Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. március 2. 17:06263551.

    Nyest járja. Nekünk is van itthon. Már 5-öt fogtunk. Elvitte messzire Macim és elengedte.

    előzmény:
    ancsa46 (263549)
    2017-03-02  17:00
  2. 2017. március 2. 17:02263550.

    Anikó Te beszélsz, hisz állandóan tevékenykedsz.. Bizony én is emlékszem, hogy amikor fiatal asszony voltam teknőben mostam a pelust és  mosófazékban föztem ki. Ha vissza gondolok, szinte hihetetlen.

    előzmény:
    ancsa46 (263538)
    2017-03-02  15:27
  3. 2017. március 2. 17:00263549.

    Miért vannak ekkora lyukak a fészekben? Ennyire tönkrement?


    Drukkolok ezerrel.

    előzmény:
    macska54 (263545)
    2017-03-02  16:45
  4. 2017. március 2. 16:59263548.

    Ildike, a gyökereket csak fürészelni lehet. a mélyeket ki sem tudjuk szedni. Most azon meditálók, hogy van egy kis kopir fürészem- elektromos- azzal fogok neki esni. Mivel a kerités drótjai között nőtt be a felső rész.


    Beának jobbulást. Feketenadálytő krém, vagy  levél nem volna jó?


    A fiam lába nagyon lassan javul. Nem a legszebb, de jobb mint amikor lerobbant.


    Ricsi jól érzi magát, éli világát. Kevés óraszámuk van. Késziti a diploma munkát, na meg labor gyakorlat van.


     

    előzmény:
    franci47 (263537)
    2017-03-02  14:16
  5. 2017. március 2. 16:58263547.

    Magdikám, engem is megtépáz mindig, vagy a bőröm, vagy a ruhám bánja, ma a csuklóm leginkább, pedig befásliztam.


    A TV nézés nálam is így működik, napi 1 híradó, sajnos még a műsort sem nézem át.

    előzmény:
    harangvirag08 (263541)
    2017-03-02  16:19
  6. 2017. március 2. 16:54263546.

    Megint én vagyok az utolsó?


    Annyi szép képet, fotót, rajzot na meg finom falatot hoztatok, nem is tudom mit dicsérjek először.


    Így mindenkinek egyszerre köszönöm meg.


    Ildi nagyon jó lett a hajad.A színe is tetszik.Nem látok semmi foltot benne.Így jó ahogy van.


    Julika névnapi ajándéka is a sikeres képeid közé tartozik.


    Borsika vigyázz a derekadra.Máskor szólj rá a barátnődre.A huzat nekünk már árt.


    Gabi mindkettőtöknek jobbulást kívánok.Azok az állatok borzalmasak lehettek.


    Macsi olvastam,hogy újabb gólya közeledik.Még elég hosszú út vár rá, de már igyekszik.


    Kertészkedő kislányok vigyázzatok a kezetekre.


    Pötyi biztos nagyon izgul már.Most sok dolga van, de utána szép napjai lesznek.


     

  7. 2017. március 2. 16:45263545.

    Pont azt várom.Kamera az van már Szegeden.

    előzmény:
    franci47 (263544)
    2017-03-02  16:42
  8. 2017. március 2. 16:42263544.

    Örülök,hogy örülsz. Majd kedden mit mond a doki az a lényeg.


    Macska,melyik gólyát várod?  Már nem is tudom melyiket kereste Bea, amelyik Törökországban dekkolt azt hiszem.


     


    Remélem te leszel az első. 

    előzmény:
    macska54 (263542)
    2017-03-02  16:29
  9. 2017. március 2. 16:41263543.

    Macsika!


    Nagyon nagyon drukkok!!!!Legyen sikeres a találkozás!!!!Azért csak aludjál..idegesen, fáradtan nem lehet vezetni...az nem vezet semmi jóra..megfontoltság, nyugodtság..összpontosítás!!! hajrá!!!

    előzmény:
    macska54 (263542)
    2017-03-02  16:29
  10. 2017. március 2. 16:29263542.

    Jajjjj lányok olyan izgatott vagyok. Akit várok gólyát holnapra már magyar földön, Szegeden van. Remélem már nem jön tovább és meg vár bennünket reggeli berepüléssel.  Kezem-lábam remeg. Nem fogok tudni aludni. Még ilyenen nem voltam, hogy egy jeladós gólyát a helyszínen várhatok. Remélem szerencsénk lesz. Most nekem drukkoljatok. Köszönöm szépen.


    Mindent olvastam.


    Örülök hogy Bea lába jobb. 

  11. 2017. március 2. 16:19263541.

    Sziasztok!


    Már megint délután van mire  igazából ideérek.Már jártam itt reggel.


    Ildikém ...nagyon szép verset hoztál.Nyűgösen ébredtem ....de ez helyre tett.Köszönöm.


    Beának jobbulást kívánok! A kérdésemre a választ már megtaláltam.


    Anikó ...gondoltam Rád ...rózsametszésileg....nekem már alig van ....mégis nagyon összeszurkálom magam.


    Már Julika is végzett gondolom a szőlőmetszéssel.


    Jártam egyet a patakparton....vágtam egy csokor barkát.


    Annuska ...én eljutottam oda,hogy jó dolog a távirányító.Hallani sem bírom őket.Valamikor nem múlt el nap, hogy ne néztem volna híradót és nem olvastam volna újságot.Most csak annyit,hogy mégis legyen némi információm....nem vagyok büszke rá ...de ez van.

  12. 2017. március 2. 16:15263540.

    Szervusztok!


    Vacakol a net, hol volt, hol nem volt. Most van. Olvasom a mosógép dicséretét. Nórinak megint elromlott, nem tudom már hányadig fűtőszálat veszik, valami elektromos hibája lehet. Pénzük most nincsen újat venni...csak halkan mondom, annyira kapacitáltam, hogy pályázzon mosógépre, tavaly volt akció, de a fél árat sem akarta ráfordítani, pedig állandóan javították. Bíztak benne...de nem jól tették. Most Laci azzal állt elő, hogy hozzák be a csortogány forgódobos gépet, meg a centrifugát...mert ugye régen is ezzel mostak.  Erre Nóri nem hajlandó..de nem tudom meddig bírja a dereka a lavórban való mosást. kerül ami be kerül, csak venni kell...vannak olyan kamat mentes kölcsönök is, Krisztiék úgy vették a hűtőt. 


    Szóval nagyon jó segéd, szolgáló egy mosógép. A kis fagyasztó ládából vissza raktam a hűtőbe a fagyott dolgokat, már nem annyira hideg a kamra, működik a fagyasztó  rész is. 


    Nekem ma nem volt kedvem kimenni, csak bentről volt szép az idő, fújt a szél. na, az kellene az én fülemnek...van idő, ej, ráérünk arra még. 

  13. 2017. március 2. 15:45263539.

    Anikóm  drágám, Németh Péter elsütötte a viccét. 


    Most képzeld el, ha ez a sok nő, aki profilképet vált, mind férjhez akarna menni. 


     


     

    előzmény:
    ancsa46 (263538)
    2017-03-02  15:27
  14. 2017. március 2. 15:27263538.

    Most jöttem be, eddig rózsákat metszettem, még 4 futó vissza van, szereztem egy kis vízhólyagot, hiába, elszokott a kezem, meg én is a keményebb munkáktól. A derekam meg a térdem sem örül, de mindjárt kinyújtóztatom, mert reggel megint városjárást tervezek. Kisütött a napocska, itt a ház mellett meleg volt, vetkőznöm kellett, na nem egészen, csak kicsit. de gazosodik ez a kert.


    Annuska ügyes voltál, annyiszor rágondolok hogy mennyi munkától megkímél a mosógép, már nem is bírnék a teknő mellett állni.


    Pötyi biztos már nagy izgalomban van, lesi merre jár a repülő.


    Ildi, Te kis hamis, nem is jutok szóhoz. Meg kell néznem ezt a Fb-s bejegyzést.


    Macsi, eredményes gólyalest holnapra.

  15. 2017. március 2. 14:16263537.

    Annuska, kicsit javult Bea lába. 


    Tudott aludni, bár most hanyatt kell feküdnie, és a lábait kinyújtva, mert  rajta van a hűtés. 


    Oldalt tud aludni.


    Te hogy állsz a kerttel. A gyökerek azok bizony nagyon szoktak kapaszkodni. 


    János hogy van, meggyógyult-e?


    Ricsike  visszazökkent-e már a suli világba. 


    Még sokan nem voltak ma, be-be nézek egy-egy munka után, hátha jöttek már. 


     

    előzmény:
    Nusimama (263535)
    2017-03-02  13:49
  16. 2017. március 2. 14:03263536.

    Ja.... ha nem ismerném ezt a bolond embert, akkor  mást írtam volna neki.


    Mikor a gyesről visszatértem, akkor a megrendelés felvételen dolgoztam és  a főnököm volt.


    Most már nyugdíjas, de úgy látszik  az esze csak kevesebb lett.


    Ezek szerint aki fotót vált  az mindenki férjhez akar menni. 


    Most nem néztem be, folytatta-e.


    Nem gondoltam, hogy ennyien megnézik.


    Jól van csak szórakozzunk, igaz?


     


    Annuskám, még a függönyöket kell feltenni. Te, hogy hányszor megbotránkozok ov-val kapcsolatban?


    Nem is tudom akkor mit várok el egy ilyen kis embertől, mint a Fb-os hozzászóló.  


     

    előzmény:
    rezeda02 (263533)
    2017-03-02  12:51
  17. 2017. március 2. 13:49263535.

    Anikó friss voltál. Én is igyekeztem. 2 adagot lizivel kimosattam, aztán voltam a postán , egy kis vásárlás és irány haza, mert a térdem tiltakozott.


    Ildike, Bea hogy van? Az éjjel tudott piheni? Jó munkát.


    Macsi jó gólya várást holnapra.


    Julika, tavaly is jól metszettél, miért lenne baj az idén.


    Pötyike, készen vagy a pakolással?


    Gondolom a többiek is aktivizálták magukat.


    Mindenkinek jó munkát, a betegeknek jobbulást.

    előzmény:
    Nusimama (263534)
    2017-03-02  13:39
  18. 2017. március 2. 13:39263534.

    Szervusztok


     Kénytelen voltam itt megállni. Olvastam  Ildike által hozott szép verset. Megnéztem Macsi  müvészi képeit, Veronka idézetét, ami  szinte választ ad arra a tegnap óta  foglalkoztató kijelentésre. Miről van szó? Etnikai homogenitásról, Országunk első embere már megint szerintem hülyeséget mondott. Vajon hány itt élő magyar állampolgár  csak magyar? Szerintem mindegyikünk  ősei között sokféle náció található, szerintem még OV elődei között is. Ország épitő nagy elödők tudatosan telepitettek be más nemzetbelieket, akik leszármazottai a mi őseink. Ennek köszönhető,- vérkeveredés következtébe- hogy szép, értelmes fajjá váltunk, nem degeneráltá. Na, de ez az én véleményem. Csak szeretem volna megosztani veletek  gondolataimat.

    előzmény:
    veracsek (263523)
    2017-03-02  06:44
  19. 2017. március 2. 12:51263533.

    Jót nevettem a fb-on Ildi képéhez a hozzászólásokon! Azt rebesgetik, hogy olyan jól nézel ki, hogy talán férjhez akarsz menni. Lehet, hogy még kérőd is akad? 

  20. 2017. március 2. 12:47263532.
  21. 2017. március 2. 12:28263531.

    Holnap nem leszek. Elébe próbálok menni egy számításaim szerint holnap haza térő gólyánk fészkéhez. De azért reggel hozom a képeket és beköszönök. 

  22. 2017. március 2. 11:04263530.

    Szervusztok.


    Már megjártam a várost, nem igazán volt jó idő, olyan friss, a nap sem süt, talán most világosodik egy kicsit.


    Millió felé futnék a munkák miatt, aztán ilyenkor van az, hogy semmit sem csinálok, no majd meglátjuk.


    Szép versre, szép képekre,  finom kajára jöttem, még jó, mert csak a kávémat ittam meg indulás előtt, de csak olyan keverős lájtosat.Annuska, biztosan már Te is kimentél a kertbe, a tervezés, alkotás mindig inspiráló.


    Julika, biztos sikerül az a metszés, talán a rózsákkal én is megpróbálkozom ma.


    Legyen szép napotok. Mennem kell.


     

  23. 2017. március 2. 09:21263529.

    Ildikém én több mint 30 éven keresztül festettem a szememet, persze nem úgy, mint ahogy most csinálják a szivárvány összes színében és nagyon feldobta a tekintetemet, anélkül olyan "meztelennek" éreztem magam. Még otthonra is, amikor nem mentem dolgozni, szinte az utcára sem léptem ki enélkül. Amióta így megromlott, nem merek kockáztatni. A baj mindig a lemosásnál volt, mindig belement, aztán napokig nyusziszemű voltam. Nagyon diszkrét volt a szempillád, csak az én szakértő szemem vette észre. A rúzs is nagyon jó, nekem is ilyen volt. Örülök, hogy kitavaszodtál! Mindjárt jobb az ember kedve egy kis felújítástól! A szemüveged is nagyon jó, szinte fel sem tűnik, hogy rajtad van! Persze, hogy megnéztelek, hiszen már ezer éve láttalak! Nem sokat változtál! 

    előzmény:
    franci47 (263527)
    2017-03-02  08:58
  24. 2017. március 2. 09:03263528.

    Szervusztok!


    Igen, Ildinek igaza van..aktívabbnak kel lenni. tegnap még arról panaszkodtam Ildinek, mennyire nem vonz a kert...erre ma olyan verőfényre ébredtünk, hogy kipattantam, buzog bennem a tettvágy. A szőlőt fogom metszeni...Zsuzsiét is, aki most Simontornyán pihenget, gyűjti az erőt a kerti munkához..na , neki aztán ad munkát a már szinte arborétum. Én tavaly megmutattam hogyan kell metszeni, de nem tanulta meg...a segítségének is azt mondta, majd én fogom, mert ilyen szépen még nem termett szőlője. Amikor a marci metszette nem termett semmi. Szóval izgulhatok, hogy megint sikerül-e jól csinálni. mert itthon nem gond, az én saram ha nem jó..de máshol nem hibázhatok. 

    előzmény:
    franci47 (263527)
    2017-03-02  08:58
  25. 2017. március 2. 08:58263527.

    Gabikám, nem ment tönkre nagyon a frizura, pedig nem vigyáztam rá. Igaz mostanában nem fekszem hason, akkor szokott elöl a frufu felfelé állni. 


    Hátul meg kellett igazítani, a többi jó volt, pedig nem is volt  lelakkozva a teteje. Nem is fújt rá a fodrász, csak fésülés előtt. 


    A szempillát én festettem ki egy kicsit. Te aztán jól megnézted, ennyire én nem szoktam senkiét sem megnézni.Műkönnyet használok, naponta többször is, ha néha kifestem, akkor nem, mert előtte cseppentek bele. Ha vigyázol semmi baj nem lesz a festékkel. 


    Kis rúzs is volt,  más szín mint szoktam, mert az őszes hajhoz más kell. Hátul kellett csak egy kicsit megigazítani a hajamat.


    A torna segít kimozgatni az izületeket, helyreteszi a vérkeringést. Én most fogom csinálni.  


     


    Borsikám neked is köszönöm, hogy dicsértél, ennyire nem kell. A kép kint készült, mint látjátok, mert itt bent a lakásban más lesz. Ha vakuzok az sem jó, a rajzokhoz sem jó. Nézegettem a beállítási szögeket, hogyan lesz kicsit jobb. Hát így sikerült. 


    Ma egy kicsit aktivabbnak kéne lenni a takarítás terén....... hát nem tudom, lesz, ami lesz. 


     


     

    előzmény:
    rezeda02 (263525)
    2017-03-02  07:59
  26. 2017. március 2. 08:05263526.

    Szia Gabi!


    Sajnálom, hogy fájsz, jobbulást kívánok!


    A vörös hajú kislány egy egész sorozat része, egy japán anyuka műremekei, mindig ilyen kreatív ételekkel eteti a gyerekeit. Időnként hozok belőle.


    Én is szeretek pár lila árnyalatot, a maiak is nagyon szépek.

    előzmény:
    rezeda02 (263525)
    2017-03-02  07:59
  27. 2017. március 2. 07:59263525.

    Gyorsan jöttem, mert ha megint 9-kor kikapcsolják a netet, akkor nem tudok. Megint meg leszünk bénulva, se tv, se telefon. Már annyira természetes, hogy ezek vannak, az életünk részei... 


    Gyönyörű napsütés van, de csak 0 fok volt. Szóval azért még néha foga van ennek a tavasznak... pedig melegebbet ígérnek, mint tegnap volt. 


    Fél 2-re van időpontom szív ultrahangra, ez a szokásos évi rutin része. 


    Tegnap este már 9-kor lefeküdtem, mert nagyon fájt mindkét forgóm. Megkínoz ez a felmelegedés, illetve az örökös változás. 


    Veronka fantasztikus a reggeli megint. Azt a vöröshajú lánykát a nyillal, kár megbontani. A reggeliző hely is különleges, már nem üres, vannak benne vendégek. Csatlakozhatunk hozzájuk. 


    Én szeretem a lilát, kedvenc színem. Jól megy az ezüst hajamhoz. Vettem olyan lila sampont, amitől olyan szép ezüstös lesz a pár szál hajam... 


    Ildike hogy fogadott az új frizurád reggel? A tiéd nem olyan rövid azért, nem lehet úgy elfeküdni, mint az enyémet. Minden reggel le kell vizezni, mert égnek áll minden szál. Nagyon szép voltál a képen, látom, még a szempillád is meg van csinálva. Én nem merem, félek, hogy belemegy, amúgyis olyan érzékeny. Minden reggel locsolok bele műkönnyet, mert kiszáradok teljesen. Biztos a fűtés miatt. Párologtatni nem tudok, mert a kisajátította az összes radiátort. Ma nem hozott ajándékot, de majd megnézem a lábtörlőt. Kétszer kellett beengedni, pengette a kilincset. Nem volt a szájában semmi, bekucorodott az ágyam sarkába lábhoz. 


    További szép napot, legyetek jók és jól! 

  28. 2017. március 2. 06:47263524.

    Futok reggelit csinálni, nehogy elmenjetek üres gyomorral:

  29. 2017. március 2. 06:44263523.

    Szervusztok!


    Ma elkéstem, de nem baj, olvashattam a szép verset és gondolatot, amiket Ildi hozott, ihattam finom teát macskánál.


    Az én napindítóim:


    Mindenki úgy csodálatos, ahogy van, a származásától, a külsejétől és korától függetlenül. Nem volna szabad, hogy bárki is másoknál többnek vagy kevesebbnek érezze magát.


    Hozleiter Fanny

  30. 2017. március 2. 06:41263522.

    idő és hőmérséklet a világ városaiban


     


    Macska  nagyon szép a lila montázs, pedig nem is színem igazán.


    Ma munkás napot tervezek,  gondolkodtam zegi meneten is. Talán majd holnap.


    Ma összeszedem magam, és felírom mit kell vásárolnom a jövő hétre.


    Remélem sikerül.


    Kellemes ébredést mindenkinek. Remélem a nagy fájdalmak ma elkerülnek bennünket.


     

  31. 2017. március 2. 06:25263521.

    Jó reggelt.


    Kialudtam magam. Felkeltem megittam a kávém.


    Aztán majd jön szép sorban minden.


    Mai gondolat


     


    Ha azt hiszed:
    Delelő után alkony következik,
    Tévedsz.
    A verőfényes délután közbe esik.
    Ha azt hiszed:
    A virág ősszel múlik el,
    Tévedsz.
    A télben megpihen, s tavasszal új életre kel.
    Ha azt hiszed:
    Észrevétlen, lassan éghetsz el,
    Tévedsz.
    A gyertyacsonk is nagy lánggal lobban fel.
    Ha azt hiszed:
    A világ szépségei Neked már nem ragyognak,
    Tévedsz.
    Az ismeretlent a holnap ígéri szebbnek, jobbnak.
    Nem kell várnod, itt a napfényes délután.
    Tavasz, nyár, ősz, tél pihenést hoz ezután.
    Gyertyád égjen, majd nagy lánggal lobbanjon el!
    A holnap rejtélyes ígérete üdítsen naponta fel.
    Ültettél fákat, neveltél embervirágot,
    Próbáltad jobbra bírni a világot.
    Ha kiáltott a baj, siettél, hogy szűnjön,
    Saját fájdalmad mindig kisebbnek tűnjön.
    Emberi szívekhez építettél utat,
    Lelkeddel kövezted ki rajta a hidat.
    Dolgoztál értelmes emberibb életért.
    Pihenj most egy kissé csupán önmagadért!

    Vona Erzsébet Cecília

  32. 2017. március 2. 04:55263520.

    Jó reggelt mindenkinek!

  33. 2017. március 1. 20:42263519.

    Megyek az ágyikómba,  barátok közé,,,jó éjszakát!!!

  34. 2017. március 1. 20:39263518.

    Ildi!


    De jó, hogy nem vettél keretet. Ennek így kellett történni. Nóri megsértődött volna, hogy az ő kerete ott pihen a fiók mélyén és a tiedbe tettem. Így volt jóóóóóó!!!!

    előzmény:
    franci47 (263513)
    2017-03-01  19:49
  35. 2017. március 1. 20:16263517.

    Köszönöm, válaszoltam.

    előzmény:
    franci47 (263514)
    2017-03-01  19:53
  36. 2017. március 1. 19:57263516.

    Bocsánat, de nem írtam címet, csak helységnevet, ott nagyon sokan élnek még, és aki erre járt, már többször látta a topiktali címeként megemlítve. Elnézést, nem akartam indiszkrét lenni, csak ezért mertem megemlíteni!Máskor megvárlak, csak örültem, hogy gyorsan tudtam válaszolni.

    előzmény:
    franci47 (263512)
    2017-03-01  19:46
  37. 2017. március 1. 19:56263515.

    Nahát, ...most sem érek rá, mert jöttek hozzám, ..de itt meg kell állni kérem szépen!!! Jaj de szépséges vagy Ildikém! Nem csak a hajad, ..az arcod és a sminked is. A rúzsozás külön dícséretet kapna XY-tól, aki Patim kozmetikusnak tanuló barátnője!. Nnna, nem tudtam visszafogni magam, ..megírtam. 


    Sajnálom szegény lánykádat, ha valaki, akkor Te is tudod sajnos, micsoda fájdalom ez. (Én is tudom, mertvolt néhányszor hasonló, amikor még jártunk dolgozgatni a telekre, ..napokra lerobbantam). Ennek a helyre jöttéhez még az abszolute pihenés is szükséges lenne. Jobbulást, gyógyulást kívánok szegénykének.


    Ja, a rajz, Julikáról!!  Csúcs! Na de mára túl sok lehet   a dícséretből, ugye? 


    Mekkora örömöt szereztél vele Julikának! Finom, szép ajándék volt.

    előzmény:
    franci47 (263484)
    2017-03-01  15:53
  38. 2017. március 1. 19:53263514.

    Írtam neked privit. 

    előzmény:
    macska54 (263502)
    2017-03-01  18:35
  39. 2017. március 1. 19:49263513.

    Julika, járkáltam keret ügyben is. 


    A fő utcán nem találtam, meg nem is voltam erőm   teljében, így haza jöttem anélkül. 


    Akkor nem ebben a kis névnapi köszöntőben lett volna, és nagyobb lett volna, de így a  kártyához igazítottam a képet. Tehát levágtam a vállaidat.  


     

    előzmény:
    Picivirág1 (263505)
    2017-03-01  18:51
  40. 2017. március 1. 19:46263512.

    Vera,  a címünket azért ne írd be, válaszolok én majd, ha ilyen kérdés van velünk kapcsolatban. 

    előzmény:
    veracsek (263507)
    2017-03-01  18:53
  41. 2017. március 1. 19:14263511.

    Vidéken ez a 4 hely van. A többi (sok) Bp-i.

    előzmény:
    veracsek (263507)
    2017-03-01  18:53
  42. 2017. március 1. 19:12263510.

    Szép estét.


    Macsi  aranyosak a pici fiókák.


    Magdika nagyon jó lehetett atéma alapján az előadás. Nem vagy elég óvatos. Kaput nyitni idegenek nem szabad!!


    Ildike, a hajad nagyon jó. Bea vigyázzon, pihentesse a lábát, ne terhelje, nehogy nagyobb baj legyen. Jobbulást kivánok. A rajz  élethű.


     


    Elpályázók- Befejezem a kis teritőm. A betegeknek jobbulást, és mindenkinek nyugodt pihenést kivánok

    előzmény:
    Nusimama (263508)
    2017-03-01  18:55
  43. 2017. március 1. 19:03263509.

    Én nagyon óvatos vagyok...nálunk csak kóddal lehet bejönni a kapun....én nem engedek be senki idegent.J-éknál az utca felől van a bejárat.Láttam őket az üvegen keresztül csak azt hittem a kazánosok.Na...ennyit az óvatosságról.Legközelebb több eszem lesz.


    Pötyi ....örömteli várakozást....gondolom Alexa is milyen izgalomban lehet.

    előzmény:
    macska54 (263495)
    2017-03-01  17:53
  44. 2017. március 1. 18:55263508.

    Köszönöm megkaptam.

    előzmény:
    veracsek (263480)
    2017-03-01  15:11
  45. 2017. március 1. 18:53263507.

    Bocsánat, hogy bele kotnyeleskedek: Ildi és Ancsa Botfán laknak, ez Zalaegerszeg egyik része (kerülete?)

    előzmény:
    macska54 (263502)
    2017-03-01  18:35
  46. 2017. március 1. 18:52263506.

    Óóóó.... de édesek! Megzabálom őket! Köszi! 

    előzmény:
    macska54 (263496)
    2017-03-01  17:56
  47. 2017. március 1. 18:51263505.

    Ildi!


    Nóri is örülni fog a képnek. Születésnapomra kaptam tőle egy képkeretet. Arra gondolt, hogy majd átveszem a diplomát és kép lesz róla, és majd azt teszem bele. persze ilyen nem készült és csak ott lapított a fiókba. Most ezt a képet tettem bele, a két barátnőm ajándéka. meglepetés lesz neki is

    előzmény:
    franci47 (263500)
    2017-03-01  18:15
  48. 2017. március 1. 18:47263504.

    Nagyon jó!!!!

    előzmény:
    Picivirág1 (263493)
    2017-03-01  17:28
  49. 2017. március 1. 18:38263503.

    Na azt én is megsimáznám.


    Tavaly nyáron fenékpusztán sikerült gólyát, baglyot simiznem. Persze fehér gólya volt. És milyen büdik!

    előzmény:
    potymama (263499)
    2017-03-01  18:10
  50. 2017. március 1. 18:35263502.

    Nem tudom miért, nekem mind nyílik. Írd már ide melyik városban laksz, ide teszek mindent. Ha nem Bp. akkor mihez közel?

    előzmény:
    franci47 (263500)
    2017-03-01  18:15

Címlap

top