Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. augusztus 12. 16:15271951.

    Szép szombat délutánt Mindenkinek!


    Hála az égieknek kicsit lehűlt a levegő....sőt kora reggelit inkább hűvösnek mondanám....


    Julika...örülök, hogy Timi szerencsésen hazaért....biztos nagyon sokat mesélés remélem továbbadsz az élményekből..


    Ildikó...örülök, hogy nagy kár náltok sem volt....bár z áram kimaradással lehetett volna, de ügyesen megoldottátok.....a nyomokat meg majd lassan eltünteted...


    Anikó...valamennyien szorítunk neked és nagyon bízom benn , hogy eredményesen...


    Annuska...nagy munkábn voltál....nálunk szeptemberre van betevzve garázs és műhely  rendbetétel, sajnos mind a kettő elvesztete a funkcióját....jelen állapotábn tiltott területnek számit, ahova idegeneknek belépni, de még benézni is  tilos...


    Marika...milyen a kerted?Biztos ott is elhiányzik a csapadék...Milyen Krisztád első benyomása az új munkahelyről?


    Pötyike....remélem jobban vagy....kutya egy érzés....a filmet késve köszönöm...elkezdtem nézni, de nyáron lassan megy.....elég sok van raktáron, azokat is  fogyasztani kéne...


    Magdi...azért nem panaszkodhatsz...szép programokon veszel rész...akkor is ha van köztük nem éppen vidám is...


    Erika...már biztos újra a kedves helyeteken vagytok....párod meggyógyult?


    Borsika.....hogy vagy ma? Ti mikor indultok a tengerre?


    Macsi.....már csak a jó társaság miatt is beülök kicsit a váródba.....Láttam ám, hogy a párod ismét nagy útra készül ráhangolódni egy még nagyobbra.....Nagyon aranyos összeállítást hoztál a gólyás évfordulóról....biztos örültek...főleg akinek igazán készült...


     

  2. 2017. augusztus 12. 16:13271950.

    Susan Boyle és Barbra Streisand


    Két fantasztikus előadó, két sztár. 

  3. 2017. augusztus 12. 15:47271949.

    Nem, mindenki soron kívül jöhet. 

    előzmény:
    Picivirág1 (271947)
    2017-08-12  15:22
  4. 2017. augusztus 12. 15:24271948.

    Magdi!


    Én is olyan érdeklődve néztem merre halad a gép, tényleg még újat is mondott nekem. Mondtam is Timinek hogy többet láttam mint ő...bár oda világosba ment és ablak mellett...nagyon szép volt, azt mondta. 

    előzmény:
    harangvirag08 (271945)
    2017-08-12  14:24
  5. 2017. augusztus 12. 15:22271947.

    Macsikám!


    Csak beköszönni van időm, jön Nóri barátnőm. Kikíséri Ádám fiát  buszhoz és benéz. Egész héten nem volt mert meszeltek. kíváncsi vagyok hogyan haladtak, mennyit zsörtölődtek közben, mert úgy szoktakaztán elégedetten hátra dőlnek. Nagyon nagy munka, én már ilyesmibe nem fognék, elég kipakolni meg bepakolni..és a festő után szinte nem is kell takarítani, Laci meg elég szemetesen dolgozik...de ragaszkodik hozzá, hogy ő csinálja, Nóri meg kulizik mellette...de nem kerül pénzbe és ez is fontos szempont. 


    Majd beugrom, ha elmegy, és ha beférek...sorszámot ugye nem kell kérni? 

    előzmény:
    macska54 (271946)
    2017-08-12  14:35
  6. 2017. augusztus 12. 14:35271946.

    Olvaslak benneteket és úgy döntöttem hozom a rendelőt. Gyertek csak szépen sorban. 20h-ig nyitva vagyok. 

  7. 2017. augusztus 12. 14:24271945.

    Sziasztok!


    Most értem haza ...a Fertőn voltunk ebédelni....kicsi Dani is velünk volt.Már második napja Juditék "gyereke"....a szülei a Szigeten vannak.Holnap jönnek haza.Nagyon aranyos, értelmes kisfiú ...hatalmas "szövegláda". Sajnos Tómalmon most is nagyon fúj a szél ....így kutyástul, gyerekestül haza költöztek.


    Kicsit mérges vagyok.Minden alkalommal amikor a Fertőre megyünk elromlik az idő. Ma is...  a levegő kellemes volt, de időnként olyan szélroham jött,majd elvitte az ételünket és sétára sem volt alkalmas.Zs. ugyan megállt  helyenként ....így az autóból  nézelődtünk.


    Tegnap délután " társadalmi életet" éltem.Klubos összejövetel volt ...igaz nem szívderítő helyen .Az evangélikus temető kápolnája lett beszentelve újjáépítés után.Nagyon színvonalas műsor volt.Egy lány énekelte az Alleluját....magyar fordításban. Beleborzongtam....ezt a változatot még nem  hallottam.Az ismerőseim csodálkoztak ....azt hitték a nyáron nem voltam itt a városban / ugyan hol lettem volna?/...mert nem lehetett látni.Való igaz ...kicsit "elszigeteltem " magam ....de nekem most így volt jó.Majd szeptembertől indul újra minden ...


    Ildikém ...köszönöm a filmet ....majd gyűjtöm.Úgyis már " vágytam " egy kínaira.Az 54 részes nagyon jó ....sok ismerős karakteres szereplővel ...jó történet ....csak a fordítás....de végig nézem ....mert nagyon érdekel.


    Julika ....jó volt követni a gépet.Ennek van egy hátulütője ....nem lehet abbahagyni. Kicsit a földrajzi ismeretek felfrissítésére is jó.Timinek is kell idő " visszahangolódni". Sok szép élményben lehetett része.


    Anikó ....sokat gondolok Rád...


    Annuska ...nagy munkának értél a végére.


    A gyengélkedőknek jobbulást kívánok!

  8. 2017. augusztus 12. 14:19271944.

    Pötyikém!


    Remélem már lassan kirúgod magad....az a szédülés nekem a legrosszabb. Inkább fájjon valamim, de ne szédüljek. Most nagy volt az ijedelem, Inci eltűnt. Hiába üvöltöztünk, nem jött elő. Vincét le sem lehet vakarni de ez a kis..nem is mondom milyen lány csavarog. Aztán most kimentem, mert nagyon bántott, elkiáltottam magam és hátulról előre rohant. mert éhes...meg kell szokni, macska, azt csinál amit akar, oda megy ahová akar. Vince nem olyande ki tudja mi válik belőle is. 

    előzmény:
    potymama (271942)
    2017-08-12  12:44
  9. 2017. augusztus 12. 12:53271943.

    Szervusztok.


    Bizony akadozik ez-az még, délelőtt közben elment a TV-NET-telefon, szóval még nincs rendben minden. A lányomnál még mindig nincs áram.


    Itt most majdnem hogy hűvös van a nagy meleg után, lehetne dolgozni kint is. Nálam is megfőtt a töltött paprika, Anikónak pakoltam, majd jön éjszakás műszak előtt, biztos elviszi, az  a kedvence.


    Julika, csak pihenj te is, alaposan rádolgoztál már, megérdemled.


    Macsi, köszi a reggeli szépséget, és vidámságot.


    Köszönöm Annuska, én is bízom a kezelésben, ha nem tenném bele sem egyeznék.


    Évike, sajnos ez ennél sokkal bonyolultabb, de mindig bízok.

  10. 2017. augusztus 12. 12:44271942.

    Sziasztok!


    Én is bele-bele néztem este merre tart Timi.


    Pici, mond neki utazzon többször, milyen jól elszórakoztunk az este.


    Nagyon rosszul ébredrem, megyek a gyengélkedőbe Macsihoz, annyira szédültem, hogy a kisvödörrel az ölemben (hányinger) üldögéltem hajnaltól..jó pár órát.


    Már jobban vagyok...becsípődött valami idegszál a gerencemnél...sajna szokott ilyen lenni.


    A kis tabletről pötyögök, majd délután odaülök a nagy géphez és írok többet..hogy miről azt nem tudom, mert nem történik semmi...


     


     

  11. 2017. augusztus 12. 12:02271941.

    Sziasztok!


     


    Már megfőtt a töltött paprika. 1-kor jönnek Tomiék. Bureket sütünk. 


    Még nincs mindenkinél áram, most tudtam meg.  Kláriék utcájában egyáltalán nincs, csak annak akinél ipari áram is van. Biztos lesznek problémák, mivel a hűtők felengednek. 


    Itt hűvös az idő, teljesen megváltozott, hát éreztem is rendesen egész délelőtt, most enyhült egy kicsit. 


    Macsi kösz a nevettetőt. 


    Julika, jó pihenést Timinek. Ja tudom milyen amikor csendben kell lenni, akkor mindenféle hangos dolgot kellene csinálnunk, de NEM lehet. 


     


    Lányok, főleg JUlika és Magdi, Rita fordít egy szerelmes kínai sorozatot. Feltöltöm az első 3 részt, elküldöm nektek. Még nem láttam, mert az este tudtam letölteni a feliratot. Nektek külön letöltöttem a  kisebb részeket, magamé  nagy.  Én nézni fogom Ritával együtt, / 3/4 órás egy rész. Ha akarjátok ti is nézitek, ha nem akkor gyűjtitek. Majd lassan letöltögetem, azt hiszem 3 rész fordítás lesz hetenként.


     


    Elvesztettem a fonalat, közben beszélgettünk. 


     


     

  12. 2017. augusztus 12. 11:15271940.

    Macsi megint fincsi fagyit hoztál reggelire. Ha  ilyeneket nyalakodunk még jobban meg fogunk hizni. Igy is van rajtam + kiló. Jó a videó.


    Lányok megint itt a hétvége. 


    Ma viszonylag enyhe az idő ahol árnyék van. A nap erösen süt, de fujdogál a szellő.


    Reggel a takaritás után neki álltam a szerszámos sufnit végleg gatyába rázni. Azt hiszem  most már mindent meg fogok találni. a csavarokat szétválogattam, szegeket is. Igy a fiam könnyebben találja meg ami kell.


    Egy kis oldalast fogok sütni, hozzá rizibizit csinálok mert azt kivánom. Nem is tudom levest is kéne főzni.


    Mindenkinek kellemes és nyugodalmas hétvégét kivánok


     

    előzmény:
    macska54 (271935)
    2017-08-12  08:49
  13. 2017. augusztus 12. 11:08271939.

    Anikó, bocs. Idönként bolond a gépem. Remélem kapsz valamilyen kezelést, vagy gyogyszert ?


     Julika, köszönöm és viszont kivánom szivből.


    Sacika, a lábad javul? Egyáltalán látta orvos ?

    előzmény:
    Nusimama (271937)
    2017-08-12  10:55
  14. 2017. augusztus 12. 10:56271938.

    Nagyon nagy a csönd..itthon és a Menedékben is... jólesik a nyugalom.Timi gyorsan ide adta az ajándékot, megmutatta kinek mit hozott, bereggelizett és azóta alszik. Szerintem fog is egész nap. Fél egytől 3 . 10 ig  a ferihegyi állimáson üldögélt. ..aztán Szolnokon is várakozott..ennyi idő alatt oda és vissza is repülhetett volnanem zörgök, én is fekverészek, rejtvényezek, olvasgatok. Az ízületeim kissé fájnak, de remélem ez a beígért időváltozástól van. Az idő még nem változott, kánikula van. Ti is pihenjetek....nemsokára találkozunk

  15. 2017. augusztus 12. 10:55271937.

    Szervusztok


     Én is csak azt tudom mondani, hogy hála az égnek és örző angyalaitóknak, hogy NektekSacika, Ildike, anikó- nem lett semmi bajotók. Magdika, már korábban átvészelte a nagy égi háborutut.


    Timike, gondolom szerencsészen megérkezett és most kipiheni a hosszú fáradságos utat.

    előzmény:
    macska54 (271902)
    2017-08-11  20:34
  16. 2017. augusztus 12. 08:52271936.

    Megkerestem a YT-os is. Így mindenki láthatja. 


    A nevetés garantált.

    előzmény:
    macska54 (271935)
    2017-08-12  08:49
  17. 2017. augusztus 12. 08:49271935.

    Hát ez készzzzzzzzzzzz, q...va jó.


    Csak fb sek tudják látni. Remélem jó a link. 


    https://www.facebook.com/LADbible/videos/331762445828472 1/


    Én az előnézetben megnéztem, úgy is látom. 

  18. 2017. augusztus 12. 08:25271934.

    Köszönöm szépen. 

    előzmény:
    Picivirág1 (271933)
    2017-08-12  07:17
  19. 2017. augusztus 12. 07:17271933.

    Ezt kívánom mindenkinek!

  20. 2017. augusztus 12. 06:10271932.

    Szia Macsi!


    Az volt az izgalom oka, hogy 20.15 kor szállt fel és persze hogy nem találtam. pedig oda volt írva d izgatott voltam, csőlátásom volt. Egy óra múlva lesz itthon. Ferihegyen az állomáson üldögélt, szerencsére jó idő volt. Ma biztosan aludni fog, de a képeket megnézem, aztán majd mesél róluk. 

    előzmény:
    macska54 (271931)
    2017-08-12  03:54
  21. 2017. augusztus 12. 03:54271931.

    Vissza olvastam, látom volt izgalom, de minden jó ha a vége jó.


    Jó reggelt mindenkinek!

  22. 2017. augusztus 11. 23:37271930.

    Mindenkinek köszönöm, aki ebben a kis játékomban részt vett. nekem ez újdonság, jó játék. Jó éjszakát kívánok!!!!

    előzmény:
    harangvirag08 (271929)
    2017-08-11  23:19
  23. 2017. augusztus 11. 23:19271929.

    Filmnézés befejezve....a repülő már Olaszország felett van .Közeledik haza felé......


     


    Jó éjszakát !

    előzmény:
    Picivirág1 (271927)
    2017-08-11  22:56
  24. 2017. augusztus 11. 23:08271928.

    Szervusztok!


    Jaj de jó, hogy jelentkeztetek.


    Saci, Ildi, Anikó!!!


    Egész nap izgultam miattatok.


    Szerencsésen megúszta mindenki ezt a fránya vihart.


    Timi is szépen halad.


    Lassan megérkezik.


    Szép álmokat, aludjatok jól.


    PUSZI


     

  25. 2017. augusztus 11. 22:56271927.

    Mindjárt felér a monitor tetejére..itt akar kiszállni!! Jó is lenne

    előzmény:
    Picivirág1 (271925)
    2017-08-11  22:53
  26. 2017. augusztus 11. 22:53271926.

    jó, ..rendben, lefekszem. Jó volt együtt figyelni Timi útját. Jóéjt, szép álmokat. Reggel talizunk megint.

    előzmény:
    Picivirág1 (271924)
    2017-08-11  22:50
  27. 2017. augusztus 11. 22:53271925.

    Látod, Bors!!


    Árkon át és bokron át, átvágva minden sávon, rohan haza az a gép!

    előzmény:
    BORS (271922)
    2017-08-11  22:42
  28. 2017. augusztus 11. 22:50271924.

    éjfél után 26 perccel száll le. 

    előzmény:
    Picivirág1 (271923)
    2017-08-11  22:48
  29. 2017. augusztus 11. 22:48271923.

    Most van a felénél..ott bal oldalt mindent mutat. Pötyi mondta, és olvastam is, hogy van fizetős "akció" is, akkor sok mindent láthat még az ember. Nekem ennyi elég. Én megvárom, hogy leszálljon, majd felhívom. feküdj le Borsika mert holnap fáradt leszel..ez nem szilveszter ahol "kötelező"ébren maradni

    előzmény:
    BORS (271922)
    2017-08-11  22:42
  30. 2017. augusztus 11. 22:42271922.

    ..átment a másik csíkba!

  31. 2017. augusztus 11. 22:40271921.

    majd meséld el Timinek, mennyien "kísértük"!

    előzmény:
    Picivirág1 (271920)
    2017-08-11  22:38
  32. 2017. augusztus 11. 22:38271920.

    A Baleár tenger fölött repülnek..m i többet látunk az útból mint akik a gépe vannak

    előzmény:
    Picivirág1 (271919)
    2017-08-11  22:36
  33. 2017. augusztus 11. 22:36271919.

    Csak úgy hasít!!!! Annyira bírom!!!Olyan vagyok mint a vidéki nénike akinek minden új

    előzmény:
    BORS (271918)
    2017-08-11  22:33
  34. 2017. augusztus 11. 22:33271918.

    ...mire leírom, már elhagyta.

  35. 2017. augusztus 11. 22:31271917.

    nézem, most ért Barcelona fölé?


     

    előzmény:
    Picivirág1 (271916)
    2017-08-11  22:28
  36. 2017. augusztus 11. 22:28271916.

    Borsika!


    Igen, élő közvetítés. !!!

    előzmény:
    BORS (271911)
    2017-08-11  21:59
  37. 2017. augusztus 11. 22:13271915.

    Zaragoza alatt repül most. Ő az?

  38. 2017. augusztus 11. 22:07271914.

    Ildike, Anikó én is örülök Nektek nagyon. 


    Filmeztem, csak nem rég kapcsolódtam  be,  ..mindenről lemaradok. 

    előzmény:
    franci47 (271912)
    2017-08-11  22:02
  39. 2017. augusztus 11. 22:03271913.

    Óóóó Lemaradtam,..ezt 20.45-kor írtad, mármint, hohy ....sikerüült! ...

    előzmény:
    Picivirág1 (271906)
    2017-08-11  21:21
  40. 2017. augusztus 11. 22:02271912.

    Nagyon gyors ez a repülő.

    előzmény:
    Picivirág1 (271910)
    2017-08-11  21:46
  41. 2017. augusztus 11. 21:59271911.

    hali Julika, és kedves Lányok....ez most élő, amit látok a repülő követőn?

    előzmény:
    Picivirág1 (271906)
    2017-08-11  21:21
  42. 2017. augusztus 11. 21:46271910.

    köszönöm!!!

    előzmény:
    harangvirag08 (271909)
    2017-08-11  21:42
  43. 2017. augusztus 11. 21:42271909.

    Nagyon örülök,hogy Anikóval itt vagytok....és végre van áram.


    Filmezek ....megkeresem a repülőt. Timinek szerencsés érkezést.

    előzmény:
    franci47 (271907)
    2017-08-11  21:32
  44. 2017. augusztus 11. 21:34271908.

    Olyan béna voltam de végül sikerült...Melindával nézzük..még a barátokat sem néztem...ez jobban érdekelt. Majd Macskátók kikapok, annyit magyarázott és még sem értettem. Bizony, ilyen, ha öregasszonyokkal barátkozik..munkás dolog. 

    előzmény:
    franci47 (271907)
    2017-08-11  21:32
  45. 2017. augusztus 11. 21:32271907.

    Szóval itt  jön Timi. 


     

    előzmény:
    Picivirág1 (271906)
    2017-08-11  21:21
  46. 2017. augusztus 11. 21:21271906.
    előzmény:
    Picivirág1 (271904)
    2017-08-11  20:45
  47. 2017. augusztus 11. 21:08271905.

    Sziasztok, Anikó, Te és Ildikó kifogtátok a nyugat viharát, de legalább épségben hazaértetek, ahogy olvasom.
    Bizonyára fognak adni a nyakadra hathatós akármit, egy ismerősnek volt hasonló, mindent kapott, ami elképzelhető, de ő esküdött a Nano-Juicére, Hogy azt ugy itta, mint alkoholista a sört. Operálták is. Aztán 1 év mulva babája született, rendbe jött. Ez már kb 10 éve volt, és panaszmentes.
    Kivánok mielőbbi felépülést, s hogy el tudjál menni a lányokkal, csak 2 nap, de óriási kikapcsolódás, amire Neked is szükséged van. Jó légkondis vonatos járnak ott, kulturált a közlekedés.
    Jóéjt kivánok!

    előzmény:
    ancsa46 (271903)
    2017-08-11  20:41
  48. 2017. augusztus 11. 20:45271904.

    Itt vagy még??? nem tudom!!!!!valamit nem jól csinálok   

    előzmény:
    macska54 (271902)
    2017-08-11  20:34
  49. 2017. augusztus 11. 20:41271903.

    No sikerült visszaolvasni, és látom, hogy itt a nyugati végeken tombolt a vihar,az jó hogy nincs nagy kár egyik helyen sem.


    Olyan morgással süvöltéssel tört ránk a vihar, amire mostanában nem emlékszem. Eső kb.5 l. gyűlt össze az dézsában, szárazon tombolt, hallottam ahogy a régi bolt előtt lévő nagy fűzfa ága reccsent, amit ma a tűzoltók vágtak le egészen, elkerülve a nagy bajt. A fagyasztóm miatt aggódtam már, de még idejében jött az áram, csak -4 fok volt a hőmérséklete. Az utcában volt ahol fát döntött ki.


    Köszönöm mindenkinek, hogy aggódtatok, igazán félelmetes volt.


    Julika, Timinek jó utat kívánok, igaz már lassan közeledik is.


    Erika már élvezi a telek friss, üdítő levegőjét, biztosan kellemesebb lesz az alvás.


    Macsi, párodnak jó edzés lesz, értékelem az akaraterejét és kitartását. Sok sikert.


    Borsika, sikeresen ügyintéztél ma, mi lett az eredmény.?


    Az én tegnapi nyaki UH eredményem nem jó, de ezt előre tudtam, ugyanakkor most megerősítést nyer, hogy nem a strúmámmal van a gond, hanem az alapbetegségem produkálja a tüneteket. Még szerencse, hogy nem szedettek velem gyógyszert rá.


    Mindenkinek kívánok nyugodt, szép éjszakát.

    előzmény:
    ancsa46 (271895)
    2017-08-11  20:14
  50. 2017. augusztus 11. 20:34271902.

    Ildi, Anikó!


    Az a lényeg hogy nektek nem esett bajotok. A többin lehet segíteni. 


    Most már szusszanjatok egyet.


    Nyugodt éjszakát kívánok. 

Címlap

top