerepel. A most szerkesztés alatt álló VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben már hazánkban is hivatalos drogként fogják elismerni.
    A 18-22g ezermagtömegű görögszénamag felépítését tekintve 52% endospermiumból és 48% maghéjból áll, melynek kémiai összetétele jelentősen különbözik.
    Ha 1000g magot megőrlünk, és e két frakciót szétválasszuk, a következő összetevőket kapjuk: a./ 520 g endospermium:,- mely mintegy 60 % fehérjét,-150 g olajt, -8 g szteroid szapogenint tartalmaz.(Az aminósavak közül különösen a methionin, cysteine és triptofánt emelném ki, melyekben azonos, vagy gazdagabb, mint a szója).
    b./ 480 g maghéj,: melyből extrakcióval 380 g poliszaharid (galaktomannán) és 100g cellulóz keletkezik. A galaktomannánokra jellemző, hogy nagyon jól duzzadnak, kis koncentrációban is nagy viszkozitású oldatot adnak. Ez különösen alkalmassá teszi többek között a gyógy-kozmetikumokban, élelmiszerekben stabilizáló anyagként történő felhasználására. ...    
    (foly.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_620043
    Torolt_felhasznalo_620043
    2006. június 20. 01:267482.

    (folyt.2.)

    "... Beltartalmi értékei közül az előbbieken kívül kiemelkedik kalcium, foszfor és szerves vas tartalma, tartalmaz diasztázt, keserűanyagot, nagy mennyiségű A, B, és C vitamint, alkaloidákat (Trigonellinhidroklorid). Szerves vas tartalma 2, 5 szerese (22. 0mg) a szójáénál, amely a szervezet vashiányának megszüntetésében fontos.
    /Megjegyzem, hogy gyakori jelenség a szervezet kisebb-nagyobb mértékű vashiánya. Különösen a nőknél (10-30%). Mindezek érdekében dúsított élelmiszereket is (liszt, kenyér, szárított tészta stb.) forgalomba hoznak, amelyek 50-130mg/kg vasat tartalmaznak/.

    A görögszénamag fontosabb hatástani területeit a gyógyszerkönyvek a következőkben foglalják össze: , appetite stimulant - étvágyjavító hatás, afrodisiacum nemi vágyfokozó hatás, anticancer- tumor (rák) ellenes hatás, antidiabetic - vércukor szint csökkentő, antipellagral activity - vitaminhiány megszüntető hatás, antihypercholesterolemic - koleszterin szint csökkentő, antimicrobial (antiseptic) - baktericid (fertőzés -gátl&oacute hatás, expectorant – köptető hatás, diuretic- diuretikus hatás, digestiv - emésztést fokozó hatás, antipiretic - láz csillapító, galaktogogue- tejelválasztástt fokozó hatás, tonicum – tonizáló (erősítő) hatás, emolient - lágyító hatás, depression ved menopause - depresszió csökkentő a klimaxos állapotban, uterin stimulant - méhizomzat-összehúzó hatás, emmennagogue – menstruációs zavarokat csökkentő hatás, nutritiv – tápláló, roboráló és gyulladásgátló hatását is elismerik.
    Külsőleges felhasználása, mint bőrlágyító szer, gyulladáscsökkentő. A mag őrleményét 5 percig főzik vízzel, majd péppé keverik. A langyos pépet vászoncsíkra kenve kelésekre, tályogokra helyezik.
    A gyógyszerkönyvekben a görögszéna fogyasztására vonatkozóan ellenjavallat csupán a terhes anyákra terjed ki, a méhösszehúzó hatása miatt.

    A kismamáknak viszont kimondottan javasolják a tejelválasztást fokozó hatása miatt. ..."

    (folyt.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_620043
    Torolt_felhasznalo_620043
    2006. június 20. 01:267481.

    (folyt.3.)

    "... A különböző tudományos közlemények napjainkban kiterjedten foglalkoznak antidiabetikus hatásával. Francia kutatók egy új molekulát –a 4-hidroxyisoleucint – izoláltak a görögszénamagból, mely szabályozza a vércukor szintjét.
    A görögszénamag szteroid szapogeninjei először az orális fogamzásgátlók alapanyagául szolgáló dioszgenin kinyerése miatt keltette fel a kutatók figyelmét. Ma a kutatások kiterjedtek a különböző tiltott teljesítményfokozó szerek helyettesítésének lehetőségére, amely e növényt magas energiatartalma és biológiai hatóanyagai erre alkalmassá teszik.

    Saját kutatásaink a mag hasznosítására vonatkozóan nagyon széles skálát ölelnek fel, ezekről a közeljövőben több tudományos közleményt jelentetünk meg.


    A görögszéna magjából teát készíthetünk, ez az arab országokban is a legáltalánosabb felhasználási mód. Szerves oldószerekkel kivont extraktumait kiterjedten használják a különböző gyógyszer-készítményekben önmagában, vagy egyéb gyógynövénykivonatokkal kombinálva.
    Az általunk szabadalmaztatott ÓVÁRI-4® görögszénafajta gyógyszerkönyvi minősítésével a Német Gyógyszerkönyv (DAB 10), majd újabban a Ph. Eur. 4. szerint, egy értékes, sajnos Magyarországon még kevésbé ismert gyógynövény drogot állíthatunk az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés szolgálatába.
    Dr. habil. Makai Sándor
    tanszékvezertő egyetemi docens
    Gyógynövénytermesztési Tanszék  ..."

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2006. június 20. 00:557480.

    Görögszéna: fokozza a tejmirigyek fejlődését és a természetes hormontermelést.

    akaba, ne támadj, mert így te is véresszájú vagy. Figyu, ha minden oké a termékeitekkel, akkor neked nem kell azonnal ráugranod minden hozzászólásomra, amit ráadásul nem is ebben a topikban írtam

    Ennek egy kicsit olyan legjobb védekezés a támadás szaga van.

    Nem kell rögtön ráugranod mindenre, mert az mindig gyanús.

    Ráadásul több topikban is ajánlottam ezt a topikot, hozzátéve, hogy csak a külsőleg alkalmazandó szereket érdemes kipróbálni. A mellplasztika előtt állóknak is mindig azt javaslom, hogy először inkább ezeket próbálja ki. De ne a tablettákat.

    Az általad említett véresszájú hozzászólásomban pedig szintén elmondtam, hogy csak a belsőleg alkalmazandó termékekkel van gond.

    Valóban vizsgáltatom a tablettáidat. Ahogy az ismerősöd üzletét is. És bizony a görögszéna folyamatos szervezetbe juttatásáról még egy orvos sem mondott jó véleményt.

    Fokozza a természetes hormontermelést????? Ezt a marhaságot! Ha egy hormontermelés tablettával van fokozva, akkor az már nem természetes.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7478)
    2006-06-20  00:13
  25. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 20. 00:407479.

    Mielőtt azt hinnétek, hogy megbolondultam (vagy némelyek megint azzal vádolnának, hogy a "saját üzletemet" csinálom), ezt a lenti szöveget azért másoltam ide, mert Nyuszedli vértől csöpögő szájjal követeli a topicunk megszüntetését!

    Olyan rágalmakat kiabál, amit hozzánemértőknek nagyon könnyű beadni, számunkra viszont nevetséges és felháborító!

    Azt hazudja, hogy orvosokat és gyógynövényszakértőket kérdezett meg a fitoösztrogénekről és kitalált meséket írogat, hogy azoknak mi a véleményük - őszerinte.

    Akkor nem értem, hogy az NLC gyógynövényszakértője szerint miért mégis ajánlható mellszépítésre és mellnövelésre az alábbi hatóanyagú készítmény?!

    Azt sem értem, hogy ezt az alábbi készítményt miért engedélyezte sok hozzáértő szakember (orvosok is!), hogy lehet, hogy ők semmi károsat nem látnak benne?!

    Sok lány megkérdezte már a nőgyógyászát és érdekes módon egyik sem talált kivetni valót, veszélyt meg egyáltalán nem a mellnövelésben.

    (Lehet, ők nem ott szerezték a diplomáikat, ahol Nyuszedli?)  

    Nyuszedli kétségbe vonja, hogy az 1200mg-os szójalecitin normál adag lenne (őszerinte életveszélyes)!!!

    Érdekes, egy rakás gyártó készít 1200mg-os szójalecitint, és javaslatuk napi 1-2 kapszula...

    Miért lehet ezt csinálni, hogy valaki beleköthet a másik emberekbe pusztán unalomból, mert ő valamit kiagyal (ennek persze köze sincs az igazsághoz) és úgy szórhatja büntetlenűl a rágalmait, ahogy csak akarja?!

    Engem azért elgondolkodtat, hogy Nyuszedlinek egyetlen negatív megnyilvánulása sincs a mellplasztika ellen, azt a topicot nem kívánja töröltetni, őszerinte az a topic nem veszélyes 1 nőre sem, ott nem folyik üzlet... (Ó, azért félmilliós műtétnél nagyon nem mindegy, melyik orvos van ajánlgatva!)  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 20. 00:137478.

    >>>   http://www.nlcafe.hu/blogredirectdesc.php?id=192&szakerto_id=327060&func=blog&blog_num=70&tag=5167

    ANTALLNÉ PUTNIK JUDIT
    NLC-gyógynövényszakértő oldalán található

    Mellszépítő tabletta

    Kockázatmentes,mellnövekedést és mellfeszességet elősegítő termékcsaládot találtam.

    Sok nő elégedetlen a mellméretével. Ezen nem feltétlenül a plasztikai sebészetnek kell segítenie! A hormonkezelés is sok kockázatot rejt.
    A Beauty Breast hatóanyagai:
    Angelica sinensis: egy ázsiai növény, melynek gyökere segíti a mellnövekedéshez szükséges hormonkibocsátás.
    L-tirozin: a természetben előforduló aminósav.
    Fontos szerepet játszik a hormontermelést ellenőrző mellékvesekéreg, agyalapi mirigy és pajzsmirigy munkájában. Tanulmányok bizonyítják, hogy a tirozin a mellnövekedésért felelő hormon termelését is serkenti, és csökkenti a test zsíranyagát.
    Görögszéna: fokozza a tejmirigyek fejlődését és a természetes hormontermelést.
    Bogáncskivonat: az egész világon hormonális egyensúlyt elősegítő anyagként is ismert, ezen kívül még tíz rendkívüli hatóanyagot tartalmaz. A Beauty Beast-től a női mellben található ösztrogén receptorok újra érzékennyé válnak.Az első eredmények már néhány hét után láthatók.
    Tisztán növényi alapú készítmény. Nem tartalmaz ösztogént és hormonokat.
    A felhasználók 90%-ánál eredményes, nincs semmiféle káros mellékhatása.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 19. 20:187477.
    Szurkolunk neked nagyon!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467909 (7475)
    2006-06-19  14:40
  28. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 19. 20:167476.

    Wow!  

    Gratulálok!!!!

    Nagyon-nagyon örülök én is!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (7473)
    2006-06-19  13:41
  29. Torolt_felhasznalo_467909
    Torolt_felhasznalo_467909
    2006. június 19. 14:407475.

    Sziasztok Lányok!

    Ma vettem Aromax olajat, éa szójalecitin kapszulát is, igazán nem voltak drágák

    A hét közepén pedig megkapom a Beauty Breast kapszuláimat is a krémmel, már alíg várom hogy a sikereimről? beszámoljak nektek...Szép napot mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. Torolt_felhasznalo_122156
    Torolt_felhasznalo_122156
    2006. június 19. 13:577474.

    IceCica bioclinikát használtál uh-val? És nőttek a cicijeid? Mennyi krémet használtál eddig?

    Vettem ma görögszénamagot, csak nem emléxem rá, ehhez szoktatok még valamit ajánlani?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (7473)
    2006-06-19  13:41
  31. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. június 19. 13:417473.

    Csajok,nagyon fel vagyok dobva!Így még soha nem állt rajtam a bikini!Még szerencse hogy nem adtam fel és megtaláltam a nekem való kúrát További növekedést mindenkinek!

    Lutakkr!Mikor teszed fel a képet,amit igértél?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_141252
    Torolt_felhasznalo_141252
    2006. június 19. 11:007472.

    Sziasztok,

    ha valaki Makai-féle görögszénamagot keres, én az Üllői út 444. alatti gyógynövényboltban találtam. Itt 480.-ba kerül egy dobozzal.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 19. 10:377471.

    Sziasztok lányok!

    Szép napot kívánok mindenkinek!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_122156
    Torolt_felhasznalo_122156
    2006. június 18. 19:267470.
    a 7447-es hozzászólásnak a bemutatkozó oldalára kattints rá, a többi teendőd oda van írva a hozzászólásba!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467909 (7469)
    2006-06-18  18:43
  35. Torolt_felhasznalo_467909
    Torolt_felhasznalo_467909
    2006. június 18. 18:437469.

    Egyébként olvastam a listátokról, amiben összesítitek az elért erdeményeket és a készítmények hatékonyságát, azt megnézhetem?

    Pontosítok én a BB kapszulát rendeltem meg, és amellé 1 doboz krémet adnak grátisz, szóval így is kell az a szójalecitin?vagy elég csak a kapszula és a hozzá való krém.

    Az aromaxot látom írtátok nem nehéz beszerezni, én egyébként Szombathelyről írokitt is van biztos.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_467909
    Torolt_felhasznalo_467909
    2006. június 18. 18:347468.

    Sziasztok,

    A BB.kapszula mellé kapok még krémet is, az Avon helyett arra fogok áttérni ha megkapom, Akaba biztos szedhetek a BB mellé szójalecitint? Összeillik a kettő?Remélem nem hülye a kérdés...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_122156
    Torolt_felhasznalo_122156
    2006. június 18. 18:057467.
    Nem-nem, odafigyelek én, és tudom, hogy emlegetitek a görögszénamagot, csak azt nem tudtam, hogy Ez a fajta jó-e, mert ugye mindenből van ezer féle, és nem mindegyik használ.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7464)
    2006-06-18  16:45
  38. Torolt_felhasznalo_942070
    Torolt_felhasznalo_942070
    2006. június 18. 17:517466.
    Sziasztok! Dr. Makai féle görögszénamagot lehet kapni a XI. kerületben,  a Kosztolányi tér 11 szám alatti gyógynövényboltban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 18. 16:537465.

    Szia Verona26!  

    Örülünk neked, és nagyon ügyes vagy, hogy visszaolvasol a topicban, mert ezzel rengeteg információhoz tudsz hozzájutni.

    Ajánlom figyelmedbe, hogy olvasd el, milyen jó (és gyors!) eredményeik vannak a lányoknak az ultrahangos készülék + mellnövelő krémek használatával!

    Sajnos, nálunk a többieknek nem vált be az Avon mellfeszesítő, de lehet, hogy nálad másképp lesz, majd írd meg, te mit tapasztalsz.

    Sokan dícsérik még a Faberlic mellfeszesítő gélt is, talán még mindig lehet kapni akciósan...

    A BB mellé szedjél mindenképpen szójalecitint, ez segíti a hatóanyagok felszívódását.

    (Napi 1200mg-ot szedj belőle.)

    Az Aromax olaj + Sunfleur balzsam segítene teltebbé, feszesebbé tenni a melleidet!

    Szurkolunk neked!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_467909 (7462)
    2006-06-18  14:29
  40. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 18. 16:457464.

    Hű, pedig ezt nagyon sokszor emlegetjük itt a topicon : a görögszénamag minden mellnövelő készítmény legfontosabb hatóanyaga!!!

    (Lehet, eddig elkerülte a figyelmed?)

    Van, aki teának issza, van aki borogat vele, van aki mindkettővel próbálkozik.

    Jóval hatékonyabb, mint a lenmag-készítmények, de sokáig nem találtuk a boltban a görögszénamagot, emiatt kellett beérnünk a lenmagolaj-kapszulával vagy lenmag-pehellyel.

    Tavaly például ez a Dr. Makai-féle Görögszénamag még nem volt a boltokban.

    Amúgy a "Gyógynövények Királynőjének" is hívják, mert nagyon sok jó hatása van még, igazán érdemes fogyasztani!

    (Terhesség alatt TILOS! De a szoptató nőknek nagyon jó tejszaporító... Fogamzásgátló abbahagyása után remekül rendezi a ciklust...)

    A görögszénamag csodás hatásait már az ókori egyiptomiak és görögök is ismerték és használták.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_122156 (7463)
    2006-06-18  15:25
  41. Torolt_felhasznalo_122156
    Torolt_felhasznalo_122156
    2006. június 18. 15:257463.
    Én is ezt a Makai-féle görögszénát találtam a boltban amit írtam multkor. Ezt akkor érdemes beszerezni? Lehet valami hatása?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7454)
    2006-06-16  21:44
  42. Torolt_felhasznalo_467909
    Torolt_felhasznalo_467909
    2006. június 18. 14:297462.

    Sziasztok Lányok!

    Most végeztem az eddigi hozzászólásaitokkal, mármint egy részével.

    Engem is nagyon érdekel a téma, ezért szeretnék csatlakozni hozzátok.

    Most rendeltem meg a BB-t, úgy vettem ki az a legjobb, emellett pár napja Avonozok,szeretném leendő tapasztalataimat is megosztani azzal akit érdekel.Nekem van 2 kislányom és igazán nem is a megereszkedés a baj, hanem ahogy visszfogytam egyszerűen nem vagyok elégedett a melleimmel, teltebbeket, és feszesebbeket szeretnék.Talán a BB beválik.Még nagyon érdekes az Aromax+Sunfleur, eddig ezekről a dolgokról sosem hallottam, jó hogy benéztem hozzátok))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 17. 22:497461.

    Nagyon szívesen!  

    Tényleg egy nagyon hasznos kis készülék, érdemes beszerezni, mert egy csomó pénzt lehet vele spórolni (jóval kevesebb krém is hatásosabb vele).

    A kozmetikákban is van ilyen kezelés és nem is olyan olcsó.
    (Mennyivel jobb, ha nekünk van otthon egy kis saját kozmetikai gépünk.)

     

    előzmény:
    meli21xy (7459)
    2006-06-17  16:10
  44. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 17. 22:467460.

    A topicon a lányok szerte szét laknak az országban...

    Ha beírod, hogy pl. Szegeden van-e tippjük, mindjárt lesz 1-2 lány, aki tuti helyet tud beírni!  

    Sokszor volt már így.

    (Azt gondoltam, hogy nem este 10-kor telefonálgatsz majd, de másnap már mindjárt azzal kezdve, még a délelőtt be tudod szerezni a cuccot.)

     

    előzmény:
    gyulzsuzsi (7458)
    2006-06-17  08:49
  45. 2006. június 17. 16:107459.
    szia akaba!!nagyon köszönöm a részletes leírást,minél hamarabb beszerzem az uh-t mert úgy látom nagyon sokmindenre használható!szép hétvégét.szióóóóóóóó 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7452)
    2006-06-16  16:02
  46. Torolt_felhasznalo_942070
    Torolt_felhasznalo_942070
    2006. június 17. 08:497458.
    Szia! Köszi a tippeket. Valóban hasznos dolog a telefon, de nem hiszem, hogy pénteken késő este olyan sok üzletet elértem volna. Meg azt hittem, hogy van valami tuti beszerző hely, ahol a lányok veszik. Kösz a Mammutos tippet, ha találok még esetleg valahol máshol, megírom.szép hétvégét! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7457)
    2006-06-17  02:20
  47. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 17. 02:207457.

    Különben, ha én NAGYON keresek valamit és fontos, hogy beszerezzem, akkor fogom a telefont és gyorsan körbetelefonálom a szóbajöhető üzleteket.

    Így sokkal gyorsabban megtalálom, amit akarok, nem kell órákat caplatnom üzletről üzletre.  

     

    előzmény:
    gyulzsuzsi (7455)
    2006-06-16  22:03
  48. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 17. 02:167456.

    Én egészen pontosan a Mammut I.-ben láttam, a MATCH-melletti gyógynövényboltban...

    De a lányok az ország több különböző pontján is vettek ugyanilyet, ők is gyógynövényboltban.

    Lehet, Bioboltokban is van, ott még nem próbáltam.

    Én úgy tapasztaltam, hogy a gyógynövényboltosok szívesen beszerzik a kérésedre amit szeretnél, kérdezz rá nyugodtan a boltostól!

     

    előzmény:
    gyulzsuzsi (7455)
    2006-06-16  22:03
  49. Torolt_felhasznalo_942070
    Torolt_felhasznalo_942070
    2006. június 16. 22:037455.
    Szia Akaba! Köszönöm a választ, azt nem tudod véletlenül, hogy pontosan melyik gyógynövényboltban találok? Vagy keressem általános bioboltokban is?köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7454)
    2006-06-16  21:44
  50. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 16. 21:447454.

    Szia Gyulzsuzsi!

    Gyógynövényboltokban találod meg :

    Dr. Makai
    Görögszénamag
      (100g)
    kb. 600Ft

    (Olyan kapszulás műanyag dobozban árulják.)

    Részletesen rá van írva a címkéjére a teakészítés.

     

    előzmény:
    gyulzsuzsi (7453)
    2006-06-16  21:17
  51. Torolt_felhasznalo_942070
    Torolt_felhasznalo_942070
    2006. június 16. 21:177453.
    Sziasztok! Hol lehet Budapesten görögszénát venni? Herbáriában, DM-ben, patikában nem találtam.köszi 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 16. 16:027452.

    Meli21xy!

    Olvass vissza a topicunkban néhány hetet : többféle mellnövelő krémet használnak a lányok!

    Néhányan Beauty Breast krémet használnak az ultrahangos masszírozóval együtt...

    Van, aki meg Bioclinicás krémet használ...

    Biztosan az ára is döntő, mert a BB-krém csak 3750Ft/50ml, a Bioclinicás krém 6500Ft/50ml...

    Szerintem olvasd el a lányok beírt tapasztalatait és annak alapján biztosan tudsz dönteni.  

    Ultrahangos masszírozóból is többféle létezik:

    - VIVAMAX AR-380 (ezt elég sok helyen árulják)
      2 fokozata van, ki-be kapcsolója, működést jelző lámpa
      1 MHz-en működik
       Wellmed boltokban 14990 Ft   ( www.wellmed.hu )
       Saturn boltokban 19900 Ft
       Média Markt üzletek  ~ 16000 Ft ??

    - BEAUTY CLUB készülék
      digitális kijelző, 2 cserélhető kezelőfej, automata működés
      többféle fokozata van, programozni kell
      0,8 - 2,5 MHz-en működik
      Wellmed boltokban : 26000 Ft (www.wellmed.hu )

    - Sonic Skin ZC-968N készülék
      3 fokozat + 2 funkció (normál és pulzáló ), LED-lámpák, automatikus kikapcsolás,
      1 MHz-en működik
      e-BeautyBox webshop : 12600 Ft ( www.e-beautybox.com  )

    A Saturn-ban láttam a héten egy új UH-készüléket is, egészen picike méretű (10-12 cm), 3 fokozaton működik, ki-be kapcsológomb van rajta és egy működést jelző lámpa.
    1 MHz-en működik
    Az ára : 16000 Ft
    (Szerintem elég komolytalannak néz ki!)

    MINDEGYIK UH-készülék ugyanazt "tudja" : megfelelő krémekkel lehet vele mellnövelni, narancsbőrt- , pigmentfoltokat- , terhességi csíkokat megszüntetni. Zsírégetésre is alkalmas megfelelő karcsúsító krémekkel!

    A több fokozat azért jó, mert a legalacsonyabb fokozattal kezelhetjük az arcot, a legmagasabb a zsírégetésre jó, a közepes meg pl. a mellnövelésre és általános kezelésekre használható...
    A pulzáló funkció még kíméletesebbé teszi a kezelést!


    Na, azt hiszem jó részletesen leírtam neked, amit tudok a témáról!  

    előzmény:
    meli21xy (7451)
    2006-06-16  14:23
  53. 2006. június 16. 14:237451.
    Szia akaba!én lassan 3 hete használom a varázshármast,és észrevehetően feszesebbek a melleim,méretnövekedés még nincsen...nemrég írtad egy lánynak,azt hiszen Tündinek hogy a gyors mellnövekedéshez az uh készülék és a mellnövelő krém a legmegfelelőbb.mekyik a mellnöleő krém?ja és a készülék mennyibe kerül?nagyon köszi elöre is a választ és sok sikert mindenkinek a kúrákhoz!!! pusz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7449)
    2006-06-16  11:20
  54. 2006. június 16. 13:587450.

    Szia Akaba!

    Köszönöm a válaszodat. Most rendeltem mégegy BB krémet de már teljesen üres a pénztárcám úgyhogy egyenlőre nem tudok venni UH-s készüléket, pedig nagyon jó lenne. Én is már azon agyalok hogy hogy kéne megvenni ezt a készüléket de most nagyon le vagyok égve. Előbb utóbb ugyis megszerzem valahogy, mert ha én vmit a fejembe veszek... Lehet hogy ezek után ha elfogy ez a BB krém is akkor már csak Sunfleur-t  veszem mert az olcsóbb, de majd meglátom. Az a baj hogy nem találok munkát nyárra és most nagyon csóró vok .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7449)
    2006-06-16  11:20
  55. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 16. 11:207449.

    Szia tundi20!

    Gratula a növekedéshez, azért ez már haladás!  

    Sajnos, a BB-krém hamar elfogy és akkor valami mást kell használni, vagy BB-krémet kell még vásárolni...

    A Sunfleur balzsamnak nagyon finom az illata, de az AROMAX olaj eléggé erőteljes illatú. (Ezért használják a lányok azt inkább este, mert nappal a munkahelyen, utcán, emberek közt kicsit riasztó ez az illat.)

    Ha igazán gyors mellnövekedésre vágysz (naná, hogy arra!), akkor szívből ajánlom az UH-készüléket + mellnövelőkrémet!!!

    Az utóbbi időben fantasztikus eredményeket érnek el a lányok ezzel a módszerrel!

     

    előzmény:
    tundi20 (7448)
    2006-06-16  09:12
  56. 2006. június 16. 09:127448.

    Sziasztok!

    Légyszi segítsetek! Használom a BB tablettát és a krémet egy hónapja. Van is egy cm növekedés meg teltebb is lett.  De most szeretnék még valamit kipróbálni mellé csak nem tudom hogy Sunfleur krémet vagy Aromax olajat vegyek mellé....szerintetek  a BB mellé melyik a jobb? A Sunfleur krémnek milyen az illata? És az Aromax olajnak? Előre is köszi.

    Tündi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. Torolt_felhasznalo_122156
    Torolt_felhasznalo_122156
    2006. június 15. 19:087447.
     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7446)
    2006-06-15  14:41
  58. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 15. 14:417446.

    Basszus!

    Én ma tisztára abban a hitben voltam, hogy PÉNTEK van!  

    Most döbbentem rá, hogy teljesen eltájoltam magam...

    (A gyerekeket is elküldtem a pénteki rendelésre, hogy megkapják az aktuális védőoltást, erre kiderül, hogy csütörtök van...)  

    Pedig már úgy beleéltem magam...    

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2006. június 15. 13:517445.

    Szia!

    Köszi a választ!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7441)
    2006-06-15  08:58
  60. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 15. 10:567444.

    Lányok!

    Van egy jó hírem : PÉNTEK VAN!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 15. 09:157443.

    Lányok!

    A régiek ugye nem felejtették el (az újaknak meg minden vicc új), hogy a mellnövelő-kúra elkezdéséhez a legjobb idő a NÖVEKVŐ HOLDFÁZIS!!!!

    Vigyázat, mert most éppen csökkenő holdfázisban vagyunk, ez inkább a fogyasztásnak, megszabadulásnak az időszaka...

    Ebben az időszakban inkább szőrteleníteni kell, ez elősegíti a végleges megszabadulást a szőrszálainktól.

    Vagy aki fogyókúrát tervez, az is ilyenkor kezdjen bele.

    Csökkenő holdfázis : június 12 - 25. között.

    Növekvő holdfázis : június 26 - július 11. között.

    Itt nézhetsz utána :

    >>> http://naturalap.freeweb.hu/holdnaptar/

    >>> http://www.holdnaptar.hu/2006/2006.php

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 15. 09:047442.

    Kittie!

    A lenmagpelyhet reggel és este : 1-1 evőkanálnyit tegyél joghurtba. Kicsit várj, hogy megduzzadjon, megpuhuljon (pár perc) és fogyaszthatod.

    Olvasd el figyelmesen a Varázsnégyes leírását (7448.), ott mindent megtalálsz. (A szójalecitint ne felejtsd el!)

    Szurkolunk neked!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652417 (7436)
    2006-06-14  14:33
  63. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 15. 08:587441.

    ~rita~!

    A lányoknak az AROMAX mellkondicionáló masszázsolaj vált be legjobban feszesítésre.

    Kapcsolódó képek:
    AROMAX olaj

     

    előzmény:
    ~rita~ (7438)
    2006-06-14  21:42
  64. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 15. 08:547440.

    IceCica!

    Gratulálok és szorítok a további növekedésért!  

    (Igen, a legjobb mérce a melltartó! Ez már biztos növekedés, mikor kezdenek kikerülni a szivacsok, aztán meg nagyobb melltartó után kell nézni!)

    2 hét használat után FANTASZTIKUS az eredményed!!!  

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Lányok!

    Úja bb fantasztikus eredmény UH-készülék + mellnövelőkrém + lenmagolaj használatával!!!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (7439)
    2006-06-14  21:56
  65. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. június 14. 21:567439.

    Csajok!Végre én is látok némi eredményt.Cm-ben még nem mértem le,mert nem is tudom olyan pontosan,hogy kell,de a szivacsot ki kellett vennem a melltartómból,mert szorított  

    Szorítsatok ti is légyszives,hogy tovább nőjjön.Uh-t használok bioclinica krémmel,és lenolajjal kenem után.Ezt kb.két hete.Remélem tovább fog nőni 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. 2006. június 14. 21:427438.

    Sziasztok! Ha csak feszesebbé szeretném tenni a mellemet, akkor is használhatom a varázshármast?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. 2006. június 14. 21:357437.

    Sziasztok !

    Hihi, ez jo : ) Eppen most akartam irni, hogy mar lassan ket honapja szedem a BB kapszulat es hasznalom a kremet, de meg semmi valtozast nem tapasztaltam.

    Erre olvasom Lutakkr irasat es maris nem akarok irni semmit

    Akkorhat turelem....rozsat...illetve ciciket terem ?!

     

    Üdv,

    G.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. 2006. június 14. 14:337436.

    Sziasztok!

    Már egy ideje olvasgatom a topicot, és úgy döntöttem, én is belevágok Vettem aromax olajat, és sunfleur krémet, és lenmagpelyhet is.( + Ultrahangos masszírozóm is van -régebbről..) Lehet hogy figyelmetlenül olvastam, de a lenmagpelyhet mikor a legjobb bevenni? Reggel? Vagy napközben akármikor? És lehet pl joghurtba keverni, vagy csak magában? És kb mennyit egy nap? 1-2 teáskanál? Vagy kevesebb ?

    Tényleg nehari ha már sokszor elhangoztak a válaszok...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 14. 03:257435.

    Nagyon szurkolunk neked Lutakkr!  

    Meglátod, nyáron majd begyűjtheted a pasik lapos pillantásait a strandon!   

     

    előzmény:
    lutakkr (7434)
    2006-06-13  20:58
  70. 2006. június 13. 20:587434.
    Akaba, Mavy!

    Olyan jól esik, hogy velem örültök, köszönöm! Nem hagyom abba a kúrát, szorgalmasan csinálom tovább, kíváncsi vagyok, meddig nô még! És igyekszem biztatni minden próbálkozót, mert itt a kitartás a nagyon fontos, és ehhez bizony jól jön a biztatás, nélkületek én is többször feladtam volna már! Még egyszer köszi, és szép estét, én szaladok ultrahangozni (csak csendben, el ne kiabáljam, elmondom, hogy ma találtam egy olyan pólót, amiben melltartó nélkül is NORMÁLIS, közepes méret?nek látszik a mellem, és ez nagggggggyszer? érzés, mindig erre vágytam!)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 13. 13:387433.

     

    VARÁZSHÁRMAS :

    - AROMAX mellkondicionáló olaj (kb.700.- Ft/20ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogéria, gyógynövényboltok
    Használata : este zuhanyozás után bemasszírozni keveset...

    - SUNFLEUR mellfeszességnövelő balzsam (~1600.- Ft/200ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogáriák, Auchan, Tesco, gyógynövényboltok
    Használata : reggel zuhanyozás után bemasszírozni...

    - King of Kings kapszula (kb. 600 - 700.- Ft/50db)
    Beszerezhető : Rossmann-drogériák, DM-boltok, gyógynövényboltok, TESCO, Auchan
    Használata : naponta 2x 2-3 kapszula 

     

    Kapcsolódó képek:
    AROMAX olaj
    SUNFLEUR balzsam
    King of Kings for woman

     ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    A Varázshármas a Varázsnégyes egyszerűsített változata!

    A Varázsnégyes (Varázshármas) kúra a lányoknál általában 2-3 hét használat után már látványos hatást szokott okozni!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 13. 13:367432.

     

    VARÁZSNÉGYES :

    - AROMAX mellkondicionáló olaj (kb.700.-Ft/20ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogéria, gyógynövényboltok
    Használata : este zuhanyozás után bemasszírozni keveset...

    - SUNFLEUR mellfeszességnövelő balzsam (~1600.-Ft/200ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogáriák, Auchan, Tesco, gyógynövényboltok
    Használata : reggel zuhanyozás után bemasszírozni...

    - szójalecitin kapszula (sokféle árban és kiszerelésben kapható )
    Beszerezhető : DM-drogária, Rossmann, gyógynövényboltok, Fitness-boltok
    Javasolt : Vitamin-Station LECITHIN (2800.-Ft/100db/1200mg-os kapszulák)
    Ne vedd meg : Wallmark LECITHIN (2 lánynak allergiás kiütéseket okozott!)
    Adagolása : napi 1200mg
    Hatása : segíti a hatóanyagok beépülését a sejtekbe

    - lenmagolaj-kapszula (~700.-Ft/45db Vita-Caps)
    Beszerezhető : gyógynövényboltok (ritkán kapható )
    Hatása : magas fitoösztrogén tartalma fokozza a mellnövekedést
    Mellékhatás : pattanásokra hajlamosít az olajtartalma
    Használata : dobozra írt adagolás szerint
    ... vagy lenmag-pehely (~190.-Ft/zacskó )
    Beszerezhető : DM, gyógynövényboltok
    Használata : naponta 2x 1-1 ek joghurtba keverve fogyasztható
    Mellékhatása : nincs!
    ... vagy lenmagolaj : hidegen préselt, üvegben kapható Bioboltokban. (Lehet, hogy a rossz íze nem fog tetszeni.)
    ... egész lenmag : egészben ne fogyaszd, mert hasfájást okozhat! A gyomor nem képes megemészteni a kemény héját. Ha csak egész lenmagot kapsz, akkor őröld meg durvára kávédarálón.

    Kapcsolódó képek:·
    AROMAX olaj

    SUNFLEUR balzsam
    Vitamin-Station LECITHIN
    Lenmagolaj-kapszula

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. Torolt_felhasznalo_554678
    Torolt_felhasznalo_554678
    2006. június 13. 13:207431.

                             

    A bemoldalamon található a Mellnövelés természetesen topic GYŰJTEMÉNYE.

    (Bemoldal JELSZÓ : lista)

    A fénykép helyén a [×]-ra kattintva találod meg a Táblázatot, amelyben a lányok tapasztalatait vezetjük a kúráikról.

    Ha nem Explorert használsz és nem látnád a Táblázatot, akkor mentsd el a gépedre a .jpg fájlt és nevezd át a kiterjesztését .htm-re...
    Így már te is böngészheted ami érdekel.

    A fényképekre kattintva további információkhoz juthatsz : weboldal, beszerzési hely, ára, mennyisége, stb...

    A teljes gyűjteményünket a Képtárban találod meg, mert ide nem fért fel minden fotó : http://www.kep.tar.hu/mellnoveles

    Ha a TÁBLÁZATBA Te is be szeretnél kerülni az általad használt módszerrel, küld el a következő adatokat privátban Kikának:

    - kor
    - szülések / szoptatások száma
    - melltartó méret / mellbőség / mell alatti méret
    - használt termékek
    - testsúly
    - magasság
    - eredmény

                             

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 13. 11:547430.

    Sziasztok lányok!   

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 12. 22:307429.

    Hűűűűű!  

    Lutakkr!!! Ez fantasztikus!  

    ANNYIRA örülök!  

    Tudod, amikor ilyet olvasok a topicon, akkor újra megerősítést kapok, hogy érdemes itt dolgoznom, a számat jártatnom, és sz@rok az ócsárlókra, azok sem érdekelnek, mert itt van valaki, akinek megint használt valami és igenis érdemes csinálni!!!!  

    Nagyon örülök a sikereidnek!

    Emlékszem, mennyire kedvetlen voltál karácsonykor és arra is, hogy akkor vigasztaltalak és bíztattalak, hogy meglásd, nem sokára jó lesz az a melltartó!

    Érdemes volt kitartónak lenned!  

    Gratulálok neked és nagyon-nagyon örülök!

    Duplán fantasztikus az eredményed, mert te nem kapszulával érted el, hanem "csak" mellnövelő-krémmel és UH-készülékkel!

     

    előzmény:
    lutakkr (7427)
    2006-06-12  20:22
  76. 2006. június 12. 21:187428.

    Wow Lutakkr, ez FANTASZTIKUS EREDMÈNY!  

    És mások még kétségbe merik vonni a MELLNÖVELÈSt TERMÈSZETESEN...nem baj, mi akik megpróbáltuk és sikerült, tudjuk, hogy MÜKÖDIK!!!  

    Így tovább, szurkolunk neked!!! 

    előzmény:
    lutakkr (7427)
    2006-06-12  20:22
  77. 2006. június 12. 20:227427.
    Sziasztok!

    Csak egy perce ugrottam be, mert muszáj megosztanom veletek, hogy újabb fél centit nôtt a mellbôségem! Azután néztem meg, hogy tegnap nem fértem bele a fekete 70B-s melltartóm kosarába, és már a fehér is igen sz?k (pedig az aztán már jól kinyúlt az idôk során)... Szóval most a kiinduló 82 cm-rôl már 86,5 cm-re nôtt!

    Akaba, emlékszel, hogy kezdetben meséltem a tavalyelôtti melltartómról, amit a férjemtôl karácsonyra kaptam annak idején, de lötyögött rajtam, és nem hordtam, aztán mikor elkezdett nôni a mellem tavaly, végre belenôttem? Na, képzeld, most már az is sz?k, viszont igazad volt, ugyanígy belenôttem a most karácsonykor kapott melltartóba, ami miatt olyan kedvetlen voltam karácsonykor, hogy hiába nôtt a mellem, mégis lötyög. Szóval nagyon úgy t?nik, hogy most az az egyetlen melltartóm, aminek jó a mérete!

    Csináltam fotót is újból, és talán most sikerült ugyanolyan szögbôl, csak egy kis idô kéne, hogy felb?vészkedjem a számítógépre, onnan meg ide. Amin csodálkozom, az csak az, hogy még mindig kismell?nek t?nök melltartó nélkül, pedig azt hittem, hogy ekkora mellbôséggel már legalábbis normál méret?nek fogok t?nni... De türelmes leszek, lesz ez még nagyobb is!

    Mindenkinek sok kitartást és sikert kívánok - nekem eddig 8 hónapba telt, de nagyon megérte!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2006. június 12. 20:137426.
    Szia, SaSza!

    Igen, a görögszéna régi mellnövelô szer, de vigyázz, mert nagy étvágyat csinál! Aki nem akar hízni is, az jobb, ha csíra formájában fogyasztja. Az egyik lány a fórumról pedig borogatta vele a melleit, ha jól emlékszem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_122156 (7425)
    2006-06-12  17:50
  79. Torolt_felhasznalo_122156
    Torolt_felhasznalo_122156
    2006. június 12. 17:507425.
    Találtam ma görögszénamagot a gyógynövényes cuccok között, olyan dobozban mint mondjuk a KK van. Ha jól emléxem azt írták, hogy teába kell rakni és úgy meginni. Ezt ismeritek? Érdemes megvenni és teáznom? Olyan 550Ft körül volt az ára.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 12. 16:107424.

    Szia Nashua!  

    Ó, de régen voltál nálunk!!!!

    Köszönjük a verset, NAGYON JÓ! (Én is utálom a hétfőt.)

     

     

    előzmény:
    nashua (7423)
    2006-06-12  11:18
  81. 2006. június 12. 11:187423.

    Sziasztok!

    Gondoltam beköszönök, ritkán tudok jönni, de sajnos nincs is miről beszámolnom.....

    Azért olvasgatlak titeket, nem akarok semmi új infórol lemaradni....

    A versike meg hátha feldob mást is rajtam kívül...

    előzmény:
    nashua (7422)
    2006-06-12  11:15
  82. 2006. június 12. 11:157422.

    Hétfői vers

     

     

    A hétfői hangulatom vasárnap kezdődik,

    amikor jókedvem már javában vergődik.

    Agyamra jellemző, hogy túlontúl vérbő:

    mi a francnak nekünk e rohadék hétfő?!

    A jókedvem itt ülve persze csak tetőzik,

    látásom a monitortól lassanként kettőzik.

    Arra gondolok, hogy otthon milyen laza...

    Ígérem jó leszek, csak menjek má' haza!

    Kutatom okait, de nem kell messze menni,

    a hétfőt minden naptárból ki kéne venni.

    Elkezdődik vele a monoton sok munka,

    Kilenc óra sincs, s már mindenki megunta!

    A mai rímfaragás csak azért jött ám létre,

    hogy ki még nem tette, mosolyogjon végre,

    Mindjárt itt a holnap és eljön majd a kedd,

    Éppen itt az idő, hogy lábad haza szedd!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2006. június 12. 09:447421.
    Jó. Mindenesetre nagyon a lelkedre veszed, hogy valaki feltesz neked néhány kérdést, olyan kérdéseket, amelyeket bárki (akár a hivatalok is) feltehetne. És ez gyanús. Úgyhogy oké, békén hagylak. Ezentúl nem tőled érdeklődöm...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7420)
    2006-06-12  02:10
  84. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 12. 02:107420.

    Kedves Nyuszedli!

    A topic témája nem az, hogy "Vitassuk meg, lehetséges-e a mellnövelés?" hanem : "Mellnövelés természetesen"...

    Aki ide bejön, az avval a céllal jön ide, hogy segítséget kapjon vagy tanácsot, hogyan növelhetné a melleit természetes úton.

    Akik idejönnek, azoknak a 90%-a egyáltalán nem tartja alternatívának a mellplasztikát, mert akkor nem ide jönne, hanem a másik topicra (Mellplasztika).

    Neked először az volt a gondod, hogy a Táblázatban semmi eredményt nem látsz... Mivel azt írtam, hogy nézd meg jobban, mert akkor te nem látsz jól, azután megint más bajod akadt!...

    Az is a problémád, hogy válaszolni mertem a hajzsírosodás témára, teljesen kiakadtál tőle!

    Utána meg sorra hol ebbe kötsz bele, hol abba!

    Egyik hozzászólásodban kizárod, hogy a tablettáktól nőhet bárki melle, a következőben meg azt írod : "... Ettől függetlenül el tudom képzeléni, hogy van, akinek beindul a növekedés a növényi hatóanyagoktól. A növényi anyagok nagyon is hatásosak tudnak lenni. S hogy tudnak-e mellet növelni? Simán lehet ilyen. Sőt! Lehet, hogy 50%-ra érvényes. ..."

    Sorra megvádoltál azzal, hogy én itt előre megfontoltan, jól kitervelve csak üzleti érdekből segítek a lányoknak... Hogy a topicot csak marketing célokkal tartjuk fenn... Hogy csak üzletelek itt...

    Mi ez, ha nem személyeskedés?!

    Azzal is megvádoltál, hogy a mellnövekedésemet is csak kitaláltam, merthogy szerinted ilyen fizikailag nem létezhet...

    Mi ez, ha nem rágalmazás, becsületsértés?!

    Ne haragudj, de ez nem nevezhető vitának, ez egy mocskolódás, amikor abba kötsz bele, amibe csak akarsz, az sem baj, ha nem igazak a vádjaid.

    Én ebben nem leszek a partnered.

    Ha te nem hiszel a természetes mellnövelésben, nem kényszerítünk rá! Szerencsére mindenki választhat szabad akarata szerint.

    Akkor nem értem, hogy mi a gondod?

    Akik meg hisznek benne, azokat légyszíves ne piszkáld, hagyj minket békén, szeretnénk a topicon békét és nyugalmat.

    De igen : a többieket is idegesíted a vitáddal, olvasd csak el, miket írtak be! Lassan a mellnövelés témát már csak privátban tudjuk intézni, mert lefoglalod a topicot a szócsatáddal. Azért ez már mégiscsak furcsa! (De úgy látom, te legalább jól érzed magad.)

    Ha a hozzászólásaim számodra ellenszenvesek, kérlek ne olvasd el, erre sem kényszerít senki.

    Én például nem hiszek a mellplasztikában, mégsem megyek a topicra és nem kezdek vitatkozni a lányokkal, hanem tiszteletben tartom a döntésüket és nem zavarom a köreiket!

    Ezt kérem tőled is (NEM arrogánsan, hanem udvariasan, de határozottan).  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (7409)
    2006-06-11  21:31
  85. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 12. 01:117419.

    Piroshaju!

    Tudni kellene, hogy mi az összetevője annak a haj- és körömerősítőnek, bár nem hiszem, hogy ne lehetne a KK-val együtt szedni...

    Ha átállsz a Varázsnégyesre, az még több kapszulát jelent, mert akkor a KK helyett szójalecitin kapszulát kell szedned és lenmagolaj kapszulát!  

    (Azért is jobb egy fokkal a Varázshármas, mert ennyivel egyszerűbb a használata : szójalecitin és lenmagolaj kapszula helyett csak a KK-kapszulát kell szedni.)

    De ezt úgyis csak te tudod eldönteni, neked melyik a legjobb.

    Ha a haj- és körömerősítőben nincs 3x fitoösztrogén, mint egy átlagos mellnövelő kapszulában (biztosan nincs!) akkor nyugodtan szedheted.

     

    előzmény:
    Piroshaju (7384)
    2006-06-11  13:50
  86. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 12. 00:587418.

    Figyelj csak : én SOHA NEM ÍROK privit olyanoknak, akikkel itt a topicon beszélgetek!!!! SOHA!!!!

    1 kivétel van : ha ő ír privát levelet és erre muszáj válaszolnom!

    Neked sem írtam privit és Nyuszedlinek sem, és nagyonheninek sem!

    MIÉRT ÍRNÉK?!   

    Ha meg valaki sérteget, azt természetesen ugyanúgy nem tűröm el, mint ahogy te sem tűrnéd.

    Azért sem igaz ez az egész (vagy valamit nagyon eltorzíthatott a barátnőd) mert mi itt gyűjtjük a tapasztalatokat!!!!

    Ha valaki idejön és elmeséli, hogy használt xy és wz krémeket vagy tablettákat és nem vált be neki, azt mi igyekszünk itt megjegyezni, hogy a többieknek továbbadhassuk a tapasztalatot, hogy azt ő már ne vegye meg!

     ~~~~~~~~~~~~~~

    Na, megkerestem :  luca68   2004-10-10

    "... Bocsi, priviben is leírtam ugyanazt amit a topicba.
    Dühös vagyok - nem rád - hanem a krémjeimre, nekem nem használtak, de azért ne hidd azt, hogy gonosz vagyok és nem akarom, hogy másnak is használjon.
    Azért írtam amit írtam legelső hozzászólásomban, mert becsapva éreztem magam, és nem szeretném sok kismellű emberkéket így átverjenek.
    És tudod tényleg megnyugodnék, ha kiderülne nem átverés az egész. Akkor nem balek lennék, csak egy kis
    "szerencsétlen", akinek ez nem jött össze.

    Szia, és ne legyen harag. Utálom!!!! ..."

    Összesen 4 hozzászólása volt a topicon és alaposan félreértette a segítőszándékomat, azt gondolta, hogy kigúnyolom, pedig ez egyáltalán nem így volt!
    A 4. beírásában már rájött a tévedésére, ezt látod itt fenn.
    AKKOR küldött nekem egy baráti hangnemű privát levelet, amit egy szintén barátságos privivel válaszoltam meg és bíztattam.

    Különben te is visszaolvashatod a történteket : keresd ki luca68 hozzászólásait.

    És nem kellene úgy vádaskodnod, hogy nem tudod pontosan, mi is történt.

    Mire jó ez?!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_900848 (7416)
    2006-06-12  00:22
  87. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 12. 00:257417.

    Tényleg, az Ilcsi kozmetikumok nagyon jók...

    Ha gondolod, próbáld ki és számolj be nekünk, mennyire hatásos.

    Azért ha még csak 1 hete használod a KK + Aromax  azért az nagyon rövid idő. Légy türelmes és kitartóan csináld a kúrát.

    Ez az Ilcsi krém UH-val együtt biztosan még hatásosabb lesz!

    Majd figyelünk, hogy neked beválik-e, hátha jó kis krém ez. (A hatóanyagai szerint jónak tűnik.)

     

    előzmény:
    sába73 (7411)
    2006-06-11  22:01
  88. Torolt_felhasznalo_900848
    Torolt_felhasznalo_900848
    2006. június 12. 00:227416.
    Nem, egy Luca68 nevű volt. Kis barátnőm. Tavaly pár hónapot itt lakott nálam, egy vidéki kiscsaj, regisztrálta magát, együtt gépezgettünk, irogattunk. Ő említett nekem meg téged, ki volt akadva a válaszodon, hogy hogy reagáltál rá, milyen hangnemben küldtél neki priit, csak mert le merte írni ebbe a topicba, hogy ő is próbálta ezt meg azt a krémet, és nem használt neki. Ennyi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7415)
    2006-06-12  00:14
  89. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 12. 00:147415.

    KINEK írtam én privit és kit oktattam én ki?!  

    A nevét légyszíves!

    (A Pityike barátnőd volt, aki mocskolódó levelet küldött nekem kéretlenűl, erre válaszoltam neki, hogy nagyon sajnálom, hogy nem tanították meg a szülei tisztelni a többi embert! Sorra Ő küldte nekem a mocskolódó leveleit, míg le nem tiltottam!!! Egyedül ő van kitiltva a privát levelezésemből! )

    Ezzel biztosan nem dicsekedett el a barátnőd! Ugye?

    Meg ahhoz mit szólsz, amikor a többieknek is ezt hazudta, hogy én írogattam neki priviket, akkor feltettem neki a kérdést (amire azóta sem válaszolt) : akarja-e, hogy bemásoljam a topicra a leveleit, amiket ő küldött nekem és a válaszaimat?

    Erre eltünt, felszívódott!  

    A levelezést most elmentettem, ha netán később bizonyítani kell, hogy ki sértegetett kit!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_900848 (7413)
    2006-06-11  23:44
  90. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 11. 23:507414.

     

    Tényleg, azt már én is tapasztaltam, hogy a legtöbben, mikor meglátják, hogy csatázás folyik, elmenekülnek!

    Kinek hiányzik az idegeskedés, aki ilyenekre vágyik, az becélozza a Politika topicot és ott lehet őrjöngeni, fújolni, egymást földbedöngölni...

    (Az a borzasztó, hogy havonta 1 ilyen mindig akad, már nekem is nagyon tele van a hócipőm.)   

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_939136 (7412)
    2006-06-11  23:01
  91. Torolt_felhasznalo_900848
    Torolt_felhasznalo_900848
    2006. június 11. 23:447413.
    Nem csak veled ilyen arrogáns, az én barátnőmnek is írt privit, amiben szinte 'kioktatta' szegényt, csak mert nem egyezett a véleménye az övével.
    .....most biztos nekem is privit fog írni, lesz néhány keresetlen szava hozzám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (7409)
    2006-06-11  21:31
  92. Torolt_felhasznalo_939136
    Torolt_felhasznalo_939136
    2006. június 11. 23:017412.

    Sziasztok Lányok!

    Alig vártam, hogy a hétvégi kiruccanás után gépközelbe kerüljek és a topikra rohanjak! Jajj! Már megint csatatérré változott! Ezúton szeretnék megkérni minden érintett felet, hogy nyisson egy "dühüngő" , vagy esetleg "le akabával" című topikot és ott szórakoztassák egymást! Mi, többiek nem azért járunk ide, hogy vitákat olvassunk! Mindenkinek van véleménye. Nem üresfejű lányokkal van tele a topic, kérdezünk, valaki válaszol, önnálóan tudunk dönteni a válasz minőségét illetően, köszönjük nem kell megvédeni minket, továbbá helyettünk véleményezni! Mi itt természetesen szeretnénk, és nem sebészeti úton. Ha úgy esik jól, napok, hetek, hónapok, évek alatt érjük el a kívánt eredményt. Biztos vagyok benne, vagyunk páran, akik megtehetnék, hogy kés alá fekszenek, csak nem szeretnének. Bizony, ilyen elvetemültek is vannak! Légyszi fogadjátok el a véleményünket Ti is. Ezen a topikon nem kéne beszólni, vitatkozni, az legyen egy másik! (Elnézést a többesszámért, de vélhetően nem vagyok egyedül a véleményemmel. Ezt abból gondolom, hogy egy órán át csak privát üzenetekre válaszoltam, mert a topikon már nincs hely ilyenekre!?)

    Nem vagyok akaba üzlettársa, mielőtt ez kérdésként felmerülne!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. 2006. június 11. 22:017411.

     A termék egy Ilcsi krém : Görögszénás szemránckrém. Csak az összetevők láttán kattantam rá. Egyébként tényleg szemránckrémet kerestem!!!! De gondoltam hátha erre is jó. Szedem egy hete a KK-t ,használom az Aromaxot ,és megrendelem az UH-t is .Most már csak történik vmi! Nem tudom mennyibe kerül max 3000 ft(szerintem) 125 ml.  Azért örültem meg neki mert sok fitoösztrogén tartalmú növény van benne. Ha másra nem akkor az eredeti céljának megfelel. Az Ilcsi cuccok nagyon beváltak nálam....EZ NEM REKLÁM!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7408)
    2006-06-11  21:30
  94. Torolt_felhasznalo_218039
    Torolt_felhasznalo_218039
    2006. június 11. 21:407410.
    figyelj csak én nem bántottalak téged akkor te se itélkezz addig amig nem ismersz.véleményem pedig lehet és senkit nem bántottam meg vele,látom te tele vagy hozzászolásokkal.nem azt mondtam hogy műtesd meg magad,de te mindenkit lehurrogsz egyből.én azt mondtam el amit több dokitol hallottam(nem sebésztől)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7408)
    2006-06-11  21:30
  95. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2006. június 11. 21:317409.

    Te még mindig iszonyatosan arrogáns vagy. Ez nálad az alaphang, ha valaki nem ért veled egyet, vagy csak én érdemeltem ki?

    Én nem személyeskedtem, hiszen nem téged támadtalak (ellentétben veled, aki azt írod, hogy szánalmas vagyok) , hanem az általad képviselt eszméket.

    Nem veszekedtem, hanem vitatkoztam, érvekkel, ahogy kell. A vita jó, mert több irányból is megközelíti a vitatott eszmét, ami által a többiek is "okosabbak" lehetnek.

    S mivel nem TÉGED, hanem a TERMÉKEKET és a hozzájuk kapcsolódó, általad képviselt ESZMÉT vitatom (még annak sem feltétlenül minden részletét), ezért naná, hogy nyilvánosban írom, nem pedig privátban. Hiszen nem csak neked szánom, hanem a többieknek is.

    Amit veled kapcsolatban írtam, az csak annyi volt, hogy számomra ellenszenves, ha szakértővé lépsz elő, mikor nincs rá jogosítványod. Ennyi volt a veled kapcsolatos megnyilvánulásom, a többi nem hozzád, hanem a topikhoz szólt.

    Továbbra is kérlek, NE VESZEKEDJ, hanem vitatkozz, mert annak van értelme.

    A beírásaimmal pedig nem hinném, hogy idegesítem a többieket, legfeljebb van pár ember, akiben esetleg elültetek némi szkepticizmust, de még ezt sem hiszem. Úgyhogy ne félj már ennyire a hozzászólásaimtól, ezek nem rontják a renomédat. (no ez a mondatom például valóban személyeskedés volt) .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7405)
    2006-06-11  21:19
  96. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 11. 21:307408.

    Jaj, jaj, most megint írjak valamit és majd jön a vád, hogy orvosnak adom ki magam!  

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Sába73!

    Hol lehetne megnézni ezt a krémet a neten?

    Valami nevét tudnál mondani, hogy utánakeressek?

    Az összetevői ígéretesek, de mint írtad, ez szemránckrém... Nem tudom, hogy mellápolóként milyen lenne?

    És mennyibe kerül?

    Amennyit én a mellnövelő krémekről eddig összegyűjtöttem, azokban pl. nagyon hatásos hatóanyag a BioBustyl nevű anyag...

    Ez benne van a Bioclinicás krémben is, meg a BB-krémben is...

    Ha nem túl drága ez a krém, akkor próbáld ki, de ha ugyanannyi, vagy több lenne, mint ezek a valóban mellnövelők, akkor nem kellene a pénzed kockáztatni - szerintem!

     

    előzmény:
    sába73 (7403)
    2006-06-11  20:57
  97. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 11. 21:237407.

    Basszus!  

    Látod, most megint lebuktunk!

    Már megint ez a vad marketing!    

    (Te hol kapsz jutalékot az aloe után?!... Mert én mindegyik gyógynövénybolttól kapok 10%-ot, ezért hírdetem olyan veszettül!)  

    Szerintem már egyesek vadul túrják az internetet, milyen másik boltunk van még!  

     

    előzmény:
    mavy (7402)
    2006-06-11  20:56
  98. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. június 11. 21:207406.
    Szerintem ígéretesen hangzik,próbáld ki ha nem nagyon drága.Mennyibe kerül és hol lehet beszerezni?
    előzmény:
    sába73 (7404)
    2006-06-11  21:13
  99. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. június 11. 21:197405.

    A személyeskedést és a rágalmazást te kezdted, ezzel megadtad az alaphangját a "beszélgetésnek".

    Olvass csak vissza!

    Egyébként meg baromira unom az vitát a topicon, amit szintén te gerjesztettél és a további beírásaiddal folytatsz.

    A beírásoddal a becsületemet sértő kijelentéseket tettél, hazugsággal vádoltál, amit meg nem vagyok hajlandó eltűrni!

    Légyszíves, ha VELEM van valami bajod, azt privát levélben írd meg, nem pedig itt a többieket is idegesíted a beírásaiddal.

    Majd ha lesz időm, válaszolok.  

    A többiek nem veszekedni jönnek ide, szeretnénk békés, nyugodt légkört!

    Én ezennel befejeztem a szócsatát veled, légyszíves keress magadnak más alanyt a piszkálódásaidra!

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    A nevet meg azért írtam el véletlenűl, mert van ilyen topictagunk, akit Nyullancs-nak hívnak.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (7397)
    2006-06-11  20:36
  100. 2006. június 11. 21:137404.
    Nincs itt senki?  Valaki mondjon már egy icipici nem-et , vagy igen-t! Vagy ennél többet.Számítok a tapasztalatotokra! Ne hagyjatok cserben!
    előzmény:
    sába73 (7403)
    2006-06-11  20:57

Címlap

top