Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2016. június 18. 06:57251001.

    Szép napot mindenkinek!


    Ilike: nagyon finomakat hoztál, köszönöm!


    Napindítók:


    Nyilván nem lehet úgy leélni egy életet, hogy mindenben a rák veszélyét, lehetőségét látjuk, mert akkor meg lehetne bolondulni, és vélhetően ez a dolog soha nem egytényezős, de mégis azt gondolnám jó alapelvnek, hogy amit lehet, iktassunk ki, csökkentsük a kockázatokat.


    Nagy Réka

    előzmény:
    fili48 (251000)
    2016-06-18  06:42
  2. 2016. június 18. 06:42251000.

    "Szép nyári nap,kócos farmerek az út mentén,szép nyári nap..."


    https://www.youtube.com/watch?v=kbvENPAXk5Y


     


    Napsugaras üde, friss nyári szombat reggelt kívánok kedves mindnyájatoknak.


    Pillanatnyilag jól érzem magam a bőrömben,segédlettel ugyan,de letusoltam egy átizzadt éjszaka után.


    Árpi már a piac köveit rója...én pedig igyekszem valami jó reggelit hozni,ha csak virtuálisan is,de érezzétek a szeretetemet.


     


      Ma  :  2016  június  18  szombat  van,


    Arnold,Levente,Arnó,Arnót,Doloroza,Efraim,Levendula  napja.

    előzmény:
    potymama (250998)
    2016-06-17  20:29
  3. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 17. 21:34250999.

    Akkor sorstársak vagyunk! Ha megunom esténként már a számítógép előtt üldögélést a forgószékben és bele akarok ülni a kényelmes fotelkámba, akkor a meccset is néznem kell... Már ismerősek a nevek, van amelyik vicces, ezen jól elszórakozom. Kedvencem is van, Ronaldo, akit Laci utál, mert szerinte nagyképű... Már kezdem kapisgálni a szabályokat is, csak a les-t nem vagyok képes megérteni. Sajnos ez a helyzet a foci EB miatt csak fokozódott, de általában ez a van. A Barátokat a kis tv-n nézem hétfőtől-péntekig, de hétvégén még ez sincs. Sajnos még mindig nem tudom rászánni magam filmnézésre, ehhez túl szétszórt vagyok, nem is értem magamat.

    előzmény:
    potymama (250995)
    2016-06-17  20:23
  4. 2016. június 17. 20:29250998.

    ..akkor jó, ha esett.

    előzmény:
    fili48 (250996)
    2016-06-17  20:28
  5. 2016. június 17. 20:29250997.

    Megnéztem a szalontai webkamerát..kicsit vizes az út.


    Csak azért érdekel, hátha nem kell locsolni Ilike kertjét..most úgyis nagy munkába vannak.

  6. 2016. június 17. 20:28250996.

    Igen!


    Kaptunk már kétszer,és épp most is szakad!   

    előzmény:
    potymama (250995)
    2016-06-17  20:23
  7. 2016. június 17. 20:23250995.

    Annyira nem értek a focihoz, de meccset nézek!


    Jobb híján. Szép színes ruhájuk van..ennyi amit meg tudok állapítani.


    Meg ha kiírják az eredményt akkor tudom kik játszanak..de, hogy melyik kapu kié???


    De ha végig nézem minden nap a három meccset csak kikúpálódok a végére!!!


    Ilikéék felé nagy viharfelhők mennek..nem tudom kapnak e egy kis esőt?

  8. 2016. június 17. 18:47250994.

    Igen Annuskám drága! Ez úttal meg tudom állni,hisz magam kivonszolni a karnyújtásnyira lévő mosdóba is egy tortúra.


    Magdikám drága! Árpinak a 3 asztalos legény segített átrámolni a bútorokat. A fiúknak munkanap van és nem könnyen szabadul egyik sem.  De nagyjából meg van. Holnap majd még átrendezi a szekrényemet. Ma apró-cseprő dolgokban Dórika segédkezett neki.


    Pötyike! Engem még a levegő illata is megcsapott,míg reggel terítettem!

    előzmény:
    Nusimama (250993)
    2016-06-17  15:48
  9. 2016. június 17. 15:48250993.

    Szervusztok


     Zegi lányok hogy birtátok ebben az időben a sétálást?  Anikó ezek szerint  Te kevésbé  viselted, Ildike, használd egészséggel a gyatyót.


     Ilike megtudod állni, hogy csak ülj és az irányitási feladatokat lásd el? Gondolom nagyon nehezedre esik. Vigyázz magadra.


    Pötyíike gratulálók Zsuzsinak. Ez komoly elismerése az eddig nyujtott teljesitményének. Sikerült a testápolót lemosni?


    Sacika, azonkivül, hogy megégetett a nap remélem nincs nagy baj.? Jó pihenést, bár azt hiszem mosz fogod pótolni az otthon elmaradt dolgokat.


    Magdika, szerintem Erika és Te vagy a legmozgékonyabb .


    Itt ragyogó napsütés van, de orkán szerű szélrohamokkal megspékelve.


    Azt hiszem ez a hol hőség, hol hüvős és szél mindenkit megvisel.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (250991)
    2016-06-17  14:22
  10. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. június 17. 15:28250992.

    Mi is sokat gondoltunk ám Rád.El tudom képzelni mit viaskodtál a gazokkal.Nekem ilyen élményem volt amikor eljöttünk és még meg volt a desedai kert.Mikor visszamentünk ....jobb nem beszélni róla.Majdnem belehaltam az eladásába ....de valahol a Sors rendezte....most az enyészeté lenne minden.


    Azért pihenj is egy kicsit....melegedni nem, de egy jó beszélgetésre elrepülnék.

    előzmény:
    silinga (250990)
    2016-06-17  14:07
  11. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. június 17. 14:22250991.

    Adtál neki pakolást .


    Még mindig jobb mintha a fogkefére ment volna kézkrém ....mert ilyesmi is előfordul .


    Vettem ma a festékboltban szódabikarbónát  jó áron ...1kg 370 Ft.../nem étkezési/.

    előzmény:
    potymama (250988)
    2016-06-17  13:30
  12. 2016. június 17. 14:07250990.

    Szép napot Mindenkinek!


    Már az este megjöttünk, de nem maradt erőm írni.....sokat dolgoztunk, de így is csak tűzoltó munkát tudtunk végezni........viszont újra meggyőződtem róla, hogy vannak még angyalok, csak most jó barátoknak hívjuk őket........A hegyi barátunk első nap látva küzdelmemet a gazzal, másnap reggel beállított a kis kapálógépével és végig járta az összes sorközt.......ha nem jön, még most is ott kapirgálok ....


    Aki nem érez meleget az jöjjön hozzánk.....legszívesebben a bőrömet is levetném......bár úgy is lejön, kicsit megégett..... a szemem bedagadt, az orrom folyik, de ez semmi az itteni nagyobb bajokhoz képest....


    Ilike téged is jobb hírekkel vártalak és Verától is javulást tartalmazót....


    Gondolatban mindenkit végiglátogattam...


     


     

  13. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 17. 13:37250989.

    Nem baj! Meglátod, olyan szép lesz tőle a hajad, hogy mindig így fogod megmosni!

    előzmény:
    potymama (250988)
    2016-06-17  13:30
  14. 2016. június 17. 13:30250988.

    Az előbb lenkéskedtem!


    De nem fájt!


    Nem tudom miért utálok úgy hajat mosni..pedig seperc alatt megmosom és ugye elég gyakran kell, én 4-5 naponta szoktam.


    Na...és akkor...rányomtam a sampont..NEM HABZIK!


    Hú, gondoltam..mitől lett ez ilyen koszos?


    Rányomtam a második adagot..az még úgyse!


    Akkor már gyanús lett..megnézem jobban..hát a testápolót nyomkodtam rá!!!


     

  15. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 17. 11:32250987.

    Nálunk is fura idő van. A hőmérő 30 fokot mutat, de egyáltalán nem érezni annyinak. A nap nem süt, a szél időnként viharos erejű. A nyári neglizsémben szinte fázom.

  16. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. június 17. 10:53250986.

    "Megfutottam" a reggeli körömet.Korán kimentem a kertbe. Tegnap észrevettem a paprikán a levéltetveket....reggel"elintéztem "őket. Már 7 órakor nagyon meleg volt ....most borul....és feltámadt a szél.


    Anikó ...a helyzet nálam is hasonló.Mindent az időjárásra fogok.Olyan vagyok mint egy szédült tyúk..


    Pötyikém...gratulálok Zsuzsinak a mentorsághoz.Jól érzi magát ....sikeres lesz..


    Valamelyik nap hallottam , talán a rádióban mondták: több fontos műtétet kell elhalasztani....mert nyáron kevesebb a véradó . J. barátnőjét tavaly úgy tudták időben megműteni az egyik neves bp-i kórházban,hogy itthon az utcából aki alkalmas volt leadta a vért ....és azt vitték tovább.Szerencsére jól van ....már dolgozik újra..


    Ilike...jó pakolást...lesz mit rendezni a fiúknak....gondolom ők segítenek /Árpit is beleértve.


    Reggel ruhabörzét tartottam."Találtam" egy lennadrágot ....ami még rám is jön.Jó pár darab belekerült a szatyorba...nem fogok már belefogyni.Csak gyorsan el is kellene vinni ....mert vissza másznak.


     


     


     


    Legyen szép és könnyű a napotok.

    előzmény:
    potymama (250985)
    2016-06-17  10:34
  17. 2016. június 17. 10:34250985.

    Sziasztok!


    Látjátok Ilike milyen jó helyre terített?


    Olyan jó hegyi levegőn, hogy rajtam még pulóver is van!


    Bezzeg itt a valóságban nagyon fura az idő.


    Elég erős szél van, borúkás is..e mellett olyan fullasztó meleg van!


    Volnának menőkés dolgaim, de elhalasztottam...ki se dugom az orrom.


    Ilike, akkor nagy munkában lesztek. Hiába van a cipekedéshez segítség a felfordulás azért ott marad.


     


    Zsuzsinak is ez az utolsó hete az egyetemen, jól zárta az évet és felvették őt "mentornak"..ezért külön kellett mindenféle vizsgákon átesni.


    Ősszel kap 4-5 elsőst, akiket neki kell mindenben segíteni..mentorálni.

  18. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 17. 10:08250984.

    Sziasztok, szép napot!


    Képzeljétek, csoda történt! Nem fázom! Lekerült rólam a cicanadrág, a tréning felső és a zokni! A teraszon 30 fok van, a lakásban 24. Gábor felszerelte náluk a légkondit, mi lemondtunk róla. A használt félárúról Gábor lebeszélt, a hiányzó tartozékok miatt még egyszer annyit rá kellett volna költeni, aztán nem is tudható, milyen állapotban van. Vehetnénk újat, de a nagy tv sz@rakszik... bekapcsolás után szétesik a kép. Ha bedöglik, azt kell venni. Eddig is kibírtuk légkondi nélkül, talán ezután is. A felső szint a tető alatt sokkal melegebb, Gáboréknak fontos volt. Majd működnek a ventilátorok. Azzal is óvatosnak kell lenni. Állítólag nem lesz sok kánikulai nap, bár ki tudja...


    Szegény Anikó... te is fájdalommal élsz... de megteszed, amit kell. Nem is tudom, van-e közöttünk valaki, aki nem küzd valamilyen fájdalommal... Én sem vagyok kivétel, de már nem akarok írni róla. Eltörpül a tiétek mellett, meg időszakos. Ha nem jelentkezik, megtáltosodom, mindent megcsinálok, legalább van motivációm.


    Nektek is kívánok nyöszörgésmentes napot, ahogy Ilikénk írta... a hőség biztosan meg fog viselni bennünket.

  19. 2016. június 17. 09:13250983.

    Szervusztok.


    Tegnap én is Zeg.-en voltam, más útvonalon mint Ildi, egyre kevesebbet teljesítek sokkal nagyobb fáradtsággal. Le kellett feküdnöm, és olyan félkómás állapotban pihentem egyet. Ma reggel a göcs volt az úr egy rossznak éppen nem mondható éjszaka után, korán megejtettem egy temető járatot, a sírt kellett körül permetezni, gyomtalanítani. Itthon még kapirgáltam a kertben, de annak ellenére hogy erős szél fúj, nagyon tikkasztó az idő, így a kinti tevékenység befejezve.


    Julika, szépek az unokák bizony itt a kamasz kor. Sajnálom ami Krisztivel történt, katasztrófa az egészségügy, ezzel nem mondtam újat. Nagyon jó lett a gatyód..


    Ilike, köszi a kellemes társaságban terített asztalt. Nagyon nagy munkába fogtatok, remélem Te csak irányító szerepet vállalsz, szerintem ahhoz értünk csak igazán. Nálam is aktuális a kisszoba szétrámolása, minden évben megejtem.


    Saci talán hazaér a hétvégére, bár gondolom munka van bőven a telken.


    Magdikám, szívemből szóltál.


    Erika, ha picit is, de jó hogy tudtál jelentkezni. Jó pihenést.

  20. 2016. június 17. 07:16250982.

    Szervusztok!


    Nagyon finom italt tettél fel, Ilike, nem tudtam neki ellenállni!


    Napindítók:


    Az élet nem verseny. És nem ultramaraton, bár néha olyan, mintha az lenne. Nincs célszalag. Törekszünk egy cél felé, s hogy elérjük-e vagy sem, fontos ugyan, de nem a legfontosabb. Az a legfontosabb, hogy hogyan közeledünk. A döntő mindig az a lépés, amit most teszünk.


    Scott Jurek


     
    előzmény:
    fili48 (250981)
    2016-06-17  07:00
  21. 2016. június 17. 07:00250981.

     


     


    Jókedvet adj és semmi mást, Uram!
    A többivel megbirkózom magam....
    Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
    nem kell más, csak ez az egy oltalom,

                 Garai Gábor: Jókedvet adj


     


     


    Napsütéses reggelt kívánok!


    Nálunk igen bágyadtan erőlködik a napocska,nem sok hajlandóságot mutat serény munkára.


    Árpi már a piacon rója köreit,-igen kemény napja ígérkezik,mert ma lesz helyére rakva darabonként a módosított hitvesi ágy! Fele az én szobámban (melyik fele is??) fele az Árpiéban landol majd,...így mind a 4 szoba meg lesz bolygatva. Ami az én szobámban van az megy a hálóba,az Árpi kanapéja a nappaliba! Lesz mit hurcolkodjon,cürhölődjön,még ha segítséggel akkor is.


    Fülledt,párás meleg van,-az éjszakai alvással sem dicsekszem,de ki fogom rúgni magam,csak idő kérdése.


    Legyen nyöszörgésmentes szép hétvégéje mindenkinek!


     


      Ma  :  2016  június  17  péntek  van,


    Laura,Alida,Adolf,Folkus,Janka,Nikander,Terézia  napja

    előzmény:
    potymama (250977)
    2016-06-16  16:33
  22. 2016. június 16. 20:48250980.

    Jó estét.


    Délelőtt csavarogtam Zegen, pénzszórás volt,a sárga csekkekre. Gyógyszertárat mégis kihagytam. Boltban vásárlás, közben találtam egy nadrágot is magamnak nem is gondoltam, csak úgy benéztem. Zöld vászongatyó.


    Aztán rugót vettem az ágyba, már egy évtizede, hogy elszakadt. Most Anikó javaslatára, vettem kettőt. A szerelés még várat magára, Anikó mester megígérte, hogy megcsinálja, bár nagyon féltem, hogy megerőlteti a kezét.


    Délután itt bent voltam, kicsit kimentem, de aztán vissza is, mert szinte levegőt sem lehetett kapni a hőségtől.


    Verám vigasztalást nem tudok nyújtani, de én is sajnálom, hogy így vagy. Nekem az 5o-es lenne szeptemberben. De annyira mindegy hányadik, hisz kb annyi idős házasok voltuk akkor amikor el kellet "válnunk".


    Mostanában, ha a piacra megyek benézek a templomba. Gondoltam betegeinkre is . Ha meghallgatásra talál a kérésem ,akkor meggyógyultok/meggyógyulunk, de az is lehet, hogy nehéz úton kell járnunk.


    A kisfarkasok jól megnőttek.  Sajnos ilyen esetet hallottam már, sőt a családban is megtörtént, ami Krisztivel is.


    Legközelebb jó lenne megbeszélni egy ott operáló orvossal, mert akkor biztos nem történik meg ez. Nekem is ezt kellett tennem nemrég, sajnos a pénz előnyt élvez.


     


    Délután megnéztem a sárkányos 5o részét. Sok viszontagságon kellett keresztülvágtatni, még egyszer nem tudnám megnézni. Sok volt benne a politika,meg is fogalmazta a fordító szépen.



    Mit jelent a politika?


    Megosztást jelent, hogy lehetne a javakat megosztani.


    A döntésről szól, kitől kellene elvenni, kinek kellene adni.


    Teljesen beleillik a mai világunkba...... mit változott a világ, nagyon lemérhetjük, pedig az egy igazán más kontinens és más kor.


    A változás nulla.


     


    Ma igazán ügyes voltam lenkeségben. Leégettem a tyúkbőrt, a kutyáé lett volna.  Lábos a kukában van.


     


     


     


     


     


     


     


     


     

  23. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. június 16. 20:12250979.

    Keleti kényelemmegnőttek a gyerekek.

    előzmény:
    Picivirág1 (250971)
    2016-06-16  11:34
  24. 2016. június 16. 19:13250978.

    Szép estét!


    Talán figyelmesen kellett volna elolvasni mit irtam.


     Julika, sokat változtak a gyerekek, Lassan már felnöttek. Sajnálom, hogy Kriszti  ilyen helyzetbe került.


    Erika, érezzétek jól magatokat.


    Betegeknek jobbulást kivánok.

    előzmény:
    potymama (250977)
    2016-06-16  16:33
  25. 2016. június 16. 16:33250977.

    Sziasztok!


    Már-már unalmas napunk van...de igen meleg.


    Voltam a postán..csekkeket feladni és majd meg sültem.


    Szerintem azért, mert még nagyon szokatlan a hirtelen jött meleg.


    Sajnálom Krisztit, hogy nem került be a kórházba...pedig már felkészült rá.


    Most rossz még hétfőig idegeskedni.


    Nagyok a gyerekek! Ilyenkor már azért könnyebb velük, nem kell állandóan az ember szemének rajtuk lenni.


    Pici tényleg sűrű programjaid vannak!


    A gatyód meg irtó klassz!!!


    Verácska sajnálom, hogy nem áll be tartós javulás nálad  mai nap pedig szomorú nap neked.

  26. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. június 16. 16:04250976.

    Most értem haza....olyan vagyok mint akin átment az úthenger.Közben találkoztam ismerősökkel.....akik hasonlóan "jól" vannak.Szerintem valami van a levegőben.


    Julika...jól múlatjátok az időt.Bosszantó ami Krisztivel történt ....főleg, hogy lelkileg már felkészült rá.Igazi   anya-lánya napjaid lesznek.


    Erika ...jó telkezést kívánok!


    Annuska ...már a múltkor akartam írni ....akkor Ricsinek igen rövid lesz a nyári szünet.Dávid is most szembesül, hogy vége a jó világnak ....kezdődik az Élet.Ez a nyár a VOLT fesztivál után már a munkáról szól.Ősztől meg munka /részmunkaidőben/ és közben a mesterképzés.


    Talán már Saciék is jönnek lassan hazafelé..

  27. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 16. 14:46250975.

    Köszönöm Picikém, ez így valóban sűrű program volt. Nem könnyű megjegyezni. Nem unalmas az életed egyáltalán! Reméljük, Krisztivel nem lesz probléma!

    előzmény:
    Picivirág1 (250974)
    2016-06-16  13:27
  28. 2016. június 16. 13:27250974.

    Nem lesznek tovább mert 22. én szerdán évzáró, amin ott lesznek. 21.-én műtik, az kedd, akkor felteszem őket a buszra és Sanyi Szegeden leveszi őket, haza viszi és addig lesz velük amíg Kriszti haza nem jön. Makóra fognak járni sakk versenyre..ez az eredeti tervben is így volt. Amikor Kriszi haza jön a kórházból én már otthon várom..állíólag 5 nap, ha nincsen semmi komplikáció. Egy hétig ott leszek, főzök Krisztinek. A gyerekeknek nem kell mert Szegeden lesznek sakk táborba, egész napos. Este haza jönnek.  A hét végéig maradok, persze ha nincs jól Kriszti maradok tovább. Aztán 3.-án, vasárnap, a Balatonra mennek táborba, az már nem sakk, olyan öröm tábor, a barátokkal. Ezek a táborok azért jók, mert tehermentesítve lesz az anyjuk, tud pihenni..meg nekik is jó. 


    Én 8.-án már nem érek rá mert Kárpátmedencei Népzenei találkozó és országos fazekas találkozó lesz Megyeren. Ott indulunk 10. én a főző versenyen., Ezt így biztosan nem tudtad megjegyezni, majd napra készen is elmondom. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (250973)
    2016-06-16  11:47
  29. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 16. 11:47250973.

    Nagyon jól néz ki a gatyód! Most, hogy újra kell tervezni Krisztinek, tovább lesznek nálad a gyerekek? Hány napig lesz kórházban? Utána gondolom, még lábadozik...

    előzmény:
    Picivirág1 (250971)
    2016-06-16  11:34
  30. 2016. június 16. 11:38250972.

    Éppen most írtam, hogy nekem milyen melegem van...voltam a lottózóban, akkor majd meg sültem...most itt is kezd kicsit fújni a szél, de meleg van...holnapra 30 fokot mondanak. tegnap ilyen felhők voltak. Volt szivárvány is csak az nagyon halvány lett. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (250970)
    2016-06-16  11:19
  31. 2016. június 16. 11:34250971.

    Nagyon meleg van..olyan párás, fülledt. A gyerekek és a kutya bent tespednek. Én feldobtam a gatyómat, ilyen betyáros lett

  32. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 16. 11:19250970.

    Nem ilyen elképzeléseim vannak a kánikuláról. Igaz, 26 fokot mutat a hőmérő, de felerősödött a szél, egyáltalán nincs melegem. Mindegy, csak ennél rosszabb ne legyen.

  33. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 16. 10:12250969.

    Jó reggelt, mielőtt még belemennénk a délutánba.


    Végre remek idő van. Kinti csirkeszárny sütögetés lesz, most fogom pácolni.


    Szörnyen sajnálom Krisztit, hogy így járt, amikor komoly szervezést igényel egy családanyának az ilyen program... Akkor jöhet az "újratervezés".


    Szeretettel gondolok Ilikére és Veronkára. Veronkának szomorú ez az évforduló.


    Ilikém, könny szökött a szemembe, amikor megláttam reggel a gyönyörű és érdekes email-eket! Szomorúan gondoltam arra, hogy már ezek is megszűnnek... Kellemessé tetted a délelőttömet, mint mindig! Köszi!


    További szép napot nektek és ugyanolyan kellemes időt, mint ami itt ígérkezik!

  34. 2016. június 16. 09:57250968.

    Szervusztok!


    Fel vagyok háborodva!!!! Kriszti most telefonált, hogy nem vették föl a kórházba, csak hétfőre. Nincsen hely....pár embert felvettek, a többit elküldték, Most ott áll a csomagjával, Sanyi ment dolgozni...mehet haza. Minden így lett szervezve, de új tervezés kell, mint a GPS nél. 

  35. 2016. június 16. 09:18250967.

    Óóóóó....ez aztán reggeli! Köszönöm szépen. Szeretettel és hálásan gondolok rád.


    Tegnap lusta napom volt, ma már sok rohanni valóm lészen. Mindenki felé áradjon a szeretetem, valamint a gyógyító jókívánságaim. Majd jövök, amikor a "tengernyi" feladatom megfogyatkozik. Mik azok? ..hamarjában nem is próbálom felsorolni, úgy is összekeveredik.  borsévi közkatona kérengedélyt a lelépésre :-  )))

    előzmény:
    fili48 (250963)
    2016-06-16  07:16
  36. 2016. június 16. 08:36250966.

    Jó reggelt kívánok!


     


    A nap süt, a madarak csicseregnek.......szép az idő......indulásra készen vagyunk.......kezdődhet a nomád élet.....


     


    Jöttem elköszönni, figyelni foglak benneteket és még az is előfordulhat, hogy írni is tudok. A betegeknek gyógyulást.......a kevésbé betegeknek kellemes időtöltést.


     


    Vigyázzatok magatokra és ha lehet ne felejtsetek el.....


     


    Legyetek rosszak és derűsek!!!!!!!!!

  37. 2016. június 16. 07:45250965.

    Köszönöm, Ilike, és a gyönyörű illusztrációt is!

    előzmény:
    fili48 (250964)
    2016-06-16  07:23
  38. 2016. június 16. 07:23250964.

    Ennek kapcsán szeretettel emlékezem Lacidra...sajnálom,hogy nem együtt élitek meg.

    előzmény:
    veracsek (250962)
    2016-06-16  06:39
  39. 2016. június 16. 07:16250963.

    Napsugaras jó reggelt kívánok kedves mindnyájatoknak!


    Szép napsütés,üde levegő van nálunk,-jól esik kinézni. Hozom a reggelit,mert utána irány a fürdőszoba. Kapok segítséget,mert tudjátok? Nekem most "egyedül nem megy...!"  


    Kívánok csodaszép napot mindőtöknek szeretettel,Erikáéknak jó nyaralást!


     


      Ma  :  2016  június  16  csütörtök  van,


    Jusztin,Arany,Círusz,Hajna,Julitta,Jusztina,Tina  napja. 

  40. 2016. június 16. 06:39250962.

    Szervusztok!


    Ma ismét jobban fájok, nem úgy megy ez, hogy napról napra jobb, hanem oda-vissza vándorol, még helyileg is, mert ma olyanom fáj, ami eddig még nem tett ilyet.


    Ma lennénk 32 éves házasok, lehet, hogy a szervezetem ezen szomorkodik?


    Napindítók:


    A keserű orvosságot is könnyebb lenyelni, ha mosolyog az ember.


    Candace Camp


    Az igazi ajándék a masni alatt csakis az odafigyelés lehet, az ölelés, a törődés, az, ami erőt ad. Hiszen amikor már nincs honnan erőt merítened, amikor teljesen kimerülve azt hinnéd, hogy már nincs több erőd, akkor jön valaki, meg még valaki, meg még sokan mások, és valahogy mindannyian rámutatnak arra, hogy nincs igazad. Talán még abban is segítenek, hogy merre van a tovább - és bizony ennél nagyobb erőt semmi sem adhat.


    Oravecz Nóra


     

     


     
  41. 2016. június 16. 06:21250961.

    Tudom, és még egyszer elnézést kérek a bakimért!


    Én is nagyon hűséges vagyok az én egyetlen hazámhoz, de ez nem vonatkozik a mindenkori hatalmakra. 


    Szeretettel puszillak!

    előzmény:
    margaret3711 (250958)
    2016-06-16  05:31
  42. 2016. június 16. 05:55250960.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (250951)
    2016-06-15  17:37
  43. 2016. június 16. 05:50250959.

    En is ugy  emlekszem midtha csak par ev mult volna.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (250948)
    2016-06-15  16:23
  44. 2016. június 16. 05:31250958.


     


    Vera tudod,hogy harom orszaghoz vagyok huseges. 


     


     

    előzmény:
    veracsek (250946)
    2016-06-15  16:19
  45. 2016. június 16. 05:30250957.


    Vera tudod,hogy harom orszaghoz vagyok huseges. 


     

    előzmény:
    veracsek (250946)
    2016-06-15  16:19
  46. 2016. június 15. 19:57250956.

    Csatlakozom az előttem szólóhoz. 


    Itt vannak a gyerekek.Győző nem találja a helyét, megszokta, hogy minden ajtó tárva nyitva van előtte, most Boldizsár becsukta a nappali ajtaját és ezen leesett a kutya álla? Van olyan hely. ahová ő nem mehet be amikor akar?...de nem hagyja magát, addig kopog..magyarul kaparja az ajtót, hogy megsajnáljuk a kutyát és az ajtót


    Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok reggel nem hozok reggelit, nem veszem el Ilike "kenyerét", meg úgy is tettem el a hűtőbe ha későn jönne

    előzmény:
    erry (250955)
    2016-06-15  19:39
  47. 2016. június 15. 19:39250955.

    Minden szavaddal egyetértek!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (250950)
    2016-06-15  17:21
  48. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 15. 18:55250954.

    Én nem bánom, hogy feltetted, inkább azt, hogy kihozta belőlem az elfojtott indulataimat. Egyébként nekem magamtól is voltak ilyen gondolataim, Lacival is beszéltünk róla.

    előzmény:
    veracsek (250953)
    2016-06-15  18:06
  49. 2016. június 15. 18:06250953.

    Magdikám!


    Nem baj, hogy nem olvastad, és én se értek vele egyet nagyon sok mindenben, csak néhány gondolatát találtam érdekesnek, de sajnálom, hogy feltettem, mert nem akartam vele semmi nagy vitát generálni!!!


    Én is mindig a magyar sportolóknak szurkolok, ők nem tehetnek a körülöttük folyó cilibuliról.


    Máskor megtartom magamnak az ilyeneket, általában el sem olvasom én sem, de ez felkeltette az érdeklődésemet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (250950)
    2016-06-15  17:21
  50. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. június 15. 17:51250952.

    Magdikám, az tény, hogy nagyon nagy a keserűség mindenkiben. A magyarok két részre oszlottak, középút talán nincs is. Meggyőződésem, hogy a nagyobb rész a keserűségé, csalódottságé. Sajnálatos, hogy a foci azonossá vált a politikával és nem a drukkerek tették azzá. Szándékosan írtam, hogy a foci és nem a sport. Szerintem az sem véletlen, hogy a vizilabdás lányok nem kaptak sajtóvisszhangot. Ők nem részei a politikának. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (250951)
    2016-06-15  17:37

Címlap

top