Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Úttörős nóták

Laurie75
Létrehozva: 2005. február 23. 16:49
Ide gyűjtjük fiatalkorunk táborozós vagy mozgalmi dalait:-)
  1. 2005. február 24. 17:57101.
    Egy a jelszónk, a béke, harcba boldog jövőért megyünk,
    Egy nagy cél érdekében tör előre ifjú seregünk.
    Bárhol is van hazája, bármely ég néz le rája,
    Küzdő korunknak új nemzedéke mind itt halad velünk
    Földön, égen zeng az új dal: Ifjúság! Ifjúság! Ifjúság!
    Milliónyi szív dobogja ritmusát, ritmusát, ritmusát.
    Nincs oly erő mely legyőzné, ki a népért küzd,
    És dalolja a jövőnek himnuszát: Ifjúság! Ifjúság!

    --
    A párttal, a néppel egy az utunk,
    A jelszavunk munka és béke.
    Mi kommunista szívvel indulunk,
    És bennünk a népünk reménye.
    Széttörte népe láncát, elmúlt idők homályát,
    Ifjúi vére árán annyi vértanú.
    Kövesd a példát, a párt szavát,
    És győzni fogsz, te büszke ifjúság!
    A párttal, a néppel egy az utunk,
    A jelszavunk munka és béke.
    Mi kommunista szívvel indulunk,
    És bennünk a népünk reménye.
    Hajnali füst {erővel} ébred a hegytetőn fel,
    Most hajt csak serdülőre népünk tavasza.
    Országunk békéjét védjük bátran,
    Apáik mellett küzd az ifjúság.
    A párttal, a néppel egy az utunk,
    A jelszavunk munka és béke.
    Mi kommunista szívvel indulunk,
    És bennünk a népünk reménye.
    A párttal, a néppel egy az utunk,
    A jelszavunk munka és béke.
    Mi kommunista szívvel indulunk,
    És bennünk a népünk reménye.
    Hajnali füst {erővel} ébred a hegytetőn fel,
    Most hajt csak serdülőre népünk tavasza.
    Országunk békéjét védjük bátran,
    Apáik mellett küzd az ifjúság.
    A párttal, a néppel egy az utunk,
    A jelszavunk munka és béke.
    Mi kommunista szívvel indulunk,
    És bennünk a népünk reménye.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2005. február 24. 17:15100.
    Koszonom!!A dalt egesz reggel ota dudolom, de most kiirom a szoveget is, mert nincs nyomtatom, , koszi megegyszer.
    előzmény:
    Laurie75 (98)
     
  3. Torolt_felhasznalo_282281
    Torolt_felhasznalo_282281
    2005. február 24. 17:1599.
    Helló lányok!
    Szuper jó hogy ilyen topicot is indítottatok!
    Írhatok nem mozgalmi dalokat is, csak olyan "tábortüzes" nótákat?
    Van jónéhány a tarsolyomban, én is énekkaros is voltam, és egy időben gyűjtöttem is őket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2005. február 24. 16:3798.
    Megkértem őt, szép kedvesem
    Jöjjön velem, sétáljon velem
    Vár ránk a part, hív a nagy folyó
    Csobban a víz, hív az Ohio

    Megmondtam én, enyém leszel
    És többé már senki nem ölel
    Vár ránk a part, hív a nagy folyó
    Csobban a víz, hív az Ohio

    És amint ott átöleltem
    A késemet nekiszegeztem
    Felkiáltott, kérlek ne ölj meg
    A halálba ne küldj engem el

    Éjfél után mentem haza
    Jajj mit tettem, ó, én ostoba
    Megöltem őt, akit szerettem
    Mert nem kellett neki szerelmem


    előzmény:
    dapazso (96)
     
  5. 2005. február 24. 16:3597.
    Gyere jó pajtás,
    hamar egy ugrás.
    Tűzön át, vízen át száguldás.
    Körül erdő, rét, csupa százszorszép,
    mesebeli hajnali tűzforrás.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2005. február 24. 16:3496.
    Szia!nem tudod az OHIO-t?Csak angolul van meg itt es nem emlekszem jol. valahogy ugy kezdodik;megmondtam en , szep kedvesem. . . . . . nem tudom tovabb!Enekeltuk pedig tabortuznel>>>
    előzmény:
    Laurie75 (95)
     
  7. 2005. február 24. 16:3195.
    Ha jó a kedved, tapsolj nagyokat
    Ha jó a kedved, tapsolj nagyokat
    Ha köztünk vagy és jó a kedved, másoknak is mutasd ezt meg,
    Ha jó a kedved, tapsolj egy nagyot

    Ha jó a kedved csettints nagyokat
    Ha jó a kedved csettints nagyokat
    Ha velünk vagy és jó a kedved, másoknak is mutasd ezt meg,
    Ha jó a kedved csettints nagyokat

    Ha jó a kedved üsd a térdedet
    Ha jó a kedved üsd a térdedet
    Ha velünk vagy és jó a kedved, másoknak is mutasd ezt meg,
    Ha jó a kedved üsd a térdedet

    Ha jó a kedved dobbants egy nagyot
    Ha jó a kedved dobbants egy nagyot
    Ha velünk vagy és jó a kedved, másoknak is mutasd ezt meg,
    Ha jó a kedved dobbants egy nagyot

    Ha jó a kedved kiálts egy nagyot (hejhó)
    Ha jó a kedved kiálts egy nagyot (hejhó)
    Ha velünk vagy és jó a kedved, másoknak is mutasd ezt meg,
    Ha jó a kedved kiálts egy nagyot (hejhó)

    Ha jó a kedved csináld ezt velünk
    Ha jó a kedved csináld ezt velünk
    Ha velünk vagy és jó a kedved, másoknak is mutasd ezt meg,
    Ha jó a kedved csináld ezt velünk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. február 24. 15:2494.
    Én is énekkaros voltam (ének-zene tagozatos iskolában, z. osztályban). Te sem ismered: . . . ősz szele rázza a néva parti fákat, megremeg tőle a trón meg a cár, ősz viharából fergeteg támad. . . . ?
    előzmény:
    szoprán (86)
     
  9. 2005. február 24. 15:1893.
    Ez volt a kedvencem! Lehettem úgy 8 éves. Az se tegnap volt, de a dallamát sose felejtem el. És Neked köszönhetően most már a szövegét sem.
    előzmény:
    Laurie75 (2)
     
  10. 2005. február 24. 10:1692.
    A 2. v. szak:
    Nagyapákról e dal unokákra maradt,
    unokákra maradt ez a szerszám.
    Ha nagy baj van veled, soha el ne feledd,
    hogy van bunkócska, van még ezerszám.
    Hej, te. . . . . .

    De ha eljön a nap, mikor ébred a rab,
    lekötött kezét-lábát kinyújtja.
    Aki ellene volt, az a fűbe harap,
    mert a bunkó a földre lesújtja.
    Hej, te. . . . .

    Arra emlékeztek?

    Gyorsan száguldó hűs patak patján,
    Ülök némán és elnézem én,
    Túl a zöldellő távoli lankán,
    Az én földemre ömlik a fény.

    Édes szép hazám, szép szülőföldem,
    Nincsen más ilyen nagy szabad föld,
    Hol a búza úgy ring , mint a tenger,
    És a bársonyos rét olyan zöld!

    Ó, te végtelen, dús orosz síkság.
    Kéklő víz, árnyas völgy, tarka rét,
    Milyen tágas vagy, végtelen tágas,
    Mégis, mégis a szívünkbe férsz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_768096 (91)
     
  11. Torolt_felhasznalo_768096
    Torolt_felhasznalo_768096
    2005. február 24. 09:5391.
    Sose hallok olyan gyönyörü nótaszót,
    amilyet siheder nyikoromban.
    (tudom: sihedernyi koromban, de annak nincs értelme :-))
    A szívembe nyilall ez a bús régi dal,
    s kicsordulnak a könnyeim nyomban.

    Hej, te bunkócska, te drága!
    Hej te elevenfa gircses-görcsös ága, te drága!
    Segíts most!

    Nagyapákról e dal unokákra maradt,
    unokákra maradt ez a szerszám.
    De ha eljö a nap, mikor ébred a had (??)
    s kikötött kezét-lábát kinyújtja.

    Hej, te bunkócska. . .

    A 2. verszak nem biztos. van tovább is?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. február 24. 09:1190.
    Kihagytál egy versszakot, a 2-at.

    Szergej dalára víg táncot jár a Szása
    Szergej virága díszlik dús barna haján.
    Csodás május éjen az erdő sűrűjében,
    csókot ád a legény s csókra csókot ád a lány.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118512 (87)
     
  13. Torolt_felhasznalo_343264
    Torolt_felhasznalo_343264
    2005. február 24. 08:1389.
    Jó reggelt! :-))
    A Muszty-Dobai páros pár éve megjelentetett egy kétrészes Daloskönyvet (füzetet), ahol egy csomó "mozgalmi" nóta is van, kottával, akkordkísérettel. Csak nagyon hamar letiltották a füzeteket, legjobb tudomásom szerint nem lehet már kapni sehol. Nekem mondjuk megvan fénymásolatban :-D A Szása is benne van, onnan jutott most eszembe :-D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_118512
    Torolt_felhasznalo_118512
    2005. február 23. 23:3388.
    Az otthonunk az őserdő, az én anyám egy négernő
    Ott éltünk mi az évezredes ősi fák alatt
    A rizsföldeket műveltük, az én anyám járt előttünk

    . . . . nem tudom tovább!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_118512
    Torolt_felhasznalo_118512
    2005. február 23. 23:3087.
    Hát ez megvan:
    Nem volt a Szása egy moszkvai nagy dáma
    Nem volt a Szása csak egy kis cigány leány
    Nagy Oroszországban a vad Ural aljában
    Vitte kopott trojkáján egy cigány karaván

    Egyszer csak vége lett a dalnak és a táncnak
    Elvitte Őt erővel egy cigány legény
    Hites feleségnek és törvényes cselédnek
    Álmaiban élt csupán az erdei legény

    Sápadt a Szása és búsan jár a házban
    Unott minden éjszakája minden nappala
    De ha Szergej eljön hogy Szása hív az erdő
    Újra Ő a legvidámabb s a legboldogabb
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2005. február 23. 21:4486.
    Szép dallamosak voltak ezek a dalok. Na meg ki figyelt a szövegre? Nem hiszem, hogy ez kor kérdése lett volna, mert akik énekkarosok voltak (még jóval később is!) énekelték. . . . Abban pedig a közös éneklés öröme volt a lényeg! Vagy a táborozás. . . -szóval a közös élmények maradtak meg igazán. Nem?:)
    előzmény:
    Laurie75 (85)
     
  17. 2005. február 23. 21:0385.
    Én a Moszkva parti estéket szeretném, bár ez anyukám korabeli volt inkább. De nagyon tetszik a dallama!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_343264 (84)
     
  18. Torolt_felhasznalo_343264
    Torolt_felhasznalo_343264
    2005. február 23. 21:0084.
    Hát ez oltári :-DDD Kis nosztalgia :-DDD
    Mi is szoktunk dalolni ilyen jó kis nótákat baráti összeröffenéseken :-DDD

    Oroszul innen tölthető le jó néhány gyöngyszem, ha érdekel valakit
    www. sovmusic. ru
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2005. február 23. 20:5083.
    Pa ulicam hagyila,
    balsaja krakagyila, ana, ana, zeljonaja bila
    Zuba ana gyerzsala, kuszocsek agyerjala,
    ana, ana , galodnaja bila

    Zsili huba buszi,
    dva viszjoli guszja,
    adin belij, drugoj szerij,
    dva viszjoli guszja
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686048 (81)
     
  20. Torolt_felhasznalo_380977
    Torolt_felhasznalo_380977
    2005. február 23. 20:4582.
    Bocsika, de ki kell szállnom!
    Jó itt, mégsem vagyok olyan vén. :o))
    Jó éjszakát mindenkinek!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_686048
    Torolt_felhasznalo_686048
    2005. február 23. 20:4381.
    Siraká sztraná majá radnájá
    Mnoga vnyej leszov, polej i rek,
    Ja drugoj, takoj sztranü nye znaju
    Ggye tak volna düsit cselovek.

    Drága föld, szülőhazámnak földje
    Drága kőnél drágább kincst ád,
    Nincs a földön gazdagabb, szebb ország,
    Minden ember érzi, hogy szabad.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2005. február 23. 20:3780.
    Sziasztok!:-))
    Csak a refrén jut eszembe, de énekeltünk táborokban:-))
    Oh, Zsuzsanna, oh Zsuzsanna, jaj de éhes már a banda. . . . :-))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_156048
    Torolt_felhasznalo_156048
    2005. február 23. 20:3679.
    Sziasztok!

    Bal lábat a jobb után, balt a jobb után
    Igy mennek az úttörők végig az utcán
    Kivágják a magas cét ha arra sor kerül
    Nótáznak és menetelnek rendületlenül
    Bal, bal, bal, jobb, bal !

    Sajnos tovább nem emlékszem. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_380977 (74)
     
  24. Torolt_felhasznalo_380977
    Torolt_felhasznalo_380977
    2005. február 23. 20:3578.
    Azért a jó öreg Bunkócskát se feletjsük ki!! :o)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_686048
    Torolt_felhasznalo_686048
    2005. február 23. 20:3477.
    Szellő zúg távol, alszik a tábor,
    Alszik a tábor, csak a tűz lángol,
    Rakd meg, rakd meg jó pajtásom azt a tüzet,
    Jövő nyárig úgy sem látunk megint ilyet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_380977
    Torolt_felhasznalo_380977
    2005. február 23. 20:3376.
    Nagyon jól szórakozok veletek!!Vén fejemmel itt dalolászok.
    De nem volt hiába való. A fiam 11-ben oroszt is fog tanulni. :o))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2005. február 23. 20:3375.
    Most egy kicsit offolok nem nótákról írok. Én ezeken mindig jókat derülök, ha eszembe jutnak.

    13 éves voltam, amikor Szűrös Mátyás kikiáltotta a köztársaságot, így tehát nekem is jutott 6 év "mozgalmi élet". Emlékszem ilyenre, hogy március 21-i iskolai ünnepen szavaltam a következőt:
    Vörös csillag ragyogj és trónolj, mióta ember néz az égre, vörös csillag volt a reménye!

    Más:
    Reggel korán felébredek,
    Kelet felé tegingetek,
    Vörösödik az ég alja,
    Sztálin elvtárs lakik arra,
    Dolgozóknak édesapja.

    Még mi is megtanultunk minden éneket a suliban, amiket most ide beírtok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_380977
    Torolt_felhasznalo_380977
    2005. február 23. 20:2974.
    :o)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686048 (69)
     
  29. Torolt_felhasznalo_509021
    Torolt_felhasznalo_509021
    2005. február 23. 20:2373.
    Lenn, hol a tölgyek őrzik a völgyet, kúszik az erdei úúúút
    Átszeli bújva újra meg újra körben a völgykoszorút,
    Ott a mélyben a völgykoszorút.

    Kisz-esek vágtak hajdan e tájnak, élükön Ságvári járt
    Hősies tettre, harcra nevelte őket a lángszavú Párt,
    védte őket a lángszavú Párt.

    Szálltak az évek, boldog az élet, most csupa fényt hoz a nyár
    Úttörőváros víg dala szálldos szárnyasan, mint a madár,
    könnyű szárnyain, mint a madár.

    Pa ulicam hagyila, balsaja krakagyila, ana, ana, ziljonajabila. És minden sor végén más színű volt a krakagyila.

    Raz, dva, tri, csitiri, pjaty, vűsel zajcsik paguljaty.
    Pif-paf, oj-oj-oj, umirajet zajcsik moj
    No ahotnyik, nye papalj,
    Pramo v zajcsika ubezsalj.

    V licu ragyila szjolacska, v licu ana raszla,
    zimoj i letom sztrojnaja, ziljonajabila.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_509021 (70)
     
  30. 2005. február 23. 20:1972.
    Szökkenj pajtás, pattanj ki az ágyból,
    rózsaszínű hajnalt virágzik a rét.
    Csillog a két szemed elrepül az álom,
    menetelő kedvünk egy ütemre lép.

    Nem tudja valaki a folytatását?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2005. február 23. 20:1871.
    szinte hallom a két szólamát:-)

    Pajtás daloljunk szép magyar hazánkról,
    itt ringott bolcsonk, itt nevelt anyank,
    Pajtás daloljunk szép magyar hazánkról,
    Mely a a bőség kincsét ontja ránk
    Miénk e föld, erdő, mező
    kalásza, virága nékünk terem.
    Pajtás daloljunk szép magyar hazánkról,
    Az enek szalljon volgyon es hegyen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686048 (66)
     
  32. Torolt_felhasznalo_509021
    Torolt_felhasznalo_509021
    2005. február 23. 20:1770.
    Sziasztok!

    Békén szusszan a mackóhad, puha párnán alszik a tóóóó
    Lengő hinta is elszunnyad, sűrű éj lesz jó takaróóóó
    Kicsim, álmodj már, csuda álom száll, iderepül a szemedre
    Csitt, kicsi, tente,
    Csillag gyermeket elringat odafönn a Hold nagyapóóóóó.

    Jött egy vérpiros október, s ragyogott a fénye mirááááánk
    Munkások hada, tűz, tenger, csuda jelt írt égre a lááááng
    Kicsim, álmodj már, csuda álom száll, iderepül a szemedre,
    Csitt, kicsi, tente
    Új kor éneke szárnyalt fenn, s belerengett mind a világ.

    Minden esteli bölcsődal nekik szól, ha eljön az őőőőőőősz
    Már nem ébred a hajnallal, aki álmunk őrzi, a hőőőős
    Kicsim, álmodj már. . . .

    (melyik gyerek aludt el erre????)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_686048
    Torolt_felhasznalo_686048
    2005. február 23. 20:1769.
    Áll egy ifjú

    Vo polje birjoza sztajala
    Vo polje kudrjávaja sztajala
    Ljuli, ljuli sztajala,
    Ljuli, ljuli sztajala.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_380977 (67)
     
  34. 2005. február 23. 20:1468.
    Kösz! Ez az.
    de van még második versszaka is

    előzmény:
    szoprán (62)
     
  35. Torolt_felhasznalo_380977
    Torolt_felhasznalo_380977
    2005. február 23. 20:1467.
    Eszembe jutott még egy.

    Áll egy ifjú nyírfa a réten,
    virágfürtös nyírfácska a réten,
    dúli, dúli a réten,
    dúli, dúli a réten.
    Nyírfa ága sej kifaragva,
    abból lesz a jó balalajka,
    dúli, dúl, balalajka,
    dúli, dúl, balalajka.
    Ezt is meg kellett tanulnunk oroszul is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_686048
    Torolt_felhasznalo_686048
    2005. február 23. 20:1266.
    Kak pajdu ja na büsztruju recsku

    Gyorsan száguldó, hűs patak partján
    Ülök némán és elnézem én:
    Túl a zöldellő, távoli lankán,
    Az én földemre ömlik a fény.

    Édes szép hazám, szép szülőföldem,
    Nincsen más ilyen nagy, szabad föld,
    Hol a búza úgy ring, mint a tenger,
    És a bársonyos rét olyan zöld.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_380977
    Torolt_felhasznalo_380977
    2005. február 23. 20:1165.
    Jesszus, ezt oroszul is tudom! :o)))
    előzmény:
    szoprán (62)
     
  38. 2005. február 23. 20:0364.
    nagyon köszi!!!!!Láttam!
    Szuper jó!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (38)
     
  39. Torolt_felhasznalo_799831
    Torolt_felhasznalo_799831
    2005. február 23. 20:0163.
    Sej, a mi lo-bo-gón-kat fé-nyes szel-lőők fúj-ják. . .
    előzmény:
    Laurie75 (1)
     
  40. 2005. február 23. 20:0162.
    Sziasztok!!:))
    Kinyúlok rajatok! Szia Liat, Klem, TC. !!!:))))

    Szóval jókat derültem, meg dudorásztam itt Veletek!:)))

    Lenn, a lenn, a lenn a Volga mentén,
    Élt egy kislány:Katyusa neve.
    Kinn a fronton harcolt a szerelme,
    Könnyben úszott mind a két szeme.

    előzmény:
    ztre (55)
     
  41. Torolt_felhasznalo_380977
    Torolt_felhasznalo_380977
    2005. február 23. 19:5761.
    A gyerekeimet szoktam agyalni a Dolinával. Már velem együtt éneklik. :o)
    Vot eta ulica
    vot eta dóm,
    vot eta gyévácská,
    kávó já ljublju
    hej raszkazsitye maja, hej raszkazsi,
    -"-
    Dolina, dolina, dolina, dolina, dolina dolina, dolina majajajajaj :o))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_686048
    Torolt_felhasznalo_686048
    2005. február 23. 19:5560.
    A sok szenvedésnek vetése beérett
    a forradalom tüze fellobogott.
    S úgy szállott a szikra a szívtől a szívig,
    hogy fegyverre keltünk mi százmilliók.

    Refr. : Fénylő szivárvány, lángolt az égen,
    lángolt a földön a látóhatár,
    Bús szolgaságnak és rabságnak vége,
    Nyílt szemmel nézhet az ember az égre,
    Győzött a munkásosztály, győzött a Párt
    Győzött a munkásosztály, győzött a Párt!

    A Párt adta nékünk a fegyvert, az eszmét,
    és híven vezérelt a harcokon át.
    S mi győztes rohamban a tornyokra tűztük,
    az ember, a munka vörös zászlaját.
    Refr.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2005. február 23. 19:4359.
    :)))) ezen agyaltam pont:)
    előzmény:
    klematisz (58)
     
  44. 2005. február 23. 19:4158.
    Tudod tovább is ?:))

    . . kész volt a kép, s a műve alá, írta a rajzlapra rá. . . . lenne bár (innen már tudod)
    előzmény:
    kövidinka (56)
     
  45. 2005. február 23. 19:3957.
    Igen:))
    előzmény:
    kövidinka (56)
     
  46. 2005. február 23. 19:3756.
    ez volt a kisfiú rajzán:)
    ígyvagyon?:)
    előzmény:
    klematisz (54)
     
  47. 2005. február 23. 19:3755.
    Jaaajj de jóóó, hogy ezt a bella ciaót leírtad!
    Hétvégén komolyan ezen gondolkodtam, hogy volt egy ilyen nóta, a partizános, és csak szövegfoszlányok jutottak szembe.

    meg emlékszem ovis koromból, amikor nagypapám a sógorával - fiatalkorukban megjárták a frontot, utána szovjet fogság jött - hogy énekelgette a Katyusát (szép Katyusa mindig hazavár) Ezt tudja valaki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921350 (11)
     
  48. 2005. február 23. 19:3654.
    :))) bocs. . fordítva:)) Kék színű ég, rőt napkorong :))
    előzmény:
    klematisz (53)
     
  49. 2005. február 23. 19:3553.
    Úgy kezdődik: Rőt színű ég, kék napkorong . . . . ))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_400110 (50)
     
  50. Torolt_felhasznalo_471602
    Torolt_felhasznalo_471602
    2005. február 23. 19:3452.
    Aha, kössz szépen. Akkor ma végre nyugodtan alszom:-)))
    Egyébként remélem, hogy az itt fórumozó elvtársnők mind felálltak, amikor az előbb valamelyik híradóban a szovjet himnuszt adták.
    Én rögtön felugrottam. Egy szakember erre azt mondaná, hogy pavlovi reflex. Szerintem. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_400110 (50)
     

Címlap

top