Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2016. augusztus 23. 12:46253751.

    Lányok!


    Ilike temetése augusztus 25.-én, román idő szerint 3 órakor lesz. 


    Akkor nálunk még két óra lesz? Egy órával előbbre vannak. ha nem jól tudom, szóljatok..tudjátok, én meg a számok!!!

  2. 2016. augusztus 23. 12:36253750.

    Kedves Árpi!


    Őszinte részvétem az egész családnak.


    Valaki végleg elmehet


    őrizd emlékét és ne feledd,


    így veled lesz mindig,


    lelke szabadon száll,


     vár a túlsó parton, hol nincsen határ.

    előzmény:
    otata (253727)
    2016-08-23  08:19
  3. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. augusztus 23. 12:33253749.

    Én sem találom a helyem.Reggel miután olvastam a skype üzenetedet...elindultam a Tómalomra.Nem volt maradásom....mire haza értem itt volt a hír.Az emberben még bent van a döbbenet. Az eszünk már jó ideje tudta,hogy ez bekövetkezik....de a szívünk valahogy nem fogta.


    Most mindannyian szomorúak vagyunk ...pedig Ő ezt szeretné legkevésbé.Jó érzéssel tölt el, hogy a névnapján mindannyian el tudtunk búcsúzni...talán a Sors egy kicsit irányította a kezedet a szervezéskor.


    Én is gondolkodom, emlékezem...

    előzmény:
    Picivirág1 (253745)
    2016-08-23  11:13
  4. 2016. augusztus 23. 12:15253748.

    A szomszédból...


    Elment egy szomszédom, akire mindig lehetett számítani, minden kérdésemre megjött a válasza, kedvesen. Sajnos keveset élvezhettem a társaságát, de egy jó szomszéd áldás. Volt.  Szomorú. Amit kaptam tőle, megőrzöm.
    A Ti összetartásotok és tartozásotok ritka kincs, Ilike mindig Veletek marad. Becsüljétek meg egymást.


    Szeretettel gondolok e szomorú napon a szomszéd:  Évi

    előzmény:
    Picivirág1 (253745)
    2016-08-23  11:13
  5. 2016. augusztus 23. 11:21253747.

    Kedves Árpi!


    Fogadd őszinte részvétem Te és kedves Családod!


    Nincsenek szavaim,csak könnyeim!


     


    Bizsu

  6. 2016. augusztus 23. 11:19253746.

    Jajj Lányok!


    Most jöttem haza. 


    A szívem szakad meg.


    Őszinte részvétem Mindnyájatoknak!

  7. 2016. augusztus 23. 11:13253745.

    Nem találom a helyem..leültem varrogatni, az mindig megnyugtat és olyan jól lehet közben gondolkodni, emlékezni. 


    És Ilusra emlékeztem. Emlékszem az első találkozásunkra. Szomorú apropó volt. Akörül halt meg Marika  és ő is beszállt a koszorúba, én adtam föl azt hiszem Annuskának? Nincs jelentősége. Azt mondta, ha találkozunk megadja.


    Találkozóra ment, az akkor még anya topikjába. Megbeszéltük a hogy a csabai állomáson találkozunk. 


    Kitörő örömmel, lelkesedéssel ölelt meg. Én javasoltam, hogy üljünk le a váróban, de ő azt mondta nem bírja a zárt teret..és kimentünk a peronra.


    Igyekeztem  ugye  az első találkozásra jó benyomást tenni az öltözékemmel, a szokásos barna blézer, kis barna sállal a nyakamban..gondoltam, hogy kicsit lenge, de arra számítottam, majd bent ülünk. De nem...kint ültünk a huzatos peronon, Iluska még boldogan tette az arcát a szélbe..én meg vacogtam, majd megveszett az isten hidege. Olyan energiával mesélt, mindenről, olyan szeretettel a családjáról, a fórumozásáról..hogy nem volt lelkem megtörni a nyűgömmel. Közben bemondták, hogy 40 percet késik a vonat.


    Persze nem csak erről olyan emlékezetes. Akkor készült az a kép, ami ma is a nyitó képem. talán a legjobb kép, ami rólam az életben készült...Árpád készítette, együtt ültünk a padon, de én kivettem magam onnan.  Most, ha azt mondanám Ilusnak, ugyan, vedd már elő az eredeti képet pillanat alatt itt lenne. Nem úgy mint nálam.Valahova eltettem. Nála olyan rend van, mindenki családjáról külön album van amit bár mikor képes volt elővenni, aktualizálni. 


    Most még igazán nem is tudom felfogni, hogy többet nem ad reggelt, nem szervez ünnepnapokat és nem közvetíti a hétköznapjait. 

  8. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. augusztus 23. 11:06253744.

    Kedves Árpád!


     


    Mély fájdalmatokban őszintén együtt érzek Veletek.


     


    "Elbúcsúzom...de ott leszek


    Hol a Szél zúg ...és a Nap nevet"


    Drága Iluska....nyugodjál békében!

  9. 2016. augusztus 23. 10:46253743.

    Tudtuk, hogy bekövetkezik, mégis annyira szíven ütött a hír.


    Nyugodjon békében, nem érdemelte meg a sok szenvedést amin átment.

  10. 2016. augusztus 23. 10:24253742.





    "Olyan csend van így Nélküled, 
    Hogy szinte hallani
    Amit még utoljára akartál mondani."

    "Elment örökre.
    Alakját a homály befödte
    Vissza se nézett...
    Mégis itt maradt valami
    szomorú igézet,
    Valami rejtett szomorú bánat..."






     


    Kedves Árpád, fogadd szívből jövő, őszinte részvétem.

  11. 2016. augusztus 23. 10:08253741.

    Kedves otata Árpi!


    Ismeretlenül fogadd legőszintébb részvétnyilvánitásomat.


    Sajnálom, hogy Ilike sokat szenvedett,  nem érdemelte meg.  Nagyon jó társ, szülő, nagyszülő volt.


    Vigasztaljon, hogy már  nem szenved.


    Kivánom, hogy lelki békédet Te is megtaláld! A szerető családod segitségével ez sikerülni fog, ami egyébként példaértékű.


     

    előzmény:
    otata (253727)
    2016-08-23  08:19
  12. 2016. augusztus 23. 09:48253740.

    Kedves Árpád!


    Ami neki a végső nyugalom, az nektek örökös fájdalom!


    Fogadd őszinte részvétünket!

  13. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. augusztus 23. 09:47253739.

    A hsz-eim alatti mottót töröltem, remélem lassan érvényesül. Most nincs helye a mosolynak, inkább a sírásnak... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (253735)
    2016-08-23  08:54
  14. 2016. augusztus 23. 09:18253738.

    sziasztok, jó reggelt, ma nem maradtam le a reggeliről, a hidegtálból szedtem.


    szomorú hírünk van Ilikéről, részletekben sok hozzászólását olvastam, a családja életéről, mikor a lányokat hozta-vitte óvodába-iskolába. Amikor az utolsó, kórházi képeit néztem, ott jól nézett ki és jó kondícióban is volt. Azonban a bejelentkezéseinek az elmaradása nem sok jóra utalt.


    Ildi: sok sikert a gyógytorna-masszázson: ennek segítenie kell


    délután még jövök: Judit

  15. 2016. augusztus 23. 09:17253737.

    Csillag volt mert szívből szeretett
    S mi úgy szerettük ahogy csak lehetett
    Mégis elment tőlünk mint a lenyugvó nap


    De a szívünkben él s örökre ottmarad!


    Ilike nyugodj békében a sok földi szenvedés után.


    Kedves Árpi, fogad öszinte részvétem és együttérzésem mély fájdalmadban.

    előzmény:
    otata (253736)
    2016-08-23  08:55
  16. 2016. augusztus 23. 08:55253736.

    Ilikéért!

  17. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. augusztus 23. 08:54253735.

    Az égből fog lenézni ránk és minden reggel, amikor bekapcsoljuk a gépet, gondolni fogunk rá, és érezni fogjuk, hogy megsimogatja a fejünket szelíd mosollyal és köszönt bennünket.. A szívünkben tovább él és élni fog mindörökké! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (253733)
    2016-08-23  08:45
  18. 2016. augusztus 23. 08:52253734.

    Kedves Árpi!


     


    Fogadd őszinte együttérzésemet!


    Emléke szivembe örökké élni fog.

    előzmény:
    otata (253727)
    2016-08-23  08:19
  19. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. augusztus 23. 08:45253733.

    Árpikám! Fogadd őszinte részvétünket Lacival! Szeretettel gondolunk rá, sohasem felejtjük... 


    Véget értek a szenvedései... Nyugodjék békében!

    előzmény:
    otata (253727)
    2016-08-23  08:19
  20. 2016. augusztus 23. 08:44253732.

    Lányok!


    Köszönöm, hogy hívó szavamra mind össze gyűltünk a névnapján. Azt hiszem mindenki tudatában volt annak, ez az utolsó lehetőség, hogy még életében szólni tudjunk hozzá. Kértem Árpádot, olvassa be neki..Árpád azt mondta, megpróbálom. Lehetett Iluska bár milyen állapotban, én biztosan tudom, hogy eljutottak a szavaink, a köszöntésünk hozzá, érezte azt a szeretet amit felé árasztottunk. 


    Ha megtudjuk a temetése idején aki tud, feljön a menedékházba és együtt veszünk majd búcsút tőle. 

  21. 2016. augusztus 23. 08:36253731.

    ÁRPIKÁM!


    NAGYON-NAGYON SZOMORÚ HÍRREL JÖTTÉL, DE AZT HISZEM, ILYEN HELYZETBEN MINDENKINEK EZ A LEHETŐ LEGJOBB, MERT Ő MÁR NEM SZENVED, TI PEDIG NEM ÁLLTOK MELLETTE TEHETETLENÜL, A SZÍVÜNKBEN PEDIG ÖRÖKKÉ AZ A CSODÁLATOS EMBER ÉL TOVÁBB, AKI MINDEN NEHÉZSÉGEN ÁT KÜZDÖTTE MAGÁT, AMÍG AZ EREJÉBŐL TELT! 

    előzmény:
    otata (253727)
    2016-08-23  08:19
  22. 2016. augusztus 23. 08:29253730.

    Kedves Árpád.


     


    Mélységesen sajnálom. 

    előzmény:
    otata (253727)
    2016-08-23  08:19
  23. 2016. augusztus 23. 08:27253729.

    Barátnőim.


    Egy maci neve elé kereszt kerül. Drága Ilikénk is elment az égi Menedékházba., Nyugodjon békében. Soha el nem múló szeretettel emlékszem majd rá+

  24. 2016. augusztus 23. 08:23253728.

    Jó reggelt.


     


    Itt a szomszédban még mindig dolgoznak a házon, ma reggel is ébresztő volt már, valamit szállítottak, elvittek.... stb.


     


    Sacikám, igazán nagyon veled érzek, ami történt, - nem történt hála isten semmi rossz- az aggodalom, a bizonytalanság, különböző érzések, képzelgések nagyon megnyomorítják az ember lelkét.  Örülök, hogy jól végződött minden. Józsinak mégis kell egy mobil, legalább, ha elmegy valahova. Beszéljétek rá.


    Persze Sacikám küldöm majd, lehet késő délután 5-ig feltöltöttem.


     


    Én korán lefeküdtem szokásomtól eltérően. Egy darabig minden jó volt, /viszonylagos/ aztán megint  torna lett belőle. Igen Annuskám, ezt ott lent kell csinálni, az ágyban nem lehet.


    Julika, köszönöm az ajánlatot.


     


    Vera, köszönöm a reggelit, de most nem kérek. Ma igen körültekintőek kell ennek, nehogy már a csontkovácsnál valami illetlent  tegyek a masszírozás következtében.


    ajtóteszt


     


     


    A nap gondolata


    "Zárj be néhány ajtót! Nem büszkeségből, tehetetlenségből vagy arroganciából, hanem csupán azért, mert már nem vezetnek sehova."


     


    Szép napot!


     


     


     


     

  25. 2016. augusztus 23. 08:19253727.

    Ma reggel ILIKE 8 óra 5 perckor örökre elaludt. Nagyon sokat szenvedett, küzdött az életért, gondoljatok, gondoljunk rá mindíg nagy-nagy szeretettel.

  26. 2016. augusztus 23. 08:10253726.

    Szervusz Sacikám!


    A történeteddel eszembe juttattál egy hasonló izgalmat: amikor még nem volt vezetékes telefonunk sem, Laci az új Skodánkkal ment be a munkahelyére éjjeli műszakba, péntek du.  Másnap reggel fél 7 körül vártam haza, soha nem ment sehova, de ezúttal hiába lestem, nem volt sehol. Le kellett mennem az utcára, a legközelebbi fülke pár száz m.-re volt a háztól, oda baktattam, de a portán a kutya se vette fel, aztán foglalt volt. Száz halált haltam már ijedtemben, amire elértem valakit, akkor kiderült, hogy a kocsi alja, ami kissé alacsonyan volt, ráment egy vasra a munkahely kertjében, és a vadonatúj kocsit el kellett vontatni szerelőhöz, ahol persze nem garanciálisan, de megjavították. Ezerszer áldottam később a mobil telefont, de még a vezetékest is!!!

    előzmény:
    silinga (253725)
    2016-08-23  08:01
  27. 2016. augusztus 23. 08:01253725.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!


    Verácska....jövök reggelizni, nagyon szépek a tálak és biztos finomak.....a hely is nagyszerű...


    Julika....ezek szerint hozzád hasonlóan én is leeszem magam....érdekes módon leginkább a nadrágomat....Az ajánlott szert kipróbálom.....azt hiszem a takarításkor huzatot kaphattam egyik irányban csak nagyon fájdalmasan fordul a nyakam...


    Ildikó....ha nem késtem el én is kérem a filmet....és minden , amit küldesz....


    Tegnap Hévizen voltunk......végig esett az eső.annyira szerettünk volna kirándulós napot, hát nem igazán sikerült.Azért végig sétáltunk a csodás, virágos parkon, a sétáló utcán...Misi felismerte az ásványos boltot, ott kicsit elidőztünk és persze vásároltunk .....csodás dolgok vannak és nagyon kedves , hozzáértő a tulajdonos hölgy.....Aztán elmentünk ebédelni....ezer éve nem ettem borjúhúst , most sikerült.... borjúpaprikás volt az egyik menűben/a hat féle közül/, nagyon finom volt....


    Az este sikerült kiidegelnem magam.....a Józsim fél hatkor elment a temetőbe busszal   találkozni a sírkövessel....még fél nyolckor nem volt itthon, nem tudtam mit csináljak felhivtam a sírkövest , aki mondta, hogy  egy ideig várt rá, de nem érkezett meg......akkor már szóltam a lányoknak, teljesen bepánikoltam... már láttam magam előtt, hogy elesett, eltévedt............Vera barátnője hívta kórházat, oda nem vitték...keresés indult....aztán fél kilenc felé szépen ballagott haza.....arrafelé is és visszafelé is kimaradt járat, temetőben elidőzött.....kereső akció lefújva......csak tudnám miért idegenkedik a mobiltól....... na szóval végül szerencsésen alakult a dolog, de annyira a hatása alá kerültem, hogy az éjjel alig aludtam.....bocs, hogy regényt írtam.......de talán kiírtam magamból a feszültséget...


     

  28. 2016. augusztus 23. 07:35253724.

    Itt jó lesz, de én a széken ülök, mert szeretem magam alá húzni...mert mint a kismalac leeszem magam


    Szervusztok, szervusz Vera!


    Kicsit még borongós a reggel de nem hűvös..most valahogy jól is esik. Ezek a hirtelen jött időváltozások kicsit szédelgőssé tesznek. 


    Nem tudom, ismeritek az Aminoerg spryt? Akinek fájós testrésze van, pl tárd, karok, szóvak ízületi bajai vannak, próbálja ki. Nem drága, 6-700 fr és nagyon jó.


    http://biowebaruhaz.hu/termek/aminoerg_regeneralo_oldat_ 250_ml_inter_herb.html


    Gyógyszertárban is kapható. Érdemes kipróbálnotok!!!!!

    előzmény:
    veracsek (253723)
    2016-08-23  06:38
  29. 2016. augusztus 23. 06:38253723.

    Hol együnk ma?

  30. 2016. augusztus 23. 06:37253722.

    Tálalok:

  31. 2016. augusztus 23. 06:33253721.

    Szervusztok!


    Napindítók:


    Előre tudható, mégis tragikus. Mindannyiunknak leáll egyszer a szívünk, az addig hátralévő idő azonban nem kell hogy drámai legyen. Épp ellenkezőleg: a "jó szívű" élet inkább egy komédiához hasonlít. A szív ebben az esetben is megáll, de előtte legalább sok nevetéssel és értelmesen tudjuk eltölteni az életünket.


    Johannes Hinrich von Borstel


    Bizonytalan helyzetben még az is jobb, ha nem teljesen jól csinálunk valamit, mint ha egyáltalán semmit sem teszünk.


    Johannes Hinrich von Borstel


     
     
  32. 2016. augusztus 22. 22:20253720.

    sziasztok, vendég elment, tepsis krumpli nagyon finom lett. Köszönöm a doktoros filmet, el is kezdtem nézni, de közben 2x elment az áram, kikapcsolt a számítógép, szerencsére nem lett baja.


    úgyhogy folytatom a nézést.


    jó éjszakát. Judit

  33. 2016. augusztus 22. 21:42253719.

    Kedves Julika, véletlen ment neked is egy mondat emailban, amit Ritának szántam. Ritám majd csudálkozik, hogy nahááát, ..Te is szereted a Tom és Jerryt??!! Szóval bocs. Jóéjszakát kívánok. borsévi.

  34. 2016. augusztus 22. 19:51253718.

    Azt elmentettem, és láttam is. Amiket most újra nézek, azokat régebben láttam.

    előzmény:
    franci47 (253716)
    2016-08-22  19:27
  35. 2016. augusztus 22. 19:31253717.

    Jövő héten sok izgalmas film indul útjára.  Nagyon jók a kilátások. Már lesik a fordítók is.

    előzmény:
    franci47 (253716)
    2016-08-22  19:27
  36. 2016. augusztus 22. 19:27253716.

     A  Story 4-en pedig a Hwajung, vagyis Elragadó politika, most nem tudom milyen hülye címre módosították.


    Hétfő fél 6 /jövő hét/ Szinkronos lesz. Belenézek majd.

    előzmény:
    veracsek (253715)
    2016-08-22  19:22
  37. 2016. augusztus 22. 19:22253715.

    Az egy nagyon izgalmas sorozat, én láttam.


    Sajnos nyakig bele estem az Izaura tv-be, újra kezdtem "A Királyi ház titkai"-t, és mást is nézek onnan, de jaj nekem, jövő héten kezdődik" A Palota ékköve" is! Pedig ezeket most megnézem mind, csak azért is. Az olimpiának vége van, sok szabad idő keletkezett miatta.

    előzmény:
    franci47 (253714)
    2016-08-22  19:01
  38. 2016. augusztus 22. 19:01253714.

    Végre elállt az eső nálunk. Halványan még kis napfényt is kaptunk.


    Kiballagtam a kertbe, rengeteg csiga van, a  még megmaradt, vagy életrekelt tökvirágokat legelik.


    Délután megzavart a front.  Talán már múlóban van.


    Remélem Anikó a te fejfájásod is elszállt az esővel együtt.


     


    Feltöltöm a Puncs c. sorozatot Magdinak.


    A doktorok film főszereplője  ebben is.


    Nem láttam még, nem  egy lagymatag film.


    A dráma Park Jung Hwan életének utolsó hat hónapját követi nyomon, aki egy a korrupcióellenes részlegen dolgozó ügyész. Mielőtt az agydaganat legyőzné, elhatározza, hogy felfedi a felettese (Lee Tae Joon) által elkövetett csalásokat és hivatali visszaéléseket. Eközben küzd, hogy jobbá tegye viszonyát exfeleségével és a lányukkal, Ye Rin-nel, a múltban tanúsított közömbös hozzáállása miatt.


    Kép mellékelve. Kim Rae Woon.


     

    Ha valaki még kéri szóljon.


     

  39. 2016. augusztus 22. 18:42253713.

    Ja: a See All-ra kell kattintani! (Nem Neked magyarázom, Juditnak!)

    előzmény:
    franci47 (253710)
    2016-08-22  17:35
  40. 2016. augusztus 22. 18:41253712.

    Bocsánat, de ezen a linken az összes rész ott van! Ezt akartam megadni Juditnak:


    Doctors

    előzmény:
    franci47 (253710)
    2016-08-22  17:35
  41. 2016. augusztus 22. 18:05253711.

    Nocsak, nocsak!


    Lehet új tagot üdvözölhetünk a koreai film klubban?


    Nagyon rosszkor jött, de eldugult a konyhai mosogatóm lefolyója.


    Már régebben szarakodik úgy hogy nem is mertem használni a mosogató gépet.


    Holnap jön a szerelő...nem hiányzik a kiadás, ebben a hónapban sok soron kívüli fizetni valóm volt. 

  42. 2016. augusztus 22. 17:35253710.

    Judit, nem találtam a további  részeket jobb oldalt, tehát akkor a keresőmezőben lévő linken kitörlöd az 1. számot és beirod a 2. számot, enter és jön a 2. rész.


    Fent van végig 17-ig, addig van lefordítva.


     

    előzmény:
    franci47 (253709)
    2016-08-22  17:20
  43. 2016. augusztus 22. 17:20253709.

    Judit a koreai doktorost itt is megtalálod.


    Indavideós feltöltés, a fordító tölti fel.


     


    Doctors 1 rész


     


    A következő részeket jobb oldalt kell kiválasztani.


     


    A héten nem lesz fordítás az olimpia miatt más vetitések lesznek Koreában.  A következő részeket a fordítók is csak jövő héten tudják letölteni és utána fordítják.

    előzmény:
    Bruthy00 (253704)
    2016-08-22  15:35
  44. 2016. augusztus 22. 17:07253708.

    Itt találod a Doctors-t!


    Viszont be kell állítani a nyelvet, az ugyanúgy történik, mint az ob/...sorozatnál.


    Nem vagy rajta a Skype-on véletlenül? Ott el tudnám magyarázni, ha nehéz lenne!

    előzmény:
    Bruthy00 (253704)
    2016-08-22  15:35
  45. 2016. augusztus 22. 16:18253707.

    Veronika, kösz a jó hírt az OBGy.-val kapcsolatban, én is várom, tegnap befejeztem a Kalmárt, egymás után több kosztümöset néztem így már nem bántam hogy végeztem vele, most valami könnyű kellene.

    előzmény:
    veracsek (253701)
    2016-08-22  13:40
  46. 2016. augusztus 22. 16:13253706.

    Remélem Pötyi semmi gubanc nem fog kiderülni az eredménykor. Lehet hogy nekem azért volt szerencsém, mert infektológus a h.orvosom.


    Elállt az eső, és múlik a fejfájásom is, jó meteorológus lenne belőlem.


    Nálam is nagyon lassú volt a Net egész délelőtt.


    Julika, kúráld Magad, lehet hogy egy jó meleg fürdő jót tenne.


    Gabi, nagyon szép hétvégétek volt, aranyos a kis Benike, Pistit én is egy kicsit megszeppentnek látom, de lehet hogy csak a pillanat ilyen.


    Annuska, látod így jár a szorgos asszony, aki igyekszik , és így jár a lusta, mint én, aki majd ezután fogok takarítani. Köszönöm, javulok.


    Magdikám, talán nem ártott meg a lecsó, nálam is az volt még az ebéd, tegnapról maradék.

    előzmény:
    potymama (253699)
    2016-08-22  12:27
  47. 2016. augusztus 22. 15:56253705.

    Szervusz Judit!


    Már majdnem sajnáltalak, hogy éhes maradtál, de látom lesz mit enni este. A koreai filmek szakértője Ildi És Pötyi. 


    Most jöttem haza Csabáról. Az órában elemet kellett cserélni. Itt az eső elállt, de annyira párás a levegő, az üzletben jól megizzadtam kint meg fáztam...illetve kellemetlen volt ahogy szellő szárított. majd gőzölhetek megint. 

    előzmény:
    Bruthy00 (253704)
    2016-08-22  15:35
  48. 2016. augusztus 22. 15:35253704.

    sziasztok,


    na én is bejelentkeztem tegnap este a mai reggelire, aztán miután kitápászkodtam az ágyból, nem volt internet, nemrég állt helyre. Itt este kezdett el fújni a szél, majd valamikor éjjel szakadni az eső, ami kb. délig esett. Budapesten lakom, a XVI. kerületben.


    Este unokatestvér jön látogatóba, tepsis húst csinálok. Meg egy kicsit takarítani kell.


    Az ob/gyn doktorok folytatását én is nagyon várom. A koreai doktoros filmsorozatot hol lehet megtalálni? Mert én csak pár perces töredékeket találok.


     

  49. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. augusztus 22. 14:18253703.

    Ez persze csak arra vonatkozik, ha tudjuk, vagy gyanakszunk kullancs csípésre. Szerintem a szúnyogcsípésre nem vonatkozik, bár reméljük nem ér ide a zikavírus Brazíliából. A sportolók talán nem hurcolták be. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (253702)
    2016-08-22  14:16
  50. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. augusztus 22. 14:16253702.

    Jó, hogy írtad Pötyi az infektológiát. Jó tudni, nem veszteget az ember időt a h.orvossal, meg a bőrgyogyival. Megnéztem, mi a budapesti Szent László kórházhoz tartozunk, ha nem akarunk magánrendelésre menni, az dögivel van... Igyekszem megjegyezni. 

    előzmény:
    potymama (253699)
    2016-08-22  12:27

Címlap

top