Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. augusztus 19. 19:38272301.

    Picivirág, ugy néz ki, hogy nincs benne részem. Eddig udvariasan vártam, meg türelmesen. Holnap rácsöngök. Még jó
            hogy azt mondtam, ráér, jó az a szeptember közepe is....  És még nem mondtam neki, hogy kinéz nekik egy október
            végi festés is, lányoméknál. (kinéz?? hm.)


    Macsi, legalább ott elkészültek. Hurrá!


    Jó éjszakát Nektek, keresek vmi filmet.

    előzmény:
    Picivirág1 (272298)
    2017-08-19  18:57
  2. 2017. augusztus 19. 19:26272300.

    Én filmet nézek most. 


    elromlott az idő nálunk, kicsit csepergett az eső, de igazán,csak hűvös lett. 


    Közben várom haza a gyermekeimet és Bencét, megnézték  hol is van a kollégium Győrben.Épp most értek haza.

  3. 2017. augusztus 19. 18:58272299.

    Évi köszi a képeket. Rustot látni mindig jó. Mindig más arcát mutatja. Megyek szeptemberben. Akkor talán már ősziesek lesznek a dekorációk.


    Nálam már du. 2-kor végeztek is. 4 neki ugrottak és dolgoztak mint a gép. 

    előzmény:
    007eva (272297)
    2017-08-19  18:34
  4. 2017. augusztus 19. 18:57272298.

    Szervusz Éva!


    Én meg gondolam rád..bizosan jöttek a mesterek, már neki is ugrottak...szóval lehet, csak álmodtam. Akkor jó várakozást...egyszer majd csak oda érnek. Amikor én festettem , májusban, még ősszel megbeszéltem a festővel, kaptam is rá kedvezményt, hogy ilyen időben szólok. Percnyi pontossággl meg is jelent. Ilyen csodák is vannak. Legyen része benned!


    Mára búcsúzom. 

    előzmény:
    007eva (272297)
    2017-08-19  18:34
  5. 2017. augusztus 19. 18:34272297.

    Ne facsarodjon a szived, visszajönnek. Ha érdekel a gyülekező, ugye csak repjegy kell hozzá, meg szállás Isztanbulban. Európai, vagy az ázsiai parton gyülekeznek, vagy mindkét helyen? Annyian vannak, hogy ez elképesztő.
    Majd tavasszal lesz érdekes, mikor lesitek az első visszaérkezését. Jó volt az idén is várni.
    Ne sirj, szamóca! /// Hozzád legalább jönnek az aknások, mi meg várjuk a festőt, du-ra mondta, mondta, mondta. Várunk, várunk. (kiváncsi vagyok: rácsörrentés nélkül is jön? bár du. elmult.)
    Most vigasztaltalakám.
    (ez mind Ruszton van)

    előzmény:
    macska54 (272280)
    2017-08-19  04:50
  6. 2017. augusztus 19. 18:03272296.

    Én pihenőben vagyok...varrogatok, közben hallgatom a tv-t. Most jólesik az üldögélés. Közben elkalandoznak a gondolataim, aztán néha ide is nézek, csetelek a lényommal. 

    előzmény:
    macska54 (272295)
    2017-08-19  17:02
  7. 2017. augusztus 19. 17:02272295.

    Hú de csend van. Hol vagytok jánykák?

  8. 2017. augusztus 19. 13:24272294.

    Jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó. 

    előzmény:
    Picivirág1 (272293)
    2017-08-19  12:39
  9. 2017. augusztus 19. 12:39272293.

    Macska!


    Menjünk oda jövő ősszel "osztály kirándulásra"elkezdem gyűjteni az aprót...szólok a "Kisvakondnak" hogy csapjon a kezemre ha ki akakarok venni pénzt belőle.

    előzmény:
    macska54 (272292)
    2017-08-19  12:29
  10. 2017. augusztus 19. 12:29272292.

    Hát ezért szomorú a szívem.  Most már több százezren van úton. Ma egy kicsit meghaltam. Még kb egy hétig így fog menni. Sorra osszák meg a Törökök a felvételeiket. Micsoda látványban van részük. Nagyon irigylem őket. Muszáj az életben egyszer látnom egy ilyet helyszínen.


    Bocsánat, akit nem érdekel ugorja át.  

  11. 2017. augusztus 19. 12:04272291.

    Sziasztok!


    Borsikánk elment, remélem nem éri semmi baj.


    Olyan vagyok mint akin átment az úthenger..igaz nem is aludtam jól, mivel tárva nyitva vannak az ablakok és olyan zaj van.


    Nem szokott zaj lenni, de most van a SZIN, még tart a szabadtéri és egy csomóan lejönnek a Tisza partra viháncolni a víz meg viszi a hangot....egyenesen hozzánk.


    De lehet csak a melegtől vagyok nyűgös.


    Telek akarok!!! Mínuszokat!!!..azt szeretem!!!


    Borzasztó!


    Nem úsztam meg a pizzázást!


    Most írt a lányom 6-ra itt vannak értünk.


    Nincs kifogás!..


    pedig éppen ecseteltem hogy meleg van, meg ez meg az.....de aztán el se küldtem...


    A Lajos napot akarják megünnepelni, igaz csak jövő héten lesz..de a Zsuzsi nem lesz itthon..(dolgozik valahol borfesztiválon)..meg a fene tudja miért ma..CSAK!

  12. 2017. augusztus 19. 11:59272290.

    Szervusztok


     Itt még nyoma sincs az enyhülést hozó szellőnek. 


    Én is igyekeztem korán kezdeni a napot már csak azért is mert az éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Gyorsan porszivoztam, törölgettem, mostam.Már kint szárad a ruha. a nyári időszakban szinte naponta kell mosni, annyira megizzad az ember. Ja egy csirke várt ahütőben, hogy bontsam szét azt is megcsináltam.


    Erika, vajon miért nem jelentkezzik.


    Borsika biztos jól fogja magát érezni, vigyázz  családja körében.


    Ildike, jó idézeteket és verset hoztál. Azt hiszem mind átéltük már a megbántás utáni érzést. Megbocsájtani lehet, de felejteni az már más kérdés.


    Jó utat vigyázzatok magatokra Anikóval együtt.


    Julika, ügyes voltál. Hogy vannak a kis betyárók.Amikor füvet nyirsz  be vannak zárva? Jó varrógatást.


    Macsi gólyák  miatti bánkodása  eszembe juttatta az "Itt van az ősz, itt van ujra" c. verset. Igaz még az időjárás nem mutattja, de a madarak már érzik.


    Kellemes napot kivánok.

    előzmény:
    Picivirág1 (272289)
    2017-08-19  10:57
  13. 2017. augusztus 19. 10:57272289.

    Macskanyó!


    Éppen szusszanok. megfürödve, hajat mosva....ma egész nap már csak szusszani fogok.Közben varrogatok. Nóri lányainak karácsonyra szatyrokat hímezekNóri kért meg rá...még időben. Azért őt is megdolgozattam vele, mondtam,hogy avassa be, vasalja ki ...hozott fonalat, rajtam a sor. de ma már csak a szórakozás lesz.

    előzmény:
    macska54 (272288)
    2017-08-19  10:36
  14. 2017. augusztus 19. 10:36272288.

    Évről-évre kevesebb a fecske állomány is. (MME közlése alapján) írom.


    Ők még csak gyülekeznek, de még nem indulnak. Majd szeptemberben. 


    És azt tudtátok, hogy a fecskék nem repülnek át az óceánok, tengerek felett?.... de nem ám, kerülnek...


    Julika jó sokat dolgoztál. Nagyon kis szorgalmas vagy. Azért szusszanj is.  (ritka rondák ezek az ikonok némelyike)

    előzmény:
    Picivirág1 (272287)
    2017-08-19  10:20
  15. 2017. augusztus 19. 10:20272287.

    Én a kertből jöttem be. Kész vagyok...a szó minden értelmében. Dől rólam a víz, poros vagyok mint egy bányász de olyan jó végig nézni a kerten. Azért is tartott ilyan sokáig mert a terasz előtti részt olyan speciális gereblyével átfésültem, 2 talicska elszáradt füvet termeltem ki.Elég fárassztó munka de meg kellett csinálni ha azt szeretném legyen jövőre is szép füvem. 


    Telefonos segítséget kértem a főzést illetően. Frankfurti leves lesz.


    A szomszéd asszony említette,hogy gyülekeznek a fecskék. Sajnos az idén nem láttam fecskéket itt nálunk. Egy időben nagyon sok volt...valami baj érhette őket.Megyek tusolni aztán a boltba, tejföl kell. 


     

    előzmény:
    macska54 (272286)
    2017-08-19  10:11
  16. 2017. augusztus 19. 10:11272286.

    Sziasztok.


    Megjöttem a fodrásztól. Ma kivételesen szombaton voltam, mert nem tudott egész héten jönni a lány, mert szoktatja a bölcsibe a gyereket. A másik meg szabin van. Jól el is cseszkeferélte a festést. Sötét lett. Na majd megkopik. Tegnap elláttam Borsikánkat angol tudással, hogy legyen wifije. Leírtam neki mindent és mondtam neki dugja a portás orra alá. Remélem sikerrel jár. Ha van wifi és segítenek is neki akkor valszeg fog jelentkezni. Persze ott van a szerető családja. De a szívem mélyén vele tartottam volna, hogy mindenben a segítségére lehessek. 


    Más:


    Ildikó, krnem/Marika, Magdika: Most, hogy próbáltatok vigasztalni még jobban folynak a könnyeim. Még az a szerencse, hogy rengeteg albumot csináltam a szezonba. Ha hiányoznak majd a kedvencek akkor csak rá lesek a sok szép élményre amit ezek a csodálatos madarak adnak. 


    Megint más:


    Emlékeztek, hogy írtam az angol aknáról?.... na ma csinálják..... 5 kőműves dolgozik a kertben. A föld már ki volt ásva kb. 1 hónapja. Ma kiszedték a régi aknát és be fogják tenni az újat. Egy vagyon. 


    Szóval nem vagyok jó passsssssszzzzzzban. De mindig minden megoldódik. Ezzel is ez lesz. 


    De az igazsághoz tartozik, hogy most csak Borsika jár a fejemben. Pedig tudom, hogy ott a családja. De én már csak ilyen tyúkanyó akarom mondani Macsek vagyok. 


     


     

  17. 2017. augusztus 19. 09:22272285.

    Szervusztok!


    Már 6 óta nyírom a füvet. Mindjárt  készen  vagyok. Időnként be kellett jöjjek pihenni. Mára nagyon nagy meleget jósolnak...szerettem volna elkerülni. Sikerült. Aztán a kellemes lakásban főzni fogok valamit. Darált húsom van, meg kelkáposzta...ebből lehet, hogy rakott kel lesz. de jól enne egy frankfurti leves is...vagy bolonyai? nem tudom...amíg azt a pici részt lenyírom, kitalálom.

  18. 2017. augusztus 19. 08:49272284.

    Jó reggelt Mindenkinek!


     


     


    Küldöm felétek a langyos szellőt ....ide lassan érkezik a hidegfront,hogy aztán mi lesz belőle .....majd meglátjuk.


    Borsikának én is küldök egy integetést.Érezd nagyon jól magad .....kapcsolj ki minden gondot ....meglátod nagyon jó lesz.


    Ildikém ....nagyon jó a gondolat.Azt hiszem ha végeztem a teendőimmel ...."belemerülök". Szeretek elmélázni, gondolkodni ....időnként.


    Az éjjel nagyon szép álmom volt....sajnos jött a reggel....még kicsit kába vagyok ...pedig már megjártam a kis boltot.


    Macsikám ...értem a szomorúságodat....de nemsokára újra tavasz lesz... vissza jönnek.... kezdődik a körforgás.Tudod...a vonuló felhők felett örökké kék az ég./ Loptam egy idézetből/.

  19. 2017. augusztus 19. 07:32272283.

    Szervusztok.


    Mintha elromlani látszana az idő, fúj a szél.


    Ildikém én készülök a piacra a fél 10-el, és 11-el vissza. A mai idézetek külön-külön mindegyik jó, de így egyben azt mondanám: csapongó gondolatok.


    Borsikának még integetek egyet.


    Macsi szép képeket hoztál ma is, az este nálunk is csak 2 gólya volt már.


    Legyen szép hétvégétek.

  20. 2017. augusztus 19. 07:30272282.

    Szép jó reggelt!


    Ne légy bánatos! Közhelyesen, "az élet rendje". Már a mi falunkban is üres a gólyafészek. Reggelente odanézek. A fecskék is nagy csapatban gyülekeznek. Tavasszal visszajönnek.


    Marika

    előzmény:
    macska54 (272280)
    2017-08-19  04:50
  21. 2017. augusztus 19. 07:11272281.

    Jó reggelt. 


     


    Szépnek indul, és olyannak, mintha ma nem melegedne fel a Föld annyira,mint mostanában  szokott. 


    Macsi ne keseredj el, a gólyáknak menni kell, ez van beléjük kódolva. 


    Én is gondolok ma egy piaci menetre, de még nem biztos, hogy így lesz. Mennék is és nem is.  Ja és mikor is induljak. Egy busz ma kimarad, és  így ki kell számolni, melyikkel lehet haza érni.


    Pötyi, Anikó, letöltöttem egy sorozatot /kínai/  Novolandi kastély........ kész lett az összes felirat a  filmet h ozzá az Avistáról. Kicsit misztikus, ha nem lesz jó, dobásra kerül. 


     


    Mai gondolat a többszáz kiválasztott közül: 


     


    Ne bocsáss meg soha.


    A megbocsátás azt feltételezi, hogy van egy bűn, amit elkövettek ellened, és te, mint egy nagylelkű felsőbb hatalom, megkegyelmezel neki, mintha ő alacsonyabb rendű lenne. (...)


    Azt célszerű tenni, hogy elengeded magadtól azt, hogy ő megsértett téged, tehát hogy te lelki sebeket szereztél tőle - ez nem megbocsátás.


    Azokra a tapasztalásokra mind szükséged volt, máskülönben nem gyűjtötted volna be magadnak. Ha pedig szükséged volt rájuk, akkor minek is dajkálgatni a sértettséget?


    /Ara Rauch/


    Ugyaninnen egy vers:


    Imádkozol, de nem hiszel.
    Adsz, de felrovod.
    Kérsz, de nem viszonzod.
    Beszélsz, de nem kérdezel.
    Hallgatsz, de nem figyelsz.

    Elárulsz, de nem bocsátasz meg.
    Bizalmaskodsz, de nem bízol.
    Tiszteletet vársz, de nincs miért.
    Ölelsz, de nem szeretsz.
    Nevetsz, de kárörvendőn.
    Sírsz, de nem érzel.
    Vagy, de nem élsz.


     


    Ismered, de nem érted.
    Nézed, de nem látod.
    ****
    Olvasod, de nem értelmezed...(Miért is nem?)


     


    Egyazon írótól a megbocsájtásról?????????? Na most akkor mi van? 








  22. 2017. augusztus 19. 04:50272280.

    A szívem facsarodik ilyenkor el. Ezrével jönnek a képek Törökországból. Ott gyülekeznek a gólyák százezrei, hogy átkeljenek a Boszporuszon mikor alkalmas az idő a tovább haladásra. Nagyon bánatos vagyok. Van még pár kamerás fészkünk amikben este és reggel bejönnek a szülők. De egy-két nap és ők is tovább állnak. 

  23. 2017. augusztus 19. 04:06272279.

    Jó reggelt mindenkinek. 

  24. 2017. augusztus 18. 21:31272278.

    Szombattól - szombatig Macsi. 


    Már minden  a bőröndben, külön kistáska, nagytáska, benne a ropogós új igazolványok, kész. Ildim ébreszt. Vőm jön értem. Legfelül lesz a laptop. Vagy inkább a saját táskájába tegyem? ...az még egy csomag! 


    (Különben nem is én pakoltam ám! ...Szilárd,  /a 14 éves/ bejött és meglátta a ruhatornyokat, egyebeket. 10 perc alatt bepakolt nekem. Ők annyit utaznak, van már gyakorlata. ) 


    Erika, ..ugye mondtam, hogy Te is vigyázz magadra!!! Rád-Rátok  is fogok gondolászni.


     Jaj,   én úgy nem szeretek ennyi napig nyaralgatni. ...Fütyülést hallok!  ...kifütyültetek?!  Igaza van. Elkényztetett majom vagyok.Elteszem a laptopot, .jóéjt mindenkinek. 


     

    előzmény:
    macska54 (272270)
    2017-08-18  18:09
  25. 2017. augusztus 18. 20:43272277.

    ....de most komolyan.....vegyük komolyan Macsit, ha vállaja, és azt mondta igen, akkor köszönettel elfogadjuk

    előzmény:
    Picivirág1 (272276)
    2017-08-18  20:41
  26. 2017. augusztus 18. 20:41272276.

    Macsi szavai azt jelentik, senki ne cipekedjen kajával...ő kocsival jön, elintézi.Mondjuk Annuska is kocsival jön és a szalámit mindenki szereti.én sem szabom meg....mekkora darabot hoz

    előzmény:
    macska54 (272275)
    2017-08-18  20:30
  27. 2017. augusztus 18. 20:30272275.

    Nusimama jó pihenést. Mit szólók, semmit. Én kocsival megyek, nem kell senkinek semmit cipelnie. De nem én szabom meg. 

    előzmény:
    Nusimama (272273)
    2017-08-18  20:23
  28. 2017. augusztus 18. 20:29272274.

    Tettem el cukkini krémet de azt hiszem egy kicsit elsóztam...majd majonézzal, tejföllel segítek rajta...de mérges vagyok,mert jól ett volna natúr .Még az is lehet, hogy nem is nagyon sós...elromlott a só érzékem. 


    Nyírtam egy kis füvet is, korán reggel folytatom...megyek tusolni. Jó éjszakát kívánok!!!

  29. 2017. augusztus 18. 20:23272273.

    Szép estét!


     Láttom mindenki elláta jótanáccsal Borsikát és el is bucsuztunk, hogy nyugodt szivvel nyaraljon.


    Ildike, ez a szám igazán megrigat. Sok kedves emléket hozott elő.


    Láttom már megindult a szervezés a talira való érkezés ügyében. Én is várom Erikát, hogy megbeszéljük, hogy, s mint fogunk találkozni,na és menni.


    Nálunk ma délután munka volt. A fiam és unokám  egy kicsit javitottak a hiányzó dolgokon, de még annyi mindent kéne megcsinálni. A héten lefestettem a szoba ajtó tokját. Most a hokedlikat venném sora, csak elöbb fatapaszt kell vennem. Szóval nálunk zajlik az élet, de azt hiszem ezzel nem mondtam ujat, hisz nálatok is mindig történik valami.


    Macsi arra gondoltam, hogy a vacsorához én téliszalámival járulnék hozzá. Van egy kb. 1/2 rud. Azt szépen  felszeletelem  géppel, s csak kenyér, meg egy pár apróság kell  és kész . Mi a véleményed?


    Na elköszönök, mert azon tul, hogy poros vagyok, melegem is van. Irány a zuhany. A lakás 29 fokos.


    Nyugodalmas jóéjszakát kivánok.

    előzmény:
    ancsa46 (272271)
    2017-08-18  18:24
  30. 2017. augusztus 18. 20:05272272.

    Mindenkinek további szép estét.

  31. 2017. augusztus 18. 18:24272271.

    Köszönöm Sacikám.


    Volt már olyan, hogy szeptemberben elfagyott a még kint lévő paprika, aztán utána jött még a szép napsütéses ősz.


    Holnap én is készülök piacozni, nem eltevésre, csak úgy frissen vásárolnék, főleg gyümit.

    előzmény:
    silinga (272260)
    2017-08-18  17:09
  32. 2017. augusztus 18. 18:09272270.

    Hány napra mentek Borsika?

    előzmény:
    BORS (272266)
    2017-08-18  17:59
  33. 2017. augusztus 18. 18:07272269.

    Kedves pajtások!


    Megcsináltam a Fb on talált cukkini krémet...nem tudom milyen lesz...egy kicsit intezívebb  ízt vártam tőle...de majd feljavítjuk  majonézzel,ha nem lesz elég ízletes. meleg van itt is,dől rólam a víz..megyek tusolni...Timi kiment Szanába...holnap füvet nyírok.

  34. 2017. augusztus 18. 18:02272268.

    Természetesen kapunk türcsit.


    Szeretem Kovács Katit, köszönöm. 


    Vigyázz magadra. 

    előzmény:
    franci47 (272264)
    2017-08-18  17:51
  35. 2017. augusztus 18. 18:01272267.

    Meeegyeek! Nézem, köszi.

    előzmény:
    macska54 (272265)
    2017-08-18  17:55
  36. 2017. augusztus 18. 17:59272266.

    Jaaaj, de jólesett, ..köszi Pöttye!!! Meg Sacika, neked is!Nekem is nagyon fogtok hiányozni. Itt marad a szivem egy kis darabkája. 


    Kész lett a papucs. Már mint a süti. 


    Azért vettem megint az ölembe a kis A4-es laptopom, mert kérdeztem Macsitól priviben. Itt kint nem mertem,mert kikacag a világ, ha olvassa. 


    Már voltam Á-domat meglocsoltam. Elköszöntem, mondtam, jó legyen ám! 


    Kaptam kölcsön egy fényvédő napszemügét, így most hasonlítok a Beatlesben a John Lennonra. Tisztára. 


    Képtelen vok eldönteni, h. a sok fölvenni való akármikből összesen hányat vigyek. 


     

    előzmény:
    potymama (272259)
    2017-08-18  16:53
  37. 2017. augusztus 18. 17:55272265.

    Borsika válaszoltam a fb chaten. 

  38. 2017. augusztus 18. 17:51272264.

    Sziasztok!


     


     Most látom nem írtam be még. Nahát?


    Borsikám, jó nyaralást, legyenek szép élményeid.  Majd találkozunk szeptemberben.


    Macsi, köszönöm az intézkedést. Nekem meg van könnyítve a dolgom Saciék jóvoltából.


    Ilikére már reggel emlékeztem, remélem minden rendben van az égieknél vele. 


    Macsikám, azt még megkérdezném kapunk-e törölközőt a fürdéshez,vagy vigyünk? 


    Itt rekkenő hőség van, most jó melegem van, mert eszembe jutott  fel kéne tenni a függőágyat, eltörött a nyugágyam. Most aztán nincs miben nyugtassam magam, mikor magamhoz is nyugágy kell.


    Tegnap Anikótól kaptam nagyon szép  levendula csokrot.Nagyon megörültem neki. 


    Ma váratlanul Lidl-bementem Bencével. "Gyorsan kapd össze magad mama."  Elköltöttem egy kis pénzt. 


     


    Elfáradtam bele.


     


    Reggel locsolni is kellett, mert már semmi sem kap,sem vizet,sem levegőt.


    Ebéd után elaludtam egy kicsit, leesett a vérnyomásom, és elaltatott engem. Most sem vagyok friss. 


    Talán szeptemberben nem lesz ennyire meleg, de nem szeretném az esős hideget sem. 


    Beleszakadt egy szálka az ujjamba, és még nem tudtam kivenni az egészet, talán majd  mosogatás közben kijön,vagy fürdésnél.


    Már legalább 3/4 órája megírtam ezt a hszt. Nem ment el a  videó csatolása miatt.


     


    https://www.youtube.com/watch?v=8UAc-lNeC50&list=RD8UAc-lNeC50#t=2


    A fenti volt a bűnös,most ide tettem.


     


     


     

  39. 2017. augusztus 18. 17:40272263.

    Nálunk 34,1°C mutat. Iszonyat. 

    előzmény:
    potymama (272262)
    2017-08-18  17:36
  40. 2017. augusztus 18. 17:36272262.

    Azért ez már túlzás!!!


    Fél hatkor 35 fok van!!


    És holnapra még melegebbet jósolnak.


    Csak kikecmergünk belőle remélem.


    Azt is remélem, hogy kis családom elfelejtette, hogy mára beszélték meg elmegyünk pizzázni..én meg nem emlékeztetem őket, mert semelyik porcikám se kívánja az öltözködést és a kint létet.


    Meg a pizzát se..jól belaktunk ebédre.


    Olyan fincsi zöldbab főzeléket csináltam cs.pörkölttel..és nem akartuk már otthagyni azt a kis maradékot...megettük.


    Na, ez hizlal ám!!!


     

  41. 2017. augusztus 18. 17:23272261.

    "Olvastam, hogy a Dávid naptár szerkesztőjének előrejelzése szerint október közepén már fagy lesz....na annak sem fogunk örülni...."


    Na én ebben nem hiszek. Én is olvastam a fészen. 3 napra előre nem tudják megmondani.


    Mikor Pankával nem rég Rustba jártunk a köv. történt. Vártuk az enyhülést. Először csütre. írták, rá 1 napra szerdára, aztán megint 1 napra rá hétfőre. Végül azért is mentünk hétfőn. 

    előzmény:
    silinga (272260)
    2017-08-18  17:09
  42. 2017. augusztus 18. 17:09272260.

    Kellemes időtöltést Mindenkinek!


    Sajnálom, hogy ilyen későn tudtam jönni....


    Borsika....már biztos nem nézel be, pedig én is nagyon jó utat, jó pihenést kívánok, mindent próbáljál ki éds mindenben vegyél részt.....Az óra leesés meg azt jelenti, hogy feletted itt megállt az idő....


    Macsi...ügyes vagy, hogy ezt a helyünket is megnézted.......nagyon várom a találkozást...


    Anikó....a szállítási ígéret ide is áll ám...


    Ilikére én szeretettel gondolok a névnapján, igaz máskor is....kár, hogy a találkozások már nélküle zajlanak...


    Ma korán mentem a piacra....vettem apró hagymát, uborkát , karfiolt.....zöld parim meg van .....ezeket fogom üvegbe zárni még ma...A napom meg csak úgy elment....igaz délután muszáj volt egy kicsit lefeküdni...


    Még mindig nagyon meleg va....ezt is jó lenne üvegbe tartalékolni a télre....Olvastam, hogy a Dávid naptár szerkesztőjének előrejelzése szerint október közepén már fagy lesz....na annak sem fogunk örülni....


     

  43. 2017. augusztus 18. 16:53272259.

    Szia Borsika!!!!! Még el sem mentél és már várlak vissza!!!


    Te se lenkéskedj!!! Orrod elé nézz a kavicsos úton!


    Érezd jól magad!! (és kérünk fürdőrucis képet)

  44. 2017. augusztus 18. 16:33272258.

    öszönöm Macsika. 


    Drága Annuska ofőnk, szeretettel elköszönök, ölelések Neked is,  ..lécci beírni a Naplóba, h. igazoltan vok távol. 

    előzmény:
    macska54 (272257)
    2017-08-18  16:20
  45. 2017. augusztus 18. 16:20272257.

    Még egyszer nagyon kellemes, teli élményekkel gazdagodva kívánok szép nyaralást. 

    előzmény:
    BORS (272255)
    2017-08-18  16:08
  46. 2017. augusztus 18. 16:15272256.

    Borsikám, nagyon jó nyaralást kívánok az egész családnak. Nagyon vigyázz magadra, sok szép élménnynel gyere haza, várunk szeretettel.

    előzmény:
    BORS (272254)
    2017-08-18  16:04
  47. 2017. augusztus 18. 16:08272255.

    Én is köszönöm a Táborvezető Macsinknak a sok munkát és időt, amit nekünk adott: majdnem elfelejtettem - mert siettem az írással. 

  48. 2017. augusztus 18. 16:04272254.

    Édes Lányok, kedves Pajtások!   ...kész a birsalmalekváros papucs - még nyers, majd megsütöm. Nem volt már elég szilvalekvárom. Nnna! Így állok most.Még be kell rakodnom végleg-eredetben a cuccokat, legfelülre majd a laptopot, e-bookot, és a szép blúzomat, aminek nem szabad gyűrődni. Ha elmegyünk vacsizni, akkor azt és egy fekete selyem gatyót veszek fel. Mind a kettő olyan "esős". Szóval redős. Már nem tudom lefotózni. Viszek sok pólót, meg szellős akármiket is. 


    Tiszta szívemből köszönöm, Akik már elbúcsúztak tőlem, én most a Többiektől is, Mindenkitől szeretettel búcsúzom. Vigyázzatok tűzre, vízre, ..magatokra, ne Lenkéskedjen senki!  ne dolgozzatok sokat, megvár az titeket. Hűsölök helyettetek is, ..majd lemerülök valami szép kavicsokért a tengerbe és hozok, jó?  Vettem elemet, majd fotózok is - bár az rendszerint nem szokott jó lenni, csak pár db. Megjövök, és sipp-supp nemsokára szept. akárhányadika van, megyünk Baracskára!!! Ki sem pakolom a bőröndömet. Minek? Lehet, h. addigra már úszni is megtanulok! Mindenkinek egy nagy ölelés, pusszanatok, Anikó édes,jobbulást,  vigyázz magadra.  Jó lenne, ha jöhetnél

  49. 2017. augusztus 18. 15:45272253.

    Szervusztok!


    Én is sokat gondolok Ilikére,sajnálom, hogy nem ismerhettem személyesen.


    Azóta is bánom, hogy nem jöttem hamarabb.


    Macsi köszi a reggeli szépséget és az intézkedést.


    Minden jó lesz majd meglátjátok.


    Együtt leszünk, lesz fedél a fejünk felett, éhen sem maradunk.


    Kell még más?


    Borsika vigyázz magadra, feltöltődve sok szép élménnyel várunk vissza.


     

  50. 2017. augusztus 18. 14:56272252.

    Cuki vagy Borsika. 

    előzmény:
    BORS (272251)
    2017-08-18  14:46

Címlap

top