Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. február 18. 16:5616553.

    Járkálás...hmm..nem rossz ötlet.

     

    Asszem este én is kipróbálom igy. Úgyis mindig fázom közben (mert hát ugye, amikor nekivetkőzöm). Persze, lehet hogy nem fog úgy kimelegíteni, mintha kocognék .

    előzmény:
    bettina1100 (16552)
    2010-02-18  16:33
  2. 2010. február 18. 16:3316552.

    Sziasztok

     

    Még nem döntöttem,vártam hogy írjatok Köszi.Jöv.héten akkor megis rendelemha már ez kell a speciális masszázshoz akkor legyen már nekem is gyógyszertárba is kérdeztem a gerániumot,erre rendelni kell ott is akkor marad a net,bár neten még semmit nem rendeltemamugy tök jó a masszázs,kitaláltam hogy még masszírozok addig járkálok föl alá,igy nem arra koncentrálok hogy fárad a karom

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16551)
    2010-02-18  16:08
  3. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. február 18. 16:0816551.

    Szia Betti!

     

    Nem tudom, közben döntöttél-e, de nekem az egyiptomi szimpibb.

     

    Hozzáteszem, hogy egyiket sem ismerem, illetve nem tudom hogy

     

    mi a különbség köztük, vagy hogy jelentősebb mértékben különböznek-e. Szóval tényleg csak szimpátia alapján

     

     

    mondom, egyébként meg bármelyiket is választod, nem hinném, hogy nagyon mellélőné .

    előzmény:
    bettina1100 (16550)
    2010-02-15  21:10
  4. 2010. február 15. 21:1016550.

    Sziasztok

     

    Tudna valaki segíteni? ugy döntöttem ha elfogy a levendula olajom akkor rendelek Geránium olajat és akkor megcsinálom az olajkeveréket,DE : van egyiptomi meg kínai geránium olaj,melyiket rendeljem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2010. február 14. 14:4616549.

    Köszi így van,reggel-este kibirok ennyit,már edződik a karom is

     

    Jaaaaa hogy már lejárt az olaj???  hát nem tudom

     

    Most hirtelen nem tudom melyik zselé lehet neked,majd megnézem,de örülök hogy hat

     

    Én még mindig iszom a programozott vizem de közrejátszott hogy tornázom és nuku hatás...

    előzmény:
    Vivien07 (16546)
    2010-02-14  11:28
  6. 2010. február 14. 14:4116548.

    Hellósztok

     

    Hát most már csak nem áll meg,már megérdemelnénk tényleg

     

    Pár napja kezdtem és már melltartó nélkül is olyan kis helyesek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16544)
    2010-02-14  10:33
  7. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. február 14. 12:2316547.

    Nekem ebben az olajas masszázsban az is tetszik, hogy az olajtól eleve szebben kirajzolódik a formája a mellnek, meg az egész összhatás látványosabb .

     

     

    Már én is olvastam ezt az evéses trükköt, szerintem ide is beírták már, meg az ak-s fórumon is olvasható volt.

     

    Majd erre is figyelni fogok.

    előzmény:
    Vivien07 (16546)
    2010-02-14  11:28
  8. 2010. február 14. 11:2816546.

    Hello lányok!

     

    Betti, örülök a sikerednek, így tovább 10 perc nem tűnik vészesnek, bár biztos én is fájlalni fogom a karom=)

    A gerániumot úgy értettem, hogy 2008 őszén vettem és azt írja, hogy 2009 áprilisában jár le, tehát lassan egy éve elvileg lejárt. Csak még furcsa, hogy 2010 van, ezért fogalmazhattam máshogy Ezért nem tudom, hogy mit kezdjek vele, mert csak a Avonos krémembe tettem vagy 20-30 cseppet és még mindig teli van. Nem tudom mi lehet benne, ami miatt tényleg lejár, vagy olyan, mint a csoki, hogy hiába jár le, nincs semmi baja.

     

    Erről jut eszembe, van az Avonnak most egy új mellzseléje, ez váltotta fel a krémet. Megrendeltem, kipróbáltam és nagyon jó! Lehet hallottatok már róla, azt írják a katalógusban, hogy "folyékony melltartóként" segít és feszesít is, a kollagén és az elasztin termelődését serkenti. Érdekes állaga van egyébként, nem az a tipikus zselé, és ha felkenem masszírozva kicsit ragadós lesz, de hamar beszívódik. Azt írja, úgy kell kenni, hogy reggelenként felfelé irányuló mozdulatokkal. Kis idős kell várni míg beszívódik és lehet öltözni. Én úgy szoktam, hogy felemelem a karom, mert az a funkciója, hogy szép tartást adjon a ciciknek. Nekem meg jó is, mert inkább körte alakú melleim vannak Ezért nem szeretem a formáját. De határozottan érzem a zselé hatását=)

     

    A varázsdobozról meg azt akartam írni múltkor, hogy valamelyik AK-s fórumon, itt vagy az esettanulmányokon, még hízáshoz kértem tanácsot és azt javasolták, hogy minden étkezés közben mondjam azt, hogy: "Minden táplálék, amit megeszem és megiszom, kerekíti az alakom." Én átköltöttem arra, hogy: "Minden táplálék, amit megeszem és megiszom, kerekíti és növeli a melleimet." Be is tettem a varázsdobozkámba. Amúgy az is lehet, hogy anno még itt írta ezt valaki, csak nem emlékszem pontosan

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2010. február 14. 11:2816545.
    Na most én írtam egy hozzászólást, de nem küldte el Megpróbálom megint, aztán bocsi, ha 5-ször beteszi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. február 14. 10:3316544.

    Ez nagyszerű! Reméljük, folytatódik a folyamat, és meg sem áll a kívánt méretig!

     

     

    Én mondjuk csak este szoktam masszírozni. Te mióta csinálod?

    előzmény:
    bettina1100 (16543)
    2010-02-13  17:21
  11. 2010. február 13. 17:2116543.
    Most próbáltam egy melltartóm és bizony teltebbek benne a melleim de jóó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2010. február 13. 17:0216542.

    Sziasztok

     

    Inkább kétszer küldje el mint egyszer sem,óó már hányszor jártam így

     

     

    Azt írják reggel10percet és este is kellene masszírozni,én most nagyon benne vagyokhááát olajam az nincs csak Levendulaolaj,nemsokára elfogy,majd veszek mandulaolajat,netről lehetne rendelni Gerániumolajat de nem szeretem a netes rendelést,max ugy ha csekket küldenek,máshogy nem.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16541)
    2010-02-13  15:59
  13. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. február 13. 15:5916541.

    Na ez szép!

     

    Elküldte kétszer, pedig azt hittem elszállt. Érdekes h majd háromnegyed órás késéssel...én meg buzgón beírtam újból.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. február 13. 14:5116540.

    Hello csajok!

     

    Én is most olajjal masszírozok, de az Aromax-al.

     

    Pedig tudtam, h van kimondottan ilyen olaj keverék, ami

     

    hatásosabb növelés szempontjából, meg ide is beírták sokszor,

     

    csak nem volt kedvem visszakeresni.

     

     

    Ami a vizet illeti, én iszom eleget, de nem tapasztaltam, h ettől

     

    intenzívebb lett volna a növekedés. Pedig még fel is van cetlizve az üveg.

     

    De erről a sejtszállító hatásról nem tudtam, legközelebb, amikor iszom, akkor mindig erre gondolok majd. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. február 13. 14:2216539.

    Sziasztok csajok!

     

    Én is most olajjal masszírozok, talán múltkor említettem is.

     

    Én az Aromax mellápoló olajat használom, tudtam h van valamilyen

     

    keverék, ami kimondottan hatásosabb növelésre, meg ide is

     

    többször beírták a receptet, csak nem volt kedvem

     

    visszakeresgélni, és inkább megvettem a készet. :)

     

     

    Egyébként én is igyekszem minden nap masszírozni, bár eddig nem

     

    számoltam a körözéseket, de 10 perc biztosan megvan. :)

     

     

    Ami a vízivást illeti, nekem elég jól megy, de nem tapasztaltam hogy

     

    ettől intenzívebb lenne a növekedés. Pedig még fel is van cetlizve a

     

    víz!! De a sejtelszállítós funkcióról nem tudtam, majd ezentúl,

    amikor iszom, mindig erre fogok gondolni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2010. február 12. 16:3716538.

    Szia Vivi

     

    Hát nem tudom hogy mi legyen az olajoddal,végülis ha elkezded te is ezt a masszázst napi 2szer,szerintem lazán elfogy áprilisig

     

    Igen,jól hangzik 2 kosárméret 16 hét alatt na jóóó,biztos nem mindenkinél,de hátha mi leszünk a kivételek amugy az én melleimnek nagyon jót tesz,nem mérhető centikben persze változás,hisz most kezdtem,de érzem hogy jó neki ugyhogy folytatom és kitartó leszek de hogy nekem a karom majd le szakad mire végzektiszta izmos leszek huhh,időben nem tudom,de kb 10 percig tarthat a 250,de nem mondom biztosra.

     

    A vízivással én is hadilábon állok kb 1 litert iszok és ez nem jó.

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Vivien07 (16537)
    2010-02-12  00:32
  17. 2010. február 12. 00:3216537.

    Szia Betti!

     

    Nekem van geránium olajam, csak még tavaly előtt vettem és elvileg áprilisban le is járt... Nem tudom, hogy merjem-e használni Meg még azt tettem az Avonos mellkrémbe (a régibe, a tégelyesbe). De ez jól hangzik, hogy 2 kosárméret 16 hét alatt Remélem nem csak kitalálták Ha melegített olajjal csinálnánk, akkor mennyi időre kéne mikróba tenni? Pár mp nem? Ja és egyébként meddig tartott megcsinálni 250-et? Velem az a baj, hogy tegnap nem masszíroztam, hiába határozom el, hogy innentől mindennap, sokszor olyan fáradt vagyok, hogy nem tudom rászánni magam. De gyébként ez jónak hangzik, megmár évek óta próbálkozunk, tuti lesz eredmény Csak ha nem csináljuk már rendszeresen, akkor maradjon is meg. Ja meg ez a 8 pohár víz is érdekes. Nem szoktam sokat inni egy nap, kb 1 litert, de többet nem nagyon. Pedig ez kevés. Ez a pohár gondolom a szokásos 2 decis. Vagyis majdnem 2 liter. Pohárban számolva nem is tűnik soknak. Na holnaptól számolom a poharakat Ja és a melltartóval kapcsolatban ezt én is hallottam, hogy nem ajánlatos egész nap azt hordani, én amint hazajövök már dobom is le. Nagyon ritkán van olyan (tényleg ritka szerencsére, 1 évben talán 3 alkalom), amikor megyünk házibuliba és ritkán ott alszunk, akkor nem szoktam levenni, mert egyrészt, csak bedőlök aludni másrészt kicsi cici látszik pólón keresztül és kényelmetlenül érzem magam úgy Persze ha a legközelebbi barátokkal vagyok csak akkor nem érdekel. Dehát tudjátok, milyen érzés

     

    Köszi Betti a "receptet", amint lesz pénzem megveszem az olajokat. Szerinted dobjam ki a gerániumot? Még majdnem teli van és olyan drága volt

     

    Jóéjt, holnap még írok egy varázsdobozkás "trükköt" csak már leesek a székről=) 

    előzmény:
    bettina1100 (16535)
    2010-02-08  22:36
  18. 2010. február 11. 20:4016536.

    Sziasztok!

    Van itt valaki akinek agykontrollal/ vonzás törvényével/ önhipnózissal, vagy mindegy hogy nevezzük sikerült a mellnövelés? Ha van akkor mennyi idő kellett hozzá és megmaradt-e az eredmény, miután abbahagytátok a gyakorlást? Most ezzel a módzserrel próbáloznék és jó lenne tudni, hogy másnak (is) sikerül a dolog. Légyszi írjatok ha van személyesen tapasztalatotok, vagy van olyan a környezetetekben akinek sikerült. Köszi.

    láttam ilyet kerestek.

    mellmasszázs: http://www.breasthealthproject.com/pics/lymphatic-breast-ma ssage-pictures.gif

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2010. február 8. 22:3616535.
    Amit még olvastam : ne hordjunk egész nap melltartót! otthonra ajánlatos levenni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2010. február 8. 21:5416534.

    Na csajok,most olvastam : napi min.8 pohár vizet kell inni,mert a víz elszállítja a "halott" sejteket és aktiválja az újakat.Ha valakinek kicsi a melle lehet ettől is hogy elhaltak a "cellák".

     

    Szóval akkor igyunk eleget  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2010. február 8. 15:0716533.
    ÁÁ csajok,most már muszáj hogy valami használjon,már annyi mindent kipróbáltunk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2010. február 8. 15:0616532.
    Valakinek ettől a masszázstól 2 kosárméretet nőtt 16 hét alatt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2010. február 8. 15:0116531.

    Helló csajok!

     

    Ismét belevágok egy mellmasszázsba

     

    Tudjátok,régen volt szó olajkeverékről :

     

    -9csepp Geránium olaj

    -16 csepp Ylang Ylang és ezeket 50ml Mandula olajba kell keverni.

     

    A gond hogy itt már csomó helyen kérdeztem a Gerániumot de csak nagy szemekkel lestek

     

    Úgyhogy vagy mandula vagy Ylang olajat veszek,bár már tegnap elkezdtem Levendula olajjal

     

    Azt írják napi 2szeri masszázzsal 30nap mulva már van eredmény,hát utolsó próbaképp még megpróbálom,aztán több ötletem nincs

     

    Mellmasszázs: olajozzuk be a mellett ( szerintem melegített olaj jó),dörzsöljük össze a tenyerünket hogy meleg legyen és helyezzük a mellekre,ezután belülről kifelé körkörösen masszírozzuk a melleket,egy körözés ne tartson tovább 2mp-nél.

     

    Ezt  minimum 30napig minden reggel 100-300 és este 100-300 csináljuk.

     

    Na én tegnap meg ma 250et csináltam,azt hittem leszakad a karom persze lehet kicsit szünetelni,ekkor ismét dörzsöljük össze a tenyerünket és tegyük a mellekre.

     

    Na csajok?ki tart velem?

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2010. február 7. 19:3516530.

    Sziasztok!

     

    Segítségeteket kérem abban, hogy van egy sonic skin uh masszirozó gépem és újra elővenném és használnám, de elhagytam valahol a használati utasítást. Ha valaki bescannelné vagy elküldené postán rettentő hálás lennék érte.  Előre is köszönöm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2010. január 30. 12:4816529.

    Teljesen megértem... én tuti kiakadnék, ha 1 évig csináltam volna, mint te és semmi komolyabb változás nem lenne.

    Szerencsére még pozitívan állok a dologhoz és bíztatgatom magam, hogy úgyis lesz eredmény. De hiszek is benne

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16528)
    2010-01-28  11:11
  26. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. január 28. 11:1116528.

    Igen, az tényleg jó volna...én is kezdem "unni" a dolgot. Úgyhogy

     

    most úgy döntöttem hogy ultrahangos masszírozást is

     

    szüneteltetem egy időre. Már egy éve csinálom, rendszeres voltam,

     

    hónapokig megvolt a napi 2X20 perc, utána se hagytam abba, csak

     

    annyi hogy nem minden nap csináltam annyit, és ahhoz képest

     

    elmaradt a hu de nagy változás.

     

    Szóval most én is visszatérek a kézi kenegetésre meg marad az AK is persze.

     

    Remélem, már nem kell sokáig várnunk.

    előzmény:
    Vivien07 (16522)
    2010-01-20  17:16
  27. 2010. január 27. 00:1516527.
    Koszonom a tippet!
    előzmény:
    Vivien07 (16526)
    2010-01-26  20:47
  28. 2010. január 26. 20:4716526.

    Szia!

     

    Egyelőre az jutott eszembe, hogy menj fel az esettanumanyok.hu oldalra, regisztrálj, hogy tudd a fórumot olvasni és a Fórumon belül vannak topicok, ott lesz a Víz (és más tárgyak) programozása téma és ott érdekes dolgokat szoktak írni, akár kérdezni is lehet. Vagy google-ben keress vízprogramozással kapcsolatos cikkeket, sok oldalt ki fog dobni

    előzmény:
    Csingili (16524)
    2010-01-26  18:46
  29. 2010. január 26. 20:3916525.

    Szia!

     

    Szerintem ami eddig a leghatásosabb volt az a mellpumpa, UH masszírozó valamilyen mellnövelő vagy ápoló, feszesítő krémmel és az agykontroll. Bogyókat is szedtünk, de ez egyénenként változó, viszont drága és kiszámíthatatlan is. Én csak AK-zom és kézzel masszírozok és kenegetek, de nekem ez volt a leghatásosabb. Minimális az eredmén, de én érzem és látom is Csak már olyan régóta próbálkozom, hogy néha el sem hiszem, hogy nőni fognak tovább. Azért igyekszem ezt a gondolatot kiverni a fejemből, inkább csak végső elkeseredéskor jön elő.

     

    Ennyit tudok csak segíteni, remélem valami hasznodra válik belőle=) 

    előzmény:
    Matanna (16523)
    2010-01-26  09:32
  30. 2010. január 26. 18:4616524.

    Sziasztok!

     

    Mi az a programozott viz? Lenne valakinek par perce osszefoglalni (reszletesen ) ) hogyen kell ezt csinalni vagy esetleg linket mutatni, hogy hol tudok rola olvasni?

     

    Mar olyan hosszu ez a lista, hogy egyszeruen nem tudom vegigolvasni.

     

    Millio koszonet!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2010. január 26. 09:3216523.

    Üdv mindenkinek!

     

    Bocsánat, hogy előhozom a topik eredeti címét, de a táblázat (már ha a jót találtam meg) olyan komplikált, én nemigen tudok rajta kiigazodni.

    Van valamilyen konkrét eredmény/ következtetés/statisztika az eredeti /mellnövelés/ témában, vagy az a konklúzió, hogy akinek kicsi, az peches és kész?

    Még érthetőbben: Van valami, ami sokaknak bevált?

     

    Előre is megköszönök minden viszajelzést

     

    Szép napot mindenkinek

     

    Anna

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2010. január 20. 17:1616522.
    Találhatnék egy speciális mellmasszázst is már, ha ennyi minden van
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16521)
    2010-01-20  10:54
  33. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. január 20. 10:5416521.
    Az igen! Mi jöhet még?
    előzmény:
    Vivien07 (16518)
    2010-01-18  19:59
  34. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. január 20. 10:4716520.

    Szia!

     

    Lapozz a fórum elejére, rögtön a 2. hozzászólás lista nicknév alatt

     

    fut. Neki kilistázod a hozzászólásait, és a legújabbra (ami már több

     

    éve volt) rámész. Megnézed az adatlapját, a megtekintéshez a

     

    jelszó: lista. Ott találod a táblázatot (ami már nem olyan aktuális-

     

    hiszen több éve frissült utoljára).

    előzmény:
    Matanna (16519)
    2010-01-19  16:10
  35. 2010. január 19. 16:1016519.

    Üdv,

     

    Nagyon érdekelne a téma, tudna valaki segítani, hol találom az összefoglaló táblázatot a tapasztalatokról, mielőtt 16000 hozzászólást végignézek?

    Cserébe én is megosztanám autólag a tapasztalataimat.

     

    Előre is köszönöm

     

    Anna

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2010. január 18. 19:5916518.

    Köszi

     

    Közben találtam lúdtalp tornát is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16515)
    2010-01-17  12:52
  37. 2010. január 17. 16:4716517.
    Próbálok,próbálok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16515)
    2010-01-17  12:52
  38. Torolt_felhasznalo_657899
    Torolt_felhasznalo_657899
    2010. január 17. 15:1616516.
    :)
    előzmény:
    bettina1100 (16514)
    2010-01-15  03:17
  39. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. január 17. 12:5216515.

    Nahát, grat a csípődhez!  Már elkezdtem a gyakorlatokat.

     

    Betti, te meg még koncentrálhatsz arra is, hogy amit letornázol alul, az felmegy cicikre

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2010. január 15. 03:1716514.

    Sziasztok

     

    Nem figyelnék én a melleimre,de sajna látom hogy kisebb lett a tornától,no mindegy,iszogatom a vizemet és azt mondogatom hogy minnél többet tornázom annál nagyobbak a melleim 

    előzmény:
    Vivien07 (16513)
    2010-01-14  23:28
  41. 2010. január 14. 23:2816513.

    Nincs mit, egészségedre Jó ez a torna, mert nagyon átmozgat és utána kis frissnek érzed magad=)

     

    Én most feltöltöm a flakonom és iszom egy "cetlizett" vizet alvás előtt. De jó, hogy írtad, fogok nézni vizes videókat mindenképp=)

     

    Betti, hajrá a formálásban Én is csak azt tudom mondani, amit szivko. Nekem hízásnál volt, hogy csípőre akartam hízni és arra koncentráltam, hogy oda menjen. Ma meg 102 centi a csípőm Tehát már nem M-es, hanem L-es méret kell=) Jól megy a magasságomhoz De lehet van 112... most hirtelen nem rémlik, hogy hány centi a 38-as méret. Lényeg hogy egy jó 10-essel meghaladtam. Szóval csak a popóra és a hasra figyelj

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16511)
    2010-01-14  18:57
  42. 2010. január 14. 20:5116512.
    Húsvéti hangulat- Aromax

    10 ml


     

    A húsvéti ünnep örömét fokozza.

    Összetétel: geránium-, ilang-ilang-, jázmin-, levendula-, rózsafaolaj.

     

    Ehhez mit szóltok??? valamilyen bázisolajban??? esetleg uh-val???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. január 14. 18:5716511.

    Vivi, köszi szépen, ez aztán mindenre kiterjedő gerinctorna !

    Az az érdekes, hogy két gyakorlatot én is szoktam ezek közül végezni. Micsoda véletlen...

     

     

    Remélem, a programozott víz hatásos lesz.

    Betti, gondolj arra, hogy a ciciket is növeszted (pl a vízzel), szóval nem feltétlenül kell "lefogyniuk" a torna hatására. Meg ha célzottan bizonyos testrészekre gyúrsz, akkor csak azokra lesz hatással (na meg AK révén ezt is progizhatod).

     

    Egyébként érdemes youtube-on nézegetni ezeket a "vizes" videókat, hogy milyen hatása van. Szerintem attól is visszatér a lelkesedés+hit (ha elbizonytalanodna vki pl. a vízprogi hatását illetően).

     

    H A J R A A A !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2010. január 13. 16:2216510.

    Helló csajok

     

    Jól eltűntem nekem most mellnövelésre parogramozott vizem van+a kívánságdobozban a kép,a bibi csak ott van hogy 2 hete mindennap tornázok és fogok is,mert rámjött az hogy lapos hasat akarok és szép popsit na most ez a melleknek nem igazán jó 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2010. január 13. 14:0916509.
    szerintetek van bármiféle káros hatása ( mellnövelésre nézve) ha minden nap futok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2010. január 11. 16:0316508.

    Elküldtem priviben a tornát

     

    Ma szereztem magamnak egy 1 literes műanyag üveget, hogy teletöltsem mellnövelő vízzel Szerintem a dátumra ragasztok majd egy cetlit, hogy mi a célom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16507)
    2010-01-07  21:25
  47. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. január 7. 21:2516507.

    Én meg akkor grat. a hajadhoz!

    Egyébként én is progiztam azt is, főleg a gyors növekedést.

     

    Ami a feliratozást illeti....a víznél azért javasolják, mert ugye a víz molekulái átveszik az üzit, meg ugyebár a víz nagyon jó info hordozó (van ezekről több videó a youtube-on), stb, stb.

     

    Azt mondjuk nem tudom, hogy egyéb dolgok - pl. cukorka hogy működik feliratozás terén :) De majd ha kipróbálod, beszámolsz.

     

    A tornát előre is köszi

    előzmény:
    Vivien07 (16506)
    2010-01-05  17:51
  48. 2010. január 5. 17:5116506.

    Gratula a körmeidhez Apróságokkal kezdődnek a nagy sikerek=) Én a hajamról tettem írást a varázsdobozkámba, hogy szép egészséges legyen. Van eredménye, nyár óta nem vágattam belőle, azóta nőtt sokat, de mégsincs eltörve a vége. De azért pénteken van időponton a fodrászomhoz, frissíteni muszáj=)

     

    Vizet én is programoztam régebben, meg most ezeket a cukorkákat, de nekem is az a gondom csak, hogy több időt igényel és azért mégsem végeztem tanfolyamot. Szerintem ezért bizonytalanodtam el a hatásában, mert féltem, hogy valamit nem csinálok jól aztán semmi értelme nem lesz az egésznek. Viszont a felirat nekem ezért tűnik hihetőbbnek. Lehet következő körben a cukorkatárolómra rárakok egy papírt=)

     

    Egyébként nekem a kis dobozkám van teli mindenféle fecnikkel meg képekkel, frissítenem kéne meg többet foglalkozni vele. Ezen kívül mást nem AK-zom, pedig plusz pénzt jó lenne ezekben a fos időkben, meg esetleg tanulással kapcsolatban. Az mindig jól jön=) De szerencsére nincs semmi komoly, ami AK-t igényelne. Sok apróság "csak"

     

    A héten még elküldöm a tornát, csak zsúfoltak a napjaim és hamar lefáradok, mire hazaérek. Egyébként teljesen egyszerű gyakorlatok, heti 2-3 alkalom elég is, max 1-2 nyújtást csinálunk mindennap, ami pár perc. Amikor pár éve tornáztam, akkor kb 40 perc volt az összes gyakorlat, de azt jó szorgalmasan végigcsináltam mindig=)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16505)
    2010-01-04  20:02
  49. Torolt_felhasznalo_916985
    Torolt_felhasznalo_916985
    2010. január 4. 20:0216505.

    Hát igen, én is a kerek esztendőtől várom a kerek eredményeket! Illetve a még kerekebbeket, és amivel már végleg elégedettek leszünk. Ez az egy-két év már pont meghozhatná a gyümölcsét, és meg is hozza !

     

    Igen, engem is érdekelne a gerinctorna, főleg h jót tesz a tartásnak is. És bizony az hatással lehet a cickre (ha csak kicsit is). Szóval ha majd előkerül, akkor megköszönném, ha át tudnád küldeni, vagy leírnád.

     

    Igen, a vizet feliratozom, tehát egy kis cetlire ráírom az elérni kívánt eredményt, vagy pedig egyes szám első személyben írom rá: azaz pl. kerek, telt, egy számmal nagyobb...stb melleim vannak.

    A kép is jó dolog, én azt azért nem mertem, mert mivan ha valaki meglátja . Mondjuk a szöveg se semmi, de elég jól elrejtőzik az ásványvizes flakon címkéje mögött, viszont a víz tökéletesen látja :)

    Volt egy időszak, mikor elbizonytalanodtam, hogy vajon a feliratos víz ugyanolyan jó-e, mint mikor a tanfolyamon tanult módon programozzák a vizet (ez utóbbi azért időigényesebb, szóval csak ritkán alkalmaztam). De aztán elég szépen visszanyertem a hitem, mert ugyanilyen módon többekközt a körmeimet is progiztam, és lám, mára már nem töredeznek, szép hosszú, egészséges mindegyik.  Olyan 1-2-3 hónap volt míg ilyen lett. (de hát az szépségvitaminok is kb. ennyi idő alatt hatnak). Mondjuk azelőtt sem voltak tövig rövid körmeim, csak bizony néhány ujjamon mindig letöredezett.

     

    Egyébként én most több mindenre programozok, van kapásból 3 nagyon fontos dolog. De azért próbálom beosztani a dolgokat, h a cicikre is jusson idő :) Bár azokat alfában sem hanyagolom.

     

    Te programozol most valami mást is?  Mármint ilyen nagyobb horderejűt ?

    előzmény:
    Vivien07 (16503)
    2010-01-04  19:24
  50. 2010. január 4. 19:2916504.
    Elfelejtettem az előbb, hogy vizet úgy feliratozol, hogy ráírod, hogy miként funkcionál? Én egyszer ragasztottam egy palackra egy cicis képet. Lehet kéne megint csinálni, csak akkor én is írnék alá valamit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916985 (16502)
    2010-01-04  19:07
8 9 10 11 12

Címlap

top