Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. január 15. 18:02261151.

    Sziasztok! Én is benézek! Nagyon elfáradtam... megpróbáltam rendeltetésszerűen beüzemelni az okos telefonomat.. Belefájdult a nyakam, szemem, hátam, derekam... Most már kezdem kapisgálni, de ha bekapcsolom a wifit, naponta tölthetem a telót. Na majd meglátjuk... 

  2. 2017. január 15. 17:47261150.

    Nagyon jó  én is erősen szorítanám.....a táj csodálatos...

    előzmény:
    macska54 (261148)
    2017-01-15  16:34
  3. 2017. január 15. 16:46261149.

    Ezt a cipót én is meghívtam volna magamhoz!


    Nagyon szép kilátás van az ablakodból!

    előzmény:
    macska54 (261148)
    2017-01-15  16:34
  4. 2017. január 15. 16:34261148.

    Ott volt egy gólyás társam most nemrég, hozott képeket. Ezt én is elmentettem. Tőle is kaptam képeket. Köszi. Ha nem mond már havazást én is megyek. 


    Más: Voltam kicsit tekeregni és szembe jött velem egy cipő. Kézen fogva haza jöttünk. És egy késő du. kép az ablakomból.

    előzmény:
    harangvirag08 (261144)
    2017-01-15  14:27
  5. 2017. január 15. 16:09261147.

    Megtaláltam Annuska.

    előzmény:
    franci47 (261145)
    2017-01-15  15:28
  6. 2017. január 15. 15:42261146.

    Most, hogy megnéztem, tényleg jólfésült voltamPedig sapkában mentem, frissen volt mosva, úgy maradt. Sajnos mindig elfekszem, Timi állandóan figyelmeztet, hátul is fésülni kellMost ment el Nóri. Még nem fagyott, biztonságosan haza fog érni. Olyan csöndes, üres a ház. Pedig ha Timi itthon van akkor sem vagyunk együtt, de a tudat, hogy itthon van, jó. Nóri kérdezte, nem félek? nem, nem félek egyedül...A ház, a kapu bejárat fényárban úszik, az egész utca jól ki van világítva..az ajtót bezárom...Marika még sötétítő függönyt is elhúz a roló után. Kérdeztem miért? Mert a roló résein be lehet látni,  be lehet kukucskálni, mondja. nekem ez eszembe sem jutott, hogy valaki veszi a fáradtságot és azon a kicsi résen pipiskedve benéz. nyáron a hátsó szoba rolóját nem is szoktam lehúzni, szeretem látni hogyan virrad..ha korán ébredek. ha meg alszom mindegy világos van vagy sötét. 

    előzmény:
    harangvirag08 (261144)
    2017-01-15  14:27
  7. 2017. január 15. 15:28261145.

    Annuska küldd el nekem még egyszer imélben az   imélcímedet. Most kettő, itt van nálam, nem tudom melyik a jó. .


    Vezetéknévvel kezdődik ugye? és a többi?


    Holnapra kellene. Vagyis már ma, ha még benézel.


    Kösz.

    előzmény:
    Nusimama (261141)
    2017-01-15  14:04
  8. 2017. január 15. 14:27261144.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nálunk nagyon szép idő van. Nemrég értem haza ...megint én voltam az ügyeletes a kiállításon.Ma volt értelme nyitva tartani ...elég sokan jöttek.Az embereknek olyan beszélgetős kedvük volt....sok mindent megtudtam a ház történetééről is.Gyalog jöttem végig a Várkerületen ragyogó napsütésben...mégis alig volt ember az utcán.


    Jjulika ...nevetni fogsz ...én mikor megnéztem a fotót a fb-on ...a mű mellett megállapítottam milyen jó az alkotó  frizurája...és irigy voltam , de jó szívvel.A mű nagyon szép....és különleges.


    Ildikém ...jó sütögetést ...és kellemes vendéglátást.Délután elmegyek a Himalájára.Este meg elkezdem az új filmet.


    Pötyi ....nem unatkoztok Dió mellett.Boscónak jövő héten megint jó sora lesz...B. itthon készül a vizsgáira...így bent fog tanyázni egész nap ....meg nagy sétákra mennek  majd.


     


     


    Ruszti gólyák ...ők nem keltek útra.Minden évben van pár aki itt marad.Ők olyan szelídek,hogy a parkban ott sétálnak az emberek között.

    előzmény:
    BORS (261139)
    2017-01-15  13:19
  9. 2017. január 15. 14:20261143.

    Ildi!


    Timi is issza. Annyi mindenre jó...most a belekre koncentrálok..aztán oda hat ahová akar


    További előnyei lehetnek:

    1. Az ízületek és szalagok fájdalmai enyhülnek


    2. A bőr kitisztul (akne, öregségi foltok, pikkelysömör)


    3. A haj és a körmök erősebbek lesznek és gyorsabban nőnek


    4. Erősebb fogak és íny


    5. Egészségesebb légút, kevesebb köhögés


    6. Menopauza kevesebb tünetekkel


    7. Egészségesebb kiválasztás

    előzmény:
    franci47 (261138)
    2017-01-15  12:27
  10. 2017. január 15. 14:12261142.

    Én itt vagyoooooook. Köszi a kávét. De mosz szedem a sátorfám és megyek csavarogni kicsit.

    előzmény:
    Nusimama (261141)
    2017-01-15  14:04
  11. 2017. január 15. 14:04261141.

    Julika, jó, hogy ott van Timi mindig vigyázz arra, hogy mit és hogyan szedj.Jaj Lányok, honaptól megint jön a nagy minusz, pedig reménykedtem, hogy kiadta már mérgét a tél. Holnap viszem, ha beindul a kishavert nagy generálra és vizsgáztatásra. Egy pár nap igy lakásfogság lesz.


    Mivel már elmult 2 óra igy mindenki tul van az ebéden. Egészségetekre.


    Igen Julika, most már újra kezdek kézi munkázni. Tudod már nagyon hiányzott, de amig a lakásban nagy munka volt, ezt el kellett halasztani. Igaz, hogy még van mit csinálni, de a legtöbb dolog tavaszra marad.


    Hoztam egy kis kávét ebéd utánra.


    Hol vannak a többiek???????????????

    előzmény:
    Nusimama (261140)
    2017-01-15  13:57
  12. 2017. január 15. 13:57261140.

    Ildike, előre is köszönöm.


    Pötyikém, nagyon utálatos volt az a pénztáros.

    előzmény:
    potymama (261135)
    2017-01-15  11:30
  13. 2017. január 15. 13:19261139.

    Megjöttem. Illetve, hazacsúszkáltam. Szép idő van, süt ezerrel a nap. Kinyírja a bacikat szerintem.De ki kell méricskélni, hoova lép az ember lánya. Csak a fűben érdemes menni, ott meg k.gumik vannak. Bele is mentem egybe. Szerncsém lesz? Most pihenek, aztán letörölgetek. Muszáj. Látszik. Főztem egy + laza kávét.Ja, ma ...11-ig aludtam!!Döbbenet. Nem szoktam én ilyesmit tenni. Igaz, már hajnalban ébren kukorékoltam. Ezt az összevisszaságot! Végig olvasok megint, hátha azóta írtatok! Szép napot kívánok.

  14. 2017. január 15. 12:27261138.

    Julika!Azért kérdeztem, mert Anita megissza. Vízben feloldja, szerinte jó pakolásként az arcra is.


    De amit belsőleg elfogyasztasz az is használt a bőrnek.


    Én még nem vettem, de lehet, hogy majd megpróbálom. Neked mire javasolta Timi? Csontokra?

    előzmény:
    Picivirág1 (261137)
    2017-01-15  12:00
  15. 2017. január 15. 12:00261137.

    Ildikém!


    Én belsőleg használom. Almát kockázok föl, mandarint..kefirt..ha van még valami gyümölcs azt, most a befőtt fügét is tettem bele..olyan fonom ínyencség. Egy kis fahéjat is teszek rá..meg egy csepp édesítőt.. ha van benne füge akkor nem..,már nem bírom annyira a savanyú dolgokat.  és a kovafölddel összekeverem. 

    előzmény:
    franci47 (261134)
    2017-01-15  11:12
  16. 2017. január 15. 11:47261136.

    Szervusztok.


    Köszi a reggelit, a szép képeket, és Veronika nagyon szép gondolatait. Minden szavában nagy igazság van.


    Julika, nem lehet nem észrevenni az alkotót, nagyon csinos vagy, a munkád pedig tényleg mesteri, érdemes foglalkoznod vele. Kellemes délutánt Nórival.


    Annuska,biztos úgy van hogy kimelegedtél, sajnos én is benáthásodtam egy kicsit, pedig most annyira nem hiányzik., gondolom Neked sem.


    Macsek, még nem dicsértem meg a gólyafészekbe ültetett hóembereket, nagyon ötletes. Épp az este hallottam a TV-ben hogy meghalt egy gólya aki nem ment el a nyár végén.


    Pötyi, a múltkor én is utalvánnyal fizettem, és a pénztáros mondta, hogy csak x összegű utalványt fogadhat el, mert van a cucc között van  nem élelmiszer is, és a gép külön választotta már egyből. Úgy látszik nem egyformán működik ez sem.  Gondolom nagy örömmel várod a fiadékat, gyorsan elröpül az idő.


    A tegnapi nap egy kicsit kivette az erőmet, igaziból nem is tudom miért, de olyan semmilyen napom volt, igaz több napja nagyon rossz éjszakáim voltak, amit most sikerült bepótolni.


    Jó sütögetést, vendégvárást, kellemes napot kívánok.

  17. 2017. január 15. 11:30261135.

    Csaó!!! Sziasztok!


    Ez nagyon jó volt Picikém!!!


    Gabi..én is biztos frászt kaptam volna ha esetleg rám potyog a büdös bogár.


    Addig nem félek tőle amíg máshol mászkál...csak ne rajtam!!!


    Pedig gyerekkoromban azzal szórakoztunk, hogy a cserebogarakat mászkáltattuk a karunkon..tetszett, hogy olyan kaparós a lába.


    Itt is verőfényes napsütés van..


    az utakon olvad, de azért csalóka mert +2 fok van csupán.


    Itt ülök, várom, hogy a fiam hívjon..mert ha elmegyek a konyhába a lakás másik végébe nem hallom a csengést.


    Megvették a repülőjegyet...március 3, de előtte a Fülöp szigeteken lesznek 2 hétig..onnan jönnek ide.


    Hozzák magukkal az összes sport felszerelésüket..így olcsóbb, mert ha feladják csomagba haza és valaki felveszi..az egy repülőjegy ára.


    Ma majdnem ott maradtam a Tescóban zálognak.


    Gondoltam levásárolom az Erzsébet kártyám maradékát..nyújtom a pénztárosnak..azt mondja nem fogadhatja el..mert volt a cuccok között egy papírtörlő..és arra nem jár!!


    Még szerencse nálam volt a kártyám.


    Lehetett volna visszárúzni azt a vacak p.törlőt..de annyian álltak a hátam mögött..nem akartam húzni az időt.


     


     

  18. 2017. január 15. 11:12261134.

    Jó reggel!


    Nagyon szép fagyos, napsütéses reggel van.


    Ha a link megnyílik a tél szépségeit mutatja a Himalájában.  /Fb-os, de máshonnan másoltam a linket/


    Himalája


    Sétára nagyon szép idő van, de nagyon kell vigyázni, remélem Julika a boltból is épségben haza értél. Már látom minden rendben. A kovaföldet most sokan használják. Külsőleg, belsőleg is. Te hogy használod? Gyönyörű a nemez munkád. Mesterfokra léptél.


    Annuska természetesen feltöltögetem a winteres ByB- filmsorozatát a Papát. Úgy emlékszem Vera kérte még, Pötyi nem szeretné, Magdi nem kedveli. Ha valakinek kell szóljon, mert akkor egy az egyben küldeném, nem vacakolnék vele kétszer, /magamnak nem töltöm fel./ Holnapig várok, utólag már nem küldhető egyesével, ahogy feltöltöm. A film nem a legjobb minőségű, ezt az egyet találtam.


    Szóval megfáztál Annuska, nem szabad megizzadni, én már ezt kitapasztaltam, ha megtörténik mégis azonnal be kell menni átöltözni.


    Itt is minden jeges.


    Erika, nagyon finomakat sütsz, én most csak gyúrt tésztát vagy kelt tésztát tudok készíteni, mert tönkre ment a keverő. Kézzel nem vagyok hajlandó csinálni. Ma  Saci diós laskáját csinálom meg, pogácsa formában. De később, csak délután. Jönnek rá evők, rágcsálók.


    Szegény Dió kiskutya. A miénk is szemez  kisebb kutyalánnyal, igen barátságos vele. De csak kerten keresztül. A kankutyákkal nagyon barátságtalan.


    Gabi anno férjemnek volt ilyen kalandja,  nem büdösbogár volt, hanem fűlmász. /nem tudom hogy hívják igazi néven/ Nagyon kell vigyázni, mert a száradó ruhákkal is be lehet vinni a lakásba.


    Vera,ezt a túléléses idézetet még nem olvastam, való igaz  minden szava.


    Macska szépek a világítótestek, és igazán ízlésesen van összeválogatva.


    Örülök, hogy nektek is tetszett a kép, amit feltettem, ma ők és egy baráti h.pár, akik megeszik a diós pogit, Kehidakustányból jövet. Lehet, hogy mégis laskát kellene belőle csinálni, olyan lapos pogit.


    Tegnap 2 óra után feküdtem le. Azért kialudtam magam.


    Pap tartalma:


    vígjáték, családi, melodráma, romantikus
     
    "Igazi Szerelem" ami Hyun Junnál és Se Youngnál szomorú véget ér. Se Young férjhez ment egy forró egyetemi románc után azonban a mindennapi problémákat nem bírja ki. Végül egy félreértés a váláshoz vezet. 
    "Komikus Szerelem" ami hirtelen érkezik, mint Kung, Se Young általános iskolai osztálytársa aki jelenleg egy keleti orvoslással foglalkozó doktor és egy özvegy apuka. Egy nap Kung elmegy a közeli patikába és találkozik Hye Wonnal, a gyógyszerésznővel. Megtetszik Hye Wonnak, azonban egy vita végül tönkreteszi a kapcsolatukat. 
    "Naiv és Élhető Szerelem" ahol egy fiatalos szerelmi történetbe nyerhetünk bepillantást. In Pyo, egy igazi nőcsábász. Felhagy kicsapongó életvitelével hogy híres színész legyen miután vonzódni kezd unokahúga, Sae Byul, óvodai nevelőjéhez.
     

     


     


     


     


     


     


     

  19. 2017. január 15. 10:58261133.

    Borsika azt írta, csodaszép vagyok rajtaKlapka pedig azt mondta, uram, ne a nőt nézze, az ékszert. Én meg  azt mondtam, a művemet nézze..én olyan vagyok, amilyen...na de művem!!!! Mintha nem is én csináltam volna...vagy felnövök a feladathoz???

    előzmény:
    macska54 (261132)
    2017-01-15  10:45
  20. 2017. január 15. 10:45261132.

    Ezt nem értem. 

    előzmény:
    Picivirág1 (261130)
    2017-01-15  10:40
  21. 2017. január 15. 10:43261131.

    Édes, drága Bors!


    Művet nézzed!!! Ne a nőt!!!!!Az olyan, amilyen...aki szereti kedvesnek látja...de nem ez a lényeg! A lényeg az, hogy úrrá lettem a fájásomon, a lustaságomon, és elmentem "alkotni". És ez született!!!!!

    előzmény:
    BORS (261119)
    2017-01-15  05:25
  22. 2017. január 15. 10:40261130.

    Kíváncsi vagyok milyen képeket kapunk?????

    előzmény:
    macska54 (261120)
    2017-01-15  05:48
  23. 2017. január 15. 10:38261129.

    Annuska!


    Olyan jó, hogy hímzel!!!! Én is közben szoktam tv-t hallgatni, néha felnézek...és haladok. Amikor kimentem, feltettem a szöges gumit a cipőmre. Azzal nagyon biztonságosan  lehet haladni...Kellett menni a boltba, almát vettem, mandarint és kefirt. Ebbe keverem a perui kovaföldet. Ezt írta elő nekem Timike. 

    előzmény:
    Nusimama (261127)
    2017-01-15  09:41
  24. 2017. január 15. 09:54261128.

    Ki nem hagynám.

    előzmény:
    Nusimama (261126)
    2017-01-15  09:30
  25. 2017. január 15. 09:41261127.

    Itt is ragyogóan süt a nap, viszont a tegnapi olvadás nyomai -jégpálya- meg van. Kinéztem, ablakot is nyitottam- szellőztettem-, de ki nem mentem.  Azt hiszem valamit kéne főzni ebédre,de mit még nem döntöttem el.  Ma én  lusta napot tartok. Vannak olyan régi  magyar filmeim, ugy hogy nem fogok unatkozni.. Szeretem ezeket a kis limonádé történeteket. Közben himzek egy kis teritőt. azt még nem tudom, hogy jön-e hozzám valaki. Na majd meglátjuk. Én inkább  gyógyitgatom a náthámat amit tegnap a jégtörés közben szereztem.


    Legyen szép napotok. Ha útra keltek vigyázzatok!

    előzmény:
    Nusimama (261126)
    2017-01-15  09:30
  26. 2017. január 15. 09:30261126.

    Szervusztok


     Meg kellett itt állnom a visszaolvasásba.


     Veronka a mai gondolat a' tulélés"nagyon  megérintett, azt hiszem nemcsak engem, de vagyunk egypáran akik hasonlóan érezhetnek. Tetszett a felemás szemü cic is.


    Julika, bomba jó a kép. Ügyesen haza laviroztál.


    Dió fantasztikus lehetett a találkozásnál.


    Macsi mai is elindultál egy kis sétára?

    előzmény:
    veracsek (261121)
    2017-01-15  06:48
  27. 2017. január 15. 09:25261125.

    Szervusztok!


    Ma én is lógtam, még nem gyújtottam be, sokáig fekverésztem, a tv előtt vissza aludtam. Most viszont menni kéne, menni kéne...a boltba, nincs gyümölcsöm. Ragyog a nap, remélem ma már nem lesz olyan csúszós mint tegnap. Esett rá hó, ami viszont veszélyes lehet. majd vigyázok. 


    Délután jön Nóri, addig begyújtok, jó meleggel várom, ő is szereti ölelgeti a kályhát. 


    Gabi! nagyon kellemetlen élményben volt részed. 

    előzmény:
    rezeda02 (261123)
    2017-01-15  09:20
  28. 2017. január 15. 09:20261124.

    Napsugaras szép reggelt!


     


    Úgy látom ma mindenki tovább alszik, ezért halkan osonok be........szép csendesen falatozgatok....kávézgatok...


    Hétágra süt a nap, a hőmérő is plusz fokot mutat......egyszóval szép idő van......egy jó sétára való idő....De csak akkor ha mindennel elkészülök.......sütésben vagyok, sajtos rudacskákat sütök meg mákos, csokis muffint.....Legyen a gyerekeknek rágcsájuk....Lesz még, vagyis már kész a hidegtál......Betettem egy tálat a fagyóba és már elég hideg is.... Persze ez vicc, de komolyan is félig készen van.....A sült hús és a saláta készen van....csak a díszítést kell megoldani.....


     


    Julika nagyon szépet készítesz megint......jó hogy szerencsésen hazaértél!


     


    Megyek bevetem magam a konyha rejtelmeibe......Legyen szép napotok!!!!!!!!


     

  29. 2017. január 15. 09:20261123.

    Jó reggelt, jobbat, mint nekem volt!


    Csak most tértem magamhoz. Ülök a gép előtt, mellettem a kávém, egyszer csak egy csobbanást hallok és beleesett egy büdös bogár, és ott ciripelt benne... Rohantam kiönteni a wc-be és ráhúztam egy tartály vizet. Biztosan a plafonról esett le. Még belegondolni is szörnyű, ha nem veszem észre és megiszom. Még mindig ráz a hideg a gondolatra... Amikor körülnézünk, merre lehet, még a szekrényeket is elhuzigáljuk, akkor nincs nyoma, de néha előkerül egy-egy kómás példány hogy a fene enné meg! 


    Most a másodikat iszom, de mindig letakarom egy szalvétával... 


    Nektek kellemesebb ébredést kívánok... 

  30. 2017. január 15. 06:52261122.

    Hozom a reggelit:

  31. 2017. január 15. 06:48261121.

    Szervusztok!


    Napindítók:


    Az emberek naphosszat kommunikálnak egymással, de csak ritkán élnek át olyan közös, bensőséges pillanatokat, amelyekben szavak nélkül is megértik egymást.


    Lakatos Levente

  32. 2017. január 15. 05:48261120.

    Jó reggelt mindenkinek. 

  33. 2017. január 15. 05:25261119.

    Julikaaaa!!! csúcs ez a kép! csudaszép v. rajta. A véletlen képek a legjobbak. Persze, a nemez is tetszik. Örülök, hogy épségben hazaértél. Én ma ha törik, ha szakad kimegyek. Olyan, mintha rabságban lennék. Nem köszöntm, én buta liba. Jóóreggelt. Mindenkinek. Legyen kellemes napotok. 


    Aranyos lehetett Dió, ahogy vágyakozva nézte a vizslát. Nekem örült tegnap Rózy, R.-ék kutyája, de nem szabad viszonozni találkozáskor, mert akkor felborít. 

    előzmény:
    Picivirág1 (261112)
    2017-01-14  18:07
  34. 2017. január 14. 20:16261118.

    Szegény Dió.Egy vizsla elérhetetlen egy Dió számára..marad a plátói sóvárgás.

    előzmény:
    potymama (261114)
    2017-01-14  19:39
  35. 2017. január 14. 20:11261117.

    Tudom!!!!! semmi gond, tudtam, hogy rám gondoltál. Én sem tudtam sokáig..majdnem eddig, hogy ilyesmit is tudok. Szeretek csinálni.

    előzmény:
    macska54 (261116)
    2017-01-14  19:58
  36. 2017. január 14. 19:58261116.

    Bocsánat Julikát szerettem volna írni.

    előzmény:
    macska54 (261113)
    2017-01-14  18:18
  37. 2017. január 14. 19:41261115.

    Pici nagyon ügyes vagy!!!


    Én is mindkettőre gondolok..a kézimunkára és az épségben hazaérésre is

  38. 2017. január 14. 19:39261114.

    Jöttem. Nem rég vitték el Diót.


    Ma nagyon rendes fiú volt, gondolom a borús idő is közre játszott..evett és aludt!


    Néha egy kicsit labdáztunk.


    Majd meg haltam neki!


    Visszaköltözött egy csaj (hol elköltözik a férjétől..hol vissza) a vizslájával..ráadásul egy jól megtermett kutya.


    És összetalálkoztunk a lift előtt. Dió ilyenkor ha összetalálkozunk kutyával rögtön nagy játékba kezdene..


    Hanem most..leült a vizsla lány elé..és a talpától a feje búbjáig végignézte többször sóvárogva..láttam a szemében ahogy azt gondolja.."Istenem..micsoda nő!!!"

  39. 2017. január 14. 18:18261113.

    Sacika nagyon ügyi vagy. Először is mert nem estél el. A második a nemezelésed. Én elég béna vagyok. 

    előzmény:
    Picivirág1 (261112)
    2017-01-14  18:07
  40. 2017. január 14. 18:07261112.

    Szervusztok!


    Nem régen bukdácsoltam, csúszkáltam haza. Szörnyű csúszósak a járdák,  most fagy a délutáni olvadás. Zsuzsival karolva jöttünk, araszoltunk, egy helyen mind a ketten tettünk egy kánkános mozdulatot,  jó magasra lendítettük a lábunkat, de sikerült vissza rendezni sorainkat. Mondta, hogy haza kísér, de nem kértem..a telefon nálam volt, de minek, úgy sem láttam volna szemüveg nélkül kit kell hívni, ha elesek. Így azt beszéltük meg, hogy ha haza érek, Zsuzsitól egy két perc, felhívom. ha nem hívom jöjjön és szedjen össze. A nemezelő szakkörben voltunk, faliképet csináltam...még nincs készen, vizes, alakítani, formázni kell száradás közben...aztán a másik kép a fordítottja lesz, ami itt fehér a másikon szürke lesz. de ma már nem volt erőm tovább csinálni, elég nagy munka nemezelni. Viszont nagy örömmel töltött el, hogy én  tanítottam, hogyan kell tűvel mintát feltenni a műre...nagyon tettszett mindenkinek Timi ajándéka. 

    előzmény:
    Sacika44 (261111)
    2017-01-14  16:26
  41. 2017. január 14. 16:26261111.

    Szervusztok!Itt vagyok, csak nézegetek, olvasgatok.


    Nálunk is volt délelőtt jégtörés.Tegnap többször söpörte, sózta az uracskám a járdát.Este felsózta, reggelre mégis jégpáncél lett.


    Mikor már minden szomszéd kaparta, verte csak akkor kezdte, mert a fiatalok még aludtak/éjszakai munka/nem akarta felébreszteni őket.Az előbb volt itt A. mondta, olyan fáradtak voltak, hogy nem is hallották.


    Délelőtt főztem,húslevest és mákos gubát.Még karácsonyi mákom volt, nem akartam tovább tartogatni.


    Sacika nekem is ritkán sikerül két személyre főzni, hogy ne legyen maradék.Átalakítással  vagy egy nap kihagyással megesszük.Kínálom a gyerekeket is ha itthon vannak, de vagy főztek vagy fogyóznak, de ha a kedvükre való van azért rá tudom beszélni.


    Ildi szép verset hoztál.A fiadék aranyosak. Jól elkapott pillanat.


    Macsi jópofa gólyafészkeket varázsoltál.


    Köszönöm a tanácsokat géppel kapcsolatban.A fórumot én is kitettem a könyvjelzőre, úgy lépek be.A másikkal próbálkozom, egyszer csak sikerül újra.

    előzmény:
    erry (261109)
    2017-01-14  15:53
  42. 2017. január 14. 15:55261110.

    Aranyosak...

    előzmény:
    macska54 (261101)
    2017-01-14  14:01
  43. 2017. január 14. 15:53261109.

    Szervusztok!


     


    Olyan csendesen telik a mai nap....a hó olvadozik, hideg sincs.....bár reggel Ernő is jégtörő Mátyásba ment át.....Főznöm sem kellett......volt még húsleves, a főtt húshoz csináltam fokhagyma mártást és kész.....Most valami édességet ennék, de lusta vagyok sütni......így csak képeket nézek.......


    Fraancika nagyon helyesek a fiadék.......tetszett a vers.....


    Nagyik akkor szurkolhattok a vizsgázós uncsiknak.......veletek drukkolok, hátha segít.....


    Saciéknál biztos ünnepelnek.......hozzánk holnap jön a család ráérős része....Marikát sem láttam.......


     


    További szép napot!


     


     

  44. 2017. január 14. 15:14261108.

    Magdika, akkor B.nak is még hajrá időszak van. Ricsi  sokat van a laborba. Sokszor éjfélig is . Most hajrázik Ő is, mivel kb. 2 hete van már csak és a kisérletet be kell fejeznie.

    előzmény:
    Nusimama (261107)
    2017-01-14  15:12
  45. 2017. január 14. 15:12261107.

    Egészségetekre az ebéd!


     Macsi nagyon jó a hóember a fészekben. Jót nevettem.


    Ildike, aranyosak Tomiék.


    Ildike, a Winteres fiúval készült filmet amit emlitettél, ha elküldőd, előre is köszönöm.


    Anikó itt is olvadozik, csurog a tető.

    előzmény:
    macska54 (261101)
    2017-01-14  14:01
  46. 2017. január 14. 14:49261106.

    Láttam a FB-on ezeket és éppen azért jöttem ide, hogy megkérdezzem, ide miért nem teszed fel? Nagyon édesek! Legalább most sem üresek! 

    előzmény:
    macska54 (261101)
    2017-01-14  14:01
  47. 2017. január 14. 14:47261105.

    Azért a nagymamáink tanácsa, mert ők is csak későn tanulták meg szerintem... ehhez tapasztalat kell!  De azért jó néhányon jót nevettem! 

    előzmény:
    franci47 (261103)
    2017-01-14  14:22
  48. 2017. január 14. 14:27261104.

    Nagyon bájosak!

    előzmény:
    macska54 (261101)
    2017-01-14  14:01
  49. 2017. január 14. 14:22261103.

    Gabikám,  ismered a mondást: ESŐ UTÁN KÖPÖNYEG.


    Későn ismertem meg ezeket a tanácsokat.

    előzmény:
    rezeda02 (261100)
    2017-01-14  13:59
  50. 2017. január 14. 14:20261102.

    Macskusz?l! ez nagyon jó.  Olyan mintha igazi lenne.

    előzmény:
    macska54 (261101)
    2017-01-14  14:01

Címlap

top