Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2016. november 30. 19:21258501.

    Igeeen!!!


    ilyen csizmácska kellene nekem is!!!


    Pont ilyesmit keresek! Az előző is hasonló volt és annyira kényelmes!


    A múltkor végig jártam az összes neves cipőboltot fel is próbáltam egy párat, de nem találtam kedvemre valót.

  2. 2016. november 30. 19:16258500.

    ... de minden érdekel ami szép...

    előzmény:
    macska54 (258499)
    2016-11-30  19:15
  3. 2016. november 30. 19:15258499.

    Köszönöm szépen. És köszönöm a cicás képeket is. Hát igen, az ízlésemmel nincs is gond. 43 évig a divat szakmában dolgoztam. 

    előzmény:
    veracsek (258495)
    2016-11-30  18:58
  4. 2016. november 30. 19:10258498.

    Gyönyörű dolgokat hoztál .....hogy énfelém  miért nem sétál egy ilyen jó kis csizma?

    előzmény:
    macska54 (258491)
    2016-11-30  18:08
  5. 2016. november 30. 19:09258497.

    Szervusztok


     Szép estét.


    Igaz már mindenki lassan nyugóvora tér én akkor érek ide. Lassan alakulnak nálam is dolgok.


     Ma hivatalos ügyek intézését kezdtem meg.Na meg a nappali  munkáiba is  segitettem.


    Erika, megint tul hajszolod magad? Mennyiért vettétek a harmonika ajtót?


    Veronka végre egy kicsit könnyebben vagy.


     A Te és Ildike napinditója is nagyon jó.


    Pötyike a BABÁK NAGYON TETSZENEK, NA ÉS DEZSŐ.


    Julika, örömmel olvasom, hogy használ a fürdő.


    Borsikával mi van,? Nem láttam.


    Anikó, kezet foghatunk az éjszakával kapcsolatban.


    Mindenkinek kellemes nyugodalmas jóéjszakát kivánok.

    előzmény:
    Picivirág1 (258493)
    2016-11-30  18:40
  6. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 19:01258496.

    Válaszoltam az emiai-edre, nem tudom mi van, miért nem érkezett meg a többi, csak most ez az utolsó! IGEN volt a válaszom egy köszivel! 

    előzmény:
    franci47 (258494)
    2016-11-30  18:49
  7. 2016. november 30. 18:58258495.

    Nagyon jó ízlésed van, tényleg gyönyörű árukészletük van, és a kis csizma is nagyon csini. Boldogult járó képes koromban én is sokat csavarogtam ilyenkor, de mindig a férjemmel együtt jártam, egyedül nem szerettem sehova menni, a mozgásom mindig bizonytalan volt.


    Viseld egészséggel a csizmácskát, most Te leszel a Csizmás Nőstény Macska!

    előzmény:
    macska54 (258491)
    2016-11-30  18:08
  8. 2016. november 30. 18:49258494.

    Nem értem,most elküldtem a 12. 3oakárhányas üzimet még egyszer.


    Csak azt kérdeztem, hogy le akarod-e tölteni a repülős filmet, vagy érdekel-e még, mert Klárinak feltöltöttem újra. Neki küldöm, akkor már nem nagy ügy, mehet neked is.


    Akár Annuskára is gondolok, de biztos valami gond van, hogy nem láttam jönni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (258492)
    2016-11-30  18:22
  9. 2016. november 30. 18:40258493.

    hűűűűű...de jó az a csizmácska...nekem is jó lenne ilyen. és bizony sok mindent tudnék használni..gyögyörű árúkészlet

    előzmény:
    macska54 (258491)
    2016-11-30  18:08
  10. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 18:22258492.

    Én nem láttam sem üzenetet, sem email nem érkezett... 


    Próbálj meg privit küldeni! 


     


     

    előzmény:
    franci47 (258489)
    2016-11-30  17:42
  11. 2016. november 30. 18:08258491.

    Hoztam nektek képeket a Fasion Srteet-ről a Zara Home nevű boltból. Én nagyon szeretem ezt a boltot. Nagyon szép árujuk van. És ha már csavarogtam és nézelődtem bele szerettem megint egy kis csizmába is. Jött velem haza. Jó nézelődést. 


    Zara Home

  12. 2016. november 30. 17:49258490.

    okés.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (258486)
    2016-11-30  16:06
  13. 2016. november 30. 17:42258489.

     A havas utcákat nem látom.


    Küldtem egy imélt, már aktuális,el kellene olvasnod Gabi. Sőt egy üzi is ment még sokkal előbb.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (258483)
    2016-11-30  13:08
  14. 2016. november 30. 16:22258488.

    Sziasztok!


     


    Mire ideértem talán már el is vonult a "felhő". Eszembe jutott micsoda nagy riadalom volt nálunk tavaly nyáron.Mikor B.  Braziliába utazott ,az anyja a lelkére kötötte, hogy csinálja meg ezt az alkalmazást.Aminek a lényege,hogy ha megsemmisül, vagy elvész a hordozó ....az anyagok akkor is lehívhatók.Persze....nemért rá meg csinálni Volt is nagy riadalom mikor elveszett a telefonja ....mert az összes kinti fotó rajta volt.Szerencsére a telefon meglett .... nem érte kár ....de már tanult az esetből.J. egész évi munkáját is a" felhő" mentette meg amikor egy nyári záporban tönkre ázott a laptop ....szerencsére biztosítva volt.Az én képeim mappákba vannak ....majd egy főmappába....amit keresek megtalálom.Igaz mikor a gépem tönkrement nagy árat fizettem , hogy a képeket vissza tudták hozni. Azóta én is vigyázok.


    A napom megint elment.Tettem-vettem. Hivatalokban voltam, meg a piacon.Most jöttem meg Boscótól.Horkantott szinte egész idő alatt...de legalább tudtam végezni a dolgomat.


     


    Saci ...én is jártom olyan boltban mint Te, hogy ott mennyi gyönyörűség volt.Van választék ....szép dolgokat tudsz venni Lucsinak.Örülök, hogy kaptatok utalványt....élni kell vele.


    Julika ....milyen kezelést kapsz a kezedre?Én is elkezdtem kenni azzal a trutyival amit felírt a drnő. Nylon zacskót kell rátenni, majd egy vastag zoknit ráhúzni.Lefekvés előtt csinálom ....hatását nem érzem még.Tavasszal én is járok majd Balfra....oda jó nekem a közlekedés.


    Legyen szép Mindenki számára a nap hátralevő része.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (258482)
    2016-11-30  13:04
  15. 2016. november 30. 16:12258487.

    Köszi, értem.

    előzmény:
    macska54 (258485)
    2016-11-30  13:33
  16. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 16:06258486.

    Értem! Tehát az én tudtomon kívül nem láthatja senki más, csak ha tovább adják. Persze, ha ide feltesszük a linket, akkor mindenki... ne nem mintha titok lenne, mert ha az, akkor nem ide tesszük. Macsi! Rendes kislány vagy, mert a FB-on fent van az email-cimed. Utólagos engedélyeddel begyűjtöttem. 

    előzmény:
    macska54 (258485)
    2016-11-30  13:33
  17. 2016. november 30. 13:33258485.

    akkor a megosztást kihagyod, az album az ott van készen és a gépeden megmutatod a családodnak. de azt nem lehet, hogy titkos legyen, ill a link birtokosa látja csak, ha nem adja tovább, más nem látja, hiába osztottad oda valakinek. kizárólag a link birtokában látható. csak ne adják tovább.


     

    előzmény:
    potymama (258479)
    2016-11-30  12:06
  18. 2016. november 30. 13:27258484.

    na megy ez már. 

    előzmény:
    potymama (258477)
    2016-11-30  11:44
  19. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 13:08258483.

    Nahát! És a havas utcánkat is megkaptad? 

    előzmény:
    franci47 (258481)
    2016-11-30  12:37
  20. 2016. november 30. 13:04258482.

    Szervusztok!


    Nagyon korán ébredek, amúgy is, de fürdős napon ez nem olyan jól esik. De utána megéri, mert nagyon jó...a kocsiban vettem észre, hogy be tudom csukni a tenyerem nagyobb fájdalom nélkül..és ez a kezelés hatása. A tangentorr vízsugarával kezeljük és végre ma "áttörés történt. A fürdő után még Zsuzsi és Marika elmentek egy húsboltba, Békésen is fantasztikus kolbászt csinálnak, azt vettek, ajándékba, Ferenc napra. Elvittük Marikát röntgenre, haza jöttem ebéd, begyújtás..mert bizony Marika, a csempének egészen más a hatása.


    Én imádom Macska kávéfőzőjét...a miénk éppen most romlott el. Már van 5-6 éve kaptuk Krisztiéktől, hogy rossz, de mi eddig használtuk. Pertétum mobile Macska gépe, ilyenre vágyom, de "csak" egy remek kotyogót kaptunk Zsuzsitól, neki kettő van és nem használ egyet sem, forrázza a kávét. 


    tegnap már 7 kor lefeküdtem, rázott a hideg, fáztam, nagyon hamar el is aludtam. Örülök, hogy reggel már nyoma sem volt a fázásnak, már mint a hideglelésnek, mert a fél 6 kor Győzővel bizony friss volt a levegő. A BK-t is reggel, 5 kor néztem meg. 


    Azt hiszem ma viszik el utoljára a zöld hulladékot. Én még nem vágtam le a krizantémot, olyan szép. Gondoltam  most, hogy haza jöttem és még nem vitték el a szomszédét sem, gyorsan levágom de Zsuzsi azt mondta hagyjam, virítson még,  ha megfagy átvisszük hozzá a komposztra. 


     

  21. 2016. november 30. 12:37258481.

    Én megkaptam Gabi, látom a kislánykori képedet.


    Én még nem próbáltam meg, de majd lehet, hogy belevágok..... egyszer.


     


    Macskusz, hozd a kávéfőző gépedet, szeretem nézni, ahogy forog.


    Takarítottam, a kamrában.... az én fakkomban. Még lenne mit csinálni, de úgy elfáradtam bele.


    Még majd ki kell menni a pincébe, oda viszem az üres üvegeket, ja és krumplit is kell behozni.


    Most eszem, babsalátát, konzervből.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (258480)
    2016-11-30  12:23
  22. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 12:23258480.

    Nekem Laci nem kapta meg, gondolom más sem, akik szerepelnek azon a listán. Csak a Google+ küld állandóan értesítéseket, azt utálom! Nem tudom kezelni egyáltalán. 

    előzmény:
    potymama (258479)
    2016-11-30  12:06
  23. 2016. november 30. 12:06258479.

    Lehet én félreértésben vagyok, mert így csinálom:


    A Googlen jobb oldalt van az a hat pontocska..arra katt ..és ott a "fényképekre"


    Aztán a "feltöltésre" ..ki kell keresni a képet ha többet akkor a CTRL-nyomva tartva a többire is katt.


    MEGNYITÁS...és feltöltés.


    Ott felajánlja hogy új album...akkor nevet adni neki..ha meg már van akkor valamelyikbe.


    Már csak azt nem tudom hogyha azt akarom, hogy csak én lássam..vagy pld csak a családom..akkor mit kel beállítani?


    Mert így mindenkinek elmegy az értesítés, hogy nézze meg.

  24. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 11:57258478.

    Nagyon aranyosak! Most készültek? 


    Beleszerettem ebbe a Google fotókba! Nem kell kicsinyíteni és mindegy, hogy az alig nagyobb képre kattintunk, vagy a linkre, és ha több kép van, sorban nézhetjük. 

    előzmény:
    potymama (258477)
    2016-11-30  11:44
  25. 2016. november 30. 11:44258477.
  26. 2016. november 30. 11:18258476.

    Majd próbálkozom pihentebben. Ilyen technikai trükköket egyébként a Skype-on szoktam tanulni, mert ha mondják és látom is, könnyebb. 

    előzmény:
    macska54 (258472)
    2016-11-30  10:19
  27. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 10:52258475.

    Jó nagy lett, ha rákattintunk kisebb lesz, nem kell húzni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (258467)
    2016-11-30  09:42
  28. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 10:49258474.

    Tudod Veronkám, (miért lett dőlt betü?) ez a Google fotók használata is olyan, hogy ha már tudod, tök egyszerű. Szerintem mindenképpen jobb, mint a Google+, szerintem azért van ez, mert a + nem vált be. 

    előzmény:
    veracsek (258470)
    2016-11-30  10:13
  29. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 10:47258473.

    Én kérem minden nap azt a kávégépet, olyan jól néz ki azokkal a forgó kerekekkel! Veronka hozza a kaját, te meg a kávét, hiszen azt minden nap kell inni! Néha többet is, én most ittam a másodikat, aztán ebéd után a harmadikat. Ez nem igazi kávé, Ricoré, olyan erősre csinálom, ahogy akarom, de általában gyengébb, sok-sok Complettával. 

    előzmény:
    macska54 (258471)
    2016-11-30  10:13
  30. 2016. november 30. 10:19258472.

    Azért nem kinál fel megnyítást, mert elösször feltöltésre kell nyomni.


     

    előzmény:
    veracsek (258470)
    2016-11-30  10:13
  31. 2016. november 30. 10:13258471.

    Ezek is tök jók. Csak mert arra gondoltam mire ide értek a kávé már csöpög nektek. hihihi.

    előzmény:
    veracsek (258469)
    2016-11-30  09:59
  32. 2016. november 30. 10:13258470.

    Én is nagyon szeretném ezt megtanulni, de egyelőre egy szót sem értek belőle. Majd talán egyszer pihent aggyal sikerül rájönnöm. Ha én megnyitom a Google fotók albumomat, nem kínál fel "Megnyitás"-t, és kijelölni se tudom a képeket úgy, ahogy az ábrád mutatja, mert egyszerűen egész képernyős méretre nagyítja, nem jelöli ki, azaz csak egy pipa lesz benne. Szóval egészen másképp néz ki nálam, nekem W.7-es op. rendszerem van. Tehát már az első lépés se megy. Most nincs is hozzá türelmem, de nagyon jól jön majd egyszer.

    előzmény:
    macska54 (258463)
    2016-11-30  09:31
  33. 2016. november 30. 09:59258469.

    Dehogy is akarlak én bármiben korlátozni Téged, Cicus!


    Csak eszembe jutott, hogy van nekem is, talán nem is egy gép a gyűjteményemben, de ha feltenném, akkor kevesebb hely jutna evésre, így teljesen rendben van ez. Mivel Te külön teszed fel, ott jól elfér.


    Csak megmutatom, mim van:

    előzmény:
    macska54 (258466)
    2016-11-30  09:34
  34. 2016. november 30. 09:56258468.

    Tök jó lett, gratula.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (258467)
    2016-11-30  09:42
  35. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 09:42258467.

    Na, most ugrik a nyúl a vizbe! 


    Egyébként csak azt szeretném bizonyítani, hogy én is tudok szép képet csinálni a telómmal és a google képek szépen jelennek meg. (kiugrik a szívem, nehogy elbaltázzam, nem szeretném, ha az összes képem látható lenn...) 

  36. 2016. november 30. 09:34258466.

    Most evvel azt szeretnéd kérni, hogy ne tegyem fel a kávégépet minden nap? 

    előzmény:
    veracsek (258459)
    2016-11-30  08:47
  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 09:33258465.

    Köszi drága ! Elmélyítem a tudásomat... ne csak olyan vak tyúk is talál szemet alapon menjen. 

    előzmény:
    macska54 (258463)
    2016-11-30  09:31
  38. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 09:32258464.

    Csak azt ne tette volna hozzá O., hogy az adófizetők állják... már úgyis utálnak bennünket a fiatalok, hogy ők fizetik a nyugdíjunkat. Persze nem a családtagokról van szó, ők kivételek... És az a sok milliárd, amit stadionokra költenek, ahhoz miért nem teszi hozzá, hogy az adófizetők pénzéből? 

    előzmény:
    ancsa46 (258462)
    2016-11-30  09:22
  39. 2016. november 30. 09:31258463.

    Na ez már jó. szuper vagy.


    De azért ide teszem tanulmányozásra ha más is megszeretné tanulni.


    Google fotók feltöltése képekben ha valaki megakarja tanulni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (258461)
    2016-11-30  09:19
  40. 2016. november 30. 09:22258462.

    Szervusztok.


    Öröm olvasni, hogy jól telt az éjszakátok, én nem mondhatom el. Úgy látszik mindegy hogy hideg vagy meleg hatás van, ha fájnom kell hát fájok. Már hajat mostam, mert az este a lustaság volt az úr.


    Köszönet a reggeliért és a szép képekért, napindítókért.


    Ildi, sajnálom hogy elmaradt a kovácsolás. Mikor lesz legközelebb?


    Erika sokat végeztél tegnap, néha lassíts egy kicsit. Az este már én is próbáltam beosztani a beígért ajándékot. Még jó hogy hozzátette O. hogy az adófizetők állják, különben azt hittem volna  hogy sk.zsebből megy.


    El kellene már döntenem minek álljak neki, megyek és meglátom hol akadok el.


    Szép napot MINDENKINEK.

  41. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 09:19258461.

    Leteszteltem Laci gépén, (ez én vagyok 5 éves koromban) nincsenek nyilak! 


    https://goo.gl/photos/T6wZcAy4MVtnM5ni8

  42. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 08:56258460.

    Hű de  nagy szerencsém van! Átmentem Laci gépéhez és megnéztem, tényleg Hibaként jelent meg. Szerencsére, mert nálam megjelent, de a nyillal az összes képemet mutatta, amit nem is akartam. Ez csak ezek szerint nálam jelent meg. Én azt szeretném, hogy csak az az egy kép legyen látható mások számára... 

    előzmény:
    macska54 (258458)
    2016-11-30  08:44
  43. 2016. november 30. 08:47258459.

    Örülök, hogy kedvedre való a tea!


    Valamikor én is hoztam egy kávéfőzőt, naponta nem érdemes feltenni, de valahol a Menedékházban megtalálhatjátok azt is.


    Szép a gondolat! (Én most a D-Dayt kezdtem nézni, a nőgyógyász sorozat fordítójától, utána jön a Twenty.)
    Törölgetnem kell, betelt a C-meghajtóm!

    előzmény:
    franci47 (258453)
    2016-11-30  08:02
  44. 2016. november 30. 08:44258458.

    Köszönöm a reggelit és a képeket. Cicaaaaa nagyon cuki. Lányok nem fájhat semmitek.  Itt van a kari a nyakatokon, szükség van rátok a családban.


    Gabika!


    A kép az nem kép, mutatom hogy néz ki ha megnyitom. Minden képhez amit fel szeretnél tölteni előbb a megosztást és link lekérést meg kell csinálni. Megpróbálom képekkel ilusztrálni. Ha megcsináltam hozom. 


     

  45. 2016. november 30. 08:29258457.

    Szép jó reggelt!


     


    Mínuszok ugrálnak az udvaron.......hideg van .......tél van....ez az ideje.....Remélem azért mindenki jól aludt....Vera annyi finomságot hozott, hogy alig tudok választani......


     


    Tegnap nem volt érkezésem a gép elé ülni.....reggel irány a Praktiker, megvettük a harmonika ajtót és ráadásnak egy WC tetőt.....aztán még pár apróságot.....adtam a buxtárcámnak De hát az év közben megspórolt pénznek a seggére kellett verni.......nehogy megpenészedjen..... Meg aztán jön Orbán királyunk ajándék utalványa, meg a megemelt nyugdíj......hogy fogom én ezt elkölteni?Most törhetem a fejem.....


    Még jó hogy előre megfőztem, mert pont ebédre értünk haza.....utána szerelés, takarítás......Úgy belelendültem, hogy csak a BK kezdetére hagytam abba.....Rájöttem, hogy nem vagyok normális (ezt eddig is tudta mindenki)....akkor jöttem rá igazán, amikor fel akartam állni a fotelból és csak nagy nehezen tudtam......A zuhanyozásról ne is beszéljünk, mert a kezem alig bírtam felemelni......De az alvás az jó volt, olyan álomtalan ájulás szerű.....de mára az izomlázon kívül semmi bajom.....Mára még elég sok tennivalóm maradt......de befejezem és egy darabig semmi dolgom nem lesz.......Na jó ez egy álom, de már nem lesz sok......


     


    Francika mutathattak volna többet a testvéredről.......Ő is olyan ügyes, mint te......


    Annuska ismerkedsz a környékkel? Nekem ez a rész nagyon ismerős, hiszen nem messze laktam jó sokáig....Nekünk a biztosítás majd júniusban lesz esedékes.....Akkor egész évre lerendezem és nincs vele gond....


     


    Megyek belevetem a munkába........ha lesz erőm majd még délután jövök.......ez fenyegetés, nem ígéret.....


     


    Legyen szép napotok! Vigyázzatok magatokra, és ha kimentek öltözzetek jól fel!

  46. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 08:28258456.

    Jó reggelt !


    Tegnap este éjfélig törtem a fejem a Google fotók használatával. Az istennek sem jelentek meg a frissen felrakott képeim, aztán végül rájöttem, hogy fontos a szerepe a dátumnak... A régi képeket át kell dátumozni és akkor jelennek meg, mivel én régi képeket raktam volna fel. Most már remélem, megy mint a karikacsapás. Ha a google fotók linkjét tesszük fel, sokkal szebben jelennek meg a képek, mint itt az nlc-n az a nyomorultra kicsinyített képek. 

    előzmény:
    macska54 (258450)
    2016-11-30  04:16
  47. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 08:23258455.

    Egy tavalyi havas kép az utcánkról... Remélem nemsokára újra ilyen lesz... 


     

  48. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 30. 08:14258454.

    Jó reggelt! 


    Verőfényes napsütésre ébredtem, gondolom ti is, de nálunk -3 fok van. A cicám hozzánőtt a radiátorhoz. 


    Olyan jó, hogy korán kelő barátaink is vannak, elhalmoznak bennünket a kedves képekkel és reggelivel. 


    Örülök Veronkám, hogy kellemes volt az éjszakád, remélem a nappal sem lesz rosszabb. 


    Én egy kicsit szédelegve ébredtem, újabban éjszaka kerül a cukrom a kritikus állapot közelébe, de ma kiszúrtam vele, éjjel 2-kor megmértem és ettem szőlőcukrot, így ébredéskor nem ment nagyon mélyre. Sajnos a gyógyszerek egyik oldalon használnak, de a másik oldalon nem. Nekem most meg kell találni az egyensúlyt, mert nem hagyhatok el semmit... Ez az éjszakai mérés már benne van a tudatomban és felébredek. Az ujjaim olyanok, mint a tűpárna, alig tudom nyomkodni a billentyűket. 


    No de semmi gond, azt mondják ez nem betegség, hanem állapot. Ennél rosszabb ne legyen, mert  a kezemben van az irányítás. Mindig hálát adok a sorsnak, hogy csak ilyen korban tört rám ez az állapot és van lehetőségem oda figyelni rá. 


    Remélem mindenkinek csökkentek a fájdalmai, szerintem a hidegfront többekre jobb hatással van, mint a meleg, persze magamból indulok ki. 


     


    Szafi a radiátoron 


    A rég nem látott kakaska


     

  49. 2016. november 30. 08:02258453.

    Jó reggelt.


     


    Fejfájással ébredtem, de kialudtam magam.


    Ma az elhanyagolt tevékenységeimből kell törlesztenem.


    A maratoni filmezésemet befejeztem, ma estig legalább nem nézek semmit sem.


    /Mondom én, aztán ÉN döntök majd./


     


    Kint igazi tél kezdődik, zúzmarás minden.


    Macskusz köszönöm a szép képeket és a kávét.


    Vera! Köszönöm a reggelit, főleg a teát, és a kancsót, igazán szép.


     


    A mai   nap gondolata


     


    "Egy erős elme mindenen túljut. "


    /Twenti dk. filmből/


     


     

  50. 2016. november 30. 07:10258452.

    Keresek reggelit:

Címlap

top