Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. március 27. 08:23265001.

    Kedves BorsÉvi!


    Kívánok ezen a szép napon nagyon boldog szülinapot, jó egészséget.

  2. 2017. március 27. 07:03265000.

    Tudtam..tudtam...a FB. nem felejtette el Borsikát..most már ország világ tudja, köszöntheti őt!!!!

    előzmény:
    Picivirág1 (264999)
    2017-03-27  06:55
  3. 2017. március 27. 06:55264999.

    Szervusztok!


    Derűsen indul a nap...naná..ilyen kedves képek láttán mosolyra húzódik a szám. Olyan kis édesek vagyunk amint körbe álljuk ,  sőt, még rá is állunk, Borsika tortájára, olyan kicsi vagyok  , tortára állok....módra..és ma is boldog születésnapot kívánok!!!!


    Drága Borsika!


    Jól mondja Macsi, köszönjük , hogy vagy nekünk és jókedvet árasztasz a Menedékházban. Kívánom, hogy még nagyon nagyon soká így legyen!!!!

    előzmény:
    macska54 (264998)
    2017-03-27  05:14
  4. 2017. március 27. 05:14264998.

    Borsika!


    Nagyon jó egészséget kívánok neked ezen a szép napon. Őrizd meg ezt a derűs, vidám énedet. Még ha olykor fájsz is itt-ott amott. A derű sok mindenre orvóság. És neked ebből a derűből sok adatott az életben. Örülök, hogy ennek a részese lehetek. Szívből kívánok boldog szülinapot. 

  5. 2017. március 27. 04:59264997.

    Jó reggelt mindenkinek!

  6. 2017. március 26. 19:55264996.

    Pontosan. 

    előzmény:
    BORS (264995)
    2017-03-26  19:53
  7. 2017. március 26. 19:53264995.

    Értem már, ..emlékszem.. ez a bácsi szórt neki érkezés után kaját, és rendezgette a fészkük környékét. 

    előzmény:
    macska54 (264992)
    2017-03-26  19:33
  8. 2017. március 26. 19:51264994.

    Drága Évikém ...ne nyomasszon ez a bűvös szám.Mások is túl élték minden csoda meg 3 napig tart....aztán megy minden tovább.Maradjon meg a jókedved....írjál nekünk hangulatos történeteket.Tovább is van ....mondjam még?


    Jó volt olvasni amit írtatok...talán Annuska is tud jönni.


    Évike ...köszönöm a híreket Veráról.

    előzmény:
    BORS (264990)
    2017-03-26  19:25
  9. 2017. március 26. 19:33264993.

    Ittam az egész..eggggésegg....pardon, egészségtekre, hukkk ..mindenkiére, ezért ez a sok h.írási hiba. Köszönöm Julika. Nincs gond a gyomrommal, de a fűzőt azt levettem, mert nomasztott. Nyomott. Én is egy kissé nyomott lettem. Pláne


    ha Vera keserves helyzete az eszembe ötlik! Kedves Szomszéd Évike, nagyon figyelmes vagy, hogy hoztad a hírt. Köszönöm. Mit gondolsz/gondoltok, az a gyógytornázás, nem fog még többet ártani szegénykének?!

    előzmény:
    Picivirág1 (264983)
    2017-03-26  19:12
  10. 2017. március 26. 19:33264992.

    Most megy haza Malena az udvarba.


    majd leírom részletesen csak lesek.

  11. 2017. március 26. 19:32264991.

    Annuska éppen most kérdezte meg a skypon hogy miért nem lehet bejönni.  Mondtam, hogy mi már tudunk jönni. 

    előzmény:
    macska54 (264989)
    2017-03-26  19:24
  12. 2017. március 26. 19:25264990.

    Peeersze! Biztos Alexa csinálta a hangulatjeleidet! Egyesek bezzeg válogathatnak!  Megtaláltad a névsoros füzeted Pötyike?  én kitéptem a mindenes h.idő naplóból, ez sem kell, ..meg ez sem


    (pl. recept, ami  elavult, mert mindenki diétázik itt)


    indokolással,  ..aztán a névsorom is odalett. Már átállítottam a faliórát. A tűzhely még mást mutat. Macsi, nagyon modern lehet az a tűzhely. Jahhh megint villogok, de nem érdekel. Úgy sem tudom elolvasni.


    Ráhibáztatok, ténnleg holnap van a szülim. Kapaszkodjatok meg! A 75.-ik. Már meg sem ráz ezaz egész. Már mint az évek múlása. Mintha felgyorsultak volna az utóbbi időben. Hallatlan. Akárhogy számolom: ..annyi az.

    előzmény:
    potymama (264953)
    2017-03-26  11:07
  13. 2017. március 26. 19:24264989.

    Most épp 3 órája várok a zalai kameránál, hogy vissza jöjjenek. De lehet bese jönnek éjszakára. Csak az a bizti ha van már kölök, akkor tuti hogy bent vannak éjszaka a fészekben. 

  14. 2017. március 26. 19:24264988.

    Sziasztok


    Szeles, napos idő van/volt nálunk. Már kicsit sötétedik is.


    Voltam Anikónál, nem szórakoztunk, filmeket egyeztettünk, hátha valamit le akarok tölteni nála, ami a gép összeomláskor elveszett, volt egypár, amit elhoztam, de még nem bírtam végig nézni mint, mert be is kellett azonosítani. A szemem jól megfájdult. 


    Finom sütivel is megkínált, jó is volt, mert én semmit sem sütöttem ma. Már gondolkodtam, hogy egy palacsintát kikeverek, de elvetettem, csak megenném. 


    Bea szerint megjött a második gólya is, de nem biztos. Most nem láttam a fészekben az elsőt sem. A kastélyos Zoli azt mondta be lesz kamerázva a gólyafészek /egyik/ . Nem tudom, mert még nem láttam fent. 


    Pedig jó lenne már megcsinálni.


    Borsikám szép ünneped volt. Biztos finomakat ettetek. Majd holnap én is megköszöntelek egy virtuális fűl húzással is  tetézve.


    Sacikám, de igen az a virág van, én citromvirágnak hívtam, azt hiszem Anikó után szabadon. Meg is halt az a piros rózsa, most ültettem oda Marika rózsájából éppen a pirosat. és kiirtottam egy részen ezt a virágot.  DE bement a kutya, és félek, hogy kárt csinál ott. Akkor a rózsát letörheti, pedig, nagyon szépen hozzák a hajtásokat. Egyre még várni kell. A mi feltöltőhelyünk,mondhatom Anikóé is, a hegy. Ott kapunk valami pluszt.Én is megkaptam most is, de ma a derekamnak mégis sok volt a hegyi ténykedés. 


    Volt ma Annuska?


    Hallod-e Cica-mica,jól néz ki az a spenót, a hozzá járó fasírttal.  Kérek egy kicsit belőle, ha még nem etted meg mind.


    Éva, köszönöm az üzenetet Verától, remélem holnap jobban lesz. 


    Magdikám,belenézhetnék abba az albumba? Mégha kevés is.


    Pötyikém, elnevettem magam, méghogy a puska el van dugva, még jó hogy a lőszer megvan. 


    Marikának és mindenkinek köszönöm a feltett fotók megtekintését, és a hozzá füzött kedves szavakat. 


    Erika,nagyon jó helyen lehet az epred, ha virágzik. 


    Anikó, azt hiszem nem fogok több idézetet kapni, mert meghalt közben  a levél. 


     


     


     


     

  15. 2017. március 26. 19:21264987.

    Én egyiket sem ismerem meg, de Judit igen. De ha tudjuk melyik épp gyürüs akkor könnyü a dolog. Én is csak párzásnál látom. 

    előzmény:
    BORS (264984)
    2017-03-26  19:12
  16. 2017. március 26. 19:16264986.

    Órák telnek azzal el hogy valami történést felvegyek. Nagy türelem kell hozzá. Bámulni az üres fészket, vagy csak simán álldogálnak. 

    előzmény:
    BORS (264978)
    2017-03-26  18:56
  17. 2017. március 26. 19:13264985.

    Én is öt perce beszéltem vele és ue. mondta. Köszi azért a híreket. 

    előzmény:
    007eva (264975)
    2017-03-26  18:49
  18. 2017. március 26. 19:12264984.

    Macsi, Ti gólyás tündérek, honnan tudjátok mellik a Tisza és melyik a Virág? Persze, amikor bekövetkezik a nász, akkor  már én is pedzem.

    előzmény:
    macska54 (264957)
    2017-03-26  11:42
  19. 2017. március 26. 19:12264983.

    Borsika!


    Én kérek egy kis pezsgőt...előestén szoktak köszönteni..és én csak azért siettem, mert közhírré akartam tenni...és ha már itt voltam legalább ihatok egy picit..meg egy kis tortát is hoztam. remélem nem ártott meg a terülj asztalka.

    előzmény:
    BORS (264979)
    2017-03-26  19:04
  20. 2017. március 26. 19:10264982.

    Édesek! Na és a nevük: Misi és Timi! Lassan már elfogynak a nevek, annyian vannak elnevezve. 

    előzmény:
    macska54 (264967)
    2017-03-26  16:40
  21. 2017. március 26. 19:10264981.

    Ők nem.  Malena szárnya szegett gólya. 17 éve itt egy bácsinál, az gondoskodik róla. És a párja hűségesen jön minden évben. 

    előzmény:
    BORS (264978)
    2017-03-26  18:56
  22. 2017. március 26. 19:08264980.

    Évike!


    Köszi a hírt. Majd holnap én is hívom. Bizony egy ilyen kórházban zaj van...az is elég hangos ha ő telefonál mert kihangosítja, mert csak úgy hallja. És nem egy telefont bonyolít le..alkalmazkodni kell. ja, Macsi hívta de nem vette föl és nem is hívta vissza. Biztosan aludt.

    előzmény:
    007eva (264975)
    2017-03-26  18:49
  23. 2017. március 26. 19:04264979.

    La-la-la   ....neked zengem e dalt, ..neked énekelek.... ez izgi, mindjárt be is teszem a hallókámat, hátha hallom. De kedves vagy! előre is köszi az ajándékot! .igyunk előre egy pezsit?Én ihatok, nem vezetek semmit. Julika te sem ugye? Lányok  ....kértek? Úgy de úgy "leterheltem" a gyomrom., muszáj szénsavasat innom. Pedig olyan visszafogottan ettem.  

    előzmény:
    Picivirág1 (264972)
    2017-03-26  17:50
  24. 2017. március 26. 18:56264978.

    Macsika, kedves tőled, ..előre is köszönöm.


     


    Malenának lóg az egyik  szárnya, ..talán megsérült? Felmegy végül? visszamegyek. Az ész megáll, ezekhez a megfigyelésekhez irtó nagy türelem kell. No meg szeretet is. A tesóid is ilyen hűséges rajongói a gólyáknak?

    előzmény:
    macska54 (264973)
    2017-03-26  18:03
  25. 2017. március 26. 18:51264977.

    Macsika, kedves tőled, ..előre is köszönöm.


    Malenának lóg a balszárnya, ..talán megsérült?

    előzmény:
    macska54 (264973)
    2017-03-26  18:03
  26. 2017. március 26. 18:50264976.

    Szép estét Mindenkinek!


    Nem tudom nekem miért nyílik ilyen nehezen az ajtó...........biztos döglődik a gépem..


    Nagyon zsufolt volt a hétvégém...pénteken este jötte jöttek a gyerekek ....itt voltak hét végén.....kicsit másképp főztem....aztán tegnap váratlan vendégek jelentkeztek be mára......át kellett alakítani a  mai ebéd tervet....szóval elfáradtam..


    Erika....ne sajnáld, hogy nem mentetek a telekre...nagyon hideg van...itt legalább is...


    Magdi....szépek a képeid, főleg a barackvirágos ág....nehogy megfázzon, még kicsit várhatott volna...


    Ildikó.....a te rózsád mellett csak nem a pettyegetett....virág van?Mikor írtad, hogy mész az eneria  felvevő helyre, azt hittem Lentibe mész az energia-parkba...Bence aranyos kis  citerás...


    Macs...a finom és vidám spenótod jö9hetne a fasirttal....mind a kettőt szeretem  ...és jól emlékszik Gabi, hogy nem tudok jót csinálni..kicsit tájékozódtam gólya ügyben is..


    Mindenkire gondolok nagy ölelésel


     

  27. 2017. március 26. 18:49264975.

    Kedves Szomszédok,



    most beszéltem Veronikkal, holnap nem viszik még át a rehab.ra, dokinak még nem válaszoltak. Most megint nem érzi jól magát, mindene nagyon fáj, aludni nem tud, mert nagy zsivaly van a szombában, mindenkinél vannak látogatók, és hangosak.
    Holnap megy hozzá a gyógytornász, de ő nem fog tudni megmozdulni sem.
    Puszil Titeket! 

    előzmény:
    Picivirág1 (264972)
    2017-03-26  17:50
  28. 2017. március 26. 18:45264974.

    Szép kora estét Mindenkinek!


     


    Nekem a mai nap csak úgy elment.A tegnapi gyönyörű idő után, ma szél fújt és a levegő is lehűlt nagyon.Igy aztán nem mentem sehova.


    Gyönyörködtem Ildi és Macska  gyönyörűséges képeiben...árvácska ...aranyeső ....nagyon szeretem.Aranyos Bence citerás képe. Én is mint Marika kicsit visszamentem ...előszedtem a régebbi képeket.Nincs valami sok ....mert a "nemszeretem a fényképezés"....olyan családi vonás.Nagyon sok videó felvétel van ....azokat digitalizáltatnom kellene....de ebben "patópál" vagyok.


    Nagyon jó az idézet...ami a játékból jött.


    Évike szépen ünnepeltetek ....igazi meglepi volt.


    Pötyikém ...akkor Alexa már készülődik.Gondolom mennyi cucca lehet.Mikor B. először ment , dupla súlyt lehetett vinni....gondolhatod,hogy kihasználta .Csak a szekrényajtót nem vitte magával.


    ...megnéztem a gólyás videókat...kicsit hozzá is olvastam.Érdekes az életük.


     


    Legyen szép az estétek!


    Változatlanul nem enged új hszt írni.


     

    előzmény:
    macska54 (264973)
    2017-03-26  18:03
  29. 2017. március 26. 18:03264973.

    Akkor én holnap köszöntöm, mert előre nem szoktam. 

    előzmény:
    Picivirág1 (264972)
    2017-03-26  17:50
  30. 2017. március 26. 17:50264972.

    IGEN!!!!! Márc 27. van BORSIKA SZÜLETÉS NAPJA!!!!! 


    Ejnye bejnye, hogy nem tudtuk...de szerintem holnap a FB bemondta volna. 


    Akkor ma Borsikának zengetem a dalt....előlegezve. 



     

  31. 2017. március 26. 17:30264971.

    Borsika  én se tudom! Szüli napod lenne? 


    Most nem férek hozzá a puskámhoz, ahogy kirámoltuk a szobát...ott megvan ki mikor született.,


    Itt voltak a Dalmáék, rájuk sóztam az összes maradékot 😁...amit boldogan elvittek.

  32. 2017. március 26. 17:11264970.

    Borsika te is ünnepelsz ma valamit? Én ugye nem tudhatom még. 

    előzmény:
    BORS (264968)
    2017-03-26  16:54
  33. 2017. március 26. 16:58264969.

    Ildike, elrontottam:


    azt akartam írni az előző hsz.-em végén,  hogy : gondolom, hogy már Anikóval csevegtek, sétáltok esetleg, éskérdeztem, hogy szándékoztok-e a hegyre is felmenni a birtokodra? Elnézést. Kapkodtam. Love, meg ilyesmi.

    előzmény:
    BORS (264968)
    2017-03-26  16:54
  34. 2017. március 26. 16:54264968.

    sziasztok, megjöttem a Budán az egyik Trófeában voltunk, úgy tudom, van még egy. Meglepi volt a dolog, azt hittem, hogy valami üzletközpontban fogunk majd pizzázni, v. hamburgerezni, esetleg gyrost enni. Mindet szeretem. Annak is örültem volna. Ez azonban csuda gazdag, ünnepi  ebédelés volt, és még kis tortát is kaptam. Szilike a bohóctól, aki a gyerekeknek csinált lufikat, - nekem is szerzett egy viráglufit. Szép aranyszínű húslevest ettem, aztán .......majd beírom, nem jut eszembe azelőétel, ..nyers, fűszeres darált huskészítmény pirított kenyéren, .megvan:..bifsztek, utána steakot süttetett nekem  liba-májjal Áron, a helyembe is hozta. Körítéseket magam választottam és savságot is. Megkóstoltam a fiúk sült rákját is,  ami pálcikákon volt. Én soha még nem ettem. Ízlett.  Aztán sütiket, ehettünk, meg bodza szörpöt, cólát, én pezsit kaptam, valamint üveges, nyomós szóda is volt. Ja, szőlőt és mandarint is ehettünk. Én nemkértem, elteltem. Aztán hozták a kis minitortát, egy gyertyával, nekem és a többieknek is akik valamit ünnepeltek. Olyan gyorsan eltelt az idő, ..hazaautóztunk, előtte még vittünk virágot papa kis kertjébe. Ennyi volt, elmeséltem. .Ez az időátállítás olyan fura, meg kell szokni.


    Jó sokat írtatok. Pihizek egyet és utána megnézem Macsi képeit is.


    Ildikém, nagyon aranyos Bencéd a citerás képen. Az aranyeső fa gyönyörű lehet. Ilyen dúsat még nem is láttam. Te már gondolom Anikóval Verára is gondolok. 

    előzmény:
    franci47 (264938)
    2017-03-26  09:17
  35. 2017. március 26. 16:40264967.
  36. 2017. március 26. 16:01264966.

    Nahát! A tűzhelyed számolni is tudja, hány fasirtot sütsz? vagyis 7-et????

    előzmény:
    macska54 (264957)
    2017-03-26  11:42
  37. 2017. március 26. 14:04264965.

    Köszönöm a választ! Náluk tökéletes az egyenrangúság. 

    előzmény:
    macska54 (264952)
    2017-03-26  10:41
  38. 2017. március 26. 14:02264964.

    Már a fekete gólyánál is van toji! Milyen hamar belekerül a tojásba a mi is? Szóval sitty-sutty megtermékenyülnek és már ki is tojja, aztán csak ül rajta... Ennek is meg van a maga ideje. Igazán szép, hogy még a melegítést is felváltva csinálják, a papa is kiveszi a részét belőle. 

    előzmény:
    macska54 (264960)
    2017-03-26  12:28
  39. 2017. március 26. 13:57264963.

    Nekem sokáig nem izlett a magam által készített fasirt... Bele kell tenni, ami bele való, főleg a fokhagyma! Aztán a többi is, persze eltúlozni sem szabad. Mostanában már jobban sikerül. Ha jól emlékszem, Saci mondta, hogy neki sem sikerül a fasírt, pedig ő aztán igazi főzőasszony és szeret is főzni... ellentétben velem, de már kezdek beletörődni a sorsomba. 

    előzmény:
    macska54 (264957)
    2017-03-26  11:42
  40. 2017. március 26. 13:39264962.

    Ezek a szmájlik csak a kis tabletemen..média padomon vagy hogy is hivják....azon vannak 🐺  🍇. 🍄

    előzmény:
    rezeda02 (264959)
    2017-03-26  11:50
  41. 2017. március 26. 12:40264961.

    Átírta a filmben mert Tóbiás volt a tojásokkal. Csak hát az NLC-én jav. nem lehet. 

    előzmény:
    macska54 (264960)
    2017-03-26  12:28
  42. 2017. március 26. 12:28264960.
  43. 2017. március 26. 11:50264959.

    Nekem csak a megszokott, a szerkesztők szerint hagyományos és kedvelt szmájlik vannak... nem is szándékoznak változtatni rajta. 

  44. 2017. március 26. 11:44264958.

    Reggeli helyett most ebéd szolgáltatás vanköszi!!!!

    előzmény:
    macska54 (264957)
    2017-03-26  11:42
  45. 2017. március 26. 11:42264957.

    És pillanatokon belül küldöm a fasírtot is. Na kész is. Megy annak aki szereti. 

  46. 2017. március 26. 11:15264956.

    Hol vannak ezek a hangulat jelek????

    előzmény:
    potymama (264953)
    2017-03-26  11:07
  47. 2017. március 26. 11:14264955.

    Ilyen vidám spenótot még nem láttam...kérem!!!!

    előzmény:
    macska54 (264954)
    2017-03-26  11:08
  48. 2017. március 26. 11:08264954.

    Ki kér? Repítem annak aki szereti. Lehet választani akinek csak a mosoly kell. 

  49. 2017. március 26. 11:07264953.

    Sziasztok!


    Nálunk nagyon vacak idő van, erős hideg szél fúj és borús az ég.


    .A  babákból én is elfogadnák, nagyon szépek.


    Mennyi érdekeset tanulunk Macsitól a gólyákról és nagyon érdekesek a videók is.


    Nincs kedvem főzni...van maradék, viszont ígértem sütök túrótortát Alexának.


    A lányomék kimentek Szabadkára egy kicsit bevásárolni Alexának.


    Szerintem vehet pótdijat mert már annyi cucca van.


    🎵🐮🐑🐵🐯🐴🐩 milyen hangulat jeleim vannak?

  50. 2017. március 26. 10:41264952.

    Bármelyikük választhat társat. Ha nem sikerül a szezonban akkor abból lesz a kajtár. Mindig az egyedül maradt fel nőt gólyák viszik a kicsik csapatát vándor útra. Persze ez nem jelenti azt hogy a köv. évben is egyedül marad akinek nem sikerült egy adott költési szezonban. A kicsik csak 3-4 év múlva jönnek vissza. Akkor mikor már ivar érettek. De belőlük is lehet épp kajtár ha úgy hozza az élet. 

    előzmény:
    rezeda02 (264950)
    2017-03-26  10:19

Címlap

top