Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MENEDÉKHÁZ Középkortól ..
2005-05-02 13:381.
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38
Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
Óóóóó..nagyon hangulatos, olyan párizsi, külvárosi hangulatot áraszt..persze soha nem voltam Párizsban, csak egy érzés volt.
A szeme és az okos tekintete... Lehet, hogy hülyeség, de nekem mindig olyan érzésem volt, amióta igy megférfiasodott, hogy hasonlít valakire, aztán rájöttem... Persze te jobban ismered az egyéniségét is, én csak képről döntöttem.
Veronika, jóreggelt,
köszi a reggelit. A helyszint igazából meg sem néztem, mert ezt a guszta reggelit törökülésben is megeszem. A zöldségtálat felejtsétek is el, mert lestoppoltam magamnak. Sajnálom. Vitaminhiányom van.
Szia Anikó, hogy vagy kedves, úgy izgulok, hogy jól legyél - mindjárt itt a lagzi - meg egyébként is. Kérlek meséld el, a kalkulációtok szerint majd hány kg. aprósütire lesz szükség? Lesznek-e koszorús lányok? Milyen színű ruhában lesznek?
Lányok, ..elképesztő ez a kullancs utáni ügy. Pötyike akkor régen, egyáltalán honnan került beléd? Szörnyű.
Kérdezném egyúttal: A mICI FOLYAMATOSAN vakaródzik, pedig van bolhanyakörve. Mi a fenétől lehet? Nekem nem engedi, hogy végig bogarásszam. Olyan szeles, suta, ...félek fellök.
El kell mennem. Veszek csirkemellet, ...hmm és salátának valókat. A könyvtárba is beugrok, leadom a könyvet, mert le jár. Vigyázni kell, mert 1nap bünti 300 ft.
Jóreggelt, szisztok, ..hol a jelenléti ív? ...aláfirkantottam. Annuska, agyon dolgozod magad. Persze, a legjobb a kissé nedves földből gazolni. Joöbb lenne, ha nem is nőne gaz. Mindjárt én is kirohanok valamiket venni. Zöldféle kéne. Saláta, uborka, zeller meg ilyenek.
Nagyon korán keltem, nem vok normális, ki-, és beraktam a mosogatógépet, fiókot rendeztem, ...én soha nem tudom célszerűen körberakni magam a használati tárgyakkal. Jaj, megy egy mentő, ..úristen, hogy vijjog. Én is hallom. Tegnap P. uncsim kiporszívózott nekem, és együtt főztünk: rántott húst, tört burgonyával. Mellé jót beszélgettünk. Előző este filmeztünk: a Brigitte Jones I-II. részeit hajnalig néztük. Megcsinálta, hogy hang is volt meg aláírott szöveg is. És én mi ülhettünk az 1. sorban!!! ...ugyanis, előrehúzta a kanapénkat.
Julika tényleg szép a kerted, nekem is tetszett, csak még nem volt időm megdícsérni. Meg a szanazugi strand is kellemes lehet, szép, nyugodt az a vidék. A tieid szívesen mennek táborba? Sakk-, zenei, ...stb.. ilyesmikre kérdezek. Szili volt, összevissza törte magát, kék zöld lett a kikx ...kriksz-box ..mittudom én millen táborban.De nem volt rosszkedvű.
Szervusz Vera!
Nagyon gondos barátnő vagy. Nem tudom mi van a hűtőben, de mivel itt van előttem a friss, abból majszolok, mondjuk fasírtot
Szép idő van, egy kicsi kertezés lesz, ha lesz kedvem...most megengedhetem magamnak, mert sokat dolgoztam benne, eléggé rendben van, de a szinten tartást azt nem kellene elhagyni..na, meglátjuk. A hétvégén egyedül leszek, Timi megy ki Szanába. jajjj..jut eszembe, nem kerestem csavart a fűnyíró karjába,,megyek, mert elmarad...de jó, hogy nem felejtettem el
A helyszín lemaradt:
A szemüvegen kívül más hasonlóságot nem látok
A tegnapi óriás buliról maradt valami ennivaló? Nem emlékszem, ezért hozok pár frisset:
Szervusztok!
Napindítók:
Mégiscsak luxusnak találom, fölöslegesnek, így bosszantónak, hogy a betegségre kell használnom az erőimet. Miközben nincs választásom. Még szerencse.
Esterházy Péter
Az öröm akkor jön, amikor elengeded magad. Amikor hagyod magad örülni. Amikor önfeledt vagy. Olyan, mint a repülés: elfelejted a gravitációt. Ennek lélektani oka van. Az ego a földhöz van horgonyozva. Fél, szorong, okoskodik, akar. Az öröm pedig a lelkednek olyan rétegében él, ahol szabadság van.
Müller Péter
Rájöttem! Szerintem Boldi Harry Potterre hasonlít! Nézzétek csak?
Bocs a látszólag értelmetlen fejtegetéseimért. Elfelejtettem, hogy ha megváltoztatom a mottót és elfogadja, akkor az összes megváltozik... Ugorjátok át...
Nagyon jó kép!
Mindig elájulok ezen a Boldin, olyan hirtelen megnőtt.
Meg Bence is. A sajátjaimon... ott természetes, hogy felnőnek.
Boldizsár "sakkpartnere" Zalaegerszegen
Pár évvel ezelőtt nekem is sikerült ismeretségbe kerülnöm vele, akkor én a folt megjelenésekor mindjárt kaptam antibiotikumot, nem mehettem a napra, de nem is tudtam volna, mert a rosszullét kerülgetett.
Most esett le....,hogy gyógyszerrel kezelhető.
Na végre! Ez már elég rövid!
Megváltoztattam, most meg nincs semmi...
Semmi újat nem mondott, csak azt, hogy a gyógyszer, amit most kapok, nagyon hatékony, bár egészen régi.
Most látom, a hsz. végén lévő mottómból le van harapva a végén két betű. Eddig nem volt. Lehet, hogy túl hosszú lenne hirtelen?
Én két évig jártam szakrendelésre, voltam nem kevés pénzért privát bőrgyógyásznál is.Kaptam méregdrága kencéket...ne menjek a napra, fehérbőrú vagyok stb.Végül az utolsó előtti pillanatban ...mikor már erélyesen kértem,hogy történjen valami küldtek el a sebészetre....ahol végül egy 6 cm-es vágással megúsztam.Ha ezt tudom ott kezdek.
Pötyikém ...bármennyire utálsz orvoshoz járni...végig kell csinálnod./mondom én ....az orvoskerülő/. A bőrproblémákat sokszor jelentéktelennek tartjuk,nehezen megállapítható....legjobb kimetszéssel megszabadulni.Nekem is esedékes lenne meglátogatni a doktort.
Nem jelent meg elöször az elöző irományom, ezért irtam újra.
Pötyikém, ez egyértelmüen orvosi hiba, sajnos a Te károdra. remélem a holnapi idegen nevü rendelésen rendbe tesznek és megszűnnek az izületi problémák.
Pötyikém, remélem az a furcsa nevü kezelés majd segiteni fog, bár ez egyértelmüen orvosi hanyagság a Te károdra.
Ha időben kezelik sima antibiotikumos kezeléssel tünet mentessé teszik.
Mondta a dokinő..jó, hogy időben jöttem.....ja másfél év múlva.
Most majd azt hiszem vesznek vért..megnézik mi lakik benne és mennyi..úgy állítják be az antibiót.
Csak ha nem kezelik ki..mindenféle ízületi panasz, idegfájdalom jelentkezhet.
Én rendelkezem ezekkel kullancs nélkül is.
Igen Veronka tudom a labor mindig késöbb-lehetőleg soká jöjjön- érkezzik, de az orvos friss diagnozisa is tájékoztató,
Nahát Pötyi, elképesztő. Nagyon felelőtlen volt mindkét orvos, hisz ez annyira egyértelmű tünet. Remélem nem lesz gubanc.
Hát ez nem semmi! Remélem ki fognak belőle gyógyítani! Talán nem volt elég tavaly a körzetihez menni! Elküldhetett volna bőrgyógyászatra. Egyébként nem értenek semmihez, csak a szakrendelésekre küldenek, legalább is nálunk. Nincs semmiféle szakorvosi képesítésük.
Juj!
Jobb híred nincs?
Lassan már ahányan vagyunk, annyian leszünk betegek!
Voltam ma a maszek bőrgyógyászaton.
A diagnózis..Lyme-borreliosis..amit régen tudok, csak az eddigi orvosok nem.
Mert ugye tavaly csípett meg a kullancs..irtó ronda volt a helye..el is mentem a körzetihez..azt mondta ne törődjek vele majd elmúlik.
El is múlt, de jött helyette egy barna folt. Akkor is elmentem a bőrgyógyászatra..adtak egy kenőcsöt.
Most viszont a barna folt széle szép piros lett..ahogy a nagykönyvben meg van írva.."kokárdás"
De mivel az ujjaimon is begyulladtak az ízületek állítólag nem elég az antibiotikum..el kell mennem holnap valami idegen nevű rendelésre, pedig nagy utálok orvoshoz járni.
Na, csak úgy megírtam.
Kedves Árpi!
Nagyon köszönjük, hogy tolmácsoltad Ilike felé mennyit gondoltunk rá.
Úgy látszik ma kertezős nap volt. A jégverés nyomait igyekeztem eltüntetni, épp beérett a tátika magja, amit teljesen belevert a jég a földbe, talán kikel majd, a virágokat ki kellett tépnem mind.
A csigák ellepték a dísztököt, hatalmasra nőttek, nem csak a tök sajnos.
Veronika, hatalmas hajrá volt ez az arany, igazán nagy győzelem.
Az előbb ment el Anikó, hozott dinnyét, beszélgettünk egy kicsit, meg ment éjszakára dolgozni.
Ildi, köszi a filmet.
Kedves Árpád!
Köszönjük. Szeretettel gondolok Rátok.
Ildi!
Én is megkaptam, köszönöm!
Ildi!
megkaptam a dokit, köszönöm
Drága Annuska!
Ezt már olyan sokszor megírtam: semmit nem tudok nyilatkozni a mai kontrollról, mert ilyenkor soha nem készül el azonnal a labor lelet, majd a levélből tudom meg, amit később kapok. Nagyon sokan voltak, a laborban azonnal rám ijesztettek, mert az orvosom kért vérválasztást is, ami azért kellene, hogy ha nagyon vérszegény lennék, akkor vért kell kapnom. A gyorslabor szerint tovább csökkent a haemoglobin %-om, tehát volt alkalmam ijedezni, de a főorvos azt mondta rá, hogy ez még nem vészes. Tehát: ugyanúgy marad a kezelés, mint eddig.
A Lidl-be is eljutottunk még, aztán haza hoztuk a szajrét, elpakoltuk, főztem egy kávét, Lackó elköszönt, és elment, én pedig még át sem öltöztem, amikor Juli megjelent, jóval hamarabb, mint kellett volna. Az előző gondozott elengedte.
Ha nem láttátok, egy csodálatos magyar arany:
Szép délutánt!
Én is vissza találtam. Egy kicsit elbóklásztam a Menedékház körül, vissza idézve az ott együtt eltöltött sok sok vidám órát.
Kedves régi barátok, de jó, hogy újra beköszöntettek. Hiába mentettek el, akkor is a mi kis csapatunk tagjai maradtok örökre, s azt hiszem Ti is igy érzitek.
Kedves Árpi nagyon köszönjük, hogy sok gondotok mellett hirt adtál kedves Barátnőnkről és átadtad felé szálló szeretettünket.
Nálatok milyen idő van? Itt hol süt a nap, hol beborul. Annyit dolgoztok a kertben, hogy én is neki álltam, s egy darabon az eső után igyekeztem a gazt eltüntetni. Közben kirobogtam a piacra egy kis csirkemájért, s ha már ott voltam vettem egy kg paradicsompaprikát is. Ez utóbbit imádom zsiros deszka mellé .
Kiváncsi vagyok, hogy Veronka mit fog irni a mai kontrollról?
Árpinak köszönöm az értesítést, Ilikét sokszor puszilom!
Itthon vagyok, de olyan későn értem haza, hogy már az olimpián ülök, majd jelentkezem ha lesz idő.
Hírek még nincsenek, mert majd később jönnek levélben.
Kedves Árpád!
Köszönjük.Nagyon sokat gondolunk Rátok!
Kedves Árpád, mi is köszönjük az általad leírt, közvetített, szép szavakat.
Sok-sok kedves és segítő szándékú gondolatunk száll felétek.
Mindjárt küldöm a doktorok 17 részt. Először feltöltöm a citromra. Film és felirat.
Jó szórakozást.
Kedves Árpád!
Köszönjük, hogy felballagtál , megnézted kik, és hogyan üzentek Ilikének. Köszönjük, hogy elmondtad neki. Tudjuk, hogy ő is hasonló szeretettel gondol ránk
Mivel ILIKE sajnos olyan állapotban van, hogy nem tud géphez ülni, énrajtam keresztül köszöni mindenkinek a szerető névnapi köszöntéseket, a sok szép emlék felidézését, és kíván mindenkinek jó egészséget és boldogságot az életben.
Részemről is köszönet a szép szavakért, itthon mindannyian nagyon el vagyunk keseredve , elnézést, ha keveset komunikálok a helyzetünkről, de ez olyan komplikált, hogy úgy véltük, nem szabad a fórumon ezt megtárgyalni. Még 1x köszönök mindenkinek minden jóindulatot!
Találkozunk mi még.....
Most megyek az olimpiára!
Meg várom Verát!!!!!
Ildike!
Tudom mekkora a tereped...hatalmas.....nekem az egész annyi mint neked az első..szóval nálad a pont
Drága Ildikó,Pici ( akik megidéztetek) és Mindenki!
Ez a mai nap kivételes.
Iluskát veletek kellett köszöntenem,hogy még erősebb legyen a családi kötelék , a küldött szeretet!
Szellemként engedett be a facebook, nem fogok visszajárni....csak gondolatban...bár ezt eddig is megtettem.
Láttátok a Fb n a csopimban.
Most innen a Menedékházból elköszönök ismét! Vigyázzatok Magatokra!
Ölelés Mindenkinek: Bizsu
Julikám most az udvarra gondoltam, nem a konyhakertre.
Nálam három részből, vagy négyből áll.
Van az első, ami a ház mögött van,/ahol üddögéltünk,/ utána mindjárt a hátsó udvar, ahol valamikor tyúkokat állatokat tartottak. Most egybe van. Következő a konyhakert, aztán a pince felé lévő hátsó kert, vagy krumpliföld, az van az erdő alatt.
Ildike!
Picinek parkja van, neked meg konyha kerted...micsoda különbség az munkában!!!!!Le a kalappal előtted, hogy ilyen állapotban is csinálod...tudom, mert kell
Szia Bizsuka, nagy öröm,hogy jöttél. Nahát, hogy ezt a lépést meglépted?!
Köszönöm.
Én most jöttem be az udvarról, muszáj volt kimenni, mert már igen ronda volt, Piciével összehasonlítani sem szabad.
Most majd a pihenésé lesz az időm.