Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. június 22. 16:25269401.

    Marika! Email- elküldve! 

    előzmény:
    Sacika44 (269390)
    2017-06-22  15:37
  2. 2017. június 22. 16:21269400.

    Jól gondolod, így van ahogy írod. Köszönöm szépen. 

    előzmény:
    potymama (269396)
    2017-06-22  15:52
  3. 2017. június 22. 16:20269399.

    Pötyikém,mindkettő megvan. Letöltve. 


    De még nem láttam. Szaimdang után nem néztem mást mint egy filmet. 


    Most főzök egy kis kapormártást. 


    Majd szólj róla,milyen Vadló filmje.  Annyira le van vágva a haja. 


     


    Macsi, én mennék talira.  Milyen a jelentkezési arány? 


     

    előzmény:
    potymama (269396)
    2017-06-22  15:52
  4. 2017. június 22. 16:13269398.

    Marikám, már azt hittem, hogy összekevertelek benneteket, de nem! A 82-es hsz-t tényleg Sacinak írtam, mivel nem tudtam őt elérni telefonon. Amint feltápászkodtam, azonnal írtam neki emailt, hogy elnézését kérjem. Tudom milyen kellemetlen az ilyesmi. 


    Neked is küldök email-t, most már ki fogom másolni... 

    előzmény:
    Sacika44 (269394)
    2017-06-22  15:49
  5. 2017. június 22. 16:07269397.

    Marika! Köszönöm szépen


    Nem tettem le az őszi kirándulásról. Abban a pillanatban szervezem amikor a társaság zöme azt mondja, hogy igenis menjünk. Már pedig nagyon is kell hogy talizzunk. A személyes ismeretségnek a varázsát nem lehet kihagyni. És nem utolsó sorban mindenkinek jár ez a fajta kikapcsolódás is. Én remélem hogy sikerülni fog. 

    előzmény:
    Sacika44 (269393)
    2017-06-22  15:47
  6. 2017. június 22. 15:52269396.

    Macsi, nagyon ügyes Macid van!!


    Sok férfi ebben a korban leül a foteljába újságot olvasni és onnan viszik a ravatalozóba.


    Kicsit morbid voltam..de érted..nem lehet őket kimozdítani egy kis mozgásra.


    Iildi letöltöttem a "vadló" legújabb filmjét a Chicago -t, kíváncsi leszek milyen.


    Igaz most még Eric filmjét nézem a Que Sera-Sera-t.


     

  7. 2017. június 22. 15:49269395.

    Köszönöm a Misónak küldött jókívánságokat.......este átadom /jelenleg könyvtár-táborban van/


    Biztos meghív benneteket egy szelet tortára.....remélem maradt.../.ugyanis még iskolaidőben ünnepeltek  a barátokkal, szünidőben nem lehet összeszedni a csapatot/

  8. 2017. június 22. 15:49269394.

    Gabi, az nem én vagyok.

    előzmény:
    rezeda02 (269392)
    2017-06-22  15:44
  9. 2017. június 22. 15:47269393.

    Misónak nagyon sok boldog születésnapot kívánok!


     


    Anikó minden ünnepeltednek jó egészséget, sikerekben gazdag éveket kívánok!


     


    Macsi Mcidnak szép eredményeket, még több kupa díszítse a szobáját.

  10. 2017. június 22. 15:44269392.

    Sacikám, a 269382. sz. hsz-ban megírtam, hogy küldtem neked email-t, elsőként, miután össze tudtam magam szedni. 

    előzmény:
    Sacika44 (269390)
    2017-06-22  15:37
  11. 2017. június 22. 15:40269391.

    KÖSZÖNÖM  MINDENKINEK  A  JÓKÍVÁNSÁGOT


      AMIT  SZÜLINAPOM  ALKALMÁBÓL  KAPTAM 


    MILLA  PUSZIM  MINDENKINEK    ÉS  SZÉP  NAPOT  KÍVÁNOK     

  12. 2017. június 22. 15:37269390.

    Gabi!


    Szeretném, ha nekem is megírnád.


    Úgy számítottam rá, hogy végre sikerül találkoznunk.


    Eddig egyszer sem tudtál eljönni.


    Mióta itt vagyok volt 2 Keleti, Zala,temetés.


    Remélem, ha ősszel sikerül megszervezni egy talit ott leszel.

    előzmény:
    rezeda02 (269388)
    2017-06-22  15:10
  13. 2017. június 22. 15:28269389.

    Gabi! Nem voltatok elég körültekintőek. El sem szabadott volna indulnotok. Mindig minden eshetőségre fel kell készülni és úgy neki indulni. Ebből tanultál. Máskor már nem teszitek. 

    előzmény:
    rezeda02 (269388)
    2017-06-22  15:10
  14. 2017. június 22. 15:10269388.

    Nagyon sajnálom lányok, hogy nem írhatom meg itt nyilvánosan a történteket, akkor megértenétek... és ti is ezt tettétek volna... 


    Most írjak kör-emailt? Nem is tudom mindenkinek a cimét... A privi is csak egyenként működik... 

  15. 2017. június 22. 15:07269387.

    Erika írtam emailt! 


    előzmény:
    erry (269379)
    2017-06-22  14:24
  16. 2017. június 22. 14:52269386.

    Erika neked is köszönöm szépen. 

    előzmény:
    erry (269379)
    2017-06-22  14:24
  17. 2017. június 22. 14:50269385.

    Köszönöm szépen. 

    előzmény:
    silinga (269383)
    2017-06-22  14:39
  18. 2017. június 22. 14:49269384.

    Örülök hogy ilyen jól sikerült a barátnőzés. Nem volt meleged ennyit menni? Ide-oda. Én nem bírom a meleget. De van aki jobban tűri. Amit kaptál virágot az ültetni való? És még lehet? Ehhez nem értek. Gratulálok a barátnőd kertjéhez. 


    Köszönöm Macim helyett. 

    előzmény:
    franci47 (269382)
    2017-06-22  14:35
  19. 2017. június 22. 14:39269383.

    Gratulálok....és csak  így tovább...Hajrá!!!!

    előzmény:
    macska54 (269372)
    2017-06-22  12:13
  20. 2017. június 22. 14:35269382.

    Sziasztok. 


    Most értem haza Zegről. 


    Mondhatom hatalmas nagy beszélgetésünk volt Évával.  Örülök, hogy emlékeztek rá. 


    Gulyáslevest főzött, ami ebben a melegben a legjobb volt. 10 órára kész is volt, és megfelelő hőmérsékletű volt, 3/4 12-kor is. 


     Vittem egy kis  sört, alkoholmenteset és megittuk, a szürkebarát társaságában. 


    Kaptam tőle virágot, és még az ősszel is kapok. Olyan kála szerűt, ami sárga virágú, és van rózsaszín változatban is. Benevezett valami versenyre, "legszebb kiskert" vagy valami hasonló, és az a pici kertecske mindenféle virággal együtt most tündököl.


    Akart adni nekem egy szalmakalapot, jó volt nem mondom, de nem az én stílusom.  Nem hoztam el tőle. 


    Az orvosnál várni kellett egy kicsit többet, mint gondoltam, így késtem, később értem Évához. Benéztem a Spárba, nekem tetszik, de a péksütemény blokkolást meg kellett tanulni...... most már tudom. A kr.cukrot alig találtam meg. Jól felment a cukor ára. 


     


    Meglepit már a vasútállomáson olvastam.  Nem is képzeltem másképp, de azért odáig elmenni és onnan haza jönni így?????? Hihetetlen. 


     


    Misót sok szeretettel köszöntöm........ Maci uraságot pedig biztatom az első hely elérésére. 


     


    /Nem is tudom mit olvastam még, de mindent visszaolvastam. Tudjátok  szita és rosta........ kiesett a lyukon a gondolat.


     

  21. 2017. június 22. 14:28269381.

    Sacikám, küldtem email-t! 

    előzmény:
    silinga (269363)
    2017-06-22  11:27
  22. 2017. június 22. 14:24269380.

    Köszönöm szépen Annuska.


    Bár bizti nem nyer mert ha ott van a nyerés kapujában mindig beremeg a keze. De azért ez is nagy szó, mert ő nem gyerekként kezdte hanem felnőtt fejjel. Csak a szorgalmának köszönhető, hogy ilyen messzire jutott. Már 4 éve válogatott tag. És nagyon sok versenyt nyert már. Nagyon szorgalmasan gyakorol akkor is mikor már mások rég nem mennek pályára mert már hideg van vagy esik épp az eső. Mert a versenyek esőben is folytatódnak. Csak akkor fújja le a Marshal (játék bíró) ha villámlik. 


    28 díja van eddig. Most néztem meg. Ezek első és második helyezések. Persze ahány versenyen elindul ez csak anna a  töredéke. De végül is az a lényeg, hogy imádja, élvezi. Szép környezetben van, jó levegőn és nem utolsó sorban sportol. 


     

    előzmény:
    Nusimama (269376)
    2017-06-22  13:55
  23. 2017. június 22. 14:24269379.

    Szervusztok!


     


    Meleg van, de ezzel nem mondok újat....Nekem nincs, most jöttem a zuhany alól és iszom a jeges kapucsinót.


     


    A kedvencemnek, Misónak nagyon sok boldogságot kivánok!


    Kemecseiék Lacijának boldog születésnapot!


    Gabi ird meg a nem publikust, kiváncsi vagyok.


    Macsi Macidnak is nagy gratula! Nem tudtam még megnézni, lassan tölt, később több türelmem lesz.


    Dörög az ég Keve felől, de hétágra süt a nap és van egy kis szél...


     


    Mindenkire gondolok, vigyázzatok magatokra!

  24. 2017. június 22. 14:05269378.

    Kösziiiiiiiiiiiiiiii, jót nevettem az indulón. 

    előzmény:
    Picivirág1 (269375)
    2017-06-22  12:50
  25. 2017. június 22. 13:56269377.

    Ezt Misónak küldöm.

    előzmény:
    Nusimama (269376)
    2017-06-22  13:55
  26. 2017. június 22. 13:55269376.

    Az aranyos szőszi Misónak sok, sok boldogságot, örömöt és nöjjőn nagyra egészségben


    Lacinak, jó egészséget és boldogságot kivánok.


    Macsi, Mackódnak az SE  kupán további jó szereplést és gyözelmet kivánok. Hajrá

    előzmény:
    harangvirag08 (269374)
    2017-06-22  12:41
  27. 2017. június 22. 12:50269375.

    Hajrá MACI!!!!!!!!

    előzmény:
    macska54 (269372)
    2017-06-22  12:13
  28. 2017. június 22. 12:41269374.

    Sok szeretettel köszöntöm Misót születésnapján...további sportsikereket kívánok ....a többi jókívánság mellé!

  29. 2017. június 22. 12:38269373.

    Gratulálok!!!

    előzmény:
    macska54 (269372)
    2017-06-22  12:13
  30. 2017. június 22. 12:13269372.

    Az én Macim vezet. Senior Europa bajnokság. 

  31. 2017. június 22. 12:03269371.

    Lacinak  és Misónak  boldog szülinapot kívánok. 

  32. 2017. június 22. 11:57269370.

    Szegenykek, gondolom meg akarták tanitani repulni majdnem tojáshéjjal egyutt, vettek is jegyet nekik, de nem returt. (Nem  neztem meg, koszi a figyelmeztetest).


    Gabikám a "nem publikus baj" lemondásnál már megvót, sajna...


    Borsika, már mondták, hogy tegef ki kellene találni? - de mindegyikteket. Olyan jo hogy vagytok!  


    Jelenleg mčg tart a hőség itt is, holnap átmegyunk Tihanyba. Vigyazzatok magatokra. 

    előzmény:
    macska54 (269356)
    2017-06-22  10:30
  33. 2017. június 22. 11:46269369.

    És születésnapja van Kemecsei Lacinak is.


    Emlékeztek??.


    Julikáéknál volt a tali amikor a szülinapja volt..és ott köszöntöttük.


    LACINAK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!!

  34. 2017. június 22. 11:43269368.

    Kedvenc Misónknak boldog születésnapot kívánok...

  35. 2017. június 22. 11:40269367.

    Sziasztok!


    Gabiékhoz már nem szólok semmit..ez van..és kész!


    Reggel elgaloppoztam a patikába "azuram" reklamált nincs itthon semmi kence amit a fájós tagjaira kenne.


    Ez viszont nem igaz..van vagy 5 féle..de szerinte egyik se jó!


    Hoztam egy hatodikat! /csak csendben megjegyzem..öregkori csontkopásra nincs az a kenőcs ami használna/..de nem vitatkozom.


    Már reggel nyolckor is kutya meleg volt, de azért a hűvös oldalon mentem.


    Nem főzök..majd rendelek valami kaját..aztán holnap kipakolom a kis villanysütőmet az erkélyre..és


    olyanokat készítek ami tepsis és ott megsütöm.


    Még nem kapcsoltuk be a légkondit..26 fok van a lakásban..ez még nem olyan meleg.

  36. 2017. június 22. 11:35269366.

    Most látom FB.-on Misónak szülinapja van. Boldog szülinapot, és még nagyon sok szép sikert kívánok az életben.


    Gabi Lacinak is boldog szülinapot kívánok, ne árnyékolja be semmi ezt a napot.

  37. 2017. június 22. 11:32269365.

    Gabi!


    Vedd elejét az "'eretnek" gondolatoknak, írjál mindenkinek" egy levelet,. mert egy emberként drukkoltunk a nyaralás, a találkozó sikerének"Mi fáj, gyere, mesélj

    előzmény:
    rezeda02 (269355)
    2017-06-22  10:00
  38. 2017. június 22. 11:30269364.

    Szervusztok.


    Gabi, csak ámulok, el sem akarom hinni, hogy ezt a lehetőséget tartottátok a legésszerűbbnek, amikor kéznél volt a segítség. Egyszer Egerben üdültünk, és az első nap után begyulladt nekem az ülőideg, reggel az üdülő orvosa végiginjekciózott a derekamtól a bokámig,és eltiltott a fürdéstől. A férjemnek jó volt a víz, én viszont feküdtem , eszembe sem jutott hazajönni. Ennyit erről.


    Már megjöttem a fodrásztól, és most nekifogtam a rengeteg saláta készítésének. Holnap jönnek a gyerekek, és ünnepeljük a szülinaposokat, mert Tibinek is ebben a hónapban volt, így összevont lesz. Előre hozzuk Peti névnapját is.


    Magdikám, olyan rottyantós lekvárt főztél ugye /nem kell sokat főzni/, különben elolvadsz a tűzhely mellett.


    Sacika, Marika azért talán Ti megtartjátok a mini talit.

  39. 2017. június 22. 11:27269363.

    Kösz az együttérzést..... nagyon vártam a találkozást, olyan nagyon nem készültem, de rosszul esett a sikrtelenenség....Remélem Marika kedvét ez nem veszi el és tudunk örülni egymásnak és egy jót beszélgetni...

    előzmény:
    macska54 (269359)
    2017-06-22  10:48
  40. 2017. június 22. 11:19269362.

    Szép napot Mindenkinek!


    Annyi minden történt, nem is tudom hova menjek vissza....


    Borsika....aranyosak a képeid, pont ilyennek képzellek..


    Annuska....szép a kertecskéd virágokkal, veteményekkel ...


    Ildikó...tegnap icsit a kis falumba éreztem magam a jó kis szöveged nyomán "hánkódtam.....ciha" Bencének gratulálok a nagyon kiváló teljesítményéhez, pedig biztos nem volt könnyű


    Magdi...tetszik az "okos " Boscó


    Pötyike.....azt hittem a liftes képen a lányod van..

  41. 2017. június 22. 11:19269361.

    Fini a kávéd Macsika, tettem bele még tejszint és  jégkocekát is. Nagyon sajnáltam a gólyákat. Ezt ők szülők jobban tudják bizonyára. Találtam neked ajándékba egy szép rózsaszínű, hosszú lábú madarat, de most nem találom. Tegnap még tudtam a nevét. Majd ezt is megemlítem az idegkontollon. Nem tudom, hogy a rövi-, v. a hosszútávú emlékezetem a silányabb?  Ölelések, sok ....adj a Többieknek is!


    Nos, meg vagytik Ti áldva velem.

    előzmény:
    macska54 (269339)
    2017-06-22  04:32
  42. 2017. június 22. 10:50269360.

    Nahát, ...ilyet! Nem hiszem el,  hogy ilyen peches ez a szegény Gai! Jobbulást kívánok.


    Csak eddig olvastam vissza, .nem volt több időm. ...Majd R.-éktól tovább.Addig is minden jót kívánok nektek, hűvöset, egy kicsi esőt, pihenést. Megyek át, mert visznek. Nincs mese.!!!    Illetve lesz, mert beszélgetős, jegeskávés, sőőőt.... pancsolós délutánt ígértek. Majd sortban pancsolok, mert bő rám az öreg kinyúlt fürdőruhám. Venni kéne, várok vmilyen akcióra. Holnap megyek reumára   délelőtt. Hétvégén kutyázok. Gondolok Rátok szeretettel. Ha kapok gépet, Patiéktól írok. 


     

  43. 2017. június 22. 10:48269359.

    Én is nagyon sajnállak, mert egy ilyen eseményre készül az ember. Erőt, időt, pénzt fektet be. 

    előzmény:
    silinga (269357)
    2017-06-22  10:37
  44. 2017. június 22. 10:40269358.

    Ez borzalmas, de a természet törvénye

    előzmény:
    macska54 (269356)
    2017-06-22  10:30
  45. 2017. június 22. 10:37269357.

    Gabi....teljesen ledöbbentem a híreden....és kicsit mérges is vagyok.....a fürdőnek van külön orvosa, a városban is van orvosi ügyelet, a lehető legjobb helyen voltál, hogy segítsenek......ez talán egy kicsit a "vidék" lenézése......amugy nagyon készültem és vártalak benneteket, a további véleményem nem publikus.....gyógyuljál minél előbb

    előzmény:
    rezeda02 (269345)
    2017-06-22  08:29
  46. 2017. június 22. 10:30269356.

    Ez a szelektálás. csak az nézze meg akinek erős az idegrendszere. De még nem rakta ki, majd ezután. 

  47. 2017. június 22. 10:00269355.

    Mindenki, akinek "eretnek" gondolatai vannak, azoknak elmondom, hogy volt más ok is, az én balesetem már csak pont volt az I-n, de ez nem publikus, és akit érdekel, megírom priviben, vagy email-ben. 

  48. 2017. június 22. 09:53269354.

    Igy kéne tölteni a napot

    előzmény:
    Nusimama (269353)
    2017-06-22  09:48
  49. 2017. június 22. 09:48269353.

    Szervusztok


     Itt is már nagyon meleg van, bár kora hajnalban már mindent kinyitottam, hogy lehüljön a lakás-


    Marika, nektek nagyon jó pihenést. 


     Magdikám, ez az amit én is furcsálottam. Nekem eretnek gondolatain támadtak.


    Macsi hajnalban már mergfutottad a köreid? Tényleg jó volna a kép alapján hüsölni.


    Ildike, vigyázz ma nagyon meleget jeleztek. a városban még jobban megszórul a levegő.


    Julika, akkor Te is gyönyörködöl a Lányoktól kapott  és időközben kinyilt kardvirágokban. Betyár kis ciccek. Ezek szerint nagyon oda kell figyelni  mit csinálnak


     Kellemes hüvős szobát kivánok.


     

    előzmény:
    harangvirag08 (269351)
    2017-06-22  09:36
  50. 2017. június 22. 09:43269352.

    Jó találkozást....amikor Évát említed olyan jó, hogy az ember tud arcot hozzá kapcsolni. Szinte látom magam előtt....olyan jó, hogy megismertük.


    Kedvet kaptam a cseresznyelekvár főzéshez.Most végeztem a magozással.Fülem-farkam cseresznyés.Gondoltam teszek hozzá kis rebarbarát meg kevéske meggyet/nincs több/. Kíváncsi vagyok milyen lesz.


    Én vagyok a Lenkék lenkéje .Csodálkozom,hogy éjjel ara ébredek,hogy melegem van.Persze....még nem cseréltem le a téli ágyneműt.Most azt is elrendezem.

    előzmény:
    franci47 (269342)
    2017-06-22  08:04

Címlap

top