Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 18. 15:52256351.

    Tényleg nem volt a kakaska! El is felejtettem, reggel köszöntöttem Magdit, aztán nem jöttem vissza. Mostanában reggelenként elég rosszul érzem magam. Összetákolok valamit ebédre és déltájban térek egy kicsit magamhoz. Továbbra is vannak gyomorpanaszaim és nem tudom hová forduljak, az eredményeim nem indokolnak semmit. 


    Kezeltetem magam pánikbetegséggel is, mert többen is azt mondták, hogy az van, szedek rá gyógyszert, havonta megjelenek kontrollra. Szeptemberben kezdtem, egyelőre még nincs átütő siker, ha csak az nem, hogy aluszékony vagyok a nyugtatótól. A doki szerint ezeket a tüneteket a cukordiétával együtt járó szénhidrát vesztés okozta, ami kivonta a szervezetemből a szerotonint, tudjátok, ez a "boldogsághormon". Ettől jön a pánikbetegség és depresszió. Önerőből nem lehet legyőzni. Hamarabb kellett volna mennem, tulajdonképpen már januárban, de akkor még célszerűbb volt a kivizsgálásokat megcsinálni, hogy nincs szervi bajom. Gyors eredmény nem várható, hónapokig is eltart a gyógyszerezés, talán 1 évig is. Ördögi körben vagyok, mert a szénhidrátot nem lehet növelni, ezzel a gyógyszerrel lehet visszatartani a szerotonint. 


    Ezért nem jövök reggel korán a szokott időben, mert reggeli után még vissza szoktam feküdni. De majd jövök mindig, ha tudok. 

    előzmény:
    silinga (256349)
    2016-10-18  14:50
  2. 2016. október 18. 14:58256350.

    Magdikám!  Nagyon boldog születésnapot kívánunk


           


    Egy homokszemben lásd meg a világot,
    egy vadvirágban a fénylő eget,
    egy órában az örökkévalóságot,
    s tartsd a tenyeredben a végtelent.


    William Blake

    előzmény:
    silinga (256349)
    2016-10-18  14:50
  3. 2016. október 18. 14:50256349.

    Szép délutánt Mindenkinek!


    Annuska...te is rossz passzban vagy? Sikerüljön minél előbb kilábalnod....


    Borsika....már biztos megszépültél és vidám vagy....legyen szép a családi ünnepetek, sajnos idősekkel ritkulnak az ilyen találkozások


    Julika...ismét nagyon szép dolgokat csinálsz....a mézeskalácsozást is tanulod? Irigykedek a találkozó miatt....jó lenne megismerni személyesen is akikkel még nem találkoztam...elég kicsi az esélye , hogy valamikor sikerüljön....jó lett volna, ha akkor van amikor Pesten voltam /valahogy oda vitettem volna magam


    Marika...örülök, hogy legalább a FB-on láttalak.....csinos vagy és szép a családod...


    Vera....a reggeli ismét finom volt...bár nekem uzsonna lesz...kár, hogy romlott a leleted...talán kitalál valamit a dokid...


    Judit...engem is jelöljél, szívesen találkozom veled ott is......jobbulást nektek..


    Gabi....volt ma kakaska?


    Anikó....végre megérkezett a gázosod, egy ideig ne legyen ilyen gondod..


    Ildikó...sikeres "kovácsolást".....szépek a versek.....ha elkészül az indiános kép remélem megmutatod...


    Erika...Isten malmai az SZTK-ba is lassan őrölnek....legalább legyenek eredményesek a kezelések....párod meggyógyult?


    Pötyike...kár, hogy volt egy potya utad....Leona nagyon aranyos vidám kislány....jó volt látni


     

    előzmény:
    Nusimama (256347)
    2016-10-18  13:45
  4. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 18. 14:09256348.

    Megyek megnézem, eddig nem sokat láttam belőle, csak a cica miatt búslakodtam. Ha nem találom, majd még kérdezek. 


    Megtaláltam! Elég ügyetlen vagyok a keresésben! Nagyon szép és okos lánya van, büszke lehet rá. Jó lenne, ha mesélne magáról, komoly képzettsége van, ha jól látom vegyészmérnöki karra járt és a Főgáznál dolgozik. Mi éppen most tértünk át a Tigázról a Főgázra, remélem nem lesz semmi gubanc. A lánya is talárban, milyen szakon végzett? 

    előzmény:
    Picivirág1 (256344)
    2016-10-18  13:35
  5. 2016. október 18. 13:45256347.

    Sacika hol van????????????????????????????

    előzmény:
    Nusimama (256346)
    2016-10-18  13:45
  6. 2016. október 18. 13:45256346.

    Julika,én is holnapra tervezek egy kis bevásárlást. Azért meg ne izgulj, hogy eltünnek dolgok. Olyan nincs csak helyüket változtatják, s amikor nem keresed hirtelen előtted lesznek.

    előzmény:
    Picivirág1 (256344)
    2016-10-18  13:35
  7. 2016. október 18. 13:41256345.

    Szervusztok


    Akár hogy is csüröm csavarom, csak ösz ez már. A napfény sehol, pedig Ildike  verse . azt sugalja menjünk a napfényre.


    Veronka megint csak azt tudom irni, hogy tetszik az idézet a képek a finom falatok. a helyszin is, de arra már nem emlékszem, hogy melyik Olaszhoni várost választottad. Csak annyit tudok, hogy ott csodás kirakatok és drága dolgok vannak.


    Borsika, irigykedek kicsit az optimizmusod miatt. Én nem a legjobb passzban vagyok. Legyél szép a fodrász  után és a kencéktől.


    Ildike, remélem fájdalommentes és hasznos lesz a mai kezelés.


    Anikó, végre oda ért a szerelő és vitte az alkatrészt.


    Erika, párod meggyógyult.?


    Julika,  örülők, hogy jobban van a kis öreg.


    Judit, neked és párodnak jobbulást kivánok.


    Pötyikém, még ha többet is kell várni, azért  menj inkább közlekedési eszközzel. Te sem vagy már 20 éves


    Marika, megpróbállak megkeresni a fb.n. bár én oda nagyon ritkán megyek.


    Képzeljétek a mobilom felmondta a szolgálatot, igaz nem mai darab volt, de most, hogy nem müködik nagyon hiányzik.


    Azt hiszem kénytelen leszek venni egy másikat, de nem olyan hiper-szuper fajtát, hanem valami nekem valót.


    Kinél mi a mai ebéd. Igaz már dél régen elmúlt, de én most fogok ebédelni.Levesem- karfiol- van mellé lesz párolt zöldség sült csirkecombbal.


    Betegeinknek gyengélkedöknek jobbulást kivánok.

    előzmény:
    Nusimama (256343)
    2016-10-18  13:28
  8. 2016. október 18. 13:35256344.

    Gabi!


    Ott van Judit a gyönyörű szép lányával. 


    Nem csináltam ma szinte semmit és még is fáradt vagyok. Az ízületeim fájnak és ez kedvetlenné tesz. A huruttól is nehezen szabadulok. Ja, főztem a szokásos levest, a tojás levest. Az Timinek az mint Ernőnek a paradicsom leves


    Annyira kellene Csabára menni de lusta vagyok. talán holnap délelőtt megerőltetem magam. 


    A lakásomban egy Bermuda háromszög működik..eltűnnek benne dolgok. Nyomtalanul, érthetetlen módon. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (256340)
    2016-10-18  13:00
  9. 2016. október 18. 13:28256343.

    Nem tudom a kép miért nem ment át

    előzmény:
    Nusimama (256342)
    2016-10-18  13:26
  10. 2016. október 18. 13:26256342.

     


    Magdika,.isten éltesen sokáig, jó egészségben, boldogságban kedves családod körében


    Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
    A múlttal nem szabad törődnöd,
    S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
    Mint hogyha újjászülten élnél.
    Mit akar? - kérd meg minden naptól.
    És minden nap felel majd akkor:
    Tetteidnek tudjál örülni,
    Más tetteit tudd megbecsülni;
    Főként ne gyűlölj egy embert se,
    S a többit hagyd az Úristenre!


    Johann Wolfgang von Goethe


     


     

  11. 2016. október 18. 13:26256341.

    Megjött a levél az orvosomtól, a leletem tovább romlott, ami várható volt, az újabb kontroll pedig nov. 10. (Úgy kitalálja a dátumokat, Lackó édesanyja aznap halt meg.)

  12. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 18. 13:00256340.

    Visszajelöltelek örömmel, és bár imádom a macskákat, de azért jobban örültem volna a képednek. Én sem szeretek fényképészkedni, de hát ez van, vállalom magam, talán mások szebbnek látnak, mint én magam. Neked is erre kellene gondolni. 

    előzmény:
    Bruthy00 (256336)
    2016-10-18  12:46
  13. 2016. október 18. 12:53256339.

    IGEN!!!!!

    előzmény:
    Bruthy00 (256336)
    2016-10-18  12:46
  14. 2016. október 18. 12:52256338.

    Judit


    engem is bejelölhetsz!!!

    előzmény:
    Bruthy00 (256336)
    2016-10-18  12:46
  15. 2016. október 18. 12:50256337.

    Sziasztok!


    Itt szép idő van, süt a nap.


    Borsika olyan jó volt olvasni a kis reggeli szösszenetedet.


    Délben is jól esett.


    Úgy szaladnak a napok  mindjárt itt van a karácsony, most is megfogadtuk a lányommal nem esünk túlzásokba a főzés terén, de ez még eddig nem sikerült.


    Ma "lenkéskedtem"..El kellett mennem ma is a postára, mert tegnap dobtak be egy csekket..gondoltam ma még szép az idő elsétálok befizetem, mert elég messzire van.


    És...ott vettem észre nem vittem pénzt magammal..van kártyám, de nem akartam azt fogyasztani.


    Úgy, hogy haza battyogtam..pénz be a tárcámba és most felültem a trolira és bementem a főpostára.


    A házunk előtt felszállok és a posta kapujában leszállok.


    Azért szeretem a kis postát ami messzebb van, nem kell várakozni. A főpostán rengetegen vannak mindig.


     


    Rászántam magam és felhívtam egy ismerős masszőrt..leapasztja a pénztárcámat, de ha a reumatológiára kérek időpontot, hogy felírassam a fürdő beutalót..vagy 2 hónap.


     

  16. 2016. október 18. 12:46256336.

    sziasztok, na beküzdöttem magam a facebookra- Gabi, bejelöltelek ismerősnek, ismertetőjel: a profil képem egy nagyon aranyos barátságos CICAAAA!


    Julika téged is bejelölhetlek? A többiekhez meg majd áttételesen tőletek eljutok.

  17. 2016. október 18. 12:41256335.

    Mielőtt elmegyek,még gyorsan benéztem.


    Picikém, emlékszem hogyne, nem tudom igazán, hogy itt jobb helyed volt-e, de így  döntöttünk.


    Igen, nekem egyértelmű volt a csillag, mivel mindenkié ab lakon belül volt, ez volt itt kívül.


     


    Ha olvastok módik, az üzenetküldést  tegyétek  egy új ablakba.!!!  /úgy mint régen/


     


    Kikapcsolom a gépet, szép napot.


    Az esti felvétel Ildi druszámé, csak kivettem belőle az ő aláírását, nehogy már valaki azt higgye, hogy az enyém. Talán még valahol bal oldalon látni a háttetőt is.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (256331)
    2016-10-18  11:31
  18. 2016. október 18. 12:33256334.

    Magdikám....B O L D O G   S Z Ü L E T É S N A P O T KÍVÁNOK NEKED!!!!


    생일 원하는 자비...nem biztos, hogy ezt jelenti, de valami hasonlót!

  19. 2016. október 18. 11:36256333.

    Erika!


    Győző most elég jól van. Jól aludt, csak 5 kor köhögött, utána vissza aludtunk. Sétálni is jól sétált. nagyon jó, hogy nem fogadtad el a kutyát. Pedig annyira jó, ha az embernek van kutyája de ha nagy, az már elég indok arra, hogy ne lakjál vele egy fedél alatt. vagy kinti kutya lett volna? Nagyon szomorú lesz az életünk győző nélkül..remélem még sokáig boldogít minket. Írhatnám, hogy "boldogít", mert néha elég erőszakosan kéri, hogy menjünk csavarogni

    előzmény:
    erry (256329)
    2016-10-18  10:46
  20. 2016. október 18. 11:32256332.

    nem az ablakba...az ablak párkányra, kívülről..csak aki még nem hallotta a történetet. A régiek biztosan ismerik, mert gyakran emlegetem. 

    előzmény:
    Picivirág1 (256331)
    2016-10-18  11:31
  21. 2016. október 18. 11:31256331.

    Ildike!


    Erről az esti felvételről eszembe jutott, amikor az első karácsonykor mentem hozzátok. Nagykanizsáról mentünk, a mamától. Te mondtad, ha ,már úgy is ott járunk a falutok mellett ne várjak másnapig, menjek még aznap est hozzátok. De  a sötétben hogyan tudom, melyik a házatok? Majd kiteszem a csillagot, mondtad. Erre Sanyi azt mondja, minden ház ablakában csillag ég. Nagyon izgultam és egyszer csak messziről egy nagyon világos csillag világított, mutatta az utat. Kitetted az ablakba. Ez nekem eszembe sem jutott. Azt hiszem akkor együtt mentünk át Grazba a gyerekekkel, én ott maradtam még egy hétig. De szép időszak volt


    A nászék mindig hívnak...majd egyszer megint rászánom magam a hosszú útnak. Most hétvégén ők jönnek Deszkre, aztán a szünetben Sanyi öccse jön a 3 gyerekkel. Szóval Kriszti szünete így fog telni, de kell, hogy az unokatestvérek ismerjék egymást. Szeretik is egymást..és ez így van jól. Elzát is hozzák mindig, ő ráadásul egyke..kell a rokon neki. 

    előzmény:
    franci47 (256309)
    2016-10-17  19:40
  22. 2016. október 18. 11:31256330.

    Magdikának kívánok én is nagyon sok boldog születésnapot!

  23. 2016. október 18. 10:46256329.

    Szervusztok!


     


    Már jártam itt reggel, de mire itt is felköszönthettem volna Magdit elment a net....de újra jöttem és most sikerült!


     


    Magdi! Nagyon sok boldogságot, örömet és minden létező jót kívánok születésnapod alkalmából!!!!!!!!


    Tegnap nem tudtam jönni.......én balga, azt hittem csak elmegyek sz SZTK-ba és kérek időpontot a kezelésekre és masszázsra és már jövök is. Nem így történt, csekély másfél órát vártam, de a kezeléseket már jövő keddtől kapom, a masszázs csak november 3-tól lesz esedékes.....Ezek után itthon várt az ebédfőzés......aztán sietve össze kellett kapnom magam, mert várt a barátnőm......5 hónapja csak telefonon beszéltünk, pedig nem lakunk messze egymástól. Most végre jól kibeszéltük magunkat.....Nagyon jó napom volt........


     


    Francika jó kovácsolást......szép verseket hoztál.....a mai még meg is könnyeztem......


    Ancsa akkor sikerült a gázost kivárnod.....nem semmi idő kellett hozzá.....de a lassú munkához idő kell.....


    Julika hogy van Győzi? Felajánlottak egy kis kutyát, de mégsem fogadtuk örökbe.....most ugyan kicsi, de nagy korára szép termetes lenne.....nem fér el a lakásba.....vagy ő fér be és mi meg sátorozunk.....


    Borsikám csak szépülj......megint vidámságot hoztál.......Beszéld meg a lányoddal a kimaradásodat, jössz velünk, mert Ernő elvisz a talira......addig is szépülj!!!!!!


    Marika nagyon szép a családod és te is......már nagyon várom a személyes találkozást!


    Annuska te hogy vagy? Igyekezz te is meggyógyulni, hogy ott lehess a Keletibe!


    Pötyi én is arra gondoltam, hogy Dió fáraszthatott le.....persze lehet az infúzió hatása is.....Leona nagyon cuki.....a dézsás képről rögtön Elza jutott eszembe......


     


    Ajjaj szaladnom kell, ég a tököm........


    Mindenkinek szép napot!

  24. 2016. október 18. 10:45256328.

    Magdinak szeretettel!


    Legyen egészséged, tudjál boldog lenni,


    és a szívedet soha ne bántsa meg senki!


    Napod is legyen az örömnek napja,


    kívánom, hogy a sors ezeket adja!

  25. 2016. október 18. 10:19256327.

    Szervusztok.


    Már jöttem volna reggelizni, amikor beállított a gázszerelő. Pontosan 1 hónapot kellett várnom, hogy megoldódjon a probléma. A holnapi napon terveztem panaszt tenni a felügyeleti szervüknél, már fogalmaztam a mondandómat.


    Ildi, nagyon szép verset hoztál az este, legalább olyan szép a kép is hozzá kis falunkról. Eredményes csontkovácsolást délutánra.


    Veronika, köszönöm a reggelit, ma tojást kértem, a kávé mellé megfontolandó szép gondolatokat is kaptunk.


    Borsikám örülök hogy csak az elfoglaltságod tartott távol, jó készülődést kívánok a hétvégi családi ünneplésre. A szépítkezés biztosan eredményes lesz, Te amúgy is ragyogsz belül, ami minden külső szépségen túl tesz.


    Marika, még nem írtam, de szép kis családod van, nagyon fiatalos nagymama vagy.


    Betegeinknek mielőbbi gyógyulást kívánok.

  26. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. október 18. 10:13256326.

    Nagyon szépen köszönöm ....Anikó!

    előzmény:
    ancsa46 (256324)
    2016-10-18  10:05
  27. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. október 18. 10:12256325.

    Köszönöm szépen a dalt ....és a finom tortát!

    előzmény:
    Picivirág1 (256322)
    2016-10-18  09:28
  28. 2016. október 18. 10:05256324.

    Magdikám, Isten éltessen sokáig. Születésnapodon kívánok jó egészséget, szeretetben eltöltött hosszú életet, sok örömöt családod körében.

  29. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. október 18. 09:29256323.

    Köszönöm Évikém ...és a szép gondolatot.

    előzmény:
    BORS (256321)
    2016-10-18  09:15
  30. 2016. október 18. 09:28256322.

    Szervusztok!


    Óóóó..felvirradt a szép óra!


    Jöttünk Magdit köszönteni. 


    Minden jót Magdi, amit csak szeretnél magadnak és a családodnak. 


     

    előzmény:
    BORS (256321)
    2016-10-18  09:15
  31. 2016. október 18. 09:15256321.

    Most ajándékokat kapsz. Ezen a napon. A születésed napján. Sok-sok meglepetést. Sok-sok dobozban, csomagban. Ám az igazi Ajándék nem a dobozokban van, nem szép papírokkal becsomagolva. Az Ajándék másutt van. Az Ajándék, az igazi, éppen az, aki mindezeket kapja. Te magad vagy az Ajándék. Mert megszülettél. Mert csodás része lettél a világnak. Ajándéka.


    Csitáry-Hock Tamás


    ...jaj, hol vannak a pezsgős poharak? .. ....Isten éltessen sokáig  Magdika! ...

     
  32. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. október 18. 09:07256320.

    Köszönöm ......Verám!

    előzmény:
    veracsek (256316)
    2016-10-18  08:35
  33. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. október 18. 09:06256319.

    Köszönöm szépen Ildikém.Olyan gyönyörű ez a vers....megkönnyeztem....de így kicsit könnyebb is lesz ez a nap.....és még hozzá a Doktor is..........az Élet szép.

    előzmény:
    franci47 (256315)
    2016-10-18  08:29
  34. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. október 18. 09:03256318.

    Köszönöm ....Gabikám!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (256313)
    2016-10-18  07:56
  35. 2016. október 18. 08:53256317.

    Lányok, valahova elveszett a hosszú hsz-em.


    Csak úgy levettem a  CL billentyűvel a nagy betűt és huss elszállt.


    Nincs kedvem újra írni. Majd talán később.


    Túl vagyok a reggeli tornán. Ma csontkovácsolásos nap van.


    Borsom nagyon  jó volt a mai hsz-edet olvasni, a régi vagy.Legyél nagyon szép. Készülj rá minden nap, és akkor napjára eléred a szintedet.


    Ma 18 milliószoros nap van, kívánjatok magatoknak és másoknak minden jót, a negatívumokat kerüljétek.


    Magdikám a vers, nem éppen születésnapi, de benne van minden amit szeretnék neked.


    Sacival mi lehet?  Azt hiszem nem láttam, vagy csak rosszul emlékszem.


     


    Ja és még egy, a  "nem találkozunk"  csak az én utazási nehézségeimre vonatkozik, nem másra. Talán majd tavasszal, ha lesz egy ilyen út, vagy út nélkül is lehet, igaz Julika? 


     


    Köszönöm a reggelit Vera. A S.K. gondolat nagyon jó. Néha az agy  hátrányunkra is dolgozik.


    Jobbulást a betegeknek, remélem mindenki jól lesz.


    Itt az idő esős, csepergős, csak nem szakadjon az eső, akkor még elviselhető.


     


     

  36. 2016. október 18. 08:35256316.

    ÉN IS NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK MAGDINAK!


  37. 2016. október 18. 08:29256315.

    JÓ REGGELT!


    Milyen nap is van ma?  MAGDI szülinapja!



     
    Állj meg pajtás, ne rohanj úgy,
    élvezd inkább az életet!
    Ha elveszel a rohanásban,
    lesz majd, mit nem lát két szemed.
    Lassíts le néha, állj meg csendben,
    figyeld, hogy él a nagyvilág!
    Csoda nyílik a végtelenben,
    csak engedd végre hatni rád!
    Csodáld és nyílj meg,
    annyi szépség, keresi hozzád az utat.
    Ha lassan jársz és figyelemmel,
    megnyílik, s mindent megmutat.
    Érted van minden, csak te érted,
    azért, hogy élvezd, s felfedezd.
    Csodáld a lét ezer csodáját,
    s csak lelassulva érzed ezt.
    Ám néha, tudom, kell a vágta,
    mikor kerget a kósza szél.
    Belerohansz a vakvilágba,
    mert az kell, hogy szabad legyél!
    Mikor a gondok földre nyomnak,
    mikor a szíved fáj nagyon…
    Áradj, és vágtass át a Földön,
    hogy oldódjon a fájdalom!
    De, aztán állj meg újra testvér,
    nyugtasd meg izzó lelkedet,
    Ha őrző angyalod lehagytad,
    veszélybe kerül életed.
    Hát állj meg pajtás, állj meg újra,
    hunyd be szemed és éld a mát!
    Hagyd, hogy a szíved megtanulja,
    az élet lassúbb dallamát!

    /Aranyosi E./



     


    BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!


     

  38. 2016. október 18. 08:01256314.

    Jaj, de jó, köszönöm, nagyon szeretem a Mercit!

    előzmény:
    BORS (256312)
    2016-10-18  07:40
  39. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. október 18. 07:56256313.

    Magdikám! Sok szeretettel köszöntelek születésnapodon, sok boldogságot, egészséget kívánok! 


     

  40. 2016. október 18. 07:40256312.

    „A mosoly, melyet küldesz, visszatér hozzád." ".Az emberek arcára mosolyt fakasztani, szemükbe könnyet csalni, a legnagyszerűbb dolog a világon."


      Ildi olyan szép és biztató sorokat hozott, ..ezekkel a közmondásokkal köszöntem meg. 


    ---------------------------------------------------------- ------------------------------------------------------


    Jóreggelt kívánok,engem már felébresztett a gondolat, hogy feladatom van, fodrászhoz megyek. Az jó, mert elégedett szeretnék lenni  a külsőmmel. Este bemázoltam az orcámat hidraltáló éjszakai krémmel. Kíváncsi vagyok hatott-e? Vasárnap óriási - 34 főre szóló -  családi összejövésre vagyunk meghíva  a kispesti Halásztanyára. Ez is örömmel tölt el. Nagyon idős sógorságom szülinapi ünnepsége ez.  Boldog vagyok attól is, hogy a héten több vadonatúj hasznos dolgot követtem el, és a borus gondolataimat is rendre próbálgatom napocskásra cserélgetni. Kit érdekel, hogy kint szemerkél az eső? ..viszek ernyőt. Tegnap lenyestem a teraszon egy csíkot kilátást zavaró levéltengerből. Mondtam nekik: .."sajnálom, szépen pirosodtok ugyan, ..de nem látok ki tőletek!" ..nem volt harag. Volt még más pozitív eset is: megtaláltam egy eltünt kulcsot. ...aztán: kaptam 15 kg. ingyenkrumplit az önkormányzattól. Ugye, hogy milyen szerencsés vagyok?   Veronika szia, jószívvel gondol Rád: borsévi. ez itt   cukormentes kávé Neked és egy nagy doboz mesebeli Merci desszert a reggeli utánra. Olyanra álmodtam  meg, hogy Mindenki ehesse. Több napja nem sikerült idejönnöm reggelizni. Ma bepótolom. 


    Valami van a levegőben! ..Érzitek Ti is? ..afféle jószellemet érzek, meg is csípem gyorsan, és megkérem, segítsen a gyengélkedő barátnőimet meggyógyítani mielőbb. Tele vagyok hittel és bizakodással, ....nem csak papolok ám!megosztom veletek. 


     


     

    előzmény:
    franci47 (256309)
    2016-10-17  19:40
  41. 2016. október 18. 06:52256311.

    Készítem a reggelit:

  42. 2016. október 18. 06:50256310.

    Szervusztok!


    Napindítók:


    Azt hiszem, annyi a titok, hogy elégedettnek kell lennünk magunkkal anélkül, hogy ehhez mások bátorítására támaszkodnánk, ami nem könnyű.


    M. C. Beaton


    Az agy az ember legjobb barátja; még akkor is szórakoztatja, ha nincs semmi olvasni- vagy tennivalója. De ha túl sokáig nem kap ingert, az ember ellen fordul.


    Stephen King


     
  43. 2016. október 17. 19:40256309.

    Borsikának és mindnyájunknak!


     


    Aranyosi Ervin: Merj újra gyerekké válni!
    Azt hiszed, a fiatalság életkor kérdése?
    Az arcodra, a zord idő, ezer ráncot vés-e?
    A tested sem úgy mocorog, ahogy régen mozgott?
    Fájdítja az ízületet, megbántja a csontot?
    És a lelked, vele mi van? Képes-e repülni?
    Hétköznapok fogságából ki tudsz menekülni?
    Él-e benned még a gyermek szép szabadság vágya?
    Mert, ha lelked nem köt gúzsba, még tiéd a pálya!
    Figyeld, mi tesz még boldoggá, mitől jó a kedved?
    Az életed minden reggel meg kell ünnepelned!
    Keresd meg a mosolyodat, arcod szép ruháját,
    keress új célt, új álmokat, élvezd ki a báját.
    Érezz hálát minden percért, mert ha jól csinálod,
    gyerekesen kedvessé lesz újra a világod.
    Tegyél rá, hogy más mit gondol, hogyan kéne élned!
    Élvezd ki a mai napod, nincsen mitől félned!
    És ha lenne bátorságod, kezdj hát új dologba!
    Lépj bátran ki a napfényre, ne ülj a sarokba!
    előzmény:
    BORS (256308)
    2016-10-17  18:24
  44. 2016. október 17. 18:24256308.

    Szia Ildike! Majd ha kicsit könnyebben leszel, majd ha nem nagyon fáj, majd ha jön az az ihlet, lerajzolod az indiánodat? És meg is mutatod ugye?  

    előzmény:
    franci47 (256291)
    2016-10-17  08:53
  45. 2016. október 17. 18:02256307.

    sziasztok,


    pontosítva: a férjem vitt engem, mármint az orvoshoz. Nem volt túl jó passzban, mert pénteken hazahozott vmi kulcsokat meg papírokat, hogy ma, hétfőn nem megy be, hanem egyből a munka helyszínére megy, erre csak be kellett vinni abban a ronda, nyálkás hideg időben. Ajánlkoztam kísérőnek, de nem kellettem. Orvos a szokásos: lázcsillapító, sok folyadék, tea, neocitrán-féle, ACC, ágynyugalom. Na ez utóbbi a legjobb, még engem is húz az ágy. Éjjel nem tudtam aludni, mert köhögtem-zörögtem, érdekes, nappal nem zörgök, du viszont kipótoltam. Este megint nem lesz alvás. Olyan jó itthon a melegben nem sok mindent csinálni. De szerdán már bemegyek.


    A szárítás az nálunk is gond, szerencsére kettőnk után már nincs annyi ruha, mint régen volt, ugye most ágyneműt-törölközőt kell mosni folyamatosan. Ja meg a lakást kéne legalább portörlés-porszívó szinten kitakarítani. Több szakaszban előszedtem a téli holmit.


    Anikó a receptet elküldtem, azzal, hogy az interneten olvastam és egyből rá gondoltam, mert ő szereti az ilyeneket.


     

  46. 2016. október 17. 17:06256306.

    édes Julika, kedves jószívű Lányok,


    kedves Fiúk! 


     Nincs semmi nagy bajom, ..azon kívül, hogy hol itt, hol meg ott fájt. 13.-án bevettem az egy hónapban csak 1  szem   csonterősítő tabimat, most megviselt a hatása. Sok kellemetlen mellékhatása van, ...de a legrosszabb, hogy szinte fájtak a csonjaim tőle. Érdekes, a múlt hónapban nem viselt meg ennyire. 


    Julika én még most nem tudom megmondani a nov. 1.-ét,   csak majd majd menet közben. Meg kérdezem a lányaimat, hogy terveznek-e valami közös családit akkorra. Szívesen mennék eléd. Nanááá! Sajnálom, hogy  a kis kutyátok olyan gyengécske. Reméljük, nem lesz komoly baja.


    Egyébként a satnyaságom ellenére sem hagytam el magamat, minden nap csináltam legalább egy hasznos dolgot is. Nagyon sok szép és érdekes dolgot meséltetek magatokról, az is jó volt. Nagyon tetszett Pötyike meséje és a képek a kis sztár tündér déduncsiról. A Dió megéri a pénzét!! Nahát,  ..igazad van, nekünk már nem igazán való ilyen eleven kiskutya. 


    Tegnap én is dobáltam a kertben nekik a teniszlabdát. A nagy böhöm Micike még a kis kerti tóba is beleugrott. 


    Köszönöm Nektek, hogy hiányoltatok!


     


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (256273)
    2016-10-16  17:11
  47. 2016. október 17. 17:05256305.

    Szervusztok!


    Én akkorát, de akkorát aludtam, hogy csak na. Télen szoktam ilyet csinálni...lehet, hogy közeleg? Olyan borongós idő van, de nincsen hideg..most jöttem be a kertből, tudjátok oda járok "legelni" a szőlőt. nem egyszerre érnek a szemek, elg tömöttek a fürtök, így szemelgetem, az érettet eszem. Annyira jó!!!!!


    De hol van Bors néni? És Erikát sem láttam...azt hiszem. 


    Győző most jól van, de sajnos  ilyen rosszullétekre már készülni kell.Fájdalma nincsen...legalább is nem látványos, ha van is. Valószínű nem volt már reggel sem jó a közérzete mert az ágyam alá bújt..akkor csinál ilyet ha valami baja van. Ott a parketta hűti..így gondolom. 


    Marika!


    Írtam egy csomót aztán valahova rossz helyre nyúltam és eltűnt. A lényege az volt, hogy felsoroltam milyen nagy létszámban voltak Keleti találkozók. Annyian leszünk amennyien el tudnak jönni...ilyenkor azért mindenkiről szó  esik, gondolatban ott vannak..ami nem egyenlő persze a személyes részvétellel. reméljük semmi nem fog esni


    Amikor megláttam a dézsát Elza jutott az eszembe..mondom csak nem ilyenben fürdenek a brazil gyerekekNagyon szépül az a lány. nem mint ha edig nem lett volna szép, de felzárkózott a szép unokáid sorába. 

  48. 2016. október 17. 16:40256304.

    Szervusz!


    Nagyjából egyformán vagyok, kicsit jobban vagy kicsit rosszabbul, egyelőre kibírható, bár nem kellemes.


    Nekem Ildi napindítója nagyon tetszett ma, bár megérném valamikor!


    Nagyon sajnálom, hogy nem fogunk találkozni, ezelőtt egyetlen ilyenről se hiányoztam, de most reménytelennek tűnik egy ilyen program.

    előzmény:
    Sacika44 (256303)
    2016-10-17  16:29
  49. 2016. október 17. 16:29256303.

    Vera a napindító nagyon találó.Elég sokunkat érint.Köszönöm a reggelit, vacsora lesz belőle. Jobban érzed Magad?


    Julika jó lesz találkozni Veled és Erikával.Ha más is tudna jönni, az még nagyobb öröm lenne. Szóval én ott leszek, még ha azok a bizonyos gyerekek potyognak is az égből. A cica nem az enyém, hanem az unokámé. Itt lakik velünk, másik lakásba.Ha nincs itthon akkor én vagyok a pótgazdi. Félig szobacica is meg kerti is. Nagyon fél a busztól, ha meghallja szalad hátra. Nekünk is volt pár cicánk, mindig történ velük valami. Autó, mérgezés, eltűnés,  meg a kisfiú unokánk is allergiás rá. Kutyánk is volt, az utolsónál úgy döntöttünk, hogy nem lesz állatkánk többet.Sajnálom Győzit. A kép szövege nálam is találó.


    Pötyi biztos sokat játszottál Dióval és attól fájsz. Leona aranyos, cserfes kislány lehet.Látszik a szemén. Érdekes a férjem is pont ezt mondta este a Heti hetesre.


    Judit, hogy vagytok? Használt valami?


    Gabi köszönöm amit a családomról írtál. 


    Annuska kíméld Magad, hogy tudjunk találkozni. Könnyű azt mondani. A FB-on van a képek címszó alatt három kávéscsésze, arra kattints rá.Ott vannak a képek.


    Mindenkinek szép estét kívánok!


     

  50. 2016. október 17. 15:02256302.

    Köszönöm szépen Gabikám, hogy fáradtál vele.


    Ezeket én is megtaláltam, de mégsem fogott meg egyik sem.


    Most, hogy te is előkerested,mégis találtam egy elfogadhatót.


    Szép napot neked.


    Most keltem fel, mert valahogy ma pihenni kellett.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (256301)
    2016-10-17  14:25

Címlap

top