Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. március 27. 17:00265051.

    Feltoltos, fia fogja, de kuldtem neki egy kicdit sos esetre. Ot lehet hivni. 

    előzmény:
    franci47 (265049)
    2017-03-27  16:28
  2. 2017. március 27. 16:30265050.

    Olyan éhes lettem ....nagyon jó a blúzod.


    Megint elment a napom .....bár ma dolgosabb voltam..Takarítottam, kimostam a kerti ruháim második részét,a téli dzsekiket.Ebédem még volt. Majd elmentem a városba ügyeket intézni, vásároltam a Rossmannban,A temetőben is jártam ...a mellette levő gazdaboltban vettem keserűsót.Holnap jön a "kertesember" megnézni a terepet,árajánlatot tenni.../ nem mondtam neki, hogy az engem egyáltalán nem érdekel...a fő,hogy készüljön el az amit én már nem tudok/akarok megcsinálni.Gyöngyi barátnémnak is ők dolgoznak....nagyon  meg van velük elégedve.


    Pötyikém....jobbulást a menyednek, Alexának jó utat....szép élményeket Londonban.


    ..délelőtt több alkalommal lestem a gólyáidat.Remélhetőleg sikeres lesz az igyekezet....és egészséges tojások, majd fiókák lesznek.


    Julika ....én még kímélem a szatyrot.Nekem ez lesz az ünneplős...de sokszor megnézem.Kívánom,hogy a hallókád mielőbb jól szuperáljon.


    Mindenkinek dupla ölelés....

    előzmény:
    BORS (265048)
    2017-03-27  15:34
  3. 2017. március 27. 16:28265049.

    Lányok, most akkor nem értem, lemerült Vera telefonja, 


    vagy  kártyás és csak ő nem tud telefonálni? 


    Valaki írja meg. 


     

  4. 2017. március 27. 15:34265048.

    Na látod, Julika? ..nagyon örülök, h. visszamentél és megint állíttattál rajta! irtóra örülök, komolyan. Ügyes vagy és kitartó! Mutatom, hogy ettem a rák-falatkákat, még be is bandzsítottam. Nem gondoltam, hogy ilyen finom!


    Használjuk a szép hímzett  szatyrokat, szeretjük, ....most is abba pakolok.


    Nem leszek. Megyek Ritáékhoz. Nem tudom hogy fogunk mi beszélgetni, ....semmit nem hallok, mert mindkét fülem eldugaszolták ma a kezelésen. 


    Mindenkit puszilok. Köszönöm az ünneplésemet. Akit véletlen kihagytam volna, attól bocs! Hát csoda lenne? ..örömömben előfordulhatott, ugye? : - ))

    előzmény:
    Picivirág1 (265047)
    2017-03-27  15:23
  5. 2017. március 27. 15:23265047.

    Szervusztok!


    Megjöttem...na hol voltam???? Igen, igen, a hallókámat hangolni. . pénteken már annyira bántott, hogy több mint egy órát foglalkoztak velem, úgy hogy eljöttem.Akkor még úgy sem tudtam volna biztosat mondani, mit is hallok...mondtam ezt érezni kell, ezt nem tudom elmondani. pedig ők csak a szavaim alapján tudják beállítani, mondták. ma aztán vissza mentem, senki sem volt csak Csilla, aki nagyon nagyon türelmes de mérges lett amikor mondtam, pénteken miért mentem el. Pikkpakk beállította, elmentem a Csaba centerbe, próba útra, most úgy tűnik jó. Addig próbálom amíg akarom, azt mondta a csajszika. 


    Délelőtt ügyes voltam, lepermeteztem a szőlőt a bokrokat. Elvetettem poharakba paradicsomot. nekem ennyi is elég mára. 


    Lányok! Annyira örülök, hogy használjátok a szatyrokat

  6. 2017. március 27. 15:06265046.

    Én naiv azt hittem, hogy csoportosan jönnek haza.


     Pötyikém, Alexának jó utat és trudjon mindent vinni amit szeretne, Gondolom már otthon is várják nagyon.


    Menyednek jobbulást .


     

    előzmény:
    macska54 (265043)
    2017-03-27  13:07
  7. 2017. március 27. 13:32265045.

    Marika, megköszöntem?? Jaj, ha nem! Nagyon kedves tőled, szebbé tetted a szülimet!!!Köszi.

    előzmény:
    Sacika44 (265019)
    2017-03-27  10:01
  8. 2017. március 27. 13:27265044.

    Igen, Magdikám -nagyon finom volt, és köszönöm szépen a mellétűzött jókivánságot!

    előzmény:
    harangvirag08 (265041)
    2017-03-27  12:42
  9. 2017. március 27. 13:07265043.

    Nusimama! Van még bőven akinek haza kell érnie.


     

    előzmény:
    Nusimama (265028)
    2017-03-27  11:13
  10. 2017. március 27. 12:48265042.

    Szia Macsek.


    Megnéztem a videót, ezek  legalább nem kapkodták el, nem siettek vele. 

    előzmény:
    macska54 (265021)
    2017-03-27  10:20
  11. 2017. március 27. 12:42265041.

     


    Aranyos vagy !!!Megkóstoltad a tortámat amit küldtem ?

    előzmény:
    BORS (265039)
    2017-03-27  12:10
  12. 2017. március 27. 12:24265040.

    Sziasztok!


    Igen, Alexa pakol...mindjárt jön, elviszi a mérleget lemérni a csomagját.


    Holnap délután indul Londonba, ott lesz egy pár napig...üzleti ügyben.


    Kisült, hogy a fiamék meg már szombaton indulnak vissza...azt hittem ápr.3.án, de az a hazaérkezés ideje.


    Ráadásul valami borzalmas erős ciklon megy arra, az ő városuk csak a szélét kapja szerencsére...abba is reménykedünk addigra tovább halad, mert most lezárták a reptereket...ott ragadnának valahol.


    Talán melegszik az idő, mert reggel téli hideg volt!


    Szegény Vera...remélem sikerül feltöltetni a telefonját.


    Csak a füleseknek mondom...Lajosnak olyan jó kencét írtak fel...nagyon szépen rendbe jött a füle, nem viszket nem csicsog.


    Hiába írom le mi az...mindenkinek más baj van vele...neki éppen most ekcémás.


    A menyem Zsuzsi segényt elérte a végzet...olyan gyomorrontása van...szenved!


    Minden itthon létükön ez van, mindenhol etetik őket...és már elszoktak a mi nehéz ételeinktől.


     


     

  13. 2017. március 27. 12:10265039.

    ...hoztam egy viráglufit


    N e k t e k   a sok szép szülinapis köszöntésért!!!

  14. 2017. március 27. 12:03265038.

    Pötyike, szia, és köszi!!! .A dinnyét tényleg szeretem, ..na majd nemsokára ehetünk. 


     


     

    előzmény:
    potymama (265037)
    2017-03-27  11:58
  15. 2017. március 27. 11:58265037.

    Borsika!!!!


    Betöltötted a tizen nyolcat? 


    Akkoriban hogy várta az ember hogy felnőtt legyen! 


    Csillagom-virágom!!!


    Boldog születésnapot kivánok!! 🎂🍦🍬🍫🍟


    Küldök egy kis dinnyét is, mert tudom szereted  🍉🍉🍉🍉


     

  16. 2017. március 27. 11:51265036.

    Rezedácska  nagyon szépen köszönöm!


     


    Le kell kicsit dőlnöm, olyan nehéz a fejem ettől a sok vattától.

    előzmény:
    rezeda02 (265013)
    2017-03-27  09:06
  17. 2017. március 27. 11:45265035.

    kedves szomszédunk Ééééévike! ..nahát ez igazi ünnepi ajándék üzenet. Nagyon örülök a köszöntéseteknek, meg is hatódtam rendesen. Köszönöm neked, ...puszilom Veránkat ésjobbulást kívánok.

    előzmény:
    007eva (265015)
    2017-03-27  09:31
  18. 2017. március 27. 11:41265034.

    Elnézést  Sacikának akartam a szívtortát megköszönni, aztán Macsihoz címeztem.Mindenki ehet belőle, szívesen kínálom. ..ez a köszönő "lelem",  OK?  én nem jártam oviba, azt hiszem, akkor még nem is volt.


     

    előzmény:
    silinga (265017)
    2017-03-27  09:42
  19. 2017. március 27. 11:37265033.

    hűű de szép ez a szívtorta! Köszi Macsi!

    előzmény:
    silinga (265017)
    2017-03-27  09:42
  20. 2017. március 27. 11:36265032.

    Sacika szia,  nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat. 

    előzmény:
    Sacika44 (265019)
    2017-03-27  10:01
  21. 2017. március 27. 11:34265031.

    köszönöm édes Annuska!


    Annyira figyelmes Mindenki  hozzám.


    Nem rég jöttem meg. Hiába volt időpontom, várni kellett. 


    Most már egyáltalán nem hallok semmit, mert a balba megint csíkot tettek, a jobb fülbe pedig kenőcsöt, mert valami kikezdte a bőröm és félő, hogy további bajt csinál. 


     

    előzmény:
    Nusimama (265029)
    2017-03-27  11:19
  22. 2017. március 27. 11:22265030.

    a 7. is meg volt, már elszállt a hím, csavarogni.


     

  23. 2017. március 27. 11:19265029.

    Borsikám a tortád lemaradt

    előzmény:
    Nusimama (265027)
    2017-03-27  11:07
  24. 2017. március 27. 11:13265028.

    Sajnos ugy néz ki, hogy a google nem engedett be, hiába kerestem kerülő utakat. Végül azonban a Mozzila segitett ki.


     Julika, köszönöm, hogy közvetitettél.


    Macsi, van még gólya ami nem érkezett meg?


    Borsikám, nagyon kedves lehetett a tegnapi családi köszöntés.


    Itt tegnap nagyon hideg szél fújt. Ma viszont ha minden igaz szép idő lesz.


    Pötyike, Alexának lejárt a szabadság, s menni kell Londonba?


     


    Remélem ma már tudok veletek kommunikálni, mert nagyon rossz amikor tehetetlen  az ember, akár mit csinál nem sikerül.


    Legyen szép hetetek.

    előzmény:
    Nusimama (265027)
    2017-03-27  11:07
  25. 2017. március 27. 11:07265027.

    Szervusztok


     BORSIKA bocs, hogy csak most tudtam jelentkezni,de annál nagyobb szeretettel kivánok születésnépnapodra:


     - jó egészséget,,


     -sok örömet-,


     - boldogságot kedves és figyelmes családod körébe,


     - na és hosszú szép életet, hogy még sokáig tudjuk élvezni mi is kedves szellemességedet.

    előzmény:
    macska54 (265024)
    2017-03-27  10:39
  26. 2017. március 27. 11:03265026.

    Mit lehetne csinálni? a modiknak írni?

    előzmény:
    Picivirág1 (265025)
    2017-03-27  11:02
  27. 2017. március 27. 11:02265025.

    Szegény Annuska nem tud jönni...valamiért vissza dobja a beírást. Azt írja olyan mint ha le lenne tiltva. lehet hogy be kell zárni a hozzászólást és frissíteni kell. 

    előzmény:
    macska54 (265024)
    2017-03-27  10:39
  28. 2017. március 27. 10:39265024.

    Már az 5. is megvolt. 

    előzmény:
    Picivirág1 (265022)
    2017-03-27  10:26
  29. 2017. március 27. 10:38265023.

    Ezt nem kell ám komolyan venni..én is nagyon örülök a sikernek

    előzmény:
    Picivirág1 (265022)
    2017-03-27  10:26
  30. 2017. március 27. 10:26265022.

    na...akkor lesz utánpótlás...de mi meg milyen "illetlenek" végig nézzük ezt az akciót. 

    előzmény:
    macska54 (265018)
    2017-03-27  09:48
  31. 2017. március 27. 10:20265021.
  32. 2017. március 27. 10:11265020.

    Szervusztok!


    Szép napos időnk van.


    Ez nem időjárás jelentés akar lenni, csak örülök neki.


    Ma jó napom lesz, ottalvósra megyek a kicsikhez.


    Holnap délután jövök.


    Minden rendben, mást nem is tudok most írni.


     


     

  33. 2017. március 27. 10:01265019.

    Ma van Bors Évi születésnapja!


    Szeretettel kívánok jó egészséget, hosszú boldog életet!


    Jó, hogy vagy nekünk!

  34. 2017. március 27. 09:48265018.
  35. 2017. március 27. 09:42265017.

    Borsika....kívánok neked boldogságot, békességet, jó egészséget......boldog születésnapot!

  36. 2017. március 27. 09:31265015.

    Kedves Lányok, Borsévi!


    Nem tud Vera telefonálni, mert még nem töltött fel a fia a telefonjára pénzt.


    Sok puszit küld Évinek, Isten éltesse sokáig, ezt üzeni!!!!!!



     

    előzmény:
    Picivirág1 (265014)
    2017-03-27  09:14
  37. 2017. március 27. 09:14265014.

    Annuska még mindig nem találja a menedékhez vezető utat. Próbáltam navigálni, remélem sikerül feljönnie. 

    előzmény:
    BORS (265005)
    2017-03-27  08:38
  38. 2017. március 27. 09:06265013.

    Bors Évikénknek születésnapján sok boldogságot, jó egészséget és további jó kedvet kívánok! 


  39. 2017. március 27. 09:02265012.

    Évikém....nagyon sok örömöt,boldogságot kívánok!Örülök,hogy megismertelek.

    előzmény:
    BORS (265008)
    2017-03-27  08:53
  40. 2017. március 27. 09:00265011.

    Nagyon szépet kaptam Ildike! Neked is köszönöm. 

    előzmény:
    franci47 (265010)
    2017-03-27  08:55
  41. 2017. március 27. 08:55265010.

    B O R S I K Á N A K


     


    Szeretettel köszöntelek ezen a szép napon.


     


                 Legyél egészséges,vidám, boldog, szép. 


  42. 2017. március 27. 08:54265009.

    BorsÉvike,



    Nem számít, mennyi az annyi, mert az úgy gömbölyűűű.
    Ennyi vidám, humorral teli kórképet sem tud mindenki írni,
    ez tart fiatalon!
    ISTEN ÉLTESSEN, KEDVES DRUSZÁM!!!!! 

    előzmény:
    BORS (265006)
    2017-03-27  08:40
  43. 2017. március 27. 08:53265008.

    SAJNOS, mennem kell   a controllra. Amikor hazajövök


     


    megint megnézem,   ......hátha kaptam ajándéküziket. Kérek elnézést,  ...de ma ilyen futósra


    sikeredett  a mai napom /is/. Most az a problémám, hogy az egyk zoknim 


    beleakadt a fűzőm tépőzárába. Biztos kilyukad.Ejnye,...


    szeretlek Titeket!!! és köszönöm a jókívánságokat előre is!!!


     


     

  44. 2017. március 27. 08:43265007.

    Macsi,  neked is köszönet. Micsoda finom jókívánságokat kapok!


     

    előzmény:
    macska54 (264998)
    2017-03-27  05:14
  45. 2017. március 27. 08:40265006.

    Óóóó kedveseim, Julika,


    ..nahát, meghatódtam. Köszönöm szépen.

    előzmény:
    Picivirág1 (264999)
    2017-03-27  06:55
  46. 2017. március 27. 08:38265005.

    Anikó kedves


    nagyon szépen köszönöm

    előzmény:
    ancsa46 (265003)
    2017-03-27  08:35
  47. 2017. március 27. 08:36265004.

    Szia Erika!


    Köszönöm szépen. 


    /csak


    rövidke köszöneteket küldök, mert


    mindjárt indulok 


    a füleshez/

    előzmény:
    erry (265002)
    2017-03-27  08:26
  48. 2017. március 27. 08:35265003.

    Szervusztok.


    Egy kicsit fagyos reggelre ébredtünk, de szép napsütéses, majd kialakul.


    Borsika, nagyon kedves volt a családodtól a tegnapi meglepi. Köszi a beszámolót, mindig vidámságot hozol az írásaiddal. Maradj meg nekünk így sokáig.


    Macsi, ez a torta igazán ötletes, nagyon kreatív vagy.


    Szomszéd Évike, kösz a hírt Veráról. Már jó lenne ha elkerülne a rehabra, mielőbb hozzá kellene kezdeni az erősítésre.


    Pötyi, Alexa már biztosan csomagol, gondolom nagy öröm volt mindenki számára  a találkozás. Szerencsés visszautat kívánok.


    Nem terveztem meg a mai napomat, valamivel majd összeütközöm, remélem nem lesz katasztrofális, most még csak vagyok egyenlőre, lehet hogy az óraátállítás az oka ennek a tunyaságnak.

  49. 2017. március 27. 08:26265002.

    Jó reggelt!


     


    Szép ünneplős napra ébredtünk a mi fűszerünk ünnepli a születésnapját.......


     


    Bosikám drága! Születésnapod alkalmából létező minden jót kívánok sok szeretettel!!!!!!!!!!


     


     

Címlap

top