Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok
Túl vagyok két szülésen egy erős fogyáson és a hasplasztikán.. de szeretnék még kisbabát.. Lehet? Van valami veszélye? Akadálya? Van köztetek valaki aki utánna vállalt kisbabát?
Remélem igen
Neked is köszi a választ!!!
Nem ,nem szedek fogamzásgátlót!!Egyszer próbáltam a lányom születése után 1 évvel,de nekem nem akart elállni tőle a vérzés!!Ezért nem merek vele tovább próbálkozni.Na meg attól is félnék,hogy nagy nehezen lefogytam,nehogy visszahízzak tőle.
Vagy lehet,hogy ezt nem úszhatom meg máshogy???
Sziasztok!!
Köszönöm a válaszokat!!
Azért az nem lehetett semmi!!!Mit szólt a doki??Na éppen ezt szeretném elkerülni.Nekem elvileg,ha úgy jön meg ahogy eddig,akkor jó,mert 8.-a az utsó napom.10.-én lesz a műtét.De ha csúszik egy két napot,akkor az gááááz!!!Most egyfolytában kutatok,keresek az interneten.
Szia!
Nem szedsz fogamzásgátlót? Mert én szedek, és ennek a leírásában benne van, hogy hogyan tudsz eltolni vagy esetleg kihagyni egy menzeszt. Az enyémnek az első sora kék, aztán két sor fehér, és a második adagot szünet nélkül kellett folytatnom, a kékeket kihagyva. Én katétert is kaptam a műtét idejére, aztán 24 órán keresztül még bent volt, úgyhogy véletlenül sem akartam, hogy megjöjjön . Frissen műtve meg ténylg jó kis mutatvány lehet a tamponcsere
Én is azt olvastam, hogy nagyon fáj a varratszedés, ezért arra is készültem, és így nem fájt, csak egy picit, de inkább kellemetlen érzés volt az, ahogyan éreztem, hogy "szakad le" a szövetekről. Sőt, bennem maradt is egy darab, mert belémszakadt. A doki azt mondta, hogy ez igaziból nem gáz, majd egyszercsak lehet, hogy "kibújik" a vége, de lehet, hogy soha. 23-án volt 1 éve, hogy műtöttek, azóta is bennem van.
A műtétről pedig egy ismerősöm mesélte, hogy iszonyú fájdalommal jár, kibírhatatlan szinte, és ő nem csináltatná meg mégegyszer. Én már akkor éreztem, hogy ez vagy túlzás, vagy nagyon alacsony a fájdalomküszöbe. És ezekután 1. nap én is sírtam egy kicsit a fájdalomtól, de utólag azt mondom, hogy nem volt rosszabb, mint a császáraim.
Röviden ennyi. Szerintem is jobb meghallgatni mindenki véleményét, úgyis képesek vagyunk szelektálni az információk között.
Jó gyógyulást, és szép pocit mindenkinek!
marKam
Kösziii
Az már folyamatban, de nem tudom mit fog mondani.A hasplasztikámat sem támogatta!!Azért gondoltam, megkérdezlek titeket,hátha van valami ötletetek......
Deeee
Hívd fel a nőgyógyászodat, ő profi a menzesz eltolásában
Hááát engem senkisemnem vesz észre???
Szia
Na látod... nekem azért fájt, mert nem számítottam rá, csak azt hallottam folyton, hogy észre se fogom venni. Neked meg azért nem fájt, mert amit itt olvastál, az alapján sokkal rosszabbra számítottál
Az én pocim már régi, itt kb. a 160-as hsz. az első tőlem, ez már jelent valamit
További kellemes gyógyulgatást
Szia
Szia Dorka
Köszi a levelet. Sajnálom, hogy neked ilyen szörnyű procedúra volt a cső és a varratkiszedés. Nem tudom, hogy ez mindenkinél egyforma időt jelent, de nekem egy hét után vették ki a csövet és a köldökömből a varratot, két hét után pedig a nagy vágás varratát. Én is összeszorítottam a fogam elég rendesen, de hálistennek nem volt hosszú folyamat. A gondot szerintem az okozza, hogy egyben van a varrat, s úgy húzzák ki.
A rémhírt én azért nem szeretem, mert én iszonyatosan féltem a kiszedés előtt amiatt, amiket olvastam a neten, szabályszerűen bepánikoltam, hogy úristen most mi lesz. Én nekem inkább kellemetlen húzó érzés volt, a csőkivétel nem fájt, csak furcsa volt, amikor kihúzták, hogy az mind bennem volt
Nekem a kellemetlenségeken kívül - nem lehet emelni, nem tudok köhögni, tüsszögni, csak hanyatt fekve tudok aludni... - nincs igazán fájdalom. Ezt zért írom le, mert mindenki másképp reagál. Nekem pedig nagyon ronda volt a hasam, 25 kg-ot híztam, de mivel lefogytam nem volt hájas, a doki azt mondta öröm volt műteni, mert csak bőr volt. Sokat segít azoknak, akik most mennek műtétre, hogy nincs akkora fájdalom, ha lapos a pocak, s nincs zsírréteg rajta!!
Nekem már volt epe műtétem is, s ott is azért lábadoztam hamar, mert nem volt háj. Akinek nagy volt a pocija, annak sokkal jobban fájt. Így műtétre váró lányok, tanácsolom, hogy egy pici diéta műtét előtt nem árt.
Köszi Dorka mégegyszer a levelet, nem tudom te hány hetes műtött vagy? Én kedden voltam három hetes!!
Szióka
Gratula a gyerekekhez!!Szép nagyok lettek!!
Van abban igazság amit írtál!!De tényleg mindenki máshogy éli meg a dolgot!!!Nekik valszeg jólesett kiírni magukból,hogy az igen is neki kellemetlen volt!!
De persze ad egy bizonyos félelmet is az biztos!!Mert ugyi nem mindegy,hogy úgy megyek majd varrat szedésre,hogy az van bennem ,hogy azt hallottam,hogy ez nagyon rossz is lehet...... (hu kicsit sok a hogy )
Én pl. azért nem mesélek a szülésről senkinek,aki még nem szült.Miért ilyesztegessem??
Bocsi,hogy beleszóltam.....
Nekem esetleg az előző hsz.-mre tudnál valami választ??
köszi
Sziasztok!
Az előző levelemben most látom mit írtam. természetesen azt akartam írni, hogy "én is!! úgy nevelem a gyermekeimet, hogy az őszínteség a legfontosabb!!
Bocsi az elírásért.
Kedves Moncsicicus
Köszi a leveled. Nekem is van 2 gyerkőcöm, s én sem úgy nevelem őket, hogy az őszínteség a legfontosabb. Én csak azt próbáltam leírni, hogy engem speciál annyira megijesztett a fórumon leírt varratkiszedéssel járó procedúra, hogy iszonyatosan féltem, szinte rosszul voltam előtte a fórumon leírtak alapján. S hát mit ne mondjak..nem mondtam, hogy nem fájt, de mi mindannyian szültünk, én két nagy gyereket (4780 és egy 4450 g gyerkőcöt), s szerintem ez a fájdalom nem akkora, mint ahogy sokan írták, s szerintem az nem jó, hogy már ilyen félelemmel megy oda az ember.
Abban is igazad van, hogy minden ember más, és igen ez így jó. De minden ember másképp éli meg a műtétet mind testileg mind lelkileg. Én nem állítottam, hogy minden szupi, s másnap már rohangáltam, de közel sem olyan szörnyűséges, ahogy sokan beállítják. Nekem igazán nem a fájdalom ami problémát okoz, mert ez nem fájdalom, hanem az a rossz, hogy nem tudok egy rendeset köhögni, nevetni, tüsszenteni, mert ilyenkor a belső varratok feszítenek.
Senkit nem akartam bántani, csak segíteni, mert szerintem mindenkinek más és más a műtét, függ, hogy milyen lelki állapotban van, milyen nagy volt előtte a hasa, segíti-e család, milyen az orvos....ezért szerintem a pozitív támogatás sokkal hasznosabb, mint hogy ilyen meg olyan szörnyű volt.
Szió
Sziasztok!!!
Hát én is megjártam a Kelemen dokit!!!Nagyon szimpi,rendes ember!!!Nagy bizodalmam van felé!!!Meg is beszéltük a műtét időpontját,Októberre!!!! Mostmár csak egy a gondom.Itthon számolgattam,hogy hogyis fog nekem akkor megjönni.Amit ott számoltam hírtelen fejben,hááát egy kicsit elszámoltam!!Nincs valami tippetek esetleg hogy előbb megjöjjön ez a fránya???Végül is nem vészes,mert ahogy számoltam okt.8.-áig lenne meg.(elvileg)9.-én kell befeküdjek!!!Jól kiszámoltam mi??? Szerintetek???
Látom alakulnak a pocik!!De jó nektek,hogy már így túl vagytok rajta!!!!Gyors gyógyulást mindenkinek!!!
Válaszokat előre is kösziiii!!!!!
Eli
Boszimama,
szeretnék gyorsan s röviden reflektálni leveledre!
Én a gyerekeimet is úgy nevelem, hogy az éremnek két oldala van, jó és rossz! Igyekszem nekik őszintén kimutatni az érzéseimet, nem titkolok előttük semmit. Ha valami rossz, fájdalmas, szomorú, azt is ugyanúgy érzékelik, mintha valami szép és jó! Így lesznek szerintem ép, egészséges és őszinte emberek, mind magukkal, mind másokkal szemben!
E fórumon én nagyon sokat kaptam. Hála istennek tele van őszinte nem képmutató emberekkel, akik segítettek túljutni ezen az éppen nem könnyű procedúrán. Őszintén, így könnyebb volt felkészülni lelkiekben s sokkal jobb volt, mintha eltitkoltak volna bármit is! Amikor fájt az igen is fájt, amikor meg nem akkor nem. Én senkinek nem fogok hazudni, már csak azért sem, mert nem vagyunk egyformák, mindenkinek más a szervezete, mindenki máskép reagál a fájdalmakra, mindenkinek máskép gyógyul a sebe, varrata, stb. Így azt már nem is boncolgatom tovább, hogy a haskötő viselése mennyire kötelező! 6 hétig ahogyan azt te írtad! Ez is beteg és orvos függő!
A hozzászólásod is arról tanuskodik, hogy különbözőek vagyunk emberileg is s ez így van jól!
Gyors felépülést neked!
M.
Szia, boszimama
Köszönjük a leveled, és várjuk a továbbiakat
Szerintem a haskötőnél ellentmondást az szül, hogy van, akinek nincs szüksége komplett hasfalrekonstrukcióra, csupán a bőrt igazítják helyre. Nekik pár hét után elég a szorítóbugyi.
A varratszedést mindenki másként éli meg. Persze, annyira nem borzalmas, hiszen nem érez a bőr, de amikor a szélét megfogva megráncigálják, hogy jön-e egyáltalán, az senkinek sem kellemes. Persze, ha jön, akkor minden simán meg. Ha pedig nem jön, akkor igenis fáj... és ekkor pár nap múlva újra megpróbálják kiszedni. Én majdnem eltörtem a nővérke ujjait, annyira FÁJT amikor kihúzták. Leizzadtam, és alig kaptam levegőt.
Más pedig észre sem vette, hogy már rég kint van.
Nem vagyunk egyformák.
Nekem személy szerint az egész műtétben és a lábadozásban a varratszedés és a csőkivétel volt a legrosszabb élményem.
Merthogy a cső kivételére is sokan sokféleképp reagálnak.
Szerintem senki nem szándékozott senkit félrevezetni itt a fórumon, csupán ki-ki a maga élményét osztotta meg a többiekkel. Azt is természetesnek tartom, hogy az ember a félelmeit, és a negatív élményeit írja ide, hisz ami sima ügy, azt már mindenki tudja. De akkor tudunk minden lehetőségre felkészülni, ha sokféle esetről olvasunk. Bármelyik megeshetett volna bármelyikünkkel. Úgyhogy személy szerint én támogatom a "rémhírek" terjesztését is
Gyors gyógyulást, és szép pocit kívánok
Sziasztok!
Én csak most kapcsolódom be, de már régóta nyomon követem a fórumot. Nekem május 8-án volt hasplasztikám, de ami írásra késztetett az az, hogy nagyon sok fals információ van fent, ami engem személy szerint megijesztett. Egy fórum - én úgy gondolom - főleg, hogy egy műtétről van szó, arról kellene, hogy szóljon, hogy segítünk másoknak, s nem megijesszük. A kedvencem közé tartoznak a varratkiszedéssel járó érzések - volt aki azt írta lement a vérnyomása, elájult, iszonyatos fájdalmas...hát én nem állítom, hogy a legkellemesebb élményemként tartom számon, de ki lehet bírni, s nem olyan vészes, ahogy sokan írták. Annyi, hogy miután friss a vágás, a bőrt húzzák, kellemetlen, de semm képpen nem "halálos" beavatkozás.
A másik furcsa dolog, hogy nem tudom kinek milyen műtétje volt, nekem hasfali rekonstrukció és hasplasztika egyben, de 6 hétig kötelező!! a haskötő viselése, ezalatt az idő alatt, csak a zuhanyozás idejére célszerű levenni a haskötőt. Nem véletlen van ennyi gond fél-egy év után azoknál, akik nem így tettek (megereszkedett has, nem visszatapadt bőr..). A hasfalat összevarrják, s ha belegondoltok, azt tartani kell,amig el nem ér egy olyan erősséget, amikor már maga is képes megtartani azt.
A heget én aloe verás krémmel kenegetem (Forever Living Product -aloe vera termékcsalád). Van egy First nevezető nyugtató spray, ami a gyerekeknek is jó pl.leéégésre, ezzel először befújom, s utána egy u.ennek a családnak a zseléjével (ún.zöld krém). Csodákat tesz, pedig nekem elég rossz a sebgyógyulásom.
Levelemmel csak azt szerettem volna elérni, hogy ez a műtét igen komoly, de nem olyan mint sokan beállítják. Én magamról tudom, hogy az ember amúgy is fél, agyal, hogy akkor most hogy lesz, mennyire fog fájni, ...nincs szükség ijesztgetésekre.
Ha bárkinek SEGÍTENI tudtam vagy tudok, szívesen teszem.
És természetesen akinek nem inge ne vegye magára, mert nagyon sokan jó fejek a fórumon.
Sziasztok.
Szia Drága!
Dehogy veszik ki, majd kijön az magától, ha már sikerült végre kicsomózódnia. Új nem lesz helyette, nagy cucc, hogy egy varrat kiesik a sorból, nincs kedvem még egyszer megkínoztatni magam.
Puszi: Andi
Szia Lara!
Továbbra is kezelni kell betadinnal, aztán majd csak kijön az a fránya varrat, addig pedig türelem. Nem olyan vészes ám, csak engem zavar, hogy állandóan megtelik trutyival. Na meg néha azért a ruha irritálja, de próbálok úgy öltözködni, hogy ne dörzsölje még az is halálra a hegemet.
És most hogy megglett a bűnös, mi lesz? Kiveszik azt a varratot vagy másikat tesznek helyette? Mert gondolom ez végérvényesen így nem maradhat...
Szia Lara!
Ne aggódj, le fog lapulni a hasad, csak idő kell neki. Én mint már említettem 11 hónapos voltam most 23-án és még mindig nem lapos.
Viszont pénteken kiderült, hogy miért nem akar begyógyulni az a pici lyukam, ami január végén nyílt szét és azóta is 2naponta gennyet nyomogatok ki belőle. Az egyik belső varratom, ami az izmokat fogja össze ki szeretne jönni, pedig annak ott bent van a helye, nem felszívódó, hanem állandó, az böködi a bőrömet, ráadásul csomó is van rajta, úgyhogy happy.... Én meg mindig azt hittem, hogy a ruha irritálja, pedig mostanában már tudok olyan cuccokat felvenni, ami nem dörzsöli a sebet, mert hogy az is csinálhat ilyet. A sebnek nyugalomra van szüksége, nagyon nem jó, hogyha oda ér a bugyi vagy a nadrág dereka.
Ne nagyon emelgesd a kislányt, bár egy évesen még biztosan kis pille könnyű a kis drága. Elhiszem, hogy rossz, de valahogy ki kell bírnod. Inkább csak ültessék az öledbe, abból nem lehet baj. Tudom, hogy nehéz kibírni.
További szép napot!
Andi
Óh a fene vigye el, Istenem ezt privátba akartam irni, jajj de szégyellem . Szerintetek tudok ezzel valamit kezdeni, hogy ne legyen nyoma itt,de jó hogy nem irtam ki a doki nevét, meg a kórházat sem. Bocsánatot kérek mindenkitöl érte, ez már igy sikerült
Győrben szeretnék hasplasztikát végeztetni, tudna valaki orvost ajánlani? Személyes tapasztalatok, eredmények érdekelnének, hogy kit érdemes felkeresni?
Köszönöm előre is!
L.
Köszönöm szépen a választ. Mindjárt rákeresek a google-ban is, nagyon izgat a dolog.
Már hallottam egy-két árat ami elsőre egy kicsit elborzasztott, de ez van, a szépségnek ára van.
További szép napot!
Rügyecske
Csajok,
tegnap egy nagyon éles nyilalást éreztem a jobb bordám alatt s utána éintésre és mozgásra is érzékeny volt. vennem kellett be fájdalom csillapítót is s azonnal felvettem a haskötőt is. Ez normális? és ha igen, akkor a haskötő segít rajta? Lehet azért van, mert így 4-5 hét után elég sokat vagyok haskötő nélkül???
M.
Szia Zsóka,
kitartás!!!! ne félj nem fog beléd nőni a cérna! Illetve ha igen az sem baj, mert én is kérdeztem, hogy mi van akkor s azt mondták, hogy semmi, mert felszívódik. Nagyon vastag ugyan, de felszívódó, nagy sok hosszú idő után. Tehát no para!
M.
Sziasztok. Pénteken voltam ismét a dokinál, hát belémbökte a tűt, hogy megcsapol, de csak annyi volt bennem, ami a tűre rátapadt. valóban nem fájt, észre sem vettem, csak azt éreztem hogy matat a hasamon.már mindenütt szép a pocakom, csak középütt ahol szerintem a legvastagabb, és ott volt a cérna összekötve, ott van egy kicsikét megnyilva, de azt most össze húzatta ragasztóval. Istenem, nekem akkora szerencsém van ezzel a dokival, én azt sem tudom mi az hogy kötözgetni, meg fertőtleniteni, én még csak kistükörböl láttam a pocakomat fekve.a barátnőm minden nap jön, lemossa a pocimat meg a hátamat, még nem engedte a doki hogy zuhanyozzak, én meg máshol letudok mosakodni.Nem mondom, hogy nem fogom megünnepelni ha végre egyszer be állhatok a zuhany alá, de olyan megkönnyebülés, hogy ezeket a doki megoldja, mert nem is tudom mit tennék egyedül, hiszen nekem csak pár napig volt segítségem egész napra, azóta teljesen egyedül vagyok, meg sem tudtam volna oldani. Még mindig van bennt egy darab cérna, de azt mondta, ha lejön róla a var, akkor veszi csak ki.mert ha most kihúzza és letépi a vart kinyilhat a sebem, mert bele van a cérna a varba nőve. igy várok türelmesen majd csak leesik. csak azt nem tudom hogy már 4. hetes vagyok nem fog az belém forrni, na mind egy majd csak kijön az is. holnap is megyek kötésre, meg megnézi, mert ügyeletes lessz. szóval én most igy állok, majd leirom mennyire nőt belém a cérna ha kiveszi. Zsóka
Szia.
Az árat illetően nem tudok mit mondani, de itt a topikon elég sokan leírták, hogy hol és mennyiért műtötték őket.
A műtét előtt kell kivizsgálás. Szokásos labor, EKG, tüdőszűrés, stb., majd az altatóorvoshoz kell menni ezekkel a leletekkel. Ekkor kapsz egy műtéti beleegyező nyilatkozatot, majd ezt követően kerül sor a műtétre. Nekem a plasztikai sebésszel történt első konzultációt követően 1 hónap telt el a műtétig. Nem volt sok, de legalább nem volt időm meggondolni magam
A bőröd megnyúlt része az, amit kivágnak, és a mell alatti szép bőrt feszítik-húzzák le annyira, hogy az alsó vágással összeérjen. Ettől tűnnek el a csíkok. Úgy képzeld el, hogy nekem pl. a mell alatt2 centire lévő anyajegyem a műtét után a köldököm magasságába került.
Nem annyira borzasztó, mint így olvasatra
Írd be a google-ba, hogy "hasplasztika tájékoztató", nagyon sok érdekes oldalt ki fog dobni.
További kellemes morfondírozást
Hűha így leírva elég borzasztó a műtét. Az amúgy is megnyúlt bőrt húzogatják?! Láttam pár képet tényleg nagyon szépen elhalványúltak a csíkok. Nekem már nem lóg annyira a pocim egész szépen visszahúzodott, de én szerintem még nem az igazi. Ezt én úgy mérem ha degeszre ettem magam tök sima, hameg "készenléti" állapotban van azért még elég jól látszanak a csíkocskák.
És nem támogatja a tb. Így kb. (tól-ig) mennyibe kerül egy ilyen műtét? És úgy van hogy úgye elmegyek ilyen állapotfelmérésre, ott megmondják mi a lehetőség és adják az időpontot és már mehetek is? Vagy még vannak kivizsgálások meg ilyenek?
Köszi hogy válaszol a bugyuta kérdéseimre. De zeket hiába kerestem nem találtam a neten sehol.
gyors bejelentkezés és néhány válasz:
5 hetes leszek kedden. A gyerekeimet már kb. 1 hete emelgetem, de csak ha nagyon muszály és nincs segítségem. De nem okoz sem fájdalmat sem semmi egyebet.
Haskötőt én már le-le veszegetem. 3 hétig hordtam folyamatosan a kórházban vásároltat. A 4. héten kezdtem el a szórítóbugyisat használni, ami azért lényegesen kényelmesebb. A napokban már itthon, tegnap a meleg miatt pedig már az utcán is haskötő nélkül voltam. Nem is igénylem, jó nélküle. Úgy érzem, hogy a hasizmaim már rendben vannak.
Heg, hááát nem kicsi, de szépen gyógyul. Igaz én mindent rákenek és használok (Biotron lámpa) amit lehet. Naponta legalább 2 órát foglalkozom vele, de senki nem tudja előre megmondani használ e ez? Én hiszem, hogy igen.
A műtét nekem nem fájt, utána sem, pedig vágtak izmokat. A varratszedés viszont annál inkább, de az meg nem tartott csak 2 percig.
A TB csak bizonyos esetekben támogatja, pl. min. 40 kg fogyás esetén.
Nekem estére feszül egy kicsit, gondolom olyankor egy kicsit vizesebb amúgy mindenhol lapos. Persze ha telezabálom magam, akkor azért kerekedik ám!
M.
Szia.
Nem, nem csak te változtál zebrává a szülés után Vagyunk egy páran.
A műtét utáni fájdalom leginkább attól függ, hogy kell-e hasizmot varrni, és ha igen, milyen mértékben. Maga a heg nem okoz fájdalmat. És azért ilyen hosszú, mert... jaj Képzelj el két ívet egymással szemben, alul lefele, felül meg felfele. Nos, ami közte van, azt vágják ki /azon a részen vannak a csíkok/. Aztán fentről lehúzzák a bőrödet, és a köldöködnek csinálnak egy új likat, mert ugye a régi már ilyenkor dobozban pihen. Viszont nagyon szépen elhalványodik, csak idő kérdése. Ahogy látom, elég változó, hogy ki hány napot tölt kórházban. Én 5 napot voltam bent, van, aki 3-at, és akad, aki másnap hazamegy. Talán kórháza is válogatja.
Én úgy tudom, hogy már nem támogatja a TB.
Kérdezz még bátran
Üdv: D.
Sziasztok!
Már lassan 3 éves a kisfiam de csak most kezdett el igazán nagyon zavarni a csikos hasam. Idáig azt hittem csak én nézek ki a szülések óta úgy mint egy zebra pedig most látom hogy nem vagyok egyedül a problémával. Elkezdtem visszaplvasni a hozzászólásokat, de nem jutottam igazán sokáig.
Ezért szeretnék pár kérdést soron kívül feltenni:
Nagyon fájdalmas a műtét? Tényleg támogatja egy részét a tb? A heg, a képeken amiket láttam miért olyan hatalmas? És az eltűnik? Mennyi időt kell a kórházban tölteni? A műtétekkel a terhességi csík egy része is eltűnik?
Bocsi a sok kérdésért de még csak pár napja foglalkozom a dologgal. Én úgy érzem hogy nem vagyok teljes értékű nő míg ilyen csúnya a pocim. Lehet hogy ez hülyeség de én így érzem.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Rügyecske
Mindenkinek kívánok kellemes jó hétvégét
Lenne még egy kérdésem gondolom, már sokan kérdezték. Szóval olyan puffadt a hasam vagyis gyomrom a lényeg, hogy nem lapos ez így fog maradni vagy lesz még valaha lapos pocim? Az is lehet hogy híztam mert ugyebár belestem abba hibába, hogy (zabálok) mivel nincs hasam.
És 6 hét után fel emelhetem az egy éves kislányom? Szegény már néha úgy érzem nem is szere mert nem tudom fölkapni, ha elesik st… olyan rossz így
Szia Zsóka!
Ne félj, mert a szúrás egyáltalán nem fáj. Igaz nekem nem volt ilyenre szükségem, de akinek csinálták, mindenki azt mondta, hogy észre sem vette. Annyira érzéketlen a has még ilyenkor, hogy semmit nem fogsz érezni, max. megkönnyebbülést, amikor kiszívja belőle a trutyit. Nagyon jó, hogy szeded a homeopátiás szereket, de szedjél C-vitamint is, napi 200 mg-ot.
Ha bármi van írj nyugodtan, mi veled vagyunk és amire csak tudunk válaszolunk!
Szép napot!
Andi
Szia Lara!
Igen normális, én a héten voltam 11 hónapos, éppen ma megyek egy éves kontrollra délután, de még nekem is fáj. Két hét múlva kezdjél el szépen finoman hasizmozni, lehetőség szerint mindennap egy kicsit csináld, aztán fokozatosan emeld a mennyiséget. Hosszú ez a gyógyulási folyamat, tudom, hogy ezt nehéz kibírni, de nagyon hamar el fog menni az idő hidd el nekem. Én már elég sok helyen érzem a bőröm, kivéve a köldököm körül, de ott nem is fogom, szerintem.
Ne aggódj, minden rendben lesz és egy év múlva már olyan jól fogod magad érezni a szép pocikáddal, hogy csuda.
További szép napot!
Andi
Szia!
Ha felszúrja a doki a hasad nem fáj!!!
De viszont muszáj ha televan váladékkal!!!
Volt olyan mikor 320ml-t szivott ki nekem pedig a 16.napon vette ki a csövet és mindennap lejött 100ml még utólsó napon is.
De nem is nyilt ki sehol a vágásom és gyönyörű a hegem is a korrekció óta már én is megvagyok elégedve.
Mert a vágás vége csücskös volt és ezért kellett korrigálni na meg nem is volt egyforma.
Most minden ok.
Fel a fejjel.
Üdv
Mano
Ma vagyok 4 hetes de, mindig fáj a hasizmom a köldökömnél, nagyon fáj ez normális?
Bocsánat hogy újra írom, de félig aludtam még és valami borzalom amit leírtam először.
Sziasztok. Hát nincsenek jó híreim. Pénteken kiszedte a doki a varrataim 3/4 részét, azt hittem belehalok annyira fájt. A jobb oldalamon maradt még egy darab, azt mondta nem akarja kiszedni, mert van még var rajta, és nem látni hol van a cérna belenőve, majd leesik róla, és könnyebben kijön a cérna.Ha kitépi, akkor esetleg kinyílhat a sebem. Ma is voltam nála, de még ma sem szedte ki, viszont azt mondta, mivel a köldököm, meg a varratom közötti rész iszonyatosan érzékeny, valószínű begyulladt, és van valami folyadék benne, ami ha pétekig nem jön helyre meg kell csapolni. Valamivel bekente, és azt mondta, jegeljem. Járt már közületek így valaki? Azért tartom érdekesnek, mert nekem már a korházban sem jött semmi váladék, a sebem is szép száraz, mi a fene lehet az, vagy ha van valami, miért nem jön ki? Annyira félek, hogy valahol felszúrja abba bele is halok annyira fog fájni. Most jegelem, de hogy jót teszek e vele vajon? A jegeléstől ki tud menni onnan az, vagy felszívódik, egy elég hülye kérdés csoportot tettem fel, de kezdek egyre jobban elkeseredni, pedig már egész jó volt a közérzetem is meg mozogni is jól tudtam, azt hittem minden oké. Nekem még semmivel nem kell kenegetni a pocakomat, a sebemet sem, Ő lefertőtleníti, amikor átköti, és ennyi. Már a baloldalát le sem kötötte az olyan szép. szedem azokat a homeopátiás bogyókat is most intenzíven, hátha az is segít. Lehet, hogy sokat ültem és az a baja ott a pocakomnak azért gyulladt alul be? Ha valakinek van valami jó kis ötlete, írja meg legyenszíves, annyira nem szeretném, ha felszúrná. Köszi Zsóka
Sziasztok. Hát nincsennek jó híreim. Pénteken kiszedte a dokikám a varrataim 3/4 részét, azt g. A jobb oldalamon azt mondta még nem akarja kiszedni, mert van még var rajta, és nemlátni hova van a cérna belenőve, majd leesik róla, és könyebben kijön a cérna, ha kitépi akkor esetleg kinyilhat a sebem. Ma nálla,de még ma sem szedte ki, viszont azt mondta, mivel a köldököm, meg a varratom közötti rész iszonyatossan érzékeny, valószínű begyulladt , és valószínű van valami folyadék ott ami ha pétekig nem jön helyre meg kell csapolni. valamivel bekente ott, és azt mondta jegeljem. Járt már közületek igy valaki? azért tartom érdekesnek, mert nekem már a korházban sem jött semmi váladék, a sebem is szép száraz ,mi a fene lehet ott, vagy ha van valami miért nem jön ki akkor? annyira félek hogy valahol felszúrja abba bele is halok annyira fog fájni. Most jegelem, de hogy jót teszek e vele vajon? a jegeléstöl ki tud menni onnan az , vagy felszívódik, egy elég hülye kérdés csopotot tettem fel, de kezdek egyre jobban elkeseredni , pedig már egyre jobb volt a közérzetem is meg mozogni is jól tudtam, azt hittem minden oké.nekem még semmivel nem kell kenegetni a pocakomat, a sebemet sem, Ő lefertötleniti amikor átköti, és ennyi.Már a baololdalát le sem kötötte az olyan szép., szedem azokat a homeopátiás bogyokat is most intenziven, hátha az is segit. Lehet hogy sokat ültem és az a baja ott a pocakomnak azért gyulladt ott alul be? Ha valakinek van valami jó kis ötlete, irja már meg legyenszíves, annyira nem szeretném ha felszúrná. köszi Zsóka
Szia!
Contractubex nagyon jó!!!
MuT
Légyszí segítsetek!!Milyen krémet használjak a hegemre??Mindenki mást mond,ez a jó,az a jó....a doki azt mondta dermatix vagy countratubex legyen,de adermatix nagyon drága a másikról meg azt mondják,hogy semmit sem ér.Esetleg körömvirág vagy culevit???Ezekről tudtok valamit??de hallottam egy bionet aktív balzsam nevű szerről is Segítsetek légyszíves!!!
Köszönöm
Sziasztok!
30-án megyek a Szt.Imrébe hasplasztikára. Abban az időben nem jön senki?
Ibolya
Szia Zsóka,
én meg büszke vagyok rád, aki ennyi évesen még belevágtál és igen is szép akartál lenni! Bár tudom, hogy a sérv azért hozzá segített egy kicsit a döntéshez. Igen kicsit félreérthető voltál, de így már sokkal jobban hangzik!
Azért varrat szedés után még nem fog olyan gyorsan menni a haskötőnélküliség! Egyébént is csak akkor vedd le ha biztonságban érzed magad nélküle.
Nekem a párom tegnap utánam hozta a melóhelyre, mert nagy vagányan csak a szorítós bugyiba mentem s egy óra múlva már telefonáltam, hogy hozza csak utánam a hasizmaimat haskötő formájában, mert ez még azért hosszú távon nem olyan jó!
Millió puszi te bátor nő!
M.
Szia March!
Nagyon szép a pocid! Örülök, hogy neked is és a többieknek is ilyen jól sikerült a műtét!
Szépek vagytok csajok!
Puszi: Andi
Szia Laukft,
nekem fura amit írsz, hogy 2 hetesen még fekszel! Nekem már a kórházban azt mondták, hogy fontos, hogy ha lábra állok, maradja is úgy. Vagyis sétáljak, ücsörögjek amennyit csak bírok, hogy nem tapadjanak össze az izmok a bőrrel. (tán) Na én felkeltem s azóta megyek mint fok jenő!
A kórházban állandóan sétáltam KV-ért, kakóért a gépig, aztán meg észre is vettem, hogy ha sokáig pihentem sokkal nehezebb volt újra beindulni, így inkább minden órában fél órát sétáltam 10-15 percet ültem s csak 10 percet feküdtem. Amikor haza jöttem meg már csak de. feküdtem le a TV elé 10-15 percre meg du. is egy órára. Aztán mire mentem varratszedésre, már gyakorlatilag csak éjszakára láttam ágyat.
Hozzáteszem nem vagyunk egyformák, de nem szabad elhagyni magatokat! tessék sétálni, levegőzni, ücsörögni a napocskán. Az feltölt energiával s nem hagy legyengülni!
Jobbulást!
M.
Viszont nekem a két vége gyűrött mármint a vágás 2 vége és nagyon nem tetszik le fotózom és nézzétek már meg, hogy ez miért van így? Vagy lehet, hogy ki fog még simulni? Csütörtökön lesz 3 hetes
Szia Moncsi!
Nagyon szép lett a hasad, szívből gratulálok hozzá. Azért a munkával még óvatosan. Én is ülő munkát végzek, de 7 hét után jöttem először dolgozni és őszintén szólva délnél tovább nem bírtam. Ha ültem egy darabig, akkor alig tudtam felállni, úgyhogy nekem kínszenvedés volt.
További gyógyulást és szép napot!
Andi
Na sziasztok,
én már dolgozom, így 3 hét után. Semmi gond, mert ülőmunkát végzek s egyelőre csak 4-5 órát töltök bent.
Raktam fel képeket, lehet osztani a véleményeket. Minden rendben, már csak egy kicsi helyen van var és ott még néha válladékozik is, de semmi gáz. A haskötőt én is leveszem 1-1 órára, de még nem érzem túl biztonságosnak. Éjszaka viszont remekül aludtam nélküle.
Pusza:
M.
Sziasztok. Ma voltam kötözésen, és a köldökömnél kiszedte fele varratot a doki.Azt mondja nagyon szép, és én hiszek neki, annyira rendes, csak bámulok,hogy vannak még ilyen dokik is? Nekem azt mondta, amig a varratot nem szedi ki ne nagyon járkáljak a haskötő nélkül, majd utánna akár éjszakára le is tehetem, csak ha felkelek akkor vegyem fel. Annyira örülök neki hogy a Péterfybe mentem, és főleg hogy a Balogh főorvost választottam. Benne van a múlt heti Nőklapja újságban valami riportot csináltak vele, mint plasztikai sebésszel Nekem egyáltalán nincs széjjel nyilva sehol, és azt sem vettem észre, hogy kiszedett a varraimbol, pedig bevallom egy kicsit féltem tőle. Most pihizek, meg sétálok, és gyógyulgatok. Bátor voltál, hogy kimerészkedtél haskötő nélkül, főleg vásárolni. Egyenlőre biztos az a jó, ha az ember valóban fokozatossan otthon kezdi elhagyni, mert ez nagyon sokat tart, és szinte szétesünk ha levesszük, én biztos csak lassan merem elhagyni ha majd lehet. mindenkinek gyógyulást kívánok aki meg ezután készül a műtétre azt ajánlom, ne habozzon, megéri, merem ajánlani a Balogh dokit oltári rendes. Zsóka
Én három hetes múltam a dokim azt mondta, hogy a negyedik héten este vegyem le a haskötőt és szép fokozatosan napközben is. Nekem már alakul és jól érzem magam.
A durva az, hogy híztam pár kilót (nem mozgok annyit) a fotódat várjuk nagyon!
Szia!
Hát csíkjaim valóban nem maradtak, de csak azért mert teljesen kivágták őket! Én 3 gyereket szültem, az első két terhességet megúsztam csíkok nélkül, de a harmadik után maradtak striák, igaz csak a köldököm alatt, és borzasztóan nagy hasam maradt, de ez biztosan alkati is. Nem híztam sokat a terhességeknél, csak 8-10 kilókat, de én indításban sem voltam sovány és most meg főleg nem vagyok, ez is biztosan sokat számított. Jól esett, hogy a dokim nem azzal kezdte, hogy foggyak le 20 kilót, mert úgy sem tudnék. Most hogy "megcsinálták" a hasamat nem zavar, hogy 78 kiló vagyok, pedig tudom hogy még mindig sok a 170 cm-es magasságomhoz. Ezt a súlyt tarom 9 éve, amióta a harmadik gyerekem megszületett, a műtét után, csak 1 1/2 kilóval lettem kevesebb.
Szia!
Én kivártam a 6 hetet, elsősorban azért mert igényeltem a haskötőt és úgy éreztem jól magam. Még utána is néha felvettem, ha olyan munkát végeztem, ami egy kicsit jobban megerőltető. Szerintem addig hordjad, amíg jól esik, úgy is fogod érezni mikor hagyhatod el teljesen!
Jó neked mert nincsenek csíkjaid nekem rengeteg, van sajnos mondjuk 5 gyerekurán nem is, csodálom.
Sziasztok. Hát túl vagyok én is rajta, Először is szeretném megköszönni minden sorstársunknak, akik bátorítottak a műtét előtt. Külön köszönöm Neked lydyke, akit még szeméjesen is megismerhettelek, egy csodás teremtés vagy. Hát ez nem is olyan egyszerű még most sem. Millió dolog, amit nem értek, nem merek csinálni. mennyit mertetek ülni a műtét után 2 héttel, egyfolytában amikor még minden varrat meg volt? Nem merem kipróbálni, milyen lenne haskötő nélkül felállni. Nagy szerencsém volt, nekem a két üvegben talán 3 dl folyadék ha összegyűlt, és már a műtét után 8. napon minden száraz volt a hasamon, egyik sebem sem váladékos. Azt mondta a doki, hétfőn, meg szerdán menjek még kötésre, és szerintem a hétvégén kiszedi a varratot is. Nekem nem fájt, ahogy a csöveket szedte ki, inkább olyan fura érzés volt, ahogy a vakum jött ki a csővel együtt. Nagyon érzéketlen minden a pocakomon, egyszer azt hitte, van még valami folyadék bent, és bele bökött a tűvel, de semmit nem éreztem belőle. Nagyon örülök neki, hogy végre eltűnt a hatalmas sérvem, és az csak hab a tortán, hogy a lógós hasam is vele együtt. Vannak képeim, de valami oknál fogva nem tudom feltenni, de dolgozom rajta. Gyógyulgatok, pihenek, sétálgatok, egyelőre csak a lakásban, de lassan kimerészkedek az utcára is sétálgatni. Minden nehéz egy kicsit, hiszen én már nem a 30-40 évesek táborában tartozom, de bízom benne minden nap könnyebb lesz. Puszi mindenkinek: Zsóka
Szia
Sziasztok!
Megmutatom a mostani (4 hónapos pocimat) .Tudom, hogy nem nyerne "szépségversenyt", de azt mondták még sokat fog szépülni a heg, ha meg nem akkor megpróbálkozom én is a hegplasztikával!
már írni sem tudooook!!!"mükszik"
Bocsiii
Sziasztok!!!
Na,pénteken bejelentkeztem a Kelemen dokihoz!!! Május 30.-ára kaptam időpontot hozzá!!!Nagyon kiváncsi leszek!!Izgulok!!!
Egyébként ti amikor túlvoltatok mindenen,akkor adtatok a dokinak valamit??Altatódokinak??Csak hogy tisztában legyek!!!Vagy csak a kh.-nak fizettetek és slussz!!!Vagy ez hogy mügszik???Írtok nekem erről valamit??
Köszönömköszönömköszönöm
További kellemes napot mindenkinek!!!!!
E.
Szia Ildikó!
Én nem halasztanám el a helyedben, mert 6 hét után már nyugodtan mehetsz strandolni, annyira nem lesz felduzzadva a hasad, hogy emiatt visszamond az időpontot. Csak az az időszak nagyon rossz, amíg a haskötő rajtad lesz. Engem tavaly június 23-án műtöttek, és ettől függetlenül nyáron voltam strandolni, igaz csak egyszer, de nyugodtan lehet bikinit húzni. Ha már begyógyult a seb, akkor akár fürödhetsz is. Nekem sajnos kinyílt, úgyhogy én a fürcsit kihagytam strandoláskor, de napozni lehet.
Egyébként is teljesen mindegy, hogy mikor csináltatod meg a pocakodat, mert a teljes gyógyulás mindenképpen egy év, úgyhogy, ha ősszel mész akkor is a következő nyaraláskor még kicsit puffadt leszel. Persze ezt úgyis Te döntöd el, én csak gondoltam segítek a megoldásban.
További szép napot!
Andi
Szia Lara!
Nagyon szép lett a pocakod! A gyűrődések majd elmúlnak, azzal ne is törődj a lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben!
További szép napot!
Andi
Szííííjasztok!
Jaj, olyan jó már varrat nélkül! Sokkal de sokkal mozgékonyabb vagyok s a kedvem is jobb!
A hasam pedig már nem is annyira ödémás , gondolom felszabadult az is a varratoktól.
Napsugár, nekem is pont az volt, úgy leizzadtam, hogy folyt a víz még ott is!!!!!
Az meg, hogy lila az egyáltalán nem zavar, mert csak a bugyiban van!
Jut eszembe a biotron lámpát javasoljátok???
M.
2- 12 naposan
Csak egy kicsit gyűrött vagyok a haskötő miatt
sziasztok!
Nekem is 4 hónapos a hasam, a múlt héten voltam kontrollon és azt mondták még sokat fog alakulni! Viszont kifejezetten fáj az egész hasam, vagy inkább kezd nagyon érzékeny lenni. A doki szerint most tér vissza a valódi érzet. A hegem se túl szép, még nagyon lila, viszont a köldököm jobb mint új korában!
És azért sokkal jobban érzem magam, mint a régi hasammal!
Szia Moncsi!
Gratulálok ahhoz, hogy végre túl vagy a varratszedésen. Ezek szerint nem írtam hülyeséget, amikor felkészítettelek a "legrosszabbra". Őszintén szólva én majdnem becsináltam, úgy izzadtam, hogy patakokban ömlött rólam a víz, de ezt még sem írhattam meg, amikor rákérdeztél, hogy fáj-e a varratszedés. Most már csak jobb lesz minden egyes nappal. Pihizz, de nem feküdj sokat, mert az árthat. Persze, ha úgy érzed, hogy nem bírsz kimászni az ágyból, akkor csak lustálkodj nyugodtan, nekem is volt olyan időszakom, amikor szinte egész nap nem dobott ki az ágy, sőt inkább vonzott és képes voltam aludni 24 órát kisebb-nagyobb megszakításokkal.
További gyógyulást és szép napot!
Pusz: Andi
Szia Lara!
Ne aggódj nem is fog még lelapulni egy darabig. Engem lassan 10 hónapja lesz, hogy műtöttek, de még mindig nem lapos. Sőt a szeméremdombon pontosan ugyanolyan duzzadt, mint műtét után közvetlenül. Az orvos biztosan mondta, hogy ennek a műtétnek nagyon hosszú a gyógyulási ideje, ebbe az is beletartozik, hogy akár egy év is eltelhet, mire elkezd lelapulni. Persze vannak kivételek, de általában ez sokáig tart.
Azért fel a fejjel. A haskötőt pedig úgy meg fogod szokni, hogy majd nem akarsz leszokni róla, mert sokkal könnyebb benne a mozgás, mint nélküle.
Szép napot!
Andi
csak egy gyors hejzetjelentés:
Kérem szépen túléltem a varrat szedést! éppen hogy, de túléltem.
nagyon gáz volt, levert a víz egy másodperc alatt s leesett a vérem nyomása is rendesen. kellett egy kis idő míg észhez tértem, de az azt követő megkönnyebbülés kárpótolt.
A doki azt mondta, hogy szép s ő meg van elégedve vele. Még nekem is puffadt, de mint tudjuk ez így is maradhat akár hónapokig is. Még a haskötő is kényelmesebb a varratok nélkül.
Elektra, én is vidéki vagyok, semmi gond, csak majd kell egy beutalószám a háziorvosodnak, de azt a doki intézi.
Pusza:
M.
Szia!
Köszi a választ, ahogy látom nem egyszerű a dolog. Még nagyon intenzíven él bennem az utsó műtétem, és tudom, hogy milyen nehéz volt utána legalább 5 hétig. Valószínű, hogy ott rontottam el, hogy nem hordtam haskötőt, vagy legalább hasleszorítós bugyit. Az a baj, hogy senki nem mondta nekem, hogy kellene viselni, és szerintem ezért is tudott 2-3 hónap alatt meglógni a hasam. Aztán pillanatok alatt hájréteg lett rajta.
Hát ez van, azt hiszem még gondolkodom a dolgon, egyelőre nem érzem, hogy lenne erőm belevágni.
Szia P.
Sziasztok
12 napja műtöttek túl vagyok rajta és ennek örülök csak a haskötőt nem szeretem.
De nem lapos a hasam szóval olyan mintha föl volnék puffadva ez normális? Nálatok is így volt?
Sziasztok!!
Azt akartam még kérdezni tőletek,hogy az nem baj,hogy én vidéki vagyok??
Ugyan úgy kérhetek időpontot a Kelemen dokihoz??Nem fognak elküldeni a sunyiba,hogy mit akarok én itt a Szt.Imre kh-ban??Vagy ez nem számit??
Köszönöm!!
E.
Szia Perla!
Ha kötényszerű a hasad, akkor én is ajánlom a műtétet. Először is keress egy orvost, én szívből ajánlom neked a Dr. Kelemen Pétert a budapesti Szent Imre Kórház plasztikai sebészét. Elvileg, ha nagyon sokat kell kiszedni a hasadból, akkor lehet TB támogatott is a műtét, de ezt úgyis az orvos dönti el. Viszont, ha nem támogatja a TB, akkor belekerül majdnem 200 e Ft-ba. Most pontos árat nem tudok én sem. A műtét 1-1,5 órás, választhatod az altatást vagy a spinális érzéstelenítést, akkor csak kábító szurit kapsz. Elég nagy műtét, ezért a gyógyulási idő is hosszú. Utána általában 6 hétig pihi van, addig úgyis haskötőt kell használni. A teljes gyógyulási idő lehet egy év, sőt... Amikor először mész orvoshoz, megvizsgál, elmondja, hogy hogyan zajlik le a műtét és ad egy papírt, amire fel van sorolva, hogy milyen előzetes vizsgálatokat kell elvégeztetned. Amikor minden eredmény a kezedben van, akkor fogsz időpontot kapni. Most nem tudom, hogy mennyit kell várni, tavaly én 3 hónapot vártam a műtétig, aztán még egyet, mert mire befeküdtem a kórházba bedurrant a torkom, úgyhogy elmaradt a műtét. A kórházban általában 5-6 napot kell tartózkodni, de volt olyan is, aki 2-3 hétig bent volt, mivel olyan sok trutyi folyott ki a sebből a csövön, hogy nem engedték haza. Persze ez nem általános.
Nem állítom, hogy ez a műtét nem jár fájdalommal, de az eredmény miatt mindenképpen kibírható és megéri. Arról nem is beszélve, hogy az a heg, ami a műtéted miatt most ott van a pocakodon el fog tűnni, igaz lesz helyette egy másik, ami csípőtől-csípőig ér, viszont nagyon szép lesz, ha már kifehéredik, szinte nem is lehet látni.
Ha bármi kérdésed van írj nyugodtan, amire tudok válaszolok.
További szép napot! Andi
Szia Moncsi!
Nem hiszem, hogy azért pirosabb, mert ki fog nyílni, annak lehet sokkal egyszerűbb oka is, nem kell parázni. A varratot pedig nem baj, ha nem látod, azt kiveszik ebben biztos lehetsz. A végein elcsípik és egyben húzzák ki, azért is írtam már neked, hogy nem egy leányálom, mert a "damil" kicsit égetni fogja a bőröd. Ne aggódj minden rendben lesz.
További szép napot!
Andi
Sziasztok!
Egy kis infóra lenne szükségem, látom itt már többen túl vagytok a hasplasztikán. Nekem is volt egy hasi műtétem, ki kellett venni a méhemet 3 éve. A műtétet követően addigi szinte homorú hasamból pillanat alatt nagy, úgymond 3 hónapos terhességnek megfelelő hájas has lett. Nem tudom miért. Olyan kötényszerű háj keletkezett rajta. Én is gondolkozom a hasplasztikán, de nem tudok róla semmit. Pénzbe kerül, vagy támogatja a Tb, hány hét a felépülés, stb...
Köszi annak aki válaszol, sziasztok P.
Sziasztok Csajok,
gyors segítség kellene, mert elkapott a para! A bal oldalamon kb. 2x2 cm-en sokkal pirosabb a varrat mint a többi helyen. van olyan hely, ahol már nem is látszik a madzag. Hogy a francba fogják az kivenni??? Ott ahol pirosabb az már utal valamire? gyullad? ki fog nyílni?
lécci lécci támogassatok meg egy kicsit!
Köszi:
M.
Akár rólam is készülhettek volna, de komolyan! Tök egyforma a pocakunk s a látvány....... Azért ezek után kíváncsi vagyok az egy éves pocakodra is! lécci-lécci-lécci!
Tud ez a Kelemen, no megnyugodtam.
Csajok, az tök normális, hogy a két masni a csípőmön, olyan mintha be akarna húzódni a bőröm alá estére???
A párom azt mondja, hogy az a baj, hogy eszem s akkor nő a hasam körfogata az pedig húzza a cérnát!!!
Ma kipróbálom s nem eszem csak minimálisat, viszont akkor keddig ne várjatok, mert akkor veszik ki a varratokat s addig éhen döglök!
M.