Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. Torolt_felhasznalo_412209
    Torolt_felhasznalo_412209
    2010. június 30. 17:4816603.

    Akkor ha jól értem Te a maszkot is és a szérumot is használtad?

    A kettő volt 13 körül, hát igen nem olcsó, de ha hatásos...

    Kupont lehet valahonnan kapni, vagy az csak egyszeri volt?

    előzmény:
    zorkobaba (16600)
    2010-06-30  09:48
  2. 2010. június 30. 15:2916602.

    Sziasztok!

     

    Valaki kérdezett a perfect womennel kapcsolatban. Én megrendeltem még tavaly és semmit sem ért, semmit nem is éreztem bár összesen 1 tégelyt vettem. Egyébként UH-val használtam.

     

    Én már kezdek nem hinni ezekben a módszerekben, mellnövelő tablettákat meg nem akarok szedni.

     

    Viszont megfigyeltem, hogy sok régi ismerősömnek, volt osztálytársamnak igencsak megnőttek a mellei a középsulihoz képest. Nem tudom hogy csinálják! Én 24 vagyok de semmit se változtak.

     

    Talán valami fogamzásgátlótól, de azt is szedtem már többfélét: mercilont, diane-t, most lindinettet. Egyiktől se nőtt sajnos, a Yadine-nak tényleg lehet ilyen hatása? Valakinek tapasztalat?

    Ja meg mit mondjak a dokinak, miért akarok váltani :D

     

    Üdv,

    Veronika

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. 2010. június 30. 14:1316601.

    Hali! 

     

    Sajnos nem tudom, de szerintem valami spéci anyag volt. Lilás színű, viszonylag vastag (mondjuk ha melltartót vesz föl az ember, azalatt úgysem látszana). 

    Na mindegy, ha valaki hall róla valamit, gondolom úgyis beírja... 

     

    pá,

    p. 

    előzmény:
    Vivien07 (16597)
    2010-06-29  20:22
  4. 2010. június 30. 09:4816600.

    Netről rendeltem, volt rá kedvezménykupon, így 13 körül vettem. Lehet a szérumból még rendelek, amit külön is lehet, és ha később esetleg szükséges lesz, csinálok még egy kúrát.

     

    Eléggé meglepett, hogy látható változást tapasztaltam, így rendeltem egy bőrfeszesítőt is tőlük, de ezt még csak most várom, hogy megjöjjön postán.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412209 (16599)
    2010-06-29  21:53
  5. Torolt_felhasznalo_412209
    Torolt_felhasznalo_412209
    2010. június 29. 21:5316599.
    Ez klassz, a netről rendelted, vagy van vmi. bolt ahol meg lehet venni? És mennyibe került? Érdekel nagyon , hogy meddig tart a hatás. Tervezed, hogy esetleg újabb dobozzal is veszel?
    előzmény:
    zorkobaba (16598)
    2010-06-29  21:20
  6. 2010. június 29. 21:2016598.

    Mint ahogy Milla írta, én is elfogadtam, hogy a vékonyabb testalkatomhoz kisebb cicik dukálnak, viszont szerettem volna, hogy tömörebb legyen (legyen mit fogni rajta). 

    Próbáltam már mellnövelő olajat, Avon mellfeszesítő krémet, ezektől inkább a bőr lett szebb, nem igazán növeltek. 

    Ez érdekes, nemrég próbáltam ki ez a terméket, én kifejezetten elégedett voltam vele.

    http://lux2you.hu/termek/mellfeszesito_kezeles.html

    Nem mellnövelésre kerestem terméket, hanem inkább arra, hogy kerekebb, teltebb legyen a mellem.  Amit tapasztaltam tőle, hogy a melleim tömörebbek lettek, mintha nőttek volna, vagy legalábbis úgy 2-3 hét után elég sokat billegtem a tükör előtt, mert öröm volt nézni, hogy formásabb lett és mintha "megemelte" volna. A fogása is más lett.

    Arra leszek kíváncsi, meddig tart a hatása, mert kb. 1 hónapja fejeztem be, és azóta tart, de mellette tornázom is (súlyzózás heti 2x). 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412209 (16580)
    2010-04-05  21:56
  7. 2010. június 29. 20:2216597.

    Szia!

     

    Én még nem hallottam erről, de érdekesnek hangzik. Nem tudod milyen anyagdarab szükséges hozzá? Mert ha olyan, ami könnyen beszerezhető, egy próbát talán megér. Aki nem terhes és nincs babája, magától csak nem indítja be a tejtermelést

    előzmény:
    powerpuff (16595)
    2010-06-29  15:39
  8. 2010. június 29. 15:4116596.
    Vagyis pontosítok: egy mellre kell kettőt ragasztani... :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  9. 2010. június 29. 15:3916595.

    Sziasztok!

     

     

    Érdekes dolgot láttam a tévében, hátha tudtok róla valamit... 

    Talán a TV2 Babavilágában volt valami olyan eszköz - kineziológiai valaminek hívták talán(?) - ami segíti a kismamák tejtermelésének beindítását. Tulajdonképpen egy öntapadós X formára vágott anyagdarab volt. Azt mondták hogy ebből kettőt kell a mellre ragasztani, a jobb és a bal oldalára, nem rátéve a bimbóudvarra, és beindul tőle a tejtermelés, valamint rövid időn belül méretbeli növekedés is történik (bár ez nyilván a tejtermelés beindulásától).  Csak az utolsó fél percet láttam lehet hogy előtte még mondtak mást is... 

    Hallottatok róla esetleg? 

    Egyszerű mellnövelésre (NEM tejtermelés beindítására) használható lehet? 

     

     

    Üdv, 

    p. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  10. 2010. június 22. 13:2716594.

    Sziasztok!

    Akinek van ötlete mi kellene még az oldalra az írjon. Arra is gondoltam, hogy aki ér el eredményt akkor azt is fel lehetne tenni, mint siker történet. Ezzel is bátorítanám a látogatókat. ;)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_412209
    Torolt_felhasznalo_412209
    2010. június 21. 19:2716593.
    Klassz a blog , rendszeresen nézni fogom. Az agykontrollal én is kacérkodom különben, bár még erre nem használtam, de hátha...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-06-20  19:13
  12. 2010. június 13. 23:4016592.
    Jah,és még annyit fűznék a dologhoz,hogy a próbálkozások után elkezdtem magam elfogadni így ahogy vagyok,és a torna igen is sokat segít a melleken is,nem növeli,de kiemelkedik tőle,szép kontúrja lesz,kihúzom magam,öltözködéssel hangsúlyozom a szép részeket,harmóniában vagyok a testemmel.Szerintem ez a legfontosabb,hogy szeresd magad,és ne akarj mindenáron,mindenhol tökéletes lenni.Az idő előrehaladtával nőiesedtem,jött pár kiló ami rám fért(nem vészes),és most már egész jó a helyzet.Lehet,hogy sokaknak még várni kellene,és magától is megoldódik a probléma,a női mell állandó változásban van.Nekem az évek hozták meg az áhított eredményt,pedig nem is foglalkoztam a témával.De ez csak az én véleményem,akinek van kedve próbálkozzon,csak kérlek ne dőljetek be mindennek és nézzétek meg jól,mit szedtek be,sokan jártunk már pórul a csodaszerekkel. Milla
    előzmény:
    Milla2525 (16591)
    2010-06-13  23:26
  13. 2010. június 13. 23:2616591.

    Szia!

     

    Én ugyanígy jártam a fránya kapszulával, a második doboznál tartottam,mikor minden ok nélkül elsötétült előttem a világ és majdnem összeestem,és állandóan szédültem,azelőtt semmi bajom nem volt,és azóta sem,ennek kb. 4 éve  már.Nem szabad ilyeneket beszedni!Fölösleges pénzkidobás az összes csodabocsó meg krém.Bocsi,hogy kiábrándítalak,de régebben szorgalmas látogatója voltam ennek a topiknak és szinte mindent kipróbáltam, a kapszulákat,a krémeket,még a 100 ezres mellpumpát is.Használtam mindet kitartóan,de csak  a  pénzemet pocsékoltam rájuk.A krémek max.feszesítésre jók,de  a kis ciciken nincs mit feszesíteni sem.Marad a terhesség és aki bevállaja,az implik,de én abból nem kérek és nem is ajánlom senkinek.

     

    Sziasztok!Milla

    előzmény:
    Strawberry12 (16585)
    2010-04-29  19:18
  14. 2010. június 12. 09:3616590.

    Sziasztok!

     

    Nos, én is rengeteg fórumot olvastam a mellnöveléssel kapcsolatban, megszámlálhatatlan pro és kontra érvet egyes termékek mellett, vagy ellen.... De már nem tudom, hogy mitévő legyek. 20 éves vagyok és teljesen anyám alkatát örököltem. A körte forma tipikus megtestesítője vagyok. Ami nem is baj, mivel állítólag szeretik ezt az alkatot a férfiak: vékony, íves derék, széles csípő... De nem ennyire! Annyira aránytalannak érzem magam a nagy combjaimmal (amik természetesen narancsbőrösek is...), meg az óriási fenekemmel és hozzá alig van mellem. Mondhatni viccesen nézek ki, bár így is megnéznek a férfiak, de én egyáltalán nem vagyok elégedett magammal. Na igen, szeretnék kisebb combot meg feneket és nagyobb ciciket. De ez nagyon jól tudom, hogy egyszerre nem megy. Vagy meghízom mindenhová és lesz valamivel nagyobb cicim, vagy lefogyok és rögtön az tűnik el. Én mégis azért megkérdezném, hogy van e megoldás. Sokan mondják, hogy a fogamzásgátlótól megnőnek a cicik, nos a barátnőimen én is ezt vettem észre, de hozzá híztak vagy 10 kilót (!). Nos erre nekem végképp nincs szükségem és most szingli is vagyok, nem lenne értelme elkezdenem magamat hormonokkal tömni csak azért, hogy nagyobbak legyenek a melleim. És igen, félek hogy hirtelen akkorára híznék, mint egy lufi. Szóval én is az örök kérdést teszem fel: valakinek vált már be bármilyen krém, tabletta, gyógynövény stb. amitől nem is hízott meg és szebbek lettek a cicijei? Nem akarok három kosármérettel nagyobbat, tévedés ne essék. Csak teltebbek legyenek és tudjak egy szép kis dekoltázst csinálni magamnak, mert a formájukkal sem vagyok elégedett. De én már ekkora változásnak is nagyon örülnék, nem vagyok naív, nem várok csodákat. "Csodát" csak a szilikon tesz, de én azt annyira távolinak érzem magamtól, meg a személyiségemtől hogy csak na.

    Remélem valaki tud segíteni! Előre is köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  15. 2010. június 8. 15:1616589.
    Sziasztok!
    Perfect womanről érdeklődnék. Tapasztalata valakinek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_412209
    Torolt_felhasznalo_412209
    2010. május 24. 17:2116588.
    Szia, hol veszed, a neten rendeled, van meg lehet venni valahol személyesen? Meddig elég egy doboz, mert azért nem túl olcsó, de lehet , hogy kipróbálom, rám is rámférne.
    előzmény:
    bencerebeka (16586)
    2010-05-06  21:50
  17. 2010. május 22. 15:4316587.
    Na mizujs lányok, hol van mindenki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  18. 2010. május 6. 21:5016586.

    Szia Tempest !

     

    Én már a hámlasztót használom, és nagyon elégedett vagyok vele. Nagyon kevés elég belőle, és bámulatos a hatása. Mivel nagyon mitiszeres-pórusos a bőröm, - nem csak az arcomon, hanem a II-gyerek után a dekoltázsom is - nálam ez " életet " ment.

     

    A mellfeszesítőt is ki fogom próbálni, amint tudom, és akkor arról is beszámolok.

     

    További szép estét mindenkinek!

     

    bencerebeka

     

    http://lux2you.hu/termek /borhamlaszto_arckrem_aminosavtartalom_5_30_ml.html 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412209 (16580)
    2010-04-05  21:56
  19. 2010. Április 29. 19:1816585.

    Sziasztok!

    Még nem írtam ide hozzátok, de most muszály érdeklődnöm. Az év elején megvettem a Beauty Breast kapszulát és a krémet is el is kezdtem szedni mert sok jót hallottam róla, de sajnos nem vált be. A cicikben semmi változást nem hozott az a 1,5-2 hónap amig szedtem (ilyen rövid idő alatt nem vártam csodád, de valami változás jó lett volna észrevenni) viszont állandóan szédültem tőle. annyira szédültem, hogy úgy dülöngéltem mint egy részeg, és neki mentem, estem mindenek. Először nem is gondoltam rá hogy ettől lehet, elmentem dokihoz, hogy hátha vérnyomásos gondok vannak, de aztán kiderült hogy ettől a kapszulától az amúgy is alacsony vérnyomásom teljesen leesik és ezért szédültem. Leteszteltem, tényleg ettől volt. Ahogy abba hagytam a kapszulát utánna nem szédültem többet és mikor elkezdtem újra szedni 1-2 nap múlva ismét előjött a szédülés.

    A kérdésem csak annyi lenne, hogy járt e már igy valaki közületek, vagy ez csak nálam jelentkezett? 

    A válaszokat köszi előre is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  20. 2010. Április 15. 16:5416584.

    Sziasztok!

    Most találtam rá erre a fórumram, és nem tudom megnyitni a táblázatot. Nem tudná valaki átküldeni nekem?

    Lehet hogy lenne más megoldás is, csak nincs időm végigolvasni a 16000 hozzászólást.

    Előre is köszönöm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_271637
    Torolt_felhasznalo_271637
    2010. Április 12. 20:0216583.
    Nekem a Mercilontól nőttek a cicik :) Remélem nálad is beválik majd.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  22. 2010. Április 12. 13:2416582.

    szia

    milyen fogamzásgátlót szedsz aminek ilyen hatása van?én a Melianet szedem évek óta de nem nőltek tőle.a Yadineről halottam hogy ilyen hatása van.Ha elfogy a melianém én is válltok szerintem hátha

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2010-04-10  21:28
  23. Torolt_felhasznalo_679644
    Torolt_felhasznalo_679644
    2010. Április 8. 10:3416581.
    Sziasztok lányok hol találom a táblázatot az eredményekkel ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_412209
    Torolt_felhasznalo_412209
    2010. Április 5. 21:5616580.

     Sziasztok ! 

     

    Ezeket a termékeket használta már valaki?? Tapasztalatok??

     

     

    http://lux2you.hu/termek/mellfeszesito_kezeles.htm l

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_590019
    Torolt_felhasznalo_590019
    2010. március 30. 08:5216579.

    Sziasztok !!

     

    Nekem is picik a melleim, nagyon megnyerően írtok pár dologról. De nem tudom melyik termékkel és hogyan kezdjem.   Ebben kérem a segítségeteket, hol  tudom beszerezni, és kb mennyibe kerül. 

    Köszönöm :)

    Szép napot !!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  26. 2010. március 26. 16:4816578.

    Én az Avon új mellzseléjét mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon jó! Szerintem neked is tuti beválna, feszesít és szép tartást ad.

     

    Én mostanában tervezem a tornázást rendszeresebben csinálni, de igyekszem nem megerőltető gyakorlatokat végezni, nehogy ez a kis cici rovására menjen=/ Inkább be is iktatok valami egyszerű melltornát, aztán remélem időközben eszükbe jut növekedni is

     

    A fogyás nagyon szemét dolog ebből a szempontból, mert onnan megy le először. Nekem híznom kellett 1-2 éve kb, sikerült is, de a cicik sajnos nem sokat láttak belőle Mindenhol máshol látszik, de ott épphogy talán valami. Irigylem azokat, akik könnyen híznak oda. Van egy ismerősöm, aki egyszer elég telt lett mellben és nem értettem hogy csinálta vagy mi történt. Aztán kiderült, hogy csomót hízott, de ez szinte mind a melleire ment, kicsit látszott a combján meg a fenekén, de iszonyat jó alakja lett. Aztán lefogyott, mert daginak látta magát... Pedig cseréltem volna vele

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_305593 (16576)
    2010-03-21  08:31
  27. Torolt_felhasznalo_679644
    Torolt_felhasznalo_679644
    2010. március 25. 11:4916577.

    Sziasztok !

     

    Hogy jutok el a táblázathoz ?

    Mi az a bemoldal ? :-(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_305593
    Torolt_felhasznalo_305593
    2010. március 21. 08:3116576.

    :) Nekem is ez volt az álom, mikor elkezdtek tizenéve növögetni, csak arra nem gondoltam, hogy karban kell őket tartani folyamatosan. Pl. a jojódiéták nem tettek jót nekik néhány éve. Meg az sem, hogy korábban keveset mozogtak, tornáztam. Szóval mostanában igyekszem ezeket bepótolni:) És egész jól működik...csak nem szabad abbahagyni.

     

    Időközbne megérkezett a kapszula, el is kezdtem szedni, viszont ez a netes rendelés most nagyon macerás volt. 

     

    Tehát, ha valaki tud BB-kapszula lelőhelyet Budapesten, légyszi írja meg.

    köszi:) 

    előzmény:
    Vivien07 (16575)
    2010-03-20  00:07
  29. 2010. március 20. 00:0716575.
    Jaj de irigyellek, nekem 80C az álom cici *.*
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_305593 (16574)
    2010-03-16  20:15
  30. Torolt_felhasznalo_305593
    Torolt_felhasznalo_305593
    2010. március 16. 20:1516574.

    :)

    Igen, nőtt is, de centiben nem mértem mennyit. 80c-t szoktam hordani, de akkor kipróbáltam, és simán jó volt a 85b is. Be is vásároltam belőle, aztán mikor abbahagytam, és eltelt pár hónap, ismét vissza kellett térni a korábbi mérethez.

     

    holnap érkezik az új adag (végül rendeltem neten - elég szövevényes módon), úgyhogy mesélek majd a fejleményekről.

     

    előzmény:
    napsugar_ (16573)
    2010-03-15  19:09
  31. 2010. március 15. 19:0916573.

    Koszonom a valaszod, Pema. :)

    Novekedesben volt-e reszed vagy csak feszesitesben?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_305593 (16572)
    2010-03-13  21:27
  32. Torolt_felhasznalo_305593
    Torolt_felhasznalo_305593
    2010. március 13. 21:2716572.

    Köszi, remélem azért kiedül, hogy van itt a fővárosban is néhány BBkapszula lelőhely. Persze, aha végén a netről rendelés marad, az sem a világvége:)

     

    Nekem két éve abszolút bevált a kapszula. Nálam nem a méretnövelés volt a cél, inkább az újrafeszesítés, és az a kapszula melletti alkalmankénti Kriston cicitornával nagyon jól ment. Feszülést már a 3-4. héttől lehetett érezni, és hónapokig tartott a kapszula szedése után is, pedig nem is csináltam végig a három dobozos kúrát és krémem sem volt.

    Most ismét rámférne egy kis feszesítés :)

     

    A kapszulát csak ajánlani tudom mindenkinek. Nem volt semmiféle mellékhatása, minden rendben volt vele. Ja és mellette, meg a Kriston torna mellett eszegettem akkoriban a görögszénacsírát is tartalmazó Pikáns-csíra keveréket, tuti, hogy annak is volt hatása:)

    előzmény:
    napsugar_ (16571)
    2010-03-13  12:26
  33. 2010. március 13. 12:2616571.

    Sziasztok :)

     

    Pema, Pesten nem tudom ha megtalalhato a Beauty Breast uzletben, viszont Debrecenben meg lehet talalni a Zafir szepsegszalonban.

    Te milyen eredmenyt ertel el vele? Mennyi ido utan? Nem volt tartos a hatasa , azert szeretnel  ujbol hozzakezdeni? Nagyon erdekelne, mert azon gondolkozok probaljam ki a kozeli jovoben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_305593 (16567)
    2010-03-12  20:55
  34. 2010. március 13. 11:5516570.
    Lehet csak nekem nem sikerül az oldal, de ha nem jön be, akkor írd be ezt a címet mozzilába vagy explorerbe és biztos bejön.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  35. 2010. március 13. 11:5316569.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  36. 2010. március 13. 11:5216568.

    Szia!

     

    Én nem használtam mellpumpát, se ultrahangos masszírozót (pedig erre még mindig befizetnék, csak sajnos nincs rá pénzem). A varázshármast, varázsnégyest se próbáltam, de biztos jó az eddigi hsz-ek szerint. Tablettát (BB-t) szedtem, de semmi hatása nem volt. Volt egy zselé állagú krém is, amit kipróbáltam, csak nem emlékszem a nevére, de lényegtelen, mert csak simább lett a bőröm tőle, más hatása nem volt.

     

    Szerintem az agykontroll a legjobb azzal a masszázzsal fűszerezve, amit írtál. Jól emlékszel, mert úgy kell csinálni, hogy 6 mp-ig bent kell tartani a levegőt, és közben nem túl erősen szorítani kell a ciciket, aztán lassan ki kell fújni a levegőt és engedni kell a szorításon. Ezután jöhet a "labdázás". Én utána a régi Avonos mellkrémmel szoktam bekenni a ciciket (ezt már nem árulják, lila tégelyben volt). Amikor megrendeltem, vettem gerániumolajat, tettem bele olyan 20-30 cseppet, ha jól emlékszem. Egyébként egy zselés termék váltotta fel ezt a mellkrémet, ezt is megrendeltem és nagyon jó, tudom ajánlani Reggelenként kell felfelé irányuló mozdulatokkal bemasszírozni a bőrbe.

     

    Szóval AK. A varázsdoboz abból áll, hogy fogsz egy kis dobozkát, ráírod: "Ami ebben a dobozban van, az VAN". Lehet bele tenni képeket arról, amit szeretnél (pl olyan cicis képet, amilyen melleket szeretnél) vagy írhatsz is papírra kijelentő módban (pl Telt, formás melleim vannak). Néha-néha frissítheted új kívánságokkal vagy belenézel és a képek/írások alapján vizualizálod magadban, hogy milyen melleid vannak pl. Nekem így sikerült híznom és azóta tartom a súlyom Csak a cicis dolog nyilván hosszabb folyamat és sok türelem kell hozzá. Én is kezdek mostabában kiakadni, hogy annyi ideje próbákozom és még csak kicsit látom a fejlődést. Jó lenne gyorsan elérni hatásos eredményt. Viszont a programozott víz kicsit bonyolultabb, párszor csináltam én is, de van egy agykontrollos oldal, ahol ha regisztrálsz be tudsz lépni a fórumra és ott sokmindent meg lehet tudni. Vagy akár kérdezni is lehet. Nagyon sokan elvégezték ott az AK-s tanfolyamot és többet tudnak segíteni ezzel kapcsolatban. Ott a labor programozásról is sokat lehet olvasni, sőt, mi is csináltuk páran itt a csajokkal

     

     

    Egyelőre ennyi, remélem tudtam valamennyit segíteni. Ha van még kérdésed vagy valamit bonyolultan írtam (szokásom) akkor írj=)

     

    Egyébként én sajnos nem tudom mi vált be akabának

     

    Itt az oldal: esettanulmanyok.hu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_642559 (16565)
    2010-03-12  20:48
  37. Torolt_felhasznalo_305593
    Torolt_felhasznalo_305593
    2010. március 12. 20:5516567.

    Sziasztok!

     

    Írnátok néhány helyet Bp-n, ahol  lehet  BB-kapszulát kapni? 

    Korábban (2 éve) már szedtem, és nagyon hatásos volt! 

     

    Most ismét elkezdeném, és már holnap beszerezném valahol a városban...most ez lenne egyszerűbb és nem a netes rendelés.

     

    Köszi előre is! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  38. Torolt_felhasznalo_642559
    Torolt_felhasznalo_642559
    2010. március 12. 20:4916566.
    Még valami! Akabának mi is hozta a sikert? "csak" a varázsnégyes.Vagy vmi kapszula is volt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_642559
    Torolt_felhasznalo_642559
    2010. március 12. 20:4816565.

    Sziasztok! Nagyon rég jártam itt,kb 2009 elején. Azóta rengeteg új hozzászólás született....Megpróbáltam elkezdeni behozni a lemaradásomat,de megfájdult a fejem....:

    Az lenne a kérdésem/kérésem, hogy eddig mi az ami bevált?

    Legutoljára a mellpumpa, a varázshármas(v négyes) és a tabik, krémek voltak terítéken. NEkem egyik sem tetszett igazán különböző mellékhatásuk miatt.

    Azóta láttam az agykontrollos dolgokat,a programozott vizet, meg a varázsdobozt...Ezek micsodák????Valaki elmagyarázná,vagy küldene segédanyagot?esetleg tapasztalat?

     

    Ne haragudjatok ha idegesítő megint leírni ezeket,de nem bírok több ezer oldalt végigolvasni és időm sincs rá!

    Volt valaki akinek látványosan növekedett és tartós is volt ez az eredmény?

     

    Még egy utolsó kérdés: amikor én kezdtem itt fórumozni szó volt valami mellmasszázsról is.Komoly menete volt, azt hiszem valami olyasmi is a része volt h bent kell tartani a levegőt X másodpercig és addig szorítani kell a mellett,utána meg labdázni velük(?).....Ha valaki emlékszik erre,és leírná pontosan,esetleg be tudná linkelni a videót,annak nagyon-nagyon örülnék és nagyon megköszönném.Esetleg ehhez kapcsolódó tapasztalat?

     

    Tényleg ne haragudjatok, hogy így újra berobbantam ennyi kérdéssel és lemaradással, de tényleg nem tudom behozni ezt az egy évet....

     

    Nagyon szépen köszönöm ha válaszoltok és segítetek újra belerázódni a témába az aktuális újdonságokkal,friss hírekkel...

    Várok minden választ,hozzászólást,segítséget!

    Előre is köszönöm!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  40. 2010. március 12. 15:4616564.

    sziasztok

    szemezek a vákumos mellpumpával olvastam jó tapasztalatokat.van valaki aki régóta csinálja?később sincs rossz káros hatása?Breast balance nevű gépet néztem.és még egy kérdés van használtan egy 15ért de az eladó aztmondta hogy az újhoz adott tölcsér nagy és hogy mindjárt cserélni kelett neki hogy elérje a hatást.használt valaki ilyen fajtát?tényleg nagy a hozzáadott tölcsér?nekem mell alatt 74cm mellbőség 87cm.ja és milyen krémet ajánlott használni hozzá?és a Breast Solutions nevű bogyó használt valakinek?fogamzásgátlóval szedhető?na jó sokat kérdeztem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  41. 2010. március 11. 20:4316563.

    Sziaaa!

     

    Rég hallottam felőled=) Gratulálok az esküvőhöz és sok szerencsét a hízáshoz=) Nekem a varázsdoboz hozta meg igazán a hatását, azóta stabil 58-60 kg vagyok és nem eszem se többet se kevesebbet. Ja én is 170 cm fölött vagyok "Csak" a szokásos ciciméret a gondom. Hülyét kapok és elkeserít, hogy 15 éves lányokat látok kerek, telt mellekkel... Lassan én fogom fejletlen kislánynak érezni magam Mostmát tényleg vágyom valami hatásos módszerre. Tőlem tarthat 1-2 évig is míg lesz hatása, csak LEGYEN ilyen tartósan.

     

    Még benézek a héten, de most mennem kell, puszi nektek és kitartás!

     

    Kiskicsicsiga még egyszer sok boldogságot kívánok

    előzmény:
    kiskicsicsiga (16562)
    2010-03-09  01:05
  42. 2010. március 9. 01:0516562.

    sziasztok

    rég jártam erre

    régen sokat csipogtam itt, de aztán kicsit ráuntam a témára...

    meg is lett a  hatása, a nehezen megszerzett + 1-2centi hamar lement a következő vizsgaidőszakba

     

    most nyárra esküvő van beidőzítve így ismét hízókúrába kezdtem,mert a boltos és a barántőm is csak hüledezett a ruhapróbán, hogy milyen sovány vagyok...

    hízásra fel!

    Lehet majd benézek hozzátok, most a lassú víz partot mos modszert akarom alkalmazni, apránént felszedni pár kilót, hátha úgy megmarad

    175vagyok,és 50 kiló stabilan kb 6éve biztos...

    egyszer sikerült 3kilót kínkeservvel felszednem, na most is ez a terv, főleg deréktól felfele kéne, mellkas, és karok

     

    majd benézek ide is néha, és próbálok napi+1étkezést beszorongatni

     

    jó növögetést

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  43. 2010. február 27. 14:1516561.

    Amikor én is programoztam, képet tettem az üvegre. Szerintem mind a kettő hatásos lehet. De egyébként igazad van a nyelvekkel kapcsolatban, még bele se gondoltam

     

    A varázsdoboz u.ilyen alapon működik, hogy képet vagy kis szövegeket teszel bele. Nekem inkább szöveg van benne. Az a lényeg, hogy mindent jelen időben kell írni, kijelentő módban. Ebben az esetben jobban szeretem a szövegeket, mint a képet, mert kifejezőbb, csak visszagondolva erre a nyelv dologra, elgondolkodtató Állítólag nem szabad hagyni a kívánságokat csak úgy otthagyni a dobozban, bizonyos időközönként frissíteni kell, úgy értve, hogy elolvasgatod magadban vagy akár hangosan is, kicsit nézegeted. Én ilyet ritkén csinálok az a baj, pedig lehet sokkal gyorsabb lenne a folyamata

    előzmény:
    sie (16560)
    2010-02-24  12:56
  44. sie
    sie
    2010. február 24. 12:5616560.

    koszi a valaszt. a viz programozasaban nekem csak az a fura, hogy miert szavak irasat ajanljak, akkor mar inkabb a kep, ha belegondolunk, hogy mennyifele nyelv van. (Bocsi,  nyelvtanar vagyok.)

     

    A varazsdobozosnak van vmi megalapozottsaga?

     

     

    előzmény:
    Vivien07 (16559)
    2010-02-23  17:56
  45. 2010. február 23. 17:5616559.

    Szia!

     

    Én a görögszénát a szaga miatt nem használtam, pedig többen is mondták, hogy van hatása=)

     

    Még tavaly nyáron kezdtünk bele egy közös AK-s programozásba, laboroztunk, 3-an, 4-en voltunk egy laborban csak aztán mindenkinek lettek fontosabb elintéznivalói, úgyhogy keveset foglalkoztunk vele, meg én is alig jöttem fel fórumra, sose voltam itthon. Pedig jó kis csapat voltunk, én szívesen benne lennék egy újabb laborozásban Ami még AK-val kapcsolatos az a varázsdobozos kis trükkök (cicis képek meg 1 mondatos kívánságok) és a programozott víz.

    előzmény:
    sie (16558)
    2010-02-22  22:46
  46. sie
    sie
    2010. február 22. 22:4616558.

    Sziasztok!

    Ugy egy eve jartam itt, lenolaj, levendulaolaj, szojalecitin es gorogszenacsira (ami nagyon kellemetlenne teszi mind a vizelet, mind a verejtek szagat), de talan mintha kicsiket hasznalna.

     

    Na aztan felszedtem ugy 5 kg-t, es talan 1 centicskevel lett teltebb a mellem. Mivel nem szeretnek 25 kg-t felszedni, csatlakoznek az agykontrollhoz. Nem sok ismeretem van rola. Nemreg kezdtem el, a penz bevonzasan dolgozom. 

     

    165 cm magas vagyok, 29 eves, hosszu barna haju frufrus.

     

    ELmondanatok, hogy mik a teendok?

     

     

    Koszonom. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  47. 2010. február 22. 20:4216557.
    Így utólag én is az egyiptomi olajat mondtam volna, minden kínai
    előzmény:
    bettina1100 (16549)
    2010-02-14  14:46
  48. 2010. február 18. 23:2616556.

    Szia!

     

    Én személy szerint nem ajánlanám egyik tablettát,kapszulát semtapasztalat.Tönkre lehet tenni vele a májat is!

     

    Inkább masszírozz te is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_891493 (16555)
    2010-02-18  22:52
  49. Torolt_felhasznalo_891493
    Torolt_felhasznalo_891493
    2010. február 18. 22:5216555.

    Sziasztok!

     

    Mivel láttam elég sok hozzászólás van, nem igazán volt  kedvem visszalapozgatni :) ugy hogy csak röviden szeretném megkérdezni h mi a véleményetek a mellnövelő kapszulákról és ha hatásosak melyiket lenne érdemes?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2010. február 18. 17:1116554.

    Bizony,elvonja a figyelmet és igy akár a 250-300 körzés is megvan ja arra figyeljetek hogy a hát legyen egyenes!

     

    Hát olyan nagyon meleged nem lesz

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16553)
    2010-02-18  16:56

Címlap

top