Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Boldog párkapcsolatok!

Mirza
Létrehozva: 2005. június 13. 12:23
Azért indítom ezt a topikot, mert már elegem van a sok siránkozós, más pasiját (el)szeretős, elhanyagolt háziasszonyos, munkahelyen kollegára kacsingatós, kedvességet szerelemnek nézős topikokból! Itt az ideje (az "Örüljünk a párunknak!" c. topik mellett), hogy azok szólaljanak meg, akik boldog, normális párkapcsolatban élnek (ezalatt nem a szeretőket értem)!
  1. 2013. Április 24. 09:0821351.

    Meggyászoltad? Ez aranyos:-)

    Az unatkozást persze átvitt értelemben gondoltam, Lizának is ezt szoktam írni hihi.

    Akkor már nem jársz angolra?

    Én nagyon örülök, mert a csoport, amiben vagyok nyáron is akar járni, így nem marah ki holtidő mikoris elfelejtenék mindent:-)...ha már egyszer rászántam magam, legalább egy erős alapfokot tanuljak meg.

    előzmény:
    ZITIMI (21350)
    2013-04-23  16:43
  2. 2013. Április 23. 16:4321350.

    Persze, hogy nem unatkozom:) én olyat soha nem csináltam még:))) egyszerűen elképzelhetetlen számomra az unatkozás. Olyan volt már, hogy valamit meguntam, vagy unalmasnak éreztem, de az mindig egy valami történéshez, vagy állapothoz kapcsolódó, konkrét dolog volt. A nagy-általánosságban-unatkozom érzés számomra ismeretlen:))))

     

    Én a paradicsompalántákkal jártam így, már kb. két hete kitettem őket az erkélyre, kicsit meghökkentek, de aztán nagyon szépen kezdett a legtöbb magához térni. Amelyik nem bírta, azt kicsit meggyászoltam, de szerencsére a maradék annyira erős, egészséges palánta lett, hogy nem bánom egyáltalán. Tavaly, emlékszem, hogy a sütőtökről azt hittük, hogy elfagyott, de valami hihetetlen erővel újra talpra álltak:) szerintem a cukkini is élni akar már és nincsenek annyira hidegek éjszaka. Legalábbis felénk biztosan nincsenek:)

     

    előzmény:
    LondonEye (21349)
    2013-04-22  11:38
  3. 2013. Április 22. 11:3821349.

    Hát szia:-)

    Látom nem unatkozol, de azért ránk is maradjon időd, mert aztán elkezdünk aggódni miattad...

    A nagy számok törvénye alapján a sok közül csakcsak leesik egy állás neked is, elvileg ideális vagy: nem készülsz GYES-re, nincsenek kis gyerekeid, nagy a gyakorlatod...

    és itt a kert-szezon, most aztán kiélheted vágyaidat:-)))

     

     

    ....én is kiéltem szegény cukkinipalántáimon: kitettem tegnap hogy szokják a kinti létet, kapjanak igazi napot, nem azt, amihez az ablak mögül jutnak....csak épp elfelejtettem bevinni éjszakára őket...remélem, nem fáztak nagyon.

    előzmény:
    ZITIMI (21348)
    2013-04-20  17:39
  4. 2013. Április 20. 17:3921348.

    Sziasztok, szégyellem magam, hogy így eltűntem, de sajnos kétszer is elszállt egy-egy hozzászólásom írás közben, mert akárhányszor ide akartam írni, mindig éppen közbejött valami. Vagy a lányom lépett ide és mondta a magáét, vagy megérkezett a férjem és véletlenül bezárta a már megírt hozzászólás ablakát, szóval kalandosan nem tudtam hozzászólni a kedves kis bejelentkezéseitekhez, bár olvasgattam időnként őket.

     

    Jól vagyok, bár igazán nincs semmi konkrét jó hírem. A lehető legtöbb helyen ott van már különféle ajánlásokkal, levelekkel, ismerettségekkel megtámogatva az önéletrajzom, de még semmi komoly, konkrét szerződésajánlatot nem kaptam. Lassan kezdek teljesen lelazulni, mostanában kezdett el igazából hiányozni a munka. Igaz, eddig volt az angolozás és folyamatos munkát ad az a sok levél és pályázat, amit megírok. Hihetetlen, de szinte minden nap találok két-három megpályázható állást, göngyölítem fel a kapcsolataimat, szóval nagyon igyekszem. Van most egy kisebb meló, ami beindult, de még nem tudom, mennyire lesz komoly és még az állomállás sincs elveszve:) nagyon reménykedem.

     

    Sarudon felújíttattuk a ház mögötti sufnit, mert teljesen meg volt már rogyva az egyik fala, veszélyes volt, hogy magával rántja a tetőt. Ki lehetett volna dúcolni, toldozni-foldozni, de az nem az igazi. Szerencsére a férjemnek kifizettek egy nemvárt jubileumi összeget, amit teljes egészében ráfordítottunk, meg még egy picit - így készen lett, szép lett. Olyan, hogy ha ügyesen elpakolunk, akkor még sátor helyett is használható plusz kis szükségszállásként nyáron.

     

    Sok olyan dolgot megcsinálok itthon, amire eddig nem volt időm, folyamatosan tevékenykedek, pakolgatok, főzök-sütök. Sajnos ez az utóbbi rajtam is meglátszik, pár kiló felszaladt, most próbálok megszabadulni tőle. Élvezem én is a napsütést, hogy nem kell már fűteni és hogy sokat nyitva lehet az ablak. Szinte érzem-hallom, ahogy nyújtóznk a falak is és kiszusszanják a téli bezártságot.

     

    Sok mindenen gondolkozom, nekem is eszembe jutott olyan is, hogy önállósítanám magam, de abban azért nagyon sok a bizonytalanság. Voltam már vállalkozó, cégtulajdonos... Nagy a rizikó és ott is csak rengeteg munkával lehet jól kijönni a buliból.

     

    Ígérem, igyekszem hamarabb jönni legközelebb:) sokkal hamarabb! :))))

     

     

  5. 2013. Április 20. 17:1121347.

    Szijja:-)

    Tegnap a karácsonyos topicból taliztunk néhányan, ma az eperágyás feltárása van a programban, és holnap is a kert. Jaj, annyira gyönyörű minden, el se hiszem:-)

    Nálatok szinte minden második hétvégére esik valami ünnepelnivaló:-)

    Énis gondolok Zitimire, remélem, alakulnak a dolgai.

    előzmény:
    Liza (21346)
    2013-04-19  11:02
  6. 2013. Április 19. 11:0221346.

    Sziasztok!

     

    Ki hogy érzi magát ebben a gyönyörű napsütéses időben? Én jól:)

     Igaz be vagyok zárva, de ha kinézek akkor is jobb mint mondjuk 2 héttel ezelőtt.

     

    Köszönöm kérdésed, remélem nem kiabálom el, most mindenki jól van.

    Holnap megyünk a lánykám szülinapjára, estére kreálok egy tortát neki:)

     

    Kinti parti lenne, remélhetőleg engedi az idő.

     

     

    Nektek mi a program?

     

    Zittimi: Olyan rég hallottunk rólad:( Remélhetőleg minden rendben.

     

     

    előzmény:
    LondonEye (21345)
    2013-04-11  10:23
  7. 2013. Április 11. 10:2321345.

    Én már most sem fázom, olyan szépen süt a nap:-)

    Reménykedem, csak kikerülnek az ablakból a palántáim egyszer.

     

    Hogy vannak a kicsik-nagyok-közepesek?

    előzmény:
    Liza (21344)
    2013-04-11  09:52
  8. 2013. Április 11. 09:5221344.

    Lassan már azon vesszük észre, hogy a repülőkről netezünk, mert többet leszel fent mint lent:)

     

    Azért abban már én is reménykedem, hogy júniusba én sem fogok fázni még ha nem is repülök:)

     

     

    előzmény:
    LondonEye (21343)
    2013-04-11  08:31
  9. 2013. Április 11. 08:3121343.

    Csak vicceltem a kitalálóssal, de az tény, hogy a londonon kívül van mégegy repülőjegyem, amit júniusban fogok felhasználni, de nem ugyanoda:-)

    És fázni sem fogok, az is biztos:-)

    előzmény:
    Liza (21342)
    2013-04-10  11:47
  10. 2013. Április 10. 11:4721342.

    Hát azért nem szólok, mert még másért számolsz visszafele:) De ha kinézek akkor igazi téli idő van. Most is esik az eső, nem is akárhogyan.

    Ma is túlöltözött vagyok:(

     

    No akor most mit is kell kitalálnunk? Semmi segítséget nem kapunk? Mit is kell "találgatnunk"? hogy mikor vagy, hogy miért?

     

     

    előzmény:
    LondonEye (21341)
    2013-04-10  09:27
  11. 2013. Április 10. 09:2721341.

    Nemnem:-), azt csak akkor mondom el, ha Londonból visszajöttem

     

    naggyon csini lehetsz, és nem olyannak ismerem a párod, (így távolból, de sok év után), hogy elfelejtené amibe belekezdett:-)))

     

    én egymás után 2 csizmámat dobtam ki az özönvíz miatt, annyira átáztak, a lábam meg lefagyott, mire hazaértem , kész csoda, hogy nem lettem beteg

    az a csizmám, ami pénteken beázott, még ma se volt száraz...

     

    jaj, hát miért nem szólsz, hogy nem tájékoztatlak: 258

    előzmény:
    Liza (21340)
    2013-04-09  09:35
  12. 2013. Április 9. 09:3521340.

    Tudod nem akarok dicsekedni de dátumokban jó vagyok:)

     

    Már egyszer leírtad:) 05.30-tól 4 nap:) Naaaaa???? Jól emlékszem?

     

     

    Jót mosolyogtam, hogy tisztába van a lányod a szépségével:)

     

    Remélem, hogy tényleg nem fogok megfázni. Tegnap alulöltöztem, ma meg???? Kedves párom ha hozzáfogna valamiért, hogy kicsomagoljon el is felejtené, hogy mit akar mire a végére ér:)

     

    Áprili 9-én Csizma benne két zokni, egy hosszú újju póló, egy vastagabb, egy még vastababb és egy mellény:(

     

    Jahh nadrág is van rajtam:)

     

    Hát ennyi. Emiatt 5 perccel előbb kell keljek:) Tegnap hamar lefeküdtem mert még a meleg lakásba is fáztam.

     

     

    előzmény:
    LondonEye (21339)
    2013-04-09  08:57
  13. 2013. Április 9. 08:5721339.

    Szijja

    énis sálban vagyok itt bent, de azért több van 10 foknál, remélem, nem betegszel meg!

     

    Lányom jól elvan a suliban, épp ma reggel mutatott egy neszeszert, amit varrt, zippzáras, belül bélelt, több zsebbel, annyira gyönyörű. Nagyon élvezi a varrást.

    Szépnek szép, sajna tudja is magáról:-)))

    Párom lába fáj, épp hétvégén néztem, hogy a pólya vagy mi az amit körbeteker a lábán, mennyire megnyomja, mondtam, vegyünk gyógyharisnyát. Remélem, nem felejti el.

     

    Én bizony jól vagyok, köszönöm kérdésed, van egy újabb repülőjegyem:-), de ezt hagy mondjam csak azután, ha visszejöttem Londonból... addig találgassatok

     

    a húsvét eltelt, annyira reménykedtem egy kis kertben, de csak megázhattam vagy megfagyhattam volna, így a picurt se tudjuk elhozni....remélem a jövő hét vége már alkalmas lesznémi kintlétre

     

    Zitimit énis hiányolom...

    előzmény:
    Liza (21335)
    2013-04-08  14:27
  14. 2013. Április 8. 16:1521338.

    Úgy biztos jobban megy a munka.:)

    Neked is szép napot!

    előzmény:
    Liza (21337)
    2013-04-08  15:05
  15. 2013. Április 8. 15:0521337.

    Lehet akkor magukkal vitték a lányokat is:)

    Mi meg ittmaradtunk:(

    E van

     

    Szép napot Neked:)

     

     

    előzmény:
    tockos (21336)
    2013-04-08  14:55
  16. 2013. Április 8. 14:5521336.
    Azt nem tudom, de a fiúk a bányában dolgoznak.:)
    előzmény:
    Liza (21335)
    2013-04-08  14:27
  17. 2013. Április 8. 14:2721335.

    Lányok merre vagytok?

     

    Zittimi: Alakul már valami munkaügyileg?

    Húsvétról nem írtál semmit, pedig biztos volt mozgás kicsiny családod körül.

    Vagy lent voltatok Sarudon? Mindegy ott is volt húsvét:)

     

     

    LondEye: Képzeld a hétvégén az jutott eszembe, hogy rég kérdeztem a kicsi lányról? Hogy érzi magát most a suliba? Mi van vele? Nagyon nagy lány már?

    Nagyobbikod? 

    Férjed lába hogy van?

    Na és Te?

    Nálatok hogy telt a húsvét?

     

    Én még mindig fázom, mostmár csak a tavaszban bízhatom. Nagyon ígérek remélem hamarosan jön is, nem fagyok karikára. Húsvét óta nincs fütés sztem már csak ősszel lesz.

     

     

     

     

  18. 2013. Április 2. 09:3021334.

    Igen-igen, de tudnék még többre, de most ez is elég lenne, de gondolom nem vagyok ezzel egyedül.

     

    Képzeld itt fagyok meg. 10 fok van az üzletben. Nincs fűtés:( A szén amit hoztak vízes,nem gyulladt meg (közös fűtés van a presszóval) azaz lenne. Most elmentek a szomszéd városba, onnan hozattatnak, de nem biztos, hogy szívügyüknek tekintik, hog yvelem együtt egy páran megfagynak, így délnél előbb tuti nem lesz változás:(

     

    Tegnap utolértem magam, vasaltam is, pihentem is. Jó volt.

     

     

    előzmény:
    LondonEye (21333)
    2013-04-02  09:23
  19. 2013. Április 2. 09:2321333.

    úúúú, ez durva...

    egyáltalán nem fáztam ma reggel se a téli csizmámban és a téli kabátomban...melegem majd akkor lesz, ha a fűtés számlánkat meglátom

     

    valami ilyesmire vágynál? ---------->

    előzmény:
    Liza (21332)
    2013-04-01  16:25
  20. 2013. Április 1. 16:2521332.

    Jahh elfelejtettem, hogy akár ez a kép a mi udvaronkon is készülhetett volna ma. akkora pelyhekben kezdett el hullani a hó, hogy a háztetők fehérek lettek, utána azért ez elolvadt, de tényleg érdekes egyben elszomorító, hogy már a fáknak kellene virágozniuk és a kipattanty gyümölcsfák rügyei odalettek:(

     

     

    előzmény:
    Liza (21331)
    2013-04-01  16:24
  21. 2013. Április 1. 16:2421331.

    Igen-igen meg vagyok én is.

     

    Ma nem dolgoztam agyonra magam, de azért megjegyezték, hogy nem bírok magammal, üljek már le:)

     

    Azért összetgyültünk jót beszélgettünk. Tegnap a nagylányom volt itt népes kis családjával, ma csak hármasban voltunk. Középsőm talizik még ma a barátnőjével, és tovább csökken a létszám.

     

    További szép napot nektek:) 

    előzmény:
    LondonEye (21330)
    2013-04-01  08:04
  22. 2013. Április 1. 08:0421330.

    ÓÓÓ, hát Liza is előkerült :-)

    örülök a jó forgalomnak, a mai világban ez nagy szó, akármennyire is jó helyen vagytok

     

    hozzánk ma jönnek anyukámék, de tegnap már kicsit készültem, és sokat lazítottam

  23. 2013. március 31. 19:0021329.

    :) nyújtózkodnak már a paradicsompalántácskák is:) Háromféle paradicsomot nevelgetek, sárga, körtealakú koktélparadicsomot, mandulaparadicsomot és közönséges paradicsom-paradicsomot. A húsvétolás jól telik, picit kiengedek, nem engedem, hogy nyomasszanak a félelmeim, amik azért gyűlnek, gyűlnek... De abban reménykedem, hogy letudom őket.:)

     

    Mindenkinek nagyon fincsi húsvétolást és SOK KEDVES locsolót holnapra! :)

     

    előzmény:
    LondonEye (21327)
    2013-03-30  15:04
  24. 2013. március 30. 19:1921328.

    Naaaaaaaaaaaaaaaaaaa idejutok már én is.

     

    Én is kívánok kellemes ünnepeket mindannyiótoknak szeretteitek körében:)

     

    Ma 14-ig dolgoztunk a lánykával. Ő kidőlt, nekem még tartanom kellett magam. Sokkal jobb volt a húsvét mint a karácsony forgalom szempontjából. Kellett talpalnunk ez biztos, de ezért vagyunk.

    Nekem az utam egyből a konyhába vezetett. Káposztát töltöttem, krumplisalátát csináltam, húst töltöttem és gyümölcssalátát. A húst a férjem bepácolta, ő fogja kisütni holnap ebédre, és mgé húslevest is csináltam. (Tudom nekektek nem ez a finomság, de nekünk megteszi:) )

     

    Holnap délig dolgozom, hétfőn nem.

     

    Puszi mindenkinek 

    előzmény:
    LondonEye (21327)
    2013-03-30  15:04
  25. 2013. március 30. 15:0421327.

    Nektek is, Lizának is, és a többieknek az inkognitóban

     

    kérem szépen azt a 3 cuki nyuszit!!!

    előzmény:
    ZITIMI (21326)
    2013-03-29  18:44
  26. 2013. március 29. 18:4421326.

    A Tower-be járok, amelyik a Bajcsy-n van. Kuponos fizetéssel, így 70 %-os kedvezmnyem volt. A tesztem 78 %-os lett, ami nem rossz, de a tanár szerint is, szerintem is lehetett volna jobb. Igyekszem.:) Ma írtuk a következőt, kíváncsi vagyok, ez milyen lett:)

     

    Én a lányommal szoktam néha angolozni, mi kb. egy szinten vagyunk, így néha dumcsizgatunk:) de ritkán van sokat itthon :( sokat táncol (hip-hop) és sokat pasizik....

     

     

    Boldog Húsvétot Kívánok Nektek!!!! :)

     

    előzmény:
    LondonEye (21325)
    2013-03-27  09:28
  27. 2013. március 27. 09:2821325.

    Na mostanában már nem tudnál ilyen fotót csinálni, amin ennyi a zöld...

    Hova jársz angolra?

    Jaj, azok a tesztek...nagyon beugratósak tudnak lenni! Ma osztják ki az enyémet, hát kíváncsi vagyok, és ma szóbelizem is...otthon olyan jól megy, mikor a páromnak mondom, de ha stresszhelyzetbe kerülök, annyi nekem.

     

    Úgy tűnik, készültél arra, hogy kettesben nyugodtan beszélgessetek a pároddal, de nemigen jött össze...

     

    Nekünk új közös programunk van: az angol. Ő is jár, hetente mostmár 3x, többet tud nálam, így minden este átbeszáljük a leckémet vagy mást. 

    Mostanában a feliratos filmek is sorra kerülnek hétvégén, és ezekből is többet kéne néznem, mert az írásbelin volt hallás utáni feladat, és az nem nagyon ment.

    előzmény:
    ZITIMI (21324)
    2013-03-25  19:33
  28. 2013. március 25. 19:3321324.

    Szombaton délután leszaladtunk Sarudra, de csak jöttünk-mentünk, mert a sufnit renoválják mesteremberek és megnéztük magunknak a melót. Meg persze a férjem el akarta hozni az ottfelejtett lakáskulcsát:))) picit tudtunk beszélgetni, br még mindig csak éppenhogy... hazfléjövet kaptunk egy defektet, az elfújta a gondolatokat másfelé. De rendben hazaértünk, minden OK, csak a beszélgetésre nem maradt igazán szufla. Tegnap a nővéremmel pakolgattam anyunál, meg mostam, vásároltam, készültem az angolra. A teszt nem sikerült annyira jól, mint ahogy számítottam, bár nem kell nagyon szégyellnem magam, rosszul sem, 78%-os lett. Többet kellene gyakorolnom..., de annyi minden másra is kel az idő:)

     

    A melóról egy szemléltető fotó (nem kicsi...) és néhány koratavaszi hangulat a Tisza-tó partjáról.

     

    előzmény:
    LondonEye (21323)
    2013-03-22  08:46
  29. 2013. március 22. 08:4621323.

    Megértelek, az angol nagyon jó ötlet, leköt időt és energiát, és még hasznos is.

    Mi hétfőn írásbelizünk és szóbelizünk, most van a tanfolyam félideje. Egy zabszem se fér a ....be, mert csak a szóbeli áll 4 részből...

     

    Húsvétra terveztek valamit? Vidéki kiruccanást a kisházba?

    előzmény:
    ZITIMI (21322)
    2013-03-21  21:43
  30. 2013. március 21. 21:4321322.

    vagyunk, vagyunk, csak nem volt energiám írni. Hirtelen annyi gépelnivalóm-tennivalóm akadt és az angolba is eléggé belehúztunk, hogy nem sikerült rávennem magam a csacsogásra.:) Jól vagyok, bár elég hullámzóan. Még nincs semmi konkrétum, de tudom, hogy menni fog, mindent megteszek annak érdekében, hogy menjen. A férjemmel megegyeztünk, hogy még két hét angolra beiratkozom. Most kicsit a holnapi dolgozatra kell koncentráljak, aztán hajrá:)

     

    Igyekszem hétvégén kicsit bővebben írni.

     

  31. 2013. március 18. 15:0021321.

    hahoooo

    sőt: Ho-Ho-Hooooo :-)

    hol vagytok?

     

    csakis Liza kedvéért: 281 

    node nekem van egy másik visszaszámlálóm is, ami 73-at mutat

  32. 2013. március 12. 11:5321320.

    Ó, anyukámnak rég nem volt ilyen vidám a hangja, mint most, hogy már megvan a repülőjegy és a szállásunk is, közel a lyányhoz.

     

    Hááát, a párom lassan halad a gyógyulás útján...

     

    Iszonyat nagyon a palánták, úgy 2 centisre becsülném őket:-), már a cukkinik is kin vannak, csak a paprikát nem látom még.

    Ezek az anyukák, látod, mindíg gondoskodnak a folytonosságról... gondolom, mennyi szeretettel ülteted majd el a magokat.

     

    Ó, igen, a lecke:-)

    előzmény:
    ZITIMI (21319)
    2013-03-11  17:55
  33. 2013. március 11. 17:5521319.

    Ügyes leszel és anyukádnak is biztosan nagy élmény lesz. hogy láthatja a nagylányt abban a messzi világban:) nem csodálom, hogy annyira várod..:))) 

     

    Férjedurad hogy van? Jobban van már a lába, kezd rendbejönni? Mekkorák a paradicsomok, mennyien vannak?:) Képzeld, én találtam anyukám által eltett sárga, körtealakú paradicsom-magot, azt mindenképp elvetem, még benne vagyok az időben. Nagyon szerette és eltette....) most így, nekünk...:)

     

    Levibabát megtaláltam az iwiw-en, de Crisát nem, igaz, ott is valamikor januárban járt, de írtam neki néhány sort, hátha megtalálja:)) De ha valaki nem akar, vagy nem tud jönni, akkor az sem baj. A legjobbakat kívánom mindenkinek és remélem, azóta is nagyon boldogan élnek párjukkal. Úgy, ahogy tervezték, ahogy szerették volna mindig is...:)

     

     

    Az interjút én is várom, nem biztos, hogy agyon akarom magam törni egy könyöklős helyen.


    Ma volt az első angol órám, nagyon tetszett, jól esett egy kicsit diákoskodni. Helye, kedves tanárnőnk van, épp jó méretű csapat, úgyhogy szívesen megyek holnap is. Megyek és elkészítem a házi feladatom...:)))))) Mókás, ugye?????

     

     

    előzmény:
    LondonEye (21318)
    2013-03-10  19:27
  34. 2013. március 10. 19:2721318.

    Ez az bizony, anyukámmal kettesben. Nem sok idő, de ez is valami. Nagyon várom!

     

    Kíváncsian várom, mit mondasz az interjúról, egy ilyen helyen ugyan kis léptékben, de biztos sok mindent meg tudnál valósítani, és talán nem baj, hogy nem halsz bele közben.

     

    Igen, Crisa olyan szeretnivaló csaj, sztem Levibabával tartják a kapcsolatot.

     

    előzmény:
    ZITIMI (21317)
    2013-03-10  18:53
  35. 2013. március 10. 18:5321317.

    Jajj, csak nem?....:)))) E miatt gyakorolod az angol nyelvet, ugye? :))) Anyukád is megy? Ez az az utazás? :))

     

    nekem holnap indul az angol tanfolyam, már várom, mert jó, jó a pihenés, de nem szeretem ennyire túlzásba vinni:) nem tehetek róla, én ilyen vagyok:)))

     

    Egy helyről, ahova elküldtem az önéletrajzom visszahívtak, hogy menjek be elbeszélgetésre. Igaz, ez nem álmaim állása, de kisülhet belőle jó dolog is. Egy kisebb, családias vállalkozás üzletének vezetése lenne a feladat, olyan területen, amit ismerek jól ügyfél oldalról.:) Jó érzéssel megyek oda, ha tetszik, nem kéretem magam.:) Szeretek dolgozni, szeretem, ha hasznomat látják és talán nem is baj, ha nem olyan nagy céghez megyek dolgozni, mint ahol eddig voltam.:) Talán kisebb a stressz és több saját ötletet meg lehet valósítani:) Meglátjuk, nem iszom előre a medve bőrére, de legalább egy ilyen élményem is van:)

     

    Crisára már én is sokszor gondoltam mostanában, olyan kedves volt, Levibabával különösen sokat beszélgettek, de elmaradtak :( Rá is kukkantok az iwiw-en, ott sokkal aktívabb volt annak idején is. Ha vannak hírek, majd mesélek Nektek is:)

    előzmény:
    LondonEye (21316)
    2013-03-08  20:19
  36. 2013. március 8. 20:1921316.

    Oóóóó, fölteszek egy találós kérdést, hangszórót kap, aki kitalálja:

    hová utazom én május 30-án reggel 6-kor?

  37. 2013. március 8. 17:1021315.

    feketedemon

    és 2008-ban találtam vele beszélgetést, csak "törölt felhasználó" van a neve helyén

     

    azért büszke vagyok magamra, hogy megtaláltam:-)

    jaj, olyan beszélgetéseket olvastam:-)

    pl. neked gratuláltak február 1-jé, és valaki talán kérdezte hogy nekem is aznap van-e

    erre te azt írtad, hogy ekem aznap "fitneszprogramom van", mert ki kell takarítanom az odút, hogy ki tudjak bújni:-)

    előzmény:
    Liza (21314)
    2013-03-08  13:33
  38. 2013. március 8. 13:3321314.

    Na erre mostmár én is kiváncsi vagyok. Nem rémlik semmi:(

    Lehet én nem is voltam abban az időszakban, vagy Ő volt 1-2 napig ahogy oly sokan

     

    előzmény:
    LondonEye (21313)
    2013-03-08  13:28
  39. 2013. március 8. 13:2821313.

    Neeeem....de esküszöm megkeresem....

     

    újságíró volt és régóta otthon volt mert nem kapott munkát

    volt egy fia is, elvált, talán 2x is....és talált valakit akivel az esküvőt tervezték, aztán talán hónapok múlva beköszönt hogy megvolt az esküvő, és talán mintha valamilyen külföldi nászút rémlene...

    talán Leányfalun lakott vagy arrafelé

    előzmény:
    Liza (21312)
    2013-03-08  11:06
  40. 2013. március 8. 11:0621312.

    Ksm? boszi 19? Csí?

     

     

    Wandaa? Kezdetekkor volt

     

     

    Tudod kire gondolok mindig aggódva??? Noemi72-re Ő is olyan kedves kis teremtmény volt és egyik napról a másikra tűnt el. Ő külföldön volt (talán Svéd országba) Nem tudom mi történthetett vele?

     

    előzmény:
    LondonEye (21311)
    2013-03-08  09:22
  41. 2013. március 8. 09:2221311.

    Rá is szoktam gondolni, de nem...vele még crisa előtt leveleztünk

    valami boszis neve volt...

     

    Köszönöm, sokkaljobban, bár a teljes gyógyulástól még messze. De nem baj, van időnk:-)

     

      Boldog nőnapot lányok!

     

    előzmény:
    Liza (21310)
    2013-03-08  09:10
  42. 2013. március 8. 09:1021310.

    Crisa??? Szenttodhárd? Két kis fruskája van? (Szöszi a nagyobbik) Tűzoltós lagzija volt?

     

    Rá gondoltál?

     

     

    Bizony elég sokan voltunk, elmaradoztak, hogy mi az oka?????

    Ők tudják. egy ideig "kiabáltam" mindenkinek, aztán úgy döntöttem, hogy ami nem megy nem kell erőltetni

     

     

     

    Férjed hogy van?

     

     

    Zittimi: Rád fér egy kis pihenés, bár ez csak akkor lenne igazi pihenés ha tudnád, hogy ha vége a munkanélkülinek már vár egy biztos állás:) (persze szerintem most nincs ilyen)

     

     

    Szép hétvégét mindenkinek

    előzmény:
    LondonEye (21309)
    2013-03-07  21:42
  43. 2013. március 7. 21:4221309.

    Még jó, hogy nem alapoztál arra a 6 órás dologra...

     

    Tudod ki jutott most eszemne? Évekkel ezelőtt volt egy levelezőtársunk,

    valahol tán a Duna mellett lakott, sajnos nem talált munkát, de esküvői hírek rémlenek utoljára....Liza biztos tudja kire gondolok. Mi lehet vele?

    És a többiekkel, akik sajna kikoptak ezért vagy azért.

     

    Képzeld, tegnap a párom megkérdezte, mit kérek nőnapra...ilyen még sose történt 21 évünk alatt:-) Általában aznap esik le neki a tantusz, mert azért ő régi vágású, és bár fölvette a Valentint is a megtartandók közé, nőnapra is kapunk mindíg egy kis csokit, és egy rajzolt virágot:-)

    előzmény:
    ZITIMI (21308)
    2013-03-07  17:35
  44. 2013. március 7. 17:3521308.

    Április közepéig tart a munkaviszonyom. Addig kellene valami újat találni:) vagy megyek munkanélkülinek egy kicsit, vagy megoldjuk a férjem Bt-jével. Bevételre sajnos szükségünk van, mert nagy a család rezsije, de ezt gondolom nem kell bizonygatni.

     

    A hatórás állás végül konkrétan nem jött össze, az a lány, akinek a helyére kerestek meggondolta magát és mégsem ment el a cégtől, így csak egy megbízásos meló lesz belőle. De valahol-valahogy nem is bánom. Mindenesetre még mindig türelem:)...türelem és ügyeskedés:))))

     

     

     

    előzmény:
    LondonEye (21307)
    2013-03-07  14:54
  45. 2013. március 7. 14:5421307.

    Egy laptop mindíg jó:-)

    meddig tart a felmondási időd?

    előzmény:
    ZITIMI (21306)
    2013-03-06  10:36
  46. 2013. március 6. 10:3621306.

    :) kijöttem, aláírtam a papírokat, de a HR-en azt mondta a Gizike, hogy ráérek április elején leszámolni, így nem keringek ma mégsem a leszerelő papírokkal. A kedvenc laptopomat még több mint egy hónapig használhatom...:) Persze, nem ez a lényeg benne, de ennek örülök, sok nehézségen át tud segíteni még:)

     

    Jó érzés most bent lenni, olyan jó, hogy nincs bennem semmi tüske, semmi rossz:) furcsa, de tényleg így van...:)

     

    Szuper kis paradicsomokat vetettél, biztosan nagggyon fincsi termést fogsz szüretelni róluk:))) jó, hogy ilyen ksi aktívak! :)))

    előzmény:
    LondonEye (21305)
    2013-03-06  09:57
  47. 2013. március 6. 09:5721305.

    Jaj, no, hát a világon senki nem várja tőled, hogy egyfolytában jókedvű legyél...

    végülis a bizonytalanság akárhogy is, de ott van a mélyben.

     

    Képzeld, az első 2 picinyke paradicsom kidugta a fejét ma reggelre, hát olyan boldog voltam!

    előzmény:
    ZITIMI (21304)
    2013-03-05  15:10
  48. 2013. március 5. 15:1021304.

    Ebben igazságod vagyon:) természetesen nem áztattam és nem ültettem el a magokat, egyszerűen nem volt rá energiám. Valahogy mégsem egyszerű nap, mit nap jókedvűnek lennem....:) De valóban sokszor láttam paradicsompalántákat árulni a Sarudi nagybolt mellett, lehet, hogy idén ezt a megoldást választjuk.:)

     

    Ez az angol könyv annyira jó, már oly sokszor hallottam dícsérni és nagyon nem árt, ha megvan nekem itthon. A nyomtatás nekm is esezmbe jutott, de aztán letettem róla. Mindenesetre a bolt sem igazolta még vissza a megrendelést...:) most nagyon sokszor kell nagyon türelmesnek lennem. nagyon elegem van belőle..., de csinálom, kitartok, csak néha huncutul nehéz...

     

    előzmény:
    LondonEye (21303)
    2013-03-05  08:55
  49. 2013. március 5. 08:5521303.

    Hűha, az napi 5 óra nyelvtanulás+ otthon....

    én őszintén szólva kinyomtatom itt a nyelvkönyveket:-)

     

    Nem hinném, hogy bármiről lemaradtatok a paradicsommal kapcsolatban, sőt talán ott vidéken fillérekért be is tudnál szerezni palántát...

    előzmény:
    ZITIMI (21302)
    2013-03-04  17:42
  50. 2013. március 4. 17:4221302.

    A hatórás melóra még nem bólintottunk rá véglegesen, ma próbáltam elérni a pasit, de nem sikerült, viszont megnyugtatott, hogy nemcsak nekem, a kolléganőjének sem. Szóval, nem bólintottunk. S amire még várok, az közbeszólhat... 

     

    Az angol nyelvtanfolyamom - 50 órás, kéthetes, intenzív - március 11-én kezdődik, azt mindenképp végigjárom. Ahhoz kell egy könyv, az egyik Headaway, munkafüzetestől. 7000 Ft-ért mondta a kislány a nyelviskolában, de én 5600-ért megtaláltam a neten. Bocsi, ha kicsit kapkodtam..:)

     

    Remélem, így minden világos:)

      

    Ma kicsit nyűgöske voltam-vagyok, de gyorsan csináltam magamnak egy kis kókuszos habcsókot, az mindig megvigasztal:))) Tudom, nem a legtisztességesebb módja a vigasztalódásnak, de így sikerült....)

     

    Drága párommal szerettük volna a paradicsomokat elültetni, de kiszaladtunk a tegnapi napból, ma pedig egyszerűen nem volt rá türelmem. Mindenesetre ma este beáztatom a magocskákat, hogy holnap mindenképp beültetgessem őket a földbe, ne legyen kibúvó:)

     

     

    előzmény:
    LondonEye (21301)
    2013-03-04  14:28

Címlap

top