Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mellnövelés természetesen
2005-06-30 11:141.
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14
Sziasztok lányok!
A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...
Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.
Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.
Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.
Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!
Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...
Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".
Szia!
Beauty breast. A krém elviekben mellfeszesítő volt, a tabletta meg növelő!
Hát,m int ahogy írtam, semmi!!!! Így nem is reklámozom! :-)
Nincs mit rajta! :-(
Azt próbálni akartam én is, de még nem vettem meg! Olyan sok jót írnak róla! Na meg gyógyszertári is, így gondolotam, megbízhatóbb!
Olyan drágák, és ha csalódi egy valamiben az ember, olyan nehezen veszünk másikat!
Nem is tudom, mit kellene tenni!
Elfogadni magam? Mert már nagyon nem zavar, de jobb lenne, ha nagyobb lenne!
Könnyebben jön vissza az ember bizalma is!
Érdekes ez!!!
jajisssstenem, felvihogtam...bocs, vizuális vagyok, láttalak benneteket lelki szemeimmel 2-2 óriási lufi végén kapálózdva szállni a magasban.....most szégyellem ám magamat nagyon
Az első gondolat után persze nagyon is jó ötletnek tűnik a (50.) levegővételenkénti növekedés - végtére is hihető, a gyerekek is minden levegővétellel (ha nem is a levegővételtől) nőnek icikepicikét, mikronnyikat. A cicik is viselkedhetnek így! (Tanúsíthatom -sajnos- hogy a fenék képes erre! )
Liza
Sziasztok!
Ne mááár,ez tegnap jutott eszembe,aztán belegondoltam hogy minden levegővételnél nem ok a dolog,minden 50.levegővétel már hihetőbb
Sziasztok!
Ez a zsír-lerakódás dolog nekem is sokszor megfordult a fejemben, néha - ha eszemben van - alkalmazom is. Valaki már régebben is leírta, hogy ezt használja cicikre .
Én most a levegővétellel próbálkozom. Tehát azt szugerálom, hogy minden alkalommal amikor levegőt veszek, azzal növelem a ciciket. Persze ez még valahol igaz is, hisz tényleg "megnőnek" , amikor levegőt veszünk, csak hát olyankor a tüdő tágul...
Szóval valahogy úgy progizom, hogy levegővételnél a mirigyállomány teleszívja magát energiával, és szépen bővülni kezdenek, a cicik meg persze terebélyesednek .
Egyébként ez csak olyan "mellékes" progizás, alapból azt csinálom naponta, amit eddig.
Helló :)
Strandolni jóóóóó :) mi is tervezzük holna,majd kidrül mi lesz belőle,ma egész nap itthon vagyok,már széttornáztam az agyam,meg egyszer AK-tam.
Hm,nekem most 1 db fürdőruhám van ami jó és kényelmes.
Szia Betti!
Még nem hívtam várom a fizumat és hívom egyből:)
Hétvégén strandon voltam meg tegnap mert akciósan féláron strandolhattunk:)
Már nagyon várom a szép eredményeket addíg nem is veszek új fürdőruhát és melltartót amíg a végleges állapot nem lesz
te dolgoztál?
Helló!
Már én is gondoltam rá hogy mikor eszem vagy iszom akkor csak mellre menjen a zsír,jó hogy megemlítetted hány kilo voltál előtte? Hogy birod a nem cigizést?
Hello lányok!
Már vasárnap akartam írni, de későn értünk haza, tegnap meg egyszercsak elment a nap. Meg párom is körülöttem sürgött, én meg jobban szeretem, ha egyedül vagyok mikor feljövök pletyizni Ettem mindenki helyett azt hiszem Bár halászlevet nem, mert azt nem árultak, de mielőtt bementünk a banzájra volt kerti sütögetés mindenféle husival meg salival nyami Erről jut eszembe. Úgy híztam AK-val, hogy betettem a varázsdobozkámba a kívánságomat és mindig amikor ettem, az volt bennem, hogy minden kalória meg zsír csúnyán mondva "lerakódik". Nem emlékszem mit mondogattam magamban, de megkeresem a papírkát. Ésegy idő után azt vettem észtre, hogy 62 kiló vagyok Szóval ezt a zsír részt szerintem alkalmazhatjuk melleknél is, hogy csak oda mennek. Jövök vissza még ma aztán írok még hétvégéről meg a progizásról, csak jön párom és valami kaját kéne csinálnom.
Puszika
Sziasztok!
Örülök hogy így gondolod:)
Amugy vannak olyan tabletták amikor ajánlanak hozzá vitamint vagy szójalecitint (remélem jol írtam) hogy joban felszívódjon,meg nem mindegy mikor vesszük be a tablettát,ettől függetlenül én nem szedném (Erdicet szedtem) kalap sz..r
Esetleg rövidítve kiírhatod,bár nem hinném hogy gond lenne ha kiírod,hisz nem reklámozod,ugyi?
Szia!
igen, én is ettől tartok! Félek, hogy nem úgy fog állni, vagy nem lesz szép a szilikontól! És minek szenvedjek a műtét miatt? Nem kis veszéllyel jár az altatás sem! Szóval nem adtam be a derekam! :-)
Vettem krémeket, és azzal próbáltam meg! A krémhez adtam tablettát is, de igazából nem sok változás! Talán fél méret, ami utána le is ment, mert egy kilót ledobtam magamról! :-( Nem igazán volt tartós! Lehet, hogy híztam pár kilót, s azért jött fel cicire is!
Utána kezdtem el a szóját, de hát nálam az sem jött be!
Ha hazamentem a munkából, megírom a termék nevét!
Vagy lehet konkrétan itt kiírni?
Szép napot!
Üdv: V.
Helló
Hm,én nagyon tudom ám mi jó a másiknak és észt is tudok osztani de magamnak már nehezebb Klassz hogy kitartunk
Fölhívtad már O.Róbertet? ha igen jöhet privibe is,nem tudom nem-e reklámnak vennék itt Hétvégén nem történt semmi különös,veled?
Szia Betti!
Teljesen igazad van.. nekem is most áll de nem hagyom abb és kitartó leszek:)
Valamint megpróbálkozom Opál Róberttel is:)
Több lánynak nagy sikerei voltak vele...
Veled mizujs...Hogy telt a hétvége???
Hát igen Betti, és most meg is lesz az eredménye. Most tényleg folytatni kell, főleg, mert már nem vagy(unk) egyedül, akik csináljuk
Szia!
szerintem csak szóját nem érdemes enni,nagyobb mennyiségben meg ennek is lehet mellékhatása.
Ha félsz a műtéttől és még az eredmény sem biztos hogy tetszeni fog akkor ne vágj bele,volt időszakom mikor én is gondoltam rá,de hamar kivertem a fejembőlén inkább hálás vagyok hogy egészséges vagyok,nem adom meg a lehetőséget a műtét utáni szövődményeknek+lehet még lelki beteg is lennék ha nem tetszik vagy újabb műtét kell,mind lelki,mind anyagi szempontbol rossz.
Mi most itt nagyban Agykontrollozunk,meditálunk,szóval csak kellemes dolgokat csinálunk
Miket próbáltál már ki?
Szia!
Köszönöm a válaszod!
nekem a szója nem vált be! :-(
Viszont nem merek belefogni a szilikonba! Félek tőle! :-( És nagyon drága!
Így próbálkozom valami másféle megoldással!
Bár már elfogadtam magam így, csak azember mindig szeretne valami jobbat! :-)
Neked valami bevált?
És a szójából mennyit kellene enni ahhoz, hogy mozduljon is valamit előre a dolog? Mert én elég sokat ettem + ittam is! De semmi változás!
A súlygyarapodás, csökkenés viszont azonnal hozza a látványt! :-( Egy-két kilóval kevesebb leszek, egyből a cicire hat ki! :-(
Szia :)
Klassz ha hasonlóan gondolkozunkés tök jó hogy megbeszéljük,tanulunk egymástól,teszünk egymásért
Én beiktatok néha csakra-aura tisztítást,érzem is hogy rámfér.Van mikor ilyen kazettát hallgatok és ott mondják mit tegyek,vagy megkérem az Angylokat vagy Rafel angyalt hogy segítsenek.
Szia!
Tök sokszor leírod, amikre én is gondolok.
Pl. ezekről a testben lévő blokkokról is... igen, valóban sokszor előfordul, hogy blokk keletkezik, és ilyenkor nem áramlik szabadon az energia. Szóval én ezeket az energiablokkokat is rendszeresen feloldom. Igy semmi nem "blokkolja" a növekedésünket. Persze ez nemcsak mellnövelésnél hatásos, hanem minden másnál is.
Meg amit a boldogságról is irtál, hogy ÉREZNI kell, illetve hogy a boldogság ÉRZÉSE járjon át meditálás közben . Totál bennem is ezek a gondolatok fogalmazódtak meg :) Hiába, ez az AK
Szia!
Van akinek bevált a szója van akinek nem,de minden más is igy van
Szilikon? ha Te ebben látod a megoldást akkor vágj bele,én nem vagyok ellene de mellette sem,sok a riziko és lehet műtét után sem leszel elégedett teljesen,meg sokba kerül.
Ne haragudjatok, hogy nem olvastam végig ezt a sok-sok hozzászólást... :-)
Nekem aztj avasolták, hogy egyek sok szóját!
Ti mit hallottatok erről?
Valakinek valami bevált már?
Van olyan termék?
Nekem egyik sem jött be! .-(
És mit szóltok a szilikonhoz? Megbízható? Tapasztalatok?
Helló!
Én sem tudtam mit írni,vártam majd jön valaki,de akkor várhatok
Ez nagyon jó hír nekem most olyan mint volt,de azt vettem észre hogy ha bármi ilyen növelésbe kezdek,AK,energia stb akkor az elején szinte már 1-2 napon van változás,aztán megáll,na és én ilyenkor volt hogy abbahagytam,de most csinálom tovább
Olvasom hogy ha a testben bármilyen blokk,elzáródás,nem harmonikusan működnek a csakrák akkor nehezen megy vagy sehogy,tehát stressz,dohányzás,rossz beidegződés lassitja a folyamatot és nagyon fontos hogy mikor pl Laborozunk akkor vigyünk érzéseket bele,mikor látjuk magunkat nagy mellekkel érezzük a boldogságot szerintem ez a legfontosabb,érezni,vágyni rá,és tudjuk elképzelni az eredményt.
Én ajánlom hogy néha egy sima kis meditáciot,esetleg csakra tisztítát iktassunk be,persze csak akinek kedve van és ugy érzi szüksége van rá,én imádok ellazulni.
Sziasztok!
Én vagyok ám, csak nem tudtam mit írni.
De most...... szóval mentem ki sütkérezni, és felvettem a bikinimet, és hát tök szép kerekek voltak!!! (pedig amúgy fogásra meg ránézésre nem láttam annak).
Felvettem a másik bikinimbet...hát abba is!
Szóval alig tudtam a szemem levenni róluk.
Le is akartam fényképeni nektek, de nagy volt nálunk a forgalom. De majd arra is sort kerítek.
Hahó!
Sehun senki?Most olvasgatom épp a hypnózissal kapcsolatos dolgokat,az önhypnózisról. Végülis mindegyik témánál AK,Hypnózis,stb ugyanazt írják,hinni kell benne,kitartónak lenni és látni a CÉLT!
Köszi Liza azt hiszem ma kipróbálom,neten nem akadok rá sehol,vannak könyv letöltések de ahhoz a Zuram kell
Sokat olvastam neten AK-rol,gyakorlom is,de mikor még Magyarban laktam akkor még nem foglalkoztatott a dolog,tanfolyamot meg inkább magyarul lenne jó hallgatni.
Ezt a nagyobbító dolgot is most olvastam valamelyik fórumon
Tényleg volt a tanfolyamon valami ilyesmi! Ha jól emlékszem (???), úgy csináljuk, hogy alfában gondolunk a nagyítandó/kicsinyítendő dologra, közben (alfában maradva) összedörzsöljük a megfelelő kéz ujjait - valahogy úgy, mintha a pénzt/zsozsót/lóvét akarnánk mutatni (hüvelykujj dörzsöli a többit, vagy 2-3-at...ki hogy szokta).
Ekkor a dolog csökken (pl. fájdalom) vagy nől (cici ) He-he...mint amikor lenyomva tartott CTRL-billentyű mellett ide/oda görgeted az egered scroll-ját, úgy csökken/nő a képernyőn a betűméret (Tudtátok???)
Bettina! Te rengeteget tudsz az AK-ról, hogy-hogy nem végeztél tanfolyamot? Nagyon ügyi vagy, hogy ezt a technikát eszembe juttattad!
Hét végén nem vagyok gépközelben - szép napokat nektek!
Na akkor ha gondolod azt is kezdheted átruházni. Én beállitom magamon, hogy fogékony legyek a centijeidre .
Egyébként komoly a progizásod, mediterrán 3as ikrek . Mi volt még a laborodban??
Jé, ezt én sem hallottam még, mindig tanulunk valami újat :)
Bár nekem se teljesen világos, mert pl. ha valaki zsugoritani akar (mondjuk magasságból), akkor hogy dörzsölgeti a kezét? Ha csak simán dörzsöli a balt, akkor honnan tudja az uni, hogy az mire vonatkozik :) ?
Én sem voltam tanfolyamon, de majd lehet valaki felvilágosit...:)
Sziasztok!
Lányok: aki végzett AK-t (én nem) az emlékszik erre pontosan?:
-"Jobb ujjak dörzsölése nagyít, bal ujjak dörzsölése zsugorít. Ezt így progizza be Laci az alaptanfolyamon.A megjegyzéséhez alkottam egy kapcsoló gondolatot: jobb kezes ember (mint én) dominánsan a jobb kezét használja, így ezzel teremt bőséget, ezzel nagyít". Ezt egy fórumon találtam,ez azt jelenti hogy a jobb kézzel lehet mellet nagyítani ??? vagy?
Érezd jól magad és egyél helyettem is
Így van,AK-val elérünk mindent!!!
DE: legyen eszünkbe mindig a konkrét CÉL!!! Tehát ne csak "kb ilyet szeretnék,de jó lenne,na majd egyszer,nemsokára,hamarosan".Ezeket felejtsük el.
Biztos uncsi már hogy mindig ezt leírom de legalább eszünkbe lesz és megtanulunk tudatosan kérni
szivko: ez tetszik, remélem nekem is összejön tudatalatt valahogy=) Meg szívesen átruházom a "fölös" centijeimet
Liza: nem is rossz ötlet, csak nem tudom elhitetni magammal, hogy amiktől esetleg megszabadulok centiktől, azok cicre mennek. Szerintem legfőképp azért, mert én magam sem nagyon hiszem egyelőre, hogy lehetséges alacsonyodni Szerintem azt csinálnám akkor, hogy úgyis kb 5 centivel lennék alacsonyabb, adnék szivkonak is és cicire is tennék
Betti: 140 cm DD ez jó Nem baj, elérünk mindent AK-val
Egyébként csajok, azt akartam még mondani, hogy csak vasárnap leszek, mert megyünk Bajára halfőző versenyre=) De mindenképp fogok progizni Már az első meg is volt. A kollagént egy szemüveges, kopaszodó bácsi adta be de aztán jöttek a masszőr fiúk, 3 fekete hajú, meditterán típusú srác és képzeljétek, 3-as ikrek voltak De jó volt, folyt köv ma
Nekem volt olyan a programozásomban, hogy fenékből levett zsírral töltögettem a ciciket - Viv, te a magasságodból levett centiket rakd a mellbőségedhez
Nem csak neked tudok ám ilyen "praktikus" megoldásokat! nálam az a helyzet, hogy amit mellbőségben sajnált tőlem az anyatermészet, azt fenékben pótolta. Ezért régebben gyakran mondogattam, hogy nekem kézen kellene járni, és akkor felül domborodna,alul meg két hamvas őszibarack..... pont jó lennék!
mindenkinek!
Köszi lányok.
Majd nézelődök.
További sikeres növögetést mindenkinek, meg alacsonyodást, kinek mi a szive vágya.
Helló
Nekem most változatlannálad mizu? egyre nagyobbak a mellek?
Szijja Betti:)
Nahh mizujs?Hogy haladsz?Én ahogy eddig:)
Látom egyre bővülünk
holnap reggelm leszek várom az infókat..
jó éjt.)
De lehet azt is - tapasztalat. Mondjuk én nem AK-val csináltam, de az utóbbi kb. 4 évben leadtam 2-3 cm-t . Biztos valamit tudat alatt követtem el :)
Szóval ha gondolod belevehetjük a progizásba, h megszabadulsz a "fölös" centiktől, és átadod nekem .
Érdekes, nekem mindig ez a testmagasság növelés story jut eszembe, amikor elbizonytalanodok mellnövelés téren :)
Szóval ha valaki tud magasabb lenni, akkor tud cicisebb is :)))
Igen, lehetséges- legalábbis én hallottam ilyet is.
A www.esettanulmanyok.hu oldalon nézz körül, én is ott olvastam.
Szerintem Bettina is erre az oldalra gondolt.
Szia!
Ha hiszel benne és tényleg nagyon vágysz rá és kitartó vagy akkor bármi sikerülhet!
Van egy Agykontrollt végzettek topic,ott biztos többet tudnak mondani.
Szisztok Lányok!
Rám is rám férne némi "mellformásodás", de most más kérdésem lenne ha lehet.
Látom, hogy agykontrollal is foglalkoztok. Engem is érdekel a téma, most olvasom a könyvet.
Szerintetek lehetséges az agykontrollal a felnőttkori testmagasságot növelni, vagy ez már túlzás??
Nagyon érdekelne, ha valaki tud erről vagy hallott ilyesmit, légyszi írjon pár sort.
Köszi, sziasztok.
A végleges legyen a varázsdobozban-oldalnézetes, a másikat elég ha elképzelitek-kb. aug-ig, de majd úgyis szólok :)
Ami az eltérést illeti, ... mikor menzikor összeestek, nagyjábol kiegyenlitődtek.
Amúgy nekem is úgy volt mint neked, hogy nem feltűnő a változás, de ahogy nőni kezdett, úgy bizony már igen!
Szóval a jobb kapjon mindenből nagyobb adagot-vagyis hát lényeg h egyformán fejlődjenek :)
Helló Lányok!
Liza: jó ha jössz,majd programozol értünk-érted amikor tudol,ha van más fontosabb akkor először azt.
Van ám hogy én is bealszok,volt olyan is hogy ugye én elképzelem hogy lifttel lemegyek a laborba 10-től számolok vissza és mire leértem már aludtam így hát nappal feltétlen progizok+lefekvés előtt is,de igy ha nem sikerül az sem gond.
Jajjj, lányok, a topikból nem megyek én sehová, naggggyon hiányoznátok.
A közös programozásból pedig azért maradok kicsit ki, mert most másra (is) kell programoznom, és vagy nem jut rátok/ránk idő, vagy "belétek alszom".......nem lenne tisztességes, ha ti rendszeresen kezelnétek engem, én meg nem viszonoznám.
Azért a saját magam által kotyvasztott krémmel bétában kenegetem ám!
Úgyhogy nem is úgy köszönök el most sem, hogy gömbölyödjetek, hanem: GÖMBÖLYÖDJÜNK!
Na szóval, nézegettem a képeket, amiket felraktunk....
Szóval én úgy döntöttem, hogy 2009 július-augusztus fordulójára - tehát júl végére, aug. elejére - vannak olyan cicijeim, amilyet Liza kért :)
Persze a végleges az maradt amit felraktam, szóval az oldalnézetes :) Csak azt a méretet nehezebb elhinnem korábbra. Szóval mikor meglesz a merry christmas-es méret, akkor tűzök ki a másikra határidőt :)
A varázsdobozaitokban is maradhat az általam megjelölt, elég ha a kisebbet (Liza-féle ciciket) elképzelitek kezeléskor. Az számomra tök hihető, hogy nemsokára olyanok.
szép napot nektek!
Ami a közös progizást illeti, nem kell pontról pontra meghatározni. Ahogy neked "jön".
Elejével megállapodtunk abban, hogy lesz pl. injekciózás, masszázs. Hogy milyen sorrendben, vagy milyen módon, az mindegy, ahogy te el tudod képzelni, el tudod hinni.
Azóta már bioenergetikát is alkalmazzuk - pl. Bettina meghivja Dr. Opált, és ő kezel.
Teljesen mindegy, hogy milyen módon kezelsz, lényeg hogy el tudd hinni. Lehet az injekció, masszázs, törpikék általi pumpálás, csodakrém, akármi. Ez nincs megszabva.
A fenékről való zsirleszivás-cicibe való feltöltést Liza irta. Én is elégedett vagyok az előbbi testrészemmel, de néha (ha pl. leülök) már kicsit látni, mintha narancsbőrös lenne. Úgyhogy én ezért gondoltam nem szólok, h nem kérem ezt a kezelést, mert hát egy pici végülis belefér.
Persze akkor téged nem kezelünk igy. Mondjuk én amúgyis mással töltögettem a ciciket :)
Szóval csináld úgy, ahogy gondolod, lehet úgy is hogy rögtön betessékelsz a laborba, és aztán le is fekszünk, nekem sincs "ülő" rész. Max. a végén. Amúgy az szerintem arra volt, hogy kérjuk az unit, hogy adjon energiát, stb. a feltöltéshez, meg mikor a végén megköszönjük.
amúgy én leirtam a részletes progizásom, majd megnézem melyik hsz-om, aztán megirom.
Ok
Nekem ugyanaz a nevem,158cm mély vagyok,váll alá érő barna haj.
Amit leírtál az ok,én ugy csinálom hogy mikor leülünk a kerek asztalhoz akkor megkérjük a Felsőbbrendű Intelligenciát hogy segítsen nekünk sikeresen mellet növelni ugy ahogy az a legjobb mindenki számára és megköszönjük. (távozáskor is megköszönjük a segítséget)
Igen,tükörben megnézzük magunkat az eredménnyel,nálam fehér keretes a tükör (elme tükre).Van hogy látom is magam a tükörben ugy általánosan hogy jól érzem magam a nagy mellekkel,pl strandon vagyok stb.
Ok,popód kihagyva bár én nem csinálok ilyen zsír dolgokat,de van néha uj ötletem
Ha eltudod hinni hogy Augusztustol ilyenek a melleid akkor hajrá
Nekem Aug.végétől ok
De ugye nem akarsz venni akarsz A-s méretűt???
Egyszer volt barátnőmmel melltartókat próbálgattunk,azt mondja próbáljam már fel nekem hogy állna az ő mérete ( D-s) mondom ok,de jó lesz ha a fejem rakom bele mert olyan nagy?Rá nem voltam irigy hogy de jó neki,de ha valahol látok ilyen nőket akkor azért jön a "de jó neki" érzés,ami végülis irigység,és ezt kellene kiverni a fejemből,mert ez nagyon nem jó,van mikor elfogadom én én vagyok,ilyen vagyok,slussz,de ha van lehetőség rá,AK,stb akkor miért ne
Halihó!
Szívesen beállok ideiglenesen, amíg Liza nem érzi úgy, hogy visszajönCsak akkor írjátok le legyetek oly drágák, hogy hol tartotok vagy hogy kezdjem, mert közös progizást még én se csináltam A névtáblátok akkor ugyanaz, mint itt a nicketek ugyi? Még egy magasságot és hajszínt mondotok nekem? Annyi hszt visszaolvastam tegnap, hogy csomó mindent elfelejtettem. Én 172 cm vagyok és gesztenyebarna a hajam. Szóval úgy kezdődik, hogy leülünk 3-an egy asztalhoz, aztán jön valaki (akit elképzelek) és beadja a kollagén injekciót meg van masszázs is meg ami jön, ugye? Aztán a végén beállunk egy tükör elé, és csodáljuk a cicijeinket majd köszönetet mondunk. Röviden ennyi, és ezt legalább 15 percig. Ha kihagytam valamit szóljatok=) Ma még olvasgatok AK-s dolgokat, hogy minél jobb legyen=) Ja és nem tudom ti végülis csináljátok-e azt a zsírszövet akármit, amit a popóból nyernek. Én olyat nem szeretmék, én szeretem a hátsó részem Nekem tökéletes a kollagén meg bármi, ami növel, gömbölyít=) Valamit még akartam... Ja igen. Akkor időpontot is válasszak? Nekem is jó a 2009. augusztustól, talán az a legreálisabb. Minél előbb, annál jobb
Igen, és annak is örülök, hogy ilyen lelkes a csapat - ami per pill rajtam kívül Bettinából áll.
Remélem, azért Lizát is látjuk majd itt, hiányozni fog a laborból.
Pénteken nézek melltartót, amiről múltkor is irtam - h ráakadtam egy csomó A-s méretre. Pedig eddig csak B-vel találkoztam tényleg. Szóval majd összehasonlitásként felpróbálok A, B-t is.
Ja, és a C-s csipkés melltartóm, amibe még ebbe a hónapba teljesen "belenövök", vagyis inkább tökéletes dekoltázsom van benne, na szóval azt is láttam B-s, sőt A-s méretekben is. Na arra is igazán kiváncsi vagyok, hogy milyen a különbség.
Nekem tegnap tök jól sikerült, napközben csináltam, igy nem is aludhattam bele.
Na Vivienn, akkor várjuk a döntésed...
Sziasztok!
Liza: biztos megvan az okod amiért nem csinálod,nincs semmi gond, szeretem ha valaki őszinte,nem pedig tojik ránk
Majd ha tudsz azért gyere,ha csinálod ha nem
Viivíííí,hallooood,én örülnék ha csatlakoznál,de persze a te döntésed hova mész szivesen, a másik csapatban is jó fejek vannak
Nekem tegnap alig sikerült a laborozás,rosszul is aludtam,köszönhető a rosszcsont macskáknak meg talán a Teliholdnak de majd ma
Juuuj, ez most komoly?
De hát ha vannak más okok is...a picit késlelkedő sikeren kívül....szóval én megértem. Mindenképp várunk vissza!
Sziasztok!
Szivko, Bettina: Nem is tudom, hogy mondjam – én most egy kicsit abbahagyom a közös munkát
Tudom, nem agykontrollos hozzáállás az elszontyolodás, és nem is kizárólag ez az oka, hogy egy darabig felfüggesztem a laboros növesztést....
Szerintem Vivien szívesen átveszi a felszabaduló helyet (hm, Vivi???) – és én sem végleg távozom ám!
Sikeres gömbölyítést Nektek!
Szia!
Ha én befeszítek nem áll az sehovaszóval neked nagyobb melled lehet mint nekem tora az jó rá,meg hordj melltartót hogy ne lógjon meg,esetleg úszás is jó rá,ha sportolsz,futsz feltétlen csak sportmelltartóban!
Egész egyszerűen kezd el alulrol felfelé masszírozni a melleidet,testápoloval (de ne olyannal ami fogyaszt vagy narancsbőrre jó) vagy valamilyen olajjal pl mandula,ylang-ylang.
Zuhanyozásnál körkörösen hideg-meleg váltásban "sokkold" a melleket,meleg vízzel fejezd be mert ugy jobban beszívja a krémet-olajat.
Nekem ennyi jutott eszembe
sziszatok!!!
olvasgattam amiket itt írtatok, és jó kis összetartó csapatnak tűntök. na jólvan most már hagyom a rizsát!!!! remélem nagyon, hogy tudtok nekem segíteninem is tudom, hogy honnan kezdjem??15 éves vagyok és régebben még nagyon szerettem a cickóimat és volt h a barátnőimmel beszéltük, hogy milyen rossz lehet annak akinek niincsenek jó cickói mert hát csakugyan azt szeretik a legjobban a férfiak a nőkön meg olyan jó érzeés volt, hog nekem szépek. nincsenekegyáltalán nagy melleim de a koromhoz még jó meg remélem majd még fog nőni. de mostanában nem is tudom mióta egyre csunyábbnak tarom őket meg szerintem azok is. nem az a szép kerek hanem kezdd lefele meg oldalra állni és ez nem a tartásom miatt van mert én jól tartom magam. meg amikor néztem tükörben olyan rossz érzés jön belém, hogy nem szép és feszes és pláne fürdőruhában nagyon rosszul érzem magam, végig feszélyezve és ez elrontja a kedvem egész nap.ja és a ráadás, hogy azt mondják, hogy a torna jót tesz a cicinek, szerintem nem is tudom , hogy mondjam de nekem lehet, hogy attól lett rosszabb, mert szereten csak ugy befeszítgetni a mellizmom és sokszor is csináltam mert olyan jó és gondoltam, hogy biztos jót tesz neki de amikor ugy befeszítem akkor majd próbáljátok ki ,hogy lefelémeg oldalra áll tőle jobban.....de hogyha már akármimet is tornáztatom mellizmomat szinte mindig használom, tehát akkor ez most csak egyre rosszabb lesz??
tudnátok nekem segíteni,hogy otthon hogyan állíthattnám őket vissza vagy feszsíteni meg formálni??de ilyen kenceficék nélkül mert azért anyukámnak csak nem mondhatom azt , hogy mellfeszesítő krém kellene!!meg olvastam azokban amiket írtatok, hogy mellmasszázs meg akupunktura meg ilynek .....valaki akinek esetleg lenne türelme leírná nekem, hogy azt hogyn kel??
elöre is köszönöm mindenkinek
Igen arra gondoltam
Ha választhatnék...bárcsak választhatnék én a fehér melltartós cickókra cserélném a magamét
Szia!
Igen a fekete mehet, köszönöm Neked pedig congrats a növekedéshez=)
Jó éjt mindenkinek!
Ja és nem is mondtam a legjobbat....
Ma úgy vettem észre, hogy növekedésnek indultak a cickóim újra :)
Pont most néztem én is,hát jó nagy bögyik mindkettőnknek
Legalább megnyugodtam hogy más is hisz benne hogy ekkora melleket csinálunk
Wow, belinkelted Melit !
Nagyon ügyi vagy
Sziasztok!
Tök jó, hogy visszatért Vivien is .
Bettina, szerintem Vivien jövendőbeli cickói se lesznek kisebbek, mint a tiéd :) Úgy értem, hogy szerintem kb. egyforma nagyokat szeretnétek . Legalábbis a képek alapján!
Na majd ha meglesz a befutó kép Viviennél is, akkor beteszem azt is a varázsmappámba :)
Persze, jó lesz velük=) Ha jól emlékszem valamelyikük elvégezte a tanfolyamot, de lehet mindketten. Aztán lehet ez is rosszul rémlikBocsánat, hogy nem emlékszem, csak sokat kellett visszaolvasnom. Úgyhogy ha mindketten itt lesznek majd részletesen meg kéne beszélni a dolgokat, mindenre kíváncsi vagyok=)
Itt vannak a képek is, de egyet nem akart feltenni... Pedig pont az van a varázsdobozkámban. Majd megpróbálom egy másik hsz-szel. Lehet, hogy kicsit nagyok még nekem is, de a fehér melltartós nagyon bejön. A fekete is csak lehet kicsivel kissebben jobb lenne, mert nem akarom, hogy majd lógjanak egyszer a melleim Az én 172-3 centimhez szerintem jól, arányosan mutatnának, mert hiába nekem is 75B-sek, de eltűnnek a magasságom mellett. Valaki írt hasonlót és tökre megértem, hisz egy cipőben járunk. Szerintetek melyik jobb, a fekete vagy a fehér? Amúgy a pirosat csak úgy pluszba tettem föl.